Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-17 / 14. szám
1989. január 17. Kelet-Magyarország 5 /----------------------------------------\ SZABOLCSBAN IS? Az Exotic együttes átérezve a középiskolák nehéz anyagi körülményeit a napokban a következő felajánlást tette: öt koncertet ingyen ad részükre bárhol az országban. Bővebben Tabár István, az együttes vezetője a következőket mondta el telefonon számunkra: — Rengeteg vidéki levelet, meghívást kapunk, de tudjuk, hogy nagyon sok intézmény azonban képtelen megfizetni egy élő koncertünk árát — még akkor is, ha jóval olcsóbbak vagyunk az átlagnál. Ezért határoztunk úgy, hogy öt koncertet ingyen adunk. Tehát a középiskolák között, akik elküldik az igényüket a címünkre (Exotic együttes, Almássy téri Szabadidő Központ, 1077 Budapest, Almássy tér 6.) a televízió január huszonegyedikéi Hol-Mi című műsorában sorsoljuk ki a helyszíneket. Természetesen a többiekkel is igyekszünk előnyös feltételekkel megállapodást kötni, ha továbbra is fenntartják igényüket. — Ti még nem jártatok Szabolcsban, ugye? — Valóban nem. Tavasszal megyünk Debrecenbe, és esetleg azzal össze lehetne kapcsolni egy koncertet, ha valaki megkeres bennünket. (száraz) V______________________J Befejeződött a megyei tanács sóstói Oktatási és Továbbképzési Intézetében a cigánylányok tanfolyama. Az egyhetes kurzus szervezője, vezetője, Miklovicz György, a megyei tanács szociálpolitikai refense elmondta, hogy második alkalommal rendezte meg a tanács ezt a képzési formát. A megyéből 15—20 település 14—20 év közötti fiataljai vettek részt a különböző foglalkozásokon. 31 leány ismerkedett egészség- ügyi, családtervezési kérdésekkel. A fogamzástól a szüFebruár elsején emelik a buszbérletek és az autóbusz- jegyek árát. Több olvasónk érdeklődött, hogy váltható-e ezentúl félhavi bérlet. Erőss Károly tói, a Szabolcs Volán igazgatójától érdeklődtünk a lehetőségekről. — Jövő hónaptól már váltható félhavi bérlet. Megyénkben három díjkategóriába tartozik a helyi közlekedés. Nyíregyházán az egyvonalas 80, az összvonalas félhavi bérlet 120 forintba kerül majd. Fehérgyarmat, Kisvár- da, Mátészalka, Nyírbátor, Tiszavasvári és Vásárosna- mény esetében ez az összeg 75, illetve 105 forint. Nagy- kállóban és Üjfehértón 65 és 95 forint, Félhavi bérletet csak a hónap második felére lehet váltani, és az a tárgy hó 16. napján 0 órától a következő lésen és a csecsemőgondozáson át az AIDS-szel kapcsolatos kérdésekig sok mindenről esett szó. Az egyhetes együttlét fő célja az életmód problémája volt. A lányok részére a tanfolyam ingyenes volt, a beutazási költségeiket a helyi tanácsok állták. Az előadások és konzultációk szüneteiben videofilmeket néztek megyénkről, ismerkedtek a várossal és kultúrájával. A távoli cél végül is az, hogy a fiatalok visszatérve lakóhelyükre talán másképp éljenek, mint eddig. hónap 5. napjáig érvényes. A hónap első felére úgy váltható bérlet, hogy az egész hónapra megváltott bérlet árának felét visszatérítik, ha azt a hónap 15. napjáig a vállalathoz személyesen vagy postán eljuttatják az utasok. Utóbbi esetben a postabélyegző kelte a mérvadó. Az áremelkedéssel egyidő- ben duplájára nő a pótdíj összege is. A bliccelők ezentúl 200 forintot fizetnek. Ha viszont a befizetési határidőt (harminc nap) nem tartják be, még ötszáz forint a bírság. Jó hír a feledékenyeknek! Eddig száz forint bírságot fizettek azok, akik otthon hagyták buszbérletüket. Február elsejétől csak a kezelési költséget kell kifizetnie annak, aki néhány napon belül bemutatja bérletét a Volánnál. (csk) Megkérdeztük: Lesz-e félhavi buszbérlet? f-------------------------------------> Farkas Kálmán köszöntése Bensőséges házi ünnepség keretében köszöntötték hétfőn délután a Kelet-Magyarország szerkesztőségében a nyugállományba vonuló Farkas Kálmán újságírót, aki több mint három és fél évtizeden át dolgozott a megyei lapnál krónikásaként számos eseménynek, történelmi korszaknak. A szerkesztőség kollektívája köszönetét Kopka János főszerkesztő tolmácsolta, s adta át a közösség ajándékát. Az eseményen részt vett Kiss Gábor, a megyei pártbizottság titkára. Elfogták a cserbenhagyó gázolót! Nyugodtan telt el a hét első napja megyénk ügyeletéin. A mentőket két esetben riasztották balesethez, hétfőn kora délután Nyírbogdánv- ban a cipőgyár előtt egy IFA tehergépkocsi kerékpárost gázolt. A szerencsétlenül járt biciklist nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel szállították kórházba. Nyíregyházán délután fél háromkor a Széchenyi utca—Benczúr téri kereszteződésben két személy- gépkocsi ütközött össze, az esetnek egy könnyű sérültje van. A lakosság segítségével sikerült megtalálni a január 14-i nyírmadai közlekedési baleset okozóját. A cserbenhagyó Murzsa Lajos, seprűkészítő kisiparos, nagykállói lakos. Egy súlyos és két könnyű sérülést okozott, amikor összeütközött a 41-es úton szabályosan közlekedő autóval, majd a segítségnyújtást elmulasztva továbbhajtott. Tettét súlyosbítja, hogy egyáltalán nincsen jogosítványa. A rendőrség megindította ellene az eljárást. VETÉLKEDŐ A 10 ÉVES VAROSRÓL. A városi KlSZ-blzottság és az úttörőelnökség kezdeményezésére versenyző fiatalok növelték a városi könyvtár forgalmát az elmúlt hetekben. Az előre megadott, Fehérgyarmatról szóló 6 írásos anyag tanulmányozása ugyanis szükséges volt a sikeres csapatszerepléshez, ahol 4 munkásfiatal és 2 úttörő alkotta a versenyző kollektívát A vetélkedő néprajzi, gazdaságföldrajzi, irodalmi és történelmi témaköreiből végül is a jank- majtisiak bizonyultak legjobbnak; s vehették át a rendező szervek oklevelét és ajándékát. A képen: mezőgépesek a dobogón, (m. k.) FALUGYŰLÉSEK. Január 17-én 18 órától megyénk két községében is tartanak falugyűlést. Kömörőn a művelődési házba. Tuzséron az ifjúsági házba várják az érdeklődőket. Mándon 18-án, szerdán szintén 18 órakor kezdődik a falugyűlés, ezt a klubteremben rendezik meg. ELMARAD A Piroska és a farkas című bábelőadás, amelyet január 19—20-ra hirdetett meg Nyíregyházán a megyei művelődési központ. TANÁCSI fogadóórák. Simon József, a Tiszavasvári Városi Tanács vb-titkára január 18-án, szerdán délelőtt 8 és 10 óra között, délután 3 és öt óra között tart fogadóórát hivatali helyiségében. Ugyanezen a napon Bárány János, a Nyíregyházi Városi Tanács elnökhelyettese várja 15 és 18,30 között a városlakókat hivatali helyiségében. Dohányzás és hízás f Italában miért soványabbak a dohányzó emberek, yj mint a nem dohányzók? És többnyire miért híznak meg, ha abbahagyják a dohányzást? Egy lausanne-i (Svájc) egyetemi kutatócsoport szerint a dohányzók szervezete több zsírt éget el, mint a nem dohányzóké, vagyis ők több energiát használnak el, mint az ugyanannyit dolgozó, de nem dohányzó társaik. Akik naponta egy csomag cigarettát szívnak el, naponta mintegy 10 százalékkal, azaz 830 kilojoule-lal (200 kcal-val) több energiát fogyasztanak. Ha ez a megfigyelés helyes és általános érvényű, érthető, hogy a dohányosok — szokásukkal felhagyva, azonos étrenddel — akár 10 kilót is magukra szedhetnek. A kutatók szerint — de ez a föltevés még szintén megerősítésre vár — a nikotin a szimpatikus idegrendszeren át hat az anyagcserére. A NAGYKÄLLÖ-HARAN- GODI üdülőközpont területén elkészült a kilátó — írja rajzzal illusztrált tudósításában Szabó Csaba. — Az erdőgazdaság által épített impozáns: 30 négyzetméter alapterületű, 17 méter magas, akácfából készült toronyból kiválóan lehet látni a harangodi erdőséget, a tájhoz szervesen simuló létesítményeket, a víztározót és a távolban elterülő települést. A Makovecz-team tagjai tervezték. VAJÁN TÁRSADALMI VITÁRA BOCSÁTJÁK az 1989. évi gazdálkodási tervet. A hét első felében a