Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-17 / 300. szám
gl! HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. december 17. TÉTem véletlen, hogy I a forrongó indu£ W latok elemi erőI ^ V®1 tömek a felj_ | színre a mai magyar iskolában. I TánsadBbnunk egyik leg- | neurotikusabb kérdése lett ' az oktatásügy, illetve a pe- ! dagógusok bére, megbecsültsége.. Ennek a valóságnak egy-egy szeletét mutatjuk be most nyíregyházi oktatási intézményekből t vett közelképek segítségé- i vet ________________ Az utóbbi idők riasztó í jelenségei ellenére is, mind- | addig szemet hunyt a vezetés a pedagógusok sorsa, | nehéz anyagi helyzete fö- j lőtt. Önök hogyan érzékelik megbecsültségüket? Jakab Ferencmé: — 22 j éve vagyok vezető óvónő, és j én mindig maximális elis- | mérést éreztem, ami tóife- ! jeződött kitüntetésben, di- í oséretben... Viszont a fize- | tések? Az óvónők és a daj- j kák közül soknak a fizetése a létminimumot nem éri el. Főleg a kezdő bére nagyon kevés — és a testületekben 70 százalék a fiatal. De a munkát így is el kell végezni. Igyekszünk egymás ■ „keze alá” dolgozni, a helyettesítéseket rugalmasain I megoldani, vagyis az állan- i dó elégedetlenség hangula- tát megpróbáljuk az óvodán belüli jó hangulattal, megfelelő kollegiális viszonyokkal ellensúlyozni. Haraszti Bélámé: — Iskolánk vezetősége maximálison elismert a munkámat — szintén erkölcsiekben. De 2—300 forinttal nem lehet a jobb teljesítményeket differenciáltan „megfizetni”. Nem is a tantestületben, vagy egymás között jelentkezik probléma a megbe cs ületl enségü nk miatt, ’ 'Äanürrt^a nevelők, illetve a szülő és a gyerek kapcsolatában. Ott vannak bajok. . . Gémesiné Péter Emília: — Nálunk a hangulat elkeseredett. Talán jól érzékelteti ezt egy példa: bejött a napokban az iskolába egy „ nyáron felszabadult fiatal szakmunkás. A fizetésekről is beszéltünk. Egy most végzett tmk-lakatos keresete 7500 forint, a kezdő tanáré pedig 5200. Leértékelődött a szellemi munka, megváltoztak az értékarányok, és ma már nem tudjuk behozni ezt a 40 éven át elrontott eltolódást. —. Amellett érzékelünk egyfajta pedagógusellenes hangulatot is, „már megint a pedagógusokkal foglalkozik a sajtó, stb.” Most emelték a kezdők bérét, ami nagyon jó, viszont óriási lett a bérfeszültség. Az egy éve dolgozó tainár bruttó fizetése 5800 nálunk, a 17 éve itt dolgozóé pedig 7100. Rontják a hangulatot olyan tényezők pl. hogy fizetésemelést 1989 szeptemberére ígértek, de áremelés már januártól lesz. És béremelés százaléka csak töredéke az inflációnak, amit 20—30 százaléknak mondanak). Vass Zoltán: — Nekem nincs annyi fizetésem, ami után adót kellene fizetni... JF-né: —■ Az óvónők közül is sokan nem fizetnek adót. Az viszont elvárás, hogy igényesen öltözködjön, ápolt legyen, aki a megjelenésével is formálja a gyerekek ízlését, esztétikai érzékét, csodálkozzanak rá, milyen nett, jólöltözött. Miből, ha 3450-et kap, és azt is meg kell gondolnia, 100 forintot hová tesz... Harasztiné tanárnő említette, hogy a kis fizetések miatti feszültség elsősorban nem a tantestületekben, hanem a tanár és a gyermekek családja kapcsolatában jelentkezik. De hogyan is jelenik meg a pénz a család és iskola viszonyában? HB-né: —• Ügy tapaszta(VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN) lom, hogy ebben a viszonyban jelentkeznek a kis tanárfizetések miatt a problémák. Nyolcadikosok osztályfőnöke vagyak, itt a pályaválasztás ideje. Egyértelműen az anyagiak dominálnak a döntésekben, a gyerekek csak a nagyon jói fizető szakmák iránt érdeklődnek. Leértékelődött. a szemükben a tudás .rangja, és ezzel együtt a tanár személye is, aki a tudást HB-né: — Mindenki többet tanít, mint amennyit bír. Akinek nincs túlórája, az helyettesít, azután ott vannak a különféle szakkörök, a tehetséggondozás, a korrepetálás, az úttörő- munka, a családlátogatás, az osztályfőnöki teendők, esetleg időnként igénye volna az embernek egy szociometriái felmérést elvégezni... Arra már nem futja az időből. Túlzás ami most HB-né: — Ehhez nekem volna különvéleményem — mert ez pont engem érint, és legalábbis eddig még nem tapasztaltam a kiégésnek semmi jelét. Arról van szó, hogy én a plusz keresetemet a saját szakmámban szerzem meg, a testnevelés szakot hasznosítva edző vagyok tanítás után. És én ezzel szerencsésnek tartom magam. Igaz, napi 10—11 órát dolgozom — amit gyobb tragédia, ha a pedagógus házaspárnak gyerekei is vannak. A pedagógusok többsége ni, családanya — akinek a munkaidő utáni „beosztásáról” a család .gondoskodik” — jó lenne az önképzést a munkahelyein megoldani. És tételezzük fel, hogy meg is van a jól felszerelt szakkönyvtár, de mikor jutur el oda a heti 40—60 c iskolai munka mellett'Bctraksó Erzsébet: Nettósított órák? A beszélgetés résztvevői: szemben Gémesiné Péter Emília, a 110-es szakmunkásképző és szakközépiskola műszaki tanára, jobbra mellette Haraszti Béláné, a 6-os számú általános iskola biológia—testnevelés szakos tanára, Vass Zoltán, a Kossuth Lajos Gimnázium matematika—fizika szakos tanára és Jakab Ferencné, az Etelközi óvoda vezető óvónője. Balra szerkesztőségünk munkatársa. képviseli, megjeleníti a számunkra. A régi tanítókra felnéztek — miránk nem nézhetnek fel. És ez az anyagiak miatt is van így,. • • VZ: -— Mit hall otthon a gyerek? Főleg azit, hogy az anyagiak, a pénz megszerzése fontos, minden e körül forog. És a gyerek aszerint értékel, amit otthon hall. A tanárnak meg nincs kocsija? Még lakása sincs? Amit úgy lát a gyerek, hogy otthon nem értékelik, azt ő is lenézi. Például ha a gyereknek 2-szer 3-szor drágább divatcipőt vesznek, mint amire a tanárnak telik. .. Gondolom, irritáló jelenség a bundával-arannyal „megrakott” anyuka, ha a kispénzű pedagógus' azt látja nem a tudás az, ami érvényesül. JF-né: — Gyakran vannak ilyen találkozások, de ezzel nem foglalkozhatunk. Viszont ennél súlyosabb jelenség, hogy már az óvodában baj van az értékrenddel, mert a 6 éveseknek is megveszik a márványfarmert. És egyre inkább azt tapasztalom, sok szülő ezzel letudottnak véli a feladatát, és „lepasszolja” a gyereket az óvodának, iskolának. Lehet, hogy nem érnek rá mindig érdeklődni a gyermekük iránt, de egyre inkább hiányoznak az ilyen szülök. Az érzelmi nevelés egyre inkább csak az oktatási intézményekre hárul. GPE: — És mire hozzánk kerülnek a 110-esbe, az „érzelmi neveltség” szintje már tragikus.. HB-né: — A saját gyerekével viszont meg kell értetnie a pedagógusnak, mi lyen értékes, ha most kötök neked egy pulóvert, mert te most nem kaphatsz márványfarmert. .. Mert neki nem telik rá... Idegőrlő feszültségek ezek a napi taposómalomhoz, a pedagógusok közismert túlterheltségéhez. Tényleg, mennyire érzik megerőltetőnek a munkát, tudnak-e regenerálódni, pihenni? az iskolában van, és itt nem konkrétan a mi 6-os iskolánkról van szó, hanem az iskoláról általában. Itt az ideje, hogy határozzuk meg, mi az a maximum, amit az emberi tűrőképesség szerint el lehet viselni. VZ: — Napi 8—11 óra általában az elfoglaltság, és akkor hol van még a felkészülés a másnapi órákra? GPE: —■ Rengeteg a túlóra, amitől szeretnénk megszabadulni. Nem igaz, hogy napi 7 órát hosszú időn át azonos színvonalúan végig lehet tanítani. Csökkenteni kell a túlórák számát, a helyettesítésre vegyenek fel embereket, sóit, még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy kutatónapot kapjunk, mint a főiskolán kapnak a tanárok, amikor az új számítógépet, stb. tanulmányozhatjuk. — A regenerálódásról, a pihenésről, kikapcsolódásról, az otthoni helyzetünkről talán elárul valamit az én példám. Két gyermekem van. — mellékesen megjegyezve velük nemigen vagyok Olyan türelmes, mint az iskolában tanított gyerekekkel. A nagyobbiknak még én mondtam este a mesét, a kicsire már nem jut időm, megkérem a nagyobbakat, meséljen helyettem. .. JF-né: — Nagy teher az óvodában is a 42 órás munkahét, pláne, hogy a fizetések nincsenek arányban a napi elfoglaltsággal.. . És akkor még nem beszéltünk a pluszmunkáról, a kiskertről, a zöldségtermesztésről, a keresetkiegé- szitésről... JF-né: — Pontosan. Nálunk paprikáznak, uborkáz- nak a munkaidő lejárta . után. VZ: — Hadd jegyezzem már meg itt, hogy én tisztességtelennek tartom ezt a helyzetet, amelyik rákényszeríti a pedagógust ilyen pluszmunkákra, mert nem azzal jut így a pedagógus plusz jövedelemhez, amihez elsősorban ért, amire a tanult ismeretei képesítik. Bár, az is lehet, hogy az meg kiégéshez vezethet, ha a mellékállásban is azzal foglalkozik, amit a főállásban csinál. egyelőre megtehetek, mert nincs még gyermekem, és ugyanezt egy kétgyermekes családanya már nem tudná megtenni. De muszáj, akármilyen kis órabérért. A gázszerelő meg kihozza nekem, hogy egy napra 11 ezer forintot kell megfizetnem a munkájára, költségeire. Ilyen anyagi feltételek mellett hogyan tudnak értelmiségi életet élni, mikor, miből jut idejük önképzésre, művelődésre, megengedhetik-e maguknak egy-egy pesti színházi előadás megtekintésének luxusát? JF-né: Borzasztó ez a helyzet, ami így kialakult. Ahhoz, hogy tudjanak az óvónők újra mosolyogni a gyerekekre, egy fárasztó nap után valóban regenerálódniuk kellene, színházba, kiállításra, stb. járni. Nekem, minit vezető óvónőnek erre kellene sarkallni a fiatalokat. De úgy gondolom, ha a fiatal óvónő, akinek 4100 forintbál 1500 az albérlete, és 100—150 forintot kuporgat, és nem meri elkölteni, hátha kell valami fontosabbra, akkor erkölcstelen dolog volna tőlem, ha azt kívánnám: váltson színházbérletet. HB-né: — Pedig nem zz igényünkkel van baj... nagyon sok pedagógus szeretne elmenni év közben egy- egy jó előadásra, például a pedagógiai intézet, vagy a művelődési ház rendezvényeire, de fizikai képtelenség, hogy eljusson oda. Én például nagyon fontosnak tartanám az önképzést és a szakmai továbbképzést, de év közben annyi a munkám, hogy nem is gondolhatok rá. Pótolni azonban kell — nálam az a gyakorlat alakult ki, hogy a nyári vakáció egy részét szigorúan a szakirodalom tanulmányozására fordítom. GPE: — Én is kiemelném, hogy nem az igényünkkel van baj. De hogyan engedhetne meg magának egy pedagógus egy hétvégi kirándulást a családjával? Az meg eleve tragédia, ha a férj is, a feleség is pedagógus. Még naVZ: — Én egy nagyon jól felszerelt könyvtárban is fölöslegesnek, hiába vallónak érzem magam. . . Azt mondják, a matematikusok agya beszűkült és csak a matematika érdekli őket. Higgyék el, érdekelne engem sok minden, például a művészet, a sport. De nekem meg kell gondolnom, bemehetek-e egy könyvesboltba egy szépirodalmi vagy egy szakkönyvért. Nem is beszélve a színház és mozijegyek áráról... Egy IPM újság, egy Tudomány folyóirat? 100 forint? Pestre eljutni egy s ínházi előadásra? — Ebben a mi mai helyzetünkben a leglényegesebb kérdésnek azt tartom, hogy nem rendelkezünk az értelmiségi lét feltételeivel És a pedagógusnak választania kell: vagy tud egzisztenciát teremteni a családjának, vagy értelmiségihez méltóan a pedagógus hivatásának él, képezi, műveli magát — o kettő gyütt nem megy! Szomorú képlet: vagy megél, vagy pedagógus. Viszont a jövő kulcsa ilyen helyzetben is a pedagógus kezében van. És hiú ábránd azt képzelni; művelt polqárok nélkül előbbre jut az ország. Elvileg minden újabb generációnak többet kellene tudnia, int az előzőnek. Mi erről a véleményük? VZ: — Hadi foglaljam én össze, talán >. gimnáziumban a legér ékesebb ez a kérdés. Ügy ; ünk, hogy évröl-évre fels: nesebb, kevésbé képzett, isebb ismeretekkel rendel ;:zö diákokat tudunk képezni, többet akarnánk,, de kevesebbet tanítunk meg. Jobban kellene ügyelnünk arra, hogy a tudás alkalrr zására, az általános műv i tségre tanítsunk. GPE: — Ehhez fűznék valamit, amit ij jelenségként tapasztala k. Hallani ilyen hangokat „Mi lesz, ha a pedagogy is visszatartja a teljesí nényét, és nettósítja az áriját?” Afféle csendes sztrájk ez, ,;úgy- sem lehet az intenzitást ellenőrizni” jelszóval. Tudom, hogy ez járhatatlan út, és mi még mindig azzal a tu- | dattal dolgozunk, hogy a hivatásunk az életünk, de ennyi terhet nem lehet a tanár vállára rakni, mert annak a gyerek látja kárát, és a gyerekekből lesz a jövő társadalma. Lelkesítés kellene, elsőként is tisztességes fizetés. Be szegény országban honnan lehet erre kiszakítani? Egyesek azt mondják; vegyenek kevesebb tankot! VZ: — Az is megoldás lenne... Mások szponzorokat emlegetnek: menedzserként segíthetnék az iskolákat a gazdag vállalatok. GPE: — Ehhez nekem Idftne megjegyzésem. Olyan vállalatokkal állunk kapcsolatban, akik a mienkéhez képest többszörös béremelésre képesek, jómódúak. Meglehet, a tőlünk kikerülő fiatalokat olyan gép mellé teszik, amit mi csak filmről tudtunk bemutatni — nekik jutott rá. Hadd mondjam el; más megyékben járva azt tapasztaltuk: a jól gazdálkodó cégek segítik a szakmunkásképző iskolákat — itt Szabolcs-Szat- márban meghatározták, milyen összeget adhatnak a vállalatok. Nem értem, miért van ez így a mi megyénkben, és miért ne kaphatnánk mi is többet pL oktatógépek vásárlására Ezzel egyetértve azért szögezzük le, hogy az oktatásügy alapvetően állami feladat. És az utolsó kérdés feltevése előtt hadd tegyek hozzá magam is két dolgot az elhangzottakhoz, amit Önök, ismerve szakmájuk szeretetét, úgysem mondanának el. 1. Sértőnek és méltatlannak tartom, hogy a pedagógusoknak fizetés címén alamizsnát osztogatnak. 2. Hazánk jövője szempontjából alapvető, ami az oktatásügyben történik: így a pedagógus hangulata, hite, hivatástudata, munkabírása és megbecsültsége is alapvető tényező. Ennek érdekében milyen megoldást tartanának személy szerint megnyugtatónak? HB-né: Mindenképpen ideje rendezni az alapfizetéseket — a plusz az más lapra tartozik. A százalék megállapításánál vegyék figyelembe, ki hogyan dolgozik, de azzal is számolni kell, hogy ha pl. a tervezett 8 helyett 12 százalékot kap, még akkor se éri el a létminimumot. GPE: — Ne keressen többet egy 18 éves szakmunkás, mint az őt a 2-szer 2- ré tanító tanára. VZ: — Konkrét összegről nem lehet beszélni, mert az infláció, az áremelkedés követhetetlen, de az biztos, hogy drasztikus és gyors megoldásra van szükség. Olyan összeget kell adni, ami mellett pedagógushoz, értelmiségihez méltó életet tud élni. Bárcsak havi 20 ezer forintot adózhatnék az állam javára ... JF-né: — Természetesen nem értek egyet azokkal, akik sztrájkot hirdettek, akik 100—200 százalékos követeléseket nyújtottak be. Ök túllőttek a célon. De ha az óvodapedagógussal szemben az a követelmény, hogy megfelelő szintre felkészített gyereket adjon át az iskolának, és tudjon mindennap szeretetet nyújtani, akkor minimum a 8 ezret meg kell adni, és ez nem irreális összeg. Nem győzök eleget szólni a dajkák érdekében — az ő munkájuk is rendkívül fontos, és- nem lenne szabad megengedni, hogy 5 ezren aluli dajkafizetések legyenek. Valamennyiünknek olyan „anyag” van a kezünkben, a gyermek szelleme, fejlődése, ami — a pedagógusok nagyobb megbecsültségén keresztül is — tiszteletet követel...
