Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-29 / 100. szám

1989. április 29. 11 Nyíregyházán volt rádióriporter Kinyílt Kelet kapuja II Kelet­a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Tuzsér három határ ölelésében A szóvivő: Bálint Attila Március elseje óta egy volt nyíregyházi rádióriporter, Bálint Attila vezeti a Szak­szervezetek Országos Taná­csának sajtóirodáját, s ö a SZOT szóvivője is. E szokat­lan váltás okáról, törekvésed­ről kérdeztük az új szóvivőt. — Évek óta ismerem a mozgalom nemrég megvá­lasztott új vezetőit, s már akkor rokonszenvvel figyel­tem próbálkozásaikat, ami­kor ők még csak beosztott irányítók voltak. A decembe­ri országos értekezletükön győződtem meg végleg arról, hogy ők képesek lesznek összefogni a meglehetősen szétzilálódott mozgalmat, s mikor az év elején megkeres­tek, rövid gondolkodás után igent mondtam. 9 — Pandúrból betyár lett. Vagy fordítva? — Én nem tudom, ki lenne képes meghatározni jelenle­gi helyzetünkben, hogy kö­zülünk ki a pandúr, s ki a betyár. Azt hiszen, most mindannyian egyszerre va­gyunk mindkettő. — Mi lesz a sajtóiroda ve­zetőjeként, s szóvivőként a legfontosabb feladata? — Még újságíró koromban rengeteg értékes informáci­ót, javaslatot hallottam a kü­lönféle szakszervezeti ren­dezvényeken, ám mindannyi­szor azt kellett tapasztal­nom, hogy ezek a legritkább esetben jutottak el a tagság­hoz, illetve a vezetőkhöz. Ezen kell gyökeresen változ­tatnunk. Az az igazság, a magyar munkásnak, miután a pluszmunkáival együtt le­dolgozza a napi tizenkét-ti- zennégy óráját, már nem igen. van kedve politizálni. Ám a mai helyzetben rop­pant fontos az aktivitásuk, hiszen nagyon rövid időn be­lül tisztázni kell a mozgalom szerepét, tevékenységét, ké­szülünk a kongresszusra, ke­ressük a hatékonyabb kifeje­zési formáinkat..., úgy hogy munkánk lesz bőven. — Ebben a küzdelemben lehet veszíteni is. — Tisztában vágyóik vele. Én egy kalandnak fogom fel ezt a vállalkozást, olyan ka­landnak, amelyben egy jó ügy mellé szegődtem, hogy segíthessek az embereken. — Nem fáj a szíve az el­hagyott újságírásért? — Minden reggel mikro­fonnal ébredek ma is. S ez jó dolog, mert tudom, meg­őriztem az eredeti hivatá­sommal együtt járó állandó készenlétet. S amíg hiányzik a mikrofon, tudom, bármi­kor nyugodt szívvel vissza­mehetek a rádióhoz. — Meddig lesz a SZOT szóvivője? — Amíg bele merek nézni a tükörbe. Addig a pontig, amíg meghasonlás nélkül tu­dom képviselni a szakszerve­zeti testületek álláspontját. Mihelyst különböznek a né­zeteink az alapvető dolgok­ban, azonnal megválók posz­tomtól. Mert nem akarok olyan gazdát szolgálni, mely­nek véleményétől az enyém gyökeresen eltér. B. G. Véletlenek pedig nincse­nek, mert ki hitte volna, hogy egy napon avatják a fa­lut ünnepélyesen nagyközség­gé és pár száz méterrel odább a Kiváló Gyáregység címet tanúsító okiratot nyújt­ja át az Érdért vezérigazga­tója Vilmán Pálnak, a nagy- vállalat legnagyobb üzeme igazgatójának, éppen 12. al­kalommal. Történt mindez április 28-án egyazon időben, 1989-ben ... Észrevették a közgazdák Az Isten háta mögött va­gyunk — mondogatták sűrűn a tuzsériak, az expresszvona tok elzúgnak mellettünk, a Tisza a falu határát mossa, de a turisták elkerülnek. Az értelmiségiek meg húzódnak a városba. Akár húsz éve 's megállta a helyét ez a sirám, de a falu földrajzi fekvését jó szemű közgazdák észrevet­ték. Méghogy az Isten háta mögött? Keresve sem lehe­tett volna jobb helyet talál­ni a Szovjetunióból évente importált egymillió köbmé­ter fa megmunkálására. Pár évtizede még a kicsiny fű­résztelep a puszta megmara­dásáért szállt síkra, ám győ­zött a józan ész és nem utaz­tatták a keleti végekről a fát a Dunántúlra. Mert gyakori volt a keresztfuvar: ment a rönkfa az ország belseje fe'é, a szembejövő vagonnal jött a feldolgozott fűrészáru ... Lépésről lépésre fejlődött az Érdért tuzséri gyáregysége és a 70-es évek elején már 2200 dolgozónak adott kenye­ret. Az akikori létszám csú­A munka nem nemesít. Fárasztó és nehéz, 'kiváltképpen ha az ember már 66. Jó hót letenni a vakolókanalat, a simítót, matatni a nadrágzsebben a a Symphonia után, mellre szívni a füstöt, majd meg­kérdezni a fiút: — Van-e még sörünk? Kí­náld a vendéget! Sört nem iszunk. Beszélge­tünk. A nyugdíjas kőműves, Nagy Lajos mérlegre teszi a saját és nagyfia sorsát: — Nehéz ma a fiatalok­nak. De milyen nehéz volt nekünk? Amikor nősültem, adott az apám két zsák bú­zát és azt mondta, eredjetek. Boldoguljatok ahogy tudtok. Nem mondom, sokba van ez a ház. De mit tegyünk? A fiú támasztja a verenda téglaoszlopát, hallgatja ap­ját és mert három műszakos gépmester a demecseri szövő­gyárban, látszik, feje búbjá­tól a lába ujjáig fáradt és álmos. Éjszakás volt, fáradt. Vontatott. — Ügy számolom, hogy ed­dig 1 millió 200 ezerben van. És. ebben nincs benne a mi munkánk. Szerencse, hogy az édesapám kőműves. Mindent megcsinál. Azt, hogy mit és hogyan csinál az öreg kőműves, a szí­ves invitálás után muszáj megnézni. Az utcai nagyszo­ba falainak a vakolata mint' a tükör. Az áprilisi meleg szikkasztásában mészízű, édes a levegő. Tenyerünkkel is érzékelhetjük a finom simí­tást, miközben Nagy János arról beszél, ide a jövő héten, csőt döntött, bizonyára soha nem lesznek ennyien. De az 1650—1700 fős állományt úgy érték el, hogy a nyugdíjazot­tak, a betegek, a családi okok miatt távozók helyét nem töltötték be. A mai, foglal­koztatási gondoktól terhes térségünkben pedig nem pusztán a humánum vezérli az Erdértet, hogy mindenki­nek hasznos munkát adjanak. Ugyanis európai mércével mérve egy igen korszerű fű­részipari rekonstrukciót haj­tanak végre. Az NSZK-tól feltehetően lízing formában vásárolni szándékozott gép­sor egyetlen esztendő alatt 120 ezer köbméter gömbfát dolgoz fel, német precizitás­sal, a vevő igénye szerinti méretre. Már gondolkodnak azon, hogy a Tisza árterén honos lágy lombosokat, a fűz- és a nyárfát feldolgoz­zák, egyes részeit brikettál- ják, de készülhet belőlük ra­kodólap vagy fakanál is. Ezek az ötletek nagyberuhá­zás nélkül forintot fiadzanak az Erdértnek és közvetve Tuzsérnak. Mit profitál a falu? Külön--külön sokan felfe­dezték maguknak a Tisza- parti, hangulatos kis falut. A MÁV a térségben évről évre gyarapította az átralkóköcze- tet, most éppen itt kerestek helyet a fedett faátrakónak. Már eddig 3 ezer vasutas in­gázik ide. A hűtőházból lett Tékisz kft. akár egy hűtött almáskert, innen indul Ung- vártól Vlagyivosztokig Sza­bolcs aranya, az alma. E kul­május 1. előtt beköltöznek. Ellenvetésem az, nyers itt még minden, a lakhatóságot a félkész állapot nehezíti. — Muszáj — jelenti ki a fiú, aki ember már, 32 éves, négy gyermek apja. — Al­bérletben lakunk, havi két­ezer forintért. Építkezni, al­bérletet is fizetni egy kere­setből nehéz. — A felesége nem dolgo­zik? — De., Illetve most itthon van a kisebbik fiammal gye­sen. Igaz, lejárt már az idő, de a gyerek szanatóriumban volt, a gondozási időt meg­hosszabbították. A fiú — akiről szó van — négyéves. Játszik az udva­ron, collosszeget ver a nagy kalapáccsal egy gerenda vé­gébe. Elvan magában. A nagyapa azt mondja: — Jó természetű. — E tő­mondat után viszatér a sza­va önmagához, szakmájához. — Ennyi év után nehéz már ez a mesterség. Nézze a lá­baimat — felhúzza a nad­rág szárát, mutatja az izmok visszeres hálózatát és kom­mentálja a bajok eredetét. — Egész életemben falaztam, vakoltam, állványra fel, áll­ványra le, gondolom el tud­ja képzelni. Elképzelem. Követem sza­vai nyomán az életútját. Veit maszek, épített családi há­zakat, aztán Demecserből he­tente Pestre járt, hogy az állami építőiparban jeles­kedjen. — Tiszteltek, megbecsül­tek. Ha egy munkát rámbíz­tak, ha elvállaltam, én azt túrának, no és az itt élők ha- gyományszeretetének köszön­hető, hogy az almaellenes hangulatban nem tépték ki gyökerestül a virágzó fákat. Ma már kisebb rajta a ha­szon, sok vele a vesződség, de tél végén metszenek, perme­teznek a gondos gazdák. Tuzsért szemelte ki telep­helyül a Vagép—Ikarus közös telepe, öt éve pedig a megyei átlag fölötti fizetésekkel még bérfeszültséget okozott a Ta­urus koromfogadója, ma le­ányvállalata, amely a Car- bonpaak névre hallgat. Az Agrotek műtrágyacsomagoló- ja szintén a kiváló földrajzi fekvés miatt létesítette itt új üzemét. Néhány újdonsült váro­sunk is megirigyelné Tuzsér gazdasági potenciálját, hát még a nagyközségek! Itt is­meretlen fogalom a munka- nélküliség, legfeljebb akit se­gédmunkásként küldött el a pesti cége, az keres magának munkát. S eddig rendre ta­lált, igaz, alig néhártv em­berről van szó. Kár lenne tagadni, hogy Tuzsér kiválóan profitál a nyereséggel gazdálkodó üze­meinek jelenlétéből. Ur Al­bert, immár nagyközségi ta­nácselnök olyan grandiózus tervet vázol, hogy ha ez meg­valósul, az ezredfordulóra a .^bennszülött” tuzsériak sem ismernek ró a szülőfalujukra. — Kinyílt Kelet kapuja és eddig soha nem látott mére­teket öltött a szovjet turiz­mus. Erre alapozzuk, hogy sürgősen kellene építenünk egy bevásárló központot, mert kísértetiesen hasonlít a helyzetünk a bécsire. Tárgya­lásokat folytatunk az Inter- ággial egy Shell-kút létesíté­megcsináltam. Kaptam juta­lompénzeket is. Nem egy­szer. — És most mennyi a nyug­díj? — Hatezer-néhány forint. Nem sok, nem is kevés. Az ember szeretné a gyermeke­it segíteni, de ilyen nyug­díjjal a segítség csak a mun­ka lehet. Az is' érdekel, hogy a fiú fizetése mekkora. Közli, 6100 forint. Ahogy ezt kimondja, megértem, miért sietnek az albérlet felmondásával. Azt is megjegyzem, hogy a ház­építésre felvett hitelek aki­sére, s ehhez tartozna egy szerviz — magyarázza a ta­nácselnök. Ezelőtt persze még egy-két sürgetőbb feladat adódik a Tisza-parton. Mindenékel őt t kellene egy ABC, ami most épül, legfeljebb átmenetileg enyhít a bevásárlási gondo­kon. Lenne Csillag Csemege a nádudvariak jóvoltából, de a helyiséget igényli hozzá a majdani kereskedő. Befejez­nék a szennyvízvezetéket, s ezzel a közművesítést egye­lőre letudnák. A Tisza-part pedig kincsesbánya lehet, hi­szen a tuzséri ember nem a Balatonon nyaral, építettek viszont az üzemek modern, komfortos hétvégi házakat karnyújtásnyira a folyótól. A homökos, fövenyes strandot a gergelyiugornyadhoz hason­lítják, de egyelőre nem szednek belépti díjat. Megújul a kastély A Tiszántúl egyetlen ba­rokk kastélya „felébred” csipkerózsika-álmából. Szor­goskodnak az ácsok, kőműve­sek. A Lónyay-kastély újjá­varázsolásához adott némi pénzt a megyei tanács, a mű­emléki felügyelőség, de a he­lyi tanácsnak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A szomszédságban a kastély stílusjegyeinek megismétlésé­vel alakítottak ki egy pompás ifjúsági házat, nagytermében avatták Tuzsért nagyközség­gé. Szemben az iskolának vég­re modern ebédlőt hoztak létre, de hamarosan étterem, presszó, kerthelyiség gazda­gítja a komplexumot. Ä tuzsériak nem szemlélik posan megterhelik majd a családi jövedelmet. — Majd lesz valahogy — hangzik a válasz — az a fontos, hogy a lakás mielőbb kész legyen. Az anyag már megvan. Minden megvan. Erő kell. Ahol állunk, a verendán, üvegezett lesz. Megnézzük a hozzávalókat, a műanyag szerkezeteket. Nyolcvanezer forintba került. — Tudom, hogy drága, de jobb mint a fa, ez nem vete­medik — mondja Nagy János és szétszedné a kedvemért a gondosan raktározott hal­mot, hogy igazságáról meg­tétlenül a gyökeres változá­sokat. A nők megalakították a faluszépítő nőeg.vletet az év februárjában és már a be­jegyzésük is megtörtént a cégbíróságon. A harminc asz- szony egyrészt nyitott szem­mel jár a faluban és ha a környezet, a közterület sze­metes vagy éppen elhanya­golt, szólnak a tanácsnak, a vállalatoknak. Ám minde­nekelőtt ásót, gereblyét ra­gadnak és maguk csinosítják a falujukat. A 12 alapító tag­gal induló nőegylet ma 30 főt Iszámlál. alkotó házaspár A férfiak sem akarnak le­maradni az asszonyok mö­gött. ök, ha lehet, még na­gyobb szorgalommal járnak a kertbarát klub rendezvé­nyeire. Nekik is köszönhető, hogy megkegyelmeznek az almásoknak Tuzséron. A falu párttitkára, Danes István a kultúrateremtés hétköznapi ügyeiről szól. Emlékeztet a tuzséri alkotó­táborra, amelyben a rajz sza­kos tanárképzős hallgatók festenek. Itt él és alkot a festő házaspár, Barabás Ka­talin és Boros Miklós, vala­mint Barabás Béla szintén fest. Ne feledkezzünk meg a versíró Mészáros Árpádról. Az építészet igazi kincsének számítja Kossuth utca, a ma­ga tornácos-teraszos házai­val. Megőrzésükkel a múlt egy szép darabját menthet­jük át az utókornak. Az is­kola pedig formabontó meg­jelenésével a modern építé­szet remeke. Tóth Kornélia győzzön. — Az is előny, hogy ezt nem kell festeni. Következik egy újabb in­vitálás, hogy másszak á te­tőtérbe, mert ott is kész már egy szoba, azt is be­lakják, úgy hogy nem lesz­nek megszorulva az utcai szobában. A lépcső meredek. Így aztán nem részesülök abban az ígéretes látványban sem, hogy a manzárdból lát­ni lehet a fél utcát, a már megépült házakat. Élvezni fogják a fiúk. Ha a manzár­dot nem akarom, akkor hát lássak máS- csodát. A veren­da negyedik oszlopára egy féltéglányi részre fészket ra­kott egy madár. — Nem veréb. Ismerem a tojását. Ezek apró fehér to­jások, nem tudom, milyen madár lehet. — Talán cinke — mondom. Vagy más énekesmadár. Akármi is, ügyes, de buta fészekrakó. Mi lesz a tojá­sokkal, a fiókákkal, ha az oszlopok közé beállítják az a blakkerete két. — Az‘ még odébb van — mondja bizonytalanul Nagy János, talán abban remény­kedve, hogy gyorsan költi, neveli fiókáit a cinkeféle és a munkában nem lesz aka­dály. Már elhamvadt négy szál cigaretta parazsa, amikor úgy érzem, illetlenség lenne tovább is fenntartani a mes­tereket. Ahogy távozom, tüs­ténkednek. A fiú a maltert keveri, az apa a falat vakol­ja és a gyermek buzgón kala­pálja a gerenda végébe a szeget. Messzebbről vissza­nézve csinos a ház. Mázos cserepes teteje, nagy ablak­nyílásai, a tágas verendatér egy meleg otthonnak az ígé­rete. Május első napján már ialkni fogják. Seres Ernő Fészekrakók

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents