Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
1989. április 15. 5 Nyílt Fite Közszájon forog az országban: a személyi jövedelem- adó bevezetésekor a svéd mintát vettük át, a bérrendszerben pedig Albániát követjük. Ha van is ebben bizonyos túlzás, azért nagyon sok az igazság. A fogyasztói árak emelkedéséről hetente adnak hírt a tömegkommunikációs eszközök, míg a (bérek emelése nem bírja ezt követni. Sok az elégedetlen, elkeseredett ember, aki nem látja a jövőjét, egyáltalán a kiutat sem fedezi fel ebből a helyzetből. Sokan .úgy tartják, csak a bérreform segít ezen. Viszont azt is világosan látni kell, a bérreform bevezetése még nem hozza magával az életszínvonal emelkedését. Ha nincsen mögötte teljesítmény, árufedezet. Akkor csak tapéténak használható a sok pénz, amire jó negyven esztendővel ezelőtt már volt példa. Mi hát akkor a (megoldás, hogyan látják ezt Szabolcs-Szatmárban? Erre kértünk választ beszélgetőpartnereinktől: Béres Gézától, a SZÁ- EV gazdasági igazgatóhelyettesétől, Hepp Jánostól, a papírgyár szakszervezeti bizottságának titkárától és Hugyecz Mihálytól, a Szigma Kisszövetkezet elnökétől. Szerkesztőségünket Sipos Béla képviselte. S. B. Vágjunk a közepébe: Önöknél bérügyben minden rendben van? B. G.: Olyan vállalat ma nincs Magyarországon, ahol azt mondhatnák, nálunk minden rendben megy. így van ez nálunk is. Ha a bérszabályozós keretei, a bérezés maga szabályszerűen történik, nincsenek szabálytalanságok, az még nem jelenti azt, hogy minden rendben. Legalapvetőbb dolog: a szabályozott bérek most már a vállalatoknál nem teljesít- ménymotiválók, és leginkább ezért lehet azt mondani, hogy nincsenek rendben a bérek. Mert a szabadpiac akár Magyarországon, vagy nemzetközi viszonylatban az adott ágazatokban sokkal jobban honorálja a teljesítményeket, legyen az szellemi, vagy fizikai, mint a magyar bérrendszer. Nagyon alacsonyak a bérek, s ez az egyik legnagyobb problémája a bér- gazdálkodásnak, másrészt a bér az szabályozott bér, úgymond pántlikázott, nem konzerválható egy bérforint egy költségforinttal, vagy beruházásforinttal. Bár az utóbbi időben a magasabb vezetői érdekeltségben közeledik a beruházás és a bér- felhasználás, mivel adózott nyereség terhére lehet magasabb vezetőket jutalmazni. Ez azonban még mindig nem tesz egyenlőséget a bármilyen címen kiáramló költség forintok és a bér forintok között. H. J.: Nincsen rendben nálunk sem, mert országosan sincs rend. Ha vállalati szinten nézzük, s önmagában a nyíregyházi gyárat, nálunk 116 ezer forint az éves bér- színvonal. Ez tűrhető jövedelmet biztosít. Viszont azt is látni kell, hogy nálunk 65 százalékos műszakpótlékot kap a dolgozók nagy többsége, hiszen folyamatos műszakban végzik munkájukat. Ha ettől meztelenítjük a 116 ezer forintot, már korántsem olyan szép a kép. H. M.: A szövetkezeti mozgalom más világ, ezen belül másak a kisszövetkezetek is. Ezt elsősorban a tulajdonformára értem, öt évvel ezelőtt tizenöt ember összeállt és összeadott 107 ezer forint értékű részjegyet, ebből alakult meg a kisszövetkezet. A mi bérszínvonalunk tavaly 260 ezer forint volt, de gyorsan hozzáteszem, nem nyolcórás, 14—16 órás munkaidővel. Ez a magas bérszínvonal egyébként annak is tudható be, hogy mi az öt év során nem osztottunk ki minden fillért, hanem sokat fejlesztésre fordítottunk, a hosz- szabb távú gondolkodás vezetett bennünket. Most már megfelelő telephellyel rendelkezünk, kulturált körülmények között dolgozunk, s megengedhetjük magunknak ezt a szintet. Mi nem vagyunk behatárolva a bérkifizetésben, de egy idő után már visszatartóvá válik az adó, nem érdemes egy szint felett dolgozni az elvonás miatt. S. B.: Három különböző munkahely, három különböző vélemény és bér. Ugyanakkor mindig, mindenütt bérszabályozásról beszélnek. Hogyan és mit szabályoznak, ha deklaráltan ilyen eltérőek a jövedelmek? B. G.: A SZÁÉV-nél 2600- an dolgoznak, tavaly 87 ezer forint volt az átlagbér, annak ellenére, hogy az elmúlt 6—8 évben a vállalat maximális bérfejlesztést végzett, amit a szabályozórendszer lehetővé tett. Még olyan is volt, hogy kereseti adóval terhelten fejlesztettünk bért. Ez viszont azt eredményezte, hogy mérsékeltebben fejleszthettük a vállalat vagyonát, az eszközállományt. Mindezek ellenére megléptük, mert nálunk tradicionálisan alacsony bérek vannak. Csak egy példa: huszonnyolc megyei építőipari vállalat közül a szabolcsi a hu- szonhetediik bérszínvonal tekintetében. Ehhez nem szükséges külön magyarázat. Az idén négy százalék a tervszerinti bérfejlesztés lehetősége. Ezt szeretnénk megfejelni, de ezt csak úgy lehet, ha leépítünk dolgozókat. Az idén létszámleépítést tervezünk az alkalmazotti állományban, s akkor már 6— 7 százalékot adhatunk. H. J.: Korábban az járta, hogy a papírgyár az egyik legjobban fizető vállalat a megyében. Nem is volt ezzel gond, de tessék csak utánaszámolni: ha mi fejlesztünk egy forint alapbért, az gyakorlatilag egy forint 65 fillért jelent a műszakpótlékkal együtt. Vagyis nem a bér magas, a folyamatos műszak- pótlék emeli ezt meg. S. B.: Ezek szerint nem bérszabályozásról, sokkal inkább túlszabályozásról beszélhetünk? B. G.: A bérnek más jellege van, mint bármi más termelési tényezőként beépülő költségforintnak, hiszen a bér vásárlóerőként is jelentkezik. Így a bér és az árualapegyensúly akikor van szinkronban, ha megfelelnek egymásnak. Tehát a sok bér- kiáramlás árufedezet nélkül csak inflációs hatást kelt. Az egész kereset- és bérszabályozás tulajdonképpen erre irányul a társadalomban, Igen ám, de ma már nemcsak szabályozott bérek vannak. Rengeteg más bér is van, amelyet a személyi jövedelemadó is alátámaszt. Magának az állampolgárnak kell bevallania jövedelmét. Ezzel a pénzügyi kormányzat lemondott arról, hogy ő maga számba vegye hivatalosan a jövedelmeket. Tulajdonképpen a legfőbb okot ott látom, hogy a hivatalos bérek sem képesek olyan jövedelmei biztosítani, amely az élet-, invonal tartását szolgálná. Ezért más forrásból is keresi’: az állampolgárok. Ken. kivételek ez alól a mi dolgozóink sem. Náiunk egy szakmunkás órabére nem éri A HÚSBA VÁGÓ BÉRRŐL Béres Géza el az 50 forintot, ám ha hétvégén elmegy maszekolni, akár a 200 forintot is megkaphatja. Igaz, nagyobb teljesítmény mellett. S. B.: A szakszervezetek szerepe az utóbbi időben óriásit növekedett. Jobban kiáll a dolgozók érdekei mellett, mint a korábbi években. Vagyis most valóságos ütközőpont a gazdasági vezetés és a dolgozók között. A papírgyárban érzik a dolgozók a szak- szervezet pozitív fejlődését? H. J.: Valóban ütközőpont lettünk, s ez most mór deklaráltan is így van, ám a jelenlegi szabályok szerint ez nem alakul ki, mert nincsen elkülönülve a tulajdonosi, a munkáltatói és a munkavállalói érdek. Egybemosódtak. Igaz létrejött a vállalati tanács, de azt mondtuk, ez egy olyan önkormányzó szerv, amely megjeleníti majd a tulajdonosi érdekeket. Sajnos nem úgy működik, ahogy vártuk. Mivel nem különül el a három alapvető érdek gyáregységi szinten, ezért az igazgatónak is az az érdeke, hogy minél magasabb legyen a bérszínvonal, s a lehető legtöbb bérfejlesztéshez juttassa a dolgozókat. S. B.: Ez akkor azt jelenti, hogy a szakszervezetnek nem kell hadakozni gyáregységi szinten a gazdasági vezetéssel? Egyetért a szakszervezettel az igazgató és azt elfogadja a munkás is? H. J.: Közösén kell hadakozni a nagyvállalattal szemben. így lehetne inkább fogalmazni. Helyileg akkor kerülhetünk leginkább konfliktusba a gazdasági vezetéssel, amikor egy meghatározott bérhez hozzájut a gyáregység. Akkor annak az elosztásában vannak ütközések. Hogy mikor és mennyit kapunk a nagyvállalattól, azt belső érdekeltségi rendszer alapján osztják el. Hogy mit tud tenni a nyíregyházi szakszervezeti titkár a budapesti központban? Ott vannak vállalati szintű szakszervezeti fórumok, amelyek megpróbálják a gyári érdekeket képviselni. Viszont ebben a felállásban nem lehet érdemi szakszervezeti munka, mert nincs megfelelő önál- lóssóg. A szakszervezet akkor tehetne a legtöbbet, ha a gyáregységnek megfelelő mozgástere lenne. Mert .a mi nyereségünkből nagyvállalati szinten fedezik, megpróbálják elfedni a veszteséges tevékenységet. Ez éppen úgy működik, mint a népgazdaság. A nyereségesektől való elvonásból elsimítják a veszteségeket. Talán az új társasági formák bevezetésével a saját érdekükben rákényszerülnek a vállalatok, hogy változtassanak, nagyobb Hepp János önállóságot kérjenek és kapjanak. B.G.: Nálunk a szakszer-' vezet a vállalat gondjait viszi a dolgozókhoz, próbálja megértetni mindkét féllel. A szakszervezeti bizottságnak olyan szerepe lehet, hogy ami bérfejlesztésre lehetőség van azt szociális meg egyéb szempontok szerint lehetőleg egyformán mindenkihez eljuttassa. Az infláció mindenkit egyformán érint. Ezzel szemben a vállalat vezetésének a teljesítmény orientálásra kell törekednie, nyilván ebből adódóan differenciálni is. De ehhez a mi négy százalékunk nagyon kevés. S. B.: Központi bérszabályozásról beszélünk. Most a vita során mégis egyre inkább erősödik bennem az a tudat, hogy a szabályozás csak egyre irányul: meghatározza mennyi bért lehet fejleszteni. Nem veszi figyelembe az egyenlő munkáért egyenlő bér elvet, ami a kisebb szervezetekben — gmk, kft., kisszövetkezet — már régen nem elv. Akkor mi szükség van erre? Különben is ia bérfejlesztéshez pénzt nem kapnak a vállalatok, azt maguknak kell kigazdálkodniuk. B. G.: Pontosan erről van szó. A vállalatok nem azonos alapról indultak, mindenütt más és más a bérszínvonal, de a fejlesztés azonos, viszont a lehetőségek ugyancsak különbözőek. Aztán az is lényeges, hogy az egyes ágazatok milyen jövedelemelérési pozícióban vannak. Az építőipar itt sincs kedvező helyzetben, mert ahol dekonjunktúra van, márpedig itt az van, amikor nincsen állami pénz, megrendelés, nagy beruházás, lakásépítésre sem futja, ott az ágazat egy teljesen más piacra alakul át. Most kínálati piac van, a vállalatok sokszor elvtelenül versenyeznek egymással, egymás árai alá ígérnek. Amikor elvállalunk valamit, még nem tudjuk mi lesz belőle. Ha viszont nem vállalkozunk, becsukhatjuk a kaput. Az infláció bennünket is sújt, ennek költségfelhajtó hatása a prognosztizált eredmény rovására megy, ami akár veszteséget is előidézhet. Persze már hallom a hangokat: azért van vállalati vezetés, hogy ezt előre lássa, kiválassza a legjobb megoldást és a vállalat hasznára fordítsa. Igen ám, de a vállalat vezetése kiszolgáltatott helyzetben van, mert a mostani árrendszerből önkényesen nem léphetünk ki. Ugyanakkor a többi konkurens ajánlata szorít. Ha pedig valakinek valamiből extra jövedelme származott, az a teljes foglalkoztatottság, meg a vállalati nagyHugyecz Mihály ság megtartása érdekében 'kevésbé jövedelmező munkát, netán áron alul is vállalhat. S. B.: A Politikai Bizottság legutóbbi. április 5-ki ülésén szóba került a bér- szabályozás is, pontosabban fogalmazva úgy hangzott: a bérek központi szabályozását a bérezés gazdasági és önszabályozó rendszere váltja fel. Azt hiszem, ez már nagyon sokat mond, noha a gyakorlattól még messze áll. Hogyan képzelik el önök az önszabályozást? H. M.: Kisszövetkezet esetében csak önszabályozásról lehet beszélni. Bérben nem vagyunk behatárolva, annyit fizethetünk, amennyit a nyereség elbír, de mi nem ezt tesszük. Fejlesztésre mindig gondolni kell, a teljesítménybérezésben pedig a progresz- szív adózásnak visszatartó hatása van. Ha pedig hosz- szabb távon gondolkodik egy cég, határozza azt is meg, mennyi az az összeg, amit minden évben bárfejlesztésre akar fordítani. Az idén 15—20 százalékos infláció várható. Mi ennek ellensúlyozására 20 százalékos emelést tervezünk. Ez a szolgáltatásunkban semmiképpen sem jelent áremelkedést. Csak teljesítménynövelésből kívánjuk a nyereségünket emelni, valamint bővítjük a kereskedelmi tevékenységünket. Egyébként az ország jövőjét tekintve én elkeseredett vagyok. Semmi sem úgy alakul, ahogyan szükséges lenne, ahogyan mindenki szeretné. Ezt csak egy, a korábbinál jobb gazdaságpolitikával lehet helyrehozni. H. J.: A Politikai Bizottság állásfoglalását úgy értelmezem, az államnak ki kellene vonulni ebből a szabályzásból és rá kellene bízni a munkáltatóra és a munka- vállalókra. Az azonos tevékenységet végző vállalatok érdeke munkáltatói szempontból, hogy közel azonos bért fizessenek, hogy versenyképesek maradjanak a piacon. Ezzel már azt is mondtam, hogy Magyarországon torzak a bérarányok, s ebben ludas a munkaügyi kormányzat is. Hiába határozták meg a 4000 forintos alsó határt, ennyit csak segédmunkásoknak fizetnek. De mennyit kapjon a szakmunkás? B. G.: Ez mind akkor igaz, ha nem mondunk le a bér- szabályozásról. Mert a személyi jövedelemadó mellett miért van szükség még külön keresetszabályozásra, miért nem lehet a bér minden gazdálkodó szervezetnek a piacszerű, vállaikozásszerű ügye? Mert a bérnek is olyan költségforintnak kellene lennie, mint bármi másnak. Az önszabályozással pedig munkára, teljesítményre, új értékek előállítására lehet motiválni a dolgozókat. Sípos Béla H. J.: A korlátok feloldásával lehetőség lesz arra, hogy aki többet tesz le az asztalra, az többet is vehessen onnan el. Ezt nem szabad felülről korlátozni. S. B.: Vagyis az önszabályozás önmagában még kevés. Bérreformra lenne szükség? H. J.: Árreform már megvolt, egyszerre kellett volna megcsinálni a bér- és szociálpolitikai reformmal. B. G.: Árreform még nem volt, ezek csak áremelések. Az árreform az lenne, ha az ártípusokat, az árformákat változtatnák meg. Amíg pedig nincs piacgazdaság, árreformról sem lehet beszélni. A piacgazdasághoz viszont kínálati piacra van szükség, de mi még a hiány- gazdálkodásnál tartunk. H. J.: Piac lehetne, ez csak hozzáállás kérdése. Mert Magyarország jelenleg a termelés felét külföldön értékesíti. S mivel be akarunk 'kapcsolódni jobban az európai országok közé, az áremelés eleve elkerülhetetlen, hiszen az ottani nagyobb áraikhoz kell alakítani a mienket is. B. G.: Igen, az árakhoz most már közelítünk, csak a bérekben vagyunk jócskán elmaradva. S ha egy 'kormányzat nem arra orientál hogy az új érték termelése nem a maximális legyen az eleve lemond a jelenlegi, de legfőképp a jövőbeni jövedelméről. Ez történt az egész adózási rendszerrel Nem látják az emberek a többletmunkájuknak a jö védelmét és az értelmét. H. J.: Megújulásról nem lehet úgy beszélni, ha elhanyagolom a belső piacot. A kormány gazdaságpolitikáje már megérett a változtatásra. Nem szabad visszafogni a fogyasztást, mert azzal s termelést is visszafogják, abból pedig munkanélküliség következik. H. M.: A fejekben kellene reformot végrehajtani, de nagyon gyorsan, a 24. óra előtt. H. J.: A vállalat költségviselő képességére kell bízni a bért. Nyilván megkeresnél magúiknak azt a formát ahol az érdekeiket egyeztetnék. B. G.: A legjobb bérreform az lenne, ha a bért nem is kellene szabályozni, legyen olyan költségtényező, mini bármi más. Ezzel beindulhatna egy automatikus vállalati bérszabályozás. Ez nyilván differenciálná a jövedelmeket a vállalatokon belül, de megindulhatna egy egészséges munkaerő áramlás is. A szociális kérdéseket pedig társadalmi szinten kell rendezni. A bérbe ne keverjük. S. B.: Köszönöm a beszélgetést. II Kelőt a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE
