Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 5. szám
1989. január 6. Kelet-Magyarország 3 Megélhetésünk kulcsszavai: Árak, jövedelem, fogyasztás JANUAR ELSŐ NAPJAIBAN KORAI LENNE még végleges értékelést adni az elmúlt évről, az azonban már is megállapítható, hogy sok szempontból, még a lakossági fogyasztást tekintve is különleges volt a tavalyi esztendő. A gazdaságban felhalmozódott feszültségek, a nagyfokú adósságállomány elkerülhetetlenné tették egyebek között a lakossági fogyasztás csökkentését is. Jóllehet az elmúlt tíz évben a reálbér 1981, 1985 és 1986 kivételével mindig csökkent, a lakossági fogyasztás mérséklődésére 1952 óta nem volt példa Magyarországon. Az 1987. évi szintet egyébként kiegyensúlyozott viszonyok között is nehéz lett volna túlszárnyalni, mivel azt egy előrehozott fogyasztás nagymértékben megemelte. A lakosságnak ez volt a természetes reagálása a személyi jövedelemadó-rendszerre és az előre bejelentett 1988. évi áremelésekre. Könnyű belátni, hogy az 1987. évi 4 százalékos lakosságifogyasztás-növekedés és az 1988. évi 3— 4 százalékos -csökkentés együttes hatása stagnálást eredményez, tehát még ebben a nagyon nehéz két évben sem csökkent együttesen és átlagosan az egy főre jutó fogyasztás. Ez a megállapítás nem mond ellent annak, hogy egyes rétegek életszínvonal-visszaesése tragikus mértékűvé vált. MI AZ OKA a lakosság szívós ellenállásának, és mi a nyolcvanas években a növekvő fogyasztás forrása? A válasz rendkívül egyszerű, az emberek természetes igénye ugyanis, hogy legalább elért életszínvonalukat megőrizzék, ennek érdekében igyekeznek mindent megtenni. A többletfogyasztásnak három fő forrása van: 1. A megtakarítási ráta csökkenése, 2. A jövedelemkiegészítő tevékenységek kiterjedése, 3. A társadalmi jövedelmek tömegének növekedése. Hazánkban a megtakarítási ráta az utóbbi években mindössze néhány százalékra zsugorodott, a lakosság ugyanis ingatlanokba, tartós fogyasztási cikkekbe igyekszik befektetni a magas infláció miatti csökkenő értékű pénzmegtakarításait. Csak megjegyezzük, hogy a világ leggyorsabban fejlődő országaiban (Dél- Korea, Tajvan, Japán stb.) a megtakarítási hajlandóság növekvő és eléri a 15—20, sőt a 25 százalékot is. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ miatt 1988 fordulópont a többletmunkák tekintetében is. A kisgazdaságon kívüli többletjövedelmek harmadát becslések szerint elviszi a személyi jövedelemadó, az inflációval együtt így vásárlóértéke fele csak az egy évvel-korábbinak. Ez tehát súlyosan érinti mindazokat, akik többletmunkával kívánják az emelkedő árakat kivédeni. A különmunkák társadalmunkban széles körben elterjedtek. Az időmérleg- vizsgálatok egyértelműen mutatják a különmunkák időtartamának meghosszabbodását is. Érdekességként említjük ugyan meg, de rendkívüli módon elgondolkodtató az, hogy 1977-ben országosan a vezető állásúak, értelmiségiek alig több mint 8 százaléka, 1986-ban már 29 százaléka dolgozott jöyedelme növelése érdekében kisgazdaságban. Ez képességük, tudásuk leértékelődéseként is felfogható. A többletjövedelem rövid távon természetesen mindenkinek előnyös, de hosszabb időszakra kivetítve hátrányai is körvonalazódnak, romló egészségi állapottal, túlhajszoltsággal jár együtt. Van-e valami specifikus a Szabolcs-Szatmárban élők gazdasági magatartásában, kérdezhetik az olvasók. AZ ORSZÁGOSÁN sem kedvező helyzetet — sommásan megállapíthatjuk — a területi hátrányok tovább növelik. A bérekről, a keresetekről jól tudjuk — bár soha el nem fogadhatjuk —, hogy mélyen leszakadva állunk a megyék között az utolsó helyen. Az egy főre jutó havi személyes jövedelemben (4814 forint) azonban a KSH 1987. évre vonatkozó jövedelmi felvétele szerint „versenytársai” vagyunk Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, sőt áz előbbit havi 15 forinttal, az utóbbit 98 forinttal meghaladjuk. Lehetséges ez, amikor itt az eltartottak aránya is nagyobb, az inaktív háztartások aránya pedig kisebb, mint a megyék átlaga? A választ a főmunkaidőn kívüli tevékenységben, a kisgazdaságban végzett munkában kereshetjük. Az egy háztartásra jutó havi jövedelem ugyanis ebből a forrásból Csongrád és Győr-Sopron megye után itt a legnagyobb. Nem kétséges, hogy a megye lakói önkizsákmányoló(bb) életet folytatnak életszínvonaluk megtartása érdekében, akik viszont így is egyre inkább a verseny veszteseivé válnak. A lakossági fogyasztás harmadik forrásaként említett társadalmi jövedelmek 1987 és 1980 között országosan 87 százalékkal emelkedtek, miközben ugyanezen időszak alatt az árak 59 százalékkal nőttek. Az áraknál lényegesen gyorsabban emelkedtek a legnagyobb tételek: a nyugdíjakra (97 százalékkal) és a családi pótlékra (71 százalék) kifizetett összegek. Sokak számára meglepő, ha azt állítjuk, hogy a nyugdíjas társadalom anyagi helyzete ma egyértelműen kedvezőbb, mint egy évtizeddel ezelőtt. Ez azonban a nyugdíjas társadalom kicserélődésének következménye (a kisnyugdíjasok helyébe jóval magasabb nyugdíjúak' lépnek), nem pedig a nyugdíjasok egyedenkénti helyzetének javulása, többségük nyugdíjára ugyanis a gyors elértéktelenedés a jellemző. NEM KÉTSÉGES, HOGY A STABILIZACIÖ legnehezebb éve 1989 lesz. A három év alatti mintegy 40 százalékos árnövekedés a gazdaságilag erősebb országokat is megrázkódtatja, különösen, ha az alapvető fogyasztási javak árai ennél is gyorsabban, mintegy 50 százalékkal nőnek. Az elmúlt éveK áremelkedései az alacsony jövedelműeket érintette jobban, az ez évi egyértelműen a magasabb jövedelmű fővárosi és nagyvárosi lakosságot fogja erősebben sújtani. A lakossági fogyasztás növelésének említett forrásai sem elegendőek már az elért életszínvonal megtartásához. E szomorú ténnyel való nyílt szembenézés tehát elkerülhetetlen. Remélhetően a fogyasztás átmeneti csökkenése után, elsősorban a gazdasági teljesítmények, a hatékonyság növelése révén belátható időn belül eljön az idő, amikor a lakossági fogyasztás kényszerű korlátozása lekerül a napirendről. Hajnal Béla öt_ hangszórót építenek be a HTB 08 típusú hangsugárzó berendezésbe a BEAG klsvárdai gyárában. A nagy teljesítményű hangsugárzókat szovjet megrendelésre szállítják. (Elek) A győztes kombájnos KILÓRA / fillért---------------------------------\ Mcmd példája B égi jó barátom, az igen tisztelt Dányádi Bálint keresett meg levéllel. Mándról, ebből a kicsiny szatmári faluból érkezett a híradás. Ritka eset az ilyen, a füttyentés- nyi mándi utcán még az arrajáró sem áll meg. Pedig, a levél tanúsága szerint, érdemes lenne néha meglátogatni az ott élőket. Miről is szól a hír? Dányádi tanító úr, aki immár 33 éve tanítója a községnek beszámol arról, hogy december közepén a 11 fős pártalapszervezet kisjövedelmű tagsága 960 forintot ajánlott fel az örményországi földrengés károsultjainak. Szép tett volt, de úgy érezték, kevés, összefogott hát a Vöröskereszt titkára, a népfront titkára és a gyűjtést kiterjesztették az egész községre. Karácsony másnapján a 273 lelkes községből 126-an gyűltek össze ünnepi estre. Kiderült, hogy ez a tenyérnyi község 7560 forinttal járult hozzá a tragédia áldozatainak megsegítéséhez. Csodás ünnep volt. Az adni tudók szép karácsonya. Hát ennyi a hír Mándról. (bürget) 1988. számára a siker éve volt. No, ne gondoljon senki a lottón-totón elért főnyereményre, Nobel-díjas sem lett. Apró öröm az övé, munkában, férfias helytállásban érlelődött. Első helyezést ért el a kukoricabetakarító kombáj- nosok versenyében. Napszámra Nem egy égbekiáltóan nagy dolog, mondhatná bárki, annál is inkább, mert Mándi Zsigmond is ezt mondja. Hivatkozik a rekordtermésre, arra, hogy a Haladás Tsz-ben ennyi kukorica még sohasem teínmetti — Nem tudom pontosan — mert nem az én dolgom — de úgy hallottam, hogy hektáronként 8—9 tonna volt a tengeri. Amiben biztos vagyok, hogy jó volt benne dolgozni, gyorsan tele lett a tartály, nőtt a napi teljesítmény. Hogy ez mennyi volt? Mikor, hogy sikerült. 10—15 hektárt vágtam le, 120—140 tonna kukoricát küldtem a szárítóba. A kombájnosokat — öt van belőlük Szatmárcsekén — fillérrel fizetik. Száz kilogramm elcsépelt kukoricáért 83 fillér a bér. Aki tehát 120—140 tonnát aratott; naponta, az ezer forinton felül keresett, nem rossz napszám? Csak néhány hét... — Nem lenne az, ha egész évben csak kukoricát kom- bájmolnánk. De a kukorica csak néhány hét és ha mindent számolok, a búzát, a napraforgót, a lóbabot, ezeknek az együttes betakarítása sem több 2—3 hónapnál. A munka sem folyamatos. Mindig van valami, ami megakaszt bennünket. Most november elején havat is kaptunk. Egyszóval nem volt könnyű dolgunk. Egyébként, ha nem kombájnolok, a műhelyben dolgozom, mint szerelői Nem lenne kerek a beszélgetés, ha arról nem beszélgetnénk, hogy hogyan is lesz vaKomoly tekintetű, megfontolt szavú fiatalember Mándi Zsigmond Szatmárcsekéről. Nacionáiéjához tartozik, hogy harminc éves, nős, egy kislány és egy kisfiú édesapja, szakmája géplakatos, de gépeket szerel és kombájnok lakiból kombájnos, főként győztes kombájnos. — Mint mondtam, géplakatos szakmát tanultam Fehér- gyarmaton, 1976-ban kerültem a tsz-hez. Lakatosmunka ott természetesen nem volt, gépszerelő lettem. Kombájnra 1978-ban ültem először. Tetszett a munka, azért is mentem szívesen Bábolnára kombájnos tanfolyamra. A gépszerelést is szeretem. Ha elromlik egy gép és én megtalálom a bajt, kijavítom a hibát, az nekem nem csak örömöt szerez, de egy kis büszkeség is van bennem. Ezt én csináltam, ez a gép nem fogott ki rajtam. Ajándékra — Most mit érez, hogy első lett, jutalmat és oklevelet kapott? — Mit mondjak? A pénz jó lesz ajándékra. Egyébként semmi sem változott. Idén is dolgozni kell majd. Dolgozni (!?) Nem mindegy, hogy hogyan. Hogy jó is legyen, hasznos is legyen, örömöt is okozzon. Ilyen munka kellene mindig. A tsz-ben is, a ház körül is. Mándi Zsigmond — mint mondta, elégedett — a közösben gépet szerel, kombájnol, a háztájiban tehenet tart, sertést hizlal, így megvan minden, ami csak szükséges. Rosszabb sose legyen! S. E. Új partnerek, új termékek Részvénytársaság Mátészalkán A gazdálkodási lehetőségek jobb kihasználása érdekében a múlt év végén részvénytársasággá alakult át a mátészalkai kötöttárugyár. Az alapítók, a Budapesti Finomkötöttárugyár és a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár ösz- szesen 80 millió forintos tőkével hozták létre az új részvénytársaságot, amely a Mátészalkai Finomkötött Részvénytársaság nevet viseli. Az önálló vállalatként működő mátészalkai üzem profilja továbbra is a kötöttárutermelés marad, azonban igyekeznek a lehetőségek felkutatásával új partnereket keresni, más termékek gyártását bevezetni. A vállalat mintegy 460 fős létszámmal dolgozik. F eltartom Stohaneket. Meggátolom abbeli szándékában, hogy a vesztébe rohanjon. Intem is a jó szomszédi szóval: — Ejnye-bejnye, a járda síkos, az utca meredek, maga meg szalad. Mire jó ez a száguldás? Üldözik? — Ne álljon az utamba —• liheg a kérdezett, majd kijelenti — nem üldöz senki, futok az egészségemért. — Mi ütött magába — lepődöm meg — ezt eddig sohasem tette. Futni még sohasem láttam! — Nem is láthatott, hiszen járni is alig tudok, de most muszáj szaladni. Felemelik a gyógyszer árát. Rohanok, amíg nyitva a patika. Na, engedjen! Nem engedem. Jut eszembe, hogy micsoda népek vannak. Ez a Stohanek is. Hát azt hiszi, hogy tud annyi Andaxint, Cavintont, Kalmopirint meg miegymást venni, ami egy életre elég? De ha tudna is egy szekérre való gyógyszert vásárolni, idővel ráromla- na. A lejárt szavatosságú Futás! gyógyszereket pedig ki kell dobni. Mindezt tagoltan és érthetően adom elő, majd megkérdezem: — Tud maga bolhát fogni? — Megőrült? Miközben én futnék az egészségemért, maga hülyeségeket kérdez. — Nem hülyeség. tJgy érzem, csíp valami. Lehet, hogy bolhám van. Mondja, hogy kell a bolhát megfogni? — így: — nem mondja, mutatja. Megnyálazza a mutatóujját, aztán felcsippenti a láthatatlan bogarat, mutató és hüvelykujjai között megdörzsöli, körmére helyezi, pattint a nyelvével és kijelenti: — Kész. Nyá- lazás, dörzsölés, pattintás. Istenem valamikor mennyi bolhám volt. Reggeltől estig csak bolhára vadásztam. Mondja magának tényleg van bolhája? Bizonyítok. Felmegyünk a lakásba, kitöltők néhány kupica konyakot, aztán levetkőzöm. Az ingem derekából kiugrik a bolha. Beesteledik, mire elkapjuk. Addigra elfogy a konyak is, a szilveszteri maradék pezsgő is és rágjuk békés nyugalommal a karácsonyi beiglit. Két rágás közt kijelentem: , — Az élelmiszert is ... — Mi az, hogy az élelmiszert is? — Annak is felviszik az árát, nemcsak a gyógyszerét. S tohanek erre felüvölt. Rohan az ajtóhoz, ki a házból. Gyógyíthatatlan, fut az egészségéért. Kis idő múlva aztán visszajön. Mutat egy ezrest és keserűen legyint. Kijelenti, nem tudja eldönteni hova menjen a patikába, vagy az ábécébe. Én meg halluciná- lok, vagy mi, mert úgy hallom, hogy kuncog a szomszéd kezében a forint. Seres Ernő
