Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-22 / 118. szám
1989. május 22. Kelet-Magyarország 5 _______„Égett- az ura dalmi istálló_________ Kiválóan gyakoroltak Kisvárdán TAPASZTALATCSERE MUNKÁCSON. A napokban Mátészalkán járt a munkácsi Komszomol-bizottság első titkára, aki a városi KISZ-bizottság közvetítésével cserelátogatásról tárgyalt az üzemek vezetőivel. A megállapodás értelmében május 22-től 26-ig a MOM- ból, a bútorgyárból, a BFK- ból és a MÁV-tól 2—2 személy vesz részt Munkácson szakmai és ifjúságpolitikai tapasztalatcserén. A szatmári fiatalok programja között szerepel termelési tanácskozás, kulturális és sportrendezvény, valamint kárpátaljai kirándulás. A nyár folyamán Munkácsról érkezik majd egy kis delegáció, hogy megismerkedjen a mátészalkai üzemek tevékenységével, valamint az ott dolgozók életével. FOGADÓÓRA. Kárpáti Tibor, a mátészalkai tanácselnökhelyettes május 25-én, csütörtökön délelőtt 8 és 10 óra. délután 1® és 17.30 között tart fogadóórát hivatali helyiségében. Igazán nem dicsekedhettek nyugodt szolgálattal a hét végén megyénk ügyeletéin. A jó idő sokakat csalogatott ki a szabadba, és talán emi- attjs történt több közlekedési baleset. Szombat délelőtt Balkányban a Cibak leié vezető úton egy autóbusz kerékpárost ütött el, a biciklistát könnyű sérüléssel szállították kórházba. Üjfehértón délután fél háromkor egy Barkasz ütközött motorkerékpárral, a motoros köny- nyebb sérülést szenvedett. Székely és Ramocsaháza között egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból árokba borult, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje volt. Szombaton éjfél előtt nem sokkal Gégényben egy személygépkocsi halálra gázolt egy idős gyalogost. Vasárnap délután fél kettő körül Tímár és Szabolcs között a holtágnál egy személygépBemutató jellegű polgári védelmi gyakorlatot tartottak a hét végén Kisvárdán és Papon. A megyei honvédelmi bizottság és Szabolcs- Szataiár harminc mezőgazdasági üzemének képviselői előtt az élet- és vagyonvédelmet gyakorolták a résztvevők. A nagyszabású, komplex gyakorlat munkájában részt vett a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium és a Hátországvédelmi és Polgári Védelmi Parancsnokság képviselője is. A feltételezetten kialakult járvány után a kisvát-dai tsz területén óvóhelyeket alakítottak ki, és meggyorsították a takarmány betakarítását. A szarvasmarhatelepen keletkezett „járvány” után karantént rendeltek el. A tehenek egy része elhulott, illetve megbetegedett, az egészséges teheneket kiválogatták és gyorsan elküdöníkocsi átszakította a védőkorlátot, egy személy a helyszínen meghalt, hármat súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, egy pedig könnyebben sérült. Ugyanebben az időpontban Tiszalök és Tiszavasvári között árokba borult egy személygépkocsi, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje van. Még nincs is itt a nyár, de már van halálos áldozata a tiltott helyen fürdőzésnek. Szombaton délben egy tizenegy éves kisfiú lelte halálát Dombrádon a Lónyai csatornában, társát, aki szintén tizenegy éves, szerencsére sikerült kimenteni a vízből. Néhány hét, és itt a nyári szünet. Nagyon kérjük a szülőket, ne engedjék gyermekeiket felügyelet nélkül fürödni, talán így megelőzhetők a tragédiák. tették. Az elkü'lönítőben zárt, védett rendszerben kezdődött meg a fejes. Gyakorlat közben a főállatorvos hangsúlyozta: időben kell a zártrendszerű fejes feltételeit megteremteni, különben csökkenhet a tejtermelés, a tehenek tőgyét gyulladás támadhatja meg. A közeli Pap községben a Kisvárdai Vasipari Szövetkezet pv-seinek részvételével a tűzoltást, az elsősegélynyújtást, valamint a vegyimen- tesítést gyakorolták. Itt Tóth Imre tanácselnök elmondta, hogy a 70 méter hosszú régi uradalmi istálló romos épületén gyakoroltak a tűzoltók. A bontásnak és a romök eltakarításának nagyon örül a lakosság. A törmelékeket ugyanis a gyakorlat résztvevői a sáros utcák feltöltésére szállították, a múltat idéző istálló környezetében pedig hamarosan telkeket alakítanak ki, házak épülnek erre a helyre. A gyakorlatot közvetlenül irányító törzs precíz, szakszerű munkát végzett. Az értékeléskor Bánóczi Gyula megyei tanácselnök, a megyei Honvédelmi bizottság elnöke gratulált valamennyi résztvevőnek. Molnár Miklós ezredes, a Hátországvédelmi és Polgári Védelmi Parancsnokság képviseletében a kiváló szintű gyakorlat elismeréseként kitüntető plakettet adott át Bodzás Árpádnak, a kisvárdai tsz elnökének. HARMINCÁN ÉRKEZTEK eddig Nagykállóba az Erdélyből menekültek, illetve a Kárpátaljáról áttelepültek közül és jelezték, hogy itt kívánnak letelepedni. Jöttek családok és egyedülállók is. A lehetőségekhez, illetve anyagi helyzetükhöz képest sikerült megoldani elhelyezésüket, lakáskörülményeikéi. Van a bevándorlók között néhány jó szakember, akinek a munkájára nagy szüksége van a városnak, ilyen például az Erdélyből áttelepült orvosházaspár. HALÁLOS KÖZLEKEDÉSI BALESETEK Vízbe fúlt egy tizenegy éves kisfiú Heti témánk t ~ —— __ ___ r / -a_ ~—4 ~ / Jó I aovtg a _____________ jj7---________ /-------Jiö'2e,.. ■>55* —1—--------- ' A nyelvtanulás E hét végén tartják Debrecenben és Budapesten az állami nyelvvizsgák tavaszi fordulóit. Nálunk igen sokan tanulnak, de ehhez képest csak kevesen tudnak nyelveket. Mindenesetre odáig már legalább eljutottunk, hogy végre nem kell bizonygatni, milyen nagy szüksége van ennek az országnak nyelveket beszélő emberekre. Óriási az érdeklődés a gombamód szaporodó tanfolyamok iránt, mind több gazdasági szervezet — vállalat, termelő- szövetkezet jelentkezik ilyen igénnyel, és az általános iskolákat is valósággal ostromolják a szülők, hogy a gyerekek az oroszon ' kívül tanul hassa r nak még egy nyelvet. Imponáló az az igyekezet is, amellyel százak gyűr- kőznek neki a nyelvvizsgának — ha kell, sokadszor is. Ezen a héten újabb alkalom kínálkozik: megkezdődnek a nyári nyelvvizsgák. A vizsgázók jelentős részét az sarkallja, hogy a tudományos fokozatokhoz most már nyelvtudás is szükségeltetik. De akinek nincsenek ilyen ambíciói, az is számol vele, hogy vészesen közeledik az az idő, amikor nemhogy diplomát szerezni — főisiko- lára, egyetemre felvételizni sem lehet majd nyelvvizsga nélkül. A nyelvismeret mindennapi, kézenfekvő hasznosságáról most nem is szólva. A nyelvtanulás persze fáradságos dolog, és a legjobb esetben is évek kellenek hozzá, amíg valaki legalább a középfokig eljut. Megyénkben a legtöbben a TIT tanfolyamain szerzik meg ezeket az ismereteket. Ebben a tanévben a 39 csoportban összesen 690-en tanultak (körülbelül annyian, mint tavaly). A legnépszerűbb az angol, emellett a német iránt van még komoly érdeklődés. A TIT indítana tanfolyamot franciából, oroszból, sőt, latinból is — ha lenne legalább egy kiscsoportra való jelentkező... Mind több vállalat fordul a TIT-hez azzal a kéréssel, hogy szervezzenek náluk kihelyezett tanfolyamot. Az idén csaknem tucatnyi cég vezetői tanultak ily módon, a legtöbben németül, de néhány vállaltnál angolul is. Hiába, ma már — hál istennek — „snassz” dolog, ha a főmérnök úr csak tolmács közvetítésével tud tárgyalni a külföldi partnerrel ... Egy másik lehetőség: a megyei tanács erkölcsi és anyagi támogatásával (a tudományos-koordinációs bizottság szervezésében) — mint arról már lapunkban is szóltunk — általános és középiskolai tanároknak, valamint tudományos fokozatot megszerezni igyekvő szakembereknek teszik lehetővé, hogy felkészüljenek a nyelvvizsgára. A lassan befejeződő tanévben 18 csoportban 220-an tanultak angolul, németül, oroszul és franciáról. Nagyobb részük nyíregyházi; a Kisvárdáról, Mátészalkáról és más településekről bejárók aránya negyven százalék körül van. Szívesen szerveznének nyelvtanfolyamot vidéken is, de nincs hozzá tanár. A jövőben mindenesetre azon lesznek, hogy a jövőben legalább az imént említett arány javuljon valamelyest a vidékiek javára. (gm) Nemigen lehetett panasz a hét vége időjárására, a napozni, úszni vágyók bátran strandolhattak. Bár a május még előszezonnak számít, a sóstói meleg strandot szombaton ezerötszázan. vasárnap több mint 2300-an keresték fel. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Kérdezzen — válaszolunk Ezen á héten Csonka Zsol t, a gazdaságpolitikai rovat munkatársa várja olvasóink kérdéseit. Személyesen, levélben vagy telefonon mondhatják el javaslataikat, észrevételeiket, illetve tehetik fel kérdéseiket. Kérjük, hogy nevüket és címüket is közöljék, mert előfordulhat, hogy levélben kapnak választ. Címünk: Nyíregyháza, Postafiók 47., 4401. VIZSGÁZTATÁS BEREGBEN. A Vásárosnaményi Ve gyesipari Szövetkezet gépkocsiszervizét központi támogatással az elmúlt év végén felújították, korszerűsítették. így lehetővé vált a 34 beregi település gépkocsijainak javítása és műszaki vizgáztatása. Az üzem a közelmúltban kezdte meg működését. IDŐSEK SPORTVETÉLKEDŐJE. A sóstói szociális otthonban rendezték meg május 19-én a Nyíregyházán működő hét „idősek klubja” tagjainak sportvetélkedőjét. Az öt-öt tagú csapatok kis- labdadobásban, gyaloglásban és lengőteke sportágakban mérték össze ügyességüket. VÉRADÁS. Ezen a héten az alábbi időpontokban és helyeken szerveznek önkéntes véradást.: május 22-én. héttőn Nyíregyházán az Almatárolóban. 23-án. kedden szintén a megyeszékhelyen. a Gyógyszertári Központban. illetve a nyirmadai Állami Gazdaságban: skerdán. 24-en Nyirgyulajon és Fehérgyarmaton a SERKOv-ben, 25-én. csütörtökön Mátészalkán a MÁV-nál és a VOLÁN-nái. Tuzséron az ERDÉRT-nél. 26-an. pénteken pedig a MOM mátészalkai gyáregységében. NYELVMŰVELŐ KISDIÁKOK A Verseghy Ferenc országos általános iskolai nyelvművelő verseny vasárnap ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Szolnokon. A zsűri az 5—6. osztályosok kategóriájában a harmadik díjat Kiss Viktória tiszavasvári tanulónak ítélte oda. Telefondoktor Napjainkban egyre több szó esik a korszerű táplálkozásról. A Telefondoktor következő előadása „A búzakorpa és búzacsíra szerepe a helyes táplálkozásban” címmel hangzik el május 22-27- ig hétfő reggel fél nyolctól péntek este nyolc óráig, és szombaton reggel fél nyolctól délután négy óráig. Az érdeklődők ezzel kapcsolatban a 13-555-ös hívószámon kaphatnak hasznos tanácsokat. VASERELY-KÉPEK ZÁHONYBAN. Csepei Tibor zenetanár Vasarely-gyűjte- ményét tekinthetik meg a vasutasváros lakói a MÁV- állomás kultúrváró termében. A mintegy negyven festmény és grafika május 26-ig látható. II Keletmagyararszág KÉPEK 22, hétfő JÚLIA, RITA napja A Nap kél 5 óra 00 perckor, — nyugszik 20 óra 22 perckor. A Hold két 22 óra 47 perckor, — nyugszik 5 óra 27 perckor. Százharminc évvel ezelőtt született Sir Arthur Conan Doyle (1859—1930) angol regényíró. az angol bűnügyi regényírás megteremtője és kiváló művelője. Várható időjárás ma estig: megszűnik az eső, és csökken a felhő, legkésőbb délnyugaton. TÖbbfé-' lé megerősödik az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet napközben 16, 21 fokig emelkedik. A Balaton vizének hőmérséklete 11 Órakor Siófoknál 17 fok volt. ŰJ VOLVO rakodógépre gépkezelőt felveszünk. Jelentkezés: ÉPSZER NYIRGÉPFU Leányvállalat. Cím: Nyíregyháza, Kallói út 4. sz. Telefon: 14-535. (1370) MÜANYAGÜZEMÜNK felvesz hidraulikában jártas lakatost, három műszakos munkakörbe gépi dolgozókat. Jelentkezés: „Zöldmező” Mg. Tsz. Nyírpa- zony, tel: 42/14-864. A KÖZGAZDASÄGI szak középiskolások számára meghirdetett országos szakmai tanulmányi verseny első tíz helyezettje közül öten a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola tanulói. A diákok pénzügyi ismeretekből szerepeltek ilyen kiválóan: Lakatos Judit első, Szána Ágnes harmadik, Csonka Ildikó negyedik, Petics Andrea kilencedik, Nagy Ildikó pedig tizedik lett. Amennyiben szakirányú főiskolán vagy egyetemen folytatják tanulmányaikat, pénzügyi ismeretekből már nem kell felvételizniük. SZAKMA ÉRETTSÉGIZETTEKNEK. Az Újpesti Textilmüvek gimnáziumot végzett fiatalok részére felajánlja azt a lehetőséget, hogy egy év alatt megszerezhetik a szakmunkásképesitést szövő, fonó és textilfestő-kiké- szitö szakmában. Azoknak a negyedikes gimnazista lányoknak, akik e lehetőség iránt érdeklődnek. autóbuszos üzemlátogatást szervez a gyár júniusban. Az érdeklődök Nyíregyházán a megyei pedagógiai intézet munkatársánál. Szanitter Zoltánnál jelentkezhetnek május 25-ig. A SZABOLCSHÖ megkezdi a távfűtési hálózat szokásos nyári karbantartását. Emiatt Mátészalkán május 22—29-ig. Nyíregyházán július 3—12-ig, Kisvárdán és Záhonyban július 17—25-ig szünetel a melegvíz-szolgáltatás. Nyírbátorban a melegvíz-szolgáltatás szüneteltetése nélkül tudják elvégezni a munkát. MEGYEI BÁBFESZTIVÁLT rendeztek Nyíregyházán vasárnap az úttörőházban. A most 16. alkalommal megrendezett szemlén kilenc művelődési ház bábszakköre mutatkozott be. Képünkön a nyíregyházi Mesekert Bábszínház gyermekcsoportja, amely vásári bábjátékkal szerepelt a fesztiválon. A HAJDÚ MEGYEI ÁLLAMI építőipari vállalat felvesz ács. állványozó, kőműves, vasbetonszerelő. víz-, gáz-, fűtésszerelő szakmunkásokat. Munkásszálló. étkezés biztosítva. Jelentkezés a munkaerő-gazdálkodáson. Debrecen. Kálvin tér 11. (HBm. 173364) A KELET-MAGYARORSZAGI MÉH VÁLLALAT 1989. május 02-től 31-ig kitelepült papírgyűjtési akciót szervez a lakóterületen. Helye: Nyíregyháza. Jósává- ros. Május 1. tér. Nyíregyháza, Orökösföld. Fazekas J. tér. Nyíregyháza. Szamuely ltp.. Damjanich ABC mögött. Ideje: munkanapokon 10—18-ig. szombat- vasárnap: 8—13-ig. (1226) — Nem tudnál kölcsönadni egy százast. — És mikor adod meg? — Ne haragudj, elsőnek én kérdeztem! Ohasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: SZÁRAZ ATTILA Eseményhírek 1T órától lapzártáig: (42) 15-124.