Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-28 / 50. szám

1989. február 28. Kelet-Magyarország 3 Van-e „bőrügy” Sza- bolcs-Szatmárban? — jog­gal (ehető fel a kérdés, hiszen töb mint 8600 ton­nái!) nyersbőrhulladék vár feldolgozásra tsz-telepe- ken Nyírbátor, Napkor, Demecser és Pátroha határában. Volt, ahol csak a bűzt, a rothadást kifo­gásolták, veszélyben látták a talajvizet, má­sutt féltek tőle, a radio­aktivitás réméről beszél­tek. A tény: egy vállalat milliókat fektetett egy jövedelmezőnek látszó öt­let megvalósításába, de fordult a kocka, örülné­nek, ha komolyabb vesz­teség nélkül kilábalhatná­nak belőle. Az ötletet Záhony adta — amely sok remélt jövedelme­ző vállalkozás helyszíne. Egyebek mellett bőröket is átraknak itt. Ez hulladékkal jár, mi több, az ügyes eladó rendszerint a hulladékokat is eladja a minőségi bőr vá­sárlóinak, hiszen mit is csi­nálna vele... lé illet Sok éve jól ment az üzlet, egy osztrák vállalkozó a Compack Vállalat közre­működésével vitte a finom bőröket, a hulladékot pedig szállíttatta egyenesen Olasz­országba, ahol komposztál­ták, s talajjavító trágya lett belőle. Csak dicsérni lehet a Compack jószemű vállalko­zóit, hogy felfedezték: mi­nek szállítsák külföldre a hulladékot, abból a közel­ben is lehetne jó minőségű talajjavító komposztot elő­állítani, amin ráadásul kap- va-kapna a dolláros vevő. — Kiszámoltuk: évente félmillió dollár tőkés expor­tot bonyolíthatunk le, s ehhez importra nincs szük­ség, csupán olyan egyszerű mezőgazdasági természetű munkára, mint a komposztá­lás, ami tulajdonképpen év­századok óta ismert és al­kalmazott — mondja Runtág Tivadar gépészmérnök, a Compack Kutatás-Fejlesztés és Vállalkozás részlegének igazgatója. — Számunkra úgy tűnt: ha valami, akkor ez igazán jó vállalkozás lesz. És jöttek a bőrhulladékok. 1985. augusztusában először, s aztán folyamatosan. Az első szállító a Simontornyai Bőrgyár volt, innen 4000 tonna érkezett a nyírbátori tsz egyik telepére. Aztán fo­lyamatosan raktározni kezd­ték a Szovjetunióból tőkés exportra kerülő minőségi bőr hulladékát (amelyet Napkorra, Demecserbe, Pát- rohára szállítottak). A tsz- ek pénzt kapnak a raktáro­zásért, miközben a bőrök­kel nem sok munka van: a szállítmányokat légszáraz, vagy sózott állapotban bá­lázva pajtákban, vagy sza­badon, műanyag fólia alatt őrzik. A Compack szakemberei keresték a hasznosítás leg­jobb módját: ha már nem szállítják a hulladékot Olaszországba, az olasz tech­nológiát vegyék-e meg, vagy kísérleteztessenek ki hazait. Az utóbbi mellett döntöttek. Csernobil késői bombája A sajtótájékoztatón bemu­tatták az eredményt: a fel­aprított nyersbőrt és a lé­nyegében szagtalan, telje­sen higiénikus komposztot, amelynek azonban biológiai, talajjavító értéke (érthető­en) igen magas. A kész ter­méket látva nem tűnik cső­Volt-e valóságos veszély? Félmlllli dollár reményében II „bérügyről” - nem rémhirszinten dónak, hogy jó piaca lehet bárhol, ahol pénz van. Minden a legnagyobb rend­ben haladt tehát, amikor robbant a „bomba”: Cserno­bil után csaknem egy évvel 1987 március táján egy va­gonról elterjedt a rémhír: radioaktiv bőröket szállíta­nak a megyébe. Elszabadult a pokol: ha valaki a környé­ken elvetélt, akkor biztos, a bőr volt az oka, futótűz­ként terjedt a hír, hogy a hulladékbőrök katasztrófát hozhatnak a környékre. Az érintettek ekkor követ­ték el a legnagyobb hibát: ahelyett, hogy hiteles méré­sekkel, független bizottsá­gok értékelésével azonnal a nyilvánosság elé álltak volna, megpróbáltak csend­ben megoldást találni a hi­vatalos útvesztőben. Nem sikerült, 1987 végén le kellett állítani a szállítást és meg­akadt a feldolgozás ügye is, hiszen senki nem vállalta a felelősséget egy belátha­tatlan következményekkel is járható üggyel kapcso­latban, mindent sokszoro­san túlbiztosítottak. A nyil­vánosság hiánya pedig csak olaj volt a tűzre. A bőrök közben romlottak, a hivatalos huzavona zaj­lott. Csak szerencsétlensé­ge lehetett az ügy résztve­vőinek, hogy közben mind­két érintett főhatóságot át­szervezték: létrejött a Kör­nyezetvédelmi és Vízgazdál­kodási Minisztérium, va­lamint a Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium, s aligha nehéz elképzelni, hogy közben éppen 8600 tonna Szabolcs-Szatmárban tárolt hulladékbőr sorsáról gon­doskodtak volna soron kí­vül, vagy elsőként a főha­tóságok, érintett területi szerveik... lem veszélyes Természetesen ez idő alatt is sok minden történt, főleg a radioaktivitás borzolta a kedélyeket, hiszen e veszélyt nálunk — szerencsére — nemigen ismerjük, de aki előtt szóba hozzák, belebor- zong. Így aztán vizsgálta a bőröket megyénkben az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet, de a KÖJÁL is (elő­ször még 1987-ben) aztán ké­sőbb is, 750 köteg bőr felü­letén mérték az esetleges su­gárszennyezettséget, mi több, 12 köteget darabonként szét­válogatva is megvizsgáltak. A mért értékek csupán a természetes háttérsugárzás­nak felelték meg. 1988 már­ciusában és áprilisában újabb ellenőrző méréseket végez­tek, s mivel semmi alapját nem találták a veszélynek — elvonultak, s megkezdődhe­tett az a munka, amelyet jó­val korábban el is kellett volna már végezni. Sokféle illetékes hatóság engedélyének beszerzése után a Demecseri Nagy­községi Tanács engedélyt adott a bőrfeldolgozó kom­posztáló telep létesítésére. Az üzem felépült, tíz ton­na nyersbőrhulladék feldol­gozása után — mivel az ered­mények a vártnak megfele­lők — megkezdődhet az első ezer tonna feldolgozása, amelyre engedély van. Majd (újabb hatósági „igen”-ek után) a többié, s lezárul­hat egy tanulságos kálvá­ria : gyorsított ütemben ta­lán végre elérhető a megyé­ben jelenleg lévő teljes mennyiség hasznosítása — ezt a Compack vállalja. B megoldás mellett Szlávik Lajos, a környe­zetvédelmi és vízügyi igaz­gatóság vezetője: — Min­denképpen gyorsítani sze­retnénk a megoldást, mert a raktározás körülményei romolhatnak, a meleg árt a nyersbőröknek, az idő a fel­dolgozást sürgeti. Környe­zetvédelmi szempontból alapvető követelmény, hogy ez két éven belül megtörtén­jen, aminek érdekében — ha szükséges — hatósági esz­közeinket is igénybe vesz- szük. Márton Mihály, a KÖJÁL igazgató főorvosa: — A helyzet tisztázott, közegész­ségügyi szemszögből is a gondos, gyors munka az ér­dek. Runtág Tivadar: — Mi hosszabb időre, négy évre terveztük a feldolgozást, de meggyorsítjuk, s ha nem lesz váratlan akadály, két év alatt befejezzük a megyében lévő bőrök feldolgozását. Marik Sándor Az ismeretek ára T anulságos vitát rende­zett a TIT megyei el­nöksége a közelmúlt­ban. A március 22-i orszá­gos értekezletre készülve a tudományos ismeretterjesz­tés megyei helyzete, orszá­gos gondjai és a jövő lehet­séges alternatívái kerülitek a viita középpontjába. Tény, hogy a társulat válságos időszakot él át, de miikor nem volt bizonytalan annak a helyzete, akinek a kultú­ra krónikusan fizetőképte­len piacán kell megterem­teni, újratermelni műkö­désének anyagi erőforrása­it. Mégis — a megyei szer­vezet ismeretterjesztő te­vékenysége a néhány fős apparátus és közel ezer TIT-tag értelmiségi közre­működésével — az elmúlt évben különböző adóik cí­mén 2,6 millió forinttal gyarapította az állami költ­ségvetés bevételeit a kapott 700 ezer forintos támoga­tással szemben. Az értelmiség másfél év­százados, európai mércével is patinás múltú társulata megélhetési, működési, fenntartási gondok miatt a pénzszerzési akciók kény­szerpályájára sodródik, ahelyett, hogy a művelődés fő áramában fejtené ki te­vékenységét. Ez afféle tu­dathasadásos állapot és joggal válthatta volna ki a megyei értelmiség panasz- áradatát. A valóságos hely­zet ismeretében azonban a mértékadó vélemények ép­pen a művelődés védelmé­ben fogalmazódtak meg: „Azt kell keresnünk, ho­gyan tudunk ebben a hely­zetben is használni.” „A művelődéshez sok csator­nán lehet hozzájutni. Ha a tekintélyünket a színvona­las előadók jelentik, akkor ezt kell biztosítanunk. Az előadások száma csökken­het, a színvonala nem ...” A társulatnak és a társa­dalomnak egyaránt szembe kell nézni a feladattal; csak iskoláztatással a tu­dást nem lehet szolgáltatni, ezért az iskolán kívüli tu­dományos ismeretterjesz­tésre mindig szükség lész, és ennek a tevékenységnek anyagi konzekvenciái van­nak. Nem lehet tudni, hogy meddig tart még a „hét szűk esztendő”, de az el­nökség tagjai nem hagytak kétséget afelől, hogy a je­lenlegi nehezebb helyzet­ben is a TIT tagjai, értel­miségi létükkel azonosulva büszkén vállalják az alapí­tó Bugát Pál és tudós tár­sainak 1841-től élő öröksé­gét ; a magyar művelődés rendíthetetlen szolgálatát. A jelenlevő főtitkár összefoglalójában megfogalmazódott a Társulat tagjainak és a ve­le szimpatizáló értelmiség­nek az az igénye, legyen a márciusi országos értekezlet a TIT-tag értelmiség jelké­pes „kiáltása” a művelő­dés védelmében, adjon vá­laszt a Társulat múltjához méltóan — a jelenkor újabb kihívására. Hargitai János Ismert márka a pampákon is Keresett a miniatűr A dél-amerikai pam­pákon, Ausztrália bozóto­saiban meghúzódó házak­ban, Arábia sivatagjában ugyanúgy használják lámpáikat, mint Magyar- országon. A Tunsgram név világhírű. S a vi­lághír kötelezi a Tungs­ram Részvény Társaság kisvárdai gyárát, ahol mi­niatűr lámpák sokaságát gyártják. Létszámstop a Toigsrambao Ma 1460 ember dolgozik itt, ezren — főként lányok, asz- szonyok — ülnek a gépek­nél, csomagolóasztaloknál. A gyár termékednek számotte­vő része gépjárműizzó, min­den lómpácskának tökéle­tesnek és megbízhatónak kell lenni, ami innen kike­rül. Ken pótolják a kilépőt Igaz, a kisvárdai Tungs­ram gyárnak monopolhely­zete van Magyarországon, de a tőkés országokban szá­mos konkurense, a piac pe­dig könyörtelen. ötven or­szágba, minden égtájra ex­Egetésaei ellenőrzik a törpéiéin pákát. A szó nem játék. Kö- vetkezzék tehát egy “ * szójáték. Nem fel­tétlenül a legjobb, de ko­runk ellentmondásaihoz (szó mi szó) mindenkép­pen illő. A vonaton be­szélgettünk és természe­tesen magyar emberhez illőn (inkább az 1989-es magyar emberhez illőn) politizálni kezdtünk. Volt közöttünk meggyőződéses régi FŐNŐK, volt fiatal, zöldlámpát kapni akaró TEHETSÉG, egyre KE­VÉSBÉ tűrőképes házi­asszony, szabad és félsza­bad demokrata, FIDE és FRONT, platform, és egyebek. Magam csak hallgatag tanúja voltam ennek a vitának, és akkor eszembe jutott, hogy jegy­zetelnem kellene. Ebből lett a szójáték. Miszerint a program nem azonos a pogrommal, és nem feltét­lenül pogromot kell sür­getnie annak, akinek programja nincs. Miféle kincs ez a nines'! A neves filozófust még az antik időben megkérdez­ték, hogy mi újság? ö mélyértelműen és bölcsen felelt: „Szó, szó, szó.” Azóta ezt sokféleképpen magyarázták, de ha egy vonatfülkébe összezárok hat magyar embert, az utazás után beléjük ka­pott masszát átvezetem egy tiszta szűrőn, ahogyan a halászlevet passzíroz- zák, akkor nem marad benne más, mint néhány múltidejű szálka, meg egy alternatív, sőt mi több al­ternatívabb kocsonyás massza. Magyarán, szó, szó, szó... A szólás szerint „A ku­tya ugat, a karaván ha­lad”. Nos, nem egészen mindegy, hogy mit ugat meg a kutya, és milyen program szerint halad a karaván —. A többi az ami. Szó, szó, szó. Bartha Gábor portálnak. Az elmúlt három évben jelentősen növelték a termelésüket. A piaci igény bár változó, mégis csak nö­vekszik, és ezzel nem köny- nyű lépést tartani. Kisvárdán tehát szavazásra bocsátották: hogyan növeljék tovább a termelésüket. A gyári szak- szervezet bizalmi testületé három ellenszavazattal, nyolc tartózkodással határo­zatot hozott, hogy a létszá­mot mintegy négy százalék­kal csökkentik. A létszám­leépítést úgy oldották meg, hogy a havonta tíz-tizenöt kilépő helyére nem vesznek fel dolgozókat. Pénz kell hozzá Mindez csupán egy apró lépés előre azon az úton, amelynek célja a termelői és szellemi munka tökéletes hasznosítása, a gyártás fej­lesztése, a költségek csök­kentese. Hogy növelni tud­ják versenyképességüket, korszerűbb technológiával [kell dolgozni, ám de ehhez nem kevés pénz kell. A kis­várdai gyárban remélik, — várják, hogy az ismét valódi részvénytársaságiként műkö­dő Tungsram nagyvállalat az eddiginél többet juttat majd a szabolcsi gyár fej­lesztésére. A miniatűr lám­pák keresettek, s ahogy nő az automatizálás, fejlődik a gépjárműipar, az igény is egyre nagyobb lesz. A dolgozókat — épp úgy, mint bármely más munkahe­lyen — leginkább bérűik ala­kulása foglalkoztatja. A gyár vezetése világosan megfogal­mazta a feltételeket, felada­tokat, a jövő lehetőségeit, és január elejétől négyszáz fo­rinttal valamennyi dolgozó­nak felemelte az alapbérét. Ez a vállalati átlagos kere- setszínvonaihoz viszonyítva negy-öt százalékos béreme­lést jelentett. Mivel azonban a kisvárdai gyárban sajnos elég alacsony volt a bér, az ipari dolgozók átlagbéré­hez mérve kilenc százalékos béremelésre került sor. Méltó verseiytársuk lenti A gyárban január 1-től nincs 3700 forintos létmini­mum alatti kereset sem. A felesleges adminisztrációt megszüntetik, átcsoportosí­tanak, betanítanak majd olyan embereket, akik eddig nem vettek részt közvetle­nül a termelésben. A kisvárdai Tungsram gyár tehát megteremtette dolgozóinak a nagyobb szoci­ális biztonságot. Haladása a továbbiakban attól is függ, hogy milyen versenytársa lesz a világszerte ismert tőkés gyártóknak, az újab­ban jelentkező távol-kele ti- éknek, valamint a szocialis­ta országok fényforrásgyár­tóinak. (tmi) Hiányzott a gyors nyilvánosság B Szó, szó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents