Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-27 / 175. szám
1989. július 27. Kelet-Magyaiország 7 GONDOLKODÓ. A múlt heti számban megjelent „Játékvár” megfejtése: Boldogkőváralja, Zempléni-hegység, turistaszálló. Könyvjutalmat nyert Csabina István és Andrea Nyírlövő és Bartha Brigitta Tiszaeszlár. Mai rejtvényünk: Induljatok el az „A” betűtől, s a lóugrás szabályai szerint olvassátok össze a szótagokat. Ha a helyes útvonalon haladtok, Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című verséből kaptok részletet. A SZŰ DAT ZOTT NYÍL BEN HOSZ ME VA AJ VA RA VÄR ÜL LES dAsz la gyors fel Egész nyáron fogadja a fiatalokat Sóstón az úttörő napközis tábor. Az ottani tábori életet tulajdonképpen két részre lehet osztani, mert egyrészt úttörőtábor, másrészt napközis tábor működik. Az úttörőtábor július 24-től nyíregyházi és város- környéki őrsvezetőknek ad otthont, akik az egy hét során vezetői ismereteket szerezhetnek. Ugyanakkor a következő mozgalmi évre is felkészülnek, amelynek két kiemelkedő eseménye lesz: Mátyás király-évforduló és hazánk felszabadulásának 45. évfordulója. A kis őrsvezetők tábori életét romantikus rendezvények, akadály- versenyek, játékok teszik színessé. A napközis táborban a megyeszékhelyen tanuló általános iskolás gyermekek tölthetik el felügyelet mellett a vakációt, hiszen szüleik dolgoznak, s nem tudják kire hagyni gyermeküket. — Mi már tavaly is itt voltunk — mondja a másik három testvére nevében is Jakab Katalin, a 14. sz. iskola hatodik osztályos tanulója. — Akkor még félve jöttünk, de aztán hamar megszoktuk ezt a napközis tábort. Az itteni életről Volosi- novszki Szilvia, az I. sz. gyakorlóiskola ötödik osztályos tanulója mesél: — Autóbusszal utazunk ki ide minden reggel, én a Tölgyes csárdánál szállók fel. Névsorolvasás után változatos programok szórakoztatnak bennünket. Kirándulunk a múzeumfaluba, ellátogatunk a vadasparkba, sorversenyeket játszunk, olvasunk, ha jó az idő, fürödni megyünk, ha hűvös van, akkor videózunk. Délutánonként kötött a program, szerveznek nevelőink nekünk tánc versenyt, ahol persze meg is tanuljuk a különböző táncokat, van gyöngyfűzés, s foglalkozunk bőrdíszművességgel is. Délután fél négy körül megyünk innen haza. Jól érzem itt magam, bár több iskolából jöttünk a napközibe, mégis hamar megbarátkoztunk, s jó közösség alakult ki. Meséről mesére «4 pásztoriúe$ka (NÉMET MESE) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer valamikor reges régen egy szegény pásztorfiúcska, aki arról volt híres országában, hogy minden kérdésre, amelyet feltettek neki, nagyon bölcsen tudott válaszolni. A híre eljutott a király fülébe is, de a felséges úr nem akarta elhinni, hogy ilyen okos fiúcska él az ő birodalmában. Ezért aztán elhivatta magához. Azt mondta neki: — Ha mindhárom kérdésemre tudsz válaszolni, akkor saját fiamnak tekintelek, s nálam lakhatsz a királyi palotában. A fiú máris így kérdezett vissza: — Hogy hangzanak a kérdéseid, uram? A király pedig így kezdte: — Első kérdésem: hány csepp víz van a tengerben? A fiúcska válaszolta: — Uram, királyom, tégy róla, hogy a Föld minden folyója elapadjon, hogy egyetlen csepp se kerüljön a tengerbe addig, amíg annak vizét meg nem számoltam. Akkor majd megmondom neked, hogy hány csepp víz van a tengerben. A király folytatta: — Második kérdésem az, hogy hány csillag van az égen. A fiú erre így felelt: — Adj nekem egy nagy papírdarabot! Amikor megkapta az ív papírt, tollával annyi pici pontot rajzolt rá, hogy alig lehetett látni őket. megszámolni pedig egyáltalán nem tudta őket senki sem. Aki megpróbálkozott vele, annak a szeme előtt összefutott minden, s erős fejfájási kapott. Ekkor azt mondta a kisfiú: — Annyi csillag van az égen. királyom, ahány pontot itt a papíron látsz. Számold csak meg te magad! De sem a király, sem alattvalói nem tudtak mit kezdeni a papírral. Így szólt a király: — A harmadik kérdés az, hogy hány pillanatból áll az örökkévalóság? A pásztorfiúcska így felelt: — Hátsó-Pomerániában van a Gyémánthegy. Annak a magassága is egyórányi, a szélessége is egyórányi, a hosszúsága is egyórányi és a mélysége is egyórányi. Minden századik évben erre repül egy madárka, s a csőrével lekoptatja egy kicsit. Ha az egész hegyet elkoptatta, akkor telt le az örökkévalóság első órája. A király meghatódott a fiúcska okossága láttán, s így szólt: — Minden kérdésemre bölcsen válaszoltál. Mostantól kezdve itt laksz nálam, s úgy bánok veled, mintha a gyermekem lennél. így bizonyította be a kis pásztorfiú. hogy mégis van a király birodalmában olyan szegény gyerek, aki bölcsességében akár a leg-, gazdagabbak eszén is túltesz. Fordította: Molnár Judit Gyorsaság, ügyesség, játékosság Gyöngyfűzés, táncverseny Csereüdültetés keretében 40 priborzsavai — (Szovjetunió) gyermek pihent a napokban Sóstófürdőn. A fiatalok megismerkedtek Nyíregyháza, Debrecen, Tokaj nevezetességeivel, sokat strandoltak, s mint képeink is bizonyítják, váltó- versenyeken bizonyíthatták ügyességüket. MINI OLVASÓTÁBOR Olvasótábort rendeztek július első hetében a tisza- teleki könyvtárban. Témája Mátyás király és kora volt. Az előadások, beszélgetések mellett néztünk mesefilmeket, gyúrmáztunk és gyöngyöt fűztünk. Hegedűs Éva és Moringer Nikoletta Tiszatelek NEMZETKÖZI TÄBORBAN Rakamazon voltunk nemzetközi táborban, áhol rajtunk kívül finn, lengyel és szlovák fiatalok is voltak. A 12 nap alatt sok nemzeti szokást ismertünk meg. ugyanis mindegyik nemzet bemutatkozott valamelyik nap. Az ébresztő után mindig szobaszemle következett, majd a reggeli után vártak ránk az érdekes programok: strandolás, kirándulás, játék. Sokat köszönhetünk Tajti István táborvezetőnek, aki társaival együtt gondoskodott a két hét eltöltéséről. Farkas Krisztina és Dajka Viktória Demecser BÜCSÜ AZ ISKOLÄTÖL Űttörőcsapatunk a tanév végén megkapta a „Kiváló úttörőcsapat” kitüntetést. Mint csapattitkár, szeretném megköszönni társaim nevében Oláh Andrásné csapat- vezetőnek eddigi munkáját, mivel szeptembertől sajnos már csak mint tanár lép a katedrára. Az új tanévben az én helyemet is más foglalja el, mert kilépek én is az általános iskola melengető szárnyai alól. Szeretettel fogok emlékezni arra a sok szépre és jóra. amit a nyolc év alatt kaptam tanáraimtól. Titkos Ilona Petneháza Á gabonafutrinka Aratási időben, ha a mezőket járjuk, megfigyelhetjük, hogy mennyi mezei veréb, seregély vagy vetési varjú bogarászik az aranysárga tarlón, szinte ügyet sem vetnek az idegenre. Bizony, nem cél nélküli keresgélők ők, hanem a gabonatáblákban elszaporodott hernyókat, molylepkéket, pattanóbogarakat, gabonafutrinkákat tizedelik. A tarlón tett néhány perces séta során bizonyára találkozunk is a kenyérnek való egyik igen veszélyes pusztítójával, a gabonafutrinkával. Ha tucatszám szeretnéd begyűjteni, legjobb, ha a kombájnból kikerülő gabonát megnézed — rengeteg futrinkát, no és persze más rovarfajt is látsz benne nyüzsögni. A gabonafutrinka gyors mozgású, kb. 1,5 centiméter hosszúságú, fényes, fekete kitinpáncélt viselő bogár. Vastag fedőszárnyai alatt találjuk a repülést végző hártyás szárnyakat. Hazánkban szinte minden vidéken előfordul. Erős rágóival a még puha gabonatermést morzsolgatja — ezzel táplálkozik. Földben rejtőző lárvái is kártékonyak. ugyanis ők a járataikba húzogatják a gabonafélék leveleit. A gabonafutritka felismerése az élőhelyén nem túl nehéz, viszont könnyen összetéveszthető a közönséges gyászfutóval. A gabonafutrinka lábai mindig barnásvörösek, a torrész pedig nem ívelt. A futók ellenben fekete lábúak, hosszabb tapogatójuk s toruk pajzsszerű. Gyufásdoboznyival be- gyűjtve belőlük, zárt üvegedényben tarthatjuk őket, sőt szaporodnak is, főleg, ha búzát, rozsot vetünk az üveg alját vastagon kitöltő kerti földbe. Agárdy Sándor Programok gyerekeknek Honvéd utcai művelődési ház: július 31-én 15 órától számítógépes játékokkal szórakozhatnak a gyermekek. — Jósavá- rosi művelődési ház: rendszeresen nyári túrákat szerveznek vakációzó gyermekeknek. Keddenként gyalogtúra a Sóstóra, szerdánként kirándulás autóbusszal Harangodra. csütörtökönként utazás kisvo- nattal Balsára, péntekenként hegymászás Tokajban. A túrákra jelentkezni lehet a túrát megelőző napig 8 órától 17 óráig. Cím: Május 1. tér 10 A. Tel.: 10-269. Törd a fejed! VÍZSZINTES: 1. Megfejtendő (zárt négyzetekben abc- sorrendben: F. I. R). 6. Króm vegyjele. 7. Elektromos töltésű anyagi részecske. 8. Csak félig rend!!! 9: Fanyar erdei termés. 11. Borít. takar. 12. Cinez. 14. Szemléli. 16. Megfejtendő (harmadik négyzetben két betű). 18. Gazdasági társulás rövidítése. 2». ... -zúg. 21. Talmi. 22. Pakol. 24. Parány párosai! 25 Káin testvére volt. 27. Kerek kenyér. 28. Nagy folyónk. 29. Közel-keleti arab állam. FÜGGŐLEGES: 1. Uralkodói jelkép. 2. Télisport. 3._ A panasz szava. 4. Antonov-gépe.: betűjele. 5. Tele fordítottja. 6. Megfejtendő. 10. Folyadékban tisztít. 11. Unott. 13. Azonos mássalhangzók. 14. Felsőfokot jelöl. 15. Megfejtendő (második négyzetben: ZO). 17. Eger hegye (első négyzetben két betű). 19. Szent és sérthetetlen dolog, amihez nem szabad hozzányúlni. 21. Kalászos növényünk. 23. Mázol. zsíroz. 24. Arc színe. 26. Lak-rész! 27. Római 101. Megfejtendő: Tisza-menti városok (vizsz. 1. 16. függ. 6, 15). Múlt heti megfejtés: A NÉPI ÉPÍTÉSZET tarhaza a múzeumfalu sóstón. Könyvjutalomban részesültek: Juhász Erika Kömö- rő. Gyöngyösi Csilla Beregsurány. Szanyi Adrienn Kisvárda. Vizler László Mátészalka. Takács Krisztián Csengerújfalu. Bába Éva Nyíregyháza. Horváth Gabriella Kemecse. Makkal Ibolya Nyírtelek. Nagy Attila Piricse. Lizák Andrea Csaholc. Illyés István Rohod. Szamosi Dóra Mátészalka. Kozák Emma Apagy. Barzó Beáta Nyíregyháza. Bodnár Olivia Fehérgyarmat. Kérjük, a megfejtéseket levelezőlapon küldjétek be! Miénk a szó! Momt láthatod a termósaatbea! Hol? Mikor? Mii?