Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-16 / 113. szám
A tervezettnél jóval hoszszabb, csaknem három és fél órás négyszemközti megbeszéléssel kezdődtek meg hétfőn Varsóban a magyar—lengyel kormányfői tárgyalások. Németh Miklós és Mieczys- law Rakowski a délelőtti tárgyalásokra szánt időt teljes egészében egymás kölcsönös, mélyreható tájékoztatására fordította. Németh Miklós az MTI munkatársának elmondta: — Áttekintettük azokat a törekvéseinket, amelyek országainkban hasonlóak, a politiA két kormányfő a tárgyalóasztalnál. (MTI Fotó) kai intézményrendszer megújítását szolgálják. Köztudott, hogy Lengyelországban néhány területen, így az ellenzékkel folyó tárgyalásokon előrébb tartanak; mi ezek előtt állunk. Megbeszéléseinken világossá vált: mindkét kormány és mindkét párt nagy lépésekkel halad a párt és az állam szétválasztása felé. Szándékaink megegyeznek abban is, hogy a sztálinista modell maradváSajtótájékoztató a Merkúrnál Tucatnyi új típus Az idei várható személygépkocsi-értékesítésről tartottak sajtótájékoztatót hétfőn a Merkur vezetői. Elmondták, hogy ebben az esztendőben az államközi szerződések 124 ezer autó behozataláról szólnak, remény van azonban arra, hogy ennél valamivel több, körülbelül 140 ezer személygépkocsi érkezik. A személyautó-behozatal szerkezete a szovjet gépkocsik javára változik; ezekből eddig 46 ezerre szólnak az érvényes szerződések. A Merkur további 14 600 autó importjáról tárgyal, elsősorban szovjet partnereivel, továbbá a csehszlovák és lengyel gyártókkal. Az NDK-ból 37 ezer Trabant és Wartburg érkezik, a román Daciát pedig a minőség függvényében veszi át a magyar forgalmazó. A tájékoztatón bejelentették: május 17-től lehet befizetni az előleget a négyütemű Wartburg személygépkocsikra, amelyeknek ára: a Standardé 200 ezer forint, míg a Special Limousiné 210 ezer. Lehetőség van típusmódosításra május 17. és 26. között. A most előjegyzett Wartburgokat 1991-től kapják meg az igénylők. Ugyancsak május 17-től lehet befizetni az Opel Kadett 1300-as LS és a Volkswagen Golf típusokra, ezeknek ára: 645, illetve 670 ezer forint. Az Opelekből és Golfokból körülbelül ezer érkezik ebben az évben. Előfizethető a Merkúrnál BMW is, belföldi ára 1 160 000 forint. A tájékoztatón szó volt arról, hogy jelenleg 17 ezren várnak Lada 1200-as, Zasta- va és Skoda 105-ös személy- gépkocsikra. Visszaigazolásuk többnyire 1989-re szól. Mivel ezeket a kocsikat a Merkur már nem forgalmazza — vagy csak nagyon kevés érkezik belőlük —, fel(Folytatás a 4. oldalon) Anyagi gondok a MáV-nál • Sok a szándékos károkozás • Vált«zások a nemzetközi forgalomban Május 28-ától új vasúti menetrend Urbán Lajos, a MÁV elnök-vezérigazgatója hétfőn, a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatót a május 28-án kezdődő új menetrendről, valamint az újonnan beszerzett, illetve átépített járművekről. A vezérigazgató elmondta, hogy a személyszállítás költségeinek mindössze egyhar- madát adják a menetjegyekből származó bevételek, körülbelül ugyanennyi az állami támogatás aránya, a fennmaradó egyharmadot pedig az áruszállítási tevékenység bevételeiből pótolják. A közeljövőben az utasok is tapasztalhatják, hogy a MÁV törekszik a színvonalasabb személyszállítási szolgáltatásokra. A tájékoztató keretében bemutatták azokat a járműveket, amelyeket részben a MÁV saját műhelyeiben alakítottak át, részben pedig külföldről szereztek be. A jugoszláviai Gosa cégtől 20 személykocsit rendelt a MÁV, ebből tíz megérkezett, s hamarosan további ötöt is átvesz a vasút. A kocsik megfelelnek a nyugat-európai vasúti forgalom előírásainak: óránként 200 kilométeres sebességgel képesek futni és légkondicionáltak. A tájékoztatón szóba került az is, hogy sokszor nem a MÁV hibája miatt késnek a vonatok: ma már nincs olyan nap, hogy legalább 15 szándékos károkozás miatt ne állnának hosszabb-rövi- debb ideig a szerelvények. Lopják a kábeleket, rongálják a pályát, a biztosítóbe(Folytatás a 4. oldalon) Művészjelöltek az utcán „Meg akartuk mutatni magunkat a városnak...” Rézfúvósok hangjaira kezdődött a nyíregyházi Nyírfa Áruház előtt a művészeti szakközépiskolások rendhagyó foglalkozása: a képzőművészek és a zenészek egy délutánra birtokukba vették a város sétálóutcáját, a Zrínyi Hona utcát. Igaz, hogy rettenetesen fújt a szél, föl- földöntötte a kottaállványokat, de szólt a zene és szállt a dal. A padokon, ölükben rajztábla, az iskola tanulói egymásról készítettek portrékat. — Ezek a képek amolyan öttíz perces krokik, vázlatok — mondja nevetve Szakái Szilvia, aki Biharkeresztesről jött Nyíregyházára rajzot tanulni. Éppen osztálytársáról készítette a képet, amikor megzavartam. A modell, Kiss Anita már a legutóbbi gyer- mekrajzkiállításon is szerepelt: az Interparlamentális Unió által meghirdetett versenyen műve méltónak ta- látatott arra, hogy a Műcsarnokban kiállítsák. Arra a kérdésre, hogy miképpen határozták el magukat erre az utcai programra, Szilvia azt mondja: „Meg akartuk mutatni magunkat a városnak.” Majd szomorkásán hozzáteszi: — Ügy gondoltuk, hogy a vállalkozó járókelőket rajzoljuk le, de eddig még nem akadt senki, aki modellt ülne. Mi ingyen csinálunk egy krokit, Pesten meg 5—800 forintot is elkérnek érte... Közben a zenészek lábánál megjelent a kalap — és késő délutánig szólt a zene, készültek a képek... Aki hétfőn nem látta őket, ma pótolhatja; délután 3-tól ismét száll a dal a sétálóutcában. Kiss Anita portréját rajzolja Szakái Szilvia. Varsóban tárgyalt Németh Miklós Szövőszakos diákok irodalom érettségi vizsgáján, az újfehértói szakközépiskolában, (suri) Az első napon mind a gimnazisták, mind pedig a szakközépiskolások magyar nyelvből és irodalomból írásbeliztek. A gimnáziumokban a tanulók a következő vizsgatételek közül választhattak: A gyermekmotívumok jelentései József Attila költészetébén, szabadon választott müvek alapján; A beszédhelyzet és az érvelés szerkezete Vörösmarty Mihály Szózat című költeményében; Természeti és társadalmi lét Nagy Lajos Január című elbeszélésében. A szakközépiskolai tételek: A kétség- beesés és a remény látomásai Vörösmarty Mihály költészetében, néhány szabadon választott mű alapján; A szerkezet és a jelentés összefüggései a 20. század világirodalmának egy gondolatébresztő epikai vagy drámai alkotásában; Az ismétlődés szerepe az átértékelt világ megjelenítésében — az Emlékezés egy nyár-éjszakára című Ady Endre- költemény értelmezése. Ma, május 16-án matematikából tesznek írásbeli érettségi vizsgát a gimnazisták és a szakközépiskolások. Az idén először érettségiznek a műszaki szakközépiskolák technikusképzésben részt vevő tanulói: ők holnap, azaz szerdán fizikából írásbeliznek, míg a többi szakközép- iskolás szakmai elméleti tárgyból ad számot tudásáról. (Ahol több szakmai tárgy is van, ott másnap folytatódik az írásbeli érettségi.) Ugyanezen a napon, tehát 17- én a gimnáziumokban oroszból írnak vizsgadolgozatot a végzősök; 18-án, csütörtökön fizikából és kémiából, 19-én pedig második idegen nyelvből lesz írásbeli érettségi. Közös érettségi-fel vételi vizsga- dolgozatot május 22-én és 23-án írnak az érintettek matematikából, kémiából, fizikából és biológiából. A szóbeli érettségi vizsgák június 5-én kezdődnek. A levelező tagozaton május 29-én magyar nyelv és irodalomból, 30-án matematikából, 31-én pedig választott tárgyukból írnak érettségi dolgozatot a vizsgázók. A szóbeli számukra is júniusban lesz. Az országban az idén a gimnáziumokban 24 ezer 700- an, a szakközépiskolákban 29 (Folytatás a 4. oldalon) Küldöttgyűlésre készül a KISZ Kortesbeszéd választás előtt Küldöttgyűlést rendez május 20-án Nyíregyházán a KISZ megyei bizottsága, a DEMISZ tagszervezete; ezen megválasztják a megyei szövetség vezetőit is. A jelölést előkészítő bizottság az előzetes elbeszélgetések során három személyt jelölt a tisztségekre. A szövetség elnökének Juhász Ferencet, a megyei bizottság első titkárát, alel- nököknek Szakács Istvánt, a mátészalkai városi KISZ-bi- zottság titkárát és Kántor Csabát, a megyei bizottság titkárát javasolták. A három jelölt a napokban felkeresi a megye városait, ahol a tagságot tájékoztatják politikai programjukról, elképzeléseikről, terveikről. A „kortesbeszédet’ az elmúlt héten Nyírbátorban, tegnap pedig Tiszavasváriban mondták el a jelöltek. Mátészalkán május 16-án 14 órától, Vásáros- naményban május 17-én 14 órától, Fehérgyarmatos május 18-án 14 órától, Kisvárdán május 19-én 15 órától hallgathatják meg őket az érdeklődők. A MÁV átfejtő telepéről olaj került a Belfő csatornába Sok a belvíz A túlnyomóan száraz, napos idő hatására a folyók tovább apadtak. Tegnap megszűnt az elsőfokú készültség a Tiszán a Nagyhalász, vencsellő—búji árvédelmi szakaszon, és első fokúra csökkentették a Kraszna védvonalai mentén a korábbi másodfokú készültséget. A Lónyai-csator- nán továbbra is másodfokú készültséget tart a vízügyi igazgatóság. A kedvező időjárás és a folyamatos szivattyúzás hatására tovább javult a belvízvédelmi helyzet. Az elöntött területek nagysága csökkent. A belvízvédelmi készültséget a Tisza Túrközi és a Kraszna balparti belvízöblözetben megszüntették, Felső-Sza- bolcsban és az Ecsedi-láp környékén még tart. Folytatódott a Belfő csatornába került olajszennyeződés származási helyének és mennyiségének vizsgálata. Megállapították, hogy az olajszeny- nyezés a MÁV átfejtőtelepéről származik. Hétfőn megkezdődött az olajos iszap kitermelése a Belfő csatornából. nyait is fel kell számolni. — Tanulságosak számunkra azok a tapasztalatok, amelyeket a LEMP az elmúlt nyolc évben szerzett, különösen azok a veszélyek, amelyek a párt harcedzettsége- ben, elkényelmesedésében rejlenek. El kell tehát érni a reformoknak egy olyan kritikus tömeget, amely mind a (Folytatás a 4. oldalon) Hétfőn mindenütt megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. A közös érettségifelvételi kivételével ezen a héten minden tantárgyból elkészítik érettségi dolgozatukat a középiskolák végzősei. Szobolcs-Szatmórban 2700 diák írt dolgozatot Megkezdődtek az érettségi G|p ISldtJOIt XLVI. évfolyam, 113. szám ÁRA: 4,30 FORINT 1989. május 16., kedd ■ ....... .... , . ....... -