Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-13 / 245. szám

1988. október 13. Kelet-Magyarország 7 Miénk a sző! KOSZORÚZÁS FÁKOZDON Régi hagyomány csapatunkban, hogy a fegyveres erők napján akadályversenyt rendezünk a 400 éves hársnál. Az idén szakítottunk a hagyományokkal. Két­napos kiránduláson vettünk részt, amelynek fő célja a pákozdi emlékmű megkoszorúzása volt a 140. évforduló emlékére. Megtekintettük Székesfehérvár és Budapest nevezetességeit is. Mindannyian jól éreztük magunkat, s elhatároztuk, hogy 1989. október 6-án Aradra me­gyünk. Általános iskola, Szabolcsbáka KIRÁNDULÁS AZ ÉVFORDULÓN Kirándulással ünnepeltük meg a pákozdi csata év­fordulóját. Előtte az iskolában megemlékeztünk törté­nelmünk jeles eseményéről. Vendégünk volt Fülöp Sán­dor alezredes és Kiss Gyula, a kisvárdai MHSZ tit­kárhelyettese. Az alsó tagozatosok a baktalórántházi erdőben ismerkedtek a természettel az ünnepség után, a felsősök pedig számháborúztak, valamint a vajai mú­zeumot tekintették meg. Alexa Andrea és Titkos Ilona Petneháza AKADÁLYVERSENY KATONÁKKAL A pákozdi csata évfordulójáról mi is megemlékez­tünk úttörőcsapatunkban. A zalaegerszegi helyőrség katonáival közösen rendeztünk akadályversenyt. A nyolcadikos lányok őrse, a Delfin őrs nyerte meg a ve­télkedőt, amelyben a kötélhúzás volt a legérdekesebb. Balogh Edina Lövőpetri EGY NAP A PALÓC FALUBAN Osztálytársaimmal a nyáron Szurdokpüspökiben tá­boroztunk, ahonnan ellátogattunk Hollókőre, a világ- örökségként számon tartott palóc faluba. Először a vá­rat néztük, amely biztos védelmet nyújtott egykor a menekülteknek. A várból szép kilátás nyílt a házakra, amelyek nagyon hasonlítottak egymásra. Megnéztük a falumúzeumot is, ahol a régi használati eszközökkel ismerkedtünk meg. Makai Zsuzsanna Nyírpazony ÜGYESSÉG-BÁTORSÁG A fegyveres erők napja tiszteletére iskolánk versenyt rendezett, amelyen minden tanuló részt vett. Az osz­tályunk futással kezdett, majd az akadályversenyen bizonyítottuk ügyességünket. Bár nem lettünk elsők, de a negyedik helynek is nagyon örültünk. Kovács Valéria Kótaj Tűzvédelmi bemutató a nyíregyházi 19. számú általános iskolában Úttörőcsapatunk barci játékon vett részt. Voltak magyar és osztrák alakulatok teljes fegyverzetben, s lejátszottuk a „pákozdi” csatát. (Bulyáki Edit, Nagyecsed) Most láthatod a természetben! I gyújtoványfi Az első erősebben bekö­szöntő deres hajnalokig sok helyen megfigyelhetjük a jú­niustól virágzásban lévő kö­zönséges gyújtoványfű nevű növényt, amelyet a legtöbben csak vadtátogatóként ismer­nek. Ütszéleken, legelőkön, ré­teken, száraz homokdombo­kon egyaránt megakad a sze­münk az üde sárga virág­csokrocskákon. A gyújto­ványfű a tátogatófélék csa­ládjába tartozik, tehát közeli rokona a tátikának (orosz­lánszájnak). Olykor fél méter magasra is megnő. Ha köze­lebb hajiunk e növényhez, megfigyelhetjük az egyenes hajtásokon a hosszú szálas, puha tapintású sötétzöld le­veleket. A dudvás szár csú­csán pedig ott pompáznak a hosszú sarkantyús, feltűnő sárga pártájú, kétajkú virá­gok foltjai. A virágok meg- termékenyülése után barnás tokitermésaklben érnek a ma­gok, de vékony gyökérsarjak segítségével ivartalan módon is szaporodik. Gyógynövény­ként is ismert, szárított virá­gos hajtásait hashajtóként faluhelyen még ma is fel­használják. Agárdy Sándor Kakaóbár Űj szórakoztató program­mal várja a nyíregyházi út­törőház a gyerekeket, szülő­ket és nagyszülőket minden hónap harmadik vasárnap­ján. Az együttjátszás örömé­nek érdekében a résztvevők egy-egy csésze kakaó, tea, sü­temény vagy szendvics fo­gyasztása mellett különböző gyermekműsorokkal szóra­kozhatnak, illetve közvetle­nül is bekapcsolódhatnak a játékba. Az ízes falatokról az Ungvár étterem gondoskodik, az érdekes, színes gyermek­programokat pedig a megyei és városi művelődési központ művészeti csoportjai mutat­ják be. A műsorokat minden alkalommal az úttörőház nagytermében rendezik meg. A belépődíj 30 forint, amely­ben már benne van a fo­gyasztás is. Az első Kakaóbár október 23-án 10 órakor kez­dődik, amelyen „Játsszunk bábszínházát!” címmel a Me­sekert Gyermek Bábcsoport mutatja be műsorát. Ezt kö­vetően báb- és játékkészítés­sel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Technikai bemutatót és tűzvédelmi vetélkedőt rendeztek a fegyveres erők napja alkalmából Nyíregyházán a 19. sz. általános iskolában. A városi tűzoltóság munkatársai bemu­tatták a különböző oltási módokat, amelyeket természetesen a tanulók is kipróbálhattak. A honvédelmi sportnap kere­tében volt még akadályverseny, kerékpár ügyességi ver­seny, a kisebbek pedig aszfalt-rajzversenyen indulhattak, valamint tűzvédelemmel kapcsolatos videófilmeket tekin­tettek meg. Környezetünk éló kincsei Bizonyára valamennyien na­gyon szeretitek az ál-Latcukiat. Mi­vel nagyon sokan éltek lakótele­pen, sajnos nem nagyon tarthat­tok állatokat, legfeljebb, ha szü­léitek megengedi. Akikor is a legjobb esetben tengerim aLac, ékszerteknős, papagáj, esetleg ha­lak jöhetnek számításba. Akik a nyáron vidéken töltötték a vaká­ciót, fájó szívvel búcsúztak el megkedvelt kis barátaiktól. A napokban Nyíregyházán, a művelődési központban rendez­tek kiállítást, amelyen az érdek­lődök ismét találkozhattak a kedvenoekkel. Már a földszinten sok látványosság fogadta a láto­gatókat, hiszen hullámos papa­gájokban és perzsa cicákban gyönyörködhettek. amelyeket meg is lehetett vásárolni. Az alagsorban Igazi vásári hangulat uralkodón. A gyerekek izgatot­tan szaladgáltak egyik állattól a másikig, s könyörögtek szüleik­nek: „Apa, ezt vegyük meg!” — Mi itt voltunk tavaly is — mondja nézelődés közben egy fiatal apuka. — Lányaim, Petra és Henrietta még óvodások ugyan, de pici koruktól kezdve szeretik az állatokat, különösen a halak és a madarak érdekük őket. Sokat járunk kirándulni, főleg ősszel, igyekszem megis­mertetni velük a természet szép­ségeit, e2ért is örülök a kak­tusz- és gombakiállításnak. A kirándulások során majd­nem mindenki szed gombát. Azonban bármennyire finom étel, aki nem ismeri a gomba­fajtákat, annak halálos méreg. Ha szedtek gombát mutassátok meg a szakértőnek, ne hallgas­satok barátaitokra. A kiállításon könyveket is lehetett vásárolni, amelyekben a gombákról is volt leírás. Hol? Mikor? Mit? Programok gyerekeknek Üttöröház: október 17-én, 10 órától muitatja be a Mese­ként Bábszínház a Mesecso­kor című darabot. A jegyek a helyszínen és elővételben az MVMK pénztárában vált­hatók. Jósavárosi fiókkönyvtár: október 19-én, 15 órától „Jel­kép-kör” címmel történelmi foglalkozás lesz az 1848/49-es szabadságharcról. Ságvári -telep, fiókkönyv­tár: október 20-án, 15 órától Andersen-mesékkel ismer­kedhetnek meg az érdeklő­Megyei és Városi Művelő­dési Központ: október 20-án a szegedi Mini Színpad Ré- musz bácsi meséiből mutatja be a „Szurokbajba” című fe­jezetet. Törd a fejed! vízszintes : 1. Megfejtendő (nyolcadik négyzetben: N). 6. Tiltás. 7. Ilyen hal is van! 8. Néma rés! 9. Ittlrium, nitrogén, szén vegyjele. 11. IdeszálUt. 12. Alak, forma. 14. Fülünk érzékeli. 16. Számosán. 18. Gally. 20. Sé­rülés. 21. Keresztül. 22. Kopasz. 24. Be­cézett női név (febr. 8.). 25. Fúvós hang­szer. 27. Szíria szomszédja. 28. Bánrévé­nél ömlik a Sajóba. 29. Keresztszülő, né­piesen. 1. .. . a lelke mindennek. 2. Tiltás. 3. Seb betűi keverve! 4. Télisport. 5. Fér­finév (ápr. 2.). 6. Megfejtendő (zárt négyzetben: EB ). 10. Szögfüggvény rö­vidítés. 11. Félig hangos! 13. Folyadék­ban tisztit. 14. Buboréktömeg. 