Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-16 / 273. szám

1988. november 16. Kelet-Magyarország 5 Az első öttalálatos Fehérgyarmaton Rövid idő alatt elterjedt a híre — ötöse van Tarczáék- nak, a lottón. A hír igaz, de... Az ötödik osztályos Katié az érdem, aki síkmértani alakzatokat igyekszik kiraj­zolni számokból, s az első héten olyan szerencséje volt, hogy az alakzatba 5 szám, belefért a lottón. A baj talán csak annyi, hogy ez akkor történt, amikor a hatos lottó első húzására sor került. A nyertes és szülei hozzájárultak ahhoz, hogy az átadást (13 ezer fo­rint nyeremény sem akár­mi) megörökítsük. Ennyi a fehérgyarmati lottó öttalála­tos valós története. (m. k.) A boldog nyertes a fehérgyarmati totó-lottó boltban. V________________________________________________J FIAT UNO a ráadás Már csak három napig (november 19-ig) szolgáltatja ki az OTP azokat a tombola­jegyeket, amelyeket a letéti jegyet vásárló ügyfelei kap­nak. Mint korábban tájé­koztattuk már róla olvasóin­kat. az OTP két tombolaje­gyet ajánlott fel azoknak, akik október 31-ig elője­gyezték letétijegy-vásárlási szándékukat. Akik előjegyzés A CSENGERI LENIN TERMELŐSZÖVETKEZET eddig 12 ezer tonna saját, il­letve 3500 tonna háztáji al­mát tárolt be és értékesített. A kertekben levő alma egy részét saját léüzemükben dolgozzák fel, amelynek napi kapacitása 60 tonmia. Mivel a szovjet exportra történő ki­szállítás akadozik, 1600 tonna almájuk papírkartonba cso­magolva vár elszállításra. ŐSZIRÓZSA, VÖRÖS SZEGFŰ címmel első ízben rendezik meg megyénkben a középiskolások könyvtár- használati vetélkedőjét, amelyre 18 intézmény neve­zett be. A vetélkedő témá­ja: az 1918—1919-es forradal­mak. Az első fordulóban tesztlapokat töltenek ki a versenyzőik november 18-án Mátészalkán és Nyíregyhá­zán. Teleloító 13; 15; 36, 44, 80 nélkül vásárolnak tízezer fo­rintért letéti jegyet, azok egy tombolajegyet kapnak. Mindez csak november 19-ig érvényes, aki ezután vásárol letéti jegyet, nem kap tom­bolajegyet. A sorsolást de­cember 19-én tartják, s a főnyeremény egy FIAT UNO személygépkocsi. Ezen kívül még száz értékes tárgynyere­ményt sorsolnak ki. PÓDIUM BÉRLETSORO­ZAT Nagykállóban. Novem­ber 16-án, szerdán 18 óra 30 perctől a nagykállói művelő­dési központban Felföldi Anikó és Szombathy Gyula közreműködésével zenés víg­játékot láthatnak a nézők. A műsor cítne: „Szerep vagy nem szerep . . Megkérdeztük: Mikor lesz stabil órarend F A gyerekek csak előző nap tudják meg, milyen óráik lesznek holnap, és előfordul, hogy az utolsó pillanatban még az is megváltozik. Emi­att teljes a bizonytalanság, nem lehet tudni, mikor mi­ből kellene készülni — pa­naszolja levelében az egyik érintett szülő, aki tudni sze­retné, mikor lesz végre óra­rend a nyíregyházi Kert kö­zi iskolában? Már van —- közölte a hírt Zentai Endréné igazgató. Véleménye szerint levélírónk kissé dramatizálta a helyze­tet, amely korántsem volt olyan súlyos. Néhány osz­tályban azonban valóban előfordult, hogy a tanulókkal naponta közölték a másna­pi órarendet, és váratlan vál­tozásokra is akadt példa. Mindennek oka pedig az volt, hogy november elsejé­vel elment az iskolából az egyik pedagógus. Óráit a kollégáknak kellett átvenni­ük. Emiatt viszont új óra­rendet kellett készíteni a fel­ső tagozat tizenhárom osz­tálya számára, ami nem ment egyik napról a másik­ra. De végül elkészült, sőt, azóta a gyakorlatban kibuk­kanó hibákat is kijavították. Így újra stabil órarendhez igazodhatnak a gyerekek a Kert közi iskolában. (g- m.) A MAGYAR NEMZETI BANK elnöke Vas Jánosnak, az MNB megyei igazgatóság osztályveze­tőjének az MNB főtanácsosi cí­met adományozta. KÖLTÖZIK A PIREMON. A mozgáskorlátozottak Pire- mon Kisvállalata kibérelte Nyíregyházán a Debreceni Állattenyésztő Vállalat épü­letét, amelyben nyomtatott áramköröket gyártanak, va­lamint egy varrodát is bein­dítanak. A kisvállalat Körte utcai székhelyét megtartja, az új helyen várhatóan nyolcvan új dolgozót, első­sorban megváltozott munka­képességűeket foglalkoztat­nak. Az Északi-tengeren bekövetkezett hatalmas arányú fóka­pusztulás óta először engednek szabadon fiatal fókákat a pieterbureni (Hollandia) fókamenedékhely dolgozói az or­szág északi részének tengerparti szakaszán. (MTI Külföldi Képszerkesztöség) Japán nők és a közéleti szereplés a z a 60 millió japán nő, akinek 81 évvel a vitá­it gon a legnagyobb a várható élettartama, a po­litikában, az államigazgatásban, a gazdaságban, röviden a közéletben alig játszik szerepet — írja a The Economist. — A japán nők 90 százalékának az európai érettségivel egyenértékű iskolai végzettsége van, 40 százalékuk főiskolára jár(t). A nők mindössze 2 százaléka nem megy férjhez. Terhességük alatt ki kell válniuk a szakmai életből —, a konvenció ugyan­is igy kívánja. Csak amikor a gyerekek nagykorúak lesznek, térnek vissza, de ekkorra már lemaradtak a csatlakozásról „felfelé”, ami amúgy sem állt nyitva előttük. Egyetlen nyugati országban sem annyira szembeötlő a nemek szerinti diszkrimináció: 1669 újon­nan kinevezett, magasabb beosztású kormánytisztvise­lő közül 1987-ben 128 volt nő, vezető beosztásban pe­dig az arány 36 volt a 6500-hoz. A nőkkel való ezen bánásmód pazarlóan drága, hiszen jól képzettek, mun­kakészek és a lakosságnak Japánban fenyegető elöre­gedésével nemzetgazdasági szükség lesz az erejükre. A VÁLLALATOK HELY­ZETÉNEK felmérése és érté­kelése — vállalati diagnosz­tika címmel tart előadásit Bőd Péter, a Tervgazdasági In­tézet munkatársa november 17-én 9 órától az oktatási ligazgatóságon. Aznap ugyan­ezen a helyszínen Sajó And­rás, a Magyar Tudományos Akadémia Állam és Jogtudo­mányi Intézetének munka­társa „Az összehangolt tár­sadalmi tevékenység legfon­tosabb tennivalóiról” beszél. A KIVÁLÓ ISKOLASZÖ­VETKEZETI CSOPORT cí­mért kiírt országos- pályáza­ton a Fehérgyarmati 2-es szá­mú Általános Iskola elnyer­te a Kiváló Iskolaszövetkezeti Csoport címet, míg a fehér- gyarmati Zalka Máté Gimná­zium dicsérő oklevelet ka­pott. Az elismeréseket ked­den adta át Diczkó József, a SZÖVOSZ alelnöke. Oj MÚZEUM KŐSZEGEN. Kőszegen helyreállították a Jurisich téren a Hősök tornya szomszédságában álló Tá­bornokházat. A XVIII. századi épület termeiben helytörté­neti múzeumot rendeztek be. (MTI Fotó) Kísérleti program oroszból Orosz nyelvből indított fej­lesztő kísérleti programot a megyei pedagógiai intézet szaktanácsadói csoportja. A kísérletben 11 tanár vesz részt Fehérgyarmatról, Fé- nyeslitkéről, Csarodáról, Nyírkátáról, Nyírbátor és Ti- szabercel két-két, valamint Nyíregyháza három iskolájá­ból. A program során a hato­dikos művelődési anyagot két év alatt sajátítják el a gye­rekek, hatodik és hetedik osztályban. A 8. osztályban a hetedikes tankönyv marad az alaptankönyv: a nyolcadikos orosz nyelvkönyv bizonyos fejezeteit feldolgozzák, de ez csak a középiskolában to­vábbtanulni szándékozó gye­rekek számára lesz kötelező. A kísérleti program ebben a tanévben kezdődött és három évig tart. MI VAN A SUPERREL? A hitelezők „áldása” Bár a műsor maradt, a hí­reket valamint a Super fel­iratot és a teletexet törölték a Super Chánnel műsorából. A meglepő hírről egyelőre keveset tudunk, mindössze annyit, hogy valószínűleg több száz ezer dolláros tar­tozásról van szó, amellyel a Super Channel működtetői adósak a hitelezőknek. Te­hát kedves nézőink ne a mű­holdvevők üzemeltetőit okol­ják a hibáért. Mivel a Ma­gyar Postának egyelőre csak a Sky Channelre, a Super Channelre és a TV—5-revan engedélye, nem dőlt el, hogy a három adón kívül a másik A MAGYAR VERSENY- AUTÖ-kiállítást ezúttal ne­gyedszer rendezik november 25—27-e között a Budapest Sportcsarnokban. A BÜKKBE SZERVEZ TO­RÁT november 19-én a nyír­egyházi Pedagógus Termé­szetbarát Egyesület. A terve­zett, közel 16 kilométeres út­vonal: Majális park—Molnár­szikla—Szeleta-tető — Só- lyom-kút — örvény-kő — Szentlélek—Garadna. Gyüle­kezés a nyíregyházi MÁV-ál- lomáson 6 óra 45 percig, in­dulás 6,51 órakor a Miskolcra menő gyorssal. A túrázók Miskolcról a 17,24 órás sze­mélyvonattal indulnak visz- sza. BARÁTAINK AZ ÁLLATOK ÉS A NÖVÉNYEK címmel ren­dez kiállítást a megyei könyvtár gyermekrészlege a gyermek­könyvhét alkalmából. A szerve­zők kérik, hogy akiknek érdekes és szép (lepke-, növény-, ro­var-, csiga-, kagyló-, vagy kak­tusz-) gyűjteményük van. no­vember 20-ig jelentkezzenek. A legszebb gyűjtemények tulajdo­nosai jutalmat kapnak. REKLÄM-PROPAGANDA KIS­VÁLLALKOZÁS keres üzleti kapcsolatokkal rendelkező, ide­gen nyelvet beszélő, tapasztalt, határozott, tárgyalóképes, repre­zentatív külsővel rendelkező üz­letkötőt. kiemelkedő jövedelem­mel. Telefon: 754-737, 750-730. hetet lehet-e fogni. Minden­esetre ígéretet kaptunk a Modul Vállalat igazgatójá­tól, hogy a Magyar Postától megtudakolja a Super Chan­nel sorsát. Erről is tudósí­tunk majd. ISMÉT TALK-SHOW. No­vember 21-én két előadással ismét jelentkezik a megyei és városi művelődési 'központ hangversenytermének szín­padán a talk-show műsora. A vendégek ezúttal is közis­mert, népszerű személyiségek lesznek: Jancsó Miklós film­rendező, Hernádi Gyula író, Kishonti Ildikó színművésznő és Ipper Pál nyugalmazott nagyikövet, egykori tévékom­mentátor. A TELEFONOS SZÍV­SZOLGÁLAT ma is műkö­dik a nyíregyházi városma­jori művelődési házban. A 11-701-es telefonon 17—18-ig lehet kérdéseket feltenni. A MARKETING HELYE ÉS SZEREPE címmel tarta­nak előadást november 16-án II órától a MÉSZÖV tanács­termében. MA 40%-KAL OLCSÓBBAN A CENTRUM ÁRUHÁZBANí Egyes női.és gyermekpulóverek. NE FELEDJE, 500,— FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN SORSJEGYET KAP! GÉPKOCSIT IS NYERHET! A Kelet-magyarországi MÉH Vállalat 1988. november 16-án 9—13-ig kitelepült papírgyfijtési akciót szervez emelt áron a la­kóterületen. Helye: Rakamaz, Piac tér. (1970) o November 16., szerda ÖDÖN NAPJA Az Eugén név korabeli „ögyén” kiejtése nyomán keletkezett. Eugén nevének jelentése: előkelő, nemes nemzetségből való. Névnapja van még Ágnes, Agnéta, Ede. Edmond, Gertrud, Hilda. Otmár és Örs nevű olvasóinknak is. A Nap kél 6 óra 50 perc­kor — nyugszik 16 óra 08 perckor. A Hold kél 12 óra 48 perckor — nyugszik 22 óra 43 perckor. Jobbára napos, száraz idő várható. A viharos I északnyugati szél mérséklő- ! dik. de erős széllökésekre továbbra is számítani le­het. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet plusz 1 és mínusz 4 fok között, a legmagasabb nappali hő­mérséklet szerdán 4 és 8 I fok között alakul. (MTI) A KI MIT TUD-0N sike­resen szerepelt Nyírség tánc- együttes egész estét betöltő műsorát tekintheti meg az érdeklődő közönség novem­ber 19-én hét órától Nyíregy­házán, a megyei művelődési központban. A műsorban fel­lép a Margaréta gyermek­táncegyüttes, a Bessenyei Tánccsoport és a Kossuth Lajos Gimnázium táncso- portja. Nem hiányoznak ter­mészetesen a Cimborák sem. Közreműködik a Téglás ze­nekar. — Én kizárólag az író­gépemből élek: — Mit ír? — Leveleket a szüleim­nek, hogy küldjenek pénzt. Ofrasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: MÁTHÉ CSABA Esti ügyelet: 15-124

Next

/
Thumbnails
Contents