Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
1989. május 27. 9 yrribati galéria Ursula Hőin* linómetszete. Bodnár István: Égi tájról Eltöpüli a paripám a magasba, fönn kuporog bárányfelhőn hasalva. Égi tájról csengő szómra nem tágít, földre csak a szeme fénye világít. Hiába is tündérkedtem remegve, alkonyaikor elhagyott a szerencse. Gyöngyharmattal itatta az esti fény, gazdát talált a csillagok egyikén. A szerző most megjelent Cstl- lagbűvölő című kötetéből. Szigeti György; Kövek harmatossága Kövek harmatossága anyám göröngyös ágya szívem zörgő zenéje acél-csuhájú béke keservem tisztasága gyökértelen fa ága apám kezén a morzsa lóbál a szél bolondja száradó vászon-illat tüdőmbe szúr a csillag lelkemben kés kapirgál szomjazz ha vélem innál éhezz ha vélem ennél borzas madárka lennél szempilla-könnyű szárnyad üres szememre zárjad I! Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Szemnmét egy szúnyogon Etienne Rey: t __________ A hűtlenség iskolája A szerelmi háromszög. Matolcsl Marianna, Juhász György és Simon Mari. „Vldulj gyászos elme” — gondolhatták a Móricz Zsig- mond Színházban, amikor az évad végén műsorra tűzték az — egyeseik szerint — méltán névtelen, huszadrangú francia szerzőnek, Etienne Rey nek harmatgyenge művét. Rey „nagyságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az a nem elhanyagolható tény, hogy a ma forgalomban lévő egyetlenegy lexikonban, kézikönyvben sem említik áldásos működését. A Magyar Színházi Intézetnek is hosszas fejtörést okoztam, amikor utána érdeklődtem. Ám ott sem tudtak róla öt mondatnál többet. Ezek szerint Etienne Rey az École Normale Superieure-ön végzett, majd hivatalnok lett. 1909—1912 között két filozófiai munkát jelentetett meg: A szerelemről és Ami erkölcsös és nem erkölcstelen címmel. létéi sem segítettek. (Valódi színpadi történés híján így ezek okozzák az egyetlen műélményt.) A szélcsap férj alakját Juhász György kellő energiával, bár nem kevés önismétléssel formálta meg. Simon Mari Germaine-jében volt némi báj, fiatalos szerelemféltés, néhol i nyelvét! kezése 1956 magyar eseményeire laszábol kiderült, hogy az ellentmondás csak számom- létezik, ő ma is természetesnek tartja, hogy az egy ivetségi rendszeren belüli országok katonái akadályta- iuI mozoghassanak a határokon, hiszen egy parancs- kság alá tartoznak. Mosolyogva jegyeztem meg, hogy zony nagy riadalom lenne, ha ma is ez az elv érvényedre mondjuk magyar—román viszonylatban. — Ki hívott hát benneteket kedves Rudolf? — tettem 1 ismét magamban iá kérdést! Milyen erő küldött ben- teket, kárpátaljai magyarokat magyarok ellen harcol- ?! Rendbontó sorozat Ügy emlékszik vissza, hogy egészen október 24-ig fegy- ■x nélkül járkáltak a városban. Parancsnokával voltak Központi Vezetőség épületében, a Katonai Akadémián egy földbe épített katonai távírdaközpontban. Október -én karszalagos fegyveresek megpróbálták íelrobbanta- az Osztapenkó-szobrot, de a magyar tankalafculat kato- íival ezt közösen megakadályozták. A Parlament épüle- ben többször járt, ott volt október 25-én is, amikor a •ovokáció történt. Bajtársaival a Rá'kóczi-szobor mögött ltalk és onnan nézték végig az eseményeket. A tüntető •meg fegyelmezett volt, velük egyáltalán nem törődött, gyilkos sortűz után fejetlenség, vad zűrzavar uralko- )tt a téren, ezt kihasználva visszatértek az Osztapenkó- oborhoz, a táborba, az eseményékbe nem avatkoztak be. őközben a szomszédos magyar tankalakulat eltávozott lomáshelyéről. Esténként újra kezdődtek a kísérletek a :obor felrobbantására. Ekkor már olyan parancsot kap- ík, ha rájuk lőnek, viszonozhatják a tüzet. A következő napok eseményeiből csak emlékképei ma- idtak. A kiégett tankok, az utcai barikádok, az ágyü- aggatta házak, az elesett 'hajtársak temetése az erdőben, közös sír, amelyet buldózerrel ástak, a halottak merev kintete, a sárguló erdő szívszaggató csendje a jeltelen ■megsír fölött. Évekig gyötörték ezek a látomások. Éjje- •nte álmából felriadt, ölébe kapta gyermekét, mert azt itte, hogy minden ég körülötte. Október 30-án egysége különleges feladatot kapott. Hegyi yula, a magyar olimpiai csapat vezetője az orosz és ma- Aar katonai parancsnokok segítségét kérte, hogy az olim- konokat a budaörsi vasútállomásra szállíthassa. A Mel- jume-be induló csapat öt autóbusszal indult, szovjet és agyar katonák tankokkal, teherautókkal, teljes fegyverében kísérték. Baj nélkül megérkeztek, itt azonban kiürült, hogy a vasutasok is csatlakozták az általános :trájkhoz. Követelték a szovjet csapatok kivonulását és nem voltak hajlandóak a magyar sportolókat útnak indítani. A probléma úgy oldódott meg, hogy sikerült rábeszélni az autóbuszok vezetőit, vigyék el a csapatot a komáromi határra. „Hogy vagy kiskatona?” November első napjaiban már a Parlamentben szolgált. Kezdetben magyar kiskatonákkal közösen őrizték az épületet, később (feltehetően november 4-e után) már csak magyar tisztek voltak velük szolgálatban. Vasárnap vagy hétfőn, november 4-én vagy 5-én pontosan már nem emlékszik rá — a repülőtérre mentek. Magasrangú szovjet és magyar küldöttség érkezett valahonnan, mintegy negyvenen. Valamennyien szovjet katonai egyenruhában voltak. Harminc páncélossal, T 54-es tankokkal vitték őket a repülőtérről a Parlamentbe. Fábián Elemér kárpátaljai szovjet Mskatonával az első tank tetején álltaik, az ágyú csövébe kapaszkodtak. Az volt a feladatúik, hogy bírják rá a népföikedőket: engedjék át a tankokat harc nélkül a városon. Ütjük során egyetlen komoly akadállyal találkoztak — a Miargithíd előtt egy barikád állította meg őket. A harminc tank tűz- erejéhez képest persze nem volt igazi akadály a barikád, de el akarták kerülni a vérontást. Magyarul kérte a felkelőket, engedjék át a tankokat. Nyomdafestéket nem tűrő szitkozódás volt a válasz. — Tépjétek ki a nyelvét a muszkának, hol tanult ez meg magyarul? — kiáltozták a barikádról. Az indulatok helyett mégis a józan ész győzött és a csapat folytathatta útján. Baj nékül elérték a Parlamentet. Másnap a folyosón sétálva Kádár Jánossal találkozott. Korábban is látta már a központi vezetőség épületében és a Parlamentben. Kádár, barátságosan szólt hozzá: — „Hogy vagy kiskatona?” Meglepetésében oroszul válaszolt — „Haraso”. Emlékezetes nap November 7-én, a Szovjetunió nemzeti ünnepén parancsban köszöntötték őket. Ebéd után osztagát egy motoros-gépesített egységhez csatolták. Közölték velük, hogy mintegy 300 fölkelő a budai erdőkben rejtőzködik, meg kell akadályozniuk, hogy Ausztria felé elmenekülhessenek. Az erdőbe érve erős géppuskatűz fogadta őket. Tankjaikat páncélgránátokkal lőtték. Nem számítottak ilyen ellenállásra. Fától fáig, bokortól bokorig kúszva délutón 6 áráig harcolt, amikor egy sorozíat eltalálta. A lábán sebesült meg, a sorozat kiszakította a combcsontjából egy jókora darabot. Bajtársad elhúzták a tűzvonalból és egy házba vitték. Egy magyar orvostanhallgató és egy orosz orvos látta el a sebet. Vért kapott valakitől, majd teherkocsival a repülőtérre vitték. A munkácsi kórházba került, onnan többször Leningrádha, ahol többször is megoperálták. Sebesüléséből csak 1957 végére gyógyult fel teljesen. * * * Közeledett a záróra, az asztalokon sorakoztak az üres vodkásüvegek. A dübörgő zenére a grúzok kart-karba öltve körtáncot jártak. Szédületes forgás kezdődött, az összefonódott emberek szinte repültek a parkettán. Megfeszültek az izmok, suhantak a szoknyák, a kezek elválaszthatatlanul kapcsolódtak egymásba. Munkács, 1989. május 12. NAGY FERENC Ez idő tájt kezdett (sajnos) darabokat írni. A hűtlenség iskoláját 1912. március elsején mutatta be Pesten a Vígszínház. Elképzelhető, hogy akkoriban sikere volt, bár Kosztolányi A Hétben nem lelkesedett érte, sőt éppen arról értekezett, hogy az új francia komédiák az összecse- rélhetőeégig egyformák. „A vígjáték kimerült” — írja a költő. (Hetvenhét évvel később azonban már nemcsak a vígjáték, hanem a néző is, aki végigszenvedi az előadást.) Ugyanis a viszonylag rövid (30-35 perces) felvonások közötti viszonylag hosszú szünetekben váltig arra gondol: mi közöm nekem ehhez az egészhez? Hiszen a darab társadalmilag üres, vígjátéknak csapnivaló, s még csak nem is szórakoztató, mert unos-untig ismert helyzetek és szerepek sorozatából összetákolt törté- netecske, amelyben lelepleződik a polgári házasság intézménye. A „jól megcsinált színdarab” sémájára készült műben látható sokszöghistória soványka gondolatisága összefoglalható annyiban, hogy bizony, vannak szoknyavadász férjek és vannak kikapós asz- szonyok. Kosztolányi föntebb említett kritikájában úgy fogalmaz: „Ne boncolgassuk tehát a vígjátékot. Annyi lenne az, mint egy szúnyogon szemoperációt végezni.” Etienne Rey alkotása oly áporodott, hogy belőle még az egyébként invenciózus rendezőnek, Salamon Suba Lászlónak sem sikerült fogyasztható produkciót kihoznia. Igaz, hogy akad néhány szövegpoén, tetszetősnek tűnő házassági megfigyelés, egy-két komikus pillanat, az egész azonban olyannyira hézagos, ügyetlen és sematikus, hogy még a lendületes színészi játék sem képes az írói dilettantizmus által előidézett űrt kitölteni. A színészeknek nehéz dolguk lehetett, hiszen a főszereplők pszichológiailag alig motivált vázlatok, akiken még Konkoly- Thege Klára pazar jelmezei és viszont gesztusai mesterkéltre sikeredtek. A két aktuális szeretőt Matolcsi Marianna és Szabó Tünde játszotta. Matolcsi Marianna az élvezeteinek élő színésznőként meggyőző volt, míg Szabó Tünde Duroy- néjának alig maradt tér, hogy megmutassa: ki is ő valójában. A vitathatatlanul hálás sportsmanként Gados Bélát láthattuk. Érezhetően kedveli az állandóan tornázó mintaférjet, akiről kiderül: infantilis és gyáva, s persze ő sem jobb a Deákné vásznánál... Feleségét, a szintén gyermeteg és gátlásos Marthe-ot Molnár Erika idézi meg — pózmentesen. Balogh Béla a komornyik, Srankó Éva pedig a szobalány szerepében tűnik fel egy-két pillanatra. Amennyiben a vérszegény szüzsében mégis kéne valamilyen mélyebb gondolatiságot keresni, az nem kevés erősza- koltsággal és beleérzéssel nem lehet más, mint amit Germaine állít: „...mindenütt csalás, mindenütt hazugság ...” Ugyanis hőseink valamiféleképpen kisiklásban lévő sorsok; erkölcsileg legalábbis: hazugság, képmutatás, feslettség es csalás egész lényük, s emellett még korlátoltak is. Egyedül Lucienne, a színésznő azonos önmagával: a többiek identitásvesztése nyilvánvaló. Ezért is találóak a díszletek s a jelmezek: a színes, tarka, csábos, megkapó külső mögött egy önmagát túlélt világ morális szétesettségének riasztó képei villannak elő. Csakhogy az Etienne Rey-fé- le gondolkodás, azt hiszem, nem leleplező szándékú, sőt, a társadalmi meghatározottságoktól eloldott történet pusztán a felszínen marad. Ügy vélem, Rey szórakoztatni akart. A Móricz Zsigmond Színház nemkülönben. Csakhogy a darab nem eléggé jó ahhoz, hogy szórakoztasson, és nem eléggé mély, hogy gondolkodtasson, így felemás érzésekkel állunk fel a székről. Egy előnyét azért el kell ismerni, a tapsrenddel együtt aránylag korán vége van. szecessziói miliőt idéző díszKarádi Zsolt
