Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-05 / 104. szám
4 Kelet-Magyarország 1989. május 5. A Minisztertanács ülése II miniszterelnök a kormányátalakításról Az Országgyűlés terv- és klségvetési bizottságának ülése (Folytatás az 1. oldalról) ság idei első negyedéves helyzetéről tárgyalt, és értékelte a gazdaság teljesítményét. Megállapította, hogy a jelenlegi helyzet éleződő feszültségekkel terhes. A külgazdasági folyamatok kedvezőtlenül alakulnak. A nem rubel elszámolású fizetési mérleg hiánya magasabb a tervezettnél. Rubel-viszonylatban — céljainkkal ellentétben — növekedett az export, míg az import kisebb mértékben emelkedett. A költségvetés hiánya is jóval meghaladja az első negyedévre tervezettet. A gazdaságban felerősödtek az inflációs tendenciák. A vártnál magasabb lesz a termelői és a fogyasztói árszínvonal-növekedés. A nagyobb áremelkedés elsősorban a forintleértékelések hatására, valamint a liberalizált árrendszer piaci korlátainak fejletlensége miatt következett be. A kormány úgy ítéli, hogy ha nem leszünk képesek megállítani a negatív folyamatokat, akkor megbomlik a belső és külső egyensúly. Ennek következményeként nemzetközi hitelképességünk is kérdésessé válhat. A jelenlegi helyzetben rejlő veszélyek elhárítására ‘ a kormány átfogó gazdasági csomagterv megvalósítását tartja szükségesnek, az intézkedések részletes kimunkálására a közeljövőben kerül sor. A csomagtervet a kormányfő a parlament május végi ülésszakán ismerteti. Az éves árindexre vonatkozó prognózisok alapján megállapítható, hogy az árszínvonal-növekedés mind a tavaly novemberi SZOT— kormány megállapodásban, mind a tervezés során figyelembe vett mértékhez képest érzékelhetően gyorsabb lesz. Ezzel összhangban a kormány már korábban kezdeményezte a tárgyalásokat a terven felüli szociális intézkedésekről; ezek az előreláthatóan május 12-én sorra kerülő SZOT—kormány találkozó napirendjén szerepelnek majd. A kormány — a népgazdaság várható fejlődésével és a lakosság életszínvonalának ez évre számított alakulásával összhangban — a lakosság ez évi többletkiadásainak ellentételezésére a korábban május elejére tervezett, de eddig végre nem hajtott 100 forint nyugdíj- emeléssel együtt, döntően a központi fogyasztói áremelések időpontjához igazodóan, az eredetileg tervezettnél nagyobb ez évi kihatású szociális intézkedéseket tart indokoltnak — jelentette be Marosán György. Egy kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta: a Minisztertanács április 15-én hatályon kívül helyezte a szocialista munkaverseny szervezésére vonatkozó korábbi határozatát, a rendelkezés június 1-jén lép életbe. Ezzel egyidejűleg a kormány hozzájárult ahhoz, hogy az eddigiek lezárásaként is az érintett munkahelyi kollektívák vezetői a szakszervezetekkel együttesen a résztvevőket szerény keretek között megjutalmazhassák. Hozzáfűzte: a munkaverseny megszűnése nem jelenti azt. hogy a kormány lemondana a munkahelyi kollektívák kezdeményezéseiről és öntevékenységéről. Ügy ítéli meg azonban, hogy ennek más, a jelenlegi követelményekhez jobban igazodó formákat kell találni, és ebben az elsődleges feladat az érintett munkahelyi kollektíváké, vezetőké. Az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának tagjai előtt Németh Miklós miniszterelnök a személycseréket indokolva elmondta, hogy fiatalabb, dinamikus vezetőkből álló gárdát szeretne összeállítani. A változásoktól mindenekelőtt a kormányzati munka egységesebbé. hatékonyabbá válását várja; egyben növelni kívánja az egyes tárcák irányítóinak felelősségét is. Németh Miklós azonban azt sem rejtette véka alá, hogy a megfelelő vezetők kiválasztása nem kis gondot okozott számára. Tájékozódásai során Az 1945-ben megalakult Kereszténydemokrata Néppárt újból megindította működését. A párt az 1947-es parlamenti választásokon Demokrata Néppárt néven és Barankovics István vezetésével, több mint 800 ezer szavazattal 62 mandátumot szerzett. és az ország második legnagyobb politikai ereje lett. Akkor megválasztott és most újra szerepet vállaló képviselői az új programtervezet céljaival egyetértő régi tagok és új jelentkezők bevonásával szervező bizottnem egy esetben kapta azt a választ a megkérdezettektől, hogy „biztos” helyüket nem kockáztatják egy ingatag vezetői poszt kedvéért. A képviselők érdeklődtek a leköszönő miniszterek sorsa felől is. A miniszterelnök elmondta: Berecz Frigyes, Váncsa Jenő és Villányi Miklós nyugdíjba megy. Czi- bere Tibor korábbi munkahelyére, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre tér vissza, Várkonyi Péter Washingtonban képviseli hazánkat, Hoós János pedig a Központi Statisztikai Hivatal élére kerül. ságot alakítottak, amely a párt alkotmányos szerveinek megválasztásáig a párt képviseletét is ellátja. Elnöke Keresztes Sándor volt . országgyűlési képviselő. A bizottság kész újabb tagok bevonásával is kiszélesíteni tevékenységét. A szervező bizottság szerint a most kialakuló és egyre sokszínűbbé váló magyar közéletben nem nélkülözhető egy keresztény világnézetű, de az egyházaktól független politikai szervezet megjelenése. Kongresszusra készül a TOT Cél: a gyorsabb ügyintézés (Folytatás az 1. oldalról) Arról, hogy mi lehet a TOT további sorsa, úgy vélekedett: mielőbb programot kell készíteni, ebben fölvázolva a működés feltételeit és feladatait, és ezt kell majd megvitatni a szövetkezetekkel. A vélemények alapján alakulhat ki akár egy újfajta érdekvédelem hatásos szervezete, ám nincs kizárva az sem, hogy párttá alakul a TOT. Figyelmeztetett arra, hogy nem lehet összekeverni a párt. illetve az érdekképviselet feladatkörét, tevékenységét. Jól elhatárolt vonalakra lenne szükség abban Nyilvános ülés a megyei pb-n (Folytatás az 1. oldalról) Számítógépek a tanácson az esetben, ha a szövetkezetek többsége végül is egy parasztpárt létrehozását tartaná szükségesnek. Kérdés, hogy a különböző szervezetek, pártok miként tudnak megbirkózni a nehezülő politikai- gazdasági feladatokkal; egy egységes MSZMP — megváltozott arculatával — sok tekintetben megoldást kínálna, ám, amennyiben a párt tovább gyengül, úgy. kihasználva az új párttörvény által később biztosította lehetőséget. nem lehet kizártnak tartani egy parasztpárt megalakítását. Csak a létfenntartásra elegendőek a fehérgyarmati kórház és rendelőintézet kiadásai, de színvonalemelésre már nem telik — hangzott el május 4-én a fehérgyarmati Városi Tanács V. B. ülésén, amelyen többek között az egészségügyi intézmény gazdasági tevékenységéről hallgattak meg beszámolót a résztvevők. A VII. ötéves terv időszakában átszervezték a gazdasági működést, négy osztályt alakítottak ki: a pénzügyi és számviteli osztályt, a munka- és bérügyi osztályt, az anyag- és eszközgazdálkodási osztályt, valamint az állóeszköz-fenntartási és műszaki ellátási osztályt. Az .átszervezést követően merültek fel problémák, de most már eredményesen működik a szervezet. A végrehajtó bizottság foglalkozott a tanácsi informatika helyzetével is. Jelenleg négy számítógéppel rendelkezik a tanács, azokon dolgozzák fel az adóügyi igazgatást, a költségvetési könyvelést, a kisiparosi ügyintézést, a kisajátítást, a központi iktatást és a személyzeti nyilvántartást. Yándorzászló az Alckuvillnek Mindig új ötlettel A főszerkesztő postájából Sok a fájó pont 1989. április 22-én a Ke- let-Magyarország hasábjain jelent meg a következő című cikk: Mit akar a FIDESZ? Az újságíró kérdéseire Seszták Oszkár főiskolai hallgató, a FIDESZ helyi szóvivője adta meg a választ. Olvasás közben figyeltem fel az egyik kérdésre: Van-e országos, illetve Szabolcsra szabott programjuk? A válasz sorai között a következő érdekes gondolatmenetet olvashattam: „Mindig nagyon sok a fájó pont. Most szervezünk egy akciót, amelyben felkutatunk helyi lakosokat, akiknek hozzátartozói. illetve ők maguk szenvedő alanyai voltak egy 1944 végi akciónak, amelyben több száz nyíregyházi polgári lakost hurcoltak el a Csonka Bereg- hez hasonló módon...” Tisztelt FI DESZ-vezető! Levelemmel nem kötekedni szeretnék, csupán egy gondolatmenetet ellenőrizni. Ugyanis szavaiból megítélve a történelmi események 1944 végétől kezdődtek és napjainkig mindennemű tevékenységért a kommunisták vonhatók felelősségre. Pártonkívüliként nyomatékosan kijelentem, hogy vállalom a felelősséget a következő gondolatokért. Miért teszem? Kötelességérzetből, magyarságtudatból és a teljesebb igazság érvényesüléséért. Nekem fáj, hogy ez a kis nemzet, tele volt és van sebekkel. Hogyan vidul majd szebbé? Társadalmi gépezetünk szinte állandó akadályokba ütközött, s ütközik. Ezeket az akadályokat kellene leküzdeni az országnak, mégpedig közösen. Nem újabb és újabb szervezeteket és egyre-másra alakuló pártokat, csoportokat kellene sürgetni, hanem egy nemzet értelmes és egységes fejével gondolkodni és vállalni szerepünket. Szerintem az ön által említett események jóval korábban kezdődtek. 1942. január végén Újvidéken, a magyar királyi csendőrség és honvédség alakulatai kegyetlen tömeggyilkosságot rendeztek a békés lakosság között. 1942 márciusában a Don mentére érkező 2. magyar hadsereget mintegy 50 ezer zsidó munkaszolgálatos egészítette ki (akik a későbbi időt már nem érték meg). 1943. január 12-én Voronyezs térségében nagyerejű szovjet ellentámadás indult meg, a honvédség katasztrofális vereséget szenvedett. 40 ezren meghaltak, majd a későbbi harcok folyamán 70 ezer sebesült és hadifogoly talán meg sem látták szülőföldjeiket. 1944. június végén mintegy 440 ezer volt a Magyarországon deportáltak száma, ebből 350 ezren soha többé nem térhettek vissza. A Szálasi- és a nyilas diktatórikus állapot ideje alatt több tízezer kommunistát, civilizált, haladó szellemű magyar és más nemzetiségű embert öltek meg. Az üldözött cigányság sorsa még kegyetlenebb volt. Körülbelül 65 ezren lelték halálukat koncentrációs táborokban. A további felsorolást feleslegesnek tartom. Inkább kérdezem öntől, vagy az eltelt évtizedektől: ezeket a borzasztó és kegyetlen vérengzéseket is a kommunisták hajtották végre? Ma, azaz 1989- ben — sajnos — bűnös, sértő szavakat, mondatokat büntetlenül lehet kiejteni és papírra vetni. Tisztelettel; Vincze András Nyíregyháza-Sóstóhegy „Nem én szóltam róla...” A Kelet-Magyarország 1989. március 25-i számában megjelent interjúban, melyet Ön készített Varga Gyulával, személyemmel kapcsolatsa közlés valótlan, ezért az kimeríti a.rágalmazás tényét, ami miatt tiltakozom. Ugyanis én pártbizottsági ülésen nem vetettem fel Varga Gyulával kapcsolatos telekügyet. Az Ön és Varga Gyula figyelmébe ajánlom a megyei pártbizottság 1988. szeptember 2I-i üléséről készült jegyzőkönyvet, amiben felszólalásom rögzítve van, amely tanúsítja, hogy egy szót sem szóltam telekügyről. Ugyanezen jegyzőkönyvnek az 54. oldala utolsó bekezdésében megtalálja Varga Gyulának a válaszát, melyet az e témát felvetett elvtársnak adott. Ez a válasz meggyőzi Önt és Varga Gyulát a velem kapcsolatos állításuk valótlanságáról. Kanda Pál Nyíregyháza Csak párttisztségek maradjanak hatáskörbe — ezt kezdeményezte a végrehajtó bizottság április 26-i ülésén, ami valójában egyet jelent az MSZMP hatásköri listájának megszüntetésével. Mint a szóvivő ezzel összefügésben elmondta: ugyanakkor a többpártrendszer körülményei között a párt fenntartja magának a jelöltállítás jogát az állami köztisztségekré. A jövőben politikai-mozgalmi eszközökkel kívánja érvényesíteni a vezetők kinevezésével, megbízásával, kiválasztásával összefüggő elgondolásait. E témával — mint ismeretes — foglalkozott a Határ-Szél című, új megyei hetilap első száma is, mintegy megerősítve a végrehajtó bizottság kezdeményezését. A témában most dönt majd a pártbizottság. Mint eddig, jövő pénteken is a megye valamennyi érdeklődő párttagja részt vehet a nyilvános ülésen, amelynek kezdetéig mindenki — a pártonkívüliek is — eljuttathatják véleményüket, kritikájukat, javaslatukat az említett témákkal kapcsolatosan. Három éve mindössze 240 ezres alaptőkével 19-en alakították a nyíregyházi Akku- vili Kisszövetkezetet. A csütörtöki ünnepi közgyűlésen, ahol Komollai Ferenc elnök a kollektíva nevében átvehette a KISZÖV Elnökségi Vándorzászlót már 97 milliós árbevételről és 11,6 millió eredményről számoltak be a tagságnak. Az ipari szolgáltatás közül az akkumulátorok készítése, javítása és töltése mellett a kisszövetkezetben elektromos és dízeltargoncák javítását is vállalják. Megkezdték az üzemanyagkutak tisztítását, javítását is. Emellett lakatosmunkát is vállalnak. Az Akkuvill a környező 5 megyében 12 üzletet működtet, ahol akkumulátorokat és a hozzátartozó felszerelést árusít. Házon belül töltik például a desztilált vizet és a kénsavat. A kisszövetkezet ezen kívül megkezdte a személygépkocsik adásvételét és bontását. A napokban nyitott az Akkuvill az Épitek- kel közösen a nyíregyházi Moszkva utcai telepén közös villamossági boltot. Az idei tervek között a kereskedelmi bolthálózat bővítése szerepel elsősorban Nyíregyházán, illetve a telephelyen kisáruház megnyitása. Nyírteleken új telephelyet vásárolt a kisszövetkezet, ahol az akkumulátorok szerelését fogják végezni. 1989- ben a forgalmat pedig mindezekkel 120 millióra szeretnék növelni. Az ünnepségen Kiváló Dolgozó kitüntetést vehetett át Kaplonyi Zoltán szerelő és Gyulai Zsigmond boltvezető. MSZMP—KISZ Az ifjúsági szövetség politikai partner Megbeszélést tartott csütörtökön Nyíregyházán az MSZMP megyei bizottsága titkáriad és a KISZ megyei bizottsága — mint a DEMISZ tagszervezete — vezetői, s Légy óvatos... Az a parazita légyfajta, amely már komoly kárt tett az állatállományban Amerikában, most Eszak-Afrikában is felbukkant. A rovar elterjedhet Afrika középső és déli részén is, továbbá a Közel-Keleten és Dél-Európában — állapítja meg az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, a FAO. A szervezet szerint 37 ország állatállományát tizedelheti meg katasztrofálisan az élősködő, amely minden meleg vérű élőlényre, így a vadon élő állatokra és az emberekre is veszélyes lehet. Amerikában e légyfajta évente több száz millió dolláros kárt okoz. Az áUat- állományt ugyan le-' hét kezelni ellene, ám ehhez gyakori vizsgálatokra, illetve rendkívül steril állattartásra van szükség. Ez azonban felettébb költséges, az afrikai országok pedig szegények — mutat rá a FAO. az úttörőszövetség megyei elnöke. Az ifjúsági szövetség közelmúltban megtartott kongresszusa utáni helyzetet értékelték. A kölcsönös tájékoztatás után körvonalazták a kongresszus által az MSZMP-nefc ajánlott stratégiai szövetség megyei lehetőségeit, tennivalóit. Egyetértés alakult k,i az együttműködésről, a kölcsönös tájékoztatásról, ugyanakkor fenntartják egymás munkájával kapcsolatban a kritika jogát, miközben tiszteletben tartják egymás szervezeti önállóságát. Elhangzott az, is, hogy az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága májusra előrehozta azt az eredetileg júliusra tervezett napirendet, amelynek keretében az ifjúsági szövetséggel történő együttműködésről lesz szó. A cigányok érdekében Csütörtökön megalakult Nyíregyházán a Magyar Cigányak Demokratikus Szövetségének Szabolcs-Szat- már megyei tagszervezete. A tanácskozáson részt vett és a szövetség vállalt feladatairól előadást tartott Nádai Gyula, az országos szövetség elnöke, Soltészné Pádár Ilona, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, ákl az új szervezet és a mozgalom jövőbeni kapcsolatáról íbaszélt. Az új szövetség célja: a cigányság érdekeit szolgálni. Az MCDSZ felvállalta a népcsoport foglalkoztatási-, lakásügyi- és beiskolázási gondjainak enyhítését, a cigányság tudati nevelését és felvilágosítását az elszegényedési folyamat lassítását, (majd megállítását. Az MCDSZ megyei tagszövetségének elnöke Farkas Lajos, titkára Lakatos Tibor. Párt újjáalakulása