Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-09 / 267. szám
8 Kelet-Magyarország 1988. november 9. n SZÁÉV a szupergyözles > tális bajnokságokon való közreműködéstől. ök a Park Si Hun (dél-koreai) — Ray Jones (ameri- Icai) dön-ton működtek közre Szöulban, s hármójuk téves, vagy inkább elfogult döntésének köszönhetően maradt 3:2 arányban alul a mindenki által győztesnek tartott amerikai. Az olimpia után Három pontozó már bűnhődött Az elmúlt héten Lausanne-ban Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke megbeszéléseket folytatott a Nemzetközi Amatőr ököl- vívó Szövetség (AIBA) vezetőivel. Az olimpián felmerült gondokról december első négy napján a Majna menti Frakfurt- ban tart ülést a kontinentális ökölvívó szövetségek elnökeiből álló testület. Itt is jelen lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, pontosabban Walther Tröger sportigazgató. Ezen a megbeszélésen Emil Zecsev, az AIBA Bíróküldő Bizottságának bolgár elnöke azon pontozók, s vezetőbírók névsorát terjeszti elő. akikre szöuli ténykedésük miatt várhatóan eltiltás vár. Az első bárom pontozó egyébként már bűnhődött. Az AIBA vezérkarának strasbourgi üléséin az ugandai Bob D. Kasulét, az uruguayi Alberto Durant és a marokkói Hioudad Larbit meghatározatlan időre eltiltották az olimpiákon, világ- és kontinenMai műsor Labdarúgás: NYVSSC—Raikamaz. előkészületi mérkőzés a stadionban. 13 óra. Kialakulóban Piatini csapata Micbel Piatini már a franciák ü.j szövetségi kapitányaként járja a stadionokat. A St. Etienne és a Juventus volt csillaga új tehetségek után kutat, ehhez azonban meglehetősen kevés idő áll rendelkezésére, mivel november 19-én már világbajnoki selejtezőn mutatkozik be az átalakított „gallkakasos” együttes. A mindösz- sze 33 éves szakvezető egyelőre nem volt hajlandó felfedni titkos ütőkártyáit, azt azonban elárulta, milyen szempontok alapján vizsgálja a jelölteket. — Elsősorban arra vagyok kiváncsi, képes-e az illető meghatározott kereteken belül taktikai utasításokat végrehajtani — nyilatkozta a sző- vetségi kapitány. — A mostani francia bajnokságban végletes mérkőzéseket látni: a játékosok vagy őrültek módjára rohangálnak, vagy pedig csak taktikai küzdelmet lát az ember a pályákon. Piatini a meccslátogatáson kívül, mint elmondta, rengeteget telefonál, mivel úgy érzi, szüksége lesz régi ismerőseire, játékostársaira. — Sok kapcsolatot szereztem labdarúgó- berkekben. s ennek most nagy hasznát veszem. Lassan kirajzolódik előttem a csapat, de sajnos az idő ugyancsak sür- get, hiszen csütörtökön délelőtt már szeretném kihirdetni a jugoszlávok elleni keretet — fejezte be nyilatkozatát Michel Pluéini 46. HÉT 1. B. München—1. FC Köln 1 2. Dortmund—Nürnberg 1 x 3. Mönchengl.—Frankfurt 1 4. Kaisersl.—VfB Stuttgart x 2 5. Fort. Köln—Darmstadt x 1 6. Solimgen—Aschaff. x 7. Meppen—Blau-Weiss 90 12 8. Bayreuth—Braunschw. 1 9. Coseniza—Catainzaro x 10. Cremonese—Bari x 11. Empoli—Udinese x 2 lß. denoa—Brescia 1 13. Sambened.—Messina 1 14. Hannover—Uerdingen 1 lö. Monza—Padova 1 16. Reggin a—Taranto x Hagyomány, hogy november 7. tiszteletére rendezik Nyíregyháza város kispályás labdarúgó-bajnoksága — 92 csapat — Szuper Kupa döntőit, amelyen ezúttal is a négy csoportgyőztes csapat vett részt. Szombaton a nyíregyházi stadionban zajlott kör- mérkőzéses *d(>ntőben a SZÁÉV bizonyult legjobbnak, veretlenül lettek az elsők, megelőzve a Dohánygyár és a Színház együttesét. A döntőben : SZÁÉV—Dohánygyár 3:1, Színház—Vesztigál 3:0. szAÉV—Színház 4:3, Dohánygyár—Vesztigál 3:0, SZÁÉV —Vesztigái 3:0. Dohánygyár- Színház 7:4. A kupagyőztes SZAÉV Szuper Kupa végeredmény: 1. SZAÉV (a csapat tagjai: Bellus János. Biró Imre. Gráf Mihály, Gyurcsán István. Jónás János. Király József, Koroczki Lajos. Koskovics György, Koskovics Sándor, Resán Tibor. Vida László). 2. Dohánygyár. 3. Színház. 4. Vesztigái. Különdíjak: A legjobb mezőnyjátékos Koskovics György (SZAÉV). gólkirály Vránszki Péter (Színház), a legjobb kapus Bene Barnabás (Dohánygyár). New Yorkban mintegy húszezer ember vett részt a 19. alkalommal megrendezett maraton futóversenyen. Képünkön a versenyzők a Ver- razano hídon futnak át. (MTI telefotó) Labdarúgás Encsencs: három helyet dire A bajnokság 13. fordulójában az élen állók valamennyien győztek, így nincs változás a táblázaton. Vereségével Gyulaháza visszaesett az utolsó helyre. Encsencs három helyet lépett előre. Eredmények. Tiszaszalka—Nyírtass 2:1*, Tyúkod—Kocsord 5:1, Ibrány—Csen- ger 4:1. Encsencs—Nyírkárász 2:0, Dombrád—Sényő 1:1, Gyulaháza—Üjfehértó 0:1, Ópályi— Mándok 4:1, Ajak—Vásárosna- mény 1:1. AZ ALLAS: 1. Üjfehértó 13 10 2 1 32: 9 22 2. Ibrány 13 8 2 3 31:12 18 3. Tyúkod 13 5 7 1 23:13 17 4. Ajak 13 5 5 3 21:17 15 5. V.-namény 13 4 6 3 16:15 14 6. Opályi 13 5 3 5 17:14 13 7. T.-szaika X 13 3 7 3 18:21 12 8. Csenger 13 4 4 5 16:20 12 9. Ny.-karász 13 4 4 5 11:16 12 10. Encsencs 13 4 4 5 12:18 12 11. Sényő 13 3 5 5 19:19 11 12. Nyírtass 13 2 6 5 13:17 10 13. Mándok 13 3 4 6 20:29 10 14. Dombrád 13 2 6 5 10:21 10 15. Kocsord 13 3 4 6 14:28 10 16. Gy.-háza 13 3 3 7 17:21 9 X = 1 büntetőpont levonva! Hétvége labdajátékokban Asztalitenisz NB Il-es FÉRFIMÉRKOZÉS: Nyb. Vízügy—Hajdúszoboszló 11:14. Győztek: Sütő. Király, Iván 3—3. Bottyán 2. A sérült Sallai hiányát nagyon megérezte a nyíregyházi csapat. NB H-es NOl MÉRKŐZÉS: Nyh. Vízügy—Debreceni Biogál 4:11. Gy.: Sárközi 2. Molnár, Babosán l—1. A rutinosabb vendégek biztosan nyertek. Végeredmény: * 1. Fehérgyarmat 3 2 — 1 49-47 4 2. Nyíregyháza 3 2 — 1 39-38 4 3. Nyírbátor 3 i — 2 41-42 2 4. Mátészalka 3 1 — 2 47-49 2 * A kézilabda NB II keleti csoportjának női végeredménye. A vonal feletti csapatok a bajnokságért. a vonal alattiak a kiesés elkerüléséért játszanak. Minden csapat az eddigi eredményeit magával viszi a tavaszi rájátszásba. NB II nők 1. Debr. Kin. 20 1 1 534-367 41 2. Misk. Spar. 15 4 3 506-421 34 3. Nyh. Tk. 13 2 7 482-437 28 4. H.-bösz. 11 2 9 413-422 24 5. Szirén SE 11 1 10 412-415 23 6. Sírok __________10 2 10 477-456 22 7. Mátészal. 10 2 10 457-465 22 8. Kisvárda 8 4 10 431-422 20 9. Ózd 9 — 13 429-466 18 10. Mezőber. 6 1 15 452-504 13 11. K.-barcika 5 2 15 385-486 12 12. Szeghalom 3 1 18 370-480 7 Kézilabda A MÉSZÖV a Mátészalkai Városi Sportosztály és a megyei kézilabda szövetség második alkalommal rendezte meg a Fogyasztási Szövetkezetek „November 7.” Kupa terem kézilabdatornáját. A sporttalálkozón négy meghívott férficsapat — Nyíregyházi Lakásszövetkezet. Fehérgyarmati Sportegyesület. Nyírbátori Afész. Mátészalkai MTK — küzdött a vándorserlegért. Az ünnepi torna a fehérgyarmatiak sikerével zárult, míg a tavalyi győztes mátészalkaiak szerényen az utolsó helyen végeztek. A Nyíregyházi Lakásszövetkezet csapata csak rosszabb gólkülönbséggel szorult a második helyre. Eredmények: Nyíregyházi Lakásszövetkezet—Mátészalka 16:13. Nyírbátor—Fehérgyarmat 15:17. Mátészalka—Nyírbátor 14:16. Fehérgyarmat-Nyíregyháza 15:12. Mátészalka—Fehérgyarmat 20:17. Nyírbátor—Nyíregyháza 10:11. Kosárlabda NB II férfiak: Nagykálló KSE Nyh. MÉM-RSZ 77:58 (43:34). Egyenlő erők küzdelme folyt, a hazaiak a hajrában felülkerekedtek, s nyerték a megyei rangadót. Ld.: Hegedűs 17. Kovács 16. Papp 14. Juhász 12. ill. Zen- tai 20, Ferencz 16. Mg. Főiskola Röplabda NB Il-es FÉRFIMÉRKÖZÉSEK. Mg. Főiskola—Nyh. Sportula 2:3. (—8. 9. —14. 6. 12). A hétközben lejátszott városi rangadó izgalmas, nagyszerű mérkőzést hozott. Jók: Sipos. Takács, illetve Dorogi, Raska. Takács. Nyírbátori BSC—Kunhegyes 3:0 (11. 12. 12). A bátoriak megfosztották veretlenségétől a vendégcsapatot. Borsodi Bányász—Rozsály 3:0. NB H-es NŐI MÉRKŐZÉSEK: Nyh. Tanárképző—DUSE 2:3 (—10. Tollaslabda Vasárnap a döntőkkel ért véget Budapesten a nemzetközi tollaslabda-bajnokság. amelyen 14 ország legjobbjai indultak. A magyarok a várakozásnak megfelelően szerepeltek és négy Békéscsabai AGSE 79:93 (35:39). A többségében fiatalokkal kiálló főiskolások jól helytálltak a magassági fölényben játszó vendégekkel szemben. Ld.: Jávorszkí 29. Béres 15. Hegyi 15. Szarvasi Főiskola—Nyh. Tanárképző 91:80 (39:38). Egy jó csapat elleni győzelemhez fegyelem, összpontosítás és passzolási készség kell. Ezek most hiányoztak a nyíregyházi csapat kelléktárából . . . Ld.: Szabó 23. Zomborszki 13. Makrai 11. Szalai 11. Pál 11. 13. 7. —8. —12). A döntő játszmában 12:6-ról is veszíteni tudtak a főiskolások. Kunhegyes— Nyh. Sportula 3:1 (-11, 6, 8. 9). A vereség ellenére is javuló játékot produkáltak a nyíregyháziak. Tiszavasvári Lombik—DSI 3:0 (—8, —4, —3). Az esélyesebb debreceniek nyertek. * Szeged Kupa néven rendeztek nemzetközi utánpótlás tornát a Tisza-parti városban. A miniseknél az NYVSSC fiúcsapata a hetedik, a leányoknál a Sportula csapatai a negyedik és a hatodik helyen végeztek. bronzérmet szereztek. Az NYVSSC versenyzőinek egyéniben nem nagyon ment, kivétel Harsági Andrea, aki a legjobb nyolc közé jutott. Párosban viszont az éremszerzők között voltak, hiszen Vargáné Csernyi Éva Dova- lovszkival (HOSE) a női párosban. Kiss Csaba a debreceni Fo- riánnal vegyespárosban állhatott a dobogó harmadik fokára. 1988. november 9., szerda KOSSUTH RADIO 8,20: Eco-mix. Gazdasági. — 8,50: Nótacsokor. — 9,37: Beszélni nehéz. — 9.49: A telhetetlen méhecske. Láng István— Ják Sándor zenés meséje. — 10,05: Íróvá avatnak. Sarkadi Imre indulása. Z. Szalay Sándor előadása. — 10.49: Olasz muzsika. — 11.10: Magyar művészek operettfelvételeiből. — 12.45: Törvénykönyv. — 13,00: Klasszikusok délidőben. —14,11: A magyar nyelv századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15,00: Zengjen a muzsika. Az amatőr zenei mozgalom híradója. — 15,30: Élmények és hatások. Tusa Erzsébet műsora. — 16.20: Képek és jelképek. Művelődés- történet gyerekeknek. Julius Caesar. — 16,50: Jószágigézö. Muzsika gyerekeknek. — 17,05: Olvastam valahol... — 17,30: Slágerfilmek — filmslágerek. — 18,02: Viola József: Akárkivel. Domokos Mátyás könyvszemléje. — 19.14: Hosszú kávé cukor nélkül. Bolyongások Koppenhágában és környékén (ism.). — 20,30: Ütőn a megbékélés felé? ötven évvel a Kristályéjszaka után. — 21,00: Táncházi muzsika. — 21,34: A Lukács család és a zene. Rácz György műsora. — 22.00: Hírvilág. — 22,30: Tükörképünk 37 darabban. Géher István Shakespeare-szemináriu- ma. Lear király. — 23.00: Zenekari muzsika. PETŐFI RADIO 8,05: Idősebbek hullámhosz- szán. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9,05—12,00: Napközben (Élő). — 12,10: Fúvós muzsika. — 12,30: Postabontás. — 13,05: A tegnap slágereiből. — 14,00: Mi történt? Köpeczi Béla, Orosz Adél. Bokodi Béla. Müller Tibor műsora. — 15,05: Pihenőidő (Élő). Zenés délután nyugdíjasoknak. — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18,30: Garázs. — 19,05: Afro-latin turmix. — 19,55: Albumajánlat. Prince „The Black Album” (A fekete album) c. nagylemeze. — 20,50: A mágia. Iszlai Zoltán jegyzete Maksa Sándor könyvéről. — 21,05: Kapaszkodó. Gyógypedagógiai szerviz. — 20.55—21,50: Közvetítés a Bordeaux—Üjpesti Dózsa UEFA Kupa labdarúgómérkőzésről. — 23,10: A dzsessz története. — 23,50—0,14: Virág- énekek. BARTÓK RÁDIÓ 9,08: Felix Friedrich orgonahangversenye a Mátyás templomban. — 10.05: Brahms: A- dúr szerenád. — 10,41: A Rádió Dalszínháza. A költő. Karéi Capek novellája rádióra alkalmazva. — 11,05: Pillanatkép. — 11,10: Századunk zenéjéből. — 11,42: Romantikus muzsika. — 12,20: A longjumeau-i postakocsis. Részletek Adam operájából. — 13,05: Kicsoda ön? — Forrai Sándor (ism.). — 13,25: Elégia egy rekettyebokorhoz. Tóth Árpád verse. — 13.30: 11 zenekar élén. A 70 éves Zá- borszky Józseffel beszélget Varga Károly. — 14,00: Üj kóruslemezeinkből. — 14,24: Slágerről slágerre. — 15,04: A Budapesti Trió hangversenye a Pesti Vigadóban. — 16.28: Didó és Aeneas. Részletek Purcell operájából. — 17,02: A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Stuttgarti Rádió hangversenytermében. — 18,30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. — 19,35: Fellegi Ádám Beetho- ven-szonátákat zongorázik a Pesti Vigadóban II/2. rész. — 20,43: Barokk zene. — 21.10: A Magyar Rádió Bizet-ciklusa IX 3. rész. Gyöngyhalászok. Há- romfelvonásos opera. — 23.00: Zsebrádiószínház. A váltságdíj. Moldova György rádiószatírája. — 23,16: Német madrigálok. NYÍREGYHÁZI rádió 17,00—18,30: Mikroobjektiv. Gazdasági közelkép. Szerkesztő: Ágoston István. MAGYAR TV 8,55: Tévétoma nyugdíjasoknak. — 9.00: Képújság. —9,05: Várj. míg telefonál. Belga bűnügyi film (ism.). — 10.25: Képújság. — 17,00: Hírek. — 17,05: RTV Közönségszolgálat. —17,10: Carmel a „Pori Jazz 1987” fesztiválon. — 17,35: Reklám. — 17,40: Állati elmék és Védett férfiak. Születésnapi beszélgetés a 80 éves Robert Merle-vel. A Stúdió ’88 különkiadása (Ism.). — 18,25: Reklám. — 18,35: Tévétorna. — 18.40: Címeim. Irodalmi reitvénymüsor gyerekeknek. A szlovákiai magyar irodalomból. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora. — 19,25: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Családi kör. Én gyerekem, te gyereked. — 21,05: Reklám. — 21,10: A hét műtárgya. Alexandriai Szt. Katalin megtérése. (Esztergomi Keresztény Múzeum.) — 21,15: Richard Harris: A vendég kockázata. Bűnügyi játék. — 22,35: Tévétükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete. — 22.50: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,50: Képújság. — 17.55: Nachrichten. Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 18,00: Verdi, olasz életrajzi filmsorozat IX/6. rész: Signora Verdi (ism.). —, 19,15: Vállalkozók. vállalkozások. Kistermelők szolgáltató műsora. — 19.30: Bizánc ezer esztendeje. Mozaikok és freskók a történelem tanúi. NSZK rövidfilmsorozat VIII/6. rész: Klsázsia. — 20,00: Képújság. — 20.05: Válogatás a pécsi körzeti stúdió művészeti és szórakoztató műsoraiból. — 21,05: Híradó 2. — 21,20: Lantmadár. Sanzonműsor Jacques Prévert és Kozma József dalaiból (ism.). — 22,30: Képújság. SKY CHANNEL 6,30: Üzleti hírek. — 7.00: Reggeli magazinműsor. — 8.00: Gyermekműsor. — 10.00: Rock- show. — 11,00: Slágerlista. — 12,00: Romantikus popzene. — 13.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat. — 14.00: Divatkörkép. — 14,30: Dr. Ruth sze- xuálpszichológus műsora. — 15.00: Cisco kölyök. Westernsorozat. — 15.30: Bailey Madara. Kalandfilmsorozat. — 16,00: Popshow. — 17,00: Gyermekműsor. — 18.00: A popzenekar bolondos kalandjai. — 18,30: Jeannie-röl álmodom. — 19,00: Családi ügy. Vígjátéksorozat. — 19,30: Custer. Westemsorozat. — 20,30: Lavina. Amerikai katasztrófafilm. — 22,15: Autó- és motorsport. — 23,15: Thaiföldi panoráma. — 23,45: Nemzetközi hírmagazin. — 0,15: Könnyűzene. — 1.00: Pavarotti és tanítványai. — 1.30: Megjavítani a világot. — 2.55: Nemzeti Galéria (2. rész). — 3,25 : Ma. Franciaországban (16. rész). — 3,40: Hajnali zene. SZLOVÁK TV—1. 9,20: Zenés szórakoztató műsor gyerekeknek. — 9.45: Román animációs film. — 9.55: Angol tévésorozat (ism.). — 10,55—12,05: Tévéjáték (Ism.).— 16,40: Tévéenciklopédia a művészetről (sorozat). — 17,10: A nap percei. — 17,25: A szocialista országok életéből. — 17.50: Az eredményesség keresése (sorozat). — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Honvédelmi magazin. — 19.30: Híradó. — 20.00: Tiltott felszabadítás (szlovák film). — 21,25: Afrika (angol dokumentumsorozat). — 22,25: Filmdalok. SZLOVÁK TV—2. 13,25—15.20: DAC Dunai ska Streda—FC Bayern München UEFA labdarúgó-mérkőzés. — 16,50: Orosz nyelvtanfolyam gyerekeknek. — 17.15: Egri csillagok (magyar film 1. rész). — 18,30: Sportmagazin. — 19,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.09: Tévéjáték. — 20.40: Az NDK Tv zenés szórakoztató műsora. — 21.30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: DAC Dunajska Streda— FC Bayern München labdarúgómérkőzés (felvételről). SZOVJET TV 13.30: Hírek. — 13.45: Gyermekkórusok. — 14.45: Hírek. — 14,50: Dokumentumfilm Tupol- Jévről. — 15.50: Rajzfilm. — 15,55: Metallist—Roda (Hollandia) . Szpartak—Steaua Bukarest labdarúgó-mérkőzés. A szünetben: Világhíradó. — 19,00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: A jelenkor problémáiról. — 20,50: Világhíradó. — 21,00: Filmkoncert. _ MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ’53. HIDEG NYARA (SZ.). Videóház: TESTVÉRESKÜ (hongkongi). Béke mozi: A TUAREG BOSSZÚJA (ol.). Móricz mozi: EGY TELJES NAP <m.). Ea.: 15.30 óra. KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET! (fr.) Ea.: 17.45 és 20 óra. 9. szerda, 16,00: A KÉK MADÁR. — Bérletszünet. 19,00: A KÉK MADÁR. — Vasvári-bérlet. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey ü. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadj» a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kjadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hlrlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesltőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapestem. Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átdtalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.