Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
ÉLJeN ápriijn < iási plakátok at ötvözte az internacioná- kommunista jelképekkel, it 1970-ben április 4-re ké- it, később sokat utánzott tátja, piros és nemzeti szí- Mőbius-szalagjával, a bel- vörös sávban a sarló és ka- ics emblémájával. Fel- Dadulásunk huszadik évfor- íjára rajzolta magyar nép- zészeti ihletésű, ugyancsak it utánzott páváját, a „Fellőtt a páva a vármegyeház- népdal emblematizálásáj magyar reklámművésze- t e fénykorában sok jó, inai megérthető, ötletes, ör politikai plakát szülemelyek ma is nemzetközi vonalúak. Határainkon il is elismerést arattak a -Ky házaspár (Sós László iemény Éva) plakátjai. Kö- munkáikkal először 1958- jelentkeztek. Az ő stílu- is a hatvanas évek elején , karakterisztikussá. Politi- plakátjaikat ötletesség, új épek alkotása, erőteljes, struktív formaadás, tiszta, orú kompozíció, kevés szö- jellemzi. A hatvanas évek odik felétől kezdve eszköz- k egyik jellegzetessége a tázstechnika, amivel gyor- változó korunk új tartal- , sűrítették nemzetközileg ető.' jelképekbe, mint 1976. is 4-re készült plakátju- A koncentrikus körökkel zolt felkelő napkorongba zott Osztyapenko-szobor oan talányos rövidséggel i ki az új élet kezdetét kkori történelmi sorsfor- lényegével. Megoldásaik sokféleségével tűnnek ki Zala Tibor konstruktív formaadású 'politikai plakátjai. A hatvanas évek végén a felszabadulás körül született alkalmazott grafikusok aranycsapata tűnt fel. akik megújították a plakát, vele á politikai plakát formanyelvét is. Hátat fordítottak minden hagyománynak, saját hangjukat keresték a nyugati, lengyel és japán formatörekvések szabad átvételével, de megújították a technikát is a manierizmus, az olajfestés, az új fotótechnikák, a pop art, a szürrealizmus, majd az environment átültetésével.. Munkáikon minden avantgárd törekvésnek, a groteszknek, a képregény át- sugárzásának és a sci-finek nyoma van egyaránt, sőt egyszerre többnek is, eklektikus egyvelegben. Főleg filmplakátokban jeleskedtek. Bakos István, Bállá Margit, Felvidéki András, Helényi Tibor, Molnár Kálmán, Schmal Károly, Kulinyi István, Vertei Beatrix, Szyksznian Vanda e generáció képviselői, valamint a sehova se tartozó fenegyerek, a sokoldalú Kemény György, aki a világ új művészeti áramlataira figyelve néhány feltűnően igényes plakátot rajzolt a pop art, a koncept art szellemében, de kísérletezett a térbe komponált tárgyegyüttesekkel is. Ezek a törekvések a politikai plakát számára • felhasználha- tatlanok voltak. Brestyánszky Ilona Simái Mihály: Töredék folyó imádkozik a kőkeresztnél szélkápólna kökénykörmenet — a turisták könny nélkül fölrepültek a filmfelvevőgép megtelt veled-------Magyarország haj Magyarország! emberevő gyepűid mellett várvesztő tanácsasztalodnál jussolt vérmezőiden vergölődöm keresem őket akik nincsenek folyó imádkozik a kőkeresztnél szélkápolna kökénykörmenet pipacsok robbanása bitók csatapiacok sírok felett a turisták: föl------isteni közönnyel pásztáz új tárgyakat a kamera engem mint légnyomás szorít a földhöz a kárhozottak igaza Magyarország hej! Magyarország te szélpajzsú homokvértű haza magad-kavarta viharokban hová tetted a legkülönbeket?! (a folyó medre kiszáradt ima égre kövül a kökénykörmenet) || Kaiét a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Csanády János: Kiáll az ember A szökés Amikor megnyitja a kaput Észak szele, a követelődző tavasz itt neszez már a bokrok alatt — a kert léckerítése mögött ibolyák nyitják kis bársony szemüket; az öreg ember rovást nyit egy évnek s elfeledi a tél zsoltárait, a fiatal meg duzzadó rügyeket érez bőre alatt, mint a fa kipirosodó kérge, ha megsüti a Nap, s az ifjú lányok keble fájdalommal feszül egy esküvő elébe; egymásnak felesel kánya, jérce, és mintha verem-ajtót csapna fel a huzat, a Nap az ég kitart ajtói közt zuhintja át sugár aranyát, s kiáll a fényre a megkoronázott élet, végre az ember-nélkül-nincs-világ megérti önmagát, s megnyitva az Ég-kupolát harmatos levegőt szippant belőle — emberi csendben előre lépve! Réti-Csonka László: DAL aranyló jácintok szirmai izzanak botommal suhintok súg páráll a patak forró szél lengedez borzolja szén hajam éh vágyak szele ez érzéki parttalan 1944 decemberében a valóságos erőviszonyok diktálta harctéri kilátásokat átlátó, minden józanul gondolkodó ember tudta, hogy Németország — és Magyarország — a háborút elvesztette. Ugyanekkor volt egy, a német propagandától elvakított vékonyréteg, amely még bízott a csodafegyverben, s folytatni akarta a harcot. Mások — ezek alkották a magyar hadseregben a többséget — úgy tudták, és úgy is érezték, hogy a honvédeskü értelmében harcolniuk kell hazájukért, annak utolsó darabka földjéig. De csak Magyarországon és nem tovább. Mert a magyar honvéd számára az ország határánál vége a háborúnak. Ami azon túl történik, ahhoz már semmi köze. Jó lenne, ha nem enyészne el nyomtalanul ez utóbbiak emléke, hiszen akkor nagy bátorság kelleti: még ahhoz is, hogy e következtetésből fakadó magatartás cselekedetté, végső soron politikai tetté váljon. 1944. december 26-án a szovjet 7. gárdahadsereg Esztergomnál elérte a Dunát. Ugyanekkor a 3. Ukrán Front egységei Dunaalmás—Nyergesújfalu felé törtek előre, és 27-én elérték ők is a folyót. E szovjet támadás felderítésére és megállítására december 26-án este örsújfalu mellől kifutott a Kecskemét és a Szeged nevű őrnaszád, a PAM 21 motorcsónak és egy német ágyúnaszád. Szőny alatt találkoztak a szovjet Ragyogott a politikai égbolton Kölcsey és Szatmár megye Megyénk és városunk a Köl- csey-hagyományok ápolását fontos feladatának tartotta és tartja. Ezt a tényt igazolja a Kölcsey-évfordulóhoz kötődő sok színvonalas rendezvény, s nem utolsósorban a Szabolcsi Téka sorozat ez évben megjelent hatodik kötete — Csorba Sándor és Takács Péter közös munkája, a „Kölcsey és Szatmár megye” c. kiadvány. A nagyszerűen szerkesztett kötet tanulmányai más és más optikával mutatják be a reformkori vármegyét, Kölcsey élet- körülményeit, sorsának, politikái pályájának alakulását, s annak visszhangját. A közölt források pedig mindezt kiegészítve, a történelemhez, irodalomhoz erőteljesebben vonzódó olvasók kíváncsiságát elégítik ki. A nyitó tanulmány. Takács Péter „A reformkori Szatmár megye” című dolgozata kétféle módot kínál a vizsgálódáshoz. Egyik oldalról javasolja — nézzük a majdani megyét a szellemiség oldaláról — ez esetben „szivárványhidakon” sétálhatunk. Ellenkező esetben azonban feneketlen nyomorral és közönnyel találkozhatunk. Kölcsey ezt az ellentmondásos világot meglehetős toleranciával szemlélte, bár — önmagát erős önkritikával vizsgálva — csak fokozatosan kapcsolódott a megye politikai életébe. Takács Péter interpretálása szerint ez a politikai pálya etikai tetőpontját a visszavonuláskor érte el: „Szatmár megye ekkor ragyogott — Kölcsey lemondásakor — legtisztábban a magyar politikai égbolton. Soha nem volt szebb pillanata sem a szatmári liberálisoknak, sem a magyar reformkori politikai életnek.” Csorba Sándor a „Mindennapi élet Csekén Kölcsey idejében” c. munka kitűnően érzékelteti azt az ellentmondásos lelkiállapotot, mely a költőt a csekei évek alatt jellemezte. A kezdetekben ugyan — önmagát is meglepve — belemerült a gazdálkodás dolgaiba, amint erről' egy Szemere Pálnak címzett levél részlete is tanúskodik: „És tudod-e, hogy a birtoktagosítás enge- met egyszerre gazdálkodást szerető emberré tett? Én most földeim osztályozásával, mí- veltetésével, s baromfitenyésztéssel foglalkozom. Most én juhaim és sertéseim szaporítására nagy gondot fordítok; birtokomat körülhatároltatom, szilvafákat nagy gonddal plántáltatok, s mit mindent nem még, amikről nehány évekkel ezelőtt nem is álmodozám; s miknek talán minden más hasznát fogja venni, csak én magam nem.” Alapjában véve azonban gond, baj jutott a költőnek inkább és társtalanság. A „Kölcsey szellemi közege Csekén” című dolgozat is nehézségekről, gondokról tudósít elsődlegesen. Az igazán puritán, csaknem igénytelen költő még dolgozószobát is csak nagysokára tud teremteni magának, ahol a műhelymunkára adottak a körülmények. A nagy nélkülözések közepette a levelezés jelentett számára vigaszt, támaszt, reményt, a levelek bizonyultak az igazi köldökzsinórnak, melyek a világgal összekötötték. A levelezés „létszükséglet volt számára azért is, mert a levelezés révén alakíthatta ki baráti körét, tarthatta magát abban a tudatban csekei házában, hogy nincs egyedül, szellemi társai vele vannak.. Szerepel még egy tanulmány Kölcsey táblabíróságairól Takács Péter tollából, s ugyancsak tőle egy nagyszerű Párái- nesis-elemzés „A teljességre törekvő lét etikai szintézise” címmel. Ebben a szerző ismerteti a legjellegzetesebb Parainesis-értelmezéseket (Riedl, Révai, Kerecsényi Dezső, Szauder József, Rohonyi Zoltán), rámutatva többségük leegyszerűsítő szemléletmódjára. A Takács Péter-féle olvasat lényege: .......a Kölcsey etika értékrendje visszafogott, az általánostól, a fogalmitól fokozatosan hátrál visszafelé a konkrétumok világa felé. hogy felmutathassa azt a végső és egyetlen értéket, ami az egyén és emberiség kapcsolatát egyetlenül minősíti, ami megítélése szerint az egyén érzelmi, értelmi és cselekvő létének egyetlenül tartalmas értéket adhat. Ez az abszolutizált morális érték a haza, .megnyilvánulása pedig a hazafi- ság.” A tanulmánysort a már említett forrásanyag teszi teljesebbé. Ezek között Kölcseyhez küldött leveleket olvashatunk, a költő alispánságával kapcsolatos dokumentumok közt búvárkodhatunk, s a Szatmár megyei nemesi közösség Kölcsey mellett protestáló, a Szi- on folyóiratbeli cikkel ellentétes, azzal perlekedő véleményével ismerkedhetünk. Nem kevésbé érdekes az a dokumentum sem, amely Kölcsey - nek az országgyűlés által előterjesztett nevelési-tudományos operátumát kommentálja. Ebben foglalkozott — sok egyéb közt — az egyetemi oktatással, a történeti ismeretek fontosságával, a nőnevelés kérdéseivel. s a dokumentum összterjedelméhez mérten igen sokat a tanítókkal: a tanítók gyakorlati képzésének jelentőségével, a kívánatos etikai tartással, s az anyagi megbecsültség fontosságával. Szép könyv a „Kölcsey és Szatmár megye”. Élvezetes olvasmánytartalma, nagyszerű stílusa és gazdag forrásanyaga miatt. Palotay Ferencné dr. harckocsikkal. Csak nagy nehézségek árán tudtak visszavonulni Nagybajosra, s csatlakozni a honvéd folyami erők ott horgonyzó többi egységéhez. A hajók legénysége tulajdonképpen csak ekkor döbbent rá arra, hogy már csaknem elérték az ország nyugati határát, s nincs erő, amely az előre törő szovjet hadsereget megállítaná. December 27-ről 28-ra virradó éjszaka három őrnaszód és négy kisebb aknász motorcsónak legénysége tehát ösz- szegyűlt, és elhatározták, hogy a németbarát tiszteket kiteszik a partra, és a birtokba vett hajókkal átállnak a szovjet hadsereghez. A végrehajtás részleteinek megtárgyalásakor azonban többen aggályoskodtak, mert a hajóút legkevesebb 6—8 óráig tartott volna, több mint 100 kilométeres, német kézen levő szakaszon. A jégzajlás és az alacsony vízállás miatt pedig az őrnaszádok hajózóképessége bizonytalanná vált, amint ezt éppen az előző napi esetek bizonyították. Az emberek ezeket fontolgatva elálltak szándékuktól. De nem mindenki. Reggelre a Győr őrnaszádról megszökött Tarján Imre gépmester vezetésével négy folyamőr és egy gazdasági tiszt. Közben a szovjet csapatok megtorpantak, és az őrnaszádok még 1945 tavaszán is Pozsonyban álltak, bár a Vörös Hadsereg újra induló lendülettel március 31-én elérte Sopront, s több ponton a nyugati országhatárt. Március 30-án a Szeged őrnaszád parancsnoka a naszádot gőzkész állapotba helyezte, s a legénységnek — a küszöbön álló bevetés előtt — kimaradást engedélyezett. Hogy ezen a kimenőn szer- vezték-e meg a régóta érlelődő gondolatból a szökést, nem tudjuk. De előtte bizonyára sokan éltek át drámai perceket, hiszen mindenki tudott szökött katonák kivégzéséről. Látták a felakasztott magyar honvédeket utak mentén, városok, falvak terein. Ám néhányan tartották magukat ahhoz, amit három altiszt: Forray, Kovács és Reményi így fogalmazott meg: „ameddig az országot kellett védeni, katonai eskünkhöz híven teljesítettük kötelességünket. De Németországért már nem vagyunk hajlandóak kockára tenni életünket!” És ezen a március 30-ról 3I-re forduló éjszakán, a 24 órakor tartott úgynevezett tűzkörjárat és a 4 órai ellenőrző körjárat közötti időben a Szeged őrnaszadról megszökött Juhász István szakaszvezető, Oláh Mihály őrvezető, Gács Márton és Turjanicza Mihály honvéd folyamőr. Amint azt a hajóügyeletes tiszthelyettes az őrkönyvbe bejegyezte: „ .\. nevezettek a hajót önként elhagyták”. A többiek már nem tudták ezt a négyet követni. Reggel — a további szökések megakadályozására és az értelmi szerzők kiemelésére — 13 tábori csendőr szállta meg az őmaszádot. Ám nyomozásuk eredménytelen maradt. A kihallgatott legénység nem volt hajlandó tudni semmiről, tagadták, hogy szervezkedésről lett volna szó, és nem árulta el senki, merre mentek baj- társaik. Közben a Szeged őrnaszá- dot sebtében elindították Németországba. 1945. április 4- én vetett horgonyt Melkben. Innen már nem lehetett elszökni ... Csonkaréti Károly 1989. április 2. ®
