Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-01 / 286. szám

1988. december 1. Kelet-Magyarország 3 Nyilvánosságesték a megyei pártbizottságon Ifjúságunk égető gondjai H a Nagy káliéban, vagy másutt mondjuk megala­kul a katolikus legényegylet, s futballpályát akar építeni, támogatja-e őket a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya, vagy forintjait a KISZ-nek szánja? A meghökkentő kérdés kedd este hangzott el a megyei pártbizottság Nyilvánosságestjén, ahol ezúttal a párt és az ifjúság kapcsolata, az ifjúságpolitika idő­szerű kérdései szerepeltek a napirenden. Az érdeklő­dők száma most kevesebb volt a korábbiaknál, ám a beszélgetés során kialakult vita- legalább olyan parázs­nak bizonyult, mint a megelőző rendezvényeken. A válaszadóknak, Diczkó Lászlónak, a megyei pártbi­zottság titkárának. Juhász Ferencnek, a megyei KISZ- bizottság első titkárának, Dancsné Szőke Juditnak, a KISZ megyei titkárának, Nagy Lászlónak, az SZMT titkárának és Szilágyi József­nek, a megyei tanács vb osz­tályvezetőjének számtalan olyan kérdést tettek fel, me­lyeket a politika nem is olyan régen még szalonkép­telennek tartott, s a nyilvá­nosság előtt azok csak nagy ritkán hangzottak el. Teret a tehetsé­gesebbeknek Visszatérve az írás elején feltett kérdésre, a válasz egy­értelmű volt. Az egészséges, kulturált magyar ifjúság lé­te természetesen a párt, s természetesen az állam érde­ke is. így aztán még magya­rázni sem kell, hogy a taná­csok támogatják a KISZ-en kívüli fiatalokat anyagilag, de más formában is. Napjaink egyik igen fontos gondjára hívta fel a figyel­met egy telefonon érkező -kérdés, melynek gazdája a tehetséges és a közepes ké­pességekkel megáldott fiata­lok, konkrétan középiskolá­sok nem mindig egészséges viszonyára hívta fel a figyel­met. A gyengébb adottsá­gokkal rendelkező tizenéve­seket igen gyakran kiközösí­ti az ifjúsági mozgalom, s az iskola sem tesz meg min­dent azért, hogy o kárvallot­tak megtalálják helyüket a közösségben. E témához a válaszadók majd mindegyikének volt hozzáfűznivalója. Abban mindannyian megegyeztek, nagy hiba a diszkrimináció, s nem lehet cél a különféle képességűek mesterséges szétszakítása, s ezzel jól mű­ködő közösségek szétrombo- lása. Ám korábban éppen az volt a fiatalok nevelésében az egyik legnagyobb problé­ma, hogy nem engedtünk te­ret az igazán tehetségesek­nek, sokkal több volt a fej­lődésüket gátló tényező, mint a • segítő szándék. Rá kellett jönnünk, nagyobb figyelmet kell fordítanunk a tehetsé­gek gondozására, s nemcsak azért, hogy az individuum kibontakozhasson, de azért is, mert kiugró tudásuknak később nagy hasznát veheti majd a nagy közösség, pate- tikusabban fogalmazva, az ország is. Néhány nap múlva összeül a megyei pártértekezlet. A küldöttek névsorát áttanul­mányozva, a kérdezők több­sége kifogásolta a fiatalok rendkívül alacsony arányát, s kifejezték aggodalmukat, ilyen összetételben az érte­kezlet kellő figyelmet for­dít-e az ifjúság égető gond­jainak megoldására, a ben- nük felgyülemlett kérdések megválaszolására. Megváltoztatni régi beidegződéseket A felvetés nyomán élénk vita kerekedett, s bonckés alá vették egész választási rendszerünket is. Nem titok, ha korábban ilyen nagy hord­erejű tanácskozás közele­dett, illetékes helyről külön­féle instrukciókkal látták el a választókörzeteket. Nem volt ez drasztikus beavatko­zás, de a tanácsokat szinte kivétel nélkül mindenütt megfogadták: ennyi és ennyi nőt, fiatalt, fizikai munkást, veteránt várunk, hogy a tag­ság mindegyik rétege kellő arányban képviseltethesse magát. Mind több kritika ér­te ezt a módszert, a mostani pártértekezlet előtt tehát úgy döntöttek: senki nem befo­lyásol senkit. így fordulha­tott aztán elő, hogy némely városkörzetben a küldöttek kétharmada téeszelnökökből áll. Mit lehet ehhez hozzáten­ni? A választóknak is gya­korolniuk kell még a de­mokráciát. s le kell vetkőz­niük a régi beidegződéseiket, mert korántsem biztos, hogy érdekeiket minden fórumon az első számú munkahelyi vezetőik képviselik a leg­megfelelőbb módon. A fiata­lok hiánya azonban intő jel, el kell gondolkodni azon a javaslaton, hogy adjunk az ifjúságnak delegálási jogot. A KISZ mellett újabb if­júsági közösségek szerveződ­nek az országban, s komoly vetélytársként jelennek meg a porondon. A pártnak nem lehet mindegy, hogy az ifjú­sági szervezet miként állja a sarat. Azonnal hallhattuk a frap­páns választ is, mégpedig a KISZ-t képviselők megfogal­mazásában. Rajtuk az segít a legtöbbet, ha a közelgő me­gyei pártértekezlet feltárja a valós gondokat, s hosszú tá­vú koncepciót dolgoz ki azok megoldására. Tévedés ma azt hinni, a fiatalok egy része csak azért fordult el az ifjú­sági mozgalomtól, mert az hibát hibára halmozott. A bi­zalomhiány a pártnak is szól, ha az helyes irányba tereli folyamát, megkönnyítheti a KISZ dolgát is. A munkamódszeren azon­ban változtatni kell. A te­remben ülők majd mind­egyike töltött be annakide­jén valamilyen funkciót a KISZ-ben, s ők sem szeret­ték, ha az üzemi párttitkár, vagy a városi párttitkár ál­landóan a nyomukban járt, s a honvédségben elfogadott, de a mozgalomban is teret nyerő stílusban utasítgatta, számoltatta el őket. A mos­tani álláspont: a fő, straté­giai kérdésekben összhang, a megoldási módokban függet­lenség. Ez viszont nemcsak Akik válaszoltak: Nagy László, Szilágyi József, Dicz- ' kó László, Juhász Ferenc, Dancsné Szőke Judit. A kép jobb szélén Lippai Gergely vitavezető. elhatározás kérdése. Magyar- országon majd negyven esz­tendőn^ át úgy építkeztünk, hogy közben állandóan felfe­lé néztünk. De nem azért, hogy a fejünkre ne essen egy cserép. Azt figyeltük, fent a tetőn hogyan dolgozik a mes­ter. öt próbáltuk utánozni mindenben. S hogy közben kupán-kupán vágtak ben­nünket? Bizony, megesik az ilyen. A fiatalok befelé fordulá­sát, más irányba tapogatózó útkeresését, a KISZ mellett érzékelte a párt is. Mindkét helyre egyre kevesebben je­lezték belépési szándékukat, s el kell gondolkodni azon, megállítható-e, s miképpen ez a folyamat. Egyáltalán a pártnak szüksége van-e egy ütőképes ifjúsági szervezet­re? Egymás nyelvén... Sehol a világon nincs olyan párt, amelyik ne tenne meg mindent azért, hogy büszke lehessen saját ifjúsági szer­vezetére, s ez természetesen fordítva is igaz. Ám, hogy ez így legyen, meg kell tanulni­uk egymás nyelvét. Mert igaz ugyan, hogy az eszméik azo­nosak, de a „ragozásban” már gyakoriak, az eltérések. Biza­kodjunk: nyelvújítási próbál­kozásainkat tettek, szerencse és siker kíséri. Balogh Géza 4 költőnek volt egy szabad órája, így aztán ellátogatott ré­gi barátjához, a biológia- tanárhoz. A gimnázium alagsorában, a szertárban ta­lált rá nagy nehezen, hosz- szú keresgélés után. Ákos, a tanár nagy munkában volt: a délutáni szakköri foglal­kozáshoz készítette elő a szemléltető eszközöket. Lá­togatójától bocsánatot kér­ve dolgozott tovább szorgal­masan. A költő arrébb tolt egy kitömött mókust, leült a felszabadult székre és kö­rülnézett. Rábámult a spi­rituszban elnyúló gyíkokra, békákra, szemét végigfut­tatta a falon függő tabló­kon, komótosan mustrálta a különböző gyümölcsök, al­mák, körték vitrinben so­rakozó, élethű utánzatait, még a rovargyűjteményt is alaposan szemügyre vette. Rágyújtott, s amikor az el­használt gyufaszálat ké­nyelmes mozdulattal a ha­mutartóba dobta, barátja munkaasztalán egy emberi koponyát pillantott meg. A hirtelen látványtól kissé ijedten oisszahőkölt. — Ezt hol szerezted? — kérdezte némi izgatottság­gal a hangjában, s rábökött a megsárgult csontokra. — Az egyik muzeológus barátom adta ajándékba. Az Alföldön találták, ami­kor egy régi temetőben ku­tattak valami után. Állító­lag ötszáz-hatszáz éves le­het. Nálam a keresztségben az Oszkár nevet kapta így, utólag. Már a srácok is így hívják — mondta nevetve a biológustanár a költőnek, közben barátságosan megsi­mogatta a sárga csontfejet. A költő tűnődni kezdett. Gondolatai egymást követ­ték. Vajon ki lehetett en­nek a fejnek öt-hatszáz év­vel ezelőtt a gazdája, tulaj­donosa? A mohácsi csatá­ból menekülő, királyi fegy- verhordozó nemes, akit az­tán az Alföldön értek utol a betolakodó törökök? Fel­gyújtott falujából földönfu­tóvá lett jobbágy, vagy az Alföldre, Erdélybe igyekvő szász kereskedő, tőzsér, tit­kos. küldetésben járó csá­szári besúgó, esetleg az új vallás hittérítő papja, ma­gyarul beszélő, arany szájú prédikátor? Aztán arra gondolt, hogy őt is eltemetik egyszer. Szü­lővárosa bizonyára díszsír­helyet adományoz porhüve­lyének, százak kísérik majd végig utolsó útján, aztán pár száz év múlva valame­lyik illetékes gondol egyet, elhamarkodott döntése nyo­mán szanálják a temetőt, az ő csontjait is kidobják az árokpartra. Amikor gondo­latban idáig jutott, a hátán futkározni kezdett a hideg, hirtelen felugrott, s gyorsan elbúcsúzott a barátjától. Kint az utcán aztán egy kissé lehiggadt. Elhatározta, hogy hazamegy, és ír egy szép verset az elmúlásról. A tervből azonban nem lett semmi. Bement az első bor­kimérésbe, és leitta magát. mjmásnap, amikor részeg iwm álmából felébredt, Oszkárt kereste, mert eszébe jutott, hogy a hato­dik pohár után Oszkár óda­ült mellé a borkimérésben, és beszélgetni kezdtek. Ar­ra meg tisztán, világosan emlékszik, hogy együtt jöt­tek haza Oszkárral, és az úton valami szomorú dalt énekeltek az elmúlásról. K. Gy. M. Örülni a jónak N em pontosan ma­gyarázható okból kemény támadás érte a közelmúlt egyik fó­rumestjén a nyíregyházi művészeti szakközépisko­lát. A kérdező úgy vetet­te fel, vajon nem csupán státusszimbólum-e ez az intézmény, van-e rá szük­ség akkor, amikor más iskolákban szoronganak? A szenvedélyt sem nélkü­löző felszólalás nem ara­tott sikert. Se a hallgatók, se a válaszoló, nem tudta elfogadni a felvetést, hi­szen itt is gyerekek tanul­nak, tehetségeket gondoz­nak, nem művészeket ké­peznek, hanem előkészítik a legjobbakat a majdani továbbtanulásra. És ez a lényeg. Érdekes, de oktatásun­kat egyik oldalról azok támadják, akik keveslik a tehetség felfedezését, gon­dozását, útjuk egyengeté- sét, képességeik megfele­lő iskolában történő ki­bontakoztatását. Van is némi igazuk, ez a dolog igencsak kezdetleges mind az országban, s ebből adó­dóan itt a megyében is. De már vannak törekvé­sek, zenei, képzőművészeti érdeklődésűek, nyelv iránt érzékenyek juthatnak va­lami jobbhoz, mint az át­lag. Aminek örülni kell, és még jobban majd ak­kor, ha minden oktató a legkiválóbbak közül ver­buválódik. A másik oldal éppen azért támad, mert nyugta­lanítja a középszer felrob­banása. Igen, ez valós ve­szély azoknak, akik meg­rekedtek egy szinten, s most attól tartanak, hogy valamiféle differenciáló­dás veszélyeztetheti a szürkék egyeduralmát. Érthető, hogy különböző formában fejezik ki nem­tetszésüket az olyan ese­tekben, amikor a nagyobb tehetség nagyobb teret kap, a szunnyadó képes­ség igazi cselekvő erővé alakulhat át. Én még azért sem ha­ragudnék, ha ez presztízs- kérdés lenne. Szabolcs- Szatmárban igencsak elkel a kiváló elme, a magasan képzett fiatal, a tehetsé­ges alkotó. Kevés a köz­gazdászunk, a jó, igazi tanárunk, a bátran kez­deményező menedzserünk, a nyugtalanul türelmetlen szellemi ember. Jó tehát, ha a legjobbak megkülön­böztetett lehetőséget kap­nak ahhoz, hogy mielőbb e táj, e megye katalizáló erőivé váljanak. V an egy olyan érzé­sem, hogy ha nem lennének, s a jövő­ben <|nem alakulnának ilyen speciális, tehetséget felfedező, ápoló és gondo­zó iskolák, akkor az len­ne a baj. Sajnálom, hogy vannak, akik nem tudnak örülni annak, hg valami sikerül. Ezért is örültem, hogy a felszólalót nem­csak a válaszoló igyeke­zett meggyőzni, hanem azok a részvevők is, akik viszont — tudtak örülni. Bärget Lajos Kiváló kisvállalkozás Nemcsak pénzzel... A napokban vehette át a Kiváló Kisvállalkozás 1988. emlékplakettet a Nyíregyhá­zi Villamosgép-javító Kisszö­vetkezet. Ezzel a címmel azo­kat jutalmazták, akik háttér­ipari, szolgáltató tevékeny­ségükkel a sokat emlegetett nehezedő gazdasági szabályo­zók ellenére stabilan talpon imaradnak. Ezenkívül nem fe­ledkeznek meg az újításokról, a műszaki fejlesztésről és fi­gyelembe veszik dolgozóik anyagi érdekeltségét. Vajon a kétszeres Kiváló Szövetke­zet címmel is kitüntetett Víillgép mennyit profitál az újabb erkölcsi elismerésből? — erről érdeklődtünk Belez- nay Józseftől, a kisszövetke­zet elnökétől. — Nemcsak pénzzel lehet elismerni valakinek a mun­káját. A visszajelzés, hogy jól csináltad, legalább annyit ér. És az sem mellékes, hogy a dicséretet az kapja, aki megérdemli. Nem kivétele­zünk senkivel, nálunk úgy értékeljük a dolgozókat, hogy jól vagy rosszul tény­kedik, legyen az fizikai vagy (irodista. — Az Önök szlogenjét úgy lehetne megfogalmazni, hogy elmegyünk érte, elhozzuk és vissza is szállítjuk a villamos gépeket. Sokszor miért vállal­koznak veszteséges fuvarra is? — A piac megtartása, a jó kapcsolat kialakítása érde­kében. Ha pedig nincs üres­járat, akkor engedményeket is adunk. Ilyenkor már a le­endő szerződéskötésekre is gondolunk. A szállításnál pedig a legolcsóbbak va­gyunk, ezért javítjuk mi a Tatabányai Szénbányák vil­lamos gépeit és neim a közel­ben lévő oroszlányi vállalat. — Négy év alatt termelési ér­téküket megháromszorozták, nyereségüket pedig kétmillió­ról húszra tornázták fel. Meny­nyire érvényes a kisszövetke­zetnél a sportból kölcsönvett „nagy pénz — nagy foci” elv? — A teljesítmény arányá­ban részesednek dolgozóink, gyakorlatilag megszűnt a bérkorlát. Sokszor délutá­nonként és szombaton is dol­gozunk, amit azonnal elszá­molunk. Ezt igazolja a 130 ezres bérszínvonalunk. Más­részt induláskor olyan nor­mákat alakítottunk ki, amely alapja a kisszövetkezet biz­tonságos működésének. Azó­ta nem rendeztük a normá­kat. Hagytuk dolgozni az em­bereket, senkinek nem kel­lett félni attól, ha egy mun­kadarabot például 1 perccel hamarabb elkészít, akkor rögtön igazítjuk a normát. — A kisvállalkozásokra jel­lemző, hogy egy fizikai mun­kásnak nem kell öt adminiszt­ratív dolgozó helyett is ter­melni. A VUlgépnél hogy aránylik a produktív és az in- produktfv munkaerő? — A 100 fős kollektívából 9 a nem termelő, akik 5—6 fé­le munkakört is ellátnak. Dé a műszaki helyettesem, vagy az én munkámhoz is hozzá­tartozik, hogy kocsiba ülünk, visszük a terméket és bővít­jük a partnerek számát. (m. cs.) 00 Ünnep várás A z új lakást a szülők M sem szokták meg igazán, hát még ki­csi lányuk, aki haj­nalban ébresztgeti diák­korú bátyját. Egy-két el­utasító morgás után ki- hallik az engedő: „na, gyere”. A kicsi boldogan fész- kelődik nagytestvére ágyá­ban. Halk énekszó szűrő­dik ki szobájukból. A mu­táló hangot bátortalan szoprán igyekszik utolér­ni. A nagyfiú tanítja hú­gát az ünnepváró éne­kekre, a hajnali sötétben. Csörren az ébresztőóra, s a hangokat élesen vissz­hangzó hideg reggelen fel­hangzik a közeli templom harangszava _ Ünnepváró, békés nap köszöntött ránk. (Jónás)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents