Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-24 / 71. szám

4 Kelet-Magyarorsxág 1989. március 24. Nyírlövő szülötte, aki Kis­várdán járt középiskoláEa, hogy aztán mérnöki képes­ségét Budapesten kamatoz­tassa. Ám az otthonról ho­zott színeket, édesapjától örö­költ rajzkészségét tovább­fejlesztette, a szó legneme­sebb értelmében alkotó ama­tőr festőművész lett Buczkó Im^e, akinek kiállítása a múlt héten nyílt meg és áp­rilis 12-ig látogatható a kis- várdai városi művelődési házban. A budapesti Művészeti Tárló vezetőjeként társadal­mi munkában is sokat tesz a képzőművészetért, s Losonci Miklós művészettörténész megnyitója szerint a képeket megnézők egy olyan életutat láthatnak, amely a nyírlövői hangulattól ível a Niagara- vízesés, a nagyvilág látomás­szerű megfestéséig. A művészeti hetek programjóból Színháznaptár Színpadon a balettígéretei Nyíregyháza . vendége az Állami Balett Intézet márci­us 24-én, este 6-tól a Váci Mihály művelődési házban. A jövő nagy balettígéretei is a fellépő művészjelöltek kö­zött vannak, akiknek — meg­lehet igen rövid időn belül — esetleg Európa, vagy a vi­lág híres színpadain, kon­certtermeiben lesznek nagy sikereik. Mostani műsoruk­ban, amelyet Dózsa Imre Kossuth-díjas kiváló művész, az intézet főigazgatója szer­kesztett és Forgách József érdemes művész rendezett, klasszikus és modem színpa­di táncok láthatók. Más műfaj, a néptánc kép­viselői mutatkoznak be kö­Mihály irodalomtörténész tart előadást, beszélgetőpart­nere Margócsy József iroda­lomtörténész. Két komolyzenei koncert lesz a 4-es iskolában márci­us 29-én és 30-án este 6-tól. Szerdán a nyíregyházi zene- művészeti szakközépiskola növendékei csütörtökön pe­dig a 4-es iskola kórusai mutatják be műsorukat a közönségnek. Itt énekelnek a Cantemus kórus tagjai is, akik a közelmúltban rangos nemzetközi versenyen nyer­ték el az első díjat. Nem lesz előadás a kővet­kező bemutatóig a nyíregy­házi Móricz Zsigmond Szín­házban. A március 30-ára, csütörtökre meghirdetett Diákszerelmet a Sarkadi-bér- lettel egy későbbi időpont­ban fogják megtartani. Ödön von Horvath: Mesél a bécsi erdő című népszínjá- tékának premierje április 1- jén lesz a Bemutató bérlet­ben. A művet Léner Péter ál­lítja színpadra, a főbb szere­pekben Molnár Erikát, Saf- ranek Károlyt és Szigeti And­rást, továbbá Zubor Ágnest, Feleki Sárit, Máté Etát, Mát­rai Tamást, Stettner Ottót, Bárány Frigyest, Vennes Emmyt és Simor Ottót láthat­ja a közönség. Az igazlátó zönségünknek szombaton 25- én este 6-tól ugyanott. A Kodály Kamara Táncegyüt­tes Zsurafszki Zoltán és Farkas Zoltán vezetésével az eredeti táncokat a koreográ­fiák érzelmi és tartalmi mon­danivalójával formálják to­vább táncszínházi művészet­té. Irodalombarátoknak szer­vez a megyei és városi könyvtár, valamint a Besse­nyei Társaság fórumot a könyvtárban március 30-án délután 5-re, melyen A nép és az irodalom címmel Czine Pályázatot hirdet ifjú ol­vasóinak a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Nyíregyházán és a megyé­ben, Móra Ferenc születésé­nek 110. évfordulója alkal­mából, Az igazlátó címmel, a Hazafias Népfront megyei bizottságának közreműködé­sével. Az olvasónapló-pályá­zaton 6—7—8. osztályos gye­rekek vehetnek részt egy- egy, vagy több olvasmányél­ményük leírásával, a feltétel csupán annyi; a pályázó fia­talok legyenek valamelyik könyvtárban beiratkozott ol­vasók. Van még egy kis idő, a dolgozatokat e hónap vé­géig kell beküldeni a nyír­egyházi könyvtárba. A leg­jobban sikerült írások szer­zői jutalomtáborozáson ve­hetnek részt, illetve könyv­ajándékcsomagot kapnak. így látja a népművelő: Sajtófotó, dokumentumfilm Kenyeres Imre, a nyíregy­házi Váci Mihály művelődési központ főmunkatársa, egy­ben a szervezési és tájékoz­tatási osztály vezetője, a márciusban zajló művészeti hetek több rendezvényének szervezője. A hozzá tartozó programok közül egy kiállí­tásról és két filmes ese­ményről mondta cl vélemé­nyét. — A művészeti heteken valószínűleg a legnagyobb érdeklődéssel kísért kiállítás a Magyar Hírlap fotósainak bemutatója. Szinte szájról szájra járt a fotótárlat híre, elterjedt a megyeszékhelyen, igen szép számmal jött már eddig is a közönség. A né­zőket megragadják pl. a Ma­gyarország szépét, vagy ki­emelkedő sportteljesítmé­nyeket ábrázoló képek, illet­ve a jó érzékkel ellesett, rit­ka politikai pillanatokat meg­örökítő fotók. A sajtófotónak ma, a demokratizálódási fo­lyamatban újfajta szerepe van, olyan, amit nem pótol­hat sem az írott szó, sem a televízió. Erre érzett rá a közönség... — Hasonlóan élénk érdek­lődés kísérte a filmművészeti főiskolások vizsgafilmjei­nek vetítését és az azt köve­tő ankétot. Mintegy 4 órányi anyagot kaptunk meg, ebből állítottuk össze a 2 órás mű­sort. Az itt látottak alapján az tűnik ki, hogy a fiatal művészjelöltek egy új eszté- tizmus irányába haladnak, új, szép mívességet tanulnak ... — Ismét vendégünk volt Magyar József, akinek most A lenullázott légió című filmjét mutattuk be. Szándé­kos az, hogy rendszeresen foglalkozunk dokumentum­filmekkel, mert ezekben tet­ten érhető a művészi alkotó- képesség, amellett egyfajta indukciós bázisnak szánjuk a néző számára, további be­szélgetésekhez, problémáink közös továbbgondolásához ... A nyíregyházi Váci Mi­hály művelődési ház prog­ramjából: Rendezvények: Az Állami Balett Intézet növendékeinek koncertje március 24-én este 6-kor, a Kodály néptánc­együttes műsora 25-én este 6- kor kezdődik. Szorító cím­mel gazdasági viszonyaink­ról hangzik el beszélgetés március 30-án este 6-kor, melynek meghívott vendégei Liska Tibor és Szabó István közgazdász, Solt Ottilia szo­ciológus. A vitát Szemján Tibor közgazdász vezeti. Klubok, körök: Az önis­mereti kör pénteken 5-től, az orvosklub 28-án kedden 5-től, az életvezetésklub 29-én szer­dán fél 3-tól, a Galaktikakör aznap este 6-tól, a fotóklub 30-án csütörtökön 5-től tart­ja következő foglalkozását. Szolgáltatás: A pszicholó­gusnak 29-én szerdán 5-től 7- ig lesz fogadóórája. Az ed­zettségi szintet mérő szolgál­tatással 30-án délután 4-től este 6-ig várják az érdeklő­dőket. Húsvét vasárnap és hétfőn zárva tart az intézmény, de megrendezik a vasárnap es­te szokásos diszkót 6-tól 10- ig, fiataloknak. Kivitelezői kapacitás Szabad kéz ösztöizésre Az IKV kísérlete Korlátolt felelősségű tár­saság létrehozását tervezi „házon belül” az ingatlanke­zelő és szolgáltató vállalat Nyíregyházán. A szervezendő kft egyszemélyes, alapítója az ingatlankezelő vállalat, mely bevitt vagyonával fe­lel a vállalkozás sikeréért. Hol tartanak a kft alapításá­nak előkészületei és mi az, ami rákésztette a vállalatot az új vállalati forma adaptá­lására? A változás előzmé­nyeiről és jelenlegi állapotá­ról Tóth Tibor műszaki igaz­gatóhelyettes ad tájékozta­tást. A vállalat, profiljából adó­dóan, többféle munkát vé­gez, felügyelete alá tartozik á lakásgazdálkodási, hibael­hárítási, gépészeti és építési üzem. Ez utóbbi feladatköre a magasépítésre, a felújításra, a karbantartásra és a felvál­lalt kivitelezési munkák szakszerű elvégzésére terjed ki. — A kft alapításának gon­dolata — mondja az igazga­tóhelyettes — az építési üzem Azt, hogy bizonyos élőskö­dők valakit vagy vala­mely állatot megbetegíte- nek-e vagy sem, eddig gyak­ran úgy állapították meg, hogy házinyulakba bejuttat­ták az élősködő lárváját, az­után az állatokban termelő­dő ellenanyagot a vérükből kivonták, majd a vizsgálat­hoz szérumot készítettek. Svájcban, a zürichi egye­Ősemberkoponya Kifiában A kínai Tudományos Aka­démia őslénytani intézetének munkatársai nyolcmillió évesre becsült Ramopithecus- koponyára bukkanak Jünan tartományban. A kitűnő ál­lapotban fennmaradt kopo­nyán már számos emberi vo­nás figyelhető meg: állkap­csa kevésbé előreugró, met­szőfogai kicsinyek, keske­nyek, éppúgy a szemfogak is, az őrlőfogak koronáján pedig vastag a zománcréteg. Hogy ennek a hominidának Afrika vagy Ázsia volt-e az őshazája? — ezt az eddigi leletek alapján nem lehet el­dönteni. Valószínű, hogy párhuzamosan fejlődtek Af­rikában is, Ázsiában is. Kom a régi kaknkkoa Arája? Nem valószínű, hogy valaha is jó lesz ... Órásmes­terek alkatrészhiányra pa­naszkodnak, elvétve vannak olyan iparosok, akik e hiányt saját készítésű szerkezetek­kel pótolják. Képünkön a ka- kukkos órát javítók egyike: Ács Attila. (S. A.) kapcsán fogalmazódott meg, "hiszen az üzem gazdálkodása elmarad a többi részleg eredményességétől, a tavalyi évet is veszteséggel zárták. Az új gazdasági szabályzók kft alapításakor — bizonyos mértékig — szabad kezet ad­nak a bérszabályozásban és a bértömeg-gazdálkodásban, ami ösztönzőleg hat a dolgo­zók teljesítményére. Ezáltal az üzem is érdekeltté lesz téve a piaci versengésben, hatékonyabban, rugalmasab­ban és kevesebb költséggel vehet majd részt a kivitele­zési munkálatokban. Az alakuló kft körvonalai­ban már kirajzolódik, egye­dül a személyi kérdésekben nem döntöttek még az ille­tékesek, az új felállásban te­hát a szereposztás még hátra van. A vállalat április 1-jé- től szeretné működésbe hoz­ni a kft „gépezetét”, ami kö­zel 70 ember munkáját érinti majd közvetlenül a változá­sok nyomán. (cs. zs.) tem Parazitológiai Intézeté­ben nyulak helyett tyúkokat fertőztek meg, s az ellen­anyagokat azok tojásainak á sárgájából vonták ki, A tyú­kok tehát életben maradtak, ráadásul így az ellenanyag mennyisége is jóval nagyobb lett, mint volt a régebbi el­járással. A kutyagalandféreg- nek a kimutatására ez az el­járás már bevált. Hasonló módon* akarnak termelni el­lenanyagot a vérhasamőba ellen is. Az ötvenéves, szakképzet- len, többszörösen büntetett Pataki József, ajaki lakos hat kiskorú gyermeke jogosan mondhatja: eddig szomorú gyermekkorok volt. A vádlott a büntetésének letöltése után — noha egész­séges — sem állandó, sem alkalmi munkát nem vállalt. Ö és a családja rossz körül­mények között, a Pataki Jó­zsef anyósa egy szobából ál­ló, elhanyagolt, elavult laká­sában élnek. A vádlottnak csupán a felesége rendelke­zik csekély jövedelemmel, de az és a családi pótlék annál is inkább kevés a létfenn­tartásukhoz, mert Pataki Jó­zsef a rendelkezésükre álló anyagiak nagy részét szeszes italra költi. Mindennap leit- tasodik, s ilyenkor ő és a fe­lesége között állandó a vesze­kedés. A vádlott gyakran a gyerekei előtt is bántalmaz­ta feleségét, sőt az asszonyt a gyerekekkel együtt a la­kásból kikergette. Ittasan nemegyszer a lakás berende­zési tárgyait összetörte. Meg­történt: a vádlott a gyerekeit a mezőre lopni küldte, s mivel azok erre nem voltak hajlandók, megverte őket. Pataki József a kiskorú gyerekei eltartásáról, nevelé­séről nem gondoskodik, azok ápolatlanok, gyakran koszo­sán, sőt tetvesen mentek is­kolába, illetve óvodába. A kicsinyek sokszor annak el­lenére is hiányoztak az Isko­lából, hogy ott ingyenes nap­közis és ingyenes tanszerel­látásban részesültek. Pataki József italozó, agresszív, kö­tekedő viselkedése a kör­nyezetében élőket is felhábo­Megtámadták ókét... Diáknap­visszhang Középiskolások részére szervezték meg a megyei di­áknapok *89 eseménysoroza­tot, amelyet március 11-én és 12-én rendeztek meg Nyíregy­házán. Sok tehetséges fiatal mutatkozott be a kilenc mű­vészeti kategóriában, de mint egy, a szerkesztőségünkbe küldött levélben olvastuk, a „tapasztalatok nagyon kiáb- rándltóak voltak”. A Budai Nagy Antal Óvó­női Szakközépiskola nevelői szóvá tették, hogy a helyszí­nek és az időpontok változá­sai miatt bizonytalanságban várakoztak a résztvevők. A „megnyitó műsor” igényte­lennek bizonyult, a rendezők a közbiztonság megóvása ér­dekében keveset tettek, a sza­badidő csarnok és a kollégi­um közti utazásra pedig egyetlen autóbuszt biztosí­tottak. Márföldiné Kotricz Erzsé­betet, a KISZ megyei bizott­sága titkárát kérdeztük meg, hogyan látja ö mindezt a szervezők szemével. — Arra törekedtünk, hogy a művészeti bemutatók egy helyen legyenek, ne szétszór­va a város több pontján. Technikai okok miatt végül a színjátszó és a pol-beat ka­tegóriát a művelődési köz­pontban rendeztük meg. A nyomdai átfutás miatt a programfüzet hamarabb el­készült, s így lehettek ben­ne hibák, amit mi el is is­merünk. A változásokról azonban előző nap tájékoz­tattuk a nyíregyháziakat, a vidékiek pedig péntek dél­után a kollégiumban láthat­ták a végleges programot, te­hát mindenki felkészülhetett időben. A megnyitó ünnep­ségen diszkó volt, a rendért a csarnok személyzete volt a felelős. Azt megmondtuk előre, hogy egy busz van, s kétszer fordul. Hogy a disz­kó után nem szálltak fel a járműre a fiatalok, hanem gyalog indultak be a városba, arról nem tehetünk. Egy banda ugyanis igy támadott meg néhány középiskolást, akik közül az egyiket a bal­eseti sebészetre kellett szállí­tani. Mi nem lehettünk ott minden egyes résztvevő mel­lé tt. — A zsűri pártatlanságát is bírálták a levélírók. — A zsűri tagjait a Váci Mihály művelődési központ kérte fel erre a munkára, s épp azért, hogy ne legyen senki iránt elfogult, középis­kolai tanár nem volt közöt­tük. M. M. I.. rjtotta, de szólni nem mertek neki. A gyerekei az ingersze­gény, elhanyagolt környezet miatt enyhén szellemi fo­gyatékosok. Az apjuk élete, magatartása nemcsak az alapvető szükségleteik kielé­gítését akadályozta, hanem a gyermekek személyiségfejlő­dését is. A kicsiken már neu­rotikus tünetek is észlelhe­tők. Az 1988. január 26-án végzett orvosszakértői vizs­gálatok során ütésből, vagy ütődésből származó hegek voltak rajtuk, de a gyerekek azok eredetéről nem tudtak felvilágosítást adni. Az Ajaki Nagyközségi Ta­nács végrehajtó bizottsága tavaly március 21-i határo­zatával a három Pataki-kis­lányt ideiglenesen a Szabolcs- Szatmár megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetbe utalta. A vádlott, Pataki József nem elmebeteg, nem gyenge­elméjű, és nála tudatzavar sem mutatható ki. Azonban idült alkoholizmusából ere­dően kóros személyiségje­gyek, és kezdődő enyhe szel­lemi hanyatlás felfedezhető nála. A vádlott viselt dolgait a bíróság előtt a tanúk is megerősítették. A Nyíregyházi Városi Bí­róság Pataki Józsefet kisko­rúak veszélyeztetéséért hal-/ mazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt két év hat hónapi fegyházbüntetés­re ítélte, és a közügyektől három évre eltiltotta. A vádlott és a védője az ítélet enyhítéséért fellebbe­zett, de azt a megyei bíró­ság helyben hagyta. (cselényi) Ellenanyag-termelés tojásban A tárgyalóteremből Lopni küldte gyerekeit

Next

/
Thumbnails
Contents