Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-28 / 73. szám

1989. március 28. Kelet-Magyarország 3 Itt a 11-277! Mán László újságíró válaszol Irigykedek is, meg nem is azokra a kollégákra, akiket szinte elárasztanak az olva­sói levelek. Irigykedek, hi­szen van minek utána jár­niuk, ám csillapítja az irigy­séget az, hogy ez nyilvánva­lóan több munkával is jár. Lehet, hogy az ünnepi készü- lődéssek személyes gondjai is ludasak abban; nem sok közérdekű kérdést kaptam a megadott határidőig. Most pedig lássuk a panaszokat, véleményeket, érdeklődése­ket: Kisváráéról, a Felszabadulás lakótelep 3-as épületének la­kói tolmácsolták kifogásukat, miszerint az épület előtti tér csak nevében játszótér. Rég­óta üres, és balesetveszélyes csúszdaállvány, rossz helyre — vízakna felé — állított hinta jelentené a gyerekek szórako­zására szolgáló területet. Lesz- e belőle valaha Is igazi ját­szótér? Remélhetőleg hamarosan, hiszen a városi tanács város­gazdálkodási csoportja elis­merte a tényeket, felvállal­ta „bűnösségét”. Intézked­tek, az illetékes költségve­tési üzem munkája nyomán remélhetőleg nemsokára rend lesz a téren. A lakosok egyébként saját munkáju­kat is felajánlották, ami dicséretes gondolat, képvi­selőjük keresse fel a taná­cson a társadalmi munka szervezőjét, hogy egyeztetni tudják a munkákat. OrőkdsfSldi panasz nélkül nem is lenne igazi a rovatunk, így most sem marad el az örö­kös-kérdés. A Szalag és Sarló utcák által behatárolt terüle­tet három esztendeje már el­kezdték fásítani, de azóta a csemeték kiszáradtak, csak üres gödrök tátonganak a helyükön. Meddig? A közterületet fenntartó vállalat igazgatója, Soltész József szerint már nem so­káig. Ezen a területen ta­vasszal elkezdenek egy ki­sebb mértékű fásítást, ám ha esetleg néhány helyen ez el­maradna, ősszel, a nagyobb mértékű munkálatok során feltétlenül pótolják a hiányt. Egyik nyíregyházi olvasónk két ügy miatt telefonált a szerkesztőségbe. Az egyik: a stadion mögőti rutinpálya és garázssor mögötti útfelbontás, amelyet még mindlk nem dol­goztak el véglegesen. A* má­sik kutyaügy: esténként és hajnalonként falkába verő­dött kóborkutyák riogatják a város lakóit. Félő, hogy egy­szer az ijedségen kívül még komolyabb baj is származhat ebből. Ami az útfelbontást illeti, a közelmúltban kollégám már utánajárt a témának, akkor az illetékesektől azt az információt kapta, hogy április elejére minden rend­ben lesz. Ezt ä pár napot még bizalommal várjuk ki. Ami a kóbor ebeket illeti egyetlen megoldás látszik megvalósíthatónak; jelen­teni kell a városi tanács gyepmesteri telepén, pon­tosan meghatározva a terü­letet, hogy a szakember in­tézkedni tudjon. Bár egyedül aligha képes megoldani, hi­szen a városi több részéről is jelentettek már kutyave­szélyt. Létezik-e még napjainkban az a fogalom, hogy disszidens, és ha igen akkor milyen kö­vetkezményekkel jár a disszi­dálás, illetve az, ha az illető mégis visszatér — röviden így foglalhatnám össze egyik nyíregyházi levélírónk kér­dését. Nos, ha valaki érvényes útlevéllel utazik külföldre, akkor az új szabályok sze­rint 90 napig tartózkodhat határunkon kívül. Sőt, még ezt követően is, ám ezt a kinti magyar nagykövetségen meg kell kérvényeznie. Amennyi­ben ennek a meghosszabbí­tásnak a lejárta után sem tér haza, akkor „jogellenesen tartózkodik külföldön”, ez a hivatalos megnevezés. Ha ezt követően, mondjuk fél évvel később mégis haza­jön az illető, akikor termé­szetesen számolnia kell a kö­vetkezményekkel, hiszen a jogellenesen külföldön tar­tózkodással szabálysértést követett el. Akinek egyéb­ként ilyen jellegű problé­mája van, nyugodtan érdek­lődjön a rendőrségen, ahol készséggel adnak felvilágo­sítást konkrét kérdésekre is. (A foci szurkolók között szóbeszéd, hogy Gere László, az NYVSSC játékosa disz- szidált-e? A fentiek miatt még nem jogellenesen tar­tózkodik külföldön, így még nem lehet azt mondani, hogy disszidált.) Néhány kérdésre később válaszolunk. Kerékkötő bürokrácia Elégedetten dőltem hátra a fotelben, mikor megtudtam, befejezte éhség- sztrájkját a miskolci építőipari szövet­kezet elnöke, aki megfogadta, így kény­szeríti térdre a helyi építőipari hatósá­gokat. De mi késztette vajon a Főnix szövetkezet elnökét e szokatlan lépés­re? Mert azt ugyan már megszoktuk, politikai elítéltek így hívják fel a fi­gyelmet tűrhetetlen állapotokra, ám hogy valaki azért válassza a tiltakozás eme formáját, hogy megszerezhessen egy öt éve hiába várt építési enge­délyt... !? Akár ironizálni is lehetne a miskol­ci elnökön, ám álljon most meg a szel- lemeskedni kívánó toll. Sokkal komo­lyabb dologról van szó. Arról, hogy új­ból bebizonyosodott, mérhetetlenül fel- duzzasztott bürokráciánk az egyik kerékkötője haladásunknak. S gyaní­tom arról is, ez a könyökvédős had mára tökéletesen összefonódott az ál­tala ellenőrzött vállalatok apparátusá­val is, melynek aztán igazán nem ér­deke a gyökeres fordulat. Gondoljunk bele! A nagyvállalat húsz-huszonötezer forintért építi fel a tökéletesen jellegtelen lakótelepi la­kások négyzetméterét, mire jön egy kisszövetkezet, s azt ígéri, a szokottnál sokkal gyorsabban, s jóval olcsóbban vállalkozik a munkára. Lehet ezt tűr­ni... ?! Győzött tehát az igazság: a nyilvá­nosság felháborosodásától megrettent bürokrácia hét nap múltán kiadta az engedélyt. Egy hét elegendő volt arra, amit öt évig h úz tak - h al asz. to t ták. Itt a boldog vég, mégsem tudok ma­radéktalanul örülni. Talán akkor, ha kedves ügyintézőink döntenek vala­mi miatt az éhségsztrájk mellett. Ugye sejtik, miért örülnék ... ? Addig se kötnék meg a kezünket. Balogh Géza Üzem ét művelődési ház kínos társbérletben Start után kényszerleszállás? Még a népszavazást is fontolgatják Jándon, ahol a legutób­bi viharos falugyűlésen néhány felszólaló éles hangon azzal vádolta a községi tanács vezetőit, hogy „eladták” a műve­lődési házat, kis üzemet létesítettek az épületben, s azóta nincs hol tartani a nagyobb rendezvényeket. Mi történt valójában? Igaz-e, hogy a község lakóinak kétkezi mun­kájával épült művelődési házat „eladták” a Start Rehabi­litációs Vállalatnak? Először a „megvádolt” községi vezetőket kerestük meg. Kakuk Bertalan ta­nácselnök és Szarka László a népfront elnöke — több generáció egykori tanítója, helyi parióta — még jó egy hónappal a falugyűlés után is nehezen tud elfogultság nélkül szólni az ügyről. Eddig nem ellenezték — Igen nagy vívódás után kezdtünk el tavaly ilyenkor barátkozni a gondolattal, mi lenne, ha a jóformán kihasz­nálatlan nagytermet, ahol évente néhány gyűlést szok­tunk tartani, fűteni nem le­het, az állapota is romlik, esetleg más célra hasznosí­tanánk — mondja Szarka László, aki nemcsak kezde­ményezője, hanem egyik kétkezi építője is volt a köz­ség művelődési házának. Ügy gondolták, mivel a községben is egyre sürgetőbb gond a foglalkoztatás, mind több naményi üzemből ér­keznek hírek a létszámleépí­tésről, megpályázzák a köz­t rcnélküli. Hátulról és A sötétben pláne. Nem azért mondom, mert manapság divat az arcnél­küli politikát, politikusokat emlegetni, de ez a Stoha* nek aztán tényleg. Nem lá­tom az arcát, nem tudok a szemébe nézni. Szelíden kérdezem: — Mi történt, szomszéd? — Húsvét volt — mondja lehangoltan. — És? — Véletlenül nekimen­tem egy fának. Restellem, de kitört be­lőlem a kacagás. Eszembe jut a vicc a részeg ember­ről, aki ment haza a hús­véti locsolódásból. Vala­mennyi villanypóznának nekiütközött. Pamm, pamm, kopp, kopp, szapo­rodtak homlokán a dudo­rok. Akkor jött vele szem­ben egy vándor, és meg kérte: — Uram számolja már meg, hány gumó van a homlokomon! — Egy, ket­tő, három ... tizenhét uram. — Hála istennek — mond­ta a részeg —, még három fa, és hazaérek ... — He, he, he ... nem tu­dok a humorán kacagni. ■ ■ — jajdult Stohanek. — Ez legalább olyan rossz vicc volt, mint a forint leérté­Tojt a nyuszi keltse. — Az nem volt vicc. — Hát persze. Előbb be­dobták a köztudatba, hogy ezer forinttal megadóztat­ják az állampolgárok min­den kiutazását. Rászállt “ témára a sajtó, és a Pénz­ügyminisztérium cáfolt. Az állampolgár megnyugszik, örül, hogy marad egy ez­rese. Akkor jön a bunkó, a tagló, közli a tévé, hogy öt százalékkal leértékelik a forintot a \yugati valutá­hoz képes:. — Tud számolni, szom­széd úr? Mondja meg, mennyivel lett most drá­gább a valutakerete? Több mint egy ezressel. Ezen ka­cagjon és ne azon, hogy nekimentem a fának józa­nul. — Na de Stohanek úr! Maga mindenből politikát csinál. Húsvétol, leissza magát, fejjel rohan a fá­nak, és ahelyett, hogy ma­gába szállna, bírálja a kormány pénzpolitikáját, örüljünk, hogy csak ezt tojta nekünk a nyuszi. Ettől a kis kioktatástól olyan lesz a szomszéd, mint mackósajtban a brummo- gás. Hallhatatlan. Nem ér­tem, mit mond, mert mo­rog. Közben állunk a hegyen, a víkenddombomon, és nézzük a tájat. Tavasz van, nekem jut eszembe, hogy azért mégiscsak szép volt az ünnep. A gyermekeket szesszel nem kínálták, na­gyon sok részeg nem akadt az utamba. Ekkor szólal meg újra Stohanek. — Jó itt a levegő. Szinte harapni lehet. Megenge­di...? Leült. Nagy ég. Fél órája sincs, hogy frissen festet­tem a padot. Most mit te­gyek, mit mondjak? Jól ül, szomszéd? — kérdezem gyászosan, majd az iránt érdeklődöm, megvan-e még otthon a tavalyi nyújtófa. A szomszéd nem érti nem is baj. Elég, ha én tudom hogy az a nyújtófa néha Stohanekéknél nincs kivilá­gítva. Viszont bosszant, hogy most festhetem újra a padot. A festék is drága. ■ Seres Ernő ségeknek kiírt ipartelepíté­si alapot. Ekkor került szóba a művelődési ház nagyter­me. Annak rendje módja szerint először megvitatták a tanács végrehajtó bizottsá­gában, majd a tanácsülésen, a népfrontban, a tavalyi fa­lugyűlésen is szóba került a téma. — Nem volt ellenvetés, más javaslat — magyarázza a tanácselnök. — Ezek után indítottuk el a kérelmünket. Megkerestük a „Start”-ot, megszereztük