Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-12 / 110. szám

1989. május 12. Kelet-Magyarország 3 Ötven is lél millió a megyeiek Emelkedik a pedagógusok túlóradíja Február elsejétől érvényes # Az iskolák gyors döntése szükséges JEGYZET: Elorozzák a zsíros üzletet Valahogy még mindig nem az igazi a kishatár- memti forgalom kiszolgá­lása. Hosszú, tömött so­rokban érkeznek hoz­zánk keletiről és csakúgy mánt mi, magyarok Auszt­riában, letarolnak min­dent. Felvásárolnak pu­lóvert, autóalkatrészt, édességet, kenyeret és még hosszan sorolhatnánk. Nem készültünk fel foga­dásukra, halogatjuk a le­hetőségek kihasználását. Bezzeg a sógorok, ők a hazai utazást könnyítő rendelet után rögtön ne- kikezdtek kiépíteni bolt­hálózatukat a határ men­tén. Villámgyorsan fel­húzták a házaikat és fel- tölitötték áruval. Nálunk nem gondolok hasonlóra, viszont ennél jóval több­re, mint ami" eddig meg­valósult. A megyei ta­nácsnak nincs pénze új üzletek kialakítására, vi­szont koordinációra len­ne lehetősége. Nem kell világrengető dolgokra gondolni. Csak arra, hogy könnyűelemes szerkezet­ből 1—2 hét alatt össze­állítani egy DEPO-áruhá- zat, amelyet közösen üze­meltetnének vállalatok, szövetkezetek. A KlSZÖV-küldöttköz- gyűlésen vetették fel, bár­mennyire üdvözöljük a DÉLKER kezdeményezé­sét, mely szerint Lónyán, Beregdarócon, Beregsu- rányban, Tiszabecsen és Záhonyban is boltot akar nyitni, de ezzel a hasznot elorozza a szabolcsiak elől. Tétlenkedünk, ru­gaszkodunk, akarnánk hozzá hasonlót, de itt min­denki megáll. Pedig lenne termék, amit az iparcikkektől az akkumulátorokig, a cipők­től a kötöttárukig lehetne árusítani. Mivel egy-egy szövetkezet anyagi meg­fontolásokból nem vállal­kozik egy ilyen kialakí­tásához, csak áhítozik ilyenről. Keresné, kutat­ná az együttműködés csa­tornáit, amely a megyei tanácson kívül vezethet­nének a KISZÖV-ön, a TESZÖV-ön, vagy a ME- SZÖV-ön keresztül is. Már csak azért is sür­getnénk a megfelelő koor­dinációt, mert egyre több pesti cég érdeklődik az úgymond zsíros üzlet után. ök nem tétováznak. (máthé) Hosszas huzavona után végre eldőlt, hogy felemelik a pedagógusok túlóradíját. Tavaly szeptemberben a pe­dagógus-szakszervezet elnök­sége, októberben pedig köz­ponti vezetősége foglalt ha­tározottan állást a túlóradí­jak mielőbbi növelése mel­lett. Majd megszületett a várva-várt, türelmetlenül sürgetett döntés: a kormány 550 millió forinttal támogat­ja az emelés költségeit. A megyei tanács művelő­dési osztályán Lipcsei Tibor elmondta, hogy már ezt kö­vetően (november ben-de­cemberben) ők Szabolcs- Szatmár valamennyi általá­nos és középiskolájában fel­mérték, hány óratervi és egyéb tevékenységből faka­dó túlórával is számoljanak, mennyi pénz kell ehhez és így tovább. A megyében te­hát már hónapok óta rendel­kezésre álltak a szükséges adatok, de egyéb bonyodal­mak miatt a Művelődési Mi­nisztérium csak az idén feb­ruárban végezte el az orszá­gos felmérést, s majd ennek összesítése, mérlegelése után tudta tájékoztatni a megyé­ket a részükre megállapított összegről. A Szabolcs-Szatmár Me­gyei Tanács április 6-án kap­ta meg az értesítést, amely szerint a központi forrásból 50 millió 580 ezer forintos támogatásra ! számíthatnak. Ehhez a megyei tanács is hozzátett még 2 millió 948 ezer forintot (és persze az iskolák is sorra vették saját lehetőségeiket). Április 11-én a művelődési osztály közölte a helyi tanácsokkal, mennyi lesz az általuk fenntartott iskolák új túlórakerete. (A tanácsok egy része azonban erről nem tájékoztatta rög­tön az intézményeket, mert szerintük csak a pénzügyi osztály értesítése tekinthető hivatalosnak...) Végeredményben me­gyénkben 63 százalékkal nő­nek a túlóradíjak. Eszerint május 1-jétől átlagosan 37 forint 50 fillérrel többet fi­zetnek egy túlóráért, ami így most átlagosan 100 fo­rint lesz. A szóródás 60—150 forint között várható, attól függően, ki mennyit kaphat egy túlóráért. Az új rendel­kezés szerint egy túlóra dí­ját úgy kell kiszámítani, hogy a pedagógus személyi alapbérét elosztják havi kö­telező óraszámával. Azonban 45 forintnál nem lehet keve­sebb a túlóra díja. (Me­gyénkben ennél mindenütt többet tudnak fizetni.) Az új számítási mód azért előnyös, mert egyrészt végre a túlórát sem fizetik rosszabbul, mint az úgynevezett „alaptevé­kenységet”, másrészt pedig a személyi alapbér növekedé­sével a pedagógus túlóradíja is emelkedik. Mindez külö­nösen fontos a tanítók, taná­rok esetében, hiszen — mint ismeretes — őket kötelező óraszámuk ötven százalékáig kötelezhetik a túlórára, és ez egyelőre nem változik. Az említett összegek per­sze bruttóban értendők. Egy túlóra valójában (azaz nettó) megyénkben átlagosan 60— 65 forintot ér majd (koráb­ban, szintén átlagosan, mind­össze 37 forintot kaptak kézhez egy-egy túlóráért a szabolcsi pedagógusok.) Az iskolákban máris mun­kálkodnak az új túlóradíjak kiszámításán; a továbbiak­ban psak az iskolavezetésen múlik, hogy június 3-án már mindenki eszerint kapja mag a fizetését. Sőt: a rendelke­zés ugyan május elsejével lépett érvénybe, de február 1-ig visszamenőleg is kifize­tik a pedagógusoknak a régi és az új túlóradíj különböze- tét. A túlóradíjak számításának új módszere számos félreér­tésre adott alkalmat. Volt olyan iskolaigazgató, aki a rendelkezésére bocsátott pénzből az alapbéreket akar­ta felemelni, más jutalom cí­mén szándékozott kifizetni a visszamenőleg járó különbö­zeiét. Olyan is akadt, aki szerint a kapott támogatás kevés a tűlóradíjak felemelé­sére — de kiderült, hogy nem vette számításba saját in­tézményének erre a célra fel­használható forrásait. Most már remélhetően minden félreértés tisztázódott — ha mégsem, a megyei tanács készséggel segít az eligazo­dásban. G. M. Kora ifjúságom óta öreg­szem. Tudatosan. Az ag- gastyánsággal járó terheket hősiesen viselem, . hiszen dédelgetett vágyam és ál­mom beteljesült. Nem vén szivar vagyok, hanem ve­terán. Emlékszem, már úttörő koromból, hogy házi fela­datként kaptuk, látogassuk meg özvegy Veteránka né­nit, aki mindenben benne volt, mindent végigcsinált és nekünk mindent elmon­dott. — Harc volt. Küzdelem volt. Szültem tizenkét gye­reket, de a mozgalomtól ez sem tántorított el. Te mi leszel kisfiam, ha megnősz? Ma minden lehetsz. — Veterán leszek Vete­ránka néni. Így köteleztem el ma­gam. Beléptem mindenbe, még abba is, amibe nem akartam. Ott voltam min­denütt. És most elmonda­nám. Ha jönnének az úttö­rők. A KISZESEK! Ülök az ablakban a to­lószékben. Várok. A hamut már mamunak mondom. A kezem reszket, a lábam re­umás és a fejem mint az ingaóra. Tik-tak. Ing a fe­jem a nyakamon, de azért még észnél vagyok. Nagy Veteránka idők tanúja ... Ülök a parkban a iolószékben, a nap süt, a verebek csivi- telnek. Mellbe vág egy lab­da. Pattog a labda után egy szöszke, rámcsodálko­zik és megkérdi. — Hát te ki vagy? — Veterán. — Az mi? És minek vagy itt? Miért van a melleden annyi fityegő és szereted-e a tejbepapit? — A veterán nem adja meg magát — mondom — a veterán hű, a veterán azért veterán, hogy el­mondja a gumipitypangos korszakát. Te úttörő vagy? Esetleg kiszes. Jön egy nő, egykoron volt ifjúmunkás és rám szól: — Ne macerái ja a kislá­nyomat. Nem úttörő és nem is lesz kiszes. Tudhatná vén bolond, hogy ma már nincs úttörő. Cserkészek vannak. KISZ sincs. MI- SZOT, FIDESZ, DEMISZ. ez megy most... Gyere kislányom ... Még hogy veterán? Nincs úttörő? Nincs KISZ? Akkor meg minek vagyok én veterán. Hát, ezért öregedtem kora if­júságom óta? Pedig, hogy vágytam rá, hogy elmesél­jem. Fél évszázada itt a könyvecském. Kinek mu­tassam? Itt vannak a csil­lagaim. Nikis flStörő? Cser­készek vannak? De hiszen én cserkész is voltam. Ka­tolikus népegylet is. Talán még DEMISZ is. Igen, én azért vagyok veterán, mert cserkész voltam. Népegy­let. Főként Demisz, meg Miszot. Csak tudnám, mi az a MISZOT ... Nem baj. Egy veteránnak idővel min­den eszébe jut. Ülök az előszobában, a tolószékben. Várok. Jönnek a cserkészeim. Nekik majd elmondom. A rádió szól. Hallom, több ágra szakadt a cserkészszövetség. Az a jó. Több ágról jönnek hozzám a cserkészeim. Várom őket. A veterán ráér, a veterán türelmes, a vete­rán résen-van. Igen, légy résen veterán. Ne lepődj meg, ha egyszer betoppan hozzád egy komszomolka. Manapság minden lehetsé­ges, jöjjön már valaki! Senki! Hát ezért lettem én Veterán? Seres Ernő A nyugatnémet Sper­ber cég megrendelésére John Deer traktorokhoz hótolólapokat gyártanak a nyírteleki Agrogépnél. Az ötmilliós üzlet min­taszállításait már el­kezdték. Űjabb típusok közös fejlesztésén dol­goznak. Képünkön Fá­bián József lakatos hó­tolólap hidraulikus munkahengerét szereli fel. (S. A.) Átkeresztelt laktanya Vorosilov nélkül... Sók olvasónk tette szóvá, hogy számos helyen megvál­toztatják az utca- és intéz­ményneveket, mert a névadó méltatlanná vált rá, eközben Nyíregyházán változatlanul Vorosilov nevét viseli az egyik laktanya. Szólt erről az Élet és Irodalom kritiká­ja is, sürgetve, hogy Sztálin egyik leghűségesebb kiszol­gálójának a nevét vegyék le a laktanyáról, mert ezt kí­vánja a városközösség is. A megye, a város illetékes vezetői korábban megtették a szükséges lépéseket, egye­bek között eljuttatták a ké­rést a honvédelmi miniszter­hez is. Miután a válasz ké­sett, Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbizottság első titkára sürgető levelet kül­dött Kárpáti Ferenc vezér- ezredesnek. Mint a megyei pártbizott­ságon megtudtuk, a minisz­ter telefonon tájékoztatta a megyei első titkárt: nem ma­rad a Vorosilov név a nyír­egyházi laktanyán! Miután az ország több helyéről érke­zett hasonló kérelem a Hon­védelmi Minisztériumba, most dolgoznak azon, hogy országosan egyszerre ren­dezzék az ilyen ügyeket. Kárpáti Ferenc közölte: vár­hatóan nem laktanyákat ne­veznek el a jövőben a ma­gyar történelem kiemelkedő személyiségeiről, hanem kü­lönböző egységek választják névadójukul azokat, akik só­ikat tettek a magyar nép szabadságáért, függetlenségé­ért, egy humánusabb társa­dalomért. Türelmet kémek, a döntésről hamarosan tájé­koztatják a nyilvánossá­got. (as) Visszaperelt történelem Hadházy Lajos nyugalmazott tanár, lelváltáros, lelkész számos dokumentumértékű munkájával járult hozzá kö­zelmúlt történelmünk hiteles, valósághű feltárásához. Túl a hetvenedik életévén, betegen sem hagyta abba a mun­kát, a kutatást. Nemrég ajándékozta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtárnak saját kezű feljegyzését — egy há­romszázhetvenhét nevet tartalmazó listát — az 1944 őszén a Szovjetunióba elhurcolt polgári lakosságról. Több mint tizenöt éve jegyzi az adatokat, hogy legalább a nevük fennmaradjon azoknak a Nyíregyházáról 1944 novembe­rében a háborús eseményekben vétlen civil férfiaknak, akik nem harcoltak a szovjet csapatok ellen, s akiket jó- vátételi munka címén vittek hadifogságba. Hadházy Lajos most erről az időszakról beszél. — Gyalog indultam Ramocsaiházáról Nyíregyházára, ahol egy ismerős bennünket befogadott. Azelőtt érte bom­batalálat a Malom utcai házunkat, s emiatt megpróbál­tuk vidéken átvészelni a nehéz napokat. Először Nyírifo- ronylban, a Kamamiczky uraság ispánjánál húzódtunk meg, majd ott nem volt biztonságos és Ramocsaházára mentünk át egy ismerős családhoz. — Hogyan bántak a lakossággal a bevonuló katonák? — Általában jól, de nem volt ritka a kilengés sem. Egy kicsit — mint felvidéki gyerek — értettem tótul. Megér­tettem, hogy négy katona, aki járt a háznál, azt beszélte egymás között, ha én elmegyek otthonról, majd vissza­jönnek a nőkhöz. Négy asszony volt a házban, ők is né­gyen voltak... Elmentem ahhoz a szovjet tiszthez, akit előzőleg már megismertem, és elmondtam neki, mit hal­lottam a katonáktól. A tiszt azt mondta, kerítsek egy üveg tintát és ha tényleg jönnének a katonák és megpróbálnak erőszakoskodni, öntsem rájuk. Három napon belül a sze­mem láttára lövik agyon a bűnöst. — Volt tinta? — Volt. Vissza is mentem abban az időpontban, amikor a négy katona várható volt a házba. Jöttek is. Egyikük már kezdett volna a háziasszonnyal, de elébe álltam. Le akart ütni, de én lehajoltam és hirtelen előkaptam az üveg tintát. Amikor meglátta, mintha puskából lőtték volna ki, úgy rohant a többivel együtt. Gsak az ajtóból fenyegetett a pisztolyával, de elmentek mind a négyen. — Aztán elindult Nyíregyházára. November 2-án mi történt az úton? — A szerencsém az volt, hogy megállított két lógós szovjet katona és kényszerítettek, menjek velük a napko­ri borkombinátba inni. Nem erőszakolták az ivást. Ök it­tak, engem pedig inkább vicceltek, ugrattak. Koccintani kellett velük és közben nagyokat nevettek. Talán azon a két órán múlott minden... Estére érkeztem haza, ekkor tudtam meg, hogy két órával ezelőtt vagonírozták be a Nyíregyházán^ összeszedett férfiakat. Még az utolsó per­cekben is volt, akit az utcán elfogtak ... — Mivel fogadták az itthoniak? — Nekem először Bartha János nyugdíjas vasutas, ak­kori házigazdám beszélte el a történteket, amit még sokan kiegészítettek. így tudtam meg, hogy amikor november elsején megjelent a felhívás — Erőss János főispán és Fa­zekas János polgármester aláírásával — amelyben a szov­jet városparancsnok kérte a lákosságot, menjenek be a munkahelyükre és kezdjék el a munkát, sokan be is men­tek a munkahelyükre. — őket vitték el zömében? — Akik aznap bementek a munkahelyükre, azok közül nem sokan jöttek haza. A vasutasokat azonnal csapatba állították és vitték is a közeli Népkertbe, az egyik gyűj­tőhelyre. így vittek el kisiparosokat is a műhelyük­ből, fodrászt, villanyszerelőt, sőt fiákerest is. De. vittek a lákásokról is embereket, mint például Oláh Lajost, a bal­oldali mozgalom jelentős alakját. A városparancsnok ugyan megtiltotta, hogy pap, tanár lakásába katona be­mehessen, mégis bementek, így került ki a Szovjetunióba néhány nyíregyházi tanár, mint Barcs Rudolf, Egri Zol­tán, Szijjas Pál... A városiháza előtt volt az egyik gyűj­tőhely, a Népkertben a másik, a mostani kis lova&szobor- nál a harmadik. — Hová vitték a nyíregyházi férfiakat? — A bevagonírozott embereket november 2-án este Deb­recenibe vitték, ahol néhányuknak sikerült megszökni. Debrecenből a 60 éven felüliéket hazaengedték, a többi­eket elindították a romániai Foksányba, ahol az összezsú­folt, legyengült, éhező emberek nagy része flekktifuszt kapott és elpusztult. Ekkor halt meg Barcs Rudolf, Szijjas Pali ... Az életben maradókat tovább vitték az ország belseje felé, a vagonokban szintén nagyon sokan elpusztultak... Elég a Serház utca bármelyik házába bemenni, majd min­den családból maradt valaki a Szovjetunióban. De a Csa­lád utca, a Csillag utca, a Népkert utca és más utcák lakói közül is akadnak jócskán hozzátartozók, akik jól emlé­keznek még a történtekre... — Hány férfit vittek el körülbelül a városból? — Sokak szerint 2200 körül lehetett az elhurcoltak szá­ma. Akikkel én beszéltem, akik évek múlva haza tudtak jönni, azt mondják: 1600—1800 férfit vittek el Nyíregyhá­záról és úgy tűnik, ez a megbízhatóbb adat. Pontosan per­sze ezt ma már nem lehet megállapítani. Mindenesetre én 377 nevet jegyeztem fel azon a papíron, amit a könyv­tárnak ajándékoztam. Nemrég a kórházban feküdtem, ott is kaptam újabb adatokat a hozzátartozóktól. így még nyolccal gyarapodott a névsor. Ezt a nyolc nevet odaadom most az újságnak: Kerekes Kálmán bádogos Gólya utca, Kiss bácsi mozdonyvezető Senház utca, Horváth bácsi vil­lanyszerelő Kürt utca (a felesége még él), Sarecz András Serház utca, Bogár János futballista Csillag utca, Gyures- kó János konflis Serház utca, Jakab András nyugdíjas, a megyeházán dolgozott és Gróf András Serház utca... Ügy gondoltam, legalább a nevük maradjon meg az utó­kornak. Ezért gyűjtöttem az adatokat, de most már a be­tegségem miatt nem tudom folytatni. Folytassák mások a névsort, érdemes és szükséges. Nemcsak értük, magunkért is... Páll Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents