Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-29 / 309. szám

1988. december 29. Kelet-Magy aror sz ág 7 Hangverseny Bensőséges, szép ünnepsé­get rendeztünk Iskolánkban december 21-én, akkor tar­tottuk meg a már hagyo­mánnyá vált karácsonyi hangversenyt. Ének-zene ta­gozatos kisdobosaink és út­törőink adtak műsort — ta­náraink, valamint a Tinódi Sebestyén Zeneiskola közre- működésével. Az első emele­ti zsibongóiban a rajzszakkő- rösök munkáiból kiállítás is várta az érdeklődőket. Kockás Gabriella 4. sz. iskola« Nyírbátor „Kis karácsony, nagy karácsony" Fenyőünnep a KPVDSZ-ben Megkezdődött, már a várva várt téli szünet, a pihenés, szórakozás vár benneteket. Bár elmúlt már karácsony, érdemes azért feleleveníteni az ünnepre való készülődést. Voltak, akik hamarabb ün­nepelhették a karácsonyt, hiszen az úttörőházakban, a vállalatoknál egy-két nappal korábban szerveztek ünnepi műsort. Hagyomány már a KPVDSZ művelődési házban, hogy az ezüst- és aranyvasárnap ke­■ ■ Ünnepi hangulatban Bár már maga a kará­csonyi ünnep elmúlt, azért még otthon, a meleg szo­bákban érezni hangula­tát. A legtöbb lakásban még ott a szépen feldíszí­tett fenyőfa, talán alatta vannak még a játékok, ajándékok, s esténként ki­gyulladnak rajta a gyer­tyák is. Sajnos anyag­torlódás miatt a december 22-i számunkban nem je­lenhetett meg a Gyer­mekvilág, így egy kicsit későn, de talán ünnepi hangulatából semmit sem vesztve közölhetjük a ka­rácsonyi írásokat. rétében vásárlással egybe­kötött fenyőünnepet szervez­nek. így volt ez az idén is. A gyerekek felnőttek segít­ségével fenyődíszeket készí­tettek, s feldíszítették az au­lában felállított fenyőfát. A szervezők igyekeztek minél változatosabb programot összeállítani. A díszek készí- tése mellett volt videofilm­vetítés, játékbörze csereberé­vel egybekötve, de lehetett bevinni a játék mellett meg­unt, vagy éppen kinőtt kor­csolyát, sífelszerelést. Azokra is gondoltak, akik még nem vették meg akkor­ra az ajándékot. A földszin­ten ajándék- és könyvvásárt rendeztek. Lehetett ott kapni mesekönyveket, klasszikus regényeket, mai magyar írók köteteit, valamint kazettákat és lemezeket. Szobai játékok KI A LEGGYORSABB? Nyolcan-tízen is játszhatnátok. Mindenkinél legyen kártyanap­tár. toll és egy füzetoldalnyi tiszta papír. A játék lényege a következő: ki tudja leghama­rabb megmondani, hogy például 13-a hányszor esik hétfőre, kedd­re. szerdára és így tovább. (E szám eredménye: hétfő 1, kedd 2. szerda 3, csütörtök 1. péntek 1. szombat 2, vasárnap 2.) A játékvezető állapítja meg. hogy ki nyújtotta fel legelőbb a kar­ját. így ő 7 pontot kap. A követ­kező 6-ot. és így tovább. Még két vagy három számmal is ver­senyezhettek. és aki a legtöbb pontot szerzi, az lesz a bajnok. Nehezebb a játék, ha egyszer­re két vagy három számot kell figyelemmel kísérni. JÁTÉK A NEVEKKEL Mindenki írjon tizenkét ke­resztnevet egy papírlapra. Le­hetnek fiú és lánynevek. ve­gyesen. Utána vegyetek elő olyan asztali vagy zsebnaptárt, amelyben a nevek is benne van­nak. Nézzétek meg. hogy melyik név-nek melyik hónapban van a névünnepe. Az lesz a győztes, aki mindegyik hónapban talál olyan névünnepet, amely meg­felel a leírtaknak. Tehát: mind­egyik hónapba kerül egy ke­resztnév. ALMAPARBAJ Két darab fél méter hosszú bot vagy pálca végére fél. eset­leg negyed almát tűzzetek. Két játékos egymással szemben fél* térdre ereszkedik. Kettőjük kö­zött akkora legyen a távolság, hogy a bot vége ne érjen a tes­tükhöz. (így nem történhet sem­mi baj.) A párbaj lényege az, hogy egymás botjáról az almát le kell ütni úgy, hogy a sajátja rajta maradjon. Az lesz a győz­tes. akinek ez sikerül. Ezután a következő párbajo- zók lépnek a ,.pástra”. Ezt kö­vetően a győztes a győztessel, a vesztes a másik vesztessel méri össze ügyességét. így ala­kul ki a végleges sorrend. Születésnap az iskolában Fennállásának 15. évfor­dulóját ünnepelte nemrég a nyíregyházi 15. sz. iskola. Ezen a napon szünetelt ugyan a tanítás, de a jóked­vű gyermekzsivaj most is messze hangzott. A tanulók és nevelőik megkoszorúzták Jósa András szobrát, mivel az intézmény és az úttörőcsa­pat is az ő nevét viseli. A délelőtti órákban a nagyob­bak N®NST©P-vetélkedőn vettek részt. Volt táncverseny és „Ki mit tud?”-paródia, s számtalan ötletes, érdekes feladat követte egymást. A kisdobosok arról adtak szá­mot, mennyire ismerik a vá­rost és iskolájukat, majd sportversenyen mérték össze Jutalmul a. kupolában Szabolcsi pajtások a Parlamentben Mint már több évtizede minden évben, az idén is feldíszített fenyő várta az ország kisdobosait és úttörő­it Budapesten a Parlament­ben. Megyénkből 20 kiváló úttörő vehetett részt azon az ünnepségen, amelyet decem­ber 26-án rendeztek meg. A következő számunkban ol­vashattok élménybeszámolót a parlamenti fenyőünnepély­ről, amelyen munkájuk alap­ján a következő diákok ve­hettek részt: Jánosfalvi Zsu­zsa és Péter (Fehérgyarmat), Sándor Mariann (Napkor), Pára Beáta (Kisvárda), Szon­di Szilvia (Nyírmeggyes), Sütő Zsuzsa (Vásárosna- mény), ifj. Kajor Pál (Vásá- rosnamény), Tóth Róbert (Lövőpetri), Nyitrai Anita (Tiszavasvári), Petrus Erzsé­bet (Űjfehértó), Varjú Ildi­kó (Demecser), Mándoki An­gelika (Nyíregyháza 20. sz. isk.), Tzevár Magdolna (Nyír­egyháza 4. sz. isk.), Jenei Bernadett (Mátészalka. A két kísérőnevelő: Jánosfalvi Lá/szlóné (Fehérgyarmat) és Kajor Pál (Vásárosnamény). Hétmérföldes csizmában Nálunk is hagyomány már az iskolában, hogy minden évben karácsonykor a tornateremben Félezernyi néző tekintette meg az új fehérgyarmati ál­talános iskola aulájában tar­tott karácsonyi koncertet. A zenetagozatos iskola növen­dékei és tanárai; szólisták és kórusok idézték a zeneiro­dalom legszebb " ’ vsait. ügyességüket. Az ünnepi mű­sorra délután került sor, melyen a jelenlegi diákok mellett a hajdaniak is szere­peltek. S eljöttek a volt igaz­gatók, tanárok is, hogy együtt köszöntsék az ünnepeltet az iskola mostani gazdáival: a gyereksereggel s az ott dől- gozó pedagógusokkal. Daróczi Mária feldíszítünk egy szép nagy fe­nyőt. Minden osztály készül va­lamilyen ajándékkal, műsorral. Az idén mi egy pásztorjátékot mutattunk be. Verset is írtunk arról, hogyan képzeljük a világ más tájain a karácsonyt, ha arra járnánk hétmérföldes csizmában. KARÁCSONYKOR Ünnep előtt itt mináLunk, Jaj, mindenki ideges. Sugdolózunk, titkolózunk: Karácsonyra készen lesz? Máshol talán másképpen van, Sokkal jobb a szervezés. Nézzünk szét a nagyvilágban Hétmérföldes kiscsizmában. Angliában biztos köd van Még karácsony napján is. A királynő a palotában Pontban ötkor teázik. Sír a szél most örményföldön: Hogyan tudnék segíteni. Karácsonykor romok között fenyőágat díszíteni? Izraelben, ahol régen A kis Jézuis született, nincsen béke. ágyúk zengnek karácsonyi éneket. Mi este otthon gyertyát gyújtunk. Halkan pilinkél a hó. Fenyőillat a szobában. Együtt lenni, jaj de jó! Kincskereső raj Tisza eszlár Karácsony­varas Számolom a napokat, Mennyit alszunk még? Mikor lesz a fenyőfából Karácsonyfa, szép? Gyűjtöm a sok finomságot, Cukrot, csokit, mogyorót. Eltettem én Mikuláskor A sok kicsi Télapót. Ajándékot kapni Nagy öröm nekem. Adok majd én is, Örüljenek velem. Körülálljuk a fát, Szól a csengő hangja. Örüljön az egész világ Apraja és nagyja! Kovács Zsolt, 2. o. Tiszaeszlár így is lehet... Mi a pubertás? Egy tizennégy éves vá­lasza erre a mélyre ható kérdésre: — Amikor a szülők kez­denek nehezen kezelhe­tőkké válni. Miénk a szó! TÉLAPÖ-ÜNNEPSÉG Mint minden évben, most is megrendeztük a Tél­apó-ünnepséget. A furulyaszakkörösök változatos mű­sort mutattak be az óvodásoknak és az alsósoknak. A kicsik sorsolással döntötték el, hogy ki kinek ad ajándékot, amelyet végül a Télapó osztott ki egy-egy virgács kíséretében. Makiári Zsuzsa Nyírlövő EGYÜTT A TESTVÉRRAJJAL Testvérrajunkkal, a második osztállyal tartottuk meg a Télapó-ünnepséget. A kicsik színvonalas műsorral kedveskedtek, amit a mi osztályunk ugyancsak mű­sorral viszonzott. Az ajándékozást teadélután követte, mely jó hangulatban telt el. Kovács Katalin és Zámbó Edit Nyírtura TEADÉLDTÁN MIKULÁSKOR Teadélutánt rendeztünk Mikulás napján, amelyen ajándékokat kaptunk a bennünket patronáló szocialis­ta brigádtól. Mi viszonzásul énekeltünk, s magunk készítette ajándékkal kedveskedtünk. Ezután követke­zett a zenés szórakozás, volt zakatolás, seprűtánc, vir­gácstánc. Még a fiúk is táncoltak, mindenki jól érezte magát. Kiss Henrietta Gávavencsellő SAJTÓNAP AZ ISKOLÁBAN Kiállítást rendeztünk december 7-én a sajtónap al­kalmából, amelyen látható volt napilap, pedagógiai fo­lyóirat, gyermekújság, századeleji folyóirat és egyéb nyomdai termék. Erre a napra meghívtuk Kalenda Zoltán újságírót és az iskola egykori tanulóját, Tutko- vics Valériát, a „Minigrafik” dolgozóját. Előadást tar­tottak a sajtó történetéről, valamint az újságkészítés­ről. Mátyás Veronika Dombrád FOGÁSZATI VETÉLKEDŐ Nemrégen megrendeztük a fogászati és testápolási vetélkedőt. A kisdobosok és az úttörők külön verse­nyeztek. A feladatok között szerepelt elméleti kérdés, egészségügyi totó, s kellett plakátot is készíteni. A vetélkedő fénypontja a répaevő verseny volt. Itt az a csapat kapott pontot, amelyik a leglassabban, alapo- san megrágva ette meg a répát. A legjobban a 4. a. és a 7. a. osztály csapata szerepelt. Blánár András Levelek GYORS SEGÍTSÉG Iskolánkban gyűjtést kezdeményeztünk az örmény­országi földrengés-sújtottá lakosok számára. A mi osz­tályunk már el is küldte az összegyűjtött pénzösszeget. 6. b. osztály Nyírbogát CSODALATOS délután Megrendeztük mi is iskolánkban a Télapó-ünnepélyt. Minden osztály ajándékot készített a testvérrajának. Mi egy kis műsort állítottunk össze, s ajándékkosár­kákkal kedveskedtünk. Természetesen volt diszkó is. A csodálatos délután után mindenki örömteli szívvel tért haza. Kohán Éva Nyírtura „ÜJ IIAJTÄS” Megalakítottuk Tiszakanyáron az ifjúsági eszperantó­csoportot, amely az „Üj hajtás” (Nova Plantidó) ne­vet kapta. Büszkék vagyunk csoportunkra, hiszen a megye nem sok helységében működik ifjúsági eszpe­rantócsoport. ősze Attila és Tarkó Nóra Tiszakanyár Törd a fejed! VÍZSZINTES: 1. Megfejtendő (nyolcadik négyzetben: ÉK). 6. Kicsinyítő képző. 7. Világtalan. 8. Lötty/9. Középen likas! 11. Vitéz. 12. Mi kéne, ha . ..? (na, mi van?). 14. összevissza dúlt!!! 16. Danászik. 18. Til­tás. 20. NDK idegen rövidítése. 21. Asz- szonynévképző. 22. Nyugati nagyhata­lom. 24. Nagy közlekedési szervünk. 25. Skandináv keresztnév (nálunk egy me­sesorozatból ismert). 27. Szinültig. 28. Né­mán kikaparó! 29. Mezőgazdasági mun­kát végez. FÜGGŐLEGES: 1. Hóhér. 2. Római 55. 3. Nóta. 4. Oko- zat előzménye. 5. Ostoba, idétlen, ismert idegen szóval. 6. Megfejtendő, a függ. 15. folytatása (zárt négyzetben: Á). 10. És, angolul. 11. Ürmértékrövidítés és annak századrésze. 13. Nyári hónaprövidítés. 14. Halotti lakoma. 15. Megfejtendő, a vízsz. 1. folytatása (zárt négyzetben: J). 17. Római 500, 550. 19. Pottyan. 21. Személyé­nél. 23. összekevert lap! 24. Aki . . az nyer! 26. Síró egynemű betűi. 27. Ket­tőzve dunántúli város. MEGFEJTENDŐ: vízszintes 1, függ. 15, 6. Kérjük, a megfejtéseket levelezőlapon küldjétek be!

Next

/
Thumbnails
Contents