Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-29 / 284. szám
i9»ö. november 29. Kelet-Magyarország 3 Nyilvánosság, sajtó Gyakorolni, szokni, elviselni Száz cipőből húszat leértékelnek... A jövő előrevetíti árnyékát? (Ai Aurora Cipőgyár csengeti gyáregységének üzemcsarnokában készült felvételünk.) SOK SZÓ ESIK MOSTANÁBAN A SAJTÓRÓL, az újságírókról. A Politikai Bizottságtól kezdve, vezető politikusokon át a megyei, városi pártbizottságig, sőt egészen az utca emberéig vissza-visszatérő téma a kibontakozó nyilvánosság, annak nem egy szokatlan és furcsa jelensége. Sokan a régi beidegződés szerint summásan odasóznak a sajtónak, mondván, mindenről az tehet. Mások óvatoskodva mérlegelik, hogy meddig jó, s honnan rossz a nyilvánosság. A többség, s ők alkotják az igazi olvasótábort, a rádió- hallgatók zömét, a tévénézők sokaságát, igazi örömmel konstatálja: valami megmozdult, színesebb, elevenebb, igazabb és főleg őszintébb a tájékoztatás. Kétségtelen, sokaknak kissé szokatlan, hogy a kézi vezérlésű tiltó mechanizmus eltűnőben van. Jó páran hozzászoktak ahhoz, hogy témákat lehet embargósnak nyilvánítani, késleltetni, parkoltatni, majd az elhallgatás süllyesztőjébe eltüntetni. Akadnak, akiknek a politikai kultúrájából még hiányzik — s feltehetően hiányozni is fog — az a művészet, ami az okos reakciók kialakításához kell. Így aztán nem véletlen, hogy lapunk egy- egy írásával kapcsolatban is hol az indulat, hol a sértődöttség diktálja a választ. Az, hogy egy-egy írás vitát kelt, jó. Még pontosabban. egy írás akkor jó, ha vitát kavar. Minden egyes ilyen eset nagyszerű kifejezője a társadalmi többér- dekűségnek, ami viszont nélkülözhetetlen ahhoz, hogy bárhol is létrejöjjön a közmeggyezés valamilyen formája. Vagy éppen fennmaradjon a vélemények különbözősége, ami szintén fontos jelzés lehet. A NYILVÁNOSSÁG, — szemben azzal a hittel, amit nem értői hangoztatnak, nem a konfrontáció keresése. Hogy a nyilvánosságra kerülő kérdések jó része mégis összeütközteti az érdekeket, az természetes. De hát éppen ettől válik hatalommá, feltéve, ha mindvégig a felelősség diktálja. Hogy e sodrás jelen szakaszában annyi negatív jelenség kerül éppen emiatt a köz elé, az nem a nyilvánosság hibája, hanem azé a közéleté, amely ezeket kitermelte. Nem szerencsés tehát a korlátozott igazmondást hirdetni csupán presztízsokok miatt. Vagy éppen taktikai meggondolásokból dekázni, mennyi legyen a jó és a rossz. Ilyen már volt. Egészen biztos, hogy a nyilvánosság terjedésének lesznek áldozatai. Nézetek éppúgy, mint személyek. Magatartások és szokások, tisztességtelenség és tehet- ségtelenségek is kibuknak e folyamatban, egy új közösségi megméretés alakítja a normatívákat. A vezető politikai testületek kitárulkozása szolgáltatja a legjobb példákat arra, hogy ebben semmi félelmetes nincs, ez minden kulturált, jogszerű politikai közeg velejárója. Aligha lehet véletlen, hogy e gondolat jegyében igyekszik új alapokra helyezni működését az újságírók szövetsége. Biztos, hogy ilyen meggondolás késztette a párt- és állami szerveket egy új, jó és korrekt tájékoztatási törvény megalkotására. KÉRDEZHETI VALAKI, hogy e nyilvánvalóságokat miért kell leírni. Nyilván, nem a véletlen műve ez. Oszlatni kell ugyanis azt a tévhitet, mely még mindig él, s úgy véli: a valós helyzet és az igazság bemutatása tiltó szóval korlátozható. Deák Ferenc szerint elég lenne, ha a sajtótörvény egy mondatból állna, azt mondván ki: az újságírónak hazudnia nem szabad. Ez lényeges gondolat. De ehhez tudni kell azt is, hazugság az is, ha valamit nem mondunk ki. vagy ha másként mondjuk, mint ahogy az valóban van. Ha úgy tetszik, ez a nyilvánosság, amit egyszerre kell felelősen gyakorolni, szokni és elviselni. Bürget Lajos t , Szatmárban kevés a munkalehetőség. A térség mostoha az emberekhez, néhány ipari üzemen, vállalaton, termelőszövetkezeten kívül nincs a közelben munkahely. Ezért a síkság lakóinak, de a megyének sem mindegy, hogy a nyírbátori Aurora Cipőgyár csengeri gyáregységében dolgozó hatszáz ember sorsa hónapok óta bizonytalan. A nyírbátori Aurora Cipőgyárat — mint arról már hírt adtunk — szanálták. Ennek alapján a vállalat gárdájának bizonyítania kell, hogy az anyagi és erkölcsi hitelből képes-e talpraállni. A csengeri gyáregységben és Nyírbátorban is aránylag jelentős létszámcsökkentés volt, ez hozzátartozott a termelés ésszerű javításához. Legyen gazdaságos A csengeri gyáregységben harmincöt raktári, adminisztratív és karbantartó dolgozót irányítottak át más munkára, öten nem fogadták el a felajánlott munkát, elköszöntek az üzemtől. Nemrégiben pedig tizenkét szalagon dolgozó münkásember volt kénytelen búcsút mondani a vállalatnak. Őket elbocsátották. — Hónapok óta azt mondjuk a dolgozóknak, hogy a vállalat termelése csak abban az esetben gazdaságos, ha minőségi lábbeliket gyártunk. Arra is kérjük őket, hogy a hanyag, és javulásra képtelen munkatársaknak magyarázzák meg, nincs helyük ebben az üzemben. Ezt eddig még nem sikerült elérnünk, tehát más megoldást kell találnunk annak az érdekében, hogy a többieknek a távolabbi jövőben is legyen megfelelő munkája. Mint szokásos, a munkások a vezetést hibáztatják, a vezetők viszont a munkások nem megfelelő munkaerkölcsét is felemlegetik. Tény, hogy a mai világban, amikor nem csupán a tőkés, hanem a szocialista vásárló is csak tökéletes terméket akar megvenni, kontár módon megcsinált, gyenge árukkal nem lehet életben maradni. A csengeri gyáregység sorsáról jelenleg ezért csak mendemondák keringhetnek: esetleg részvénytársaság tagja lesz, önálló gyárrá fejlődik, szovjet vállalatokkal köt majd mindenki számára előnyös üzleteket, illetve továbbra is bérmunkában dolgozik. Jelenleg azonban még o holnapja is ismeretlen. Ez a bizonytalan toporgás pedig azt a hitet erősíti az emberekben, hogy a gyáregység egy szép napon örökre bezárja kapuit, és hatszáz dolgozó az utcára kerül. Csak a forma... — Arról sohasem volt szó, hogy a gyáregységünket megszüntetik — mondta az igazgató. — Csak azt nem tudjuk, hogy milyen formában dolgozunk majd tovább. Rengeteg bérmunkát vállaltunk, mert az elképzelhetetlen számunkra, hogy ha Nyírbátortól nem kapunk munkát, megálljon az életünk ... A dolgozók mégis arra panaszkodnak, hogy időnként nincs munkájuk. Ezt bizonyítja az is, hogy ebben az évben körülbelül másfélezer órát pihentek munkaidőben a szalagok. Csoda-e, ha egyre rosszabb a munkások hangulata, egyre keményebb a szó, ami kicsúszik a szájukon? Nem mindenki rejti el óvatoskodva a véleményét: az élet egyre drágul, a létért hovatovább harcolni kell, és még az sem bizonyos, hogy holnap termelhetnek-e maguknak pénzt...?! Felismerni a követelményeket Juhász János igazgató mindebből csak egy kiutat lát: minőségi módon, megfelelő mennyiségben kell lábbeliket gyártani. Jelenleg száz cipőből húszat leértékelnek a hibák miatt. Ez megengedhetetlen még akkor is, ha a cipőgyártás Magyarországon nagyon nehéz, hisz gyakran elég silány minőségű az alapanyag, amit kapnak. Ráadásul az alig hétéves csengeri gyáregységnek nincs kellő számú, jó szakmai tudású és nagy gyakorlatú szakmunkása... A múlt örökségeivel, a pontatlansággal, a felületességgel és ezek szomorú következményeivel a munkásoknak és a vezetőknek is szembe kell nézni. Az Aurora Cipőgyár csengeri gyáregységének sorsa most azon áll vagy bukik, hogy menynyire ismeri fel a jövő követelményeit. Tóth M. Ildikó A TERVEKNEK MEGFELELŐ ÜTEMBEN ÉPÜL az MO-iás — főváros körüli — autógyűrű Duna-hídja. A lágymányosi oldalon is hozzáláttak a tartószerkezetek beemeléséhez. A két oldalról épülő és a Csepelt Budafokkal összekötő közúti híd a tervek szerint 1989-ben ér össze. (MTI Fotó) Ha én ■.. focista lennék, azért játsza- ték, mert jólesik, s nem azért, mert X. ott ül a tribünön. ... szabó lennék, a bélés varrását úgy csinálnám, ahogy kell. ... okosabb lennék, nem gőzkalapáccsal a kezemben vitatkoznék a nők egyenjogúsításáról. ... a köztisztaság élharcosa lennék, nem teregetném ki a szeny- nyest. ... matematikus lennék, tudnám, hogyan kell levezetni az egyenletet az ellenszenvestől a rokonszenvesig. szerelmes lennék, szívesen leadnék néhány kilót az érzelem pocakjából. ... a síkságon domb lennék, azt szeretném, hogy ez a pont a világ köldöke legyen. ... fodrász lennék, mindig fejjel dolgoznék. ■.. tyúk lennék, mindig tudnám, hogy mikor ko- pasztják a csibéimet. (A Lityeratúr- naja Gazetából fordította: Mizser Lajos) Olvasónk írja Lehet-e vonzó ? A FÖLDREFORMMAL megtanulhattunk számolni, mérni. Később a föld védelmében megtanulhattuk, hogy szövetkezésben az erő. Megtanulhattunk közösen dolgozni, közösen gondolkodni. S itt következik a probléma! Amíg a falvak lendületesen fejlődtek, addig a városokban ez a fejlődés talán még gyorsabb üteművé vált. A szebbnek és jobbnak látszó városi életkörülmények fiataljaink számára is vonzóvá lettek, nagyobbrészt elhagyták szülőhelyüket és a mező- gazdasági munkát. Az iparban kerestek tisztább s köny- nyebb fejlődési lehetőséget. Ha ma a mezőgazdasági szakma presztízsét, rangját, jelentőségét kellene meghatároznom, bizony nehéz helyzetben volnék. Egy olyan tájon, ahol mostoha gyermek az ipar, ahol a mezőgazdaság jelenti a megélhetést a maga nehézségeivel és hátrányaival, ott felesleges dicsérni azt, amit úgysem fog hinni senki. Mert Szatmár, hogy úgy mondjam nem képes eltartani a maga fiataljait. A HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS KÖRNYEZET az infrastruktúra hiányosságai, a kereseti lehetőségek mértéke, az elhelyezkedési lehetőségek szűkössége sajnos leértékeli a mezőgazdasági munka becsületét is. Hozzájárulnak még ehhez a gyakran irreális felvásárlási árak, amelyek közel sem tükrözik a befektetett munka értékét, a megtermelt áru minőségét. Bárhogy is számoljuk, az egy munkaórára jutó termelési érték jóval alulmarad az iparban megszokottnál. Mindez összességében oda vezet, hogy a fiatalok szemében nem menő, nem sikk állattenyésztőnek, kertésznek, mezőgazdásznak lenni. Ehhez egy adalék: A szatmári térségben a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet jelenti a mezőgazdaság szakemberképzés-bázisát. Az iskola megyei hatáskörű, de állattartó gépész szakmában Hajdú és Borsod megyékből is szívesen várnának jelentkezőket. Mint Sipos István igazgató- helyettes elmondta, az intézetben a diákok tanulmányi eredménye jó, a középiskolai osztályokból az egyetemen, főiskolán továbbtanulók aránya 30 százalékos. Gond viszont a szakmunkás- képzés, ahol a 3. osztály elejére az első osztályba jelentkezettekhez viszonyítva 40 százalékos lemorzsolódás tapasztalható. Ez — az igazgatóhelyettes szerint — a gyenge tanulmányi eredményen túl az érdeklődés hiányára, a szakma nehézségeire, de gyakran lebecsülésére is visz- szavezethető. Mára sikerült elérnünk azt, hogy a korszerű gépekkel, technológiával, a tudomány vívmányainak felhasználásával mezőgazdasági termelésünk világszínvonalban is megállja a helyét. KÉRDÉS, ez nálunk menynyiben tükröződik? A mezőgazdász az első rügypattanástól, a mag csírázásától, a tojásból ébredő csibe titokzatosságától, a lehulló levelek korhadásáig ott tartja a kezét az élet és halál lüktető pulzusán. Tessedik Sámueltől Kreybig Lajosig hányán szentelték életüket e — csodálatos szakma felvirágoztatására? Vajon van-e annyi önbecsülésünk magunk és a társadalom előtt, hogy a „nagyok” méltó örökösei legyünk. Bakos Pál Kocsord
