Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-25 / 281. szám

1988. november 25. Kelec-Magyarország 3 Hoós János: II kibontakozáshoz a szigorúbb gazdaságpolitika vezethet . Nyilvánosságesték a megyei pártbizottságon Kép essé válni az önállóságra Lesz-e és mikor többpártrendszer nálunk? Ki finanszí­rozza a különböző alternatív csoportokat? Milyen tanul­ságai vannak a nyíregyházi városi pártválasztásnak, s várható-e többes jelölés a megyei első titkári posztra? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel személyesen és telefonon szerdán, a megyei pártbizottságon rendezett nyilvánosságest alkalmával azoknak, akik a párttal, az ál­lammal, a mozgalmakkal kapcsolatban a válaszadásra vállalkoztak: Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára, Kőrössy Kálmán, a megyei tanács vb titkára. Ha­lász. András, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Sol- tészné Pádár Ilona, a Hazafias Népfront megyei titkára, Szemerszki Miklós, a nyíregyházi városi pártbizottság első titkára és Tóth Géza, az SZMT vezető titkára. A kérdése­ket továbbította és a vitát vezette: Berencsi Gyula, a me­gyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. (Folytatás a 2. oldalról) Ezt követően Hoós János, az Országos Tervhivatal elnöke terjesztette a képviselők elé a kormány stabilizációs gaz­dasági munkaprogramjának végrehajtásáról, és az 1989. évi gazdaságpolitikai feladatok­ról szóló beszámolót. — Súlyos gazdasági, társa­dalmi helyzetbe kerültünk. A magyar gazdaság az elmúlt másfél évtizedben eltávolo­dott a világgazdasági fejlő­dés fő vonalától. Ennek kö­vetkeztében a társadalmi­gazdasági stabilitás érezhető­en megrendült. Ebből a hely­zetből kereste a kiutat a kor­mány stabilizációs munka- programja, amely mintegy hároméves időszakra szól. Eb­ből 1988 végével egy év, az időszak első harmada telik el. Indokolt tehát áttekinteni: mit értünk el, mit valósítot­tunk meg, és hol voltunk eredménytelenek? Elöljáróban* és összességé- ben megállapítható, hogy a program leglényegesebb cél­kitűzéseinek teljesítésében a kívánt irányba mozdultunk el. Ennek köszönhető, hogy a nehéz gazdasági helyzetben sikerült talpon maradnunk, és ez alapot teremt a stabilizá- ciós program folytatásához. A gazdasági stabilizáció fel­tétele o fogyasztás kényszerű csökkentése is. A lakosság fo- gyasztása 1988-ban a számí­tottnak megfelelően, jelentő­sen mérséklődik. A fogyasztói árszínvonal körülbelül 16 százalékkal emelkedik, ami 1 százalékkal több a tervezett­nél. Ez a túllépés részint a forint leértékelésének, részint a költségvetési egyensúlyt ja­vító terven felüli központi áremeléseknek (benzin, egyes élvezeti cikkek áremelésé­nek) a következménye. Mind­emellett a lakosság reál jöve­delme és reálbére — a bérek számítottnál magasabb szín­vonala miatt — eléri a terve­zettet. A kormánynak az az ígérete, hogy a tervezettnél magasabb árnövekedést bér­ben és egyéb juttatásokban komvenzálja. lényegében tel­jesült. A családi pótlék, gyer­mekgondozási segély. gyer­mekgondozási díj, valamint a nyugdíjak és ösztöndíjak emelésére 35,5 milliárd fo­rintot, a tervezettnél mint­egy 4 milliárd forinttal töb­bet fordítottunk. A lakosság jövedelemhely­zete rétegenként, csoporton­ként ugyanakkor a korábbi­aknál erőteljesebben diffe­renciálódik. A lakosság mint­egy hat százalékának, 660 ezer embernek a kimutatható havi jövedelme nem éri el az 1987-ben létminimumnak te­kintett körülbelül háromezer forintot. Közben egy tetemes réteg látványosan gazdago­dott, amit a lakosság más csoportjai ellenérzéssel szem­lélnek. Az adott feltételek figye­lembe vételével több gazda­ságpolitikai változatot, cse­lekvési irányt dolgoztunk ki. Az egyik az úgynevezett „A” változat, olyan gazdaságpoli­tikát javasol, amely a világ­piaci integrálódás érdekében erőteljes strukturális elmoz­dulásokat kényszerít ki, olyan külpiaci nyitást való­sítva meg, amely a hazai ter­melést differenciáltan ösz­tönzi és erre alapozza a kül­gazdasági egyensúly szüksé­ges és tartós javulását. Első­sorban azok a tevékenységek fejlődhetnek, amelyeket a vi­lágpiac is gazdaságosnak is­mer el. Egy ilyen folyamat­ban vállalnunk kell a na­gyobb differenciálódásból adódó társadalmi feszültsé­geket és konfliktusokat, ki­alakítva az ehhez igazodó szociálpolitikát. A „B” változat a külgaz­dasági egyensúly rövid távú javításának ad elsőbbséget. Ennek rendeli alá a termelé­si szerkezet átalakítását. Ez a változat elsősorban a rö­vid távú stabilizációt szolgál­ja, azonban hosszabb idősza­kot tekintve a termelési struktúra változatlansága miatt, a gazdaság fejlődése tartósan beszűkül, az eladó­sodás kényszere erősödik. A kibontakozáshoz az „A” változathoz tartozó gazdaság- politika vezethet, ezért a Mi­nisztertanácsnak az az állás­pontja, hogy az elkövetkező évek gazdaságpolitikájának alapját ez a változat képez­ze. A szerkezet gyorsabb kor- szerűsítésének, a gazdaságos export bővítésének fontos gazdaságpolitikai eszköze az import- és a bérgazdálkodás liberalizálásának megkezdé­se. A bevezetésre kerülő mechanizmusban megszűnik a bérek, keresetek elkülönült szabályozása, helyébe olyan önálló bérgazdálkodás lép, amelynek társadalmi hátte­rében népgazdasági és válla­lati szintű intézményes ér­dekegyeztetés működik. A változások lényegesen jobb lehetőséget teremtenek az eszközökkel és a munkaerő­vel történő racionális gazdál­kodáshoz, a vállalati belső érdekeltségi viszonyok kor­szerűsítéséhez. Fontos, hogy a vállalatok erőteljesebben építsék le a felesleges lét­számot. Ez kedvezőbb bére­zést biztosíthat a munkában maradók számára, miközben az állam januártól munka- nélküli segélyt folyósít, vál­lalva a munkanélkülivé vá­lókról a gondoskodást. Egyszersmind a kormány 2,4 milliárd forintra, az idei­nek a kétszeresére emeli a Foglalkoztatási Alapot, segít­ve új munkahelyek létesíté­sét, a munkaerő átképzését. Lényeges előrelépés történik a többszektorú piacgazdaság kialakításában, a különböző tulajdonformák versenyében és együttműködésében. Kü­lön adókedvezmények ösz­tönzik a vegyesvállalatok ala­pítását. A kormány álláspontja az, hogy a lakosság terhelését 1989-ben sem lehet elkerülni, de ennek az ideinél kisebb­nek kell lennie, mivel 1988- ban a terhek nagyobb részét a lakosság viselte. Így jövőre a lakossági fogyasztás az ez évi 3 százalékkal szemben körülbelül egy százalékkal csökken, az egy főre jutó re­áljövedelem mintegy 2 száza­lékos, az egy főre jutó reál­bér hozzávetőleg 6 százalé­kos mérséklődése mellett. 1989-ben a négyéves támoga­tásleépítési program kereté­ben 25 milliárd forinttal mér­sékli a kormány a termelés­hez és a fogyasztáshoz kap­csolódó költségvetési támoga­tásokat. Ez hat a fogyasztói árakra is. A tervjavaslatban megjelölt 5—5,5 százalékos hatású központi áremelkedés, amely elsősorban az élelmi­Puskás Sándor (Heves m., 2. vk.), az Országos Kereske­delmi és Hitelbank Rt. vezér­igazgató-helyettese a terv- és költségvetési bizottság nevé­ben szólalt fel. Sajnálatosnak minősítette, hogy ebben az évben nem sikerült érdem­ben változtatni a gazdaság struktúráján, s nem kellő ütemű a szerkezetváltás. A bizottságok nevében az „A” stratégiai változatot támo­gatva a felszólaló elfogadás­ra ajánlotta a beszámolót. Zarnóczi József, az MSZMP X. kerületi bizottságának első titkára kiemelte: feltétlenül mérsékelni kell az adósávok progresszivitását. Hütter Csaba (Nógrád m., 7. vk.) a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Tsz elnöke szerint a kormány nem folytat eléggé szereket, a személyszállítást, a vízszolgáltatást érinti, az ár- és értékarányok javítását is szolgálja. A piaci hatáso­kat is figyelembe véve mai ismereteink szerint a fogyasz­tói árszint emelkedése az ideinél alacsonyabb szinten — 12—15 százalékban — prognosztizálható. Természe­tesen ennek alakulása a jövő évi gazdasági folyamatoktól függ. Az ebből adódó megélheté­si nehézségeket a kormány ismeri. A legsúlyosabb gon­dok enyhítése érdekében az áremelkedés egy részét pót­lólag, 16 milliárd forint ösz- szegü szociálpolitikai intéz­kedésekkel ellentételezzük, így január elsején 300 forint­tal emelkedik a nyugdíj és gyermekenként a családi pót­lék. Továbbá 200 forinttal emeli a kormány a régi nyugdíjasok ellátását. Jelentősen szűkülnek az ál­lamigazgatáshoz kapcsolódó költségvetési kiadások. Az ál­lami és a tanácsi igazgatás, a társadalmi szervezetek és szervek kiadásai reálértékben 10 százalékkal, a védelemre fordított összeg reálértékben 3 százalékkal csökken. Az ál­lami beruházásoknál döntően csak a már megkezdett beru­házások folytatására van mód. A terhek viselésében a vál­lalatoknak a korábbinál na­gyobb részt kell vállalniuk. Így a kormány javaslata sze­rint részt kell venniük a ko­rábban felvett lakáshitelek kamatterheinek a költségve­téstől történő átvállalásában, és a fiatalok első lakáshoz jutásának támogatásában. A kormány javasolja, hogy a vállalkozási nyereségadó mértéke 55 százalék legyen, ötvenszázalékos mérték ese­tén a kormány arra kénysze­rül, hogy javaslatot tegyen az állami tulajdon utáni jára­dék fizetésére. — A kormányprogram el­fogadása óta eltelt időszak gazdasági fejlődését átte­kintve megállapíthatjuk, hogy a program célkitűzései­nek megvalósításában alap­vetően helyes irányba in­dultunk el. Az 1988. évi gaz­dálkodási eredmények lehe­tővé teszik a program foly­tatását. A kedvező folyama­tokat és hiányosságainkat értékelve alakítottuk ki a kö­vetkező évek gazdaságpoli­tikai irányvonalát és az 1989. évi terv céljait és eszközeit. Ha a gazdaságpolitikai irány­vonalat a tisztelt Országgyű­lés elfogadja és a jövő évi tervet sikeresen megvalósít­juk, akkor lényegesen erő­sítjük azokat a feltételeket, amelyek a gazdasági stabili­záció megvalósítását és a gazdasági kibontakozás fel- gyorsítását lehetővé teszik — mondotta végezetül Hoós Já­nos. falupárti politikát. A mező- gazdaság terhei az elmúlt években nagymértékben meg­növekedtek. A szövetkezetek egyharmada olyan anyagi helyzetbe került, hogy csak stagnálásra képes. Karvalits Ferenc, a Zala megyei pártbizottság első tit­kára indítványozta egy há­roméves terv kidolgozását. Ezzel az Országgyűlés csü­törtöki munkanapja — ame­lyen az elnöki tisztet fel­váltva töltötte be Stadinger István, Vida Miklós, Jakab Róbertné és Horváth Lajos — befejeződött. Pénteken a kor­mány stabilizációs munka- programjának végrehajtásá­ról és az 1989. évi gazdaság- politikai feladatokról szóló beszámoló feletti vitával foly­tatja munkáját a képviselő- testület. A vita kezdetéig 18 kér­dés érkezett telefonon és a termet megtöltők sem jöttek üres kézzel. Már az első perc­ben a lényegre kérdezett Pré­da József: a pluralizmus, mint versenyhelyzet felté­telezi a többpártrendszert, a hatalom megosztását. Vár­ható-e belátható időn belül újabb pártok alakulása? Ez a kérdés indította el az esz­mecsere egyik izgalmas ré­szét, amely a napjainkban tapasztalható különböző al­ternatív szerveződésekre vo­natkozott. A válaszokból ki­derült, hogy több ilyen alter­natív csoport máris kinyil­vánította: nem akar párttá szerveződni, de reális a le­hetőség, hogy egyik-másik ilyen szándékkal szervező­dik. Jelenleg a szocialista pluralizmusnak az egypárt- rendszerben van realitása, a következő pártkongresszusig mindenképpen, de az új Al­kotmány kidolgozása és el­fogadása után, a jogi feltéte­lek létrejöttét követően a pártalakításra lehetőség nyí­lik. Természetesen az Alkot­mány alapján működő ilyen szerveződések, pártok súlyuk­nak megfelelően szerepelhet­nek majd a közéletben. Ki­tűnt a válaszokból: az ala­kuló szerveződések tagdíj­ból és adományokból tart­ják fenn önmagukat. Milyen legyen a párt, az állam, a társadalmi és tömeg- szervezetek viszonya ezek­hez? — tudakolták mások. A Hazafias Népfront képvise­lője szerint a Magyar De­mokrata Fórum kifejezte együttműködési szándékát velük, elképzeléseik, aján­lásaik sok tekintetben talál­koznak a népfrontéval, a megújuláshoz indokolt tá­maszkodni rájuk. Tény vi­szont, hogy a politizáláshoz egyenlő esélyeket kell adni, s a népfront ebben is partner, miiként eddig is egyik része­se és kezdeményezője volt a reformnak. A szakszerve­zetek az országos értekez­let előtti társadalmi vitában gyakran szóba hozták ezeket a szerveződéseket, s bár az SZMT csupán egy levelet kapott az MDF-től, úgy tű­nik, mód van az együttmű­ködésre. A tanács álláspont­ja: a törvényes előírások szerint működő szervezetek­kel, amelyek segítik a kibon­takozást, a legtermészetesebb dolog az együttműködés. Ne­hezíti a helyzetet, hogy a törvény, amely alapján ezek létrejöhetnek, még nem született meg. Más vélemény szerint: a viszony alakulá­sát nagymértékben befolyá­solja a párt vezető szerepé­nek elfogadása, illetve az, hogy a különböző csoportok deklarációja és cselekvési programja összhangban van-e. Aligha képzelhető el párbeszéd olyan csoportosu­lásokkal, amelyek a szocia­lizmus alapjait kérdőjelezik meg. Úgyszintén bonyo­lítja e kérdés megválaszolá­sát, hogy egy alternatív szer­veződésen belül is sokféle el­térés van a különböző cso­portok között. Az MDF sza­bolcsi csoportja a demokratiz­mus szocializmust tűzte zász­lajára. Ha ezért küzd, feltét­lenül partner a megújulási küzdelemben. A másik nagy témacsoport a párt belső helyzete, a párt­demokrácia alakulása volt. Szóvá tették, hogy a párt­vezetők ritkán vannak egy hullámhosszon. Aztán: az utóbbi évtizedekben visszaté­rően tapasztalható volt, hogy ahogy szilárdult a hatalom, a vezetés úgy távolodott el a párttagságtól, s amikor mély­pontra zuhant a politika, is­mét összehajló lett ez a kap­csolat. E felvetés igazában nem kételkedtek a válasz­adók. A megyei első titkár szépítgetés nélkül válaszol­ta, hogy az elméletek torzu­lása a gyakorlatban sok kárt okozott, amit most kell hely­rehozni. Lassú a reagálásunk, késik a múlt értékelése, s ez újabb zavart okoz. Az alter­natív szerveződések előny­ben vannak, mert nekik nem kell semmivel elszámolniuk, de az ő követeléseik teljesí­tését is a párttól várja min­denki. Volt, aki — mint Tus- ják Pál — nehezményezte, hogy a párt jobban figyel a másként gondolkodókra, mint a saját tagjaira, áten­gedi a kritika lehetőségét másoknak. Pedig aggodalom is tapasztalható a párttagság jelentős részében: ez a mos­tani országos vitatkozás va­jon nem taktika-e a másként gondolkodók részéről? Szél­sőséges vélemény szerint, akik például az ötvenes éve­ket bírálják, azok a hetvenes és a nyolcvanas évek ered­ményeit igyekeznek lejá­ratni. A válasz viszont késik — mondta egy felszólaló; a sajtó is afféle árnyékbok- szolást végez, mert nem köz­li a véleményt, amire vála­szolni kellene. Ezzel kap­csolatban hangzott el: a párttagok sokszor saját ár­nyékukkal is küzdenek, s míg a másként gondolkodók a feldobott labdát kímélet­lenül lecsapják, addig a me­gyében élő, dolgozó 31 ezer párttag ezt nem teszi. Ta­pasztalni, hogy a megyében lévő egyetlen napilap, a Kelet-Magyarország — amely a párt lapja, s a párt állás­pontját követi — olykor he­lyet ad a másként gondolko­dók véleményének is, s ez egyeseket irritál. „Akit irri­Akik a kérdésekre válaszoltak: Szemerszki Miklós, Kőrössy Kálmán, Varga Gyula, Soltészné Pádár Ilona, Tóth Géza, Halász András. A vitavezető: Berencsi Gyula tál, az fogjon tollat és fejt­se ki ő is a véleményét” — hangzott a válasz, célozva arra: még jelentős gondok vannak vitakultúránkkal, ami abból is fakad, hogy hosszú időn át kijelentő mon­datokkal és határozatokkal agitáltunk, s nem érvek bir­tokában vitatkoztunk. Konkrétan a párt belső helyzete felől érdeklődött Dankó Zoltán Kemecséről: hol tart a kétlépcsős irányí­tás a pártban, a tanácsnál; nem okoz-e érdekcsorbu­lást? Mikorra várható az egytestületes pártbizottsá­gok általánossá válása stb ? Éles vita bontakozott ki a nemrég lezajlott nyíregyhá­zi városi pártértekezlet jelö­lési előkészületeiről, mely­nek kétségtelen tanulságai vannak. Konkrétan Varga Gyulát kérdezték: ennek fé­nyében mi várható a me­gyei pártértekezleten, lesz-e többes jelölés az első titkári posztra. Az első titkár vála­sza: valószínű, hogy decem­ber 3-án több jelölt közül választ első titkárt a megyei pártértekezlet. A továbbiakban konkrét kérdések hangzottak el: vár­ható-e a politikáin kívül jogi felelősségre vonás az elköve­tett hibákért? „A májusi pártértekezlet jelentős politi­kai felelősségre vonás volt, ám jogilag bonyolult dolog felelősségre vonni egy poli­tikust, aki nem konkrét dön­téseket hozott.” Elhangzott: vajon lesznek-e hivatásos or­szággyűlési képviselők ná­lunk is. „Ez most egyike a vitatott kérdéseknek, aminek van előnye és hátránya is. Úgyszintén izgalmas kérdés: legyen-e kétkamarás ország- gyűlés, s hogy létrehozzák-e a köztársasági elnök intézmé­nyét. Az új Alkotmánnyal eldőlnek az ilyen kérdések.” A végső kérdésre: hogyan ítéli meg az általa képviselt szerv önállóságát, a követke­ző válaszok hangzottak el: A tanács önállósága nőtt, a hatáskörök odakerültek, ahol a döntéseket hozzák. A Hazafias Népfront — a párt szövetségeseként — ed­dig is önállóan politizált, s a jövőben is ezt teszi. A szakszervezeti tagság ma még elégedetlen az önállósággal. A párt képviselője hangoztat­ta: az önállóság alapja, hogy mindenki azt végezze, amiért van, amiért életre hívták. Sajnos, korábban a párttagoknak, alapszerveze­teknek mindig megmondták, mit csináljanak, s ezzel szin­te leszoktatták őket az ön­álló gondolkodásról, az ön­álló döntésről. Ezért is érte felkészületlenül a tagságot a mostani önállóság, ám eb­ben az új helyzetben mielőbb képessé kell tenni alapszer­vezeteinket az önállóságra, s meg kell szenvedni az ezzel összefüggő szülés fájdalma­it. A. S. Hozzászólások

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents