Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-28 / 50. szám
1989.február 28. BOT / ■ i aponta látni a régim geli csúcsforga- w lomban. Mintha mindig sietne, aprókat lép, törzse egyenes, nem néz se jobbra, se balra. Divatos dzsekit, nadrágot és rövid szárú csizmát visel; vállán keresztbe vetve parányi rétikul. A villanyrendőrnél megáll, tétovázik egy kicsit, majd mikor zöldre vált a fény, lassacskán nekilódul. Nincs több 18—20 évesnél. Furcsa, szögletesen imbolygó léptekkel igyekszik valahová. Bal kezében nejlon szatyrot fog. Jobbjában fehér bot. Azzal kér utat magának a tömegben. Segítsünk neki. (K. Zs.) FALUGYŰLÉSEK. Február 28-án, kedden Rétköz- berencs, Laskod és Szabolcs- veresmart, március elsején, szerdán Nyírparasznya lakosságát várják falugyűlésre mind a négy községben a művelődési házba 18 órára. A MOLDVAI MAGYAROKRÓL tart műsoros estet Kóka Rozália és Berecz András, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola nagyelőadójában március elsején, szerdán este nyolc órától. Előtte, délután hat órától a Mozaik-teremben táncház lesz, amelyen fellép Berecz András, az Ökrös zenekar, valamint a Nyírség és a Bessenyei tánc- együttes. HOECHST NÖVÉNYVÉDŐ SZEREKRŐL tartanak előadást, március 1-jén, szerdán 10 órától a Korona Szálló különtermében. Az Agroker vállalat és az Industria Rt. Hoechst képviselete által szervezett közös szakmai fórumon a legújabb növényvédő szerek alkalmazásáról és az új, környezetkímélő növényvédelmi eljárások, módszerek használatáról esik majd szó. KIHELYEZETT ÜGYFÉLSZOLGALATOT tart a Fehérgyarmati Városi Tanácson március elsején, szerdán délelőtt fél kilenctől fél egyig a Szabolcs-Szatmár megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság. MEGHÍVOTT előadókkal Új megközelítések a szovjet történetírásban A MŰVÉSZET ÉS A PEDAGÓGIA JEGYÉBEN A könyv Nagy érdeklődésre számot- tartó előadássorozatot indít március 1-jén az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága, a megyei pedagógiai intézet, a TIT megyei szervezete és a tanárképző főiskola társadalomtudományi tanszéke. Az „Űj megközelítések a szovjet történetírásban” címmel tartandó előadássorozat első rendezvényére március 1-jén kerül sor az 1950—60-as évek reformkísérleteiről, előadója Kohánka András, az MSZMP Politikai Főiskola tanára. Ezt követően május végéig még hat előadáson vehetnek részt az érdeklődők. Március 16-án az új szovjet szocializmus-felfogás és a szovjet belpolitika kerül napirendre, Marosi Lajos kandidátus és egy szovjet vendégelőadó részvételével. „A szocializmus valósága és illúziója a Szovjetunióban az 1920-as 1930-as években. A szocializmus sztálini modellje, a sztálinizmus lényeges vonásai, azok bírálata” címmel március 29-én Krausz Tamás történész, a Párttörténeti Intézet munkatársa tart előadást. A szovjet föderációs és a nemzeti-nemzetiségi kérdések témakörével foglalkozik április 5-i előadásában Ardán Lajos, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Űj gondolkodás a szovjet külpolitikában címmel április 12-én kerül sor Tabajdi Csaba kandidátusnak, az MSZMP KB külügyi osztályvezető-helyettesének előadására. Az új szovjet világkép-felfogásról és annak nemzetközi fogadtatásáról május 10-én Harsány! Iván kandidátus, a Politikai Főiskola tanszékvezetője, „Fehér foltok a szovjet történetírásban” címmel pedig május 24-én Szilágyi Ákos kandidátus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára tart előadást. SVÁJCBÓL KÜLDTÉK Segítség a erdélyieknek Egy pótkocsis — színig megrakott — kamion érekezett február 27-én délelőtt Mátészalkára. A feladók különböző svájci, elsősorban egyházi szervezetek. A címzettek az Erdélyből áttelepült magyarok. Az ötszáznál több kartonban különböző ruhaneműt küldtek Svájcból a magyar egyházaknak. megyénkben először a mátészalkai római katolikus plébániának. A segítség azonban nemcsak a Szálkán letelepedőknek szól. Szükséges arányban kapnak ebből a megyénkben élő erdélyi menekültek. de csak azok. akiknek tartózkodási engedélyük van. Mátészalkán. Nagy- ecseden, Vállajon. Nyírbátorban. Baktalórántházán. Kisvárdán és Vásárosnaményban a római katolikus egyház. Fehérgyarmaton és Csengerben a református egyház vállalta a küldemények elosztását. Segítséget kaptak és kapnak a Vöröskereszttől, a különböző társadalmi szervezetektől. gyakorlatilag mindenkitől, akik az Erdélyből jöttek helyzetén segíteni akarnak. A tartózkodási engedéllyel hazánkban élő erdélyiek megbízható névsorok alapján személyre szóló értesítést kapnak majd arról, hogy mikor, kihez, hová fordulhatnak a gyors segítségért. (bartha) Csillagfény diszkó és diákhatalom a Bujtoson Vidám, sportos szórakozást ígér április elseje és harma- difca Iközött a Bujtosi Szabadidő Csarnok Nyíregyházán. A programra „verseny- tárgyalást” írtaik ki. Olyan iskolai közösségek jelentkezését várják, akik szórakoztató műsorokat rendeznének 1500—2000 résztvevő társuk imulattatására. Az ötleteket március tizedikéig kell elküldeni a csarnok címére (Nyíregyháza, Géza utca 8— 16.) A háromnapos diákhata- lom idejére diák igazgatói tanácsot bíznak meg, amelynek az lesz a dolga, hogy a rendezvényt szervezze és felügyelje. Az máris biztos, hogy az első estén jól szórakoznak majd a fiatalok, ugyanis a nemrég Nyíregyházán járt Csillagfény disco ismét látható, a program este hétkor kezdődik és éjfélig tart. S hogy a sportrajongók se unatkozzanak, másodikén reggel nyolctól délután kettőig szurkolhatnák a Fekete Lajos kézilabda emléktomán résztvevő általános iskolai csapa tóknak. Művészeti és pedagógiai hetek kezdődnek az Ady Endre Városi Művelődési Központban, Kisvárdán. Az egy hónapon át tartó hagyományteremtő rendezvény- sorozat ünnepélyes megnyitására március 1-jén 14 órakor kerül sor a művelődési központ nagytermében. Ezt követően nyitják meg Váci György kétszeres aranydíjas könyvkötőmester kiállítását. A világhírű könyvkötő életútja Kiskunhalasról in dúlt, de végérvényesen Vác városéhoz kötődött. Ifjú fejjel bejárta a „világot”, hogy ellesse a nagy könyvkötő mesterek műhelytitkait. Míves, szép munkái nemcsak rendkívüli mesterségbeli tudásról, hanem stílusismeretről is vallanak. Kiállítása nemcsak mint ismerethordozó, a könyv fejlődésének különböző fázisait bemutató anyag, hanem mint ízlésformáló, esztétikai értékéket hordozó életmű is betölti funkcióját. Benne rejlik a művészi igényesség mellett a korunk nyújtotta anyagi és technikai lehetőségek kelléktára is. Azt a mesterségbeli tudást, díszítőkövet és fantáziát, melyet Váci György önmagából ad, viszontláthatják az érdéklődők a kiállítás minden egyes darabjában. NYÍREGYHÁZA: Bélyeggyűjtő fiatalok vetélkedője Az Országos Ifjúsági Bélyeggyűjtő Bizottság területi filatelista vetélkedőt tartott február 27-ón Nyíregyházán. Borisod, Hajdú és Szabolcsból érkező tíz csapat úttörő és ifjúsági kategóriában mérte össze tudását. A versenyzőknek ikatalógusiismeretből és -használatból, valamint bélyeg- és a kapcsolható történelmi ismeretekből kellett számot adni. A győztesek úttörőiknél: első helyezett Miskolc, második Leninváros, harmadik Nyíregyháza 3-as iskola csapata. Ifjúságiaknál első lett a demecseri gimnázium, második a vásárosna- ményi gimnázium, harmadik a nyírteleki Ifjúsági Ház csapata. A két ólső helyezett részt vesz április 3—6-án Veszprémben rendezett Országos Ifjúsági Bélyegkiállításon és vetélkedőn. TAVASZ, ÓRAIGAZÍTÁS, NAPFOGYATKOZÁS A csillagos ég márciusban GYÓGYSZER HELYBŐL. A Békés megyei Gyógyszertári Központ laboratóriumában 14 féle olyan gyógyszert gyártanak, amellyel országos hiányt pótolnak. A képen: csomagolják a Tetran injekciókat. (MTI fotó) Március a tavaszelő hónapja, reméljük. hogy végérvényesen meghozza számunkra a tavaszt. Benépesedig a határ, megkezdik a földek művelését, a hobby- kertek művelését. rendezését. Várjuk a vándormadaraink a gólyák, fecskék stb. visszatérését. A csillagászati tavasz is március 20-án 16 óra 28 perckor veszi kezdetét. Ennek következményeként március 26-án visszatérünk majd a nyári időszámításra, éjfél után egy órakor 2 órára igazítjuk, előre visszük óráinkat. azaz egy órával rövidebb lesz éjszakánk. Részleges napfogyatkozásban is gyönyörködhetnénk majd. csak egy kissé mesz- sze kellene utaznunk, mert csak Észak-Amerika és a Csendesóceán északi vidékéről lesz megfigyelhető. Ennek közepe 7-én 19 órakor lesz. A Merkúr a Bak, 8-ától a Vízöntő, 25-étől pedig a Halak csillagképben tartózkodik. a Nap közelsége miatt nem kerül kedvező helyzetbe megfigyelésre. Hasonlóan a Vénusz is. mivel 20- áig a Vízöntő, majd a Halak csillagképben mozog. A Mars az esti csillagos ég délnyugati részén figyelhető meg 2-áig a Kos. utána a Bika csillagképben. Éjfél előtt nyugszik. MEGYEI Elme- és Ideggyógyintézet igazgató-főorvosa pályázatot hirdet 1989. február 1-jén megüresedett könyvelői állásra. Az állás betöltéséhez könyvelői képesítés szükséges. Fizetés megállapodás szerint. A pályázathoz önéletrajz, iskolai végzettséget tanúsító okirat szükséges. (450) A Jupiter is közel végzi mozgását a délnyugati égbolton a Bika csillagképben a Fiastyúk, vagy Pleiadok közelében. így a holdrendszerében az esti órákban gyönyörködhetünk. A Szaturnusz a Nyilas csillagképben tartózkodik. éjfél után kel, és a délkeleti égbolton a hajnali órákban kereshető fel. (m. t. f.) TAVASZI FÁRADTSÁG? Ebéd után jót tesz, kettesben pedig különösen kellemes egy kis szunyókálás — vagy ez már a tavaszi fáradtság? A két jegesmaci mindenesetre édes álomba merült a bécsi schönbrunni állatkertben, miután elfolyasztotta ebédjét. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) MA MEGALAKUL Budapesten a magyar—finn baráti körök szövetsége, a Magyar— Finn Társaság. Az ülésen a nyíregyházi baráti kör is képviselteti magát. BALCZÓ ANDRÁS lesz a vendége február 28-án 18 órától a Pedagógus Ifjak Klubjának. Az egykori olimpiai bajnok öttusázóval a Bessenyei György Tanárképző Főiskola kollégiumának Herman Klubjában beszélgethetnek az érdeklődők. Emelkedik néhány ifjúsági lap ára Az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat közli, hogy — a laptulajdonosokkal egyetértésben — március 1-jétől a Világ Ifjúsága című lap ára 17 Ft, a Kisdobosé 15 Ft, a Dörmögő Dömötöré 14 Ft és a Pajtás újság ára 9,50 Ft lesz. Az előfizetési díjak azonban csak április elsejét követően emelkednek. Az áremelés az előállítási költségek folyamatos növekedése és a laptulajdonosok anyagi támogatásának megvonása miatt vált szükségessé. 437 millió analfabéta A világ legtöbb analfabétája — az összes írni-olvasni nem tudó, 15—19 éves fiatal 58.4 százaléka — 2000-ben Indiában fog élni. Ezt a Világbank számította ki — írja a Der Spiegel. — Ennek oka a 2,25 százalékos, tartós népesség- növekedés. Ez vezetett oda. hogy a függetlenség 1947-es kikiáltása óta a legutóbbi népszámlálásig Indiában az analfabéták száma 300 millióról 437 millióra nőtt. A nagyobb oktatási kiadások ellenére (1950—1951-ben 100 millió dollár. 1987-ben 4.7 milliárd dollár) főként az általános iskolai rendszer nem kielégítő: a tanulók 75 százaléka lemorzsolódik. ELEMÉR NAPJA A Nap kél 6 óra 37 perckor —. nyugszik 17 óra 27 perckor. A Hold kél l óra 03 perckor —. nyugszik 9 óra 04 perckor. Ez a nap — A Kalevala napja — a finn nép ünnepe. Várható időjárás az ország területén ma estig: Az erősen és a gyengén felhős, napos időszakok váltakoznak, zápor többször is várható, néhol zivatar is kialakul majd. A nyugati, délnyugati szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül ala- ' kul. TIT SZABADEGYETEM. A nevelés és oktatás aktuális kérdései címmel indított előadás-sorozatot a múlt héten a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nyíregyházán. A következő előadást március elsején, délután három órától Hadházy Jenő tartja, Serdülőkori magatartászavarok címmel a 19. számú általános iskolában. A programra azokat a szülőket és általános iskolai pedagógusokat várják, akik a pedagógiai gyakorlat aktuális kérdéseiről, feladatairól, problémáiról szeretnék bővíteni ismereteiket. A Vásárosnaményi Városi Tanács VB. Pénzügyi Osztálya értesíti azokat a kötvénytulajdonosokat, akik a Városi Tanács által kibocsátott gázkötvényből vásároltak, hogy az esedékes kamat és az első törlesztő részlet fizetése március 1-jén és 2-án 9—16 óra között történik a Városi Tanács VB. Pénzügyi Osztályán. (591) — Kérek egy autórádiót. — Hosszú-, közép és rövidhullámmal ? — Elég lesz a rövidhullám. Csak kiskocsim van. Olyasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: CSERVENYÄK KATALIN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. KMet-Magy aror szág ______í 28., kedd A legtermékenyebb hónap 4 Nagy-Britanniái, sheffieldi Jessop N6i Klinika orvosainak vizsgálataiból kiderül: a nők termékenysége a napok rövidülésével arányosan növekszik — írja a Süddeutsche Zeitung. — Az orvosok 259 mesterséges megtermékenyítést vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy a nők novemberben, decemberben és januárban átlag kétszer olyan termékenyek, mint júniusban vagy júliusban, a legkedvezőbb hónap azonban a november. Meglepő módon a férfiak termékenysége — az ondó mennyisége és minősége — csak tavasz elején, februárban vagy márciusban éri el a csúcspontot. — A sheffieldi orvosok tanulmányát nemrég tette közzé a British Medical Journal.