Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-14 / 38. szám

1989. február 14. Kelet-Magyarország 5 Megkérdeztük: Lesz-e NYÍREGYHÁZI FIÜKOBUS A POZNAN1 FESZTIVÁLON Siker és meglepetés Lengyelországban színészbál? Bár a Móricz Zsigmond Színházban egészen tegna­pig nem született végleges döntés ezzel kapcsolatban, a városban már élterjedt a hír: megrendezik Nyíregy­házán az első színészbált. Lesz-e tehát színészbál? — kérdeztük Mádi Zoltánt, a színház gazdasági igazgató­ját. Az elmúlt hetekben tájé­kozódott a színház vezetősé­ge egy szűkebb körben, va­jon hogyan fogadja a közön­ség az ötletet — először a színház iránt régóta és rendszeresen érdeklődő egyé­ni bérlők körében végeztek- femérést, aminek összegzése után tegnap tartottak meg­beszélést, és úgy határoztak: az ő jelentkezésük alapján érdemes a bált megrendezni, ezért nyitottá teszik, azon bárki Tészt vehet, akit érde­kel a színházi élet. Tíznapos lengyel útról érkezett haza a nyíregyházi 4-es iskola Cantemus kó­rusának fiúkara. Szereplé­sükről Szabó Dénes Liszt­díjas karnagytól kaptunk hétfőn egy gyors élménybe­számolót. Poznanban háromévente renßezik meg a fiúkórusok nemzetközi fesztiválját Bach, -illetve az egyházi kórusha­gyományok szellemében. Ez a mostani, az ötödik feszti­vál, magyar együttest ko­rábban nem hívtak meg. Nyíregyházáról 53 tagú cso­port utazott Lengyelország­ba, ahol számos meglepetés érte őket. Először az, hogy „Magyar fiúkórus” néven hirdették őket a plakáto­kon, azután az elhelyezésük körülményei: az összes meg­hívottat, csaknem húsz kó­rus tagjait, első osztályú szállodákban helyezték el, teljes ellátást, szerény napi­díjat is kaptak, eljutottak a tengerhez is. A fesztivál­szereplések jól sikerültek, öt koncertet adtak, főként nyugat-európai, nagy zenei múlttal rendelkező énekka­rok társaságában. Különösen érdekesnek ta­lálták a programok szerve­zésének magas színvonalát: a nehéz lengyel gazdasági körülmények között a poz- nanáak jómódú szponzorokat nyertek meg a fesztivál tá­mogatására, mint pl. A Pan American légitársaság, vagy a Phillips cég. És elárul va­lamit a szervezésről az is, hogy ma már magukkal hozhatták á 3 év múlva ren­dezendő fesztivál katalógu­sát — akkor többek között a vatikáni kórus is szerepelni fog. Ügy érzik, sok új zenei élménnyel gazdagodtak, sok új tapasztalatot szereztek — a nyíregyházi fiúk kórusa volt egyébként a korban a legfiatalabb a rendezvényen — amit a következő időszak munkájában jól tudnak majd hasznosítani.« ^ Többfedé vannak, lesznek színészbálok az országban ezekben a napokban. A Mó­ricz Zsigmond Színház a bécsi operabál hangulatát szeretné megidézni, remé­lik, igazi, intim hangulatú LETELEPÜLÉS, MUNKAVÁLLALÁS Fórum menekülteknek DUNAKESZI ÉS DEBRECENI LAKAS A NYEREMÉNY Szabolcsi „szerencsesegédek”... lesz. Közös vacsorával kez­dődik a program, majd műsor következik, amelyben színházunk művészei mel­lett, vendégek is fellépnek Budapestről, illetve közre­működik Mensáros László, Az Országos Takarékpénztár megyei igazgatóságától kapott tá­jékoztatás szerint február elején megtartották a lakásnyeremény- betétek soron következő sorsolá­sát, melyen az 1988. június 30-ig váltott és 1988. december 31-én még forgalomban lévő betétköny­vek vettek részt. Két szabolcsi­nak is kedvezett a szerencse. A kisvárdai