társközségek elöljáróságai a HNF helyi bizottságaival kibővített ülést tartanak. Az ülés célja: a gazdálkodási terv megvitatása, javaslattétel a végleges terv elkészítéséhez. Itt szeretnék megismertetni a lakossággal a lehetőségeket is. AZ ÜGYFÉLFOGADÁSRÓL szóló tanácsrendelet-tervezetet társadalmi vitára bocsátják Tar- pán és társközségeiben. Tarpán már tegnap megtárgyalták. Gu- lácson kedden délután öttől. Tivadarban pedig szerdán ..délután ugyancsak ötórától vitatják meg a javaslatot, mindkét községben a tanácsházán. VÁLASZ Hol a kézirat? A Kelet-Magyarország december 30-i számában Horváth István, a Móricz Zsig- mond Színház ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy a Fácánkert című szo- ciokomédiám bemutatója elmarad, mert „az idén még nincs birtokukban a dráma”. A darab általam véglegesnek tekintett változatát a Léner Péter igazgatóval történt megbeszélés szerint májusban leadtam a színháznak. Igaz, átvételi elismervényt nem kértem róla, viszont a kézirat másolatát elküldtem Bognár Róbert dramaturgnak is. Ezután én csak az újságokból értesültem róla, hogy a bemutatását tervezi a színház, mert bár a bérteti rendben az előadását meghirdette, velem semmiféle szerződést nem kötött, de még csak nem is értesített, mi a szándéka a darabbal. Ahogy mondani szokták: a többi — beleértve a szerzővel szemben tanúsított maximális korrektséget is — stimmel. A kérdés csupán az, hol lehet akkor a kézirat? Kun István /--------------------------------Vallomás Áll a Trabant a parkolóban. Olyan, mint a többi. Ágrólszakadt. Valami azonban feltűnik a szemlélőnek. Egy papír, mely a hátsó ablakában díszük. Rajta a rövid szöveg, ha úgy tetszik a vallomás: „Nem vagyok hülye, nem vettem. Nyertem!” így már más. (b) V_ _____________/ 17., kedd ANTAL. ANTÓNIA NAPJA ♦ A Nap kél 7 óra 26 perckor. nyugszik 16 óra 22 perckor. A Hold kél 11 óra 53 perckor, nyugszik 3 óra 43 perckor. Háromszázötven éve halt meg Szenczl Molnár Albert (1574—1639) református pap. egyházi író és nyelvtudós, neves zsoltárköltő, műfordító. B Időjárás Várható időjárás ma estig: csak kevés helyen süt ki a nap,- túlnyomóan felhős, erősen párás, többfelé tartósan ködös idő várható, elszórtan ködszitálás - sál, őnos szllálással. A legmagasabb nappali hőmérséklet a ködös helyeken 0, a naposabb helyeken 5 fok körül várható. KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VALLALAT felvételi hirdet ügyvitelszervezői munkakör betöltésére. Feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség. 3 év szakmai gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat központjában lehet, Bokréta u. 22. sz. alatt. (149) A MAGYAR NEMZETI BANK Sz. Sz. m. Igazgatóság. Nyíregyháza felvételt hirdet ügyviteli alkalmazotti munkakör betöltésére. Elsősorban közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: a Számviteli osztályvezetőnél. Nyíregyháza. Széchenyi u. 3. (106) NÉGYÉVES „GÁRDISTA”, London: A négyéves Saro Goo- dacre a Királyi Lovastestőrség zenekarának „élén”, természetesen megfelelő öltözetben. Miután gárdista szeretne lenni, nagyapjával úgy döntött, hogy nem elég korán kezdeni és hetente együtt gyakorol a gárdával. (Telefotó — MTI Külföldi képszerkesztőség) Egy asszony feldúltan. izgatottan rohan be a rendőrségre : — Eltűnt a férjem! Megkeresnék? Visszahoznák? A felügyelő alaposan végignézi az asszonyt, előlről- hátulról, majd hátratolja a Sapkáját és így szól: — Megkeressük. rendben van. Meg is találjuk, az is rendben van. De hogy vissza is tudjuk hozni magához, azt már nem garantáljuk. Olvasószolgálat Hírek, információk közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál Telefon: (42) 11-27T Hírügyeletes: CSERVENYAK KATALIN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124 Cigánylányok tanfolyama HokicsaU. (MTI-fotó) í ' '■ - ST|L«di » F~# f £ fi * r • I rW'ft'yK