Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-05 / 4. szám
1989. január 5. Kelet-Magyarország 3 Jól tűri a szárazságot Vetőmag a sivatagból A utóbbi években gyakori volt az aszály. Nyaranta a szabolcsi homokon a csapadékhiány harmadolja, sőt felezi a termést, a másutt 7—9 tonnát tudó kukorica jó ha hektáronként 3—4 tonnás termésátlaggal fizet. Öntözési lehetőség hiányában, a jobb termés reményében az aszály kivédésére lehetőség lehet az olyan vetőmag, amely szárazságtűrő, sivatagi körülmények között is viszonylag bő terméssel fizet. Van ilyen vetőmag. A vajai határban tavaly olyan kukoricát is vetettek, amely Izraelből, a Tel- Aviv-d Emibart cégtől érkezett. A hibrid a homoki gazdaságok kedvezőtlen körülményeit jól tűri, a csapadékhiánytól kevésbé sínylődik. Mindezt a tavalyi kísérletek igazolták. Erre alapozva a vajai tsz és az izraeli cég megállapodott az együttműködés fejlesztésében. Olyan megállapodást kötöttek, hogy az Emibart 1989. január 15-ig további 3,5 tonna hibridkukorica-vetőmagot szállít. A vajai Rákóczi Tsz vállalta, hogy az újfajta hibrid termesztését 200 hektáron, különböző talaj- és éghajlati viszonyok között a köztermesztésben kipróbálja. Vaja határában 90 hektár lesz a kísérleti kukorica, 30 hektár Békésben, 40 hektár Csongrádiban, 30 hektár Győr-Sopron megyében és 10 hektárt a Szovjetunió Kárpátontúli területén vetnek be az Izraelből származó vetőmaggal. Megállapodott a két fél abban is, hogy ha a takarmánynak termesztett kukorica hektáronként 6 tonnán felüli termésátlaggal fizet, úgy a többletnyereségből a két fél egyenlő arányban részesedik. Kipróbálják a hibrideket évi kétszeres öntözéssel is. Az izraeli cég más vető- magvainaik kipróbálását is felajánlotta. Ennek értelmében kap a termelőszövetkezet görög- és sárgadinnye, valamint cirok vetőmagot. A sárga- és görögdinnye vetőmag négyszer egyhektáros területre lesz elegendő. Cirokmagból három fajtából, háromszor 10 kilogramm érkezik. Az izraeli vetőmagok kipróbálása túl az együttműködés mai hasznosságán, jó alkalom lehet a jövőbeni gazdasági kapcsolatok bővítésére. Itt a megyében Izraelből származó gépeket — öntözőberendezéseket — már sikerrel hasznosítanak egyes gazdaságok, de a két ország együttműködési lehetőségei sokkal nagyobbak attól, amit a kezdeti lépések sejtetni engednek. Ha az idei kukorica és egyéb növények termesztése sikerrel jár, úgy az izraeli cég további megállapodások megkötésére lesz hajlandó. Seres Ernő Megsiűnilc a posta monopolhelyxete? A pezsdítö konkurencia Leáldozóban a posta monopolhelyzete — adta hírül lapunk keddi száma. A kormányszóvivő szavaiból ugyanis e tényre következtettünk, hisz az új postai törvényről szólva fejtette ki, hogy az állami szervek mellett magánszemélyeknek is joguk és lehetőségük lesz e feladatok ellátására. A tájékoztató megjelenésének másnapján Zsirkó Imrénét, a megyei postahivatal vezetőjét faggattuk: nem fél-e a posta a lehetséges konkurenciától ? — Bár mi még semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kaptunk erről, amit mondok, azt az egy év múlva, 1990. január 1-jére befejezendő átszervezés, valamint a távközlés és a többi postai tevékenység szétválása során szerzett hírekre alapozom. Ezek egy része szóbeszéd, de hát nem zörög a haraszt... Elöljáróban elmondanám, hogy vannak a postának nyereséges és ráfizetéses szolgáltatásai. Feltételezem, hisz’ mindenki a piacról él, hogy a versenytársak a jövedelmező ágazatokat szeretnék Magyarul, finnül Négykezes Négykezes címmel kétnyelvű, magyar—finn folyóirat indult. Évente négy szám megjelentetését tervezi a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, finn részről pedig az Uusi Suomi Oy. A folyóirat célja a két ország közötti eleven kapcsolatok ápolása, a kulturális és gazdasági együttműködés segítése, erősítése. A most megjelent első, még 1988 decemberére datált szám címlapján a magyar korona és a finnországi hegyeket, fenyveseket idéző grafika jelképezi a közös törekvéseket. előlünk elhappolni, vagy abban szerepet kérni. De gondolom, hogy a hírlapterjesztésben képzelhető el leghamarabb a konkurencia. Üjabb dilemma: vajon csak Reform újságot és más, többnyire pult alól fogyó lapokat kínálna az új partner, vagy vállalná a nagy többségben megmaradó, magas remittendával vegetáló újságok terjesztésit is? Közönségszolgálati kényszert említett a hivatalvezető, amikor a gyér forgalmú aprócska postahivatalok mindenáron történő nyitva tartásáról beszélt. Többször hangsúlyozta: nem fél a posta a konkurencia megjelenésétől, ám voltak már nálunk hasonló kezdeményezések más téren, elég az Állami és a Hungária Biztosító közti szereposztásra gondolni. Később mindkettő igyekezett túllicitálni a másikon, és úgy tűnik, hogy az ügyfelek jártak jól a versenytársak versengésén. A mai, finoman fogalmazva, nem eléggé nívós postai szolgáltatásra a konkurencia megjelenése talán pezsdítő- en hat... T. K. A TAGSÁG AKARATÁBÓL Felismert mulasztások, s a lehetséges kiút (avagy: meddig vezetheti orránál fogva a munkást a munkaadó?) A ligha van ma Magyarországon olyan szervezet, mely kitérhetne a változtatás szükségszerű parancsa elöl. Nem kivétel ez alól a szakszervezet sem, mely hasonlóan más közösségekhez, az útkeresés stádiumában van. A szervezet szerepéről, új feladatairól cseréltünk véleményt a napokban szak- szervezeti funkcionáriusokkal. Banga Ferenc, a húsipari vállalat, Hepp János, a nyíregyházi papírgyár. Kőhalmi Sándor, a mátészalkai áfész, s Lukács Katalin a kisvárdai kórház szb-titkára volt beszélgetőpartnere lapunk munkatársának, Balogh Gézának. O Evekig, évtizedekig abban a hiszemben voltunk, hogy az ország a lehető legjobb úton halad. A szakszervezetről is azt tartottuk, hogy tökéletesen működik, s most hirtelen kiderült. dehogy volt tökéletes! Miképpen élték át környezetükben ezt a felismerést, s hogyan ítélik meg a szervezet korábbi tevékenységét? Lukács Katalin: Most már tudjuk, hogy milyen áron, de tagadhatatlan, voltak nem is rövid ideig tartó időszakok, mikor viszonylag jól éltünk. És a szakszervezet a világ legkényelmesebb helyeztében volt: ha nem is mindig csur- rant, de cseppent, s nekünk, ha így visszagondolok, az volt az egyik legfontosabb dolgunk, hogy a lehetőségekhez képest igazságosan osz- szuk szét a pénzt, mondjuk a bért az emberek között. Hepp János: Közben észrevétlenül elkényelmesedtünk. A legfontosabb döntések meghozatalánál természetesen bennünket is az asztalhoz invitáltak, de kár is lenne tagadni, vitákra igen ritkán került sor. Mely ha nem is fogadható el. de érthető, hiszen sokáig még azt is vitatták, a szakszervezet érdek- képviseleti, érdekvédelmi szerv-e egyáltalán. Kinek az érdekét képviseli, s kivel szemben? A párttal? De hát az is a munkáshatalom letéteményese! A kormánnyal szemben? Ám az is az ország, tehát a mi boldogulásunkon fáradozik! Kiderült persze később, hogy vannak idők, s helyzetek, mikor a dolgozó s a munkáltató érdeke messze nem esik egybe, ám akkorra már úgy elhalkult a szakszervezet szava, hogy legfeljebb suttogásra telt, ha telt... Banga Ferenc: Fogalmazzunk nyersen! Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb helyen a vállalat, az intézmény első számú vezetőjétől függött az, Képűnkön: jobbról balra Kőhalmi Sándor, Lukács Katalin, Banga Ferenc, Hepp János és Balogh Géza. milyen tevékenységet fejthetett ki a szakszervezet. Mert azt nem is igen lehet vitatni, egy igazgatónak nem sok érdeke fűződött ahhoz, hogy az általa vezetett kollektívában erős szakszervezeti tevékenység legyen. Ossza el az üdü- lőjegyeket, szervezze meg a Mikulás-ünnepséget, látogassa meg a nyugdíjasokat. De hogy egy fontos kérdésben is hallassa a szavát...!? Még csak az kéne! Pedig ha a szakszervezet korábban is érvényesíti jogait, meggyőződésem. jóval kevesebb keserves ténnyel kellene most szembenéznünk. O Szavaikból az derült ki eddig, a mozgalom vezetői, aktivistái sem álltak feladatuk magaslatán, látványosan kerülték az összeütközéseket az egy ranggal felettük állókkal szemben, még ha tudták is. hogy nem jól mennek a dolgok. Hogyan tud a ma feladataival megbirkózni a mozgalom? Kőhalmi Sándor: Erre valószínűleg ma még kevesen tudják a választ, a szakszervezetek nemrég megtartott országos értekezlete után sem tisztult ki a kép. az mindenesetre biztató: felismerték a legsúlyosabb mulasztásokat, és a szó szoros értelmében minden szinten lázas munka kezdődött a mozgalom megújításáért. Már az alapszinteken is annyi javaslat, elvárás fogalmazódott meg, hogy nem nehéz megjósolni, azok előbb-utóbb szétfeszítik a mai merev szerkezetet, s nagyon remélem, hamarosan eljön az az idő, amikor a tagság erőlteti majd rá akaratát az ő tagdíjából élő apparátusra, melynek tagjai nem a felsőbb szervek jóindulatát keresve ténykednek ezentúl, hanem bennünket képviselve. Lukács Katalin: Ezért is fűzünk nagy reményeket a szakszervezetek megyei szövetségéhez. mely az SZMT- ket váltaná fel, melyről be| A llok a boltban, aho- M gyan most sokan, és /J várok. Mellettem két tizenéves. Óri- "*■ ási a gondjuk, papucsot vesznek az Édesanyának. (Nekem ez az utolsó szó még ma is csupa nagybetűvel lenne írandó!) Van papucs, a mérettel se lenne baj, puha és finom, a bélelt háromszáz valamennyiért, de rózsaszínű és Édesanya papucsát a nagyi is hordja,- sőt örökli is, neki pedig, neki pedig túlzás rózsaszín. Kínálnak nekik, nagyon kedvesen, mert vevőben szegény ez a karácsonyi vásár, de negyvenkettes az egyik, harminckilences a másik, az édesanyjuknak viszont harminchetes lába van. A két fiú, aki még nem egészen jártas a női dolgok vásárlásában, hosszasan tanácskozik. Az eladó kedves, mert segít. Előkerül egy negyvenes, puha, aránylag olcsó kényelmes papucs is, de az nem kell a két srácnak. Innét már nincs más dolgom, csak leírom a beszélgetést. — Nem jó... Az egyik gyerek a földön, kövön próbálgatja a papucsot. Akárhogyan ütögeti a követ, az mindent csinál, de nem kopog. — Nem jó — mondja a másik — sohasem halljuk meg ha jön ... — Vegyünk fatalpú papucsot ,.. Vettek. Egy fatalpú, strandra való műremeket. Szegények nem tudják: az a Tisza-parti homokban holnapra nyomot sem hagy. (Bartha) bizonyosodott, eljárt fölötte az idő. Az új szervezeti forma jobban biztosítaná a megyében dolgozó tagság egyeztetett érdekeinek képviseletét. védelmét, s itt az egyeztetett jelzőn van a hangsúly. Az SZMSZ a tagság szakmai, iparági, ágazati fóruma lenne, koordinálná a feladatokat, s mivel alulról építkezne, hozzájárulna a szakszervezeti demokrácia fejlesztéséhez, a szolidaritás szellemének kialakításához. Mert az . igazat megvallva a magyar dolgozó volt már szolidáris a világ szinte valamennyi haladó mozgalmával, de hogy egy baranyai kőműves azért emelte volna fel a szavát, mert Pesten kizsákmányolják a szabolcsi vendégmunkásokat...!? Hát ilyenre még aligha került sor. Hepp János: Némi túlzással azt is mondhatom, hogy eddig a magyar munkást a munkáltató nagyon sok esetben az orránál fogva vezette. Annyit fizetett neki. ameny- nyit akart. Tehette, mert a munkaerőnek nem volt ára. Pontosabban fogalmazva nem volt mihez viszonyítani a munkaerő árát, s ma sincs tisztességes bérarány. Ma már egyre többször hallani, hogy ez az ár legyen egységes az egész országban. Én tudom, hogyha a piaci viszonyok megjelenését sürgetjük, akkor ellentmondásos ez a követelés, ám ha továbbgondoljuk a javaslat második részét, már látni benne rációt. Az alapfizetést ne a nyereség, hanem a nomenklatúra határozza meg. A jutalékokban, a prémiumokban tükröződjön egy adott közösség munkájának eredményessége, vagy eredménytelensége. Ez egyrészt igazságosabb, de észszerűbb is. S ennek az ismeretében már bátrabban mer politizálni a munkahelyi szakszervezeti aktivista is, hiszen tudja, hogy másutt mennyit fizetnek ugyanazért a munkáért. O SZMT helyett SZMSZ. Gondolom nem elsősorban a névváltoztatás a fontos, hanem ami mögötte van. Pontosabban ami lesz. Banga Ferenc: Kolléganőm már hangsúlyozta a tervezett SZMSZ egységes fellépésének szükségességét. Ha ugyanis ez elmarad, megelevenedik a mondás: csöbörből vödörbe. Miért alapvető követelmény az egységes érdekképviselet? Mert ha továbbra is szétaprózzuk erőinket, mindenki egyedül szaladgál ügyes-bajos dolgai után, ezentúl is lesöpörnek bennünket, s továbbra is legfeljebb az remélhet gyógyírt sebeire, akinek megfelelő összeköttetései vannak, ám a többieket továbbra is könnyen ki lehet játszani egymás ellen. Természetesen a színpadon a „végeredmény” már szépen felöltözve jelent meg, ám a színfalak mögött sajnos ilyen durván ment a játék. Az én véleményem szerint a fel- építménynék így kell állnia: az alapszervezetek, a szakmák és a SZOT szövetsége. A közbenső megyei szövetségnek mi adnánk a pénzt, s ha úgy ítélnénk meg, hogy működésével nem képvisel bennünket, megvonjuk tőle az anyagi támogatásunkat. S köztudomású, a forint a legmegbízhatóbb kényszerítő eszköz a jó munkára. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon kemény szavakat használtam, de azt is tudomásul kell venni, nehéz napok várnak a szakszervezeti tisztség- viselőkre. A tagság egyre ingerültebben reagál minden elmulasztott lépésre, a mai helyzetben pedig akii ilyen munkára adta a fejét, annak bizony nagyon szednie kell a lábát. Kőhalmi Sándor: Eddig csak a megyei csúcsszerv megreformálásáról volt szó, ám ha megengedik én egy fokkal visszább lépnék a lépcsőn. Köztudomású, hogy a nagyobb településeken is működnek városi szákszervezeti bizottságok, tagjai persze társadalmi munkában dolgoznak. Ám egy húsz-hu- szonötezres településen egy idő után annyi gond halmozódik fel, hogy azok megoldásához feltétlenül főállású szakszervezeti munkásra, koordinátorra van szükség. Szó volt itt arról, hogy át kellene szervezni az SZMT-ket is. Az ott felszabaduló státusok közül néhányat a nagyobb településekre kellene vinni, hogy ne kényszerüljön a dolgozó száz-kétszáz kilométeres utazásra, hogy segítséget kapjon. S bár én nem vagyok abban biztos, hogy az SZMT-ik helyett mindenképpen az SZMSZ-ekre van szükség, azt viszont tudom, hogy feltétlenül változtatni kell az eddigi gyakorlaton, és közelebb kell kerülnünk a tagsághoz. Hepp János: Új megoldásokon kell törnünk a fejünket. Ha kell, független, esetenként felkért, s megfizetett szakértőiket kell alkalmaznunk, hogy a vitás kérdésekben képviselje az álláspontunkat, de egészen odáig elmennék, hogy a szakszervezet a pénzéből vállalatot alapít. Ahol a munkanélkülivé vált rászorulók is kenyeret kereshetnének. Mert ezt diktálná az élet. S ezenkívül számtalan elképzelésünk van még. Igaz, ezek jó része kiforratlan még, de reménykedhetünk, hamarosan kitisztul a kép, s a szakszervezet elfoglalja az őt megillető helyét mindennap iáinkban Kopogós