OTP-fióknál váltott 61 0013193 számú betétkönyv tu­lajdonosa egy Dunakeszi kétszo­bás lakást nyert, míg az 51 0013338 számú Mátészalkán váltott lakás- nyeremény-betétkönyv gazdája egy debreceni kétszobás lakás boldog tulajdonosának vallhatja magát. A nyertes könyveket vagy az azt helyettesítő igazolást má­zárszámadó köz­gyűlését tartja február 16-án a nagykállói Nyírség Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet, a helyi művelődé­si központban — írja tudósí­tónk, Szabó Csaba. A Megyei Pedagógiai Intézet meghívására Zsolnai József, tö­rökbálinti általános iskolai igaz­gató tart előadást február 14-én, kedden 14 órától az intézet Bú­za utcai székházában. Előadá­sának témája az értékközvetítő és képességfejlesztő program pe­dagógiája. Február 15-én fél 10- től Mátészalkán, a városi tanács nagytermében, délután 2 órától a kisvárdai művelődési központ­ban tart előadást a. neves peda­gógus a kísérleti programban részt vevő általános iskolák tanárai, pedagógusai számára. jus 2-ig kell bemutatni a kiállító takarékpénztári fióknál. Az 1988. november 14. és de­cember 31. között váltott lakás- nyeremény-takarékbetétkönyvek egy másik sorsoláson vettek részt, ahol színes televíziót és személyi számítógépeket sorsol­tak ki a résztvevők között. Ennél nem kísérte szerencse a szabolcsi betétkönyvtulajdonosokat... lesz tombola és meglepetés is. A vacsora és a műsor költségeit a belépőjegy ára tartalmazza. Az időpont: már­cius 14-e, este 8-tól amed­dig tetszik, jelentkezni a színház Lenin téri szervező- irodájában lehet. (be) SZALAGAVATÓN. A fehérg gyarmati Petőfi Sándor Köz­gazdasági Szakközépiskola tornatermében több, mint fél ezer szülő, hozzátartozó köszöntötte a végzősöket. A ké­pen: Zakor Ernő osztályfőnök feltűzi a szalagot Zeke Tün­de fehérgyarmati diáknak, (m. k.) MISKOLCI KEZDEMÉNYEZÉS: Könnyítés a felvételinél PÓTOLJAK. Elmaradt a Móricz Zsigmond Színház­ban a február 9-re hirdetett Diákszerelem előadás. A víg­játékot február 24-én játsz- szák, a jegyek akkorra érvé­nyesek ,illetve visszaváltha­tók. Az idei felvételi tájékoztató a miskolci Nehézipari Műszalki Egyetem Közgazdaságtudományi Intézet levelező üzemgazdász ta­gozatára jelentkezők számára kísérleti felvételi eljárás lehető­ségéről ad számot. Az eddigi gyakorlatnak meg­felelően az egyik felvételi tan­tárgy továbbra is a matematika, melyből írásbeli és szóbeli vizs­gát kell tenniük a felvételizők­nek. Azok a pályázók, akik 1984- ben vagy azt megelőzően éret- ségiztek és szakirányú munka- területen helyezkedtek el máso­dik felvételi tárgyként szakmai tárgyakat is választhatnak a po­litikai gazdaságtan és történelem helyett. Ezek a tantárgyak: könyvvitel, pénzügyi ismeretek, programozás, szervezés, igazga­tási ismeretek és idegen nyelv. Az a felvételiző, aki középfokú nyelvvizsgával rendelkezik 60 pont jóváírása mellett mentesül a második felvételi tárgy alól. Hasonló a helyzet azoknál is, akik felsőfokú képesítést nyújtó szaktanfolyamokat végeztek az utóbbi években. Ez alapján men­tesül a második tárgy felvételi­jéből az a pályázó, aki többek között árkaikulátori, árszakértői, mérlegképes könyvelői, okleve­les könyvvizsgálói, adótanács- adói, rendszerszervezői, prog­ramterveződ képesítéssel rendel­kezik. Bővebb felvilágosítást nyújt az egyetem tanulmányi osztálya. Telefon: (46) 65-111. AZ Országos Kőolaj és Gáz­ipari Tröszt Közgazdasági Fő­osztály Arosztálytól kapott fel­hatalmazás alapján értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy a szabad árformájú propán-bután gázpa­lackok fogyasztói árát a propán­bután gázpalack-test termelői árában bekövetkezett változás miatt 1989. február 15-től átla­gosan 10,7%-kal emelkedik. Ti­szántúli Gázszolgáltató vállalat Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 184. sz. (Db. 173025) „Nőies” amerikai autók M z amerikai /autóiparban egyre nagyobb a befolyá­MX sa a női formatervezőknek az autó kialakítására. • * — írja az Automotive News. — A 42 éves Mimi Vandermolen a világ összes autógyára közt a lemaga- sabb rangot betöltő tervezőnő. Dolgozott a Thunderbir- dön, most ő a Taurus formatervezési menedzsere. A Genaral Motors is felfedezte a nőket mint csodafegy­vert az import kocsik elleni harcban. A tervezőhöl- gyek, Marietta Kearney (27 éves) és Carolyn Peters (31 éves) már nyilvánosan is leadhatja voksát a jövő típu­sainak megjelenési formáira. Így a hölgyek tudatták, hogy a kilencvenes évek autói lezserebbek lesznek, a belsejük nem lesz olyan szimmetrikus. A külső méretük egyelőre ugyanaz ma­rad, a kerekeket azonban jobban a „külső végek fe­lé” fogják felfüggeszteni — ez kényelmesebb érzést kelt az utazás közben, és nagyobb stabilitást kölcsö­nöz. Nyitott kérdés azonban, mennyiben van szük­ség az ilyen megállapításokhoz női képességekre. Biz­tos viszont, hogy a szakmára és a vevőkre gyakorolt lélektani hatás jelentős. A nőknek szánt kocsik színe mindenesetre „izgal­masabb" lesz. Mimi Vandermolen: „a vörös áfonyaszín az irányzat”. A Magyar Vöröslkereszt kiaügyi osztálya, az Adófelü- megyei szervezete és a Haza- gyelőség, a Társactalombiz- fias Népfront megyei bízott- fásítási Igazgatóság, a me- sága február 16-án, csütör- gyei rendőrkapitányság, a tökön délelőtt, 10 órától fó- VÁM és Pénzügyőrség ilie- ruimot szervez a romániai tékeseinek, akik a helyszínen menekülték részére a városi válaszolnak majd. Erre a fő­tanács nagytermében. rumra elsősorban a nyíregy­BeiMeszikedési gondjaik- házi és annak vonzáskörze- ról, letelepülésükről, munka- tében élő menekülteket vár­vállalási lehetőségeikről te- ják, mivel a jövő héten Má- hetnek fel kérdéseket többek t és Zalkán tartanak hasonló között a megyei tanács mun- fórumot. FALUGYŰLÉSEK. Febru­ár 15-én, szerdán 17,30-tól a damói ifjúsági klubban és a •kisnaményi általános isko­lában tartanak falugyűlést. Ugyanezen a napon 18 órától Leveleken, Pátrohán, Tiva­daron a. művelődési házban, Nyírlövőn a kultúrházban és Kisvárdán az 5-ös számú általános iskolában rendez­nek hasonló fórumot. KIHELYEZETT ügyfélfo­gadást tart a megyei társa­dalombiztosítási igazgatóság február 15-én fél 9-től Fe­hérgyarmaton és délután fél 2-től Csengerben a tanács épületében. A lakosok igény- bejelentéssel élhetnek, szó­vá tehetik panaszos ügyei­ket és felvilágosítást kér­hetnek az igazgatóság szak­embereitől. A TIT Bessenyei György Szabadegyetem csillagászati tagozata február 16-án, csü­törtökön 18 órától előadást szervez Csillagászat és űr­kutatás a XX. században címmel a Tudomány és Tech­nika Házában, Nyíregyhá­zán. Van akit csak a tábla tadott megállítani? Vajon a Wart­burg mire vár a nyíregyházi Lenin téren? DOBOK ÉS CINTÁNYÉ­ROK címmel hangversenyt ad a Debreceni Ütőegyüt­tes február 15-én, szerdán 13 órától a kisvárdai műve­lődési központ és ifjúsági ház hangversenytermében- A komolyzenét népszerűsítő előadásra az általános isko­lai filharmóniai bérletsoro­zat keretében kerül sor. A 07 JELENTI Kerékpárost gázolt az autó A változékonyra fordult csa­padékos, szeles időjárás nem kedvez az úton lévőknek, ilyen­tájt megszaporodnak a balese­tek. Nem árt tehát, óvatosan, kö­rültekintően közlekedni. Hétfőn délelőtt Nyíregyháza belterületén, a Simái úton egy szabálytalanul közlekedő gépko­csi kerékpárost gázolt. A bal­eset szenvedő alanya egy 35 éves asszony volt, aki lábszártöréssel „úszta meg” a balesetet. „Trabi” a pácban... E gy gazdátlan, összetört Trabant árválkodik már két hete a 4-es út rozs- réti elágazásától 100 méter­nyire. Viharvert, szürke szí­ne messziről elárulja hely­zetét. A karambolos autóból, ami csak mozdítható volt, minden eltűnt. Kerekeitől megfosztva ott „búsul” egy­magában és nem hiányzik senkinek. Sokaknak szemet szúrt már a lehangoló lát­vány, próbálták a tulajdonos kilétét felfedni. Eredményte­lenül. Ezúton tudatjuk az autó tulajdonosával, hogy mielőbb szállítsa biztonságos helyre a megtépázott karosz- szériát, mert végül annak is lába kél. Egyedüli ismertető jele a rendszáma: TA 65— 15 . . . (cs. zs.) 14., kedd BÁLINT NAPJA A Nap kél 6 óra 52 perc­kor —. nyugszik 17 óra 05 perckor. A Hold kél 10 óra 34 perc­kor —. nyugszik 2 óra 49 perckor. Százötven éve született Kovács Gyula (1839—1899) színész, a kolozsvári Nem­zeti Színház örökös tagja, Egressy Gábor színészi stí­lusának méltó folytatója. Várható időjárás ma es­tig: előbb felhőátvonulások lesznek, később napközben átmenetileg ismét erősen megnövekszik a felhfőz'et.' Elszórtan várható eső. hó- zápor. A viharos északi szél jelentősen mérséklődik, dél­nyugati. nyugati lesz. A leg­alacsonyabb éjszakai hő­mérséklet —7 és —2. a leg­magasabb nappali hőmér­séklet kedden 1, 6 fok kö­zött alakul. Távolabbi kilátások szer­dától szombatig: változé­kony idő, többször megnö­vekszik a felhőzet és ilyen­kor kisebb eső. hózápor va­lószínű. A szél általában élénk, időnként erős lesz. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet időnként —4 és 1, az időszak végén —7 és —2 fok között várható. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 2 és 7 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (na­ponta legalább 5 mm) csa­padék az ország területének 20 százalékán várható. Áramszünet: Értesítjük fo­gyasztóinkat. hogy az alábbi he­lyeken és időpontokban áram­szünet lesz: 1989. február 17, 20- án 7—15 óráig: Nagyszállás. 1989. február 20-án 7—12 óráig: Nyirjes. 1989. február 20. 21, 22- én 7—15 óráig: Magyar-bokor. 1989. február 24-én 7—15 óráig: János-bokor területén. Kérjük a lakosság szíves megértését. TI- TASZ Nyíregyházi Kirendeltség. (431) — Hű maradsz hoz­zám? — kérdezi a fele­ség az üzletkötőtől, aki hosszabb külföldi útra indul. — Én kereskedő va­gyok és nem jós — vá­laszolja a férj. Olvasószolgálat Hírek, információk közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277 Hírügyeletes: CSONKA ZSOLT Eseményhírek 17 órától lapzártáit!: (42) 15-124 Üjra itt a tél«?) (Sári Attila felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents