Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-16 / 13. szám

1989. január 16. Kelet-Magy arország T Kesergő egy sportágért Bálint Mihály szerint a szakosztály már csak vegetál Mostohagyerek a férfítor- nasport a megyében. Nincs utánpótlás, kevés a pénz, senki sem törődik velük. Mindezt aki elmondja, Bá­lint Mihály, a tanárképző testnevelés tanszékének veze­tője, szerelmese a tornának. Szívén viseli annak gond­jait és helyzetüket kilátás­talannak ítéli. — Pedig a fiúk mindent megtettek, keményen dol­goztak és ma is dolgoznak a sikerért. Az elmúlt évben, tizenegy év után újra, meg­szereztük a bajnoki címet, a másodosztályban, és a fiata­lokból álló második csapat pedig a harmadosztályban lett negyedik. Debrecenben a Tóth Lajos emlékére ren­dezett nemzetközi versenyen Miskolczi Zsolt lóugrásban ezüstérmes lett — mondja a tomaszakosztály Miska bá­csija. — Hány versenyző dolgo­zik a szakosztályban? — Két segítőtársammal, Regős Józseffel és Seregi Ernővel, tizenhét minősített sportoló munkáját irányít­juk. Közülük Miskolczi Zsolt aranyjelvényes, ket­ten ezüst-, tízen pedig bronz­jelvényes versenyzők. Hatan még utánpótlás korúak, a többiek pedig főiskolások. Vasárnap kivételével a hét minden napján edzünk a fő­iskola tornacsarnokában. Most a vizsgaidőszakban még viszonylag jó a helyzet, máskor viszont alig tudunk mozdulni a zsúfolt teremben. Maga a létesítmény is olyan állapotban van, hogy az las­san az oktatás rovására megy. — Milyen az utánpótlás helyzete? Hogyan kerülnek ide a fiúk? — Van aki főiskolára je­lentkezik, és bizonyos alapok­kal már rendelkezik. Ko­rábban a 2. sz. általános is­kolában volt tagozatos osz­tály, onnan jöttek a gyere­kek. Ügy nyolc évvel ezelőtt végigjártuk az óvodákat és kiválasztottuk a tehetséges apróságokat. Így került hoz­zánk Forgó András is. Ban­ga Zsoltot egy kisdobosver­senyen fedeztük föl. A kivá­lasztottak közül sokan le­morzsolódtak, de a tehetsé­gesebbje megmaradt. Qk ma már gimnáziumba járnak és e mellett sportolnak. Mos­tanában nincsenek már az iskolában előkészítő csopor­A többiek igazoltan hiányoznak. Akik edzettek: Jobbról balra: Forgó András, Banga Zsolt, Nagy József, Né­meth Simon, Csatáry Péter, Miskolczi Zsolt, Tóth Attila és Molnár Csaba. Hátul az edzők: Seregi Ernő, Bálint Mi­hály, Regős József. fFotó: Suri) tok, a gyerekek nem kap­ják meg időben az alapokat. Miska bácsi szerint a szak­osztály már csak vegetál. Ed­zők és versenyzők szerétéi­ből, de keményen dolgoz­nak. ­(sz. zs.) Hagy fér issze a zeie és a sály? Juhász Krisztián bizonyítja: jól Már az 1980-ban történt alakuláskor sok gondot je­lentett a súlyemelő-szakosz­tály megalakítása. Teremhi­ány azóta is többször akadá­lyozta a munkát. Váry Gá­bor dr. edzői munkája nyo­mán Hernáczki János, Schaf­fet Zsolt, Kalydy Béla orszá­gos versenyeken voltak dobo­gósok, s arany-, illetve ezüst­jelvényes szinteket teljesítet­tek. Az elmúlt évben hiába ke­resték a fehérgyarmati súly­emelőket, teremhiány miatt ismét leálltak, s csak 1988. február 20-án kezdtek újra. 15—20 fiatal látogatta az ed­zéseket, s jelenleg 8 olyan versenyző van, aki az orszá­gos ranglista 10 legjobbja között van. Űttörőben: Ju­hász Krisztián, Lakatos Já­nos. Serdülőben: Bujtár Ro­land, Oláh Lajos, Váry Gá­bor, Sankó Dániel. Ifjúsági­ban: Pindzsu Sándor, junior­ban: Bereczky Attila. Mint az edző elmondta, az országos versenyen Budapes­ten Juhász Krisztián máso­dik, Váry Gábor harmadik lett. Juhász Krisztián — a fe­hérgyarmati 3. sz. ének-zene tagozatos általános iskola 8. zenei osztályos taifttlója 1985 májusában kezdte az edzése­ket. Az elkövetkez'8 években mindig első volt kategóriájá­ban. Ez év február 28-án, áp­rilis 16-án, május 26-án, il­letve október 15-én első lett a területi felmérőversenyeri Nyíregyházán, úttörő I. kor­csoportban. 1988. november 21-én a 4—5. helyen hívták meg az országos bajnokság­ra, ahol 2. lett 40 kg-os súly­csoportban. Most az úttörő I. korosz­tály elsőéves versenyzőjeként vett részt, így jövőre esélyes az előkelőbb helyezésre. Szor­galmas, de kissé félénk fiú. Iskolájában magatartására nincs semmi panasz, öccse is tehetséges súlyemelő. Ezek a sikerek, s a körül­mények várható javulása re­mélhetőleg visszahozza a ré­gi gárda tagjait; bízva a to­vábbi előrelépésben. (molnár) A rókavadász folytatja „Nu kittéin, kan éi leszek az elsí “ Amikor megkezdődött az 1988-as év, ez került edzés­naplójának első oldalára; cé­lom a világbajnoki arany­érem megszerzése. Végre a külső körülmények is kedve­zően alakultak, bár a hely­szín, a svájci terep, eltért a megszokott hazaitól. Az el­végzett kemény munka meg­hozta gyümölcsét: Orosi Já­nos, a magyar rádióiránymé­rő csapat tagjaként, felállha­tott a dobogó legfelső foká­ra. S ez év végén, 1986-hoz hasonlóan, őt választották ■megyénk legjobb férfi sporto­lójának. — Gondolt-e arra, hogy a megyei ranglistán az első helyre kerül? — Év közben elért ered­ményeim alapján jó helye­zésre számítottam, de azt nem hittem, hogy én leszek az első. Nagyon jólesett, hi­szen ez komoly elismerése nemcsak a munkámnak, ha­nem magának a rádióirány­mérő sportnak is. — Hogyan került kapcso­latba ezzel a kevésbé ismert sportággal? — A Krúdy Gyula Gimná­ziumban és Szakközépisko­lában végeztem tanulmá­nyaimat. Itt Molnár István tanítványaként atletizáltam, foglalkoztam tájfutással és fociztam is. Egy tájfutóver­senyen figyelt fel rám Ven- czel Miklós és hívott a rá­dióiránymérőkhöz 1971-ben. Egy év múlva már váloga­tott kerettag lettem és azóta negyvennyolcszor ölthettem fel a címeres mezt. Eddigi legjobb eredményemet 1986- ban Szarajevóban a világ­t-----------------------------------------------------------------------------------------\ Tamás bácsi jubileuma A tortara nem rakták fel a gyertyákat, ilyenkor már nem szokás. Bár a dátum nevezetes, hiszen a megyei labdarúgó szövetség fegyel­mi bizottságának elnöke, dr. Kubassy Tamás 80. születés­napját ünnepelhette a na­pokban. A rangidős kicsit meghatódva fogadta a gra­tulációkat, majd újra bele­merült abba a munkába, amit társadalmi munkás­ként 31 éve folytat Tősgyökeres nyíregyházi­ként fiatalkorában kedvelte a sportot A Kossuth gim­náziumban a szikár, vé­kony fiatalember vívott, úszott, teniszezett, még a sóstói tavon evezett és foci­zott. Több, mint fél évszá­zada abbahagyta a rendsze­res testmozgást, alakja még­sem változott. Egyenesen tartja magát, a külső szem­lélődő „fiatal” nyugdíjas­nak titulálhatná. Szemüvege mögül derűs optimizmussal tekint a világra, nem pa­naszkodik fáradtságra, be­tegségre és nem gondol ar­ra sem, hogy egyik pillanat­ról a másikra cserbenhagy­ja a szövetséget. Korelnök- ként pedánsan, akkurátusán végzi munkáját, igyekszik lojális lenni a fegyelmi bi­zottság előtt megjelentekkel. A szegedi jogi egyetem diplomájával a kezében a nyíregyházi bíróságnál kez­dett a pályával ismerkedni. 1957-ben a fegyelmi bizott­ság akkori elnöke, dr. Gör­gey Árpád unszolásának en­gedve lett tagja a bizottság­nak, tíz éve pedig elnöke. A 31 év alatt a téli és nyári szüneteket kivéve alig akadt egy-két hét, ami­kor ne akadt volna dolga renitenskedő játékosokkal, idegeskedő edzőkkel, vagy ne lett volna gond a közön­séggel. „Manapság a labdarúgó- pályákon uralkodó légkört nehezen lehet megemészte­ni. A trágárság mindenhol eluralkodott és ebben az a -szomorú, hogy sokszor a fia­talok járnak az élen. Az is igaz, hogy legtöbbször a né­zősereg a kezdeményező, ál­taluk tévesnek ítélt bírói sípszó után elszabadul a po- koL A játékosok elvesztik a fejüket, emiatt a bíró kiál­lítja őket, a közönség pedig szidalmazza a játékvezetőt, néha meccs után megvárja a kijáratnál.” Jogászként nincs könnyű dolga a csütörtöki napokon, amikor a fegyelmi ügyeket tárgyalják. Valamennyi sza­bályt kívülről kell ismernie, mert a szemben ülők is rafi­náltak, csűrik-csavarják a paragrafusokat, megtalálják a kiskapukat. Dönteni pedig kell, mégha az egyik vagy másik félnek nem is tet­szik. Megnyugvást számára az jelent, ha mindkét part­ner belenyugszik a határo­zatba. Nyugdíjasként a hét vé­gén kilátogat a focimeccsek­re, a többi napokon kereszt- rejtvényt fejt, olvasgat vagy a bevásárlást végzi. 1956 óta nem dohányzik, soha nem iszik, naponta nagyokat sé­tál, számára ebben rejlik az egészséges életmód. A fia­talok ugyan nem tolonganak a fegyelmi bizottság tagsá­gáért, ezért is szervezte a bíróságon dolgozó fiát, aki utódja lehet a korelnöknek. (máthé) bajnokságon értem el, ahol ezüstérmes, lettem. — Mi volt az 1988-as év legnagyobb sikere és kudar­ca? — A legnagyobb siker ter­mészetesen a csapatarany­érem volt. A VB-re való fel­készülésben nagyon sokan a segítségemre voltak, meg­teremtették az ideális felté­teleket. Az UNIVERSIL-ben Garai Sándornak és Farkas Árpádnak köszönhetően sportmunkatárs lettem, így időmet a sportnak szentel­hettem. Feleségem és két kislányom nyugodt családi háttért biztosított számomra. Pikó főorvos úr és Bojtor Gyula gyúró segítségével si­került a sérüléseket is elke­rülnöm. Márcsak a munka hiányzott, és ennek elvégzé­se rajtam múlott A legna­gyobb kudarc számomra az volt, hogy egyéniben nem sikerült dobogós helyre ke­rülnöm, ha kis időkülönb­séggel is, de „csak” ötödik lettem. — Milyen tervei vannak erre az évre? — Az idén nem lesz világ- verseny, így ez a regenerá­lódás éve. Júliusban kerül sor a Bereg Kupa küzdel­meire és ezen nyerni szeret­nék. A válogatottal részt ve­szünk nemzetközi versenye­ken Csehszlovákiában, Ko­reában. Az augusztusi ma­gyar bajnokságon is szeret­nék a dobogón végezni. Re­mélem az idén új vevőké­szüléket is kapok, mert a mostani felett egy kicsit már eljárt az idő. Venczel Miklós készíti ezt az. új szerkezetet, az általa létrehozott készülé­kekkel versenyez a klub és a válogatottak 90 százaléka is. Feleségemmel és a gyere­kekkel tervezünk egy családi nyári Vakációt, erre 12 éve készülünk. — Felvetődött már, hogy lemond a válogatottságról és csak klubszinten folytatja. Mi a véleménye erről a kér­désről? — Már elmúltam 35 éves, és többször felötlött bennem ez a gondolat. Ugyanakkor azt vallom, hogy akinek az életmódja megfelelő. az hosszú időn keresztül élspor­toló tud maradni. Szeretnék még az 1990-es csehszolvá- kiai VB-n is indulni. ami majdnem hazai pályának számít Leghőbb vágyam egy egyéni aranyérem, ezért viszont keményen dolgozni kell, mert a „csodaszereket” elítélem. f Sokan ismerik ezt a kiváló sportembert, hiszen ott van a Mikulás-futásokon, atléti­ka-versenyeken, tömegsport rendezvényeken. Többszörös magyar bajnok, világ- és Eu- rópa-bajnoiki érmek tulajdo­nosa, az idén Kiváló Munkáért kitüntetést is kapott. Klub­jában több válogatott ver­senyző is sportol, de kiváló eredményeik ellenére anyagi támogatásuk csekély. Lassan úgy tűnik, a klubnak nem jó az, ha nő a válogatottak száma, mert több válogatott, több kiadást jelent. Szilágyi Zsuzsa Brazília a világbajnok Rotterdamban befejeződött az első hivatalos teremlabdarúgó világbajnokság. Tizenhat válo­gatott il napos viadalát Brazília nyerte meg. A dél-amerikai együttes tehát a teremlabdarú­gás első világbajnoka. Talán nem érdektelen emlékeztetni ar­ra. hogy a vb-aranyérmest a csoportselejtezők során Magyar- ország 3:2 arányban legyőzte. Végeredmény: 1. Brazília. 2. Hollandia. 3. Egyesült Államok, i. Belgium.

Next

/
Thumbnails
Contents