Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-30 / 125. szám

1989. május 30. Kelet-Magyarország s Vakhír n] em veszett el, nem [t| lopták el, nem tet­ték tönkre Sebes­tyén Sándor szobrászmű­vész körülbelül 70 kilo­grammos utcanévtábláját. Egy hete keressük, kutat­juk sorsát, végül meglett. Ügy látszik, aki el akarta vinni, túl nehéznek ta­lálta, vagy talán az is le­het, hogy egyszerűen le­esett a földre. Minden­esetre Tömöri Lászlóné találta meg a Szarvas ut­ca elején és bevitte házuk­ba. Mindez már két hete történt, azóta hiába tele­fonálgat, csak ígéretet kap az Ingatlankezelő és Szol­gáltató Vállalattól. Az utcanévtábla azóta is ott pihen a Szarvas utca 2. számú házuk udvarán, jobb sorsra várva. (m. cs.) FOGADÓÓRA. Sulyok József, a Tiszavasvári Vá- * rosi Tanács elnöke május 31-én, szerdán délelőtt 8 és 10, délután 3 és 5 óra között tart fogadóórát hivatali he­lyiségében. Czakó János, a Vásárosnaményi Városi Ta­nács elnöke június elsején, csütörtökön délelőtt 7,30-tol 11,30-ig és délután 13 órától 17 óráig fogadóórát tart hi­vatali helyiségében. a lenullázott légió című filmet tekinthetik meg az érdeklődők a Városmajori Művelődési Ház szívklubjá­nak nyilvános vetítésén má­jus 31-én, szerdán délután öttől. A film után beszélge­tés lesz a látottakról. Termé­szetesen hívható a szívtele­fon is (11-701) 17—18 óráig. A szív és érrendszeri meg­betegedésekről, az előzmé­nyekről tehetnek fel kérdé­seket az érdeklődők a tele­fonnál ülő szakorvosoknak. TANÁCSI TÁJÉKOZTATÁS — VÉLEMÉNYKÉRÉS Új garázsok a Jósában Mikor osztják a pályadíjakat? Az SZMT központi könyv­tára 1987-ben hirdette meg megyénkben az üzemtörténe­ti pályázatot. A díjkiosztó ünnepséget tavaly november­re tervezték, akkor azonban elmaradt. Okáról Seregi Ist­vánt, a könyvtár igazgatóját kérdeztük. Megtudtuk, hogy a jövő héten hirdetnek eredményt, a csúszás egyik oka az volt, hogy a pályázók kérték a ha­táridő meghosszabbítását, a másik oka, hogy pénzügyi nehézségek voltak. A pályá­zatra egyébként nyolc mun­ka érkezett, közülük az első három helyezettet fogják ju­talmazni. Azt, hogy kik és milyen jutalomban részesül­nek, a jövő heti eredmény- hirdetés után közöljük. (cak) GYERMEKNAPON. Veget — legalábbis a gyermeknapon. de biztos cél felé. METEOBOLÖGUS technikusi munkakörbe keresünk egy fö férfi munkaerőt. Érettségi, er­kölcsi bizonyítvány és feddhetet­lenség szükséges. Meteorológia Iránt érdeklődők és katonavisel­tek előnyben. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés: Mete­orológiai Főállomás. Sóstógyógy­fürdő. Kemecsei u. H/a. Tel.: 1Ö-C52. (ISIS) Hol vannak még potenciá­lis garázshelyek a Jósavá- rosban? Milyen feltételei vannak az itteni garázsépí­tésnek? Erről tart tájékozta­tást a nyíregyházi városi ta­nács műszaki osztálya május 31-ón, szerdán délután fél hattól a 15. számú általános iskolában. A felmérések szerint mint­egy ötszáz garázshely lenne még a megyeszékhely legné­pesebb lakótelepén, ám a döntéshozatal előtt szeret­nék kikérni a lakosság véle­ményét is, illetve az érde­keket kívánják egyeztetni, és csak ezután kerül majd a végrehajtó bizottság elé a kérdés. A vitát a Hazafias Népfront 7. és 8. számú kör­zeti bizottsága szervezi. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓBAN KEDDEN FÉL HATTÓL Fejtegető dobsinAn AT A TÄTRA- BA. Év végi ki­rándulásra utaztak a fe­hérgyarmati Bajcsy-Zsi- linszky úti is­kola hetedike­sei az FSE autóbuszával május végén. A gyermeknapi ajándék része­ként eljutottak a dobsinai jég­barlangba, s a Tátrába is, ahol megtekintet­ték a nagy tar­pataki vízesést Kedden délután fél hattól jelentkezik a nyíregyházi rá­dió belpolitikai riportműsora a Fejtegető. A téma: a tün­tetés után folytatódik-e a párbeszéd az MSZMP és az ellenzék között? Minek te­kinti az MSZMP a szombati demonstrációt? Milyen ered­ményt vár a tüntetéstől az ellenzék? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszol­nak a stúdió vendégei: Bá­nyász Jánosné, az MSZMP nyíregyházi bizottságának társadalompolitikai titkára és Hamvas László a Magyar Demokrata Fórum nyíregy­JÜNIUSBAN A csillagos ég látnivalói A kellemes nyári esték és éj­szakák külön csábítják a földi halandót a csillagos ég szemlé­lésére. Záhony Közlekedési verseny Evek óta hagyományosan Jó a munkakapcsolat a kisvárdai közlekedésbiztonsági tanács, a rendőrkapitányság közlekedési alosztálya, s a MÁV Záhonyi Gé­pesített Rakodási Főnökség kö­zött. Ennek egyik formája az évenként három alkalommal FIATAL FRANCIA HADNAGYOT játszik Brooke Shields ameri­kai filmszínész- nő a francia forradalom 200. évfordulója al­kalmából be­mutatásra ke­rülő „Napoleon és Josephine” című amerikai tv-filmben. A filmet a Hotel de Sullyban forgatják. (MTI külföldi kép­szerkesztőség) Állandó vőlegény P eter Moerk belefáradt a nősiilésekbe — közli a Seog Hoer című dán hetilap. S minthogy semmi közelebbit nem tudunk az úrról, az első gondo­lat a részvété, végtére is meg lehet érteni. Még akkor is, ha csupán jelképes házasságokról van szó. Moerk úr ugyanis sofőr, s ennélfogva skandi­náv turistákat fuvaroz Gretna Greenbe, Skóciába, ahol, mint ismeretes, a helybeli kovácsnak történelmi elő­joga, hogy összeadja a műhelyébe egybekelési szándék­Í kal megjelent párokat. Na már most, az utasok között mindenegyes útja során akadtak, akik házasságra akar­tak lépni a gépkocsivezetővel. Igaz, a dolognak nem voltak messzemenő következményei, az állandó vőle­gény ennek ellenére ráúnt a szerepre. Mindenesetre emberünk állást változtatott, a kamionhoz ment. Erős a gyanúnk, hogy a szerepet nem is ö, hanem a törvényes feleség unta meg. Végül is az ördög Gret­na Greenben sem alszik. megrendezett előadássorozat a közlekedés szabályairól, a veze­téstechnikáról. a város és a körzet aktuális közlekedésbizton­sági problémáiról, a közlekedé­si balesetek alakulásáról. Az előadásokon természetesen sa­játságos szakmai programok is szerepelnek. Márciusban indult az előadás­sorozat. melynek végén május­ban a 110 résztvevő önkéntes vizsgát tett. Ez egyben vetélke­dő is volt. A megszerezhető két­száz pontból 188 ponttal lett első Lukács János, 176 ponttal — jobb KRESZ-eredménnyel — második, lett Fodor András, míg a har­madik helyezést Iszlay Tibor sze­rezte meg szintén 176 ponttal. A következő előadássorozatot a tervek szerint júliusban rendezik, melyen a résztvevők — a GRF gépkocsivezetői — már házi vizs­gát tesznek. Előfordulhat, hogy a sikertelen vizsgázókat időlege­sen kivonják — a közlekedés biz­tonsága érdekében — a forgalom­ból. A záhonyi példa elgondolko­dásra késztet: hogyan lehetne az úrvezetőket is. évenként legalább egy alkalommal bevenni az ilyen oktatásba melyet vizsga követ­ne. (vinc/e) Árokba borult az autó Árokba borult egy személygép­kocsi vasárnap éjfél előtt pár perccel Balkányban az Adonyi úton. A balesetnek egy súlyos és két könnyű sérültje volt. Hétfőn 12,10-kor nagykállói balesethez riasztották a mentő­ket. A város belterületén egy kanyarodó Zsuk nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő motor- kerékpárosnak, elütötte. A mo­torost nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Nyíregyházán hétfőn délután egy órakor a Nyíri Fészek előtt szabálytalanul váltott sávot egv személygépkocsi, és összeütkö­zött egy motorkerékpárral. A motoros és utasa szerencsére csak könnyebben sérült. A SZABOLCS-SZATMÄR me­gyei TANÁCS „Jósa András” Kórház-Rendelőintézet értesíti a kedves betegeket, hogy 1989. jú­nius l-jétől a cukorbeteg-gondo­zást áthelyezte a Sóstói úti te­lephelyen lévő IV. Belgyógyásza­ti Osztályra. Rendelési idő: hét­fő, szerda, péntek reggel 8 órá­tól a IV. Belgyógyászati Osztály földszintjén. A Merkur a Bika csillagkép­ben mozog. A hajnali szürkület­ben kereshetjük a keleti égbol­ton. a hónap végén egy órával kel a Nap előtt és 18-án lesz a leg­nagyobb nyugati kitérésben a Naptól 23 fok távolságban. A Vénusz ..alkonycsillagként” ra­gyog az esti szürkületben az ég­bolt nyugati részén 4-éig a Bi­ka. majd az Ikrek. 26-ától a Rák csillagképben. Szintén a kora es­ti órákban a nyugati égbolton keresendő a Mars is 12-éig az Ikrek, majd a Rák csillagkép­ben. A Jupiter is a Bika, 28-ától az Tkrek csillagképben mozog, de már oly közel a Naphoz, hogy megfigyelésre alkalmatlan. Ezzel szemben a Szaturnusz, az Urá­nusz és a Neptunusz a kora esti órákban kel a Nyilas csillagkép­ben. Mindhárom egész, éjszaka felkereshető. A csillagos ég fontos jelensé­gei a meteorhullások. Ebben a hónapban 14-iki gyakorisági maximummal a Scorpius-Sagit- táridák zajlanak, majd 16-iki gyakorisági maximummal a ké­kes halvány nyomú Lyridák kel­tik magukra figyelmünket. M. Takács Ferenc PÁLYADÍJ. A Magyar Új­ságírók Szövetsége és a Ma­gyar Könyvkiadók és Könyv- terjesztők Egyesülete által kiírt pályázaton, — amelynek célja, hogy elismerje a könyv és az olvasás népszerűsítését, kiemelkedő színvonalon vég­ző kritikai és könyvismerte­tő munkák szerzőinek telje­sítményét — a Kelet-Ma- gyarországban megjelenő Irodalmi hírlevelek 1988-as sorozatáért pályadíjat nyert Bánszki István. Az erről szó­ló elismerő oklevelet Buda­pesten, az idei könyvhét május 25-i sajtótájékoztató­ján Zöld Ferenc, az MKKE elnöke adta át. A MŰKÖDÖTÖKÉ bevo­násának gazdasági és pénz­ügyi feltételei és korlátái a magyar gazdaságban. Ez lesz a téma a Magyar Közgazda- sági Társaság Szabolcs-Szat- már megyei Szervezetének június elsejei ülésén, amely délután két órakor kezdődik Nyíregyházán a Tudomány és Technika Házában. Az elő­adó Bokros Lajos, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója lesz. nagykAllOi programok. Tamási Áron: Csalóka szivár­vány című szín.;á tékát adja elő a Népszínház május 30-án. kedden este hét órai kezdettel. A Csip­kerózsika című mesejátékot ad­ja elő a kicsinyeknek a Mese­színház május 31-én. szerdán dél­előtt fél tizenegytől és délután kettőtől. A közép-európai tánc­színház mutatkozik be június 3- án. szombaton. Az előadás este hét órakor kezdődik. Címe: Egy kiállítás képei. Mindhárom prog­ram színhelye a művelődési köz­pont. A ZÁHONYON ÁTHALA­DÓ export-import áruforga­lom lesz az egyik témája a Magyar Gazdasági Kamara Vámügyi Tagozata és az Észak-alföldi Területi Bizott­ság soron következő ülésé­nek június 5-én délelőtt 11 órától, melyet Debrecenben a szakszervezetek székházá­nak tanácstermében rendez­nek. Tíz éy rendorgyilkosságért Fiatalkorúak börtönében le­töltendő tízéves szabadságvesz­tésre ítélte a Fővárosi Bíróság a 17 éves Solymosi Attilát, aki múlt év november 4-én Budapes­ten, a Fehérvári úton lelőtte Bukszár Tibor rendőr főtörzsőr­mestert. Dr. Lehoczki János ta­nácsa a fiatalembert aljas indok­ból elkövetett emberölés, továb­bá mint társtettest garázdaság bűntettében találta bűnösnek. Mellékbüntetésként a közügyek gyakorlásától öt évre eltiltotta. S. Zsolt hatodrendű vádlottat a bíróság felmentette, öt vádlott­társát aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérletében és mint társtetteseket, garázdaság miatt mondta ki bűnösnek a bí­róság. Ezért H. Istvánt 1 év 3 hónap. P. Attilát 1 év 6 hónap fiatalkorúak fogházában letöl­tendő szabadságvesztésre ítélte, s mindkettőjüket két évre eltil­totta a közügyek gyakorlásától. Tíz hónapi börtönbüntetésre ítélte a bíróság Döme Sándort és Rucska Attilát. E. Zsolt bünteté­se 7 hónap a fiatalkorúak fog­házában. végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztették. Ez­alatt pártfogó felügyelete alatt áll. A nyolcadrendű vádlott Varró János büntetése 5 hónap börtön, 1 évi próbaidőre felfüg­gesztve. Az ítélet csaknem másfél órás indokolásában dr. Lehoczki Já­nos egyebek között elmondta: megnyugtatóan nem lehet meg­állapítani, hogy az áldozat a villamoson felfedte-e rendőri mi­voltát, s felhívta-e a figyelmet a fegyverhasználatra. Az azonban bebizonyosodott, hogy a dulako­dó fiatalokra a civil ruhás rend­őr rászólt. Azok rátámadtak, s ekkor Bukszár Tibor figyelmez­tető lövést adott le. amely a I Kelet­magyar ország KÉPEK 30., kedd JANKA. ZSANETT NAPJA A Nap kél 4 óra 53 perc­kor — nyugszik 20 óra 31 perckor. A Hold kél 2 óra 05 perc­kor — nyugszik 15 óra 17 perckor. Huszonöt éve halt meg az Egyesült Államokban a budapesti születésű Szilárd Leó (1898—1964) világhírű fi­zikus és biofizikus. Előrejelzés az ország terü­letére ma estig: folytatódik a nyáriasan meleg Idő. A több-kevesebb napsütés mellett főként délután lesz gyakorta erősen gomolyfel- hös az ég. helyi záporok, zivatarok várhatók, egy-két helyen felhőszakadás is va­lószínű. A légmozgás álta­lában mérsékelt, egyes zi­vatarok környezetében át­menetileg viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 10, 15 fok között, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 23. 28 fok között alakul. kocsi mennyezetébe fúródott. Má­sodszor akkor sült el a pisztoly, amikor a rendőrt letuszkolták a villamosról, s ő hanyatt esett. Ez a lövedék sebesítette meg H Istvánt, ellentétben a fegyver­szakértő kategorikus véleményé­vel. miszerint a fegyverből le­adott első lövés sértette meg a fiatalember lábát. A mindössze 1—2 perc alatt lejátszódó esemé­nyek vége az lett, hogy Soly­mosi Attila magához vette a pisztolyt, s háromszor rálőtt az akkor már távolodó férfira, aki a helyszínen meghalt. A bizonyítékok értékelésekor a bíróság figyelembe vette, hogy a villamoson a kívülálló tanúk egyike sem hallotta a ..Rendőr vagyok!” felszólítást. Kétségesek a fiatalok első vallomásai is. amelyekben arról nyilatkoznak, hogy a rendőr előirásszerűen. a szolgálati szabályzatnak megfele­lően igazolta magát, s felhívta a figyelmet a fegyverhasználatra. A tanácsvezető hangsúlyozta: Bukszár Tibor immár a villa­moskocsi eleje felé tartva mond­ta. hogy rendőr. Solymosi Attila nem tudhatta, hogy áldozata hi­vatalos személyként jár el. A vádlott azon védekezését azon­ban nem fogadta el, hogy ri­asztópisztolynak vélte a fegyvert. Az orvosszakértő megállapítot­ta, hogy Bukszár Tibor halála- kos súlyosan ittas volt. Az ügyész — a nyolcadrendű vádlott kivételével — súlyosbítá­sért fellebbezett; a vádlottak, illetve törvényes képviselőik és védőik — kivéve Varró Jánost — felmentésért, illetve enyhíté­sért. A nyolcadrendű vádlott ítélete jogerős. Az ügyben a Legfelsőbb Bíró­ság hoz végső ítéletet. A NAGYKALLÓI KALLTEX Ruhaipari Kisszövetkezet fel­vesz gyakorlattal rendelkező var­rógépműszerészt. Jelentkezni a műszaki vezetőnél. Korányi u. 5. (1431) Újdonság! Újdonság! Csak a Top Travelnél! Vízumot Postán — Országos Vízumszolgálat! A szezon legkellemesebb meglepe­tése a külfödre indulóknak! Nem kell már utaznia, sorbaállnia vízumügyben! Az ország bármely helységéből elegendő egy érdek­lődő levelezőlap, és minden to­vábbi ügyintézés postai úton történik, mig ön a vízumot, útlevelét kézhez kapja! A Vízu­mot Postán szolgálat gyors, pon­tos, olcsó és megbízható! Cí­münk: Top Travel Országos Ví­zumszolgálat, 1124 Bp„ Lékai J. tér 9. Top Travel Utazási Iroda — Több mint útitárs! (1222) Kovács úr lelkesen te­lefonál az esti lap szer­kesztőségének. — A feleségemnek ha­tosikrei születtek! — Hogyan, kérem? Meg tudná ismételni? — Az ég szerelmére, még csak az hiányzik! Olyasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: CSERVENYÁK KATALIN Eseményhirek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. házi elnökségének a tagja. A szerkesztők várják a témá­hoz kapcsolódó kérdéseket, véleményeket. A műsor tele­fonszáma: 11-141. Szerkesz­tő műsorvezető Nagy Miklós.

Next

/
Thumbnails
Contents