Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-15 / 272. szám
1988. november 15. Kelet-Magyarország 3 Az iskolák gazdálkodásának kérdőjelei Számtanleckék alapfokon — Manapság az iskolában is olyan szakemberre lenne szükség, aki száz forintból kétszázat tad csinálni — mondja Szondi György, a nyíregyházi 9-es, „uszodás” iskola igazgatója, majd némi malíciával folytatja: — Nálunk például remek a pénzügyi fegyelem, a gondnokságon ragyogóan értik, mit hová kell könyvelni. Vagyis lelkiismeretesen teljesítik, amit a tanács pénzügyi osztálya elvár tőlük. Miközben gazdálkodni kellene, a szó valódi értelmében. Állatorvosok ajánlják Az iskola persze így is gazdálkodik, hiszen van költségvetésük, foglalkozniuk kell a bérekkel, vannak ki- adásaik és bevételeik. Osztunk, szorzunk — Rendelkezésünkre áll egy keretösszeg, azon belül kell megterveznünk éves költségvetésünket. A baj az, hogy a tervezéshez nincsenek mutatók. Tehát nincs rá előírás, hogy például menynyit költhet eszközökre egy olyan iskola, ahol mondjuk harminc osztály van. Emiatt, azt hiszem^ elég nagy különbségek lehetnek az intézmények között. Ugyanis, hogy az iskola végül megkapja-e az általa indokoltnak érzett összeget, azon is múlik, elég meggyőzően tudja-e bizonyítani, milyen nagy szüksége van rá . . . A 9-es iskola költségvetése az idén 21 millió 392 ezer forint, másfél millióval kevesebb, mint amennyit terveztek — tavaly ennyivel „túlfinanszírozták” őket, és ezt az összeget az idén „ki kell gazdálkodniuk’’. A költségvetésben a legnagyobb tétel a bér: 9 millió 350 ezer forint. A gyerekek étkeztetése, továbbá a fűtés, a víz, a világítás 10,6 millióba kerül. Ami összesen 19 millió 950 ezer forint. Marad tehát nem egészen másfél millió, ebből kell festetni, eszközöket, irodaszereket vásárolni, fizetni a telefonszámlát, a postaköltségeket, a szemét- szállítást ... — Festésre az idén 600 ezret költöttünk, ebből csak azt tudtuk rendbe tenni, amit nagyon muszáj volt. Például a tornatermet, mert már öt éve nem volt kifestve, és az egész nap használt tantermeket. Az oktatáshoz szükséges eszközök vásárlására évente 300—350 ezer forintjuk marad. Az évek során számítógépeket, magnókat, videókat vettek. A gond az, hogy cserére, új eszközök vásárlására most már nagyon kevés jut. Aztán: az iskola 12 éves, a 80-as évek elején még 1800 gyerek járt ide. Az eltelt idő, a zsúfoltság megviselte a bútorzatot, ideje lenne kicserélni. De időközben a duplájára emelkedtek az árak, ma 2500 forintba kerül egyetlen pad. Á szabály az szabály — Ha nem újat vennénK, hanem felújítanánk a régit, feleannyiból megúsznánk — kalkulál Szondi György. — De a jelenlegi szabályok nemhogy ösztönöznék az embert az ésszerűbb gazdálkodásra, inkább elveszik a kedvét. Égy-egy ilyen ötlet megvalósításához a bürokrácia valóságos útvesztőjét kell végigjárni. Meséli az igazgató, hogy a múltkor eltört egy vízcső. Mivel „vízórán belül" volt, a Szavicsav közölte, a dolog nem rájuk tartozik. A kisiparos viszont húszezer forintot is elkér egy ilyen munkáért. Megcsinálta tehát a két karbantartó, este. túlórában. De pluszmunkájukat csak úgy lehetett honorálni, hogy lecsíptek valamit a pedagógusok bérmaradványából. Ez ugye mégsem a legjobb megoldás, viszont csak tizedannyiba került az iskolának. Mindezt szabályosan is el lehetett volna számolni — mármint ha annak idején „betervezik” ezt a csőtörést ... A helyzet azért még nem kritikus: ami nagyon fontos, arra telik. Eddig a tanács is segítségükre sietett, ha kellett : az energia árának emelkedése miatt nemrég 340 ezer forinttal toldották meg az iskola költségvetését. Az igazgató véleménye szerint lényegesen könnyítene gondjaikon, sőt, egyenesen a takarékosságot, célszerűséget szolgálná, ha az iskolák önállóbban gazdálkodhatnának. Ehhez egyszerűsíteni kellene a jogszabályokat, és a gondnokságok dolgozóinak személyi érdekeltségére is szükség lenne. Bérkérdések — Nálunk az átlagosan húszéves munkaviszony mellett 7670 forint a bruttó átlagbér, mármint a személyi alapbér. Ebből a pedagógusok 5200 forintot kapnak kézhez, a túlóra átlagosan 800 forint havonta. Vagyis a nettó átlagbér 6000 forint körül van. Egyéni megoldásként döntöttünk úgy, hogy egy túlóráért fizetése 0,8 százalékát fizetjük a pedagógusnak. Ez több, mint máshol, de a legmagasabb túlóradíj még így sem haladja meg a nettó 50 forintot, amit egy olyan kollégánk kap, aki három év múlva nyugdíjba megy... Nem csoda, ha a pedagógusok egyre gyakrabban mondják, amikor túlórázni, helyettesíteni kell: nem érek rá . . . Még arra sincs mód, hogy legalább tisztességes jutalommal ismerjék el a legjobban, legtöbbet dolgozókat. Az idei pedagógusnapon a 9- es iskola 79 kinevezett pedagógusa és a többi dolgozó, összesen 110 ember együttvéve kapott annyi jutalmat, mint az egyik nyíregyházi vállalat igazgatója... Mivel ebben a tanévben már százzal csökkent a gyerekek létszáma, hat pedagógust el kellett küldeniük, vitték a bérüket is. Mindez nem javítja a hangulatot, jóllehet számukra még sikerült helyet találni a város más iskoláiban. Az igazgató sajnos azzal sem csillapíthatja a felborzolt kedélyeket, hogy több embertől már nem kell megválniuk — az alsó tagozat ugyan „beállt”, de a felső tagozaton még várható létszámcsökkenés... A helyzet furcsasága, hogy ugyanakkor újabb állásokat is terveznek meghirdetni — a jövőre induló gimnáziumi osztályhoz. Mindez érthető feszültséget, aggodalmat okoz a tantestületben. De valószínűleg az igazgató székét sem irigyli most senki... Gönczi Mária nla carte Náhiádrál Nem kell jobb reklám a nábrádi Szikra Tsz-nek, minthogy állatorvosok ajánlják a szövetkezet kérsemjé- ni keverőjében gyártott, nagy gonddal összeállított tápokat. — Jelenleg 400 féle receptúra szerint vagyunk képesek h la carte tápot gyártani — mondja Varga József, a Nábrád, Kérsemjén, Panyola és ©lcsvaapáti területére, családjainak megélhetésére kiterjedő közös gazdaság tapasztalt elnöke, majd hozzáfűzi: — De egyedi megrendelésre bármilyen eledel gyártására képesek vagyunk. Fácánnak, fogolynak most is készítünk. Zúgnak a gépek, ftízósertés- tápot granulálnak. Darálják a kukoricát. A billencs takarmánygabonát hord a fogadógaratba. — Már készül a nyúltáp is. Évente 3—4000 tonna. Ugyanis a környékbeli közös gazdaságokban, Fehérgyarmaton és Panyolán is felkészültek a gazdák a nyúltenyésztésre — tájékoztat Páti András, a tsz keverőüzemének vezetője. — Olasz exportra viszik a tapsifüleseket. — A szükség szülte az elhatározást — indokolja a keverőüzem építését Varga József. — Számoltunk — folytatja az iménti gondolatot Póti András. — Bár igaz, a közösben nem jelentős az állatállomány. Ha jól számolok, most „csak” 600 marhánk és 2500 juhunk van. De sokkal nagyobb a háztájiban, a négy községben. Van olyan falunk, mint Panyola, ahonnan két csordát(!) is hajtanak. Legalább 1500 szarvasmarhát tartanak tagjaink a háztájiban. És évente mintegy 8 ezer sertést értékesítenek a közös közvetítésével — magyarázza. És azt tapasztalják: amióta nem kell olyan távolról szállítani a tápot, amely megnövelte a költségeket, s nem mindig voltak elégedettek a minőségével sem, mintha megnőtt volna az állattenyésztési-tartási kedv. *— Míg a keverőnk meg nem kezdte a tápgyártást, Zajtából, kb. 40 kilométerről szállítottuk az állatoknak az eleséget — említi Koncz Dénes növénytermesztési ágazatvezető. — Ez rettentően megnövelte a költségeket, ugyanis évente hat-nyolc ezer tonna kukorica és kb. háromezer tonpa takarmánybúza oda-vissza szállításáról volt szó. Ennyit kellett saját járművünkön beszállítani, aztán tápként, takarmányként visszavásárolni a gabonaipartól. Póti számol: — Ez évente 2—2,5 millió pluszkiadást jelentett a tsz- ünknek. Nem is számolva a zsákköltséget, amely közel jár a félmillióhoz. Döntött a közösség. Rekordidő alatt részben saját erőből megépült a legmodernebb tápgyár, mely 18,5 millióba került. Egyedi terv alapján, számítógépvezérléssel működik. — Gyors tempóban ment minden — így Koncz. — Tavaly decemberben már tápot termeltünk benne. Azóta fő a fejem, hogyan is lássuk el biztonságosan a keverőüzemet. A növénytermesztést alárendeltük a keverőüzemnek. Ha törik, ha szakad, itt meg kell termelnünk 750—800 hektáron átlagosan a 8 tonnát kukoricából. Meg is van! Hiszen országosan is a legjobbak között vagyunk. S plusz 500 hektáron az 5,5—6 tonna kalászost. Igaz András? — néz Pótira. Barátok, korábban is jó megértésben dolgoztak együtt, míg az üzem meg nem épült. A tápgyár, mely hat hónap alatt készült el. Dóczi Tibor gyártásvezető az irányítópult előtt. (A szerző felvételei) Póti általános agrármérnök, takarmánygazdálkodási ágazatvezető volt. — Érzéke, kedve volt a dologhoz, úgy gondoltuk, gazdálkodjon teljesen. Ez a közösség érdeke az egész térségben. És úgy ítélem meg, hogy nyertünk — summáz Varga József elnök. A két fiatal szakember most is jó együttműködésben dolgozik. Ennek hasznát látja az egész körzet. Jelenleg nyolc tsz-t látnak el, működik 14 saját takarmányboltjuk, szállítanak áfész-takar- mányboltoknak. Naponta 50 tonna különböző tápot gyártanak. Igény, megrendelés szerint. — Ha nálam valamelyik tsz bejelentkezik, hogy neki egy nap múlva baromfitáp kell, akkor másnap már kiszolgáljuk — jegyzi meg Póti András. Diktál a megrendelő, a piac. S a jó hír terjed az egész megyében. Nem véletlen, hogy Kisvárdáról, Nagyecsedről is szívesen járnak ide. Hat hónap alatt készült el a keverőüzem. Nézzük karcsú testét, de nem csodálkozunk. Ha valaki meg akar élni, ez már követelmény. Állunk a számjegyvezérlésű pult előtt, s figyeljük Dóczi Tibort. — Tavaly még esztergályos volt. A gépek összeszerelésétől kezdve részt vett a munkában. Átképeztük. Most ő a gyártásvezető! — mondja némi büszkeséggel Varga József elnök, aki egy új korszak megteremtésének részese. Farkas Kálmán Fedezet nélkül H allgatom a rádió reggeli műsorában Kilényi profesz- szort, a frissen kinevezett igazságügyi miniszterhelyettest. Megemlíti, hogy Alkotmányunk megreformálásához a kormány tizenegy munkacsoportot kért fel, hogy a kiemelkedően fontos témaíkörök- höz koncepciókat dolgozzon ki. Október végéig, a (kijelölt határidőig egyetlen munkacsoport sem adott javaslatot. Olvasom a Népszabadságban, hogy határozatképtelen lett a Fővárosi Tanács ülése, mert az egyik szünetben a tanácstagok többsége otthagyta helyét, holott fontos kérdéseikről — a .kereskedelmi ellátásról, s a budai Várnegyed rendezési tervéről — volt szó. Két hét múlva folytatódhatott csak az újólag összehívott tanácsülés munkája. Akkor sem kirobbamóan nagy részvétellel, de legalább határozatképesen: a 151 városatya közül 94-en megjelentek. Nem hagy nyugodni a dolog, hiszen az már megdöbbentő, hogy a Minisztertanácsé.) felkérésére, az Alkotmányt!) ügyében javaslat kidolgozását vállaló szakemberek közül egyetlen egy sem vette komolyan megbízatását. Ámulatom alig kisebb a másik esetben: sokezer választót képviselő közéleti emberek tucatszám otthagyhatják választott testületük ülését, amikor kétmillió embert érintő ügyről, 'az ellátásról tárgyalnak. S még az ismétlésnél is a testület több, mint egy- harmada engedheti meg magának, hogy el se menjen a tanácskozásra, „•,» Úgy , vélem, -■ a két. eset jellemzi közéletünk mai állapotát. Mert hiszen megfogalmaztuk már sokszor: az elmúlt évtizedekben is töménytelen jó határozat született hazánkban, mégis tengernyi gonddal küzdünk, mert nem voltunk következetesek a végrehajtásban, számonkérésben. Mit lehetne tenni? Patthelyzet van, vagy vesztésre állunk? Mert ha ilyen magas szinten lehet így ténykedni, mit szóljon , az „egyszerű ember”? Szerintem az a legkevesebb, hogy még továbblépünk a nyilvánosságban. Ha már a széles közvélemény tudja, hogy lehetséges fontos megbízatást elfogadni és utána semmit se csinálni, nos, hát azt is tudnia kell, hogy konkrétan kik azok, akik ezt megtehetik. Mi is okulhatunk belőle, szétnézhetünk saját környezetünkben: ki az, aki fedezet nélkül ígér. Mert ezt a luxust egyre kevésbé engedhetjük meg magunknak. Marik Sándor Hulladékkezelés Felületkezelő üzemek hulladékainak hasznosítása, ártalommentes elhelyezése címmel előadóülést rendez az Ipari Vízgazdálkodási szakosztály, a Magyar Hidrológiai Társaság és az Építőipari Tudományos Egyesület november 17-én a nyíregyházi Tudomány és Technika Házában délelőtt 9 órától. Tíz előadás hangzik el, többek között szó lesz a felületkezelő üzemi hulladékok kezelésének és elhelyezésének követelmény! rendszeréről, azo/k hasznosításának, ártalmatlanításának realitásairól és stratégiájáról, átmeneti tárolók létesítéséről. A környezetvédelmi szempontból is lényeges előadásokat hozzászólások egészítik ki. A rendezvény iránt nagy az érdeklődés: az ország egész területéről jelentkeztek résztvevők, eddig mintegy 150-en. rígy brit kis- fij városban történt, hogy nyilván manőverezési hibák miatt egy Viking S-3-as tenger- alattjáró-elhárító repülőgép lefutott a katonai támaszpont leszállópályájáról és sikeresen landolt egy közúton. Ügy elképzeltem, hogy mire gondolhatott a jámbor gépkocfi- vezető, amikor szembetalálta magát egy ilyen elhárító repülőcsodával. Szerencsire nálunk ritka az ilyen alkplom, de gondolom, hogy az Ml-esen még egy mezőgazdasági repülőgépünk is egyfajta izgalmat keltene. Nem így a briteknél. Ök hűvösek, józanok. A Megúszta gépet megcsodálta egy rendőr, és mert az szabálytalan helyen parkolt, azonnal döntött. (Az azonnali döntésekben az angolok járnak előttünk.) Mondhatott a pilóta akármit, kitűzött a gépre a szabálytalan parkolásért egy büntetőcédulát. Nem is kicsit, 12 font- nyi értékűt. Ekkor kezdődött a diplomácia. Nyilvánvalóan jó hangulatú tárgyaláson, ahol a felek ismertették álláspontjaikat, a hadsereg támaszpontja baráti légkörben megegyezett a rendőrfőnökkel, aki elengedte a büntetést. A hadsereg téhát megúszta. De bennem motoszkál a kisördög, hogy mi történt volna, ha ugyanez a repülőgép az Ml-esen landol. Gondolom, a hadsereg kifizette volna a tiltott helyen való parkolásért járó büntetést és ezzel tetemes haszonra _ tehetett volna szert. Abban a pillanatban ott állt volna a szomszéd maszek és megveszi a gépet csárdának, dárcsának, ételbárnak, butiknak, vagy akárminek. Nem is lenne rossz üzlet. Manapság hasznosabb lehetne, mint egy tenger alatt járó-elhá- rító repülőgép lehet az aszfaltozott közúton. Bartha Gábor
