Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-28 / 24. szám

1989. január 28.

az agrárpolitika megújulásáról

Alig telik el nap változó világunkban anélkül, hogy ne hozna hírt a tömegkommunikáció az agrár- politika új vonásairól. Alig egy hete derült ki például a másfél évvel ezelőtt alkotott földtörvényről, hogy elszállt fölötte az idő. A társasági törvény, amely az év elején született, szintén beláthatatlan távlatokat nyitott mindazok előtt, akik az új formákat keresik a mezei gazdaságban. Az új momentumok tehát sorra követik egymást, eredményekről azonban nem nagyon számolhatunk be. Válságágazata Magyarországnak és megyénknek egyaránt a termelőszövetkezeti, az állami és a csíráiban meglévő magánszektor egyaránt. Elég a reformretorikából — mondják sokan. Tettekre volna- szükség. A kerékasztal résztvevői a vajai II. Rákóczi Ferenc Tsz; elnöke, Iklódi László és Moldvay István, a Nyírlúgosi Állami Gazdaság vezérigazgatója ebben az egyben már a beszélgetés elején egyetértettek e sorok írójával, Esik Sándorral.

É. S.: — Ahhoz, hogy mezőgazdaságunk mai helyzetét időben és a maga helyén értelmezni tudjuk, talán a Fehér Lajos-i politikáig és 1956—57-ig vissza kell tekintenünk. A világ szakirodaima nagy ívűnek minősíti a magyar mezőgazdaság azóta be; futott pályáját, mind termésátlagokban, mind a termelés szervezetében, szervezésében. Az élvonalban betöltött, sok esetben dobogós hely azonban mintha meginogni látszana lassan véget érő évtizedünkben.

I. L.: — Azok az agrártézisek valóban szinte korukat meghaladóak voltak, legalábbis Magyarországon. Lehetővé tették a gazdasági viszonyok olyan mértékű átalakítását, hogy rövid időn belül önellátóvá, sőt exportőrré vált hazánk. 1956 előtt, mint tudjuk, a beadási rendszer és az erőszakos tsz-esítés csak kárt okozott és ellátási nehézségekkel kellett meg- küzdenünk. A politikai kár; amit a szocializmus ezáltal elszenvedett, óriási mértékű. A szocialista nagyüzemi gazdálkodás megalapozása és megerősödése olyan felívelést eredményezett, amelyet még a legfejlettebb agrárországok szakemberei is irigykedve szemléltek. Ez a szisztéma azonban még abban az időben „gellert kapott”, amikor még csak nem is sejtettük, sőt az eredmények még látványosabbak lettek. Konkrét időpontnak ma a 70-es évek elejét tartják a szakértők, mégpedig amikor Fehér Lajos és Nyers Rezső, valamint más' reformisták szinte egy- ., szerre távol kerültek a hatalomtól és a politizálástól.

Sok szegényből egy szegény

É. S.: — Az volt a baj, hogy elméleti síkon hamis gondolatok kaptak politizálási lehetőséget. Azt hirdettük, hogy az állami tulajdon a legfejlettebb, a szövetkezeti pedig valamilyen megtűrt forma az ,átkos magán” közelében.

M. L: — Én ugyan még csak 15 éve vagyok a pályán és ebből egy évtizede állami gazdaságban, de a 70-es évek elején öt esztendőt töltöttem termelőszövetkezetben. Ezek azok az esztendők, amikor Iábrakaptak az álmokat valóságként átélő emberek szándékai. Emlékezetesek például a tűzön-vízen való tsz- egyesítések. A győrteleki, gé- berjénr, fülQpsdaróci, ököri- tófülpösi közös gazdaság kínos, 4 gyötrelrrres „eggyé ko- . vácsolásánál” ott ültem annál az asztalnál, ahol a járási pántbizottság munkatár- ' sai és más állami vezetők gyakorolták „a rábeszélés” módszerét. Mondanom sem kell, hogy a „meggyőzés” sikeres volt.

Ez csak egy példa, de sorolhatnék többet is. miként támadt fel az 1968 előtti tervutasításos formának egy szebb ruhába öltöztetett változata. Három egyesülést éltem végig az öt év alatt, valamennyinek ugyanaz volt a tapasztalata. Sok szegényből vált egy szegény és ugyanott voltunk, ahol a part szakad. Elkerültem ugyan termelőszövetkezeti vonalról,-de mivel mirínjnloft seénírrjel járok á vílágbÉbn.'TTregmaradt az akkor kialakult véleményem, amely a mai viszonyokra is igaz: az önállóság teljes lábbal tiprása, ha a tag nem maga választja meg vezetőit, nem ő dönt arról, hogy mit és mennyit termeljen és fogalma sincs arról, mi az, hogy piac. Egyszerűen nem jut el hozzá az ezzel kapcsolatos információ.

E. S. — Erre mondják azt, hogy bérmunkás tudata van annak az embernek, aki pedig valójában tulajdonos. Ez a fajta állapot talán még az állami gazdaságban sem áldásos, ahol pedig tulajdonképpen erről van szó.

M. I.: Valóban nem, és mi teszünk is róla, hogy másként legyen.

Iz „új földosztásról"

E. S.: Mielőtt azonban arra térnénk rá. nem hagyhatunk szó nélkül egy politikai irányzatot, amelyet úgy hívnak, hogy Magyar Demokrata Fórum. Az agrárpolitikáról a közelmúltban rendezett és kiskunmajsai találkozó néven számon tartott értekezletükön ,,új földosztás”- je*> .szóba került,, *

l,L: Akik; erről, álmodba^ - hak, .azok ‘nibcsenek tiszté-' bán azzal, hcígy mit is követelnek. Sehol a kerek világon nem termelnek modern mezőgazdaságban búzát, kukoricát farmergazdaságban. Arra tehát gondolni sem szabad, hogy a nagyüzemi táblák ismét kistulajdonba kerüljenek. Valós gond azonban, hogy a tulajdoni viszonyok tisztázatlanok. Ezek nem ma kezdődtek, évtizedek óta feszegetik a meglévő kereteket.

A Kiskunmajsán megnyilal- kozók előtt valószínűleg a következő idilli kép lebeg: Nyugat-Európóban és az Egyesült Államokban valóban nagyon sok kisgazdaság van, ahol egy család néhány száz hektáron néhány tucat szarvasmarhával, esetleg néhány száz sertéssel élethivatásszerűen farmer. A munka- igényes tevékenységnek nálunk is ez a forma lehet a jövője.

Szabolcs-Szatmár megyében például, amelynek adottságai önmagában is nagyobb szélsőségek között mozognak, mint az országéi, valóban számításba veendő a kisgazdaságok és egyéb szervezetek feltámasztásának lehetősége. Személyes véleményem az, hogy földosztásra viszont ennek érdekében sincs szükség. Használatba adásra annál inkább. Különben is, hogy lehetne földet osztani olyan termelőszövetkezetből, melynek tisztázatlan legtöbb helyen a bevitt föld eredete. Honnan szedjük elő például Gründvald bácsit, aki 45 után valahová a világba elment, és azóta se látták, viszont 500 holdja ott van a termelőszövetkezetben. Vagy az elhalt alapító tagok földjét, akiét már megváltotta a közös gazdaság. Olyan sok tisztázatlan körülmény tapad a földtulajdonhoz, hogy legegyszerűbb a használatba adás.

Nem az egyetlen oka. hogy ellenzem a tulajdoni viszonyok megbontását, .van fontosabb is: a vagyonkezelői jog a -tulajdonlással marad meg, így a koordinátori szerep, amely ma is széles körű, érintetlen marad.

E. S.: Az állami gazdaságokban valószínűleg egyszerűbb a helyzet, hiszen uradalmak és állami tartalékföldek területén alakultak meg, és ma is tisztán állami tulajdonban van a földjük.

M. I.: Ennyivel tényleg

kövesebb a gondunk, de elhamarkodott dókig lenné'azt hinni, hogy jnindegaellett nincs más. Pusztánké? | tény bitózza például*.' hogy* *mi * a teljes terület után fizetünk földadót, a tsz csak az olyan után, amit az államtól kapott, a maszek pedig semmit sem. Ennek ellenére az új földtörvénytől mindenekelőtt azt várhatja az állami gazdaság is és a többi szektor is. hogy a föld szabadon ad- hatóvá-vehetővé válhasson.

Nehéz kenyér lesz

É. S.: A Nyírlúgosi Állami Gazdaság vásárolna például a szomszédos téeszektől földet?

M. I.: Nekünk is van eladó. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha a kiskunmaj- saiak álma valóra válna, tőlünk vehetnének földet, amennyit akarnak. Személyes álláspontom pedig az, hogy aki előre meggondolta és megfontolta, az szabadon juthasson területhez, gazdálkodjék kedvére. Nehéz kenyere lesz, annyi biztos!

É. S.: Mint ahogy ma ve- rejtékes a megélhetése mindenkinek, aki a földből él. Ügy tűnik, hogy . a magyar mezőgazdaság. megtűrt gyermeke a hazának. Mértékadó vélemények — magas rangú politikusokéi — szerint az ipar tartja el „nagy nehezen”.

M. I.: Ennek éppen az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve még akkor is, ha abban igazat adok önnek, hogy a széles közvéleményben valóban ez él. A magyar mező- gazdaság exportbevétele az elmúlt esztendőben 1,8 milliárd dollár volt, aminek a szaldója, azaz a tiszta exportjövedelem egymilliárd dollár. A jelenlegi szabályozórendszer azonban a maga fonákságaival, logikátlanságaival, szövevényes és kiismerhetetlen voltával előidézi azt a csodát, hogy ennek a fordítottja bizonyosodik be.

É. S.: Ez esetben nem a mezőgazdaság gyenge, hanem a hangadóinak kicsi a hangereje. Mondom ezt azért, mert pusztán az elmúlt néhány hónapban az ipar és a bányászat majdnem hogy számolatlanul kapta a milli- árdokat, míg a mezőgazdaság ezzel egyáltalán nem büszkélkedhet.

I. L.: így van ez, sajnos, de ahhoz, hogy ez megváltozzék, az érdekképviseleti rendszer gyökeres átalakítására lenne szükség. Arra gondolok, hogy létre kellene hozni egy agrárszövetséget, amelyben valamennyi agrárius szervezet érdekét egyaránt védenék.

Iklódi Lánlé

£. S.: Valószínűleg erre

célzott Németh Miklós miniszterelnök, az állami gazdaságok vezetőinek országos konferenciáján.

I. L,.: Erre célzott, de én mást értek alatta. A magyar mezőgazdaság megosztottságát kár lenne fenntartani. Ha globálisan vesszük, akkor csak egy érdek létezik, annak pedig egy szervezet kell, hogy érvényt szerezzen. Ezért kerültem én a Kamara kifejezést. Ebben a szövetségben a kétholdas maszektól az állami gazdaságokon át a legnagyobb termelőszövetkezetekig mindenkinek az érdekét védeni kellene, méghozzá: mindenki más ellenében!

„NoszoHjük, elés volt...”

É. S.: Az a gyanúm, hogy ön egy parasztpártra gondolt.

I. L.: Cselekvéseiben igen.

£. S.: Ha már ezt is kimondtuk, még valamit tisztázzunk. ön a Termelőszövetkeztek Országos Tanácsának elnökségi tagja...

I. L.: Értem, mire gondol. Tagság ide, tagság oda, mind a'TOT-ról, mind a TESZÖV- ökről áz a véleményem, és ebbén 'nagyon sok elnöktársam " osztozik velem, hogy. ezek a szervezetek történelmi küldetésüket teljesítették, köszönjük a munkájukat.

É. S.: Ha egy ilyen szervezet létrejönne, nyilván tagjai lennének az állami gazdaságok is. Moldvay István mit tartana a legelőször tisztázandó ügyek között fontosnak?

M. I.: Valóban tisztázandó ügyekről van szó, mert az egész mai Magyarországra az jellemző, hogy zavaros a helyzet, és azok boldogulnak, akik a zavarosban halásznak. Különösen érvényes ez a magánemberekre : nézzék meg, kinek van nyugatról behozott autója. Vagy: mely nagyüzemek utaznak rövid ideig fennálló, utána megszűnő szabályozókra, amelyeken munka nélkül gazdagszanak meg. A Parlamentben megalakított 60 képviselőt tömörítő agrárszektor, melynek magam is tagja vagyok, hangoztatja: nem szabad veszni hagyni keleti piacainkat, különösen a Szovjetuniót, hiszen ellátásukhoz minden kiló gabonára és húsra szükségük van.

Le kell törni az ipari lobbinak azt a kivá’tságát, hogy életben tartsa a mai helyzetet Miért nem exportálunk ugyanis keletre mezőgazda- sági terméket? A képlet nagyon egyszerű, csak a lobbihoz tartozó nagypolitikusok

Moldvay Istváa

nem szeretik hallani: a két ország közötti kontingenst megtöltik értéktelen iparcikkekkel, hogy; ezáltal életben tartsák az évtizedekkel elmaradott míígyar ipart', és nem marad keret arra, amit a vevők igazán óhajtanak, élelmiszerre. Ez csak egy példa. Sorclhatnék többet is.

£. S.: Ha létrejönne az előbb felvázolt szervezet megyei megfelelője, akkor az nyilván feladatának tartaná az elmaradott térségek gazdaságainak felkarolását és a megye gazdaságpolitikai szerkezete átalakítását. Ma is vannak majdnem hasonló szervezetek. Ezek egy-egy gazdasági tevékenység koordinálására születtek. Azért vonok párhuzamot a kettő között, hogy kapcsolatba hozzam önöket egy gyanú- sítgatással. „Minden szentnek maga felé hajlik a keze” alapon gyakran éri az a vád kívülről a gesztorokat, hogy a valóban nagy hasznot maguknak fölözik le.

M. L: Régebben talán el lehetett ilyesmit követni, manapság azonban szó sem lehet róla. Olyan a gazdálkodási és számviteli rend, hogy kizárja.

I részvényesek döntenek ,

É. S.: Beszélgetésünk bevezetőjében kitértem arra a sokak által mondott igazságra, hogy elképzelésekben, reformötletekben nem szenvedünk hiányt. Azt hiszem, szavaimból nem hiányzott eddig sem, a végéhez közeledve pedig felteszem a kérdést: a

két szektor, amelyet képviselnek, a jelenlegi „kinőtt ruhában” hogyan próbálja leküzdeni az újabb és újabb akadályokat?

I. L.: December 29-én négy és fél hónapi előkészítés után terjesztettük küldött- gyűlésünk elé a következőket: húszmillió forint tszvagyont osztottunk ki tagjainknak és alkalmazottainknak bizonyos feltételek szerint. Ezzel megtörtük a fel nem osztható szövetkezeti alap elvét. A vagyon után minimum tíz százalék osztalékot ígérünk. Ez csak szű- kebb kört érint, de ezután évente a vagyonnövekedés 15 százalékát kapják meg vagyoni részként a tagok. Ezt a 15 százalékot már olyany- nyira sajátjukként kezelhetik, hogy akár ki is vehetik a tsz-ből.

E. S. Nem ismeretesek az erre vonatkozó törvények.

I. L.: Mivel nincsenek! De ha arra várnánk, hogy legyenek, megnézhetnénk magunkat. A másik fontos momentum az úgynevezett családi részes művelés, ami, ha

Esik Sándor

így hívjuk, csak személyi jövedelemadózás alá esik.

E. S. Es ha ezt egy tollvonással megszüntetik, aki a pénzét befektette, az biztos utcára vonul..’.

I. L.: Én pedig az elsősorban fogok haladni, a kezemben zászlóval. Véget kell vetni a rögtönzéses gazdaságpolitikai- szabályozásnak.

M. I.: Én igazat adok Nyers Rezsőnek, aki a vállalati tanács intézményét zsákutcának nevezi. A mi célunk: részvénytársasággá átalakulás. Már most hét igazgatósággá alakítottuk át a gazdaságot, és várjuk a márciust, az RT-törvény kijövetelét. A központ pusztán vagyonkezer lő szerepkörben-marad meg, az igazgatóságok részvényeit pedig bárki, tehát a dolgozók is megvásárolhatják. A modern világban ez a haladás útja.

É. S.: Ez a szisztéma emlékeztet engem arra, amikor a megye gazdaságai a nyíregyházi állami gazdasági igazgatósághoz tartoztak. Ez ugyanaz kicsiben.

M. I.: Csak látszatra. Azok ugyanis utasításos módszerrel irányították a termelést az egyes gazdaságokban. Nálunk részvényesek döntik el, hogy mit és mennyit* termeljünk. ' A központra,' .pedig, mint!vagyonkezelőre i— nyu<- gáton ezt hívják holdingnak — azért van szükség, hogy az egyes gazdasági részek egymásra épülését a termelés, feldolgozás, értékesítés vonalán megszervezzék, ösz- szehangolják.

É. S.: Nem biztos, hogy a megye minden sarkában azonnal követni fogják az Önök módszereit. Mi az, amit befejezésül mégis általános használatra ajánlanának?

I. L: A mezőgazdaságból élő családokat csak valóban ható és közvetlenül érezhető érdekek mozgósítják munkára. Ma már az úgynevezett „mozgósítás” és „tudatformálás” semmire sem használható eszköz, nekem egyébként régebben is ez volt a véleményem. Tanúsítja a vajai módszer. Közel kell engedni az embereket a munkához és a felelősséghez.

M. I.: Én inkább „kifelé beszélnék”, hiszen lapjukat nemcsak a megyében olvassák. Kaptam a Tervhivataltól egy levelet azzal kapcsolatban, amit a Parlamentben elmondtam. Azt írták, hogy kell még öt-tíz év, amíg a KGST-ben úgy alakul a helyzet, hogy számunkra is kedvezővé válik. Elképedtem. Ha ez így van, akkor minden erőfeszítésünk felesleges. Ha nem kapcsolódunk be a nemzetközi munkamegosztásba, akkor öt-tíz éven belül válságos helyzetbe kerülünk.

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET