Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-28 / 73. szám
4 Kelet-Magyarország 1989. március 28. Lefújta a bámészkodók kalapját Krúdy az első gépen repült A MALERT Fokker F-VU típusú gépe Három-négy alkalommal írtunk néhány hónapon belül — legutóbb szombaton — arról, hogy elérhető közelségbe került: Nyíregyházát újra bekapcsolják a hazai légiforgalomba. Az erről szóló híradások hat évtized során immár harmadszor dobogtatják meg a szabolcsiak szivét. Érdemes azonban áttekinteni a repülés helyi eseménynaptárát is. A repülés személy- és áru- szállításra való felhasználásának gondolata egyidős a repülés gyakorlati beindításával. Angliában 1911-ben Blériot-típusú monoplánnal megkezdődött a szervezett légiposta-szolgálat. Hazánkban 1918-ban emelkedett a levegőbe az első postajárat Mátyásföld és Bécs között. Nyíregyháza először 1931- ben kapcsolódott be a hazai légi forgalomba, ezek a járatokat a MALERT 420 LE-s Jupiter-motorral felszerelt Fokker 7-es gépei bonyolították le. A nyolcüléses utastér kétoldalt folyamatos ablakszemmel jó kilátást nyújtott a bőrfotelben ülő nyolc utasnak. A kabintér végén volt a kiszállóajtó. A Fokker mind az utasok, mind a pilóták körében kedvelt légialkalmatosság volt. Ebben az időben Nyíregyháza város vezetőit és lakóit élénken foglalkoztatta a repülés. A város a Magyar Királyi Légügyi Hivatal részére a Szarvas-szigeten 156 kataszteri holdnyi területet bocsátott rendelkezésre, azt planíroztatta, műutat, villamos távvezetéket építtetett hozzá. A Légügyi Hivatal felvételi épületet, hangárt létesített. Emlékezetes dátum 1931. június 15-e, hétfő 10 óra 40 perc. Nagy nap volt ez a nyírségiek életében. Ekkor érkezett Budapestről az első utasszállító repülőgép, a sötétbarna színű, ezüstfehér propelleres Fokker—7. Az érkezésről Krúdy Gyula az első utasok egyike így írt: „Kétkerekű talyigán, szilaj hámos lóval mentem el Nyíregyházáról, amikor vagy harminc esztendő előtt él- maradoztak a látóhatáron a császárszállási vadvizek. Most az első repülőgéppel térek vissza a Nyírségbe ...” Nem mindennapi látnivaló volt az 5—600 méter magasan repülő gép, amely rövid tartózkodás után 12 óra 5 perckor visszaindult Nyíregyházáról. Nem kis derültség közben a légcsavarszél lefújta a bámészkodók kalapját a fejükről. Nyíregyháza légi forgalmának második fejezete a fel- szabadulás után kezdődött. Bár a háború nagy károkat okozott a repülőtéren, a helyreállítás után a várost bekapcsolták a légi forgalom hazai vérkeringésébe. 1950. augusztus 13-án vasárnap délelőtt 11 órakor ereszkedett le a MASZOVLET LI— 2-se, az első járatot többszáz főnyi fogadóbizottság várta. A Budapestről induló gépek Miskolc vagy Debrecen érin-' tésével érkeztek városunkba. Több mint egy évtized elteltével — a LI—2-es típus kiöregedése miatt — Nyíregyházát „kikapcsolták” a belföldi légi forgalomból. Az utolsó járat 1963. augusztus 31-én vett búcsút á megye- székhelytől. Több mint negyedszázad után ezúttal a harmadik „nekifutást tervezik. A váA derék Fokker 7-es amely 1931-ben „hidat” létesített a főváros és Nyíregyháza között. ros újra bekapcsolódhat a honi légi forgalom vérkeringésébe. Ma még az üzemelő gazdaságos géptípus kiválasztás — AN—2-es, helikopter, vagy egy csehszlovák típusú utasgép — időszakát éljük, de hamarosan eljön az idő, amikor újra repülőgépen utazhatunk a főváros miamelyik légikikötőjébe — Ferihegyre vagy Budaörsre. Baloghné Kovács Judit Kikeltek az ttresibék Pénteken kibújtak a kis- csibék azokból a tojásokból,, amelyek a Discovery űrrepülőgépen megjárták a ’kozmoszt. A március 13-án felbocsátott Discovery fedélzetén, egy különleges keltetőben, 32 tyúktojás ötnapos űrutazást tett, 79-szer kerülte meg a Földet. A John Dellinger nevű, Kentucky illetőségű egyetemi hallgató által kidolgozott kísérletnek az a célja, hogy megvizsgálják miként fejlődnek az embriók az űrbéli viszonyok között. A kozmoszt megjárt tojások felét a visszatérés után felnyitották és vizsgálják, hogy miként fejlődtek az embriók izmai, szövetei és belső szervei, s miben különböznek a földön maradt, ugyancsak keltetőben lévő, tojásoktól. A másik tizenhat tojásból kikeltették a kiscsibéket és egészen tyúkkorukig figyelemmel kísérik fejlődésüket. A szakemberek szerint a kísérlet hasznos információkat szolgáltathat ahhoz, hogy miként -fejlődhet majd egyszer az emberi embrió a súlytalanság körülményei között. Másrészt, kialakítható, hogy az űrhajósok a rendkívül hosszú űrutazásokon miként tudnának csirkét nevelni és így javítani táplálkozásukat. „ILLEMTANÓRÁK” HÁZIÁLLATOKNAK. Üj „nebulókat” irat be Münchenben gazdájuk Walter Simbeck speciális tanfolyamára, ahol a kedvenc háziállatok elsajátíthatják a gazdik vágyai diktálta „illemkódex” viselkedési szabályait. A 39 éves Simbeck 20 éven át tanított be kutyákat, macskákat, madarakat és más állatokat televíziós és filmszereplésre, mielőtt megnyitotta magániskoláját a spanyol etikettet még kevésbé ismerő szőrös és tollas tanítványoknak. Később talán mág táncórákra is lenne igény ... (MTI Külföldi Képszerkesztőség) Kubában forgatott Érdekes munkája volt a napokban Safranek Károly színművésznek, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagjának: filmed forgatott' Kubában. Francia—magyar kooprodukcióban készül Gár- dos Péter rendező új alkotása A zéró lehetősége címmel, amelynek főszerepeit Christian Vadim — a világhírű Roger Vadim fia — és Bán János játsszák. Ebben kapott epizódszerepet színházunk művésze: a francia sztár titkárát alakítja, akit úgy jellemez, olyan ember, aki semmitől sem riad vissza. Kubában forgatták a filmnek azokat a jeleneteit, amelyek a cselekmény szerint az 50-es években Amerikában, Arizonában játszódnak. Eléggé furcsa utazás után — Prága — Új Foundland, ahol mínusz 20 fok volt a hőmérséklet — érkezett meg Havannába, ahol viszont plusz 36 fok fogadta. Igen magas a levegő páratartalma, előfordult, hogy reggelre a ruhák átnyirkosodtak. A legkülönösebbnek azt találta, hogy a házakon nincsenek kémények, nincs radiátor, hiszen nem kell soha fűteniük. Jó volt, hogy rengeteg déli- i gyümölcsöt szolgáltak fel, sokféle halat esznek, változatosan elkészítve. A forgatás szüneteiben kiült egy parkba, és figyelte az embereket, akik spanyolos temperamentumukkal örökvidámak. És a gyönyörű Karib-tengert, amelynek olyan kék a színe, hogy az semmi máshoz nem hasonlítható... Egy emlékkép a tengerpartról Bélyeggyűjtő fiatalok Szórakozva tanulnak Vetélkedőn mérték össze tudásukat a MABEOSZ nyíregyházi területi irodájához tartozó legjobb ifjúsági és úttörő csoportok. A deme- cseni gimnázium, Misikolc Leninváros és a nyíregyházi 3. sz. iskola csapatai elért eredményeik alapján részt vesznek a veszprémi Országos Ifjúsági Bélyegkiállítá- son és vetélkedőn. A verseny egyik szervezője az Országos Ifjúsági Bélyeggyűjtő Bizottság, melynek elnökével, — a Budapestről idelátogató Molnár Ferenccel beszélgettünk erről a „nemes hobbiról”. Mint a zsűri elnöke is elismerte a gyerekek felkészültségét. A deme- cseriek kiemelkedő teljesítNYlREGYHAZI RADIO 17,00—18,30: Közéleti kaleidoszkóp. A hallgatókkal szerkeszti: Nagy Miklós. MAGYAR TV 9.00: Képújság. — 9,05: Tévé- torna nyugdíjasoknak. — 9,10: James Burke rendhagyó gondolatai a változásról. Angol rövidfilmsorozat. X/5. rész: Végtelen ésszerűség (ism.l. —10,00: Fogat fogért. NDK tévéfilmsorozat. XIV/12. rész: Lóhátról. — 11,00: Mozgató. Tévétoma mozgáskorlátozottaknak. — 11.05: Képújság. — 16,25: Hírek. — 16,30: Pannon Krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió híradó műsora. Dél-dunántúli hírek, információk, események. — 16,40: Nachrichten. — Hírek német nyelven. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. — 16,45: Unser Bildschirm. A Pécsi Körzeti Stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja. — 17.15: Műsorajánlat. — 17,25: RTV Közönségszolgálat. — 17,30: Az amatőr természetbúvár. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. XIII/13. rész: Trópusi tájakon (ism.). Gerald Durrell és Lee Durrel sorozata. — 17,55: Reklám. — 18,05: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. XII/8. rész: A tolvaj (ism.). — 18,50: Esti mese. Mirr-Murr hires festő lesz. Magyar bábfilm. — 19,00: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 19.15: Népzene zenekarra. Vujicsics Tihamér: Szatmári dalok és táncok (ism.). — 19,20: Reklám. — 19,25: Közlemények. Műsorajánlat. — 19.30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Papírsárkány. Francia tévéfilmsorozat. IV/l. rész: Lila. — 21,05: Reklám. — 21.10: Stúdió ’89. A Televízió kulturális hetilapja. — 21,85: Élő népdal. Elmegyek, elmegyek ... — 22.00: Sokk-hullám. Amerikai riportfilm. — 22,30: Hiradó 3. 1989. március 2S., kedd TV 2 Rudiik Júliával és Déri Jánossal 17.00: Képújság. — 17.15: TV 2. Benne: Időjárás. — Riportok. — Tévétorna. — Reklám. — Zene. — Teledoktor. Orvosi tanácsok tíz percben. Praktikus tanácsok szemüveg-viselőknek. — 17.45: BUMM!!! Telefonos játék. — 18,00: Telesport. — 18,25: Gyerekeknek! Pumukli kalandjai. Magyar—NSZK rö- vidjátékfilm. Április elseje. — 18.49: TV 2. - 19,00: Időzített bombáink. Magyar dokumentumfilm (FF). — 20.15: TV 2. Benne: Van öt perce? Puccini: Angelica nővér — Angelica áriája. — 21,00: Hiradó 2. — 21,20: TV 2. — 21,30: Folytonfolyvást folytassa! Angol filmsorozat. — 21,56: TV 2. — 22.00: Nézőpont. Beszélgetés az irodalomról. — 22,45: TV 2. — Napzárta. SKY CHANNEL 6,30: Üzleti hírek. — 7,00: Gyermekműsor. — 9,30: Skippy. — 10.00: Vigjátéksorozat — 10,30: Slágerlista. — 11.30: Sky- krónika. — 12,30: Sullivanék. Filmsorozat. — 13,00: Egy másik világ. — 14,00: Zane és kép. — 15,00: Változó világ. — 16,00: Szeretni. — 16,30: Családi ügy. Komédia. — 17,00:. Rockshow. — 18,00: Euro-sport. — 1.30: Ismét'egy nyár. 3. rész. — 2,25: Chorzempa: Orgona, zongora, csembaló. — 3,25: Oscar Schumsky. SUPER CHANNEL 7.00: Hírmagazin. — 8,00: Zenés egyveleg. — 15,30: Kislemezek. — 16,30: Telefonos show. — 18,30: Élve vagy holtan. — 19,00: Lányok, a magasban. — 20,00: Biliárd Grand Prix. — 21.15: Labdarúgó-híradó. — 21.45: Hírek. — 22.00: Angol labdarúgó-híradó. — 23,00: Amerikai profi kosárlabda. — 24,00: Egyveleg. TV i 16,10: Trakal. 2. rész. — 16,30: Főzőműsor. — 17,00: Gyermek- műsor. — 17,30: Vetélkedő. — 18.00: A vezeklő. Játékfilm. — 19,30: Csillogó papiros. — 20,00: Te jó ég. kedd van! — 21.30: Varietéműsor. — 22.00: Tv-hír- adó. — 22,35: Filmklub: Köny- nyebb egy tevének ... (ism.). — 24,00: Filmbarátok műsora. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,32: Műsor- Ismertetés. — 6,35: Bocsáss meg ... (2. rész). — 7.45: Nosztalgia-műsor.' — 8,00: A Szovjetunió labdarúgó-bajnoksága. Dinamo (Kijev)—Dnyepr. — 8,50: Hírek. — 9,00: Gyerekek órája. — 10.00: Rajzfilmek. — 13,30: Hírek. — 13,40: Műsorismertetés. — 13,45: Hat havas nap (film). — 14,50: Hírek. — 14,55: Népművészeti ünnep. — 15,45: Az Arai tó védelme. (Ke- rekasztal-beszélgetés.) — 16,45: Világhíradó. — 17,00: Ezt ti tudjátok. — 17.30: Külkereskedelem. — 19,00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19,50: A. Szokurov rendező filmjei. — 21,30: Világhír- adó. — 21,45: Esztrádműsor. — 22,30: Nevetséges emberek (fllmvígjáték). — 23,59: Hírek. — 00,04: Sportműsor. — 00.35: Filmzene. SZLOVÁK TV—1. 9.20: Tévéjáték (ism.l. — 10.50—11.20: Tévébörze. — 15.20: Művelődési sorozat. — 15,50: Objektív (magazin). — 16,20: Ipari tanulóknak. — 16.50: A nap percei. — 17,00: Művelődési sorozat. — 17,30: Vitaműsor a katonaságról. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: A természet- védelemről. — 19,30: Híradó. — 20,00: Bagration (szovjet film 1. rész). — 21,20: Portréfilm. — 21,55: Koncert (komoly zene). SZLOVÁK TV—2. 16,30: Kelet-szlovákiai magazin. — 16.50: Az otthon (tévésorozat). — 17,20: Dokumentumfilm az egri és a besztercebányai pedagógusok együttműködéséről. — 17,45: Zéman őrnagy esetei (tévésorozat). — 19,00: Torna. — 19.10: Esti mese. — 19,30: Hiradó. — 20,00: Fiatalok tévé-klubja. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22.15: Az ifjú férj (francia film). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: CSILLAGEMBER (USA). Videoház: HALÁLOS JÁTSZMA II. (hongkongi) (video). Béke mozi: A BŰN HÄLÖJAban (sz.) Ea.: 16 óra! NAGYFÖNÖK Ea.: 18 és 20 óra! Móricz mozi: PIROSKA ÉS A FARKAS (m.—kanadai) Ea.: 15,30 óra! TRÓN. AVAGY A SZÁMÍTÓGÉP LÁZADÁSA (USA) Ea.: 17,45 és 20 óra! ményét külön kiemelte: ők tót éve másodikok lettek az országos seregszemlén, tavaly pedig megnyertek Prágában egy nemzetközi versenyt. A gyerekek életkori sa- sátosságai közé tartozik a gyűjtőszenvedély, s annak, hogy bélyegekkel kezdenek el foglalkozni több előnye is van — mondja. — Fejleszti az általános műveltségüket, ismereteket ad, neveli a szépérzéket. Jól kapcsolható egv-egy tantárgyhoz pl. biológiához, történelemhez. Aki behatóbban tanulmányozza a bélyegeiket sok mindent ki tud olvasni belőlük: milyen alkalomból, mikor adtaik ki stb. A legjobb 8—10 éves korban kezdeni a gyűjtést. Sajnos azt tapasztaljuk a középiskola elvégzése után sokan abbahagyják, s majd megállapodott felnőttiként kezdik újra a hiány „pótlását”. Égy évre negyven forint a tagdíj, s megkapják az évben megjelenő összes bélyegeket, sorokat, blokkokat. Anyagilag ez három- négyszáz forintot jelent. (Attól függően, hogy postatisztán, vagy felbélyegzetten, vagy borítékon, úgynevezett futott bélyeget kér a fiatal.) A vetélkedőn .kívül évente nagyon sok gyerek jut el a zánikai úttörőtáborba mint bélyeggyűjtő, de a középiskolások is rendszeresen részt vesznek valamilyen táborban. A nemzetközi kapcsolataikat kihasználva gyakran utaznak a legjobban dolgozó fiatalok külföldre, elsősorban a szocialista országokba. Mi is vendégül látunk más országok fiatal gyűjtőit. (Most Veszprémbe Franciaországból jönnek.) A házigazda nyíregyházi városi bélyeggyűjtő körről is szót ejtjink. Kurucz Zoltán, a kör titkára egyben OIBB-tag is-. Arról számol be, hogy napjainkban kétszáznál több felnőtt jár hozzájuk. A foglalkozások vasárnaponként 9—12 óra között vannak a Mártírok tere 9-es számú épületben. Szeretnénk, ha a megyében, de a városban is még többen hódolnának e szép szenvedélynek, ezért várnak mindenkit a fenti időpontban, alkar gyűjtő, akár érdeklődő. D. M.