Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-12 / 295. szám

2 Kelet-Magyarország 1988. december 12. Itt a legjobbak a feltételek Lesz-e egészségügyi _ főiskola Nyíregyházán? ELTERJEDT A HÍR, HOGY EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLA LÉTESÜL NYÍREGYHÁZÁN. IGAZ-E A SZÓBESZÉD? ENNEK NÉZTÜNK UTÁNA. Pataki József, a megyei ta­nács művelődési osztályának vezetője: az Egészségügyi Szakközépiskola átadásakor született az ötlet. Medve László akkori egészségügyi miniszter — látva a gyönyö­rű kivitelű, korszerűen be­rendezett szakiskolát, illetve szakközépiskolát — támoga­tandónak találta a megyei javaslatot. Tudomásom sze­rint az Egészségügyi Minisz­térium a közelmúltban elvi egyetértését adta, a konkrét tárgyalások állítólag e hónap­ban lesznek. Baja Ferenc, a Nyíregyházi Városi Tanács elnökhelyette­se: az ügyben a tárgyaláso­kat Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese foly­tatja, aki úgy tájékoztatott, hogy ha konkrét megbeszé­lésekre kerül sor, azokra a városi tanács illetékeseit is meghívja. Dr. Király Sándor, megyei főorvos: Az egészségügyben a magasan kvalifikált diplomá­sok, azaz orvosok mellett szakdolgozók, nővérek, ápo­lónők tevékenykednek. Már tizenöt éve felmerült a gon­dolat, hogy a két réteg kö7 . zött szükség van főiskolai végzettségű szakszemélyzet­re is. Az ilyen irányú, legsür­getőbb igényt már kielégít tették a mentőtiszteket, dia­betikus nővéreket, gyógytor­nászokat képző egészségügyi főiskolák. Mostanra változott a .világ, a jelenlegi helyzet­ben az élet új feladatokkal terhelte áz '» egészségügyet. Feszítő gond például, hogy nincs elegendő olyan ember, aki szociális gondozásban te­vékenykedhetne. A Tiszántú­lon rendkívül komoly problé- ma a védőnők számának fo­kozatos csökkenése. S mosta konkrét kérdésről: az egész­ségügyi szakiskolát a közel­múltban Csehák Judit is megtekintette, s azt mondta, támogatja javaslatunkat, bár hozzátette: nem önálló főis­kolára, sokkal inkább a már meglévő bővítésére gondolt. Nálunk Nyíregyházán egye­dülállóan jók a főiskola in­dításának körülményei: a szakiskola szép és korszerű, mellette a megyei kórház szintén az, s közel a debre­ceni orvosegyetem is. A do­log ma még a tervezés szint­jén áll, remélhetőleg rövide­sen konkrétumokkal is szol­gálhatok. Svarc Miklósné, az egész­ségügyi szakiskola igazgató­ja: Tavaly elkészítettük azt a felmérést, amelynek során tisztáztuk: hely és felszere­lés szempontjából iskolánk alkalmas a főiskolai oktatás megkezdésére. Az épület, an­nak berendezései ideális kö­rülményeket jelenthetnek egy főiskolai osztály indítá­sára. Kíváncsian várjuk tehát a döntést. . . Kovács Éva Szamossályi citerások mmezők, falvak, nagyapá­it// ink, nagyanyáink éne- -----két-zenéjét hozta ma­gával a szamossályi általá­nos iskolások citerazeneka- ra szombaton a mezőgazdasá­gi főiskolára. Műsoruk nyo mán arcunkon éreztük a puszták olykor kellemes, máskor bőrcserző szelét, lát­tuk a harmatos, remegő fű­szálakat, hallottuk a zizegő faleveleket. Elképzeltük az embert próbáló határbeli munka után a házakban, vagy az utcai padokon cite- ra- meg furulyaszóra pihenő, vidámkodó legényeket, lányo­kát. A szamossályi gyerekek lelki üzenetet hoztak, tolmá­csoltak a múlt népi kincsé­ből ami magyar és amit féltve kell őriznünk. A tiszta, őszinte gyermekszemekben a tiszta áhítat tüze égett. A kis citerások üde éneke, a hangszerük remegő húrjai a szívünkig hatoltak. (csgy) Gyerünk a zaciba be! Gyűrűért vesz tüzelőt — Hoztam két pár arany fülbevalót, mennyit adnának érte? — néz körül a jól öl­tözött fiatal hölgy és amíg mérlegelik az ékszereit, öt­hónapos kisfiát a szomszéd- asszony csitítgatja. Gyors számolás, 2 ezer forintot azonnal kap. Magyarázóiam hozzáfűzi: karácsonyra far­mert és pulóvert ajándékoz­na a férjének, de sajnos, nem futja rá a konyhapénz­ből... Rakaenaznak jó üzlet... Ha még nem derült volna ki, a zálogházban hangzott el a fenti történet. December 5-én nyitotta meg a rakama- zi takarékszövetkezet a me­gyeszékhely legújabb lakó­telepén a „zacit”. De ki megy ma a zálogházba? ..Szabolcsban, nap mint nap. Két idős férfit Tisza- dob Reje-tanyán olyan sú­lyosan bántalmaztak novem­ber 17-én későn éjjel, hogy életveszélyes fejsérüléssel kerültek kórházba. November 18-án délelőtt B. S.-né Tiszadob, Reje-ta- nyai lakos észrevette, hogy a hozzá közel lakó 58 éves Vízkeleti Balázs az udvaron támolyog, a fején vágott se­Majdnem agyonverték hétszáz forintért Boby kntya braviros nyomozása bek vannak. Az asszony oda­ment. A lakásban az apját, a 85 éves idős Vízkeleti Balázst is hasonló állapotban találta. Értesítette a rendőrséget és a mentőket. A kutya megtorpant... A rendőrség gyorsan és nagy erőkkel ment a hely­színre. A sértettek nem vol­tak kihallgathatóak, mentővel A pótlék nem adóköteles Mennyi jár a gyerekekre? Olvasóink közül többen érdeklődtek, hogyan és milyen feltételekkel jár a családi pótlék és kell-e utána adózni? A megyei adófelügyelőség felvilágosítása szerint a csa­ládi pótlék nem számít jövedelemnek, ezért személyi jöve­delemadót nem kell utána fizetni. A családi pótlékkal kap­csolatos több előírásról a megyei társadalombiztosítási igazgatóság tájékoztatta lapunkat: Egy gyermekre a gyermek hatéves koráig 1020 forint; két gyermek után havi 2640 forint; három és minden to­vábbi gyermek után gyermekenként havi 1450 forint csalá­di pótlék jár, ha a szüíők együtt élnek. Az egyedülálló szülő egy gyermek után havi 1320, két gyermek után havi 2900, három és minden további gyermek után egy gyermekre ha­vi 1450 forint családi pótlékot kap. A tartósan beteg, testi vagy szellemi fogyatékos, állandó felügyeletre szoruló gyer­mek után havi 1800 forint a családi pótlék összege. Szintén havi 1800 forint családi pótlékra jogosult a nevelőszülő a hozzá elhelyezett, állami gondozott gyermek után. Ha a ne­velőszülő a háztartásában tartósan beteg állami gondozottat nevel, akkor 2200 forint havi családi pótlékra jogosult. Ha az édes- vagy a nevelőszülő háztartásában három­évesnél fiatalabb gyermek van, őutána (harmadik életévé­nek betöltéséig) plusz 100 forint jár a családi pótlékhoz. Ha a gyermek a hatodik életévét betölti és addig nem kerül a szülő háztartásába újabb gyermek, a 6. életév betöl­tésével megszűnik a családi pótlékra jogosultsága, helyette havonta 850 forint jövedelempótlékot kap. Ez a gyermek 16., illetve legfeljebb 19. életévének betöltéséig jár, ameny- nyiben a gyermek alsó- vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul. A kutya szagot fogott. kórházba