Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
1989. február 18. • • bolcsi Tanító tudatlan, E 30-ból 15 Szabolcs megyei. Ebben a helyzetben — mutat rá az indító tanulmány — fontos vállalkozás volt a Szabolcsi Tanító, amely tanítói kezdeményezésekből született, s ez a pedagógusgárda tartotta fenn. Igaz, a lapban — főleg a 30-as években — előtérbe került a hivatalos kultúrpolitikai hang: több cikkben megnyilvánul a sovinizmus, a nacionalizmus, az irredentizmus eszmevilága. Mivel az 1930-as esztendők közepétől az iskolai tevékenységet a „nemzetnevelésnek’- kellett alávetni, a nevelés fokozott mértékben vált fasiszta szelleművé; sőt, 1939- től a tanulók szakmai és leventekiképzése is kötelezővé lett. Ezért a Szabolcsi Tanító is lassan jobbra tolódott. A beköszöntő szavak utalnak arra, hogy a lapban számos módszertani cikk is megjelent, s a szerkesztők folyamatosan beszámoltak a legújabb pedagógiai módszerekről. A Szabolcsi Tanító 1929- től vált a gyakorlati pedagógia szószólójává; számos mintatanítást is közölt. A 30-as években a magyar pedagógiai szakértők legjelesebbjeit is megnyerték egy-egy cikk erejéig. Az újság létezése idején közel 200-szor jelent meg, mintegy nyolcvan—százezer példányban. Az előszó a Szabolcsi Tanító működését pozitívan értékeli, hiszen nagy segítséget adott a szabolcsi tanítóság munkájához. „Hozzájárult állandó oktatásukhoz, tájékoztatta őket minden nevelésügyi kérdésről. Segítette a szülőket is a gyermeknevelésben, elméleti és gyakorlati tanácsokat adott.” A kiadvány második fejezete az Ütmutató, amelyből kiderül: a folyóirat feldolgozása mikrofilm alapján történt. Az anyagot témák szerint, s ezen belül kronologikus módon rendezték sajtó alá. A pedagógiai tudományok rendszerét figyelő bontáskor minden olyan írást fölvettek, amely érdemi információkat tartalmaz. A repertórium hat szerkezeti egységre bomlik: pedagógia-népoktatás ügy; néprajz; egyesületi élet; nekrológ; könyvismertetés; egyéb. A könyvet egységes betűrendes mutató zárja. A bibliográfiai adatok között megtaláljuk a Szabolcsi Tanító szerkesztőinek, nyomdáinak és évfolyamainak tételes felsorolását. A Szabolcsi Tanító repertóriumát Vancsisin Ilona állította össze. Rendkívül nagy anyagot feltáró munkája roppant precíz, sokoldalú és igényes. Megbízható alapját képezi a további kutatásoknak. A kiadványt a Pedagógus Szak- szervezet Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának támogatásával a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár adta ki. Itozom oharak, parányolc, mi áron — ég alatt. ghez a falat, rettához d mindent elátkozz — ég alatt. i vére gyöngyöz, örömhöz, beton, letölthetetlen r helyettem: iáltozom! Nagy Lajos szobra. konyi Károly: utcaseprő t elhanyagolom a reám bízott munkákat, wtkozom be mindenbe, törődjem csupán rám tartozik. tár attól féltem, kenyér nélkül maradok, yszer megláttam egy utcaseprőt. A busz- n várakoztam a tömegben, ő meg ott sep- irülöttünk, jólesett rajta nyugtatni a te- í, és nézni, milyen takaros mozdulatokkal eg cirokseprűjével a járdát a sok szemét - világosodott meg bennem, hogy mi is lein feladatom. Ott, annak az embernek az munkája láttán határoztam el magam, em a Köztisztaságinál; felvettek. Seprőt kaptam, és egy foszforeszkáló, narancslényt. Kijelölték a körzetemet. szenvedélyemnek élhettem. Tudom, ke- mak a világon, akik elmondhatják ma- rgy megtalálták a helyüket, a legtöbben mit tenniük kell, alig várják, hogy letel- nkaidejük, lesik, mikor jön el a hosszú agy a szabadság; én éppen ellenkezőleg indezzel. A munka kezdetét várom türel- mindig repülnek az órák, ha dolgozom; ■züneti napokon szenvedek. Talán nem is vékenység hiánya miatt, hanem mert lába nem, hát elképzelem, micsoda sok szele fel azalatt, míg pihenek. Milyen nagy g támad: plakátok csücskét tépik le, fer- \ a szemétgyűjtőket az utcákon, nénikét szórnak el, de zacskókat, műanyag újságokat is; elhanyagolt lesz a város, yenkor, ősszel még az a sok lehullott faborítja a járdát. nnak például a buszmegállók. Hiába sü- egy-kettöre összejön a tömeg, a várako- ek, dohányoznak, hamburgert majszol- urgonyát csipegetnek színes staniclikból Hoznak, aztán amikor befut a kocsi, gyorsan eldobják a félig szívott cigarettát, megszabadulnak a papírszalvétáktól vagy a fagylalt tölcsérének elázott végétől. Percről percre gyarapodik a tennivalóm. Csakhogy emiatt soha nem panaszkodom. Sürgök-forgok az emberek között a seprőmmel, észre sem vesznek, bár kerülgetnek, mint afféle akadékot. Legjobb esetben gépiesen utat engednek nekem, elhúzódnak a felkavart por elől, de rám se hederítenek, talán meg se látnak, személytelen vagyok, de ez cseppet sem bánt. Nem várok elismerést. Még a főnökeimtől sem. Senkitől. Tudom, ha elmulasztanám a takarítást, innen is, onnan is rám zúdulna a méltatlankodás, erre azonban nem adok okot. Nem is adhatok, mert nem a kötelességtudat hajt, amibe bizony belefáradhat az ember, hanem valami különös, belső kényszernek engedelmeskedem. Azért néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne — amit persze soha nem tennék meg! — ha abbahagynám a seprést? Mondjuk, a buszmegállóban. Néhány órán belül bokáig érne a szemét. Estére térdig járnának benne, másnapra, harmadnapra pedig mindent ellepne a kosz, kitörne a pánik. Mert tudom, istenem, hogy senki sem fogna seprőt a kezébe-, hogy takarítson helyettem. Ám hagyjuk ezt. Sem hencegésre, sem túlzott megelégedésre nincs okom. Az áldozatosság mezében sem kell feszíteni. Amit teszek, arra senki sem kért, magam választottam a dolgomat. Elegendő a lélek öröme: miközben szenvedélyemnek hódolhatok, hasznára válók másoknak. Néha késő este végigjárom a várost. Alkonyaiig mindent eltakarítok szépen, nézhetem a lámpafényben a tiszta járdát, a felsepert úttestet. Ha meglátok egy-egy csikket, papírfecnit, felszedem, ne rontsa, ne törje meg a harmóniát. Megbámulnak a kései járókelők, bolondnak vélhetnek, mi más is lehetne az, aki csip-csup szemetekért hajladoz az éjszakában? Nem törődöm vele, hogy mit tartanak felőlem. És még csak azt sem mondom az embereknek, hogy ne szemeteljenek. Hiszen szemetelés nélkül nincs élet! Hogy mégis a tisztaságra törekszem, az az én dolgom. Nem esik nehezemre, csak seprő és lapát legyen mindig. Csak a látásom ne romoljon, hogy mindent észrevegyék, ami piszkossá teheti a várost. Csak a szemem legyen jó ezután is mindig, és akkor takarítom, seprem, seprem az utcát, elsep- rem a szemetet, seprem, amíg bírom erővel. A. Székhelyi Edit: a szatmárcsekei temető Tanítás két nyelven Középiskolában — felsőfokon Az érdeklődés óriási volt, a tájékozottság — ahogy lenni szokott — felületes. Gondos szakmai előkészítés és a társadalom megkülönböztetett figyelme kísérte a tavaly nulladik évfolyammal (tehát ötéves képzésre tervezett) két tannyelvű gimnáziumok indulását. Egyéves intenzív nyelvtanulás után ezekben idegen nyelven folynak a matematika-, fizika-, földrajz-, történelem-, majd másodiktól a biológiaórák is. A minisztérium tervezett „menetrendje” szerint tehát ebben a pillanatban egy első és egy nulladik évfolyam tanul ilyen iskolákban országszerte, és ezekben a napokban kapták meg a jó hírt azok, akiket felvettek a következő évre. Az idén Nagykálló Mint az Országos Pedagógiai Intézetben az érdekelt — orosz, angol, francia, német — nyelvek oktatását felügyelő munkatársaktól megtudtuk, nem ilyen tiszta azonban a kép. — Két németül is oktató iskola indult tavaly, Mezőbe- rényben, Mosonmagyaróváron az eredeti, ötéves koncepció szellemében, s ezekhez csatlakozott az idén Nagykálló — mondja Bedő Éva —, Gyön- kön és Miskolcon azonban működik négyéves, hasonló profilú, tehát néhány közismereti tárgyat is német nyelven tanító gimnázium, melyek vagy a tagozatos általános iskolai anyagra, vagy a nemzetiségi nyelvi tudásra építenek. — Angolból még színesebb a kép — teszi hozzá Nagy Edit —. Tavaly Sárospatakon és Budapesten indult , ötéves képzés, az idén Balatonalmádiban. De vannak négyéves Iskolák is négy helyen, ezek most szeptemberben kezdtek, az ötödik, a pécsi, azonban már a harmadik évfolyamot oktatja. Vita a felvételik körül A spanyol és az olasz nyelvvel az eredeti koncepció szerint dolgoznak egy pesti és egy pécsi iskolában; francia képzést — az ötéves formában — összesen három iskolában vezettek be eddig. — A viták eddig főként a felvételik körül folytak. Visz- sza is térünk még erre a kérdésre, de először az érdekelne, hogy a koncepció, az eredeti tervek a gyakorlattal szembesülve hogy állták meg a helyüket? — Megvan a gondos előkészítés eredménye — válaszol Bedő Éva. — Az egyéves nyelvtanulás után megírt — többnyire nemzetközileg kidolgozott — nyelvi vizsgát, mely csak egy kevéssé volt könnyebb a nálunk elfogadott középfokú vizsgánál, a gyerekek 82 százaléka teljesítette. — A felvételin nem is a nyelvtudást mérik, hanem azt, várhatóan mennyire bírják majd a gyerekek a rájuk váró terhelést. — Bizony, nem csekélység, amit tőlük kívánunk: egyéves nyelvtanulás után anyanyelvű tanár előtt kell majd megmutatniuk, mit tudnak matematikából, földrajzból; és idegen nyelven tanulják a történelmet, földrajzot is, igaz, többnyire magyar anyanyelvűek ezek a,tanáraik — teszi hozzá Paál László. — Szerintem azonban ennél jobb megoldást kellene találnunk. — A történelemtanárok között ugyanis többen vannak, akiknek másik tárgya a szükséges idegen nyelv. De a föld- rajztanárok között elvétve akad, akinek nem okoz nehézséget az idegen nyelvű tanítás, és ezen édeskeveset segített a felkészülésként az anyaországban eltöltött néhány hét. Ez a gond csak fokozódni fog jövőre, amikor a másodikosoknak belép az idegen nyelvű biológia. Osztrák tanár is tanít Bedő Éva véleményét egészíti ki Nagy Edit, amikor a négyéves formában tanító iskolákról beszél; — Gyakorlatilag ezekben az iskolákban azt a tárgyat tanítják idegen nyelven, amelyikhez tanárt tudnak szerezni. Szolnokon a biológiaórát tartják angolul, Zalaegerszegen a történelmet és földrajzot... — Mosonmagyaróváron pedig egy osztrák tanár jár át a határon túlról földrajzot oktatni — teszi hozzá Bedő Éva. — Természetesen a lefordított magyar könyvből, de olyan gazdag szemléltető eszköztárral, amely nagyon növeli az oktatás színvonalát. Minden nyelv pedagógiai intézeti szakértője egyetért abban, hogy ez a kavarodás, kapkodás előbb-utóbb mind a szaktárgyak, mind a nyelv tanulásának színvonalát rontani fogja. Javulásra pedig nem számíthatnak, hiszen négyéves kéttannyelvű képzést gyakorlatilag bármelyik iskola bevezethet, míg az ötéves formának jóval több a feltétele. — Igaz, ezek olyan feltételek, melyek egy része iskolán kívüli megoldást kíván. Hiszen kollégium kell, lakás az anyanyelvű lektornak, ezért aztán nem az iskola, hanem a tanács pályázik, s előfordult olyan is, hogy tanári kapacitás, jó színvonalú iskola akadt volna, de a tanács nem vállalta a feltételeket. — Az ellenkezője is előfordul — mondja Nagy Edit —, lehet, hogy kacsalábon forgó, szép iskola van, de nincs tanár. Sárospatakon, Nagykálló- ban például ilyen nehézségekkel küzdenek. Az utóbbi helyen egy családi kapcsolat mentette meg a helyzetet: Magyarországra jött férjhez a későbbi anyanyelvi lektor. Mi lesz velük? — Nem tudjuk azt sem, ny lesz az érettségivel és a végzős gyerekekkel — mondja Paál László. — Az ötéves gimnáziumban már rendezték a nyelvi érettségi ügyét, a 4-es, 5-ös osztályzat felsőfokú nyelvvizsgának felel meg, a 3-as és 2-es még mindig eléri a középfokot. — Ez a négyéves képzésnél hogy alakul, nem tudjuk, pedig a nyelvi érettségi itt is lehetne sokkal magasabb színvonalú a szokásosnál. És még egy nagy kérdés: pályázhatnak-e angol, francia, spanyol, olasz nyelvterületre, egyetemre rögtön érettségi után a kéttannyelvű iskolákban végzettek? A tudásuk meglesz hozzá, ez biztos. És már most el kellene kezdeni a szervezést ahhoz, hogy erre legyenek majd idejében megfelelő — hivatalos — formák is.
