Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-15 / 139. szám

4

Kelet-Magyarország

1989. június 15.

Temetéseink tanulságai

Rémetb Miklós és Kulcsár Kálmán nyilatkozata

Nemzeti nagypéntek. Azt kellene mondani: történelmi esemény, ha a kifejezést nem fokozta volna le a szavak inflációja, fedezetnélkülisége, mellyel kénytelenek voltunk együtt élni. Ha nem tudnánk, hogy ugyanezt a minősítést már alkalmazták Rajk László és mártírtársai temetésekor, 1956-ban. Hisszük, hogy gyásznapunk nemcsak a nemzeti megbékélés óhajtásával, hanem a reformok valóra váltásával lehet teljes. A gyász is, a remény is egyéni módon viselhető. Ennek előrebocsátásával adjuk közre azt a választ, melyet vezető politikusainktól kaptunk, az alábbi kérdésekre.

Egy emberöltő során kétszer temet politikai mártírokat az ország. Rajk Lászlót és társait. Nagy Imrét és társait. Ez a történelemben egyedülálló tény. Éppen ezért kötelező erejű, hogy levonjuk a tanulságokat az elkövetkező nemzedékek, a nemzet egésze számára. Önök szerint mi a tanítása és a tanulsága a pénteki temetésnek?

Németh Miklós miniszterelnök;

1956 súlyos sebet ejtett nemzetünkön

Századunk rendkívül mozgalmas és változatos magyar történelme sajnálatosan telített sorsfordító eseményekkel, küzdelmes vívódásokkal, a szélsőséges erők harcaival, leszámolással, nemzeti tragédiák sorozatával. És mindig szoros

kapcsolatban a nemzetközi helyzettel.

Nincsenek személyes, tudatosan megélt tapasztalataim a korról, amelyben sűrűn öltek, de csak ritkán temettek tisztességgel. Rajk László halála és méltó eltemetése között rövid, de annál keservesebb idő telt el. A temetés reményt keltett, a nemzet megpróbált felegyenesedni, ám a kísérlet tragédiába torkollott. Ennek része Nagy Imre és mártírtársai szomorú sorsa is.

Nemzedékem egyrészt szerencsés, hiszen ezt a kort ártatlan gyermekként élte át; de szerencsétlen is, mert sokáig hamis képe voít a gyermekkorban elrohant történelmi időkről. Csak sejthettük, hogy apáinkon, idősebb fivéreinken súlyos csizmákkal gyalogolt át a kor, mert nehezen, vagy máig sem gyógyuló sebeik rejtegetésére kényszerültek.

1956 és az azt követő megtorlás az egész nemzeten súlyos sebet ejtett, amelyről most vesszük le a kötést, és erőre kapó friss, tiszta, -gyógyító légáramlatnak tesszük ki a sérüléseket. A mostani temetés végre gyógyulást hozhat. De csak akkor, ha a tragikus eseményből általános és örök érvényű tanításként mindenki levonja azt, hogy szellemi és fizikai erőszakkal nem szabad és nem lehet sem a népek közötti, sem az országon belüli politikai problémákat. megoldani. A nézeteltéréseket, az érdekkülönbségeket idejében feltárva kell megakadályozni, hogy azok súlyos feszültséggé sűrűsödjenek. És ehhez, kapcsolódik a számomra legfőbb tanulság is: nincs eszme, amiért a népet szabad lenne megnyomorítani, és nincs cél, ami az igazságtalanságot, a törvénytelenséget szentesíthetné. És nincs nép, aki ezt tartósan eltűrné. Mert ha igen. akkor az a nép csak névben él már, többé nincs jelen.

Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter:

Ma lehetőségünk van a szakításra

Ilyen szomorú, egyedülálló tényekkel sajnos rendelkezünk. Történeti távlatokat is tekintve emlékeztetni szeretnék arra az

Országgyűlésben már elmondott adatra, miszerint Magyarországon 1849 óta 14 miniszter- elnököt végeztek ki bírói ítélet alapján, gyilkoltak meg, lett öngyilkos vagy halt meg száműzetésben. Ez nagyon sajátos vonást ad politikai kultúránknak. Egyrészt jelzi, hogy a politikai és a büntetőjogi felelősséget nem tudjuk elválasztani; jelzi, hogy az új rezsim nem tud elszámolni csak leszámolni; jelzi, hogy az indulatok, érzelmek és erőszak testvérek a politikában és nem ritkán bosszúállásig fajul ez a kötelék; végül jelzi, hogy az igazságszolgáltatás méltatlan és napi politikai célokra való használatát nem tudta kivédeni az igazságügy szervezete.

A tanulságok ezeknek megfelelően levonhatók, szirite mindenki maga megfogalmazhatja azokat. Én csak annyit tennék hozzá, hogy ma lehetőségünk van a szakításra. Nemcsak a lezárult korszakkal, hanem e távolabbi múltunkra is visszavezető vonásokkal is.

Bár sok az ellenkező jelenség, a türelmetlenség, saját esetleges más előjelű véleményünk kizárólagosan helyesnek, elfogadhatónak tartása, a múlt tanulságainak levonása helyett a felelősök vadászata, én mégis bízom abban, hogy ez a sok szörnyűség napvilágra kerülése talán a józanságot erősíti. Annak belátását, hogy szakítani kell az ítélet—rehabilitáció—új ítélkezés véget nem érő és önmagát újratermelő sorával, és a múlt leckéje a jövőre irányítja a figyelmet.

Mint igazságügyi miniszter, még hozzátenném: távolabbi és közelebbi múltunk tanulságai talán meggyőzőek lesznek mindenki számára, hogy politikai problémák nem oldhatók meg bírói eljárással és Ítélettel. s minden bírót megerősítenek abban, hogy az ítéletért való felelősség nemenyészik el hosszú idő múltán sem. és nem adható át senkinek. Bármilyen körülmények között is született a döntés, az a bíró döntése marad. Bízom benne, hogy a mai bírói kar számára ezt az utóbbi tanulságot már nem is szükséges megfogalmazni.

Pb-ülés

(Folytatás az 1. oldalról)

mot készít (melynek tervezete megjelent a Kejet-Ma- gyarország június 14-i számában), illetve testületi ülésen tekinti át féléves tevékenységét, keresi a megoldásokat. amelyekkel megfelelhet a mai követélményeknek.

Ezen az ülésen a testülettel összefüggő témákról lesz szó, ezért az ülésen csak a pb tagjai és a meghívottak vesznek részt.

Egyéb témákat érintve a szóvivő elmondta: a pártbizottság legutóbbi nyilvános ülésen állást foglalt a Demokratikus Magyarországért Mozgalom programjával kapcsolatban is. Ez a mozgalom a hazai demokratikus szocializmus, az európai progresz- szió és a nemzeti felemelkedés értékeit együtt vállaló embereket tömöríti egységfrontba, tekintet nélkül pártállásukra, szervezeti tagságukra. Létrejöttét a pb helyesli, a hozzá történő csatlakozást lehetségesnek és természetesnek tartjuk.

A szóvivő arról is tájékoztatást adott, hogy a Magyar- országi Cigányok Demokratikus Szövetsége megyei szervezetének elnöke a megyei pártbizottság segítségét is kérte működési feltételeik megteremtéséhez. A pártbizottság — mint más szervezetek esetében — politikai eszközökkel támogatja működésüket. A hivatali helyiség iránti igényüket a városi tanács jogosnak ítélte és megoldására kötelezettséget vállalt. ám a megye, valamint a város rossz pénzügyi és lakáshelyzete hátráltatja a gyors megoldást.

Vitafórumok

(Folytatás az 1. oldalról)

Szakkörök, fakultációs előadássorozatok, közéleti szabadegyetemek is helyet kapnak az új programban. A vállalkozást segítő célfanfo- lyamok vezetéselméleti és vállalatvezetési ismereteket nyújtanak elsősorban, de megfelelő számú jelentkező esetén a piackutatásról, a marketing kommunikációról, a reklámról, a kereskedelmi levelezésről, a tárgyalási módszerekről, a technikákról, a társasági, az átalakulási törvényről is — szerveznek, természetesen megfelelő díjazás ellenében, tanfolyamokat.

Nem szűnik meg a fél éves időtartamú pártiskolai tanfolyam, amelynek hagyománya van, azonban teljesen megújul annak programja. A megyei oktatási igazgatóság r észlelésen információval szolgál 1 az ősszel kezdődő tanfolyamokról, melyekre július 15-ig lehet jelentkezni. Jelentkezési lapot az intézményen kívül a helyi — városi, nagyközségi, ágazati — pártbizottságokon kaphatnak az érdeklődők. (pg)

Jutalmak társadalmi munkáért

Támugatás, elhatárolódás, vita

A megyei reformműhely nyilatkozata

v. Az 1988. évi társadalmi munkáért a kővetkező közösségek, személyek kaptak jutalmat. A Papíripari Vállalat 1 db lakásra vevőkiválasztási joggal élhet. Pénzjutalomban részesült: Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat, SZAVICSAV, NYIRTERV, Faipa- - ri Vállalat, Közterület-fenntartó Vállalat, TIGAZ töltőüzem. Megyei Beruházási Vállalat, városi stadion, KIOSZ városi szervezete, Városi Tűzoltó Parancsnokság. MHSZ megyei szervezete. Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet, Bánki Donát Szakközépiskola. Vasvári Pál Gimnázium, a 19-es a 16-os és a 21-es számú általános iskola. A 6-os számú, a 16-os számú és a 19-es számú napköziotthonos iskola, a HNF 2-es számú, a 9-es, a 12- es. a 13-as, a 23-as számú, 25-ös 28-as számú. 15-ös számú, 31-es számú körzeti bizottsága.

A megyei tanács társadalmi munkáért oklevél kitüntetésben részesítette a TITASZ nyíregyházi üzemét, a Vas- és Fémipari Szövetkezetét, a Szabolcs Volán Vállalatot, a Vízügyi Igazgatóságot, Távhőszolgáltató Vállalatot, az Egészségügyi Szakközépiskolát. a 11-es számú általános «iskolát, a HNF 7-es. 8-as, 18-as. 19-es és 29-es számú kör- zéti bizottságát.

Társadalmi Munkáért plakettet kapott Asztalos József, Adám József, dr. Cseiényi István Gábor, Gaga István, Kovács Aladár, Madura János, Mező Gyula, Rudi Béla. Sárdi Sándor, dr. Szabó László, Taba Sándorné.

Tárgyjutalmat kapott: Babicz

Istvánná, Batta Istók Zoltán. Bágyi István, Bárány Gyula, Bencsik László, Békési József, Bélteczki Mihály, Béres Dénes, Bihari János, Bodnár Lászlón?. Boldi István, Borbély Mihály. Bori Tiborné, Broda Miklós. Buzga Lajosné. Dedics Dánielné, Demcsákné Balczó Ildikó, Do- bosné Gemzsi Katalin, Domokos Gyula. Driszku János, Fodor Attila, Győri Sándor, Hajdú Sándor, Holló István, Juhász Gyulá- né, Kaposi István. Kapu József. Kapu Józsefné, Kántor Mária, Kelenföldi Tibor, Kiszely László- né, Komlóssy Imréné. Koncz Jenő, Kondor Tamásné. Kovács József, Kovács László. Kováts Zoltán, Lábossá Gusztáv, Légrá- di Richárdné, Lévai János, Mán- dy Zsigmond, Mihály László, Miké Dániel, Oláh Tibor, Oláh Tiborné, Papp Miklós, Pataki György. Pápai István, Pethő Fe- rencné, Scholtz Béla, Seres Ar- pádné, Serényi János, Smid Károly, Szabó Gyula, Takács János. Tarsoly Pál, Tóthné Braun Hajnalka, Törpényi József. Valu Ferenc, Vereb László, Veres György.

Szerda este a nyíregyházi pártszékházban tartott megbeszélést az MSZMP tagjainak megyei reformműhelye. A résztvevők elfogadták, hogy a megyei pártbizottság programjának tervezete jó vitaalap a helyi programok elkészítéséhez, s ennek alapján a választási felkészüléshez. Egy hónapon belül a megye valamelyik városában a reformkörök képviselői részletes vitát rendeznek a programtervezteről.

A reformműhely egy támogató nyilatkozatot is elfogadott:

„Szükségesnek érezzük a Demokratikus Magyarországért Mozgalom elindítását, támogatjuk a megyei pártbizottság ezzel kapcsolatos állásfoglalását, amely egy új társadalmi modell megteremtése érdekében a radikális reformpárti erők integrációját hivatott megteremteni. Ugyanakkor reméljük, hogy e mozgalom és az Űj Márciusi Front nem egymással szemben, hanem egymást segítve képes politizálni. Hiszen ez utóbbi céljaival is azonosulunk.

Elhatároljuk magunkat a Marxista Egységplatformtól és visszautasítjuk a reformkörökről alkotott minősítéseiket. E politikai irányzattal felvállaljuk a vitát, adott esetben a politikai küzdelmet. Javasoljuk az MSZMP r KB Szabolcs-Szatmár megyei tagjainak, hogy vessék fel a KB elhatárolódásának gondolatát e kérdéses irányzatoktól.”

E megbeszélésen elhangzott, hogy a nyíregyházi városi reformkor legközelebbi vitáját június 19-én. hétfőn délután tartja. í—

„A nyíregyházi helyőrség parancsnoka voltam...”

Hubicska Zoltán 1956 októberéről éi a meghurcolásról

(3.)

— Bs ön vállalta, hogy elhagyja a megyét?

— Nem, de ennek ellenére akkor elengedtek haza. Dolgoztam tovább, mígnem júniusban egy hajnalban az a tiszalöki járási párttitkár, akit otthon meg akartak lincselni és én hozattam be egy rohamlöveggel, az az ember jött hozzám hajnalban letartóztatni és házkutatást tartani. Éjszaka a négy kis gyermekemet, feleségemet és anyósomat kiráncigálták az ágyból. A felnőtteket a falnak állították, a gyerekek ordítottak. Egy világ dőlt össze bennem, amikor ez a karbatalmista főnök engem ott minden csavargó fasisztának lehordott. Azután újra bevittek a Sóstói úti ÁVH-s központba. Megkezdődött a kihallgatás. Egy főhadnagy volt a vizsgáló tisztem, pedig többször kértem; cseréljék le, mert elfogultsági panasszal élek. Hogy folytathatnak ellenem vizsgálatot a volt beosztottaim?! Kértem, hogy rendeljen ki a Debreceni Katonai Ügyészség nyomozó tisztet, ne volt ÁVH-sok vizsgálódjanak az ügyünkben. Ezzel csak azt értem el, hogy még durvábban bántak velem. Egy reggel egy Bencs Károly nevezetű egyént löktek be a cellámba, akit azzal vádoltak, hogy a rádiót lefoglalta, ö mondta, őt azzal küldte oda a nemzeti bizottság, hogy a műsorokat ellenőrizze, de az igazi baj nem az volt vele, hanem az, hogy a nagybátyja, vagy a nagyapja valamikor Nyíregyháza polgármestere volt. Vele voltunk kettesben, amikor az egyik őr azt követelte tőlem, hogy jelentsem a zárka létszámát. (Ahogy az bánt. beszélt velünk, mint a kutyákkal!) Azt találtam egyszer mondani neki, hogy kettőig talán csak tud számolni... Erre fel elvitetett egy olyan cellába, amelyben órákig térdig álltam a vízben. A katonai ügyészség nyomozójánál szóvá tettem, hogyan bánnak velünk, s különösen azt: ahogyan vallatnak. Már a kérdéseikben benne van a válasz! Törvénytelen, ahogy itt a kihallgatás, meg a nyomozás folyik. Engem annak a vizes esetnek a kivételével nem bántottak, de tudomásom volt arról, hogy többeket veréssel kényszerítettek vallomástételre, illetve az általuk elkészített vallomás aláírására. így történt ez Szilágyival és egy Sziklai nevezetű ügyvéd is emiatt követett el öngyilkossági kísérletet. Végül is befejeződött a nyomozás, elkezdődött a tárgyalás.

— Hogyan zajlott, hogyan emlékszik erre a közel kéthónapos perre?

— A tárgyalás emlékezetem szerint 32 napig tartott. Nagyon jól meg volt szervezve. Nem kis számban különböző helyekről kirendelt emberek hangulatkeltés céljából ültek a közönség soraiban. Rajtuk is jól lemérhettük, hogy itt nem lesznek felmentő ítéletek. Börtönudvari sétáink alkalmával néhányszor titokban szót tudtam váltani Szilágyival és a sorsunkról suttogtunk. (Tomasovszki egy nagyon zárkózott ember volt, vele nem tudtam beszélni.) Szilágyi azt gondolta, hogy úgy 6—8 évet kap legfeljebb. Az én ellenem legelőször beadott vádirat szerint a katonai büntetőtörvénykönyv első paragrafusának első bekezdése első pontja szerint emeltek vádat. Ez rendkívül súlyos következményekkel járt volna. Mikor megkérdeztem a nyomozó tisztet, mi ennek a szankciója, azt válaszolta: mi lehetne egy hazaáruló büntetése? 15 évtől golyóáltali halál. Megkaptuk a vádiratot, tanulmányozhattuk és akkor vettem észre, hogy az lényegesen különbözött az általam tett vallomástól, illetve a szembesítéskor elhangzottaktól. A szembesítéskor a legtöbbször nem vallottunk egymás ellen, nem is vallhattunk, mert nem volt mit. S a tárgyaláson megdöbbentett, hogy soha el nem hangzott dolgokat tulajdonítottak nekünk. És akkor már hiába hivatkozott az ember arra, hogy ezt nem mondta. Például Szilágyi hiába vonta vissza a tanúvallomását azzal, hogy őt tettlegesen bántalmazták, s így kényszerítették hamis vallomásra. Az ügyészség sem. a bíróság sem adott helyt a bejelentésnek. Sőt, amikor kényes kérdések merültek fel az ügyészség vagy a bíróság szempontjából, akkor a termet kiürítették és zárt tárgyalást rendeltek el.

— Es jött az a bizonyos nap, 1957. december 13.-a . . .

— Igen, az ítélethirdetés napja. Már említettem, hogy nem voltunk naivak, ami a várható következményeket illeti, de amikor három halálos ítélet született •—Szilágyit, Tomasovszkit és Kabayt ítélték halálra — az egész nézőtér megdöbbent, felmorajlott. Én magam is rettenetesen éreztem magam, ezek után szinte oda sem tudtam figyelni a saját ítéletemre. Ezeket a pillanatokat soha nem fogom elfelejteni, ezt senki nem várta. Annak ellenére sem, hogy az ügyész bizony rendkívül csúnyán viselkedett, szinte habzó szájjal vádolt mindenkit mindennel. Neki mindenki hazaáruló volt.

— Végül önt mennyire ítélték?

— Én egyévi börtönt kaptam. Ormos László főhadnagy hat hónapot — mint már említettem — csupán azért, mert az én parancsomra a rendfenntartó alakulatokat vezette. Roppant szigorú és igazságtalan ítéletek születtek' mindenki esetében. Külön is sajnáltam szegény Molnár Jenő bácsit, aki az akkori megyei vezetők utasítására vett részt a különböző szervek munkájában, s aki ezért nagyon súlyos büntetést kapott.

— Mi történt önnel a börtön után?

— Tragikus élmény várt otthon. Mentem a Krúdy Gyula utcai lakásunkba, de ott már más lakott. Héttagú családomat kiköltöztették a Bujtosra egy vályog falú házba, elvették a bútorokat. Semmink nem maradt. Visszamentem dolgozni a népbolthoz, hogy több fizetésem legyen vásárról vásárra, faluról falura jártam. Közben felhívtak a Földművelésügyi Minisztériumból, hogy a HM javaslatára igazgatói állást kaphatok a tiszaszalkai gépállomáson. Elmentem a megyei illetékesekhez, akik nagy örömüket fejezték ki, majd amikor egy hónap múlva érdeklődtem Pesten, azt közölték, hogy innen ment egy telefon: mindenkit, csak ezt a piszkos ellenforradalmár Hu- bicskát nem. így vásároztam tovább, majd felvettek raktárosnak a sütőiparhoz. Kemény munka után innen mentem 16 évvel ezelőtt betegszabadságra és rokkantsági nyugdíjba. Most kapok már 5600 forintot. Megjártam többször is a nagykállói gyógyintézetet, tönkrementem testileg, lelkileg. Most itt állok, s várom, hogy ügyemben — és egykori vádlott társaim ügyében végre igazságos ítélet szülessék.

(Vége)

Kopka János