Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

1989. március 11. Kelet-Magyarország 15 Gergely J eles nap a kalendá­riumban március 12-e, a Gergely-já- rás ideje. Ünnepnek IV. Gergely rendelte 830-ban, I. Gergely tiszteletére. E napon volt szokásban, hogy az iskolás gyerekek csapatostul verbuválták társaikat, menjenek minél többen tanulni. Házról házra járva mondták a köszöntő verseket. Gya­nítható azonban, hogy nem csupán a tanulni vá­gyás nemes szándéka, ha­nem valami más miatt maradt fenn oly sokáig ez a szokás: ilyenkor szedték össze a lencsét, babot, kol­bászt, zsírt, tojást stb. — természetbeni adományo­kat a tanítónak. Ebből is látszik, nem volt minden rendben a pedagógusok munkájának tisztességes megfizetésé­vel — élelemmel pótolni kellett. De mégis, nagyot változott a világ az idők múlásával! Mert ugyan melyik diáknak jutna ma eszébe, hogy a jómódúbb szülők körében gyűjtőak­ciót szervezzen tanára megsegélyezésére ... (be.) FOGADÖÖRAK. Március 13-án a Nyíregyházi Városi Tanács el- nökhelyettese, dr. Koncz Imre tart hivatali helyiségében 8 órá­tól 10 óráig fogadóórát. Ugyan­ezen a napon dr. Fazekas János vb-titkár fogadja az állampolgá­rokat 7,30 órától 8,30 óráig. A Nyírbátori Városi Tanács vb- titkára, dr. Nagy László márci­us 13-án 10—12 óráig és 16—17,30 óráig tart fogadónapot hivatali helyiségében. Szintén hétfőn várja a hozzá forduló állampol­gárokat a Kisvárdai Városi Ta­nács elnöke, Tóth László, öt 10 és 12 óra között kereshetik fel az ügyfelek. KITÜNTETÉSEK. Eredmé­nyes munkájuk elismerése^ ként a Haza Szolgálatáért Ér­demérem bronz fokozatával tüntette ki a honvédelmi mi­niszter Horváth Miklósáé és Zadubenszki Andrásné kine­vezett polgári alkalmazotta­kat, a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancs­nokság dolgozóit a nemzet­közi nőnap alkalmából. Ugyancsak nőnap alkalmá­ból részesítette „Miniszteri Dicséretben" az igazság­ügy-miniszter Oláhné dr. Jakab Ilona ügyvédet, a nyíregyházi 2. sz. ügyvédi munkaközösség tagját. Tavaszi szünet: április 1—április 9. Három hét múlva kezdődik a tavaszi szünet: az általános és középiskolások hagyomá­nyos tavaszi pihenője az idén április 1-től 9-ig tart, tehát nem kapcsolódik a húsvéti ünnephez. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 31-e, a szünet utáni első pe­dig április 10-e lesz. Mivel a jogszabály lehetőséget ad az iskolák nevelőtestületeinek, hogy a téli, illetve a tavaszi szünet kezdő vagy befejező napjáról maguk döntsenek, előfordulhat, hogy egyes is­kolákban április 1-jén, szom­baton — amely ezúttál ápri­lis 3-a, hétfő helyett munka­nap —, még lesz tanítás. Az idén égyébként a tanév június 9-éig tart, az érettségi írásbeli vizsgák a középisko­lák nappali tagozatán május 15-én kezdődnek. A közös írásbeli érettségi-felvételi vizsgákat május 22-től tart­ják meg. (MTI) A fiúk a nyíregyházi Lenin téri üveg-porcelán üzletben dolgoznak. (S. A. felv.) az ifjú gárdisták megyei küldöttértekezletét rendezik meg március 11-én 9 órától Nyíregyházán az MHSZ megyei székházában. A résztvevők megvitatják a „hogyan tovább?” kérdését, megválasztják a megyei pa­rancsnokságot, valamint az országos Ifjú Gárda-küldött­gyűlésre és a KISZ XII. kongresszusra a küldötteket. „A SZAMUELYEK NYÍR­EGYHÁZÁN ÉS SZABOLCS MEGYÉBEN” címmel tart előadást március 13-án 17 órától a Jósa András Múze­umban dr. Feigel Mihály kandidátus, a mezőgazdasági főiskola tanára. Ez a rendez­vény a „Beszél a múlt” elne­vezésű TIT szabadegyetemi előadássorozat utolsó foglal­kozása lesz. Nagy volt az érdeklődés a Te­lefondoktor-szolgálat múlt heti előadása iránt: naponta több mint százan hallgatták a 13-555- ös telefonszámon az automatát. Éppen ezért egy héttel tovább, március 13—18-ig — hétfőn reg­gel fél nyolctól péntek este nyolcig, és szombaton reggel fél nyolctól délután négyig újból közvetítik ,.A nők szexuális za­varai és gyógyításáról” szóló egészségügyi tájékoztatást. A LELKISEGÉLY-SZOL­GÁLAT Nyíregyházán szom­baton -és vasárnap várja a hívásokat. Mindkét napon délután hat és este tíz óra között tartanak ügyeletet a szakemberek. A leíkisegély- szolgálat telefonszámai: 13­097 és 13-804. Gondjával, krí­zisével, magányával fordul­jon a szolgálathoz, mely igyekszik a legjobb segítsé­get nyújtani. ■fa Gyermekműsort rendeznek március 12-én 10,30 órai kez­dettel a ti'szadadai Rákóczi étteremben. A Tiszavasvári ÁFÉSZ helyi intéző bizottsá­ga és a községi tanács által támogatott programban fel­lép a népszerű nyíregyházi Dongó együttes. KISIPAROSOK MÁRCIUSI ÜGYELETE. Nyíregyházán, már­cius hónapban az alábbi kisipa­rosok tartanak ügyeletet és vé­geznek szolgáltatásokat a lakos­ság részére: Vigh István üveges. Szőlő u. 5.. Molnár Tibor vízve­zeték-. központifűtés-szerelő. Só­lyom u. 26.. Varjas László ház­tartásigép-szerelő. Kun Béla u. 27.. telefon: 18-756. Szakács End­re autószerelő. Makarenko u. 116., telefon: 19-273, ifj. Duleba Vilmos lakatos. Kiss Ernő u. 47., Dani István RTV-műszerész. Fa­zekas János tér 11. A SPORTFOGADÁSI és lot- TÓIGAZGATÖSAG pénteki köz­lése szerint a 10. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Az illeték levonása után a 4 talála­tos szelvényekre egyenként 392 591 forintot, a 3 találatosokra 1658 forintot, a 2 találatosokra pedig 52 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglege­sek, a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) löldért-árak szombaton Ezen a héten is bőséges az áruválaszték Nyíregyházán, a Zöldért Vállalat — piaccsarnoki — 20-as boltjában. Tájékoztató jelleggel közöljük, mit és meny­nyiért vásárolhatunk? Tárolt áruk: A burgonya kiló­ját 10 forintért, a vöröskáposztát 13-ért, a dughagymát 35—40-ért vehetjük. A fokhagymát 60—70- ért, a lilahagymát 22-ért árulják. A gyökér kilóját 21 forintért, a zellert 22-ért, a sárgarépát 14— 18-ért, a karalábét 14—16-ért, a fejeskáposztát 11-ért, a kelká­posztát 40—45-ért, a vöröskáposz­tát 12-ért kínálják. A szárazba­bot 50—75 forintért, a mák kiló­ját 130 forintért, a dióbelet 230- ért, az almát 8—14-ért vásárol­hatjuk. Melegágyi primőrökből igen kevés még a felhozatal. Jelenleg a bolt csak az uborkát 110 fo­rintért. salátát fejenként 15—20- ért, zöldhagymát csomónként 15 forintért árulja. Déli gyümölcs­ből kielégítő az ellátás, lehel kapni: banánt 57 forintos áron, narancsot 53-ért és kubai na­rancsot 27 forintért. A tojás da­rabját 2,80-ért adják. Fortuna mostohái A Sportfogadás a leg­utóbbi számában egy lehangoló tu­dósítást közöl ezzel a címmel: Merre járt For­tuna? A tudósításhoz mel­lékelték hazánk térképét. A térképen számokkal je­lölték, hogy melyik me­gyében hányszor értek el öt találatot a lottózók. Ki hinné, hogy a térképen látható statisztikában is az utolsó helyen áll Sza- bolcs-Szatmár! E statisztikából kiderül, hogy az elmúlt 32 év alatt Budapesten 96, Pest me­gyében 14, Baranyában 16. Csongrádban 13 találatot regisztráltak. Szabolcs- Szatmárban csak négyet. Sovány vigasz, hogy „holt­versenyben” vagyunk az utolsók. Tolna megyére is csak négyszer mosolygott öttalálatossal a szerencse istenasszonya. Azt hiszem, valamennyi megyénkben lottózó tár­sam nevében is mondha­tom Fortunának a nép­szerű dalt felhasználva: „Legyen több telitalálat nékünk itt lenn és nagy- nagy dicsőség Néked ott fenn.” (nábrádi) ___________________________/ o .** ^&2 jS ^ § 3 2 £" 5 cr 5 50.00*5 - jl 3 & 2* ^ 3Cr 03. N ^ d W ® M 2 ül 2.^ w ww w w w w w w c* 3 Jö £ • • j* 5j3> 8L íi> •** O <<. o & 2 22 J ^ oi ÍD m ' 2* 5* - Jr* Cfl ■ ^ 3" 3 £ 3 £3®: ~ "§ oo.o • »N ~3§ 32 < * £ 5 § £<8 ^ B (S o-N IsP £*£ fa Ilii §S-ga $§3“!- SS! - 5-! gs| -fg pi ' tf. -íl* lísasg­EÍs ■»! &|| :r i-a Is |Sa I IH : Sgs ,5 í J Jl fs - S 3 * IS ** Zí& 1 1 Isi Isf 9a "I- ti - III s * * *» Üt lb I" Ki ! : I. ífh m 03 3 03.0Q 3: 3 C> a 5 2 rv S 3_ " ? v Én &3.S 5 &oq£ £ • O 03. 2. £ £ O:a>i0<t>fD o WL ” (D ■ O* gilt S- • N N 3 S2r 7? 01 ?■ S « » §■?* r^T 2: Eo 3 . g»o-3»­! • ; ; ; . ; ; ; • • I 1 oo -t • ! ! N« ; | . u »•o™ . i > ; > 3^I. i ; i ; : E> i i ; | ; w | N : " (g I : i : i í i ! : : I »«.sis i - ° I 3 i : i ! *2 i ; i : | 5 ||li I s : ® i : i i i »s ! i i : : 3 ! ? : s e|nI : i ! i ! || : ; I i : a íS-ggs Si 10 ^ 1 1 1 o. 3 1 1 , , ■ oo-'Ngcy x- 1 ^ : 1 1 1 3 o. 1 1 1 1 a>- a>-~ rr ; o j » ; I * ! j I ! ; ! ; 3 1 N 1 po 03 , 1 I 1 ! 2.0 I 1 ; . 1 m-Ci-.C:*0­1 ” nís" i : : « |a.»3 : ! <íS3s ! ; ; -C- ! ; ; ! : 55 «Sp. s 1 I 3 03. N ; 1 • 1 ! (Th 1 ! I 1 : i ::i!i I i ! i i i ! C: ja 0.3: hJ 3^ Ww 03 ~ í? o o. J5* N« 3 ns 3 05 ft ■■ fcí p: M» ■■■- , S 3 £ , o 0.5* zflt 2 (i o — ess-a se 0B S M. _ Ä* Ä 02.33^5; W' 3 V j] 1 I < S ►tj o «2 03. ro tj a S o w p, w x o 2 £25.2 £ N 3 03. 03 g. 2 W O a j N g. Cfl 03.SfD S ^ O* 03*03 " n*3* £p5> ä ö fo w O «33. OS o: (D'dtn^ 0^5. Sto 2 ^ PN — JU •-‘c^ Cl .(B,. H fi>> Cfl Cfl (t­a x h 0*0 a S 5 er o1 KÜLDÖTTGYŰLÉST TART a nyíregyházi áfész március 11-én 9 órától a Piaccsarnok éttermé­ben. A szövetkezet 15 ezer tag­iét 200 küldött képviseli majd a tanácskozáson, amelyen értéke­lik az elmúlt évi üzletpolitikát, valamint módosítják az alapsza­bályt. HUNNIACOOP Szabolcsi Ba­romfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat Kisvárda. Ipari u. 9. sz. alatt felvételt hirdet gépszerelő, géplakatos, autósze­relő munkakörök betöltésére. Fi­zetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni a vállalat munka­ügyi osztályán lehet. (530) AUTÓMODELLEK ME­GYEI VERSENYÉT rendezik meg az MHSZ szervezésében március 11-én 9 órától Nyír­egyházán az úttörőházban. A belépés díjtalan, az érdeklő­dők a verseny végén a mo­delleket kipróbálhatják. DÍJTALAN közterület­foglalást biztosítunk azoknak a magánkereskedőknek és kisiparosoknak, akik március 15-én Nyírbogdány község köz­pontjában részt vesznek a kira­kodó vásáron. NYlRBOGDANY KÖZSÉGI TANÁCS. (651) MEGÁLLAEODÁST ÍRT ALÁ március 10-én a Jósa András megyei kórház me­gyei és városi család- és nő­védelmi tanácsadó intézete és a Nyíregyházi Divat Ruhá­zati Vállalat. A szerződés sze­rint a vállalat 40 ezer forin­tot utal a kórház számlájára a rákszűrő vizsgálathoz szük­séges kolposzkóp megvásár­lásához, viszonzásul pedig a tanácsadó intézet 1993-ig szervezett keretek között fo­lyamatosan szűri a vállalat nődolgozóit. Megkérdeztük: iftiért kell munkaidőben bontani? Többen is telefonáltak szer­kesztőségünkbe, hogy Nyír­egyházán, a 3. sz. postahiva­talban, a Vörös Hadsereg ut­cán tűrhetetlen állapotok vannak. Munkások dolgoznak az épületben, száll a por, a kopácsolás miatt nehéz te­lefonálni. Jenei Magdolnát, a postahivatal vezetőjét kér­deztük meg, hogy miért van egy időben az ügyintézés és a felújítás. — Garanciális javítást vé­geznek nálunk az Épszer munkásai, mivel felpúposo- dott a keramitlap, leesett a falburkolat csempéje. Mi hiába kértük, hogy munka­szüneti nap, vagy legalábbis munkaidő után jöjjenek, de az Épszer nem vállalta, mert a dolgozói vidékiek. — Nem lehetett volna be­zárni a hivatalt 1—2 napra? — Engedélyt kértünk erre a debreceni postaigazgatóság­tól, de közönségszolgálati okokra hivatkozva nem en­gedték. A telefonta ('szel cetes után nemsokára visszahívta széTr- kesztöségünket Jenei Magdolna: — Sikerült beszélnem a postaigazgatósággal, s meg­engedték, hogy március 13- án és 14-én, hétfőn és ked­den a javítások miatt zárva legyen az üzlet. Megkérdeztük Ember Lajost, az Épszer föüzemvezetőjét, hogy miért nem vállalták a hétvégi munkát. — Arra nem tudok most választ adni, hogy kik egyez­tették így a postahivatal ja­vítását, de az biztos, hogyha szükséges, éjjel is dolgoznak embereink, mint például, amikor a Sóstói úti kórház konyháját újították fel, s ugyanakkor a vidékieket- is be tudjuk hozni gépjárművel a hétvégeken, (m.) A SZERK. MEGJ.: A garan­ciális javítás mindig ráfizetést jelent a kivitelezőnek, s a mun­kások hétvégi szállítása és munkaidejének megfizetése csak tovább növeli a költsége­ket. Egyszerűbb tehát a rendes munkaidőben elvégezni a javí­tásokat. függetlenül attól, hogy zavarja a postai forgalmat. Végül bezár a jövő héten két napra a hivatal, hogy ne érje őket az ügyfelek részéről több támadás, de mindezzel megint csak az állampolgárt éri vesz­teség. MÁRCIUSI IFJAK. Már­cius 11-én — szombaton — délelőtt 10 órai kezdettel „Márciusi ifjak” címmel ma­tinét tartanak a Jósa And­rás Múzeumban általános is­kolások részére. Az érdeklő­dők megismerhetik a múze­umban őrzött 1848-as erek­lyéket és dokumentumokat. FELVESZÜNK számítógépes műszerészeket felsőfokú szak­irányú végzettséggel. Jelentkezni lehet KSH-SZÜV Nyíregyházi Számítóközpont 4400 Nyíregyhá­za, Vasvári P. u. 1. (SÍ2) Belobbant az olajgőz Három bejelentés érkezett teg­nap a megyei tűzoltóparancsnok­ságra. A délelőtti órákban Fé- nyeslitkén a Gáz- és Olajszállító Vállalat 12. sz. telepén hegesz­tés során az olajgőz belobbant, s ennek következtében két sze­mély az arcán égési sérüléseket szenvedett. Nyíregyházán a Sza- „muely-lakótelepen rövidzárlat ' miatt gyulladt ki egy Wartburg személykocsi, amelyben közel 100 ezer forintos kár keletkezett. Dombrád és Tiszakanyár között avartűzhöz riasztották a tűzoltó­kat. Közlekedési balesetek is tör­téntek tegnap délután Nyíregy­házán. A László utcán kerékpá­ros fordult ki egy személygépko­csi elé. Az ütközés során a ke­rékpárost könnyű sérüléssel szál­lították a mentők a kórházba. Szerencsére szintén könnyű sé­rülést szenvedett az a 8 éves gyermek, aki a Kun Béla utcán szaladt egy autó elé. 11., szombat SZILARD NAPJA A Nap kél 6 óra 06 perc­kor, nyugszik 17 óra 43 perc­kor. A Hold kél 7 óra 23 perc­kor. nyugszik 23 óra 14 perc­kor. Négyszázhetvenöt éve halt meg Donato de Angelo Ur- bino Bramante (1444 körül— 1514) olasz építész, festőmű­vész. 1989. március 12., vasárnap n GERGELY NAPJA A Nap kél 6 óra 04 perc­kor, nyugszik 17 óra 44 perc­kor. A Hold kél 7 óra 53 perc­kor, nyugszik — óra — perc­kor. Száztíz éve. 1879. március 12-én tört rá Szegedre a tiszai árvíz. Várható időjárás az ország területén ma estig: a Du­nántúlon változóan, másutt többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan vár­ható gyenge eső, zápor, ke­leten, délkeleten helyen­ként hózápor is valószínű. Általában mérsékelt, válto­zó irányú, keleten viszont időnként élénk északi szél várható. Főként éjszaka, reggel lesz párás a levegő. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —l, plusz 4 fok között, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet délnyugaton 13, északkeleten viszont 8 fok körül alakul. (MTI) Megér egy mosolyt — El akarok válni a férjemtől! Még éjjel is más nőkről álmodik! — Beszél álmában? — Ö nem, ö annál sok­kal rafináltabb! Olyasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÓ Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. HÍREK n y§gg Március

Next

/
Thumbnails
Contents