Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-15 / 272. szám
4 Kelet-Magyarország 1988. november 15. Változó gazdálkodási feltételek Tartalmas politizálást Magyar csárdás Moszkvában Az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága hétfőn ülést tartott. A testület megvitatta az általános nyereségadóról szóló törvénytervezetet, tájékoztatót hallgatott meg a stabilizációs program első évében várható gazdasági fejlődésről, valamint a társasági törvény elfogadása következtében szükségessé vált törvénymódosítási javaslatokról. Madarasi Attila pénzügyminisztériumi államtitkár elmondotta, hogy az általános nyereségadó bevezetése következtében több korábbi adó megszűnik. Ez 14—20 milliárd forinttal csökkenti a költségvetés bevételét. Szükség van a vállalati nyereség további központosítására. A kormányzat azt javasolja, hogy jövőre a vállalkozási nyereségadó mértéke 50 százalék legyen. Ezt egészítené ki az állami tulajdont terhelő vagyonrészesedés, osztalékfizetési kötelezettség. Virág István, az Országos Tervhivatal főcsoportfőnöke elmondotta, hogy jövőre a lakosság terheit tovább már nem szabad növelni, így a vállalatoknak kell többet vállalniuk. S az import- és a bérszabályozás-liberalizálás révén a gazdálkodási feltételek így is javulni fognak. Ennek előnyeit elsősorban a jövedelmezően gazdálkodó, exportpiacokkal rendelkező termelők tudják majd kihasználni. London: a 18 éves Mariluz Aguilar építészhallgató, guate- malai szépségkirálynő nov. 13-án, kezében a 84 vetélytársa elől elnyert „Miss Személyis ég”-trófeával. (MTI Teleíotó) — A Központi Ellenőrző Bizottság azt tartja legfontosabbnak, hogy a pártértekezlet állásfoglalása a párt egészét áthassa, teremtse meg a feltételeket a szocialista reformpolitika széles körű kibontakozásához, adjon lehetőséget a párt és a társadalom megújításához — hangzott el az MSZMP KEB hétfői ülésén. A Központi Ellenőrző Bizottság támogatja és sürgeti a kibontakozásra és a párt megújulására tett erőfeszítéseket. A testület politikai tevékenységével ezt kívánja elősegíteni. A KEB számol a nézetek és az érdekek sokféleségével, újabb ellentmondások és konfliktusok létrejöttével a párton belül is. Fontosnak tartja, hogy az alapkérdésekben: a párt politikájának elfogadásában, képviseletében és védelmében legyen egyetértés és az jusson kifejezésre az egyirányú cselekvésben. A Központi Ellenőrző Bizottság a párt tagjaitól politikai kiállást, élő, tartalmas politizálást és személyes felelősséget igényel. Nyílt levél Nórák Lajos országgyűlési képviselőhöz Tisztelt Képviselő Úr! ön november 11-én a I Szabolcs-Szatmár megyei képviselők ülésén a Demokrata Fórum Nyíregyházi Csoportjának alakuló gyűlésén megjelenteket „csőcseléknek” nevezte, és amikor Técsy László képviselőtársa vitába szállt önnel, védve az állampolgárok „akaratának és szándékának” tisztességét, ismételten kikelt ellenünk, — mondván: „ha a Demokrata Fórumnak joga van antidemokratikusnak nevezni azt a választást, amelyiken a mostani honatyák képviselők lettek, .akkor Önnek’ joga van csőcseléknek nevezni a Demokrata Fórum tagjait.” Alkotmány biztosította emberi és állampolgári méltóságunkat sértő szavait határozottan visszautasítjuk! Amennyiben az Országgyűlés az ön mentelmi jogát felfüggeszti, a becsületünket és az emberi méltóságunkat ért sérelemért a bíróság előtt is számon kérjük, ön nem „Isten kegyelméből uralkodó” képviselő, aki pejoratív, rágalmazó megjegyzést tehet emberek egy csoportjára meggyőződésükért; aki annyira semmibe vehet mindent: tisztességet, párbeszédre való törekvést, nemzetépítő akaratot. A Demokrata Fórumot minősítő szavaival néhány önre is szavazó állampolgár becsületébe is belegázolt. Tette azt akkor, amikor a jelenlegi választójogi törvény újragondolását és megreformálását maga a hatalom is szorgalmazza. A Magyar Demokrata Fórum Szabolcs-Szatmár Megyei Szervezetének a megbízásából: Hamvas László, Paál István; dr. Szendrei László, dr. Takács Péter. Tizenhét kötetes tanulmány Ssabolcs-Szatmár fejlesztési lehetőségeiről (Folytatás az í. oldalról) sági tevékenységre sem helyez megfelelő hangsúlyt a koncepció. Az élelmiszer- gazdaságról írottak pedig kívánságlistának hatnak. Elfogadhatatlan a dolgozatnak az a kitétele, mondta Lakatos András, hogy a meliorációra kevesebbet kellene és kellett volna fordítani, mert az a pénz másban jobban és hamarabb megtérült volna. Ezen problémás pontok fölött hosszú viták voltak, és közeledtek egymáshoz az álláspontok, kompromisszumok születtek. Több helyen megerősít bennünket az intézet felmérése. Az agrárágazatban sok kultúránál még hatalmasak és kihasználatlanok a lehetőségek. A termelés szűkítése valóban nem lehet alternatíva. A nem versenyszférában dolgozók elhelyezkedése bizonytalan. Kostyál Rezső, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője szerint az intézmény- rendszer átalakítása a legfontosabb az országban és a megyében egyaránt. A decentralizálás vagyonjogi kérdéseket vet fel, ezek pedig egyelőre megoldatlanok és nem számol vele az itt előtárt koncepció sem — mondta. A mai változásokkal sokkal jobban szembesíteni kellett volna a tényeket, és mélyebben feltárni például az elmaradottságot. Itt és másutt a gazdasági szervezeteknek a gazdaságossági érdekeket kell minden elé helyezni, ami pedig ezen kívül marad, annak megoldása más szervezet feladata kell legyen. Nem nyúlt eléggé visz- sza az időben a munka sem értékelésben, sem minősítésben. Nem mutat szoros ösz- szefüggést a terület kedvezőtlen adottságai, és az ebből fakadó gondok között. A Pénzügyminisztérium a munka korábbi szakaszában szívesen kapcsolódott volna be — fejezte be hozzászólását Kostyál Rezső. Eleki János, a TÖT főtitkára, miként a megelőző felszólalók \is, bevezetőjében jgnak minősítette az előterjesztést és köszönetét mondott a megyei vezetésnek elkészíttetéséért. Ami szerinte hiányzik: kevéssé veszi figyelembe, hogy egyre inkább érvényesül az elv: a szövetkezet nem más, mint •vállalkozó tagok összessége. Az anyagban foglaltak megvalósítása mérföldkő lehet a tájegység fejlődésében, de nagyban függ a politika közel jövőbeni alakulásától. Mi valós piacot szeretnénk, mert a támogatás megalázza a szövetkezeti mozgalmat, és a paraszti munkát. Inkább a rászoruló rétegeket kell támogatni, termékeinket pedig meg kell fizetni — hangsúlyozta. Döntse el a piac, hogy szükség van-e minden talpalatnyi föld megművelésére. Márton János, a HNF al- elnöke, az AKI nyugalmazott igazgatója üdvözölte az anyag elkészültét. — Mint a megye iránt fokozottan érdeklődő népfrontos kísértem figyelemmel készültét — mondta. — Ami benne foglaltatik, az egybeesik két legfontosabb jelszavunkkal: esélyegyenlőség és nemzeti érdekvédelem. Igazából a magyar reform eddig azért nem valósult meg, és ez a veszély ezt az anyagot is fenyegeti, mert az erőforrás-átcsoportosítás első nyűgei láttán azonnal visszahőkölnek a végrehajtók. Ez ugyan nem igényel befektetést és nagyon vonzó, végrehajtani azonban nagyon nehéz. Én külön okolom a pénzügyi szerveinket, amiért nem ösztönzik eléggé a kormányzatot. Igenis, tudomásul kell venni, hogy a mobilitásra nem hajlandó re kell, hogy szoruljon. Ami pedig a mezőgazdaságot illeti: sem a megyének, sem az országnak nem lehet célja, hogy ennek dominálásával menjen neki a következő évezrednek. Az a szegénység konzerválása lenne. Több kereskedelmi szellem kellene ebben a megyében, mozgékonyság, a szolgalelkűség- nek pedig a csíráját is kiirtani. Minden megye mutassa fel saját képét. Szabolcs- Szatmáré pedig ne a kérő szerep legyen. Bélteki Béla, a MÉM képviselője úgy ítélte meg, hogy többet vállaltak a munka elkészítői, mint amennyit győztek volna. Kifogásolta, hogy a piaci viszonyoktól elmaradnak megállapításai, de rezignáltan megjegyezte: piac-e, ami ma van? Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára azt mondta: nagyon sok a jó gondolat, de ezzel arányban áll a kérdőjelek száma, igaz, nagyrészt a készítők szándékán kívül álló okok miatt. Egyetlen példaként felhozta, hogy az utóbbi nyolc év alatt mindössze két 35 fő fölött foglalkoztató ipari üzem alakult nálunk, nem kívánság kérdése tehát az iparosítás. Ha a hetvenes évek dinamizmusa folytatódnék, annak inkább lehetne örülni. Ami értékes a dolgozatból, tovább kell fejleszteni, ahol pedig az kell, gyorsan elvégezni a szükséges változtatásokat. Ezután pedig hozzáférhetővé kell tenni a megye agrárértelmiségének, és vállalkozó kedvű parasztembereinek számára. Héri László, a Teszöv elnöke szerint az iparosításról kialakult kép nem lenne teljes, ha nem tenné hozzá: 1987-ben a megye termelő- szövetkezeteinek 19 milliárdos bruttó bevételéből 11-et a kiegészítő tevékenysége hozott. íésikl KELET-MAGYARORSZÁGI vízügyi épItö vállalat Debrecen, Széchenyi u. 46. ELADÁSRA FELKÍNÁLJA AZ ALÁBBI ÜZEMKÉPES GÉPEIT, BERENDEZÉSEIT: 1 db gumikerekes kotrógép Atlas AB—1602 1 db autóbeton-szivattyú ABS—241 1 db stabil légsűrítő GYKV—7/5 1 db légfékvizsgáló próbapad AURAS 1 db porlasztóvizsgáló próbapad CARBUTEST valamint az alábbi üzemképtelen eszközeit: 1 db autóbeton-szivattyú ABS—241 1 db autódaru K—162 Érdeklődni: gépgazdálkodási osztály Debrecen, Vágóhíd u. 18. Telefon: 52 19-622 Telex: 72-219. ■i ________________ (HBm. 157816) A peresztrojka szabolcsi szemmel Mnnkásőreinkkel a barátságvonaton ŐSZINTE ÉRDEKLŐDÉSSEL érkeztünk Kijevbe november elején több mint háromszáz — köztük 13 sza- bolcs-szatmári — munkásőr társaságában. Mi szabolcsiak már előre tudtuk, hogy nekünk lesz a legjobb „idegen- vezetőnk”, tolmácsunk, s né- hányan még a konzulátusra is bekukkanthatunk. Pócs Ferenc, a kijevi magyar konzul ugyanis valaha Nyíregyházán élt és dolgozott (fia ma is itt él) és hosszú évekig volt munkásőr a megyei törzsben. A konzul örpmmel mondta, hogy a Kijevben dolgozó egyik munkatársának Nyírbogáton vannak rokonai. Volt hát bőven témánk, zúdítottuk egymásra az információt ... A munkásőrökkel politizáló hangulatban jártuk a Budapestnél nagyobb lélekszámú Dnyeper-parti várost. Témánk volt például, hogy néhány magántaxit láttunk. A nyolcvanas évek elején átadott múzeum előtt hosszasan vitatkoztunk. Többnyire a második világháború emlékei kaptak helyet a múzeumban. A bejárat előtti, több mint hatvan méter magas monumentális szobor volt a vita tárgya. Megállapítottuk: ha kisebb lenne a szobor, né- hánnyal több ház épülhetett volna a Dnyeper partján . . . Eszünkbe jutott Mihail Gorbacsov kijelentése: „El kell rugaszkodni a gigantomániától”. A szépen berendezett múzeumban egyébként láthattuk a háború megrázó emlékeit: az üszkös gerendát, az összeolvadt repülőgéproncsot, s a németektől zsákmányolt fegyverek mellett az emberi test felhasználásával készült szappant is. Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy a muzeológusok magyar emlékeket is kiállítottak. Láthattuk itt a híres partizánvezér, Úszta Gyula fényképét, sőt egy helyen magyar szöveget is olvashattunk. Egy kinagyított fényképen a budapestiek vonulnak 1945-ben. A MOSZKVÁBA TARTŐ VONATON a magyar munkásőrök és a néhány szovjet utas között szabolcsi jonatánalmát kínáltak. A kisvárdai és a záhonyi munkásőrök ugyanis két láda almát hoztak magukkal ajándékba. A szép piros gyümölcs szinte percek alatt elfogyott. A vonaton összefutottunk egy idős, Bács-Kiskun megyei munkásőrrel, Csorvási Sándorral, akiről megtudtuk, hogy perfekt beszél oroszul és valaha a Fehérgyarrf.ati Állami Gazdaságnak volt az igazgatója. Szívesen beszélgettünk egy fiatal munkásőr lánnyal, Fazekas Irénnel, aki móSt Kisújszálláson tanít, de pár évyel ezelőtt, amikor megkapta a diplomáját a nyíregyházi főiskolán, Gyulaházán kezdte pályafutását. Moszkvában baráti találkozón fogadott bennünket a gördülőcsapágygyár kollektívája. A gyár vezetői büszkék a debreceni kapcsolatukra. A találkozón fellépő Grúz együttes legnagyobb örömünkre Szabolcsi munkásőrök a Moszkva folyó partján. egy magyar csárdást is eltán- coít. S örültünk, amikor a találkozón megismerkedtünk egy idős asszonnyal, Bokányi Dezső lányával. (Bokányi építőmunkás, politikus és újságíró • volt, a Tanácsköztársaság idején munkaügyi népbiztos, 1922-ben fogolycserével került a Szovjetunióba. (Az idős asszony elérzéke- nyült, amikor e sorok írójától megtudta, hogy Nyíregyházán, a KEMÉV ifjúsági klubja Bokányi Dezső nevét viseli. A baráti találkozó hivatalos részén Ivanov tábornok, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetőségi tagja a baráti kapcsolatok ápolásáért négy munkásőrnek — köztük Kovács László Szabolcs-Szatmár megyei parancsnokhelyettesnek — oklevelet adományozott. Az egyenruhás tábornok az egész munkásőr-kollektívá- nak adott át egy órás készüléket, amely az idő haladását szimbolizálja. A boltokban, a falvakban, az utcákon azt tapasztaltuk, hogy bizony meg kellene gyorsítani a haladást, mi magyar munkásőrök is szeretnénk, ha Gorbacsov gyorsítási politikája eredményesebb lenne. A MUNKÁSÖRÖK a Moszkva folyó kikötőjében ringó .üdülőhajókon voltak elszállásolva, jó körülmények között. Megborzongtunk, amikor láttuk, hogy az egyik reggel néhány moszkvai fiatal megfürdött a folyó jeges vizében. S jóleső melegség töltött el bennünket, hogy részt vehettünk a november 7-i díszszemlén. Néhány munkásőr a díszemelvényről nézhette végig a demonstrációt, köztük volt dr. Lipusz Vince, a nyírbátori egység orvosa. A búcsúvacsorán a magyar követség nevében Berki Viktor köszöntött bennünket, aki még idehaza szintén munkásőr volt. Ilyen kedves emlékekkel hozott haza bennünket a barátságvonat. Nábrádi Lajos A munkásőrök több ifjú párral találkoztak a moszkvai Vörös tér közelében. Hagyomány, hogy a fiatalok esküvő után virágot helyeznek el az ismeretlen katona sírjánál. ÍA szerző felvételei)