Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-29 / 124. szám

1989. május 29. Kelet-Magyaromig 7 Cooptourist Kupa nomxotkősi nSi torna Lengyel öröm a végén Nyírbátorban gólzápor, vasárnap moglopotések Zeneszóval fogadta Nyír­bátor szombaton délután a Cooptourist Kupa nemzet­közi női kéz i lab dato ma me­zőnyét. A közelmúltban át­adott sportcsarnokban nagy lelkesedéssel várták a rangos rendezvény résztvevőit, akik nemigen csalódtak: minden szempontból jól érezték ma­gukat. Főként a lengyelek és a mieink, hiszen mindkét gárda győzött, így veretlenül várhatta a vasárnapi, elsősé­get eldöntő összecsapásukat. Mennyivel másabb volt a hangulat Bátorban, mint a bujtosi csarnokban. A jóval kisebb lelátó teljesen meg­telt, mintegy hatszázan lát­ták a két meccset. Előbb a holland—lengyel találkozót, amely meglepetést gyanítva indult, hiszen a hollandok kezdtek jobban. A hatvan perc alatt azonban bebizo­nyosodott, hogy a lengyel együttes sokkal egységesebb, érettebb játékot produkál ellenfelénél. Főként Mierze- jewska volt elemében, aki kilenc gólt szerzett, igaz eb­ből hatot büntetőből, de Ha- ladyn is méltó partnere volt, ő hatszor zörgette meg a há­lót. A hollandok főként •gyors indításaik révén sze­rezték a gólokat, a kapus Robben és a balszélső Von- hof tel jesítménye nőtt a töb­biek fölé, utóbbi hétszer volt eredményes. A második mérkőzésen a magyarok leiskolázták az osztrákokat, akik nem voltak egy súlycsoportban a mieink­kel. A lelkes publikum per­sze ezt nem bánta, hiszen va­lóságos gólparádét látha­tott, nemzetközi szinten már szinte megalázó, húszgólos különbséggel ért véget a meccs, a mieink javára. Vasárnap délelőtt ismét a Bujtosi Szabadidő Csarnok­iban léptek pályára a csapa­tok. Előbb a bronzmeccset játszotta a két, addig nyeret­len együttes, a hollandok és az osztrákok. Utóbbiaknál bemutatkozott a kapus Ro- divic, aki a két korábbi mérkőzésen nem játszott. Hollandia-Ausztria 15:17 (7:5). Bujtosi csarnok, 250 néző, v.: Andorka, Schober. Hollandia: Robbende Kok 1, Kerssens, van de Keling 6/1, Kleintjens 1, Thorsen 3, Vonhof 2. Csere: SOI (kapus), van Velzen 1/1, Sperreyse, van Dam, van de Meek, Mou­ton, Velden 1. Edző: Ton van Linder. Ausztria: Radovic- Prokop 1, Hamoli, Steinbau- er, Jez 2, Peisel 2, Zurowska 9/6. Csere: Becijar, Loben- hofer 3, Edző: Gódor Mihály. Kiállítások: 10, illetve 10 perc. Hétméteresek: 3/2, illet­ve 9/6, A magyar—lengyel mérkő­zésen a beállós Elekes pró­bálkozik gólszerzéssel. (Suri) Meglepetés született, hi­szen a korábbi két mérkőzé­sen haloványtam szereplő osztrákok nyertek és ezzel a harmadik helyen zárták a tornát. A hollandokból hi­ányzott a gyorsaság, az át­ütőerő, hiába vezettek a má­sodik félidő derekáig, akkor­ra elfogyott az erejük, és a jól hajrázó sógornők fordíta­ni tudtak. A zárónap főmérkőzését a magyar—lengyel összecsa­pás jelentette, hiszen ez volt hivatott eldönteni a torna- győzelmet. A mieink voltak lépéselőnyben, nekünk már a döntetlen is elég lett volna, mert jobb volt a gólkülönb­ségünk. Magyarország—Lengyelor­szág 15:16 (10:8). Bujtosi csarnok, 350 néző, v.: Gulas, Ritter (csehszlovákok). Ma­gyarország: Hoffman — Tóth I. 3, Szabó 1, Kiss 1, Elekes 3, Dörnerné 3, Szántó 2. Cse­re: Barna, Bocsiné 2, Erdős, Kökény. Edző: Szabó István. Lengyelország: Glowczak — Pacewicz 3, Mierzejewska 6/2, Gniedziuk 1, Osmola 1, Haladyn 3, Zienkiewicz 1. Csere: Gliszczynska (kapus), Malczak, Morawicz, Lube- reczka 1. Edző: Jerzy Nosz- czak. Kiállítások: 2, illetve 10 perc. Hétméteresek: 2/0, illetve 5/2. Tulajdonképpen az előző mérkőzés forgatókönyve sze­rint játszottak a csapatok, hiszen a második játékrész közepéig az esélyesebb mie­ink vezettek, az addig is in­kább küzdelmes, mint szín­vonalas összecsapáson. Ekkor emberelőnyhöz jutottak a lengyelek és kétszer is ered­ményesek voltak, átvették a vezetést. Igaz, nem sokkal később, szintén előnyből egyenlítettünk, ám a 23. perc­ben büntetőt hibáztunk, ez­zel elúszott egy újabb lehe­tőség. Izgalmas volt az utol­só harminc másodperc, ekkor szintén előnyben voltunk, mi támadtunk, igaz a lengyelek vezettek egy góllal. Nem tud­tunk élni a lehetőséggel, a vendégek megtartották a so­ványka előnyt, és ezzel el­vitték a kupát. Amit végül a magyarok veszítettek el. mert nagyon sok hibával játszot­tak, és nem volt egy húzó­ember, aki a kritikus pilla­natokban össze tudta volna fogni a csapatot. — Fárasztó fél évet zár­tunk ezzel a tornával, sajnos vasárnapra leengedett a csa­pat. és sok egyéni hibával játszott. A jó lengyelek el­nyúlt — értékelt röviden Szabó István, a magyar csa­len pedig ez kevésnek bizo- pat edzője. A találkozó után követke­zett az eredményhirdetés, az osztrákok nélkül, akik már korábban elutaztak. A tornán különdíjakat is átadtak: a legjobb kapusét a holland Robben, a legjobb mezőnyjá­tékosét Horváth L, a legered­ményesebb játékosét az osztrák Zurowska kapta. A Cooptourist Kupa végeredmé­nye: 1. Lengyelország 6, 2. Magyarország 4, 3. Ausztria 2, 4. Hollandia Ö ponttal. —mán— Jonatán Kupa Kunhegyes győzelme Ugrás a halálba Meghalt egy lány. Hu­szonegy éves volt. Éppen öt esztendeje, hogy belekós­tolt az ejtőernyőssport szép­ségébe. Egy éve írtunk róla, mél­tattuk ügyességét, bátorsá­gát. Mondtuk: az ejtőernyő­zés a bátrak sportja, nem a hölgyeknek találták ki. Az ugrás kemény megpróbálta­tás. Akkor arról beszélt, hogyan kötött „házasságot” a paplanernyővel, a jó öreg Ancsa-repülőgéppel; hogy aztán nyolcszáz méter ma­gasba emelkedve átlépje a félelem küszöbét, s hogy pár perccel később a színes ernyő óvatosan, védve visz- szaszállitsa őt a földre. Zu­hogott belőle az élményeső, bátorsága legyőzte a félel­met. Azóta több százszor ugrott, tagja lett a váloga­tott keretnek, világbajnok­ságról álmodozott. Barna és csillogó szemű volt, törékeny, kis híján a szél is elfújta. Bátorságáért a fiúk is felnéztek rá. Tanít­ványai — a demecseri, a nyíregyházi gyermekek — is^tudták: a tanító néni ügyes ejtőernyős. Sokat me­sélt nekik a zuhanás izgal­mas pillanatairól. „Tudni kell áldozatot vállalni!" — mondta. Gödöllő, repülőtér, május 23-a. Napsütéses, szép tava­szi idő. A gép a levegőbe emelkedett, a motor izga­tottan duruzsolt. Nyolcán ültek a kabinban, mind gyakorlott ugró. Rövid idő élteiével kétezer-ötszáz mé­tert jelzett a magasságmé­rő. Az ugratótiszt szólt: „Felkészülni!” Szorongó másodpercek következtek. „Ugrás!” ö is megmarkolta az ajtó szélét és kibukott a semmibe ..'. Egyszerű fel­adata volt: zuhanás, stílus­gyakorlat. Kezdődött a szdl- tó, a föld eltűnt a szeme elől, hogy aztán ismét fel­tűnjön, ezúttal hátulról. Játszott a földdel... lebu­kott a messzeség. Közele­dett a nyitás ideje. Egy ha­tározott mozdulattal meg­húzta a kioldógyűrűt, vár­ta, hogy kilobbanjon a ku­pola. A nyílás azonban ké­sett, az ernyő összegabalyo­dott. Nyiss Kati hasernyót, nyiss! — kiabálták a föld­ről önkéntelenül, bár e vészhangot úgysem hallhat­ta. Vészesen közeledett • föld. Három ... kettő ... Iszonyatos csend követke­zett! ... Meghalt Domokos Kata­lin. Huszonegy évet volt!.. . Kovács György Három napon át Szabolcs- Szatmár volt az utánpótlás focivilág közepe, mármint a legkisebb labdarúgóké. Pén­tektől vasárnapig itt rendez­ték a 11. Jonatán Kupa nem­zetközi serdülő labdarúgótor­nát, amelyen öt ország csa­patai vettek részt. Az együt­tesek két csoportban, kör­mérkőzéseken találkoztak, vasárnap délelőtt Nyíregyhá­zán a helyosztókat, délután a döntőt vívták. Ez utóbbit a városi stadionban az NB li­es mérkőzés előjátékaként. Békéscsaba és Kunhegyes if­jú focipalántái kerültek a fi­náléba, közülük a kunhegye- sieké lett a díszes trófea. A házigazda NYVSSC csalódást okozott, a hatodik helyet tud­ta megszerezni. Eddig nem közölt eredmé­nyek: A-csoport: Kunhegyes —Kassa 2:0, Kunhegyes—San Remo 5:0, Debrecen—Kassa 5:0. B-csoport: Ungvár—Bé­késcsaba 3:2, NYVSSC—Hä­meenlinna 2:1, Ungvár— NYVSSC 1:0, Békéscsaba— Hämeenlinna 8:0. Helyosztók, a 7. helyért: Hämeenlinna (finn)—San Re­mo (olasz) 2:0, az 5. helyért: Kassa (csehszlovák)—Ny. VSSC 1:1 (11-esek: 3:1), a 3. helyért: Ungvár (szovjet)— Debrecen 1:0. Döntő: Kunhegyes—Békés­csaba 1:1 (11-esek: 4:3), Vá­rosi stadion, 300 néző, v.: Vi­da. Egyenlő erők küzdelme után a tizenegyespárbaj dön­tött! A kunhegyesi csapat el­ső ízben nyerte a Jonatán Kupát. Gól: Sándor ill. Koz­ma. A győztes csapat tagjai: Sándor Tamás, Szinte Lóránt, Szinte András, Mag Zoltán, Csatári Ferenc, Simrák Gá­bor, Iványi György, Konczig László, Erdős József, Pesti Barna, Bohács Tibor, Kiss Csaba, Daragó Dániel, Ná- hóczki Sándor, Mészáros Ti­bor, Gál István. Edző: Szabó András. Kovács Mihály, az NYVSSC labdarúgó-szakosztályának el­nöke átadja a Jonatán Kupát Sándor Tamásnak, a kun­hegyeslek kapitányának. (Suri) Nagyháziék győzelme Autósport Nagy fába vágta a fejszé­jét a NIKE rallye rendező bizottsága és a Globus Kft. A hajdan volt Taurus rallye, tehát az Európa-bajnokság versenysorozatába illeszkedő t)l6röplabda Iráni siker Perzsa örömünneppel zá­rult vasárnap a II. Piremon Kupa nemzetközi ülőröplab­daverseny. A nyíregyházi viadalt az idáni Khorassan csapata nyerte meg a nyír­egyházi Piremon csapata előtt. A döntőben 3:0-ra nyer­tek az irániak. A bronz­éremért vívott küzdelemben a Zágráb gárdája 3:2-re győ­zött Finnország ellen. A to­vábbi sorrend: 5. Nagy-Bri- tannia, 6. Vásárosnamény, 7. Halassy SC, 8. Miskolc. Ké­pünkön az irániak legjobbja. Lány puskával A nyíregyházi SZÁÉV- sportklub lövészversenyzői évről évre szép sikereket ér­nek el az országos bajnoksá­gokon, méltó ellenfelei a legjobbaknak. Az egyéni küz­delmekben is rendszerint az élmezőnyben végeznek. A csapat egyik ifjú re­ménysége a 15 éves Mándi Mariann. A szerény, kedves, mindig mosolygós lány tud­ja: a „nagyobb” eredmények még váratnak magukra. — Az egész egy honvédel­mi nappal kezdődött, még 1985-ben — mondja Mariann. — Ekkor ötödikbe jártam a 19-es iskolába. A lövészet is szerepelt a programban és sikerült jó eredményt elér­nem. Ezután kezdtem eljár­ni a Haraszti Béla vezette sportszakkörbe, leigazoltak és indulhattam a különböző versenyeken. Hamarosan át­kerültem a SZÁÉV csapatá­ba, ahol belecsöppentem az „igazi” sportéletbe. Heti két- három edzés, edzőtáborok, minősítő versenyek. — Első nekifutásra ezüst­jelvényes versenyző lettem, majd az országos serdülő­bajnokságon sikerült az első hatba bekerülnöm. A légpus­kás számokon kívül meg­kezdtem az edzéseket a tűz- fegyveres kategóriában is. Ezt még nehéz megszoknom, bár a múltkori minősítőn ed­zőm, Leviczky Zoltán sze­rint jó volt az eredményem. — Hogyan egyezteted ösz- sze a tanulást és a sportot? — A tanulással nincs kü­lönösebb gondom, .nagyon szeretek a Kölcseybe járni, jó kis közösség a mienk. Kedvenc tantárgyaim az an­gol és a magyar. Szeretek ol­vasni, kirándulni, zenét hall­gatni, kedvencem a Bros. Annak is nagyon örülök, ha egy kétnapos verseny során városnézésre is jut idő. — Terveid? — Az igazi nagy verse­nyek még ezután kezdődnek, ezeken szeretnék minél jobb eredményeket elérni. Nem­rég a megyei minősítőn az elsők között végeztem, ami bíztató a jövőre nézve, de tudom, sokat kell edzeni ah­hoz, hogy igazán jó versenyző legyek. H. G. magyarországi futam felújí­tását, illetve rendezését tűz­ték ki célul, és még azt is a fejükbe vették, hogy az erre legalkalmasabb területen, a hajmáskéri lőtéren át is ve­zessen a verseny útvonala. A vasárnapi versenyen szép nyíregyházi siker született. A II. osztály, abszolút sorrend­ben első lett: Nagyházi, Gaj­dos (Tempo SE, Nyíregyhá­za, Lada) 1:18:32 ó. 2. Ko­vács, Prókai (Főtaxi SC, La­da) 1:19:58.) 3. Sikolya, Bu- ránszky (KIOSZ Spartacus, Lada) 1:20:07. A világ sportja GLASGOW: A 2:0-lás an­gol győzelemmel végződött szombati Anglia—Skócia lab­darúgó Stanley Rous Kupa mérkőzés előtt a skót rend­őrség több mint 250 személyt tartóztatott le. Az intézkedés oka: olyan bejelentést kap­tak, hogy a szurkolók bot­rányra készülnek a város­ban. A gyors intézkedésnek köszönhetően „csak” az ab­lakokat és a kirakatokat ha- jigálták kővel a „rajongók”, illetve a Hampden parki sta­dionba menve rúgdosták és ököllel verték egymást a két tábor tagjai. A hírügynöksé­gi jelentések megjegyzik: an­gol—skót mérkőzéseken már megszokottak a hasonló jele­netek. SUHL: Befejeződött a sportlövők újabb Világ Ku­pa versenye. A záró napon Ángyán József a kisöbű sportpuska futócél verseny­számban 594 körrel első he­lyett szerzett. A többi szám­ban nem kerültek magyarok a legjobb hat közé.

Next

/
Thumbnails
Contents