Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

1989. január 2. Kelet-Magyarország 3 t--------------------------------------------------------------­­A hogy letéptünk az 1988-as naptár­ról az utolsó lapot, és ránk néz 1989. január elseje — mi is, mint más százmilliók a világon, egy időre magunkba nézünk. Vajon mit értünk el, és mit nem tet­tünk meg az elmúlt évben? Meggondol­juk és megfogadjuk, mit és hogyan aka­runk cselekedni a most induló új évben. A múlttal és a jövővel való szembené­zés más jelent a fiataloknak és mást az idősebbeknek. A remény és a bizakodás, a tapasztalat, a siker és a kudarc élményei nagyon más arányokban jelentkeznek a fi­atalok és az idősebbek újévi gondolatai­ban. Ezekből a különböző élményekből és vágyakból tevődik össze a nemzet közér­zete, ez határozza meg, hogyan tudunk most a jövő követelményeinek megfelelni. Ma erőt adhat nekünk az a tudat, hogy a jövő új irányait megválaszthatjuk, mi magunk választhatjuk meg, és ha van erőnk, lesz kitartásunk a munkához, az új év jobb lehet a mögöttünk hagyottnál. Magyarország és a magyarság nehéz, de sok vonásában, a lehetőségeiben szép, el­határozásaiban gazdag esztendőt tudhat maga mögött. A gazdasági fejlődés és a társadalmi-politikai élet olyan új irányai rajzolódtak ki — igaz, népünk nem kis áldozatai árán —, melyek minden koráb­binál biztatóbb utat mutatnak egy való­ban demokratikus, szocialista Magyaror­szág megteremtéséhez. A múlt egyes hi­báinak kijavításához a nemzetközi helyzet kedvező alakulása, a kelet—nyugati pár­beszéd felerősödése és a régóta vágyott egyhülés bekövetkezte további bátorítást adhat. Hazánk nemzetközi tekintélyének nö­vekedéséhez azonban — és egyben nem­zeti önbecsülésünkhöz — valós alapot csak­is a teljesítmény adhat. Az értéket teremtő, az értéket termelő emberi munka. Ebben az országban mindig voltak olyan egyének, akiknek szellemi teljesítménye, és olyan milliók, akiknek a mindennapi, céltuda­önbecsülésünk alapja az értéket teremtő mnnka tos munkája a történelem legnagyobb vi­harainak közepette is fenntartotta ezt a népet, megőrizve államiságát több mint ezer éven át, itt a Kárpát-medencében. Ha ma — válságok és változások újabb tör­ténelmi szakaszában — erre a számában Straub F. Brúnó, ai Elnöki Tanács elnöke január elsején újévi köszöntőt mondott a rádióban és a televízióban megcsappant, de jelentőségében változat­lan rétegre tekintünk, csak tisztelettel be­szélhetünk róla. Nekik, az új esztendőre nemcsak azft kívánom, hogy leljenek több örömre és haszonra munkájukban, ha­nem örökítsék át azt a munkaerkölcsöt is, melyet eleik hagyományoztak rájuk. Hazánk munkásemberei, a gyárakban, üzemekben, bányákban dolgozók és a szolgáltatásokban tevékenykedők talán minden más rétegnél jobban érzik gazda­sági-termelési váltásunk súlyát, jelen munkalehetőségük elvesztésének veszé­lyét, az új képzettség és az új munkahely megszerzésének kínjait. Számukra azt kívánom ebben az új év­ben, hogy a hagyományos munkásontudat­tal tudják elvégezni a változások teremtet­te feladatokat, önmaguk javával együtt ha­zánk felemélkedését is szolgálva. Gazdasági és politikái reformgondolataink sikere nem kis mértékben függ a szellem embereitől, az értelmiségitől, a különböző területek vezetőitől, az újra fogékony, a kockázatokra is kész vállalkozóktól. Azaz olyan értékek hordozóitól, amelyek értel­metlenül vesztették becsüket az utóbbi évtizedekben. Idei munkájukban vezérel­je őket az a tudat, hogy társadalmunk rá­ébredt — mi több, rádöbbent! — a szelle­mi teljesítmény kulcsfontosságú szerepé­re, igyekezvén tehetségéhez mérten ho­norálni azt erkölcsileg, anyagilag egyaránt. A legtöbb, amit kívánhatok mimd- annyiuniknafk, hazánk minden polgárának, az a béke, a belső béke, az össznépi egyetértés ér­telmében is. Hiszem és vallom, hogy népünk nemcsak a gazda­ság, a termelés ezernyi gondjával-bajával, az átállás tömérdek föladatával képes megbirkózni, hanem érett elviselni a de­mokratizálódás, a politikai többszínűség, a . legkülönfélébb érdekek világos megfogal­mazásának alkalmait is. Ügy képes gaz­dasági, politikai és szociális feszültségek­kel terhes korszakunkban szabadon gon­dolkodni, cselekedni, hogy közben nem téveszt utat: nem az anarchiát véli de­mokráciának, a szabadosságot szabadság­nak. És közben azokat az értékeket sem tagadja meg, amelyet szocializmuskere­sésünk közben eddig teremtettünk. Ugyan­akkor bízom abban is, hogy az új eszten­dőben a kölcsönös türelem és a tennivá- gvás vezérel bennünket. Ezeknek reményében kívánok honfitár­saimnak, külföldön élő magyar testvé­reinknek, hazánk valamennyi barátjának békés, közös és személyes sikerekben gaz­dag, — emberséget, boldogságot hozó — új esztendőt! Itt a 11-277! Balogh József fő munkatárs válaszol KloZdog új évet kívánok Unden kedves kérdezőmnek Js válaszomra várónak, akik­nek kérdései még a múlt év­ben hangzottak el, egyiken- másikon érződött is a szil­veszteri hangulat. Egy magát nyugdíjas nyír­egyházi Cicciolinának nevező hölgy kérdezte: most az új vál­lalkozások korában visszaállít­ják-e a nyilvánosházakat, visz- sza lehet-e igényelni a Kes­keny utcai épületeket? Neki, mint „volt dolgozónak” ehhez fűződnek szép emlékei. — Az az érzésem, hogy Ön­nek már mindegy. A fiatalok nagyobb reménnyel pályáz­hatnak rá, noha egyelőre nincs szó ilyen műintézmé­nyek nyitásáról. Bízzanak Zalatnayban, ő majd meg­szervezi. Sokkal komolyabb kérdést tett fel a 12-248-as telefon gaz­dája: (tavaly is megkérdezték már néhányan) augusztus óta áll a Skoda 105-ös kocsik sor­száma, s még mindig nem tud­ja mit ajánl fel helyette a Mer­kur. — Szálkai Lászlótól, a Mer- kur debreceni igazgatójától kaptuk a választ. Akinek 1988-ra igazolták vissza a Skoda 105-öst, azok Skoda 120-ast kaptak helyette. így lesz ez jövőre is, tehát min­denki a visszaigazolás évében kapja meg a megszűnt autó helyett ajánlott járművet. A Skoda 120-as sorsáról még nincsenek információk, ha netán annak a gyártása is megszűnik, akkor megtalál­ják a módját az igények ki­elégítésére úgy, hogy a befi­zetők ne járjanak rosszul. Igaz-e, hogy nem január 1- jétöl, hanem márciustól emel­kedik a hosszú lejáratú hitelek kamata — kérdezték sokan, akik ezekben a napokban gáz­vezeték építéséhez kérnek köl­csönt az OTP-től. — Sajnos nem igaz, a ka­matok 1989. január 1-jétől emelkednek. Aki viszont be­nyújtotta az igényét decem­ber 31-ig, az az 1988-as fel­tételek szerint kapja a hitelt, akkor is, ha az OTP-nél még nem sikerült ügyét elintézni. Aki mától kér kölcsönt, an­nak 18,5 százalék kamatot plusz 1 százalék kezelési költséget kell fizetni. Sz. Györgyné nyírszőlősi la­kos is várta, hogy karácsony előtt megkapja azt az ezer fo­rintos segélyt, amit a SZOT és ?, kormány novemberben meg­ígért. Nem érti, miért nem ka­pott, amikor ismerősei között vannak hasonló összegű nyug­díjból élők, akik megkapták a segélyt? — A segítség célja az ala­csony nyugdíjból élők és a gyes-ben részesülők gondjai­nak enyhítése volt, s azok­nak ígérték, akiknek decem­berben a nyugdíja nem ha­ladta meg a 3 ezer forintot. A kérdezőnké 3229 forint volt tehát nem kaphatott. Egyébként az intézkedés nem terjedt ki a mezőgazdasági, szövetkezeti öregségi és mun­kaképtelenségi járadékosok­ra, a rendkívüli szociális já­radékban részesülőkre, bár az ő fix összegű havi ellátá­suk sem éri el a 3 ezer fo­rintot. Hogy miért? Erre aligha van józan, elfogadható magyarázat. Ha telt negyed- millió nyugdíjasnak, akkor telt volna annak a 80—90 ezer járadékosnak is, aki hi­ába várta a kézbesítőt. E. Károly december 29-én szokása szerint negyedéves buszbérletet akart váltani, de azt mondták, nincs negyedéves, csak havi bérletet válthat. — A Volán Vállalat sze­mélyforgalmi osztályvezetője elnézést kér a kérdezőtől, mert azon a szolgálati helyen technikai okok miatt még nem volt 29-én negyedéves bérlet, ezért ajánlották a ha­vi bérletet. Január 2-től szí­vesen állnak az utasok ren­delkezésére, akkor már lesz negyedéves bérlet is. Hozzátartozik a dologhoz még valami, s ezt január 2- án meg is tudja, aki bérletet vált. Február 1-jótól emelke­dik a tömegközlekedés ára, ezért nem készültek el ko­rábban a bérletek. Mérgelőd­ni lehet a dolog fölött, de ebben nem a Volán Vállalat a hibás. A drágább jegyből nekik semmilyen hasznuk nem lesz, amennyivel nő a bevételük, annyival csökken az állami támogatás. Ez a tá­mogatásmegvonás is_ része a költségvetési egyensúly javí­tásának. Sajnos nem egyedi eset lesz ebben a nehéznek ígérkező új évben. (Néhány kérdésre lapunk holnapi számában válaszo­lunk.) Nem régen ül az igazgatói székben. Még alig száradt meg a tinta kinevezési ok­mányán. A MEZÖGÉP-et örö­költe meg Szemján Tibor, aki tudta, nem könnyű terepre került. Hite akkor is volt, illúziója kevés. A közgaz­dász pontosan fel tudta mér­ni, hogy a jelen helyzetben diadalt aligha arathat. Nem­csak a kialakult helyzet, ha­nem emellett a kapott örök­ség se könnyítette meg a dolgát. Kin múlik? — És most, az esztendő ■ végén, 1989 előtt, talán még több bennem a szorongás, a bizonytalanság. Jó lenne azt mondani, hogy dinamikus startra készülünk. De ezt nem mondhatom. A jövő év­re megrendelés nincsen, két gyáregységünk január vé­géig rendelkezik munkával. És hadd mondjam ehhez: nem a piackutatókon, nem a kereskedelmi szakembe­reken múlott mindez. So­kan, akik megrendelők le­hetnének, a kivárásra spe­kulálnak. Hogy majd alakul­nak az árak. Majd történik valami, ami számukra is ked­vező. Túl sok a kiszámítha­tatlan tényező, s ez végig­gyűrűzik az egész iparágon. — A szovjet exportra rá­tettek 19 százalék adót. Mondhatnám úgy, hogy eny- nyi veszteséggel gyárthat­nánk. De hát az se - kétsé­ges, hogy veszteséggel nem gyárhatunk. Mi a megoldás? Kin csattan majd az ostor? Ha teljesen racionális len­nék, ha nem lenne bennem felelősség az itt dolgozók iránt, akik lényegében ártat­lanok a kialakult helyzetben, azt mondanám: be kell zár­ni kettőt a hét gyárból, el kell engedni 600 embert, s aztán már könnyebb. De mondhatok ilyet? És pont azon a területen, ahol egyéb­ként is kétségbeejtő a fog­lalkoztatás? Érzelem, realitás — Gondolható, hogy nem könnyen készülök az új esz­tendőre. Ma már egy gaz­dasági vezetőnek tudomá­sul kell vennie, hogy dön­téseit nem az érzelem be­folyásolja, hanem a realitás. De vajon a realitás mindig olyan, hogy azt fenntartás nélkül el kell fogadni? Vajon mindig van lehetőség, hogy beleszóljunk az események menetébe? Bizony összeüt­Egy igazgató újévtáji töprangése Sokan a kivárásra spekulálnak Hogy jellemző-e az eset — nem tudom. Tartok tőle, hogy igen. Viszont az is igaz, a gazdasági vezető számára a gaz­dasági helyzet sosem lehet csak gazdasági helyzet. Ritkán nézünk bele a lelkűkbe, ahol éppúgy dúlnak a csaták, válságok, gondok, konfliktusok, mint a miénkben. Ezt is is­merve, talán árnyalatabb lesz a kép akkor, ha azt hall­juk: igazgató. közik az emberben az élet sok oldala, s ha nem alszom éjszakáról éjszakára, annak az oka csak egy: mélysége­sen érzem a felelősséget. Rám- bízták — vállaltam. De vajon össze tudom-e békíteni ma­gamban a hűvös, számító igaz­gatót a gondokat emberileg is értékelő Szemján Tibor­ral? Persze á legkönnyebb ilyenkor azt mondani, hogy rangsoroljunk. Mi a maga­sabb cél? A gazdasági siker? A dolgozó ember létbizton­sága? Egyáltalán, elválaszt- hatóak ezek egymástól? Hallgatom, s közben nézem a fiatal, korán őszülő embert. Tudom, töprengése őszinte. Neki szembe kell néznie az­zal, hogy évtizedes politikai ipályafutása után szembesül a hétköznapok brutális igazsá­gával. Ami nem pontosan az. amit a politikai v-ezető a sa­ját asztalánál látott. Neki is búcsúznia kell illúzióktól, de nem búcsúzhat az emberség­től. Vagy szükségszerű, hogy egy vezet», aki gyárak élén áll. elveszíti emberi arcát, s csak szigorú ökonómiai alap­ira állhat? — A világ szerteágazó, a mi életünk is. Ezernyi szál köt össze bennünket partne­rekkel, rendelőkkel, szállítók­kal, Új, kemény törvény a piacé, a gazdaságban is van / ó reggelt új év! Fújok a trombitámba. Olyan trombitát vettem po­tom harmincért, hogy még a szomszéd is átjött megnézni. Mondom is neki, ne nézze: — Fújjon szomszéd bátran a trombitámba! Erőlködik. A nyakán kida­gadnak az erek, a feje vörö- íiödik, a füle elkékül, de a trombita egy ócska recse­gésnél többre nem képes. — Rosszul fújja — mon­dom — nem erőből, tüdőből kell trombitálni. Nem a trombitában, a maga mecha­nizmusában van a baj. — Ne oktasson. Elegem van már a kioktatásokból. Ügy trombitálok, ahogy aka­rok. Különben is sok a szö­veg. Nofene, lepődik meg. Mi történt ezzel a Stohanekkel. Megéltünk már jószomszéd­ként néhány új évet, de ennyire visszautasító még soha sem volt. Aggódva kérdem: — Mi ártott meg, a beig- li, vagy a pluralizmus? Rezignáltan vállat von: — Beigli! Akkor sem kel­lene, ha utánam hajígálnák. Ott száradjon rá a kereske­Trombita delemre, ahol van ... Lát­ta? A két ünnep között már 30 százalékkal olcsóbban adták. Hadd tudja megvenni azt a kisnyugdíjas. Egyem a jó szívüket, miért nem az ün­nepek előtt adták olcsóbban? —i Szóval ez fáj magának? Ne mérgelődjön, fújjon in­kább a trombitámba! — Nem fújok. Viszont, ami a pluralizmust illeti, virágoz­zék, de ne nekem. Már azt sem tudom megemészteni, amit most mondanak az egy programról, az egy megúju­lásról, az egy egységről, meg az egy reformról. Több párt, több program, több egység, több reform. Na nem. Ha ezt hozza az új év, akkor már nekem nem is kell. Tiltako­zom. Lefogom Stohaneket. A be­széd hevében úgy jár a keze, mint a motolla. — Kímélje magát — intem — ne féljen, idén még nem lesz több párt, csak erőlkö­taktika, vége a kényelmes döntések korának. És egyre inkább vége. Mindez nem is volna baj, sőt. De a bizony­talanságok nvomasztóak. Nem is tudom, hogy mindezt mondjam-e, hiszen nyilván azt várják tőlem munkatár­saim, hogy én adjam meg számukra a bizonyosságot. Elég-e a hit? De leszek-e, lehe­tek-e az az ember, akit sikeresnek mondanak? Nem a saját szempontom miatt ér­dekes ez. Nem vagyok ma­zochista, de nem bánnám, ha csak én szenvedném meg a változások kínjait. De lehet, hogy így se igaz. Amikor funkciómat vállaltam, ak­kor is bittern sikerben, ered­ményben. De vajon elég-e a hit. ehhez? Szemján Tibor igazgató az 1988-as év végén újabb ősz hajszálakkal gazdagodott. Ki­csit komorabb, mint volt va­laha. Kicsit kevesebb a mo­soly az arcán. Amikor az Öszőlő utcán találkoztam ve­le a napokban, nekem úgy tűnt, hogy gondtalannak tű­nő sétája közben sem tette le súlyos terheit. Bürget Lajos dés. Annak viszont örülhe­tünk, hogy van költségveté­sünk. •— Miért, nem akart lenni!? — Nehezen alakult. Nem is tudom mi lett volna ha lesza­vazzák. Se pénz, se költség- vetés. — Ügy értsem, hogy a költ­séget elvetették és pénz kell ki belőle? Jogos a kérdés? De hogyan magyarázzam, hogy a költség- vetés (az nem egyenlő a búza­vagy a kukoricavetéssel. Né­ha nehéz a szomszéd. Még mindig sokat fogyaszt és at­tól elnehezül. Remélem, idén már ikevesebbet eszik és könnyebb lesz a felfogása. Addig is, amíg az alapvető élelmiszer árát felemelik, ajánlom Stohaneknek: — Fújjon a trombitámba! y-a végre! Szól már a du­/\/ da. Zene a füleimnek. ’ Közben hallom, hogy másutt is trombitálnak. Nagy a ricsaj. Van giling-galang, rakétadurrogás és örülünk. De minek? Minek örül szom­széd? Nem szól, Csak fújja a trombitámat. Seres Érné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents