Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
6 1989. május 13. VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN Homoktölcsért kavart a változások szele a mégoly nyugodt anyaföld felett is. A kavargó porvihar felkapott néhány olyan dolgot is felszínről, ami eddig nem volt szem előtt. Ám szem előtt volt és van a gazdaság, és a kritika sem kerülte, kerüli el. Még azt is mondhatnánk, hogy a viharos átalakulás itt sokkal előbb kezdődött mint társadalmi létünk többi szférájában. Némi keserű iróniával fogalmazott a közelmúltban ezzel kapcsolatban Iklódi László, a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet elnöke: 10 esztendeje még egy mázsa búza árából 10 darab ekevasat lehetett venni az IH ekéhez, ma egy ekevashoz 3,5 mázsa búza ára kell. Csoda-e, hogy az ország 1500 mezőgazdasági nagyüzeme közül 500 a padlón van? A nyugtalanság a tavaly pünkösdi pártértekezlet előtt is jóval nagyobb volt annál, mint ami megszokottnak nevezhető. Utána pedig ... Mivel a futballhoz és a mezőgazdasághoz mindenki ért, valamennyi induló alternatív szervezet zászlajára- tűzte a föld körüli ügyek megreformálását. A legtöbben nemes egyszerűséggel földreformot követeltek. Az utóbbit sokan puszta reflexből ellenzik, e sorok írójának az a véleménye, hogy aki vállalkozik rá, korlátozás nélkül jusson hozzá az áhított földhöz. A mezőgazdaság érdekvédelmi szervezeteiben kavarodott meg leghamarabb a helyzet. Az állami gazdaságok valamikori központja már rég nem az, ami a tervutasításos rendszerben volt, de ahhoz képest, hogy annak hatvannyolcban befellegzett, jó sokáig létezett még. Utód- szervezetének egy tavalyi ülésén jelentette be Német Miklós miniszterelnök a Mezőgazdasági Kamara létrehozásának szükségességét. Támadt is felhördülés a termelőszövetkezetek berkeiben. A TOT rendkívüli országos tanácskozásán nem rejtették véka alá véleményüket a küldöttek, és a szervezet vezetői: ők másként gondolják. Egyes megfigyelők szerint ezzel az értekezlettel a TOT-nak sikerült túlélnie önmagát. A Heti Világgazdaságban írta az egyik kolléga, hogy a termelőszövetkezeteket nem megválasztott küldöttek képviselték, hanem kijelölt emberek. Néhány megyében ugyan összehívtak küldöttközgyűlést abból a célból, hogy demokratikusan döntsenek a delegátusok személyéről, Sza- bolcs-Szatmárban azonban nem így történt. Menti a mieinket vagy sem . . . sok helyen történt még ekép- pen. Mindenesetre felvetődött az említett tanácskozáson, hogy a TOT alakuljon át másvalamivé, sőt puccsok- ról is szólt a folyosói pletyka. A parlamenti agrárszektor, ami szintén új képződmény, ott is hallatta .hangját, és érződött, hogy a TOT-ból sokan szeretnének fájdalommentesen egyesülni vele valamilyen módon. Mint annyi mást manapság. ezt a tanácskozást is meghaladta az idő néhány hét alatt. Részösszefoglalásként megállapíthatjuk tehát: alakulna a mezőgazdasági kamara, reformálódna a TOT, egy jelentős irányzat általános agrárszövetségben gondolkodik. Ezért alakították meg a napokban Foton a mezőgazdasági reformkort. Azon a pincebeli tanácskozáson a Tv-híradó kamerája megmutatta: megyebeli tsz-vezetők is részt vettek. Az ilyen mozgásoknak — ha igaza van a politika-elméletnek — a társadalom mélyebb rétegeiben, a való élet hétköznapi szintjén végbemenő változásokat kellene követniük, pontosabban: éppen azoknak kellene őket létrehozni. A felszín azonban egyelőre másról beszél. Nem kell hozzá nagy kombinációs készség, hogy megállapítsuk: egyik-másik akció némely országos vezető önmaga átmentésére irányuló törekvése. Váncsa Jenő jó érzékkel mondott le néhány nappal azelőtt, hogy az ob- sitot kézhez kapta volna. A külső szemlélőben gyanút kelthetett nyilatkozata, mi szerint „más területen szárí- dékszom részt venni a mezőgazdaság megújításában”. Hogy ez mit takar, az akkor már pletyka formájában a bennfentesek között tudott dolog volt: szeretne a mező- gazdasági kamara élére kerülni. A másik nagyágyú, Szabó István, aki az említett TOT-tanácskozáson türelemmel hallgatta a kritikát, de váltásra nem hajlott. Az MSZMP Politikai Bizottságából való kikerülését is fegyelmezetten vette tudomásul, a nagy húzása csak ezután következett: megpengette a parasztpárt megalakításának lehetőségét... ★ Ez utóbbival érdemes egy kicsit részletesebben foglalkozni. Pártszakadásról beszél az ország, és az MSZMP-ben legalább három vaskos irányzat latolgatja: van-e annyi ereje, hogy ő maradjon a legerősebb. Dezertálni tudniillik csak annak érdemes, mert akié a pártinfrastruktúra, azé marad a hatalom. Akik elbagatellizálják Szabó István bejelentését, azoknak ajánlatos számot vetni ezzel a majdhogynem technikai körülménnyel. Ha ugyanis a TOT párttá deklarálja magát, egy csapásra ő lesz Magyarország egyetlen valóságos pártja. Mert ugyebár az MSZMP egyelőre több annál, és ennek az állapotnak csak a hátrányai sújtják, mint az elhízott embert a hája, a többi párt pedig még nem kialakult képződmény. Szabó István ráadásul olyan karizmával — tekintéllyel — rendelkezik, még ha kissé megkopott is, amely a mezőgazdasági vezetők jelenleg felső poszton lévő körében vitathatatlan. Ez a kör pedig nem kicsi, mert megmutatta erejét a rendkívüli TOT-tanácskozáson, útját állta az erjedésnek. Maradnak tehát a re- hát a reformkörösök, akik Főt után két nappal Ti- szavasváriban is zászlót bontottak. Kik ők és mit akarnak? Az átlagéletkort illetően mindkét előbb említettnél fiatalabb agrárértelmiségiekből kerülnek ki tagjaik. Reputációjuk kisebb, de csak a vállon viselt csillagok számát illetően. Nincs mindenki által ismert és elismert országos tekintélyű ember a vezetőik sorában. Többségük pedig az üzemek második vonalából kerülnek ki. Ez persze nem minősíti őket. A pangás éveiben érdemeket 'szerzett erhbe- rek ugyanis ma veszítenek népszerűségükből, a mai hétköznapok pedig új szakértőket kívánnak. Van azonban valami, ami nagyon vonzóvá teszi csoportosulásukat : földművelők szövetsége kívánnak lenni, felismerve, hogy a föld, amihez kötődnek egyféle, csak a hozzá való viszonyban különböznek emberek és csoportjaik. Alakulnak, alakulgatnak, átalakulnak, cégtáblát cserélnek — egyszóval követik a divatot, mindazok akik érintettek, ezzel foglalkozók és van rá idejük. Ma ez a divat, és kár lenne rajta tovább ékelődni, hiszen ebből születik majd meg a várva várt új. Időközben ősszel és tavasszal szántott és vetett. akinek viszont ez a dolga. A tehén se maradt megfe- jetlen és más jószág se megetetlen. Abban ugyanis egyet kell érteni, hogy a földművelő se munkalassítási akciót nem szervezhet, se más engedetlenséget nem vehet a fejébe, sztrájkot a legkevésbé. A mezőgazdaságból élő népesség nem hangoskodik, teszi a dolgát. Mivel lassan a világnak abba a részébe csúszunk, amely harmadiknak neveztetik, a lakosságnak közel harmada létében függ a földtől. Igaz ez akkor is, ha nyugati szomszédunknál ez az arány már csak néhány százalék. Nem szűnik, bár lohadni látszik a termelési kedv, és ez jó. A 15 és 65 év közötti hat és félmillió magyarból talán ha félmillió politizál hangosan, a többi csak akkor mordul meg, ha a gyomra megkordul. Ez a veszély ma még nem fenyeget. ★ Az elégedetlenség azonban egy-egy áremelés után nagyon hangos, és mind hangosabb lesz. A harag éle a paraszt ellen irányul, érzi ezt minden szerveződni készülő csoport, építkezzék akár alulról, akár felülről. Az agrárszövetséget rétrehozni szándékozók bírálják az MSZMP-t, mert szerintük az agrár- tézisék az általánosságok szintjén mozognak, nem vállalják fel a parasztság mindennapi gondjait. Főleg azt nehezményezik, hogy nem vesznek figyelembe egy fontos arányt, amely felmentené a parasztember az alól a kimondott, vagy ki nem mondott vád alól, hogy az élemi- szer magas ára az ő gazdagodását szolgálja. Ez az arány pedig azt mutatja, hogy a boltban megvehető hús és kenyér költségében a fék nélkül emelhető áru ipari eredetű termékek nyolcvan százalékot is képviselhetnek. Vagy ahogy az agrárgazdaságtan szaknyelve kifejezi: az élő- és holtmunka aránya húsz- harminc és hettven-nyolc- van. Egyetlen szervezet sem mehet el e beszédes aránypár mellett, ha valóban reformprogramra törekszik. A számos szövetség, szárny és még ki tudja miként nevezik majd magukat, ebben egységfrontra kell hogy lépjen, mégha egyéb tekintetben idegenkedik is egymástól. Az ipar mamuterejű lobbija ellen ugyanis csak így vehetik fel eredményesen a harcot. A szembefordulásra pedig eddig is nagy szükség volt — és elismerhető, hogy változó sikerrel, de megvolt ez a küzdelem — a jövőben azonban egy kis túlzással vérre megy majd a játszma. Az irányzatok megegyezésére csak hosszú távon lehet számolni, mert a szerveződések hozzák magukkal múltjukat. Ha egyáltalán megegyezés lesz, vagy pedig az egyik megerősödését hozza a holnap a másik rovására. Csak korszerű programokkal lehet vezető szerepre áhítani — legalábbis akkor, ha az általános politikai irányzat a mai marad. Hogy mi számít ma valóban korszerűnek, azt nagyon nehéz lenne megmondani, mert az nagy általánosság, hogy a jövő majd minősít. Egy azonban biztos: amelyik szervezet régi és meghaladott értékek átmentésére törekedve régi és meghaladott emberek jóindulatáért harcol, az csak akkor győz, ha a nagypolitikában is a régi és meghaladott emberek és irányzatok kerülnék ismét hatalomra. Ennek az utóbbinak a veszélye még egyáltalán nem múlt el. Azokra viszont, aki szájukra veszik az eddig nem használt kifejezéseket — tőke, profit, tulajdon — és nem a régi megszokott undorral ejtik, ma még gyanakvással néz a tétova polgár. A nem politizáló hatmillió. Ez a fe- le-Magyarország viszont nagyon rövid idő múlva méltó helyére kerül, és egy cédulán foglal majd állást szabad választás keretében. Hozzászoktunk ahhoz, hogy napok, hetek alaitt több történjék, mint máskor egy évtized folyamán, nem nehéz tehát megjósolni, hogy még a nyaralás végét se várják meg az új és régi pártok, forró választási harc bontakozik ki. ★ A paraszti osztály szavazatai nélkül kormányra ikerülni nem lehetett a háború utáni választásokon sérti, de éppen történelmi elmaradottságunk okán 1989-ben sem. Ki és mivel fogja elnyerni ennek a népességnek a jóindulatát? Az, áki hitelesebben ígér, és azt ígéri, hogy boldogulás lesz és nyugalom. Legkapósabb a tulajdon, tehát a szélről befelé törekvők egyszerűen földosztást ígérnek. Itt most nem térünk ki ennek sem az előnyeire, sem a hátrányaira, bár bőven van mind a jkettőből. Vizsgáljuk meg *inikább, mi várható azoktól, akik a hatalomban egyelőre benne vannak. A termelőszövetkezetek meglévő érdekképviseleti szerve tulajdonképpen a tsz- vezetőik érdekeit képviseli elsősorban, lévén, hogy egy kongresszusra túlnyomó- részt az elnökök mennek el. Körükben nagyon is érthető az ellenszenv minden olyan törekvéssel szemben, amely megkérdőjelezi a tsz- ek fennmaradásának szükségességét. Még akkor is, ha tudjuk: az országban a közös gazdaságok egyharma- da életképtelen, a megyében pedig nem kevesebb, mint harminc azoknak a száma, amelyeknek sürgősen fel kellene oszlani. Itt most sok politikus felszisz- szen, mondván: nem feloszlani, hanem szakszövetkezetté átalakulni. Aki azonban ragaszkodik az ilyen lépésről-lépésre való hátráláshoz, az elveszti an- nák esélyét, hogy tüzetesebben visszapillantva — igaz még hátrébb — jobb hadállást keressen. Éppen az MSZMP választotta azt a visszavonulási taktikát, amely akkorát rontott hitelén, hogy nehéz lesz kihevernie. Aki egy földosztásnak nemcsak technikai problémáit ismeri fel helyesen, hanem azt is, hogy Európa mai helyzetében, különösen azon erővonalak béklyójában, amiben leledzünk, mit jelentene ez ideológiailag az nem megy el egészen addig. Valójában csak a szó idegesíti a szélsőbaltól befelé a centrumig valameny- nyi politikai irányzatot. Így aztán nagyon is reális programot lehet alkotni egészen a földosztás határ- mezsgyéjéig elmenve. „Az átalakulási törvényt várom csak” — mondja Iklódi László. „Nincs kizárva, hogy féltucat kft-vé válik a vajai tsz.” A központ pedig holdinggá? — kérdezhetjük. Miért ne! Hol van az előírva: magyarhon ezerarcú mezőgazdaságában csak két-háromféle gazdálkodási forma lehet üdvözítő? Éppen a vajai tsz-ben, de szerencsére már sok helyütt másutt is, nevesítik a tulajdont, ami nagyon csúnya kifejezés, viszont pontosan körülírja a szándékot. A tagok tulajdont kapnak, illetve dehogy kapnak, csak a nevükre kerül végre, ami amúgy is az övék. Hogy ez földosztás? Ugyan kérem, ne ingereljük a marxista centrumot, meg a tőlük balra lévőket! A föld szabad forgalma, a földművelő szabad akarata ... Egy ilyen, vagy hasonló jelszóval szavazatok millióit lehet megnyerni. A szabadság értelmezésén pedig rágódhatnak azok, akik ismerik annak minden filozófiai vonatkozását. Ahogy közeledünk a centrum felé, annál szerencsétlenebb kinyilatkoztatásokra bukkanunk. A cent- dumon ma azt lehet érteni, hogy meglévő és ímmel, ámmal átalakulgató szervezet. Ha veszít népszerűségéből, nagyon rövid távú, rokonszenvkeltő bejelentésekkel lehet operálni. Ezek akár be is jöhetnek, viszont hosszú távon egyáltalán nem kecsegtetnek felemelkedéssel. Példát a megyéből is lehet hozni. A TE- SZÖV nem is olyan rég tett közzé éppen lapunkban is nyílt levelet, amelyben tiltakoznak a támogatásleépítési program ellen. A mi csőd szélén vergődő termelőszövetkezeti vezetőink számára minden bizonnyal jobb a termékenkénti támogatás, ez azonban lustít. Egy vállalkozó kedvű menedzser inkább azt mondja: nekem elegendő. ha annyi támogatást kapok, ami kompenzálja földem minőségét az átlaghoz képest. De azzal a pénzzel szabadon rendelkezhessek. Fele területen megtermelhető az a pénzbevétel, ami eddig jött. A többit pedig bevetem akácfamaggal, az erdőben pedig a tsz hasznára vadásztatok. Ehhez persze még a vadászati törvény megváltoztatása is szükséges, de hát miért éppen ezt ne lehetne keresztül vinni. Mégiscsak elgondolkodtató, hogy élő vadnyúl befogva 2500 forintot ér, azért a pénzért még nem is olyan rég tíz mázsa rozsot kellett termelni. Ezt pedig a Nyírségben egy hold produkálja. Vajon hány nyulat adhat egy hold? ★ írásomat olvasva szinte hallom a helyeslést, de a szörnyülködést is. Ez így természetes. Nem lehet másként, mert mezőgazdaságunk alatt megmozdult a föld, és ezt mindenki másként éli meg. A kavargó gondolatok még nem öltöttek senkiben kristályos módon formát, pedig az idő sürget. Nem csak a választás miatt, bár az sem lebecsülendő. Éppen a nyugalom és a boldogulás mielőbbi visszatérése okán is. Ma még úgy tűnik hiába vajúdnak a hegyek, csak egérke születik. «V Föld és reform Tanítás (Kótics Ferenc rajza)