a megyei ta­nács művelődési osztályának hozzájárulását arról, hogy a művelődési célú helyiséget bérbe adhassuk a vállalat­nak. így indult nyolc hónap­pal ezelőtt a kis üzem, amely műanyag tárgyakat gyárt. Tizenöt embert foglalkoztat jelenleg, igaz nem mind ján- di, de nem sikerült csak helyből szakembereket talál­ni... önállóság gondokkal A teljes képhez hozzátar­tozik, hogy a „Start”-nak bérbe adott 190 négyzetméte­res nagytermen kívül még maradt egy kisebb, körülbelül 100—120 ember befogadására alkalmas közösségi helyiség és az épületben van — az állítólag gyéren látogatott könyvtár is. A kérdés mégis az, lehet- séges-e, hogy egy elég za­jos üzemecske és az alkalmi­lag iskolai, közéleti rendez-, vényeket, netán műsoros es­tet tartó művelődési ház megférjen egymással? A helyszíni tapasztalataink szerint aligha. A műanyag- • présgépek laikus fülnek is túl zajosak ahhoz, hogy a szomszédos helyiségekben — műszak alatt — zavartalan lehessen a művelődés. Már­pedig a gépek úgy hoznak hasznot — a vállalatnak. a dolgozóknak — ha több mű­szakban, folyamatosan dol­goznak. Még a próbaüzem szerint megy a munka jelen­leg, de rövidesen átállnak a normális, üzemszerű terme­lésre, ha... — Ha nem dönt úgy a ta­nácsülés, vagy esetleg a falu­gyűlés, hogy telepítsük ki az üzemet — folytatja Kakuk Bertalan tanácselnök. — Tíz éve lett újra önálló a közsé­günk, azóta történt néhány változás. Mindenki jól em­lékszik még, hogy az utcák többségében nem volt járda, a községet földutak hálózták be, nem volt egészséges ivó­víz, sok kárt okoztak a bel­vizek, kritikán aluli volt a községben a közvilágítás, hogy már a többiről, az óvo­dás, iskolás gyermekek elhe­lyezéséről, étkezési gondjai­ról ne is beszéljünk. Érezni a hiányát Toldi Ferenc tanácstag is megerősíti, sőt jócskán kiegé­szíti az utóbbi években a község lakóinak áldozatos munkájával — és a tanácsi vezetés igyekezetével — meg­valósult beruházásokat. Ezért ütközött meg ő is, hogy a már elfogadott és nyolc hó­napja meglévő miniüzemet miért támadja néhány em­ber, amikor a községi tanács ezzel helyi munkalehetőséget kívánt teremteni, s a jövőben akár 30—40 dolgozó alkalma­zására is lehetőség kínálko­zik. Szalai Károly megbízott is­kolaigazgató, egyben az MSZMP községi titkára is úgy vélekedett, szükség van az üzemre, bár sokkal sze­rencsésebb lett volna egy kézműipari — csöndesebb te­vékenységgel járó — részle­get létesíteni a művelődési házban. így zavartalan lehe­tett volna az együttélés. Érvek, ellenérvek ütköznek Jándon. Ha marad a mini­üzem, az épületben aligha lehet itt bármikor is igazi művelődési tevékenység. Ha kitelepítik, a községnek visz- sza kell fizetni a — Balogh Zoltán igazgató szerint -Lj- mintegy fél-egymillió forint értékű eddigi befektetés költ­ségeit Okos döntés : előtt j Kívülálló — ez esetben 'az újságíró — aligha lehet ez ügyben bölcsebb, mint az itt élő emberek. Tanácsot adhat legfeljebb. Az egyik lehető­ség: az egész művelődési há­zat átadni, üzemmé fejleszte­ni, és új hajlékot keresni, de hol, a művelődésnek. A má­sik — ha mindenképpen . a községben akarják tartani az üzemecskét — annak kellene' keresni megfelelő épületet. S a harmadik lehetőség: vissza­állítani az eredeti állapoto­kat, kártalanítani a Start-ot. A három közül egyik sem fájdalom — és áldozatmen­tes — megoldás. Mégis, vár­hatóan március 28-án a ta­nácsülésen ki kell mondani a végső szót. Alapos, mindenre kiterjedő, okos mérlegelés — nem pedig az indulatok, el­lenérzések — adhat alapot a mindenki számára megnyug­tató döntéshez. A falu érde­ke, nyugalma megkívánja az ilyen döntést... Páll Géza SZERKESZTŐI NOTESZ I ) ' • . rrt engizben jártam a l múlt héten — ha­marosan elkészül az útibeszámoló is. E so­rok tehát csak előzetes­nek tekinthetők, s nem is annyira a hatalmas kazahsztáni építkezésről szólnak, mint az ott dol­gozó szabolcs-szatmári KEMÉV-esek hazai dol­gaink iránti élénk érdek­lődéséről. Szerda zsúfolt nap volt Tengizben: tizenkét óra munka, az előző napoké­nál egy kicsit hidegebb, erősebb széllel dacolva. Este 20.45-kor a vállalat termelési főmérnöke tar­tott tájékoztatót és vála­szolt a kérdésekre. Tíz óra tájban vetődött fel, hogy beszélgessünk az itt­honi politikai helyzetről, hiszen a hírek még arány­lag jól eljutnak a négy­ezer kilométerre lévő si­vatagi munkahelyre, ám a kommentárok annál kevésbé. A vállalat párt- bizottságának titkárával felváltva válaszoltunk, s éjfélkor is csak azért áll­tunk fel — még vagy negyvenen voltunk akkor a klubteremben —, mert az ébresztő csütörtökön is hatkor volt. . . ízelítő a kérdésekből: hogy lett ennyi „magyar” egyszeriben? — nehezen értik honfitársaink a tá­volban, ami március 15. táján történt az „ünne­peljünk együtt, ne ünne­peljünk együtt a nemze­ti ünnepen” témakörben. Aztán hogyan lett egy­szerre ennyi papír, holott néhány hónapja még a napilapok terjedelmét csökkentették, most meg szinte minden héten egy újabb „független” lapot visz valaki, aki itthon járt... És mi van itthon a felelősséggel? „Mere­dek” hírek látnak napvi­lágot (például számos ha­lott a román—magyar ha­táron, ami nem volt igaz), és a hibás, emberek ezre­it félrevezető, felzaklató írások megjelentetése után semmi elmarasztalás? Va­lóban mindent lehet most itthon? És mi történik a lakás­építésben — hiszen a Tengizben lévők többsé­ge éppen lakásgondja megoldása miatt vállalta a Kaszpi-tenger melléki munkát —; mire haza­jönnek, már az ő kiemelt fizetésükből sem futja majd az építkezésre ... 1 Sok kérdés vetődött még fel itthoni dolgaink­ról',' rnígnem valaki meg- ' kérdezte: és mi van a ! Tkunkéval, a szerkezet- : ’Váltással, a piacképesebb termékekkel? Arról miért hallunk olyan keveset? Csupán kevés hír jut el, vagy valóban háttérbe szorult a népben, nem­zetben, pluralizmusban gondolkodás mellett? Útban hazafelé-a négy­órás repülőúton többször eszembe jutott ez a kér­dés. Az természetes, hogy hogy aki négyezér kilo­méterre dolgozik ottho­nától, s egy évben csupán kétszer van módja, haza­jönni — másképpen lát­ja, érzékeli a Magyaror­szágon most jellemző fel- hevült politikai életet. a kérdés azonban en­yj nek ellenére jogos. Itthon átnéztem az egy hét alatt megjelent napilapokat. Az értékte­remtő munkáról, az al­kotó emberről valóban kevés a híradás. És az még a jobbik eset lenne, hogy csupán a szó kevés, s a kedvező tények gya­rapodnak. De félő, hogy a lapok jó tükröt tartanak — más most a sláger. Mellesleg Tengizben tegnap is tizenkét órás munkanap volt; sürget az átadás. Marik Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents