Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

12 1989. július Í5. Férfitekistetek, néi Tiselet Fehérneműshow Éppen hogy takar, áttetsző, selyem, csipke, a férfisze­met vonzó női alsórnházati, mondhatni intim holmik egy „csokorban.” A Budapest Kongresszusi Központban tar­tott nagysikerű „fehérneműshow bemutatót” a Habse­lyem Kötöttáru Gyár termékeiből, melyek a hölgyek — s nem utolsósorban a férfiak — sajnálatára elsősorban tő­kés exportra készülnek. (Elek Emil felvételei) Reeeptőtietek Zöldbabból nemcsak főzeléket! Zöldbabomlett Hozzávalók: 50 deka zöld­bab, fél fej vöröshagyma. 1 csokor petrezselyem, 4 darab tojás, 4 evőkanál liszt. 3 deci tej, 3 evőkanál olaj. 5 deka reszelt sajt, só, őrölt bors. A zöldbabot megmossak, leszálkázzuk. és apróra fel­daraboljuk. Az összevágott petrezselyemmel együtt meg­sózva. megborsozva, két evő­kanál olajon megpároljuk. A tojásokat felverjük, a tejjel és a liszttel összekeverjük, megsózzuk, majd ráöntjük a már kissé kihűlt párolt zöld­babra. Egy teflonserpenyő­ben a maradék olajon a masszából négy omlettet sü­tünk. Tetejüket a reszelt sajt­tal megszórjuk. Rakott zöldbab Hozzávalók: 1 kiló zöldbab, 50 deka darált hús. 1 vörös­hagyma, 5 deka füstölt sza­lonna, 2—3 zöldpaprika. 2 deci tejföl, 1 tojássárgája. 1 kiskanál pirospaprika, só, őrölt bors. A megtisztított, feldarabolt zöldbabot sós vízben meg­főzzük, majd lecsepegtetjük. A kis kockákra vágott sza­lonnát kiolvasztjuk, üvegesre pároljuk benne az apróra vá­gott hagymát, meghintjük pi­rospaprikával. és beletesz szűk a darált húst Egy kevés bab főzőlével felengedjük, megborsozzuk, megsózzuk, és puhára pároljuk. Tehetünk bele laskára vágott zöldpap­rikát is. A zöldbab felét tűz­álló tálba terítjük, rásímit- juk a paprikás darált búst, és befedjük a maradék zöld­babbal. A tejfölben elkever­jük a tojássárgát, a zöldbab­ra öntjük, és a sütőben kö­zepes lángon 25 percig süt­jük. Azon nyomban forrón tálaljuk. Zőldbabpuffanca HananM: 50 deka zöld bab. 2 tojás. 10 deka liszt. 2 ded tej. 1 csokor petrezse­lyem. 5 deka reszelt sajt, só, őrölt bors; a sütéshez olaj. A zöldbabot megmossuk és megtisztítjuk, majd húsdará­lón nyersen megdaráljuk. A felvert tojásokat, a tejet, a lisztet, a sót, a borsot meg az apróra vágott petrezselyem­zöldet összekeverjük. Végül a reszelt sajtot is hozzáadjuk. (Palacsintatészta sűrűségű tésztát kell kapnunk.) A zöldbabpépet a tésztával ösz- szekeverjük, és forró olajba evőkanálnyi adagokat szag­gatunk. Piros ropogósra süt­jük. Szűrőlapáttal szedjük ki, lecsepegtetjük, és melegen tartjuk. Kitűnő húspótló fel­tét, de salátával önállóan is kínálhatjuk. Zöldbabos csirlca Hozzávalók: 2 kis (körülbe­lül 60 dekás) csirkemell. 50 deka zöldbab, 2 evőkanál olaj, vöröshagyma, 2 deci joghurt, só. A besózott csirkemelleket az egyik evőkanál olajon hir­telen megpirítjuk, majd egy kevés vízzel puhára pároljuk. Lebórözzük, kicsontozzuk, és a húsát ujjnyi csíkokra vág­juk. A kis darabokra vágott, sós vízben megfőzött, majd a kihűlt zöldbabbal összekever­jük. Az apróra vágott hagy­mát a maradék olajon meg­pirítjuk, és a joghurttal együtt a húsos zöldbabhoz keverjük. Jól behűtve kínál­juk. Hímzett virágkosár Női vonzerő P árizsban lezajlottak a divatbemutatók, s mint a beszámolókból kitűnik, jövőre is lesz divat. A jelentéseket olvasva a kis­pénzű laikust olyanféle ér­zés keríti hatalmába, mint amikor a dunai gázlómélysé­geket ismerteti a rádió. Csak a hajósoknak érdekes. A Nice Matin azonban formát bontott. Azt írta, hogy koro­sodik a divat, és bizony bi­cegve halad a megújulás fe­lé; megöregedtek a híres ter­vezők, az idő nyomot ha­gyott a manökeneken, de ki­váltképpen megvénült a ki­futók mellett ücsörgő törzs­közönség, mindegy már ne­kik, hogy mit vesznek fel, és nincs is kedvük változtatói az élet rendjén, ha a leg­frissebb arcfelvarrás fájdal­mára gondolnak. Az ember már-már részvéttáviratot küldene. Az egyetlen re­ménysugarat az „örök női vonzerő” említése adja. Tud­nunk kell ugyanis, hogy az 1990-es divatban a csábítás trükkjét a lábra bízzák a di­vatdiktátorok. Teker a lejen Sok afrikai nő hatalmas terheket hord a fején. Pél­dául a lou törzs női saját testsúlyuknak akár a 1» szá­zalékát kitevő terhet is el­visznek a fejükön. A nairobi (Kenya) egyetem szakembe­rei — egyesült államokbeli és olasz kutatókkal karöltve — azt vizsgálták, hogy miképp alakul az ekkora terhet hor­dó nők energiafogyasztása. Abból Indultak ki, hogy ez arányos az oxigénfogyasztá­sukkal. Ezért afrikai nőket teherrel és teher nélkül egy taposómalmon járattak, mi­közben azt mérték, hogy mennyi oxigénre volt szüksé­gük. Ha testtömegüknek „csak” a 20 százalékát hord­ták a fejükön, oxigénfo­gyasztásuk nem lett nagyobb. Ellenben a saját testsúlyuk 70 százalékával megrakva oxi­génfogyasztásuk 50—60 száza­lékkal is megnövekedett. Ez jóval kevesebb, mint ameny- nytre a katonákat a hátukon hordott „borjú” terheli meg. Ha az a saját testsúlyuk 20 százalékát teszi ki. a katonák 13 százalékkal több oxigént fogyasztanak, de ha eléri a 70 százalékot, akkor megdup­lázódik. Ez azt Jelenti, hogy a fe­jükön gyermekkoruk óta ter­het hordó nők szervezete al­kalmazkodott e feladathoz, s ennek eredményeként a munkabírásuk nagyobb, egy­szersmind gazdaságosabb lett. A kedves kis motívumot el helyezhetjük sokféle hol­min: táskán, szoknyán, mel­lényen. gyerekruhán, de szé­pen mutat vele az uzsonnáié rítő. kisebb függöny, párna, asztali futó is. Ez a minta igényli a többféle színt, a hímzés pedig lapos- és szár­öltéssel, perié vagy osztott hímző több szálával történik. Nevelő szándékú ítélet A z igazságszolgáltatás új útját nyitotta meg az egyik kaliforniai bí­róság, amikor ítéletet hirde­tett egy fiatal autóelkötő ügyében. Azazhogy, legyünk pontosak, nem is új ez az út, inkább csak elfeledett. Mc Carty bíró ugyanis nevelő szándékkal rótta ki a peni- tenciát. „úgy, ahogy Mark Twain még bizonyára gyer­mekkori emlékként megír­hatta volna” — szögezte le a Star című magazin. Az íté­let úgy hangzott, hogy a vád­lottnak nyomban a bírósági aktus lezárulása után be kell vonulnia egy irodába, és ott tízezerszer le kell írnia a kö­vetkező mondatot: „Ami nem az enyém, azt nem viszem el.” A büntetés végrehajtá­sának időtartamáról nem szól a cikk. Azt viszont a bíró is megtudta, hogy a szankció nem egészen tökéletes, és ki­váltképpen nem elrettentő. A házi feladat befejezése után, a szabadulás során ugyanis eltűnt a toll. f/if orvosi A Ili FIrovata Utazás és gyógyszerek LEGGYAKRABBAN A FEJ- ÉS FOGFÁJÁS jelentkezhet. Csilla­pítása tüneti kezelést jelent csu­pán, mert mögötte komolyabb problémák húzódhatnak meg. A fogaktól eredő gyötrelmes kínok megelőzésére tanácsos — külö­nösen hosszabb út előtt — a fogorvost felkeresni, és a sajgó fogakat kezeltetni. A fejfájást kiválthatja szellemi fáradtság, huzat, idegesség, frontátvonulás. Az említett fájdalmak csillapí­tására legjobb Algopyrint, De- malgont és Quarelint bevenni.. Többnyire egy-egy szem, á Qua- relinből akár fél is elegendő, naponta legfeljebb három alka­lommal. GYAKRAN A FÁJDALMAK GÖRCSÖS FORMÁBAN ÉREZ­HETŐK. Az' okok között epe- és vesekő, menstruáció, ki­záródott sérv húzódhat meg. Mérséklésre, illetve megszünte­tésre hathatósan alkalmazhatjuk a Troparin és No-spa tablettákat. Erősebb, kínzó görcsök esetén az utóbbiak valamelyikét kombi­nálhatjuk egy szem Algopyrin tablettával. számolni kell a meghű­léssel IS. Ez sok esetben hő­emelkedéssel. lázzal jár. Elegen­dő ilyenkor Amldazophen tab­lettát bevenni, de makacs eset­ben törzsborogatás Is elképzel­hető. Az ok feltárását azonban bízzuk szakemberre. Ezzel egy­idejűleg gondoskodni kell az el­vesztett folyadék pótlásáról tea és gyümölcslevek fogyasztásá­val. A Kalmopyrin és Istopyrin szintén csökkenti a lázat, de eze­ket összetörve. kevéske folya­dékban, oldva kell bevenni. A meghűlést gyakran kíséri köhögés és torokfájás. Az előb­bire szedhetünk Libexin készít­ményt — ügyelve arra. hogy ne rágjuk szét, mert a száj nyálka­hártyáján múló zsibbadást vált­hat ki —, az utóbbira pedig Fa­ri ngoseptet, melyet étkezés után kell elszopogatni, naponta 4—S alkalommal. A JÁRMŰ VAÖY REPÜLŐ RÁZKÓDÁSA szerencsére' csak a lakosság kisebb százalékánál vált ki szédülése Ennek megelő­zésére az utazás előtt egy órá­val Daedalon tablettát vegyünk be — orvosi rendelvényre kap­ható —, és a kellemetlen érzést megszünteti. Mellékhatásaként aluszékonyság. bágyadtság je­lentkezhet Általában a szabadságolás alatt változik a megszokott étrend, ki­csit talán egyoldalúbb lesz. Ei­re bélrendszerünk oly formában reagál, hogy rendszertelenné vá­lik a székelés. A Tisasen A fB drazsé — nem drasztikus módon — rendezi a székletürítést. Mi­előtt azonban ehhez folyamod­nánk. próbáljuk az étrendet a megszokott mederbe terelni. Az említett hashajtót terhesek is szedhetik. Ellentétes eset is előfordulhat, vagyis a szokatlan ételektől, iz­galmaktól hasmenés lép fel. Eb­ben az esetben segítségünkre le­het a Carbo activatus. melyből étkezés után 4—II tabletta beve­hető. A gyakori székeléssel elég sok folyadék távozik a szerve­zetből. de cukor nélküli teával ez pótolható. Ha a hasmenés magas lázzal, görcsökkel jár. akkor forduljunk orvoshoz, még külföldön is. bőrűnk Ártalmairól is szólni kell végezetül. A túlzott, napozás — különösen érzékeny borüeknél — égést okoz. Ez fáj­dalmas. de jól esiIlapíthatja a Naksol aerosollal való többszöri permetezés, vagy a Phlogosam kenőcs. Szintén a bőrön jelent­keznek a különböző eredetű visz­ketések, melyek lehetnek gyü­mölcstől, gyógyszertől, ételtől, és nem utolsósorban rovarcsí­péstől. E tünetekre a napozásnál említett készítmények szintén alkalmasak. Nem árt. ha kisebb horzsolá­sok. sérülések esetére úti pati­kánkban van sebkotőző géz. és Reseptyl-Urea sebfaintópor. Szennyezett kéz. ivóvíz és gyü­mölcsök fertőtlenítésére hatha­tósan alkalmazhatjuk a Neomag- nol tablettát. Külsőleg es célra 1 —I tabletta szükséges egy liter vízhez: ba ivóvizet akarunk fer­tőtleníteni, akkor negyed tablet­ta B liter vízhez; gyümölcs, zöldség fertőtlenítésére pedig I tabletta 11 liter vízhez. Egyórás ári at ás után vizes öhlítést vég­zünk. és a gyümölcs így fo­gyasztható. Természetesen minden gyógy­szernek vannak mellékhatásai. Ezek nem feltétlenül jelentkez­nek. Az eddigiek alapján mégis néhány gondolat: az Algopyrin. QuareHn allergiás tüneteket vált­hat ki a bőrön, a szerek elha­gyásával ez megszűnik. Demal- gon hatása alatt alkoholos ita­lokat ne fogyasszunk kerüljük a gépjárművezetést, mert negativ irányban befolyásolja a reflexe Tehát, ha számba vesszük az' úti patika gyógyszereit, könnyen beláthatjuk, hogy maximum 15— 3* féle. gyógyászatban használa­tos termék szükséges. Ezekkel az enyhébb panaszokat csillapít­hatjuk, megszüntethetjük,. de nem helyettesítik az orvost, il­letve az általa felírt szereket Fóntos még: aki idült betegség­ben szenved, kérje ki orvosa ta­nácsát. hogy az útra becsoma­golt gyógyszerek nem módosít­ják-« a folyamatosan szedett speciális készítmények Itatását, vagy terhesség és szoptatás alatt milyen gyógyszerelés engedélye­zett. Mindig olvassuk el a dobo­zon. illetve a dobozban lévő uta­sítást. ugyanis annak ismereté­rúlbető. intim sarok. „MI LESZ VELEM NÉLKÜ- LED?„ — Jeligére: A levélíró külön kérésére leveléből nem idézek. Először is, bár lehet. hogy nem ezt a tanácsot várja tőlem, de véleményem a szüleivel egye­zik. Azt gondolom, hogy egy IS éves lánnyal még jó párszor elő fog fordulni, hogy szerelmes lesz. Már csak azért sem aján­lom, hogy komolyan foglalkoz­zon ezzel a férfival, aki lóval idősebb öntől. Q már dolgozik s ebből adódóan egészen más életet él. mint egy diáklány. Más a baráti köre. másak a problémái, más szemszögből közelit a kapcsolatukhoz is. Nem hagyható figyelmen ki- > vül az sem. hogy ez a férfi egy nagyon fontos dologban nem vállalta a felelősséget: ak­kor, amikor nem vette el fele­ségül a gyereke anyját. Mi á garancia arra, ha az önök kap­csolatában is adódnak majd problémák, konfliktusok, ez a férfi tényleg társa lenne? Nem vagyok benne biztos, mint ahogy maga sem (leveléből ez tűnik ki), hogy ö- is ugyanúgy akarja ezt a kapcsolatot, mint maga. Nem kell elmennie mel­lette az utcán, nyugodtan be­szélgethetnek. de intimebb kap­csolatba ne kerüljön vele. In­kább keresse a saját korosztá­lyában a kapcsolatokat, barát­ságokat. „MAR EZ MINDIG ÍGY LESZ?” — jeligére: Leveléből az derül ki. hogy élete során sok kudarcot élt át (válás, munkahelyi problémák), de egy idő óta sikerült kiegyensúlyo­zott életet biztosítani magának. Majd azt Írja: „Néhány hónap­ja fokozottan aggódom testvé­reimért. Tudom a bajok forrá­sát, a kiváltó okokat kellene megszüntetni. Nos. hogyan? Abban reménykedem, hogy ez csak múló állapot. Vagy már ez mindig így lesz?” Mivel ezeket az okokat nem részletezte, s leveléből nem de­rül ki. mi Is tulajdonképpen a probléma, aminek megoldásá­hoz segítséget, tanácsot kér. ezért csak visszajelezni tudok önnek. Kérem gondjait pon­tosabban fogalmazza meg vagy ha ezek bővebb kifejezést Igé­nyelnek, forduljon a művelődé­si központban működő pszicho­lógiai tanácsadó pszichológu­sához. NYÍRBÁTORI LEVÉLÍRÓNK KÉRÉSÉRE: Igen, jól tudja, most már Nyíregyházán is van lehetőség „együttszülésre” (amikor az apa is jelen van). Feltétele, hogy a házaspárnak előtte egy felkészítő tafolya- mon kell részt vennie. Ilyen jellegű igényét a szak­orvosával közölje. Vassné Figula Erika pszichológus KI Kelet a mafmararszág HÉTVÉGI MELLÉKLETE

Next

/
Thumbnails
Contents