szállították őket. A szomszédjaik a nyomozók megérkezéséig — nagyon he­lyesen — a helyszínen nem nyúltak semmihez. Mivel az elkövetők kilétére vonatkozó adatokat nem sikerült sze­rezni, ezért a bűnözők lelep­lezéséhez nyomozókutyát al­kalmaztak. Boby és kísérői egy, a bűn- cselekmény helyszínétől kb. 400 méterre található ház ud­varán kötöttek ki. A bentlé- vők a rendőrök felszólításá­ra az ajtót kulccsal kinyitot­ták. A kutya a lakásban egy fiú előtt megtorpant. Tulajdonkép­pen gyerekek... A házból a rendőrség két fiút a tiszadobi tanácsra vitt, akik elmondták, hogy egy harmadik személy is volt ve­lük. öt a rendőrök néhány órán belül Tiszadadán fogták el. Két fiú alig töltötte be a 14. életévét, a legidősebb 17 esztendős. Mindhárman cigá­nyok. A vizsgálat eddigi adatai szerint a fiúk italozás köz­ben arról beszélgettek; esté­re pénzt kellene szerezni. A tanyán él egy öregember, akinek — mivel állatokat tart — valószínűleg van pén­ze. Az, hogy Vízkeletiékhez menjenek, verjék őket agyon és vegyék el a pénzüket — a 17 éves J. T. ötlete volt. Az idős emberekhez 23 óra kö­rül bekopogtak. A tettesek azt vallják, hogy az egyik öregember kinyitotta az ^aj- tót, a kezében baltát tartott, amit elvettek tőle. A baltá­val meg egy fadarabbal mindkét öregnek elsősorban a fejét ütötték. A brutális támadók a la­kásban kutattak, és a talált 700 Ft-ot_ magukkal vitték, majd mintha mi sem történt volna, élték világukat. A bűn- cselekmény elkövetését beis­merték. Az ügyben a nyomo­zás folytatódik. A tetteseket előzetes letartóztatásba he­lyezték. Nyolc seb a koponyán ••• A fiatalabb Vízkeleti Ba­lázst a Jósa András megyei kórház baleseti sebészeti osz­tályán felkerestem. Tud jár­ni. A fején — mintegy sapka — kötés. Arcán, szemében a kérdés: miért bántották őket? Szavai nem teljesen össze­függők. Valamennyi meg­nyilvánulása egyet tükröz: nem tudja mi történt vele. Az állapotáról az idegse­bész főorvosnál érdeklőd­tem. — A koponyáján 8 repesz- tett, baltacsapásból származó seb található — magyarázza a főorvos, közben röntgen- felvételeket is mutat. Műtétet is végeztek rajta. Két na­gyobb területen a lágyrész hiányzik, ott később esetleg bőrátültetést kell végezni. Ha rendesen felépül, egy év múl­va jó tenyérnyi felületen a koponyacsont pótlandó. Bé­nulása nincs, a beszédzavara mérséklődött. A főorvos azt is elmond­ta: korábban Szegeden dol­gozott, de ott ilyen brutális támadás nyomán évente ma­ximum egy-két beteggel ta­lálkozott. Szabolcsban vi­szont nap mint nap. Idős Vízkeleti Balázs há­rom „kisebb” baltacsapással, maradandó sérülés nélkül „megúszta” a dolgot. Cselényi György — Ha jaj, ha tudná, meny­nyien! A nyitás napján egy­másnak adták a kilincset, alig fértek el ebben a falat- nyi szobában! — hogyne len­ne lelkes a jó üzlet rémé- nyében Barta Zoltánné üz­letvezető. — Magam sem hittem volna, hogy ennyien küszködnek pillanatnyi pénz- zavarral. Előbb az államnak tartoz­tunk, aztán a banknak, ké­sőbb már a nagy összegű személyi kölcsönt kellett tör­leszteni, s hova tovább ki­apadt a hitelforrás. Ekkor állt elő a rakamazi takarék- szövetkezet a zálogház ötle­tével. Az örökösföldi lakóte­lepen épített házukban ere­detileg totózót akartak nyit­ni, ám a szemközti ®TP- fiók megelőzte őket. Át­nyergeltek a „zacira”, s az első napok forgalma a leg­szebb álmaikat is felülmúl­ta... Fél év után eladják A parányi üzlet, a raktár és a mosdó alig 24 négyzet- métert foglal el. A túlzott adminisztrációt e helyen eti­kai szabály tiltja: a belépő ügyféltől semmilyen iratot nem kérnek, a nevét, de még a személyi számát sem írják fel. Nem kell kezes, de még kereseti igazolás sem. Egyelőre aranytárgyakat, zö­mében ékszert vesznek. Súly és karát szerint becsüli meg az értékét Bartáné és azonnal fizet. A holmi for­galmi értékének a felét ve­heti át hitelként az ügyfél. S kap egy jó tanácsot: fél éven belül — ha tudja — váltsa ki, különben a VA- GÉP órajavító részlegén ke­resztül értékesítik. Ha ko­molyabb áru kerül új gaz­dához, a régi tulajdonos bi­zonyos értékre még igényt tarthat. Például egy húsz­Kevesebb bürokráciával MHSZ-aktívaértekezlet Kisvárdán December 10-én, szomba­ton tartotta vezetőségválasz­tó aktívaértekezletét a kis- várdai MHSZ, ahol 44 klub 60 szakosztálya és a gépjár­mű-kirendeltség képviselői megfogalmazták: e mozga­lomban is sok a bürokrácia, a felesleges adminisztráció. Megválasztották a 17 tagú városi vezetőséget, s annak titkárává Koleszár Ta­mást. Az új vezetőség december 19-én tartja meg következő ülését, ahol az ak­tívaértekezlet szellemében alakítják ki az 1989-es fel­adataikat. (vincze) ezer forintos tárgyért rögtön hozzájut az illető 10 ezer­hez, s ha netán mégsem tudná kiváltani, és értékesí­tik a tulajdonát, a levoná­sok, a kamat, a kezelési költségek után körülbelül 5 ezer forintra számíthat még. De érdemes egyszer-egy- szer benézni a zaciba még abban az esetben is, ha nincs pénz a visszavételre, hisz kizárólag a zálogjegy alapján tudják a jogos részt átadni. Mivel semmiféle nyilvántartást nem vezetnek az ügyfelekről, ha véletlen elhagyja valaki a zálogje­gyet, vagy ellopják tőle, ne- ház helyzetbe kerül. Az első három nap hatvan ügyfél kereste fel a zacit. összesen 140 ezer forintot vettek fel, tehát raktáron e pillanatban 280 ezer forint érték vár a sorsára. Nem fél­tik az esetleges betörőktől? — Komoly riasztóberen­dezést szerelt fel a takarék- szövetkezet — magyarázza Bartáné. B zálogház lövőié Idősödő úriember lép be az ajtón, festményt kínál, de egyelőre csak aranyat érde­mes hozni. Ha beindul az üz­let, bővítik a „zálogosdit”, bundát, műtárgyat és mű­szaki cikket is pénzzé lehet tenni. Kismamák sétáltatják to­tyogó gyerekeiket a lakóte­lepen. Bartánénak nem vé­letlenül jut eszébe, hogy az egyik anyuka a konyhapénzt akarta kiegészíti, egy másik a festésre vett fel innen elő­leget, egy vidékről jött idős asszony téli tüzelőre adta be kedves gyűrűjét. Rögtön az első ügyfél nagy fogásnak bizonyult, egy 18 karátos láncot és két gyűrűt hozott. De volt olyan is, aki mind­össze 400 forinttal megol­dottnak látta anyagi gond­jait. Régi, örökre elfelejtettnek hitt fogalmakról kényszerü­lünk lefújni a port, így ba­rátkozunk meg ismét a zá­logház intézményével. Mint az üzletvezető szavaiból ki­derült: egyáltalán nem res­telkedve jönnek ide az ügy­felek. Ám ha egyedül van­nak, szükségét érzik elmon­dani, mire kell a gyorsse­gély. Ügy látszik, a néhány nap igazolta a számítást, van jövője a zálogháznak. (tk) A zálogház kívül-belül.

Next

/
Thumbnails
Contents