Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
Néró elválta a kötelet Látogató* a liftmúieumban TÁRCZY A Hl — Igen. A Vili, a veréb valóban kollektív munka; a neveket hosszan lehet, sőt, kell is sorolni. A forgatókönyvet oly sok nagysikerű animációs film írója és rendezője, Nepp József készítette, a zeneszerző Pethő Zsolt. A figurák is egyfajta alkotó együttműködés során nyerték el végső alakjukat: ebben a munkában tevékeny részt vállaltak a rendező, s a forgatókönyvíró mellett a film animátorai közül Bánki Katalin és Uzsák János is. Képeinken: jelenetek a filmből Hé, lantosok! Ma hogyan ajz; s lantjaink új r Mi most az ihle Vajon hogyan \ azokkal, akik s meg, vagy már csengő, tiszta a kiknek ujjaiba vágott már bar össze-vissza vei azt hirdetik, he minden bajána Hé, lantosok! Ugye mi tudju senyzongorán t akár egy szinte színpadon, aká egy templom h eljátszható úgy Csak akkor va kottát dilettán sen botfülűek muzsikáljunk, Kevesen tudják, hogy Budapest XIII. kerületében, a Lehel út mellékutcájában, a Mohács utcában található a Felvonóipari Szakgyűjtemóny. Vezetőjét, Ékes Miklóst, régi szeretet fűzi az emelőszerkeze- zetekhez, hiszen már gyerekkorát felvonókban és velük töltötte, ugyanis édesapjának felvonókészítő vállalata volt. Hobbiként szereti, hivatásként gyakorolja a liftek szerelését, kezelését. Mindennapos olvasmányai közé tartozik a liftekkel foglalkozó szakirodalom. A könyvtárakba is elsősorban ezekért az anyagokért megy be, hazánkban és külföldön egyaránt. Megkértük, beszéljen a felvonók történetéről, és mutassa be a múzeumot. — Az első személylift valószínűleg Néró császár palotájában működött. A fennmaradt írásos anyagból kiderült, hogy a hétemeletes aranypalotába a császárt lift szállította. Mégpedig — bizalmatlan ember lévén — egyik rabszolgájával próbáltatta ki, vajon biztonságos-e a jármű. Néró elvágta a lift kötelét, a felvonó lezuhant, s rabszolgája kisebb sérülésekkel megúszta a próbát. A felvonó aljára szerelt kecsketömlő ugyanis, melyet levegővel töltöttek meg, megóvta a. rabszolga életét. Ezután Róma császára bátran liftezhetett az akkoriban rabszolgák hajtotta szerkezettel. A szakgyűjteményv létrehozása Ékes Miklós nevéhez fűződik. Mintegy tizenöt évvel ezelőtt kezdte a gyűjtőmunkát. Akkoriban szerelőként dolgozott, és sok bontásban vett részt. Ahol dolgoztak, onnan rendszeresen elhozták a kidobott, pusztulásra ítélt alkatrészeket. Ha látott egy cégtáblát, különleges egységet, kezelési utasítási táblát, azt magához vette. Ez ment is egy darabig, de az ember fáspincéje nem igazán arra való, hogy liftalkatrészeket tároljon benne ... Végül is Angyalföldön egy udvarban kaptak helyet. De ez sem volt az igazi, mert bár fedett volt a tároló, mégis csak szabadtéri. S mint tudjuk, a nyirkos idő nem tesz jót a fémeknek. Aztán kaptak egy műhelyt, amit kineveztek restaurátor-műhelynek, és itt lassan kialakult a mai szakgyűjtemény. Tulajdonképpen pontosan nem bizonyítható, honnan ered és mikortól számítható az első felvonó ötlete. Személyhez sem kapcsolható. A kiállításra érkező viszont láthatja a bejárat mellett: már az ősembernél kezdődik a lifttörténet. A zsákmányát a vadak elől óvó, vagy beteg társát egy biztonságot nyújtó fára felvontató ős alkalmazta a korabéli, kezdetleges felvonót személyek szállítására. — A gyűjtemény melyik darabjára a legbüszkébb? — kérdeztük Ékes Miklóst. — Egy máig működő, bronzból készült, csupa üveg kabinra. Levegős, kényelmes, öröm benne utazni. Egykoron valamelyik biztosító társaság épületében üzemelt. És még valamire. A Parlament egykori felvonómotorjára. A bécsi Freisler-cég ötvenéves garanciát adott rá, úgy, hogy közben nem fordulhat elő javítás. A felvonómotort nyolcvankettőben szerelték le az Ország- házból, de csak azért, mert a menetsebessége alacsony volt. Egyébként hetvenhat évig működött ... (H) Mag m . . . mondom csöndesen a köl tő szavával és visszhangozor mint állampolgár, mint em bér. Mint magyar. Vagy ta Ián túlságosan sokat szeret nék egyszerre? És túlságosai gyorsan? Mert tagadhatatlan, hogy kárpátaljai magyarság mű velődési élete az utóbbi egy két évben — éppen a glasz nosztynak köszönhetően - valóban teljesebbé vál Olyan rendezvények, történé i sek fémjelzik, amelyekr több évtizede nem akadt - nem lehetett — példa. Csak néhány tényt említe nék ennek bizonyításán 1987-ben Ungváron meg alakult a nyelvművelők é irodalombarátok Drávái Gi ! zella Köre, amely azóta ha vonta egyszer tartja rendez vényeit. 1988 januárjána végén a József Attila irodain stúdió utódjaként létrejött József Attila Alkotóközössé Vili, a veréb a szárnyait próbálgatja a Pannónia Filmvállalatnál. Az új, most készülő animációs játékfilmnek ugyanis éppen az a jelenete látható a munkaasztalon, amelyben a rosszcsont kölyök Vili, akit az állatokkal szemben elkövetett „atrocitások” miatt Verbéna, a verebek tündére verébbé változtatott, kétségbeesetten kísérletezik a soha nem próbált repüléssel. De átvitt értelemben is szárnyára k«l nemsokára a film: az esztendő végére elnyeri végleges formáját, hogy azután 1989 tavaszán megjelenjék a mozikban is. A történet, lecsupaszítva, az emberiség legrégibb ősi meseelemeiből táplálkozik: a gonoszkodó gyerek (aki felsőbb hatalmak közbelépése folytán saját bőrén tapasztalja meg, milyen is a kiszolgáltatott élőlények sorsa) ugyanúgy, mint a szegény emberek nyomorúságát különböző cselszövények eredményeként átélő, később újra trónra kerülő uralkodó — újra és újra előtűnő motívum a világ minden táján. A régi mese azonban nagyon is időszerű tanulságokat mozgósít, s a nézők szívébe plántálja, nem iskolás módon, a természet sze- retetét. A film rendezője, Gémes József legutóbbi munkájával, mint kísérletező művész hívta fel magára a nagyvilág figyelmét: Arany János Toldi trilógiáját, Daliás idők címmel a festészet eszközeivel varázsolta celluloidra. A Vili, a veréb másfajta megoldásokat kíván. — Ezt a történetet az animációs film hagyományos eszközeivel lehet legjobban elmesélni úgy, hogy senki ne várjon tőlünk merész kísérleteket — mondja a rendező. — Azt szeretnénk, ha kellemes estét, emlékezetes délutánt szerezne nézőinek, és éppen ezáltal, egy kicsit hatna gondolkodásunkra, szemléletünkre is. — Többes számban beszélt ... Ezek szerint a film több művész alkotása? Gyanítom, hogy még az irodalmi köztudatban is szinte kizárólag csak Karinthy Frigyes paródiái ismeretesek, legfeljebb Molnár Ferenc és Lovászy Károly jut még a témában jártasabb olvasó eszébe, amikor Ady-paródiákról hall vagy olvas. Az alábbiakban két ál Ady-verset mutatunk be, melyek egykori Szatmár megyei lapokban jelentek meg. Az elsőt még felvették a legteljesebbnek mondható Ady-bibliográfiába, a másik csak most kerül először újraközlésre. Az Ady Endre szerzője Nagy Vince, aki szatmári ügyvéd és lapszerkesztő volt, később a Károlyi-kormány belügyminisztere lett. Adynak még Szatmárról jó ismerőse és tisztelője. A Nagy Vince-vers Paródiák főcím alatt a Szamos 1910. január 9-i számában jelent meg: Ady Endre Alomlátások. Szépek. Nagyok. Vagyok! Köd, Sár, Piszok ... Iszok. Mocsár, Szenny, Genny, Bűz . ■. Léda űz. Te vagy a Fény, Te vagy a Sár, Jehova vár. Vér, Arany, Isten, Világ Mind bennem van, bennem. El kell mennem! Nékem? — Nékem. A balfenéken! Ratyatya, retyetye, Itt a világ közepe! Baranyi Ferenc: n Üröm a sörben A másik 1913. december 26-án a MÁTÉSZALKA című hetilap karácsonyi számában jelent meg. Szerzője Molnár Károly, címe: Hady Endre karácsonya. „Néhány országos költőnk megharagudott lapjára, amelyben verseit szokta leadni. Mint értesülünk, az írói tiszteletdíj körül merültek fel némi differenciák. Lapunk kapott az alkalmon, s a honorárium dolgában túllicitálta a fővárosi lapokat, s ennélfogva sikerült néhány országos költőnknek egy-egy versét megszerezni, úgy amint azt itt, jelen karácsonyi számunkban, olvasóink gyönyörködtetésére bátorkodunk közre adni. Méltóztas- sék egész nyugtalan lenni, az illető költő urak a versek szerzőségét nem fogják elvállalni és ezért a versek rosz- szaságáért őket terheli a felelősség.” Haay Endre karácsonya — (Irt* 6 maga.) — A bűnös, kiélt városon keresztül Sok füstös lámpás az éjbe rezdül — Mint lány szemében, csalfa fény — Ma, szent karácsony koldus éjjelén. S a kósza fények csak imbolyognak, Mellettük cammog sok vidám alak, A hóban látszik a nyomuk, lábuk vére, Míg mennek, húzva éjféli misére. Az Istenháza, mint kis Betlehem, Papostul várja őket — és ki nem Érez (miként én) istentelenül: Ez éjszakán az jobbá szellemül. Harang sikolt az éneken keresztül. Köröttem a szivek sok bönü húrja rezdül, De én nem érzek együtt ezekkel, En, Hady Endre, csak állok hátratett kezekkel. ★ Csendes részvét és koszorúk mellőzése kéretik. Közreadta: Nyéki Károly Amikor beléptem a helyes kis nyaraló kapuján, nem akartam hinni a szememnek: barátom a kert kellős közepén térdig feltúrt nadrágszárakkal egy műanyag lavórban állt, és eszelősen kiáltozott: — Hahó, tengerész lettem! Megdörzsöltem a szemeimet, azt hittem, hogy garázda ördögfiókák, huncut kedvű dzsinek űznek gonosz tréfát velem. Aztán megnyugodva konstatáltam, hogy a hőség elleni védekezés sajátos, egyéni módjáról van csupán szó, barátom legalább olyan ötletgazdagsággal kerüli a szokványos eljárásokat, mint jómagam. — Botor férfiú — léptem hozzá, suttogóra fogván a szót —, most nem lát senki bennünket, nyugodtan védekezhetünk a kánikula ellen a hagyományos, sőt konvencionális módszerekkel is. Mindössze százméternyire van ide a Béke nevű köpködő, a község egyetlen enyhet adó talponállója. Már a vasútról jövet kiszagoltam, hogy frissen csapolt sört mérnek benne, ha sietünk, még nekünk is jut. — Nem túl eredeti ötlet, de használható — szólt barátom engedékenyen, és kilépett a lavórból. Néhány perc múlva már a söntésben tülekedtünk. Büdös volt, és fullasztó meleg, izzadt emberek bukdácsoltak át egymáson, s aki végre — blokkját diadalmasan lobogtatva — elvergődött a pultig, szinte fejest ugrott a csorba korsók hí- vogatóan habzó sörébe. Ahogy terebélyesedett a gyülekezet jó hangulata, úgy zsugorodott a miénk. Egész egyszerűen azért, mert a kocsma homlokzatán most szúrt szemet először igazán a cégér: Béke falatozó. Pax, peace, pace, paix, Frieden — mormoltam önkéntelenül magamban, és transzparensek jelentek meg lelki szemeim előtt, dacos arcú és akaratú tömegek, elszánt emberek, akik életüket is készek feláldozni ennek a fogalomnak a tartalmáért. Motyogva, félhangosan mondtuk ki — szinte egyszerre — a kérdést: hogyan kerül az asztal a csizma alá? Ilyen mondatok cikáztak át az agyunkon: elmegyek a Békébe berúgni. Becsempésztem a csajt a Szabadság szállóba. Jót csörögtünk a Vörös Csillag bárban. Megértem, hogy a felszabadulás utáni örömmámorban mindent a legtisztább — és addig ugyancsak nélkülözött — fogalmakkal igyekeztünk megjelölni. És szinte kiáltoztuk azokat a szavakat, amelyeknek a puszta kiejtéséért is börtön vagy halál járt kevéssel előbb. Az ifjú népi állam is hangosan kiabálta akkor: Béke! Szabadság! Sose hull le a vörös csillag! örömében még éttermekre, szállodákra és szórakozóhelyekre is „rákiabálta” ezeket a szent szavakat. Ez teljesen érthető volt akkor. És volt is valami szép szimbolikája az egésznek: a harciasán hordott transzparensek feliratai az önfeledt életöröm objektumainak a homlokzatára kerültek át... Aztán rohamosan devalválni kezdtük legszentebb fogalmainkat azzal, hogy méltatlan helyeken használtuk őket. És ennek még ma is elég sok nyomát látni. Például rossz falusi csapszékek vagy külteleki kocsmák cégtábláján. ...Jó volt a sör. valóban frissen csapolták. A jókedvű, félig ittas, vagy éppen már tökrészeg emberek du- ruzsolása, kurjongatása és böfögése betöltötte a sön- tést. Barátommal szomorúra józanodva hagytuk el a — különben mindkettőnk által igen kedvelt — vendéglátóipari üzemegységet. Kint lángolt az augusztus. — Melegszik, még mindig melegszik az idő — szóltam, hogy szóljak valamit. . — És kihűlnek a fogalmak — tette hozzá csüggedten a cimborám. Mert vannak fogalmak, amelyek csak a régi hőfokukkal együtt nyerhetnek új jelentést. A Béke és a Szabadság kifejezések hagyományos tartalma megváltozhat — meg is kell, hogy változzon! — de a hőfoka soha. KM HÉTVÉGI melléklet Két Aih-paróilia—Szatnárliól Vili, a: veréb
