Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

1989. január 21. Kelet-Magyarország 3 H azánkban az utóbbi esztendőben csökkent a könyvkiadás állami dotációja, a közművelődési könyvtárak vásárlási kere­te, emelkedett a színház­as a mozijegyek ára, egyes művelődési házak — a mű­ködési feltételeik hiányában — eladósodtak, bezárták kapuikat. Lehetséges, hogy egy nemzet tudatosan vagy a gazdasági helyzete kény­szerítő hatása miatt önként feladja a nép művelődését támogató hadállásait, in­tézményrendszerét? Ez le­hetetlen, hisz minden or­szág jövőjének egyik pillé­re, hegy állampolgárai szá­mára a megélhetés, a mun­kavégzés, vagyis az ésszerű gondolkodás és cselekvés lényeges forrásaként a mű­veltség megszerzésének és fejlesztésének feltételeit megteremti. Talán nem véletlen, hogy épp az ország gazdasági helyzetének bizonytalansá­ga idején a Hazafias Nép­front országos tanácsa egyik legutóbbi ülésén ifj. Fasang Árpád a miagyar kultúra napjának megren­dezését javasolta. Az sem lehet ösztönös, hogy ennek időpontjául minden év ja­nuár huszonkettedikét je­lölte meg. Ezen a napon, 1823-ban vetétte papírra Kultúránk ünnepe Kölcsey Ferenc a Himnusz sorait, amelyek napjainkig a közös gondolkodásra, cse­lekvésre ösztönöznek ben­nünket. A kedves olvasó joggal jegyezheti meg, vajon mi­ért ez az újabb országos ce­remóniára tett javaslat? Vajon nem lesz ennek is olyan következménye, hogy látványosnak tűnő ünnep­ségek rendezésére felcserél­jük pénzünket és időnket, miiközben az egyetemes miagyar kultúra átfogó re­form híján nem befolyásol­hatja a szellemi és erkölcsi megújulást?! Az kétségtelen, hogy a kulturális naptár bővelke­dik eseményekben. Az ün­nepi könyvhét és a mintegy fél tu cat egyéb .könyvünnep, a múzeumi hónap, a szín­házi, a zenei, a képzőmű­vészeti világnap, a buda­pesti művészeti hetek vagy épp a játékfilmszemle ese­ményei segítik az ismeretek gyarapodását, az alkotó­művészet megismerését, a kulturális értékek felfede­zését. A naptárhoz való görcsös ragaszkodás, a fel- 'kínált művek, események áttekinthetetlensége zava­róikat okoz, és. eltávolítja az érdeklődőket vagy a pénzszűkében lévő 'kíván­csiskodókat. A magyar kultúra napja az eddigi kultúrapártoló ünnepnapok sorában va­jon tud-e valami mást, a Ikorábbialktól eltérő és sa­játos programot kínálni, amellyel valóban a nemze­ti kulturális értékek befo­gadását, annak megőrzését, a nemzettudat egészséges fejlődését szolgálja. A javaslat lényege, érté­ke épp abban keresendő, hogy a magyar kultúra napja akkor válhat valóban ünnepnappá, ha a korszerű magyar műveltségeszmény megismerését segítheti. Eh­hez nem látványos, egy nap alatt megoldható megmoz­dulásokra van szükség, ha­nem a nemzeti kultúra nélkülözhetetlenségét erő­sítő cselekedetek sokaságá­ra. A kultúra valóban érté­ket képviseljen, a művelt embernek legyen becsülete. Erre szólít fel a Hazafias Népfront felhívása is: kul­túránk megbecsülése ön­vizsgálatra és önbecsülésre nevel, segít számbavenni jót és rosszat, mérlegelni múltat és jelent... Meggyőződésünk és törté­nelmi tapasztalatunk, hogy jobb jövendő csak 'kiművelt emberek cselekvésével le­hetséges ... A magyar kul­túra napjának megünnep­lése segít bennünket egy erkölcsileg megújult Ma­gyarország építésében. Eh­hez viszont szembe kell néznünk, hogyan gazdál­kodunk múltűrtk öröksé­gével, tudunk-e emlékezni történelmi tegnapjaink re­formátoraira, akiknek való­jában jelenünket köszön­hetjük. Nem kis próbatétel, hogy e nap szimbolikus je­lentőséggel, de a szellemi táplálék szükségességére figyelmeztessen. A z Országgyűlés alkot­mányt módosító vi­táját hallgatva jutott eszembe egy ide vonatkozó gondolat. A magyar kultúra napja méltó megrendezésé­re készülve vajon nem len­ne-e szerencsésebb, ha az alkotmányhoz szervesen tartozó nemzeti kultúrát augusztus húszadikán ün­nepelhetnénk? Az új ke­nyér ünnepe így egyúttal olyan eseményeknek is ad­hatna helyet, ahol a szónak, az erkölcsi igazságnak, a valós történelmi múltnak becsülete van, és mindez megosztható a nemzeti kul­túrát értő és pártoló embe­rek sokaságával. „Ez csak hideg vízre elegendő" — Ezért a pénzért én nem engedem dolgozni a felesé­gemet — mutatja a decem­beri bérjegyzéket az ibrányi Németh Zoltán. — 1587 fo­rint azért, hogy napi 8 órát ott legyen, nevetségesen ke­vés. Ahogy' hallom tőle, a többi asszony sein keres töb­bet. A munkahely, ahol ilyen minimális a kereset, a Ra- cita Cipőipari Szövetkezet ibrányi teleipe. Az új üzem, tájékoztat az elnök távollé­tében Kovács Ferenc párt- tikár, munkahelyteremtő be­ruházásként jött létre. A szövetkezet a KISZÖV-ön keresztül megvásárolta a megszűnt ibrányi építőipari szövetkezet épületeit, ahol cipőfelsőrész-készítő üzemet hozott létre. Kettős cél ve­zérelte a Racitát ezzel: a tőkés exportot továbbra is 15Ó milliós szinten tartani, illetve 70 ibrányi asszony­nak, lánynak kenyeret adni. Bár Rákámazon 100 nőt tud­nának még foglalkoztatni, mivel nincs jelentkező, más munkaerőpiac után kellett nézniük. Az üzem átalakítására 5 millió alapjuttatást kaptak, emellett 14,5 milliót fektet­tek abba, hogy új gépeket vásároljanak, illetve meg­kezdjék a termelést. Cseh­szlovákiából és tőkés import­ból április 1-ig érkeznek a gépek, így a teljes beindu­lást augusztus 1-re tervezik. Jelenleg 20-an dolgoznak Ibrányban, a további 50 munkást a nyár elejéig ve­szik fel. Az üzem teljes ka­pacitással 125 ezer pár fel­sőrészt készíthet, amely 12,5 milliós árbevételt jelent a IRacdtának. A bevezető után Kovács Ferenc mutatja az ibrányiak bérjegyzékét. Egy-két kivé­tellel, akik háromezren felül keresnek, a többiek kétezer forinton alul kapnak. A tel­jesítmény-normákat összeha­sonlítva nincs különbség a rakamazi és az ibrányi kö­zött. Ráadásul július köze­pétől október végéig órabért fizettek az ottaniaknak a teljesítménytől függően. Azó­ta teljesítménybérben dolgoz­nak, de a fizetések igen ala­csonyak. A minőséget hozzák, de mennyiségben jelentősen elmaradnak a rakamazi nor­mától. Egy példát mond: az egyik asszony egy hónapban 426 párral kevesebbet varrt össze, mint a bentiek. — Rutintalanok, nincs gya­korlatuk, ezért minimálisak a bérek — magyarázza a pántíiíkár. — Ahhoz, hogy egy cipőüzem beinduljon, legalább két évnek kell el­telni, Mi nem. hibáztatjuk őket, hanem próbáljuk .át­szervezéssel, belső segítség­gel növelni teljesítményüket. Ők is elégedetlenek ezzel a bérrel, de rájöttek, hogy ez leginkább rajtuk múlik. Búcsúzóul a rakamazi tü- zöde dolgozóinak bérlapját mutatja. A közepesen teljesí­tők 4—6 ezer, míg a jobbak 7—10 ezer forintot vihetnek haza. — Mindig noszogatom, ser­kentem őket a nagyobb telje­sítményre — mondja Ibrá- nyig a kocsiban Nemesik Já- nosné, aki hetente többször is kilátogat az üzembe el­magyarázni a munkaművele­teket, orvosolni a problé­mákat. — Eleinte, amikor napi 20—60 forintokat kere­sett némelyikük, mondtam nekik, hogy ez a kenyérkere­ső mulkahelyüik, itt hajtani kell, mert ez a pénz csak hideg vízre elegendő. Az üzemben egy-egy gép­nél kis csoportok gyűlnek össze, amikor Nemcsikné ke­zeli a gépet. A próbavarrás után harsányan biztatja a gépkezelőt: „Füstöljön az a gép, gyorsabban húzzad a szalagot, ne állj meg, mert elcsúszik a varrás.” Az asz- szonyok előbb zavartan, majd néhány próbálkozás után már gördülékenyebben dolgoznak. — Ami egy ilyen üzem be­indításához szükséges, az el­sősorban a türelem — mond­ja Paronai Mária üzemveze­tő. — Nagyon hiányzik a rutin, a gyakorlat, hiszen többségük háztartásbeli volt, vagy bedolgozott a háziipari szövetkezetnek. Sajnos lassú­ak, és ez a keresetükön is látszik. Nem tudják, mi az, hogy darabbérben dolgozni, pedig minden munka előtt megkapják, hogy egy pár el­készítéséért menny it kapnak. A norma reális, jó pénzt le­het vele keresni, az asszo­nyok is tudják ezt és emiatt most is szívesen jönnek. — Szerintem jelentősen fognak növekedni a bérek — magyarázza a két gyer­mekét egyedül nevelő Lo- vászné Kató Margit. — Nem vagyunk elkeseredve, hanem megpróbálunk hajtani. (mattié) Művégtagok, protézisek, vászonfűzők és haskötők készítése tartozik a Nyíregyházi Gyógyászati Segédeszközök Gyárának profiljához A cég termékeiből szállít Szabolcs-Szatmár me­gyén kívül Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megye számára is. Képünkön Kovács József ortopédműszerész já­rógépeket állít be. (s. a.) Kálmánházára ritkán járunk. A siker nem von­zó — kérdezhetnek. Pedig néha el kellene menni oda is, ahol a szótárból nem hiányzik a hit szó, a min­dennapok része a gondolkodás, ahol a panaszáradat helyett az új és jobb jövőért tesznek. Mmafilizófia '89 Az Ökörkút felé vezető út bal oldalán nyílik egy járás az almás, a kertészet felé. Imponáló a rend az épületek körül, melyeket katonás rend­ben őriznek a fák svadronjai. A szerény irodában — hamar kiderül, minél több az érte­lem, annál kevesebb a flanc — beszélgetek dr. Lenti Ist­ván ágazatvezetővel. Aki mellesleg tudós ember, a kandidatúrára készül, több katedrát is ajánlottak neki, mégis itt, a kálmánházi Rá­kócziban dolgozik. Hogy mi­ért? — Mert hiszek abban, amit csinálok. Hiszek az al­mában, a gyümölcsben, a ker­tészetben. Egy percig sem te­mettem ezt az ágazatot, so­sem fogadtam el azt, hogy húzzuk ki a gyümölcsfát, s helyébe vessünk rozsot. Tsz- ünknek 165 hektár gyümöl­csöse van. Ezt növeljük most 10—12 hektár dióval. Igaz, van stratégiánk. Tőkénél többet érő tudós Firtatom, vajon mitől eny- nyire bizakodó? Az eddigi eredmények képezhetnek ala­pot. De vajon ez elég? Soka­kat rázott meg egy-egy alma­válság. Még többen állnak té­tován a kérdés előtt: érde­mes? Mások azt firtatják, végképp megkopik az egykor aranynak tartott alma fénye? — Abból induljunk ki, hogy ebben " a megyében a tőkét meghaladó kincs halmozódott fel. Az a szaktudás, az a munkakultúra, amit minden kertészkedő ember megszer­zett. A gyakorlat, az Olvasott könyv, a szükségszerűen megtanult ismeret ma már nemzedékeik sájátja — fejte­geti Lenti István —, olyan biztos alap, amire építeni le­het. Kertészmegye lettünk. Nem az almában, nem a jo­natánban volt a hiba akkor, amikor a gondok kelekeztek. Sokkal inkább a kényelem, a túlzott biztonságérzet altatta el a figyelmet. Egy negyed­századig a jonatán valóban ontotta a pénzt. De azok, akiknek figyelni kellett volna arra, hogy változhat, válto­zik a piac ítélete, azok hibá­sak. Okosan reagálni Próbálok bekapcsolódni gondolatmenetébe, és bedo­bom a jól ismert reformreto­rikai fogást: hát termésszer­— Még ma várhatja a segé­deimet! — jelentette ki az ügyintéző, miközben lassan fel­állt a székről. Kalikó Ágost, aki eddig egy­folytában verte az íróasztalt, és szidta a cég felmenő ági közvetlen hozzátartozóit, egé­szen elképedt. — Szóval mégiscsak kicseré­lik a kazánt? > A tisztviselő mirelit-tekintet­tel mérte végig. — Ki beszél itt kazánról?! A párbajsegédeimet küldöm. Mint kihívott, a kedves ügyfél vá­laszthatja meg a fegyvert. A magam részéről csak ahhoz ra­gaszkodom, hogy legalább az első vérig tartson a duellum. Máskor, ha egyáltalán lesz még máskor, majd meggondolja a kedves ügyfél, hogy milyen szavakkal illeti az én szeretett munkahelyemet. Hogy miket mond egy tiszta életű leány- vállalatról ! — Na ne marháskodjon — szólt Kalikó kissé megszep­penve. — A párbaj rég meg van tiltva. Mint úri csökevény. A másik összevonta a szem­öldökét. — A marháskodás, marhás- kodni alpári megjegyzéséért kénytelen vagyok további szi­gorítást követelni. Bandázs nélkül fogunk megverekedni. Lesz pár bajunk? És Önt terhelik az orvosi költ­ségek is. Egyidejűleg kifeje­zem csodálkozásomat a ked­ves ügyfél tájékozatlansága miatt. Az új, haladó szellemű párbaj kódex ugyanis előké­szület alatt van. Bármelyik percben megjelenhet. De so­ronkívüliséget élveznek a sú­lyos becsületbeli ügyek. Kü­lön kérelem alapján azok máris megoldhatók. A miénk — ilyen! Óhajt még valamit a kedves ügyfél? Kalikó Ágost testét tetőtől talpig kiverte a hidegveríték. Mélyen elgondolkozott. Pro és kontra. Tényleg, mostanában úgy születnek az új törvények, mint a gombák. És annyi min­dent újítanak fel, ami az­előtt nem volt szabad. Vegyes­vállalat. Cserkészet. Egyházi iskolák. Sztrájk. Magánszállo­da. És legújabban ez a fegy­vertartási izé . . . Kérem szépen — mondta —, a szóban forgó kazán tulajdon­képpen nincs is olyan pocsék állapotban. Ezen a télen vígan megteszi, kár volna bolygatni. Jó, picit füstöl, kormoz, rob- bangat, dehát istenkém, embe­rek vagyunk ... És elnézést, ha keményebben fejeztem vol­na ki magam, de a múlt héten elhagyott a feleségem. És ak­kor még ez a kazán is rá­adásnak . . . Szóval, nem szán­dékosan. Finom, ironikus mosoly fu­tott át az ügyintéző arcán. — Hát jó — vonta meg a vállát —, de ez volt az utolsó eset. Megelégszem egyoldalú jegyzőkönyv felvételével. Tá­vozhat a kedves ügyfél. Miután Kalikó kitántorgott, a tisztviselő a gépírónőhöz for­dult. — Mit szól, Ancsika, ez már a harmadik nyuszi volt ma, akivel visszavonattam a pa­naszát. Nem rossz ez a pár­baj trükk, mi? — Nem — állapította meg An­csika —de kíváncsi vagyok, hogyan végez majd azzal az idős hölggyel, aki a radiátorja miatt jár folyton a nyakunkra. Tudtommal hajdanán világ- bajnoki aranyérmet nyert tőr­ben. És ezek a mai öregek nem­igen felejtenek. K. A. kezet-váltást! Mindenhatónak látszik ez a szó, bár pontosan ritkán értelmezi bárki. Ügy látszik, én is így járok. — Bűvös szó. Próbáljuk ér­telmezni a valóságot. Nyilván ott, ahol gazdaságos és értel­mes technológia van, ott meg kell tartani az almát, mert a feldolgozás jó lehetőséget kí­nál. Ehhez is ki kell dolgozni a módszereket. Ahol ez nin­csen, ott se az alma, a kert megszüntetése a melgoldás. Sokkal inkább jónak tartom, ha okosan reagálunk arra, amit a piac jelez. Mert ez mindent elárul. Igényt, szük­ségletet, lehetőséget. Egy bi­zonyos, nem a tömegben ter­melt, egyféle almáé a jövő. Mi a jonatán mellett már termeljük a Summaredet, az Idaredet, a Smoothee-t, a Jo- nadelt, a Red Rome-ot. Pet- hő professzor itt kísérletezik 18 új, jó, piacképes fajtával. Így aztán tudunk választékot produkálni, a kisebb mennyi­ség de kiváló minőség újdon­ságával jelentkezni. Forgatom a kezemben a csodás gyümölcsöket. Szinte odaképzelém őket egy-egy ki­rakatba. Bár ez álom, hiszen a mai monopolizált külkeres­kedelem messze nem ismeri a valóságot. Aztán látni vélem azt, hogy a tsz saját maga jelenik meg a külpiacon, eset­leg társult formában. Közvet­lenül tárgyal, övé a haszon, a siker, a dicsőség. Megegye­zünk abban, hogy mindez álom, ma még egy tehetetlen belkereskedelemmel és egy rossz külkereskedelemmel kell szembenézmd. Csak ne kényelmesen! — A mi stratégiánk: több fajtát, minőségi kezelést, több gyümölcsfajt. Így tu­dunk versenyben maradni, így használjuk ki az itt élők szaktudását. A mostani hely­zet az, hogy tíz hónapra tud­juk széthúzni az almaszezont. Van szilvánk, meggyünk, kör­ténk lesz diónk. Igaz, jelen­leg csak nagy nehézségek árán, főleg szaklapok révén tudjuk kutatni a piacot, de úgy vélem, tudjuk, melyek a 'követendő irányok. A tsz ve­zetése kiváló partner, pilla­natok alatt tudott az újra váltani. Megelégedéssel próbálom summázni a hallottakat. Vég­re egy hely, egy gazdaság, mely szépen csendben kidol­gozta a jövő irányát. — Én azért nem fogalmaz­nék ennyire derűlátóan. A jonatán-ügyből le kell ugyan­is vonni a tanulságokat. A fogyasztási szokások a jövő­ben is változni fognak. A piac ítélete alakul. Az igé­nyek nem állandóak. Ez azt jelenti, hogy mindig késznek kell mutatkozni arra, hogy menet közben váltsunk. Ha ma sikerünk van, akkor kell igazán ráhajtani, mert az elégedettség vezet a csődhöz. Ami tehát ma biztosnak tű­nik, az lehet, hogy holnapra túlhaladott. Fogaim közt herseg az ajándékba kapott alma. Ida- red. Csodálatos. Illata, zama- ta, íze, színe nagyszerű. Hát még a Jonadel! Van bolt, ahol árulják? Vajon mi len­ne, ha Lenti István egyszer ilyen mintával jelenne meg Bécsben, Münchenben, Osló­ban? Szurkolok, hogy ez is eljöjjön. Mert nem elég, ha egy tsz akarja a változást. Változni kellene a kereske­delmi szokásoknak is. Ha so­kan fognak össze, talán sike­rül a kalodát széttörni. És akkor nemcsak almafilozófia lesz, de igazi üzlet is. Bürget Lajos Füstöljön az a gép!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents