Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-04 / 103. szám
1989. május 4. Kelet-Magyarország 3 Kerekasztal-beszélgetés bérről, kondícióról, művelődésről Luxus lesz-e a kultúra ? A felkészületlenség ára Vastagabb lesz ezután a boríték a közművelődési intézményekben: 40—45 százalékos béremelést kaptak április 1-jével. Ezzel kapcsolatban készítettünk ke- rekasztal-beszélgetést a nyíregyházi Váci Mihály művelődési központban. A résztvevők: Tóth Gyulá- né belső ellenőr, az intézményi tanács 3 személyes választott vezetőségének egyik tagja; Tóth Tibor, a mátészalkai művelődési központ igazgatója; Szabó Sarolta néprajzos muzeológus a Jósa András múzeumban, egyben szak- szervezeti titkár; Tóth László, a megyei és városi könyvtár módszertani (területi) osztályvezetője. Szerkesztőségünket Baraksó Erzsébet újságíró képviselte. (Képünkön: balról jobbra.) O Milyen anyagi kondícióban találta a bérintézkedés a köz- művelődési intézményeket? T. L.: Majdnem az utolsó pillanatban jött ez a bér, a 24. órában, hogy menteni tudjuk az embereinket. Halmozottan hátrányos helyzetben voltunk, a tudás leértékelődése ennél mélyebbre már nem süllyedhet. Óriási volt a fluktuáció, sok helyről hiányoztak a szakemberek, és akik maradtak, azok igyekeztek a hiányzókat pluszmunkával, lelkiismeretességgel pótolni. Szégyen, hogy 15—18 éves munkaviszonynyal, szakképzettséggel 4300 —4400 forintos fizetésekért dolgoztak az emberek. Sz. S.: A közművelődési ágazatban nálunk volt a leg alacsonyabb a fizetés. Most úgy lett 6500 bruttó az alsó határ, hogy ez a „küszöb” ... T. T.: Helyenként 0 óra 10 perckor jött a bérrendezés ... Például ott, ahol évek óta betöltetlen az állás, vagy a pályára tévedt emberek vannak. Ezért a bérért szakképzettet sok helyre nem lehetett kapni, elmenekültek a pályáról és a foltozóvarga módjára hol ezt, hol azt a „lyukat” fedtük el. Most sok helyen azt találom, megerősítettük ugyan a béremeléssel a kondíciót, de maradtak ugyanazok a feltételek, épületek, költségvetés stb. Normális munka akkor képzelhető el, ha egy szakember rendes feltételekkel és nem sziszifuszi erőfeszítésekkel dolgozik, pláne a kistelepüléseken. (És ha utánaszámolunk, az én most kapott 43 százalék plusz bruttó bérem, nettóban már csak 26 százalék ...) T. Gy.-né: Óriási a „jövésmenés” a szakmában, még egy ilyen viszonylag jól kondicionált intézményben is, mint a mienk: a legutóbbi időszakban 57-en mentek el, 46-an jöttek. Jellemző az egész szakmára, hogy nem tudja megtartani az embereket. Túlóra nincs, a szabadnap nem a hétvégére esik. O A most kiosztott bérekkel mennyire lehetett differenciáltan gazdálkodni, illetve milyen a helyzetűnk az országos viszonyokhoz képest? T. T.: Lényegében nem teremtett lehetőséget a differenciálásra, a 40 százalékot alanyi jogon mindenki megkapta, a plusz százalékokból mi a felsőfokú végzettséget tudtuk honorálni. Szerintem a pályára tévedtek túl is vannak fizetve, viszont akik komolyan veszik a pályát, azok most sincsenek megfizetve miközben más szakmákból nagy az irigység velünk szemben. Valamennyire megnyugtató, hogy nemrég sikerült emelni a tiszteletdíjakat — a megszállottak most legalább kapnak egy jelképes összeget. — Nem szült jó hangulatot, hogy mindenki a meglévő fizetésére egyformán kapta a 40 százalékot. Például elment innen korábban' egy kolléga Pest megyébe ötezerrel több fizetésért. Mi itt a T. T.; Félek, hogy a kultúra egyre inkább kevesek luxusává válik, mert az emberek rangsorolnak, és előbbre való a villanyszámla, meg a gyerek napközije. Látszólag el is lehet élni pl. színház nélkül, de most, hogy nekünk is lett színházunk, kiderült, az emberek egy része nem tudja, hogyan kell egy színházban viselkedni. Azt hiszem, Marx mondta: éhes gyomorral a legszebb műalkotásban sem lehet gyönyörködni. A mi, markánsan a hivatás körébe utalt szakmánkban csak akkor tudunk önfeledten, boldogan alkotni, ha megvan az anyagi biztonság. Ezért hizlal 60 disznót a . eddigi gyakorlat: a gyerekek az egész családnak, a felnőtteknek is viszik az olvasnivalót. Sz. S.: Számomra egyértelműen úgy tűnik, hogy visszaesőben van az emberek érdeklődése a kultúra, a művészet iránt. Például a múzeumban ott ülnek a teremőrök, de látogató alig van Több kiállítást kellene rendezni, ami vonzaná az embereket, de ez megint pénz kérdése — ami nincs. T. Gy.-né: Nem adok igazat Tóth Tibornak, mert az 50-es években is szegények voltunk, de azért megvolt az emberekben a kultúra iránt 12 ezerre, ő ott a 17 ezerre kapta a 40 százalékot. A Népművelők Egyesülete tehetett volna azért, hogy a béremelés ne így alakuljon, mert így továbbra is hátrányos helyzetben tartanak bennünket. T. L.: Nem tehettük meg azt, hogy ne legyen egyen- lősdi. És most nem tehetünk mást, örülünk, hogy mindenki kap. Viszont nagyon kell vigyázni, hogy legalább ezt a pénzt el ne dugják, mert már van rá példa, hogy a helyi tanácsoknál kitalálják: nincs szükség 8 órás könyvtárosra, csak 4 órásra, és a maradék bért másnak akarják adni. Erre mi odafigyelünk és szorgalmazzuk, szülessen rendelet arról, hogy ezt a pénzt a tanács ne költhesse másra. Sz. S.: Nagyon örültünk az emelésnek, ugyanakkor az egységesítés konzerválta a korábbi állapotokat, ugyanolyan nagy az olló, mint volt. A differenciálásra 5 százalékunk volt, ezt elsősorban azok kapták, akik tudományos munkát végeznek. T. Gy.-né: Mi, úgy vélem, demokratikusan döntöttünk, de szintén csak a maradékot oszthattuk el. Többet adtunk a felsőfokú végzettségű népművelőknek, illetve azoknak, akiknek ugyan nincs diplomájuk, de a ház és a szakma számára maradandót alkottak, valamint a gépkocsivezetőknek. Azt is néztük, hogy az azonos kulcsszámon lévők között miért van differencia, és ott korrigáltunk. És többet kaptak azok is, akik ugyan most hullámvölgyben vannak, de hosz- szabb távon kitartóan szolgálták a közművelődés ügyét. O Önök szerint a béremelésnek milyen köze van abhoz, hogy a kultúra kapja vissza elveszített rangját, és legyen országosan elismert a művelődés fontossága? népművelő, vagy fóliázik, vagy esztergál, mint én is, bérmunkában este 11-ig. Pedig ha lépést akarok tartani a szakterületemmel, akkor nem lenne szabad lemondani az esti olvasásról. Jó lenne hobbiból esztergálni, • de most muszáj. Ha nem jött volna ez a béremelés, tovább folytatódott volna a pénzhajhászásunk, az önkizsákmányolásunk. T. L.: Azt szeretnénk hinni, hogy szellemi értékmentés is megjelenik ebben a béremelésben. A művelődés mind a társadalomnak, mind az egyénnek alapvető érdeke, mert nincs ennél fontosabb befektetés. A könyvtár például a legdemokratikusabb intézmény, ugyanazokat a könyveket olvashatják Porcsalmán, mint a fővárosban. Nekünk nem csökkent a látogatottságunk, illetve a könyvtárhasználat, viszont a kistelepüléseken 65 százalékig megy a beiratkozott gyermekolvasók aránya. Bízzunk benne, hogy folytatódik az az igény, jó kis közösségek működtek. Ma rendszerint Hofira, Friderikuszra van teltház, sok más értékes produkcióra nem jönnek el, viszont — lehet hogy nem szép dolog épp nekem ilyet mondani — időnként nem elégséges a népművelők szervező- munkája sem. Szerintem a kormány és az állam is hibás és felelős abban, hogy a kultúra rangja így lesüllyedt, pedig számolni kellene azzal, hogy ha nincsenek kulturált emberek, akkor az nagyon nagy kárt okoz az országnak. összefoglalva: a béremelésre nagy szükség volt. Remélhetőleg megállítja az önkizsákmányolást, s a népművelőknek lesz erejük megrázni magukat, hogy nyilvánvaló legyen ebben az országban is: hosszú távra szóló beruházás a művelődés, aminek hatását nem lehet gyorsan mérni, hiánya azonban igen gyorsan jelentkezik munkánkban, életmódunkban, egészségünkben, emberi kapcsolatainkban. Tanműhely a viziigyes diákoknak Jobb körülmények a tanuláshoz Űj gyakorlóműhelyben folytathatják tanulmányai- iat a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközép- akola vizes tagozatának ta- mlói. Hétfőn adták át a fel- ijított és bővített Derkovits itcai tanműhelyt. A gyakor- óműhely fejlesztésére 13 víz- igyi vállalat, intézmény és i szakminisztérium 3,6 millió forintot költött. A fejlesztéshez azok a vízügyi vállalatok járultak hozzá, melyek részére az iskola képezi a szakembereket. A bővítés során raktárt, laboratóriumot építettek, korszerűsítették a fűtést, a világítást és az épület szociális ellátást biztosító részét. F aggat Stohanek, — mondjam már meg, hol vesznek fel manapság vezérigazgatót. Mondom, nem tudom, de azért ne zavartassa■ magát, bontakozzon ki. Megteszi. Amíg ő fecseg, én számolom a millióimat. Millió egy bajom van. Nem a reumát, az ízületi gyulladást, a magas vérnyomást említem, hanem azt, hogy csöpög a csap, kilyukadt a radiátor, levált a cipőm sarka, bedöglött a tévé és még sorolhatnám. Ráadásul dagad a bokám. Stohanek kontráz: — Nekem is dagad. Félek, hogy a dagadás rosszindulatú. Hogy lehet a rákos megbetegedést elkerülni? — Agyvérzéssel, vagy infarktussal. A szomszéd megint azt hiszi, viccelek. Pedig ha időben jön az agyvérzés, a rák hoppon marad, nem lesz lehetősége kifejlődni. A gutaütés csapás a rákos daganatra. — Engem már kerülget — mondja csendesen Stohanek. — Mi kerülgeti? — Hát a gutaütés. Naponta felmegy a pumpám és nincs rajtam szelep, hogy kiengedjem. Itt van például a Beck bejelentése. ötven vállalatot eladnak. Bizony isten vennék egyet, de miből? Ha vezér- igazgató lennék, nem mondom, akkor összejönne néhány millió a prémiumból. — Mondja, hol vesznek fel manapság vezérigazgatót? — Ne kezdje megint. Különben is maga egy rendes, jóravaló ember. Szeretik, tisztelik. A vezérigazgatók körül viszont kialakult egy vezetőellenes hangulat. Hát kell az magának, hogy a saját fajtája is unszimpátiával övezze? — Kell. Négy-öt millióért egy kis unszimpátiát kibírok. 8 millióért meg pláne. Különben is az egész hercehurcának a sajtó az oka. Felfújta a dolgot. Merő irigységből. — Ezt honnan tudja? — A sajtóból. Elfolyt milliók - és a tanulság Fut a megyei tanács a pénze után. Hiányzik 40 millió forint, ami a mai, pénzszegény világban ugyancsak jól jönne sok hasznos célra. Egyesek ugyan azzal védekeznek, mindez a reális kockázat ára, még visszajön a pénz, csak ki kell várni... A nagy reményekkel indult Dunacoop Gazdasági Társaságról, annak mátészalkai üzeméről van szó. Ide hordták a pénzt, mint Dunába a vizet, s elfolyt „rendesen”, alig-alig megvalósítva valami — azóta befucs- csolt — beruházást, de kifizetve annál több jövedelem- jellegű forintokat, többnyire nem azoknak a becsapott mátészalkai fiataloknak, akik bíztak egy új üzemben. „Egyértelműen kijelenthető, hogy a tanács és a GT között kötött megállapodás, az abban foglalt feltételekkel tervezett beruházás műszaki, gazdasági és piaci oldalról egyaránt megalapozatlan volt” — állapítja meg egy pártatlan szerv, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. Becsapottak Nem túl régen írtunk már lapunkban a Dunacoopról, feltettük a kérdést, kit csapott be az utólag igen köny- nyűnek találtatott cég? Az első, konkrét vesztesnek a megyei tanács látszik, a megyét képviselő testület végrehajtó bizottsága szavazott meg 1987. március 26-án a telepítésre 40 millió forint támogatást a területfejlesztési és szervezési alapból. A GT viszonzásul azt vállalta, hogy 1991 végéig ezer embert foglalkoztatnak a mátészalkai szabályozástechnikai gyártó üzemben. — Hol a bizalom, ha any- nyi reklám, felső támogatás után, amikor az ipari miniszter is személyesen foglalkozott az üggyel, nem tartják a szavukat — kérdez vissza Megyessi József, a megyei tanács vb tervosztályának vezetője. — Annyi a tanulságunk, hogy még egy ilyenbe nem ugrunk bele. Annyi tény, hogy már 1987 végén érezték a tanácson, nem a meghirdetett ütem szerint halad a beruházás. (Az első ütemben ekkorra már indítani kellett volna a — És mit tud még? — Azt, hogy az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal két főosztályvezetője nyilatkozott. Pontos adatokat közöltek a milliomos vezér- igazgatók számáról. — Hányán vannak? — Azt nem tudom. Erre a kérdésre a főosztályvezetők a riporternek úgy válaszoltak: „a vállalatvezetők mintegy harminc százalékkal több prémiumot kaptak mint tavaly.” — Ez látja, őszinte szó, nyílt beszéd. Viszont nem hittem volna magáról, hogy ennyire pénzéhes. — Nem vagyok pénzéhes, én egyszerűen csak éhes vagyok. Pénz nélkül. r ovább nem . hagyom beszélni Stohane- ket. Amit még mondana, az már kész izgatás. Engem ne izgasson. Fogom a kofferem, jó nagy, bemegyek a gyárkapun és kérdezem a portást: „Itt vesznek fel vezérigazgatót”? Igen — mondja, — de mi van a kofferben... Mi lenne? Semmi. De majd lesz. Jövőre a prémiumom. Csak beleférjen. Seres Ernő gyártást, komoly létszám foglalkoztatásával.) Csakhogy ebből azért nem lett semmi, mert a GT pályázatában összekeverték a valóságot a vágyálmokkal, s utólag az értékelés ezt így jellemzi : „A szerződéskötésre jellemző műszaki, gazdasági és piaci megalapozatlanság végigvonul a beruházás valamennyi kivitelezési fázisán.” A szakértelem hiánya Mondják, ne kérjük számon a tanácsi ügyintézőkön azt a szakértelmet, aminek nincsenek birtokában. Am a megyei pártbizottság kéréséire végzett KNEB-vizsgálat azt is feltételezi, hogy eleve naívság egy olyan, szép ígéretekkel megtűzdelt üzletbe beugrani, amely sem műszaki, sem gazdasági, sem a piaci igények oldaláról nincs igazán megtámogatva. Utólag könnyű okosnak lenni — vélheti bárki. A tanulság Dunacoop-ügyben azonban ettől többet ér. A jelenlegi helyzet szerint ugyanis a gazdasági társaság felszámolása folyamatban van. — Elismerik, hogy nem teljesítettek, a felvett pénz visszaadására bírósági eljáráson kívüli egyeztetést ajánlottak — vázolja a mai helyzetet Megyessi József. — Az épületen végzett átalakítást 9,9 millióra értékeljük, a többi visszafizetését várja a tanács a kamatokkal együtt. Mátészalkán pedig a vegetáló üzem — ahol 45 ember dolgozott mindössze — bezárt, a munkások legtöbbje az átképzés után munkanélküli-segélyt kap. — Az erkölcsi vesztesei ennek az ügynek mi vagyunk — fogalmazza meg Dorka Sándor, a Mátészalkai Városi Tanács V. B. munkaügyi főelőadója. — Két évet vesztettünk, kezdhetjük elölről a tárgyalásokat. Eljátszott bizalom Egy előkészítetlen beruházás kudarcának mintapéldája a Dunacoop, ahol szinte szórták a könnyen jött forintokat. (Mert mi mással lehetne magyarázni, hogy másfél év alatt csak kiállítási és reklámköltségekre 6 millió forintot fizettek ki eredmény nélkül.) A végeredmény mintegy 70 millió forintos veszteség, amelyet a társaság alapító tagjainak kell kifizetni a rendelkezések szerint. Közben egyáltalán nem szabad kétségbe vonni a szabadalmon alapuló opto-elekt- romechanikus érzékelő gyártásában rejlő üzletet — ha ért hozzá, felkészült, aki vállalkozik rá. A tanulság pedig nem csak annyi, hogy egy hozzá nem értőnek bizonyult társaság eljátszotta a bizalmat a megyében, hanem a hivatali gondolkodás és a gazdasági racionalitás közötti szakadék is. Két hónapja lassan annak, hogy minden kommunista megyei tanácstag, a megyei pártbizottság tagjai levelet kaptak, amelyben elgondolkodtatja őket a párt megyei végrehajtó bizottsága: szükség lenne egy menedzserszervezetre, mert a pályázaton szétosztott pénz megtérülésében kicsi az érdekeltség. Ezzel egyetért a hivatal is ... Döntés viszont nem született, legfeljebb az elképzelések szintjén mozognak. A hátrányát a megyében élők fogják megérezni, mert a tanács hivatali szekere mellett elrobog a gazdasági élet gyorsvonata. Lányi Botond
