Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-29 / 151. szám
2 Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 1989. június 29. Megint csak kísérlet Nyolcosztályos gimnázium Forog a forint Tőzsdéző tanács Nyíregyháza tanácsa jelenleg 2,3 milliárd forintos költségvetéssel (melynek 70 százaléka működési költség, tehát például az oktatási, egészségügyi intézmények fenntartásához szükséges) és 750 millió.forintos fejlesztési alappal gazdálkodik évente. Ezt a látszólag hatalmas összeget azonban nem lehet úgy tekinteni, hogy év elején kötegekben, vagy bankszámlán megkapják, s nem is kell mást tenni, mint az illetékeseknek aláírni a számlákat. A költségvetés és a fejlesztési alap forintfolyama sok-sok apró bevételi „érből” duzzad, s mindenre szükség van (ráadásul időre), hogy a város zavartalanul működjön, fejlődjön. Nézzük meg a bevételek néhány fonto- sabbját, s vegyük nagyító alá a „síkosabbakat”, azaz két-három olyat, amelyikkel valóban gazdálkodhat a város, befektetheti, forgathatja — azaz nyerhet is a köz javára, de ha nem jön a várt eredmény, akár — veszthet is. Az állami támogatások rendje kialakult, arányokhoz, feladatokhoz méretezettek, szabályok írják elő — mértékét a tanács helyben aligha befolyásolhatja. A személyi jövedelemadó tanácsot illető részénél az a lényeg, hogy befollyék a város kasszájába, mértékén helyben nem változtathatnak. Koll az otlot A saját bevételeknél más a helyzet, itt már elkelnek a jó ötletek, jelentős összegek forognak kockán. Egyszerű felsorolással is érzékelhető, hogy esetleges ingatlaneladásoknál, vállalati területhasználatnál, helyi adóknál és különböző díjaknál figyelni kell a kiszabásra, határidőre történő fizetésre — itt nincs helye nagyvonalúságnak, minden fillérre szükség van. Az eddigieknél a sokféle lehetőség ellenére aránylag könnyen át lehet tekinteni a pénzeket — tehát feketén-fehéren van bevétel és kiadás. Az ilyen egyszerű dolgokról azonban egyre-másra le kell mondani a tanácsnak, mert az utóbbi három esztendőben például már megszokták: a pénz nem elég a legszükségesebbekre sem, tehát egyre nagyobb szerepet kap a tanácsi gazdálkodásban a hitel, kötvény, értékpapír,'kamat. Most már arra is figyelnek a tanács pénzügyi szakemberei, hogy az egy-két hónapig nélkülözhető összegeket ne csupán számlájukon tartsák, hanem magasabb kamattal kölcsönadják, megforgassák, hasznosítsák, a sokszor néhány százezer már milliókat tehet ki éves szinten. Nézzünk néhány hitelfajtát. Közismert, hogy a fiatalok lakástámogatásához komoly összegeket lehet igényelni a tanácstól. Kedvező, mert van vissza nem térítendő része is, de a többire sem kell 5 százaléknál magasabb kamatot fizetni, ami mostanában igencsak ritkaság. Ráadásul a törlesztést az igénybevételt követő egy év múlva kell megkezdeni. Igen ám, de erre nincs külön „jóléti” alapja a tanácsnak, maga vesz fel rá hitelt a banktól, s egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mennyit, milyen kamatra, menynyi időre. A kötvénykibocsátás is újkeletű lehetőség. A nyíregyházi tanács 1987-ben élt ezzel. 49 millió forint értékben (akkor ez volt a maximális lehetőség) bocsátott ki kötvényt 12 százalékos kamattal a kiskörút útpályájának megépítésére, parkolók építésére, valamint a Hunyadi utcai körútrész, illetve út kiépítésére. Ez utóbbi éppen most van soron. Ugyanez kötvény szolgált a magánerős közműfejlesztések tanácsi támogatására. Mint minden első próba ez is sok tanulsággal járt, de — köszönhetően az OTP-vel kialakított példás együttműködésnek — a tanács hozzájutott mind a 49 millióhoz, s részeként ugyan, de a pénzjnséges időben is tovább épült a körút. A gyortaság: pénz Nágy pénzügyi akció volt a telekalakítási hitel, amelynél már különleges szerepet kapott a gyorsaság, a jó előkészítés. Másfél-két évre ugyanis 3 és 5 százalékos kamattal lehetett hitelt felvenni (ez jelenleg 6 százalék). Borbánya, Sóstóhegy, a Korányi utcai új lakótelep, a kiskörúti piros házzal szembeni telekalakítás ilyen hitelkonstrukcióban valósult meg. A gyorsaság pedig azért fontos, mert ha elég jó ütemben történik a telekalakítás, s mondjuk a két esztendőre felvett hitelből létrehozottak egy év alatt gazdára is találnak, az összeget az eredeti határidőn belül újra fel lehet használni — s ez • már talált pénz ...........Az ilyen hitelek, pénzforgatások is hozzájárulnak, hogy nekünk már évek óta nincs év végén „pénzmaradványunk”, ami egyébként jogosan bírálható lenne — mondja Csabai Lászlóné tanácselnök. — Év végére csak annyi pénzt hagyunk, hogy a januári bérekét az intézményekben, illetve az apparátusban ki tudjuk fizetni; Ha Jól befektet, nyerhet, de ez a tevékenység veszteséggel is járhat. Mindenesetre jelentős összegek forognak kockán... aztán már új esztendő, új keret, új szabályozás jön. Ezt kimondani könnyű, de a már említett százmilliók egeiében korántsem egyszerű kiszámolni az összegeket. Ha mégis „elcsúsznánk”, néhány hétre gazdálkodási előleget vehetünk fel —, de ennék kamata már 19 százalék. Év vége felé aztán sokat osztunk-szorzunk, hogy célszerűen el is költ- sünk minden lehetséges pénzt, de ne is lépjünk túl bizonyos határokat...” Az új jogszabályokat érdemes is naprakészen ismerni, mert a változás sok pénzt hozhat, vagy éppen vihet el tanácsi és lakossági zsebből egyaránt. László Géza pénzügyi osztályvezető példaként említi, hogy eddig a tanács az esetek többségében közművesített telkeket adott el. Amikor 1989 elején életbe lépett az új rendelkezés —1 mely szerint a közműköltség 30 százaléka az adóból visszaigényelhető — változtattak a módszeren. Mivel csak az egyén kérhet vissza (a tanács nem), most üres telket adnak el, a kijelölt vevőkkel megszervezik a közműtársulást, pénzeikből megépítik a közművet is. Tavaly az év elején tsz-eknek és vállalatoknak segített a tanács kölcsönadott pénzekkel. miközben a kamatokkal a város kasszája gyarapodott. Az átmeneti szabad pénzekből 1—2—3 hónapra kaptak kölcsönt azok a gazdaságok, amelyek a lakossági ellátásban részt vesznek. Mindenki jól járt —, de a pénzügyi szabályozás utolérte ezt az akciót is, az idén már szigorúbbak a feltételek, csak kötvényt, kincstárjegyet szabad vásárolni az átmenetileg szabad pénzekből. Mindezek miatt most tőzsdézni tanulnak, hiszen nem mindegy, hogy milyen lejáratra, milyen kamattal kinek a kötvényét veszik meg, vagy kiét adják tovább«. A törekvés lényege, hogy egy hétig se álljon kamat nélkül a pénz a kasszában. Felfigyeltek például az MNB kincstárjegy-aukcióira, s három alkalommal hárommillió forintot fektettek be 90 napra, s fogtak rajta tisztán vagy 120 ezer forintot. Végül is ilyen apró „ügyeskedésekkel” tavaly összesen hárommilliót nyert a város. Nem nagy összeg, de ha azt nézzük, hogy például az éves lakossági adó egyhar- mada(!), vagy mondjuk az apparátus kéthavi bére —, akkor már másként értékelhetjük. S ha hozzátesszük, hogy mindez a pénzügyekkel foglalkozók, a szűkebb vezetés vál- lajkozókedvén, ügyességén múlik —. mert hogy a jó tőzsdézést nem lehet munkaköri kötelességként előírni —, már másként fest a kép. Bizalommal Pénzt lehet csinálni abból is, hogy a használatból visszaadott telkeket, helyiségeket licitálás után adják tovább. Ugyancsak pénzt hozhat az Uniber vállalkozás és a tervezett vámszabad terület, de az is, hogy a tanács dolgozóinak szellemi termékei közül néhány jobb számítógépes programot más tanácsoknak értékesítenek. Az utóbbiak már jelzik az egyik lehetséges gondot is. A tanácselnök szerint meg kellene találni a hozzáértő és vállalkozó tanácsi szakemberek számára a személyes anyagi érdekeltséget. Mert ma legtöbbjüket legfeljebb a jól végzett munka öröme ösztönzi, alig van különbség a milliókat hozó, vagy éppen a közömbös elismerése között, pedig kellene. Főképpen a tanácsi beruházásoknál takaríthatnának meg pénzeket, s ehhez is jó volna megtalálniuk az ösztönzés formáit. Végül a kamatozás, hitelezés, vállalkozás, tőzsdézés esetében — amelyről, mint kiderült, milliókat hozhat — bizalom kell. Lehet, hogy tíz vállalkozás közül kilenc sikerül, de egy nem. Ez kockázat, s nem lenne jó, egy-egy sikertelen akcióért a vállalkozó tanácsi emberek fejét követelni... Befejezésül egy jó hír: dollárjai is vannak a nyíregyházi tanácsnak. Telkekért kapták a kemény valutát, a tanács vezetői pedig kijárták: devizaszámlára érkezhessen. Ügy vigyáznak rá, mint a két szemükre, hiszen olyasmit vehetnek érte (például ritka műszert, gyógyszert az egészségügynek), ami másként beszerezhetetlen. Marik Sándor (A helyzet.) Annak ugyan nem lehet örülni, hogy ma ismét kevesebb a gyerek, mint akár négy esztendővel ezelőtt, viszont tény, tiogy a demográfiai hullám levonulása miatt az óvodák lényegesen jobb körülmények között tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Nyíregyházán átlagosan 23 gyerek van egy-egy óvodai csoportban. Az arra rászoruló óvodást gyógypedagógiai, illetve speciális fejlesztő csoportban is el tudják helyezni. Két- két óvodában az angol, vagy a német nyelv alapelemeivel is megismerkedhetnek a gyerekek, ugyancsak két óvodában pedig gyermektorna van. Az általános iskolákban 1987-ben volt a „csúcs”; ma átlagosan 26 gyerek jár egy osztályba, de ez évfolyamonként és iskolánként nagy különbségeket mutat. Elsőben és másodikban általánossá vált az iskolaotthonos oktatási forma; harmadikban és negyedikben elterjedt a tantárgycsoportos oktatás, a felső tagozatosok jelentős része pedig szak- tartermekben tanul. A város 17 iskolájában van szakosított tantervű oktatás, illetve idegen nyelvi képzés (ez a nyíregyházi általános iskolások negyedrészét érinti), 18 iskola hetedik-nyolcadik osztályában pedig a fakultációs képzést is bevezették (a legtöbb helyen ez számítástechnikai, technikai, természettudományos fakultációt jelent, de van társadalomtudományi, idegen nyelvi, matematikai, művészeti, mezőgazdasági és egyéb is). Egyre több pedagógus választ alternatív programot, sokan kísérleteznek egyedi tantervvel. Általában jellemző, hogy az iskolák megtették az első lépéseket az önállóság, a demokratizálás útján. Az óvodákból, majd az általános iskolákból kilépő gyermeksereg már két-három éve a középiskolákat ostromolja. Ez így is marad egy ideig, változás (azaz csökkenés) csak a 90-es évek derekától várható. Addig tudomásul kell venni a harmincat meghaladó, és egyre növekvő osztálylétszámokat. (A szakiskolák a legzsúfoltabbak, majd a szakközépiskolák, utána a szakmunkásképzők, végül a gimnáziumok következnek a sorban.) Az egyes iskolatípusokat választók aránya eltér mind az országos, mind pedig a megyei átlagtól: Nyíregyházán lényegesen többen tanulnak gimnáziumban, mint az ország, illetve a megye más településein (a továbbtanulók 34 százaléka jár gimnáziumba, 35 szakmunkásképzőbe, 27 szakközépiskolába, 4 százaléka pedig szakiskolába). Ez persze nem azt jelenti, mintha a nyíregyházi diákok nagyobb arányban pályáznának egyetemre, főiskolára. (Az érettségizetteknek csak egynegyede jut be valamelyik felsőoktatási intézménybe, a többiek munkahelyet keresnek — és egyre nehezebben találnak.) Egyszerűen arról van szó, hogy az általános iskola után továbbtanulni szándékozó gyerekeket elsősorban a gimnáziúmokban tudják elhelyezni, jóllehet ez sok fiatal számára eleve kényszerpályát jelent. Az ő helyzetüket a gyakorlati fakultáció könnyítheti, mert — példának okáért — könyvtárkezelői, államigazgatási, nevelési, sportszervezői ismeretekkel, műszaki rajzolóként, gyors- és gépíróként lényegesen nagyobbak az esélyek az elhelyezkedésre, mintha valaki csak „sima” gimnáziumi végzettséget tud felmutatni. A jól megválasztott gyakorlati fakultációra már csak azért is nagy szükség van, mert a szakképzésben részt vevő tanulók számának, arányának növelését mind komolyabban hátráltatja, hogy a szolgáltatóágazatok, az intézmények, az üzemek nem tudnak (nem akarnak) vállalkozni a gyakorlati oktatási lehetőségek bővítésére. (A továbblépés korlátái.) Van néhány fontos tényező, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni a jövőkép felvázolásánál. Ilyen például az, hogy jelenleg egyszerűen nincs mód a kiemelkedően jó munkát végző pedagógus méltó anyagi megbecsülésére (sem). Az óvodákban kevés a gyógypedagógus, a logopédus. Az általános és középiskolákban sokkal több számítástechnikához értő szakemberre volna szükség, a második idegen nyelv szakos tanárokról nem ig szólva — e két csoport esetében a vállalatok is legyőzhetetlen konkurenciát jelentenek az iskoláknak. Arra sem lehet számítani, hogy a közeljövőben lényegesen nőne az az összeg, amit az iskolák szemléltetőeszközök, szakmai anyagok beszerzésére, új kezdeményezések támogatására költhetnek. Ugyanakkor nagyon is reális esélye van annak, hogy a tanulóképzés, a tanműhely fenntartása helyett a vállalatok egyre gyakrabban választják majd a kényelmesebb — és olcsóbb — megoldást: befizetik az előírt összeget a szakképzési alapba. Ez esetben viszont az iskolákat kell olyan helyzetbe hozni, hogy átvállalhassák néhány fontosabb szakma teljes oktatását. (Szándékok, elképzelések.) A jelenlegi helyzet mérlegelése, a lehetőségek számba vétele után készítették el az illetékesek „Nyíregyháza város oktatásszerkezetének koncepció”-ját, amely tehát terveket, szándékokat, elképzeléseket tartalmaz. Szorgalmazza például a képesség szerinti beiskolázást, a nevelési programok egymásraépülé- sét, az intézmények- nagyobb szabadságát belső vezetési rendszerük átalakításáhozr a pedagógusok továbbképzésének javítását, illetve azt, hogy a nevelőket szabadítsák meg azoktól a feladatoktól, amelyeket „segéderők” is el tudnak végezni. A tervezet állás- foglalása szerint „lehetővé kell tenni, hogy oktatási rendszerünkhöz kapcsolódjanak az egyházak”. A jövőben nem kerülhetik meg az általános iskolák, hogy igyekezzenek kialakítani a maguk sajátos arculatát, amely vonzóvá teheti az intézményt a szülők, gyerekek számára (a szabad iskolaválasztás versenyhelyzetbe hozza az oktatási intézményeket is!). Mint azóta már ismeretes, szeptembertől elvileg — felmenő rendszerben, tehát most még csak a negyedikesek, illetve az elsős gimnazisták számára — adva van a lehetőség hogy az orosz helyett más nyelvet válasszanak. De ezzel a lehetőséggel egyelőre csak kevés iskola élhet — nem lévén elegendő nyelvtanár. A tanács tervezete szerint azonban néhány év múlva el kellene oda jutni, hogy ebből valóság legyen, sőt, a nyolcadikosok alapfokú nyelvvizsga birtokában hagyhassák el az általános iskolát. Üdvös lenne, ha ez idő alatt általánossá válna a számítástechnikai ismeretek oktatása. A felzárkóztatás, a tehetséggondozás, a kiscsoportos formák, az alternatív oktatási programok, tankönyvek, tantervek, a rugalmas órakeret jelentősége is szóba kerül ebben a tervezetben. • A középiskolák esetében az egyik legfontosabb teendő, hogy a jelenleginél többen vegyenek részt szakképzésben (elsősorban szakközépiskolai képzésben). A gimnáziumokban pedig olyan gyakorlati fakultációkat kell szervezni, amelyek akár munkaköri képesítést is adhatnak (a jelenlegi záróvizsga helyett). Célszerűnek látnák a szakemberek a természettudományos specializálódás erősítését — azaz reálgimnáziumi osztályok szervezését. Sőt, a nyolcosztályos gimnázium ..rehabilitációja” is szerepel a tervezetben, mint szóba jöhető oktatási forma. Az elméletigényes szakmák esetében pedig az is elképzelhető, hogy a 9 éves általános iskolai képzést 3 éves szakképzés tenné teljessé Változtatásra szorul a szakmunkásképzés is: több szakma esetében fölöslegesen hosszú az előírt három év; a már megszerzett szakmához viszont egy év alatt még egyet el lehetne sajátítani. A jövőre gondolva bővíteni kellene az élelmiszeriparhoz (feldolgozóiparhoz) és a szolgáltatásokhoz, az idegenforgalomhoz kapcsolódó szakképzést, és meggondolandó a „tiszta” technikumok visszaállítása is —, hogy csak néhány gondolatot emeljünk ki az említett tanácsi tervezetből. Gönczi Mária Bővíteni kellene az élelmiszeriparhoz, a szolgáltatáshoz és az Idegenforgalomhoz kapcso lódó szakképzést és meggondolandó a „tiszta” technikumok visszaállítása is.
