Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-08 / 82. szám
1989. április 8. 7 Minden tizedik hallgató szabolcsi A Nehézipari Hűszaki Egyetem alakulásának 40. évfordulójára Közel négyezren tanulnak Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemen a levelezés hallgatókkal együtt. Az egyetemen mérnököket, jogászokat és közgazdászokat is képeznek. Szabolcs megyéből a legtöbben a jogi és gépészmérnöki karra jelentkeznek. A borsodi iparvidék középpontjában létrehozott felsőfokú intézmény ebben az évben ünnepelte alakulásának 40. évfordulóját. Az ünnepségen ott volt dr. Czibere Tibor művelődési miniszter is, aki a gépészmérnöki kar elsőként végzett évfolyamán tanult. A negyven év alatt 6899 gépószdiplomát adott ki az egyetem. Jelenleg az öt karon folyik képzés ágazatok és szakok szerint. A kohómémöki,, gépészmérnöki és a bányamér- möki karon 1600 diák tanul, az egyetem főprofilja azért még mindig a mérnökképzés marad. Az állam- és jogtudományi kart 1980-ban alapították, itt a diákok 10 százaléka szabolcsi. Az egyetemváros képzésköre szélesedett az 1987. évben a közgazdasági intézet létrehozásával. A felvételizők elsősorban borsodiak, de nagyon sokan jelentkeznek a környező megyékből, ugyanakkor elég sok, többek között az iraki, kubai, vagy a vietnami diákok száma. Az iskolák között mindig nagy a rivalizálás, melyik a jó, hol van az igazán magas színvonalú képzés. A nappali tagozat átlageredménye az 1986—87-es tanév második félévének végén 3,05 volt. Az NME állam- és jogtudományi karán végzett jogászok doktorrá avatásának ünnepsége. 1987. június 30- ig 256 oklevelet adtak ki. Itt is megvannak a buktató tantárgyak, így elég sokan Ikima riadnak. Az évenkénti háromszáz publikáció, ötven könyv, kétszáznyolcvan kutatási jelentés számszerűen jelzi az eredményes munkát. A fiatalok évente mintegy 150 tudományos diákköri dolgozattal és tíz-húsz alkotó ifjúsági pályázattal járulnak hozzá az NME tudományos színvonalának és tekintélyének elismeréséhez. Az egyetem jelentős mértékben ösztönzi a hallgatóság kezdeményezéseit, segíti a hagyományok gazdagítását. A fiatalok fontos fóruma a „Mi Egyetemünk'’ című újság, mély hasznos ismeretet, jó szórakozást nyújt és módot ad az érdeklődőknek az újságírásra. A „tanszéki nyílt napok" alkalmat adnak az oktatók- hallgatók közötti közvetlen kapcsolatok fejlesztésére, tudományos munkák bemutatására. A miskolci egyetemi napok rövid múltja ellenére igen népszerű, ez az idén április 13-án kezdődik. Szórakoztató vetélkedők, zsibvá- sári hangulat, tréfás feladatok teljesítése teszi érdekessé az ifjúsági rendezvényt. Bojté Gizella Samu Andrásnál, a nyíregyházi stúdió vezetőiénél Könnyű helyzetben van az újságíró, amikor Samu Andrással, a rádió nyíregyházi stúdiójának nyugalmazott vezetőjével készít riportot. A tájékoztatásban több mint harminc évet vezető állásban tevékenykedő kolléga jó indítással fogad és a meglehetősen ellentmondásos, hosz- szú évtizedekről is bőven van mondanivalója. — Tulajdonképpen nem vendégként szerepelek a Ke- let-Magyarországban, mert talán az ifjabb kollégák és olvasók már nem tudják, de én 1956-ban a Kelet-Magyar- ország elődjénél, a Szabolcs- Szatmári Néplap szerkesztőségében kezdtem el az újságírói munkát. Tíz esztendőt dolgoztam a mezőgazdasági rovatnál. A sajtóhoz teljesen véletlenül került: a Kertészeti Egyetemen, illetve akkor még főiskolán szerzett 1955-ben diplomát, és a Kemecsei Állami Gazdaságban kezdett dolgozni. Annak rendje és módja szerint végezte is a munkáját az egyik gyümölcsöskertben. Az egyik barátja biztatta az akkori főszerkesztőt, Szécsén Istvánt, hogy alkalmazza. Ellátogattak a munkahelyére és megkérdezték, hogy lenne-e kedve az újságnál dolgozni. Kedve ugyan lett volna, de nem vette komolyan az egész dolgot, így aztán igen meglepődött, amikor néhány hét múlva, ’55 végén kapott egy levelet az állami gazdaságok főigazgatójától, hogy január elsejével foglalja el új munkahelyét, a Néplapnál. Ügy érte az egész, mint a villámcsapás, nem volt lelkileg felkészülve |a váltásra, nem is ment be egy hétig a szerkesztőségbe ... — Izgalmas időszak lehetett az ötvenhatos év egy újságíró, pláne egy kezdő gyakornok számára ... — Az ötvenhatos év valóban izgalmas volt, ám az októberben kiteljesedő hangulat a keleti végeken egészen másképp jelentkezett, mint a fővárosban. Itt mi ’56 derekán kezdtünk igazán odafigyelni, mi is történik az országban, miközben továbbra is írtuk, amit kellett, kritizáltuk a beadások elmulasztóit, fogalmaztuk a lelkes termelési cikkeket. A sűrűsödő politikai események íekkor a szerkesztőséget nem rázták meg. ’56 szeptemberében például az egész kollektíva Erdélybe utazott. 23-a körül aztán nálunk is mindem jobban izzott, de a hangulat várakozó volt mindaddig, amíg egy önkéntes új főszerkesztő meg nem jelent. .. — Az 56-os események után egy magát valamire is tartó újságírónak már bizonyára nem lehetett úgy írni, mint korábban ... — ’56 után fokozatosan megváltozott az újságírás stílusa, bár ez elég lassan történt. Talán csak a 60-as évek elején éreztük úgy, hogy új szelek fújnak. A megyei vezetés itt lassabban engedett, később kaptunk nagyobb mozgási lehetőséget. 1965-ig dolgozott az újságnál a mezőgazdasági rovat vezetője^!. kísértetiesen megismétlődön tíz évvel azelőtt: felajánlották, hogy mivel személyi viták, problémák vannak a rádiónál, menjen oda, és legyen a vezetője. — Értett valamit egyáltalán a rádiózáshoz? — Szinte semmit. Néha küldtem oda egy-egy szakcikket, de a rádióba be sem tettem a lábam, még a honoráriumot is a feleségem vette fel. — De végül is kötélnek állt. — Nem ment könnyen. Elég sokáig győzködtek. Én mindenféle érvet felhoztam, hogy ne kelljen rádiósnak mennem. Még azt is felsorakoztattam indokként, hogy botfülű vagyok és a rádiónál sok zenei adás van. Erre azt mondták, hogy semmi baj, kiváló zenei szakértő dolgozik ott. Végül is egy lakással győztek meg. Addig a Gu- szevban laktunk, és a Petőfi utcán ígértek egy másfélszobás lakást. Aztán 1965 szilveszterén egy stráfkocsival költöztünk a csalilakásba ... Ekkor, 1966. januártól lett a stúdió vezetője. Mint már említettük, meglehetősen nehezen áttekinthető személyi viták és ellentétek közé csöppent. A technikai feltételek? A 60-as években a konflistulajdonosoknak megállapodásuk volt a rádióval, és a munkanap úgy kezdődött, hogy a kocsis beszólt, hol lesz aznap riport, megkérdezte, hová kell vinni a jó félmázsás magnót és félszerelést ... — Ó, ezen az időn túljutottunk, a technika viszonylag jó volt, bár a tízkilós magnó cipelése néha talán nehezebb feladatot jelentett a riporternek, mint az interjúalany megszólaltatása. 1968-ban kezdődött a könnyebb riportermagnók korszaka, és csak a 70-es években vált igazán korszerűvé a technika. — A munka merőben más volt, mint az újságnál.. . — Többszörösen más munka volt, de elsősorban a vezetés gondjai okoztak problémát. Az első három év az emberi, a munkatársi kapcsolatok, a jó alkotómunka megteremtéséhez volt szükséges. De más változás is történt. A központi rádió 1969 derekán kialakította vidéki tudósítói hálózatát. Néhány jó munkatársunktól, például Pallai Jánostól, aki a Magyar Rádió debreceni tudósítója lett, meg kellett válnunk, Gyarmati Béla pedig Miskolcra távozott. Két kulcsember hagyott ott minket. — Mikor érezte igazán, hogy ízig-vérig rádiós lett? — A 70-es évek elején döbbentem rá igazából, hogy mi is az a rádiózás. Pontosabban a 70-es árvíz heteiben. Addig természetesnek tűnt, hogy munkánk nyomán a rádió minden nap megszólal. Az emlékezetes árvíz idején viszont éppen a nyíregyházi rádió vált a legfontosabb szócsövévé az árvízi eseményeknek. A külvilágtól elzárt emberek számára a rádió volt az a köldökzsinór, aminek segítségével kapcsolatot teremthettek másokkal. Az árvízvédelmi szervek, a KÖJÁL és más segítő kezek ís a'1 rádiót vették igénybe. Ekkor ereztem igazán, hogy milyen hatalmas eszköz a rádió. Nehéz félév volt. Az összefogás, amelyhez sok segítséget ad-- hatunk, igazi sikerélményt adott. Amikor egy-egy riporter közreműködésével bonyolódott le a különböző segítségnyújtás, az nagyon jó érzés volt. A beszélgetés ezután ismét a régi kollégákra terelődik, illetve arra, hogy milyen gondokat okozott, ha valaki jó riporterré válván a központi rádióhoz, sajtóhoz, vagy esetleg a televízióhoz került. Ez ugyan természetes és töb- bé-kevésbé törvényszerű, ám újra és újra nehéz helyzet elé állítja a stúdiót, annak vezetőjét és munkatársait. Emlékeztetőül hadd álljon most itt egy lista azokról, akik elkerültek Nyíregyházáról. A rádióhallgatók, újságolvasók bizonyára emlékeznek még Podráczky Zsuzsa, Vámos Nóra,. Juhani Nagy János, Tóth Károly, Frideri- kusz Sándor (külső munkatárs volt), Rózsavölgyi Erzsébet, Antall István, Bálint Attila, Pálfi Balázs, Horváth János (az Amerika Hangjához került), Haskó József nevére. Ma is szívesen hallanánk a nyíregyházi rádióban őket. Az egyórás adásból aztán 1975-ben másfél órás lett és később a stúdió is ráállt a reggeli kétszer tízperces műsorokra. Ez azonban sajnos megszűnt, mert nem volt hozzá elég ember. Ez is oka annak, hogy a nyíregyházi és a szolnoki stúdió a többi vidéki adótól eltérően nem kétórás reggeli, hanem csak másfél órás esti adással jelentkezik. A létszámhiányból fakadó kényszerhelyzet miatt a fiatal kollégákat is igyekeztek a szerkesztésbe, a minőségileg igényesebb munkába bevonni, és mostanában már valamennyi délutáni adást egy szerkesztő vezet végig, ami a hallgatók számára azzal az előnnyel is jár, hogy közvetlenül beleszólhatnak a műsorba. Még az adás idején telefonon elérhető a szerkesztő. A nyíregyházi stúdióban szinte minden nap rendeznek valamilyen fórumot, társadalmi, közéleti vagy gazdasági életünk résztvevőivel ilyenéletünk aktuális problémáiról. A hallgató a beszélgetés résztvevőivel ilyenkor közvetlenül kapcsolatba kerülhet, elmondhatja véleményét. A rádióhullámok — mint ismeretes — nem ismernek országhatárokat. A nyíregyházi rádió jelentősége ebből a szempontból igen nagy, hiszen Erdély, Kárpátalja és Kelet-szlovákia tájainak egy részére is eljut. A maga módján igyekszik az ott élő emberek ránk tartozó gondjain, problémáin segíteni. A rádióhullámok terjedésének csodáiról két érdekesség. A szerkesztőség Izraelből egy amatőrtől kapott, lévaiét, mely szerint ptt ís Vjfciorljijíag gvak- ran tudják fogni a nyíregyházi rádió adásait. Sőt, egy étervadász Űjzélandból is írt, hogy ő állítólag hallgatta egy alkalommal a szabolcsi adást. Ám tény, hogy rendkívül jó légköri viszonyok között, Nyugat-Európa több országában, még Finnországban is hallották a Kállai kettős után felhangzó műsort. Samu András az 1930-as években hallott először rádiózást. Szülőfalujában, Dögében már volt akkor két-há- rom rádió, mait aztán afféle csodaként kitettek az ablakba a jólelkű tulajdonosok és ilyenkor a falu apraja-nagy- ja összegyűlt hallgatni a csodát, a híreket, a zenét. Bizonyára népi gondolta akkor, és még jónéhány évig később sem, hogy egyszer a rádióadás vezetőjeként megy majd nyugdíjba. Samu András munkája elismeréseként kétszer részesült a Munka Érdemrend ezüst fokozatában. Most, kor- engedményes nyugdíjbavonu- lása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült. Bodnár István Páll Gyula: örökváltság II Keleta Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Az egyetem aulája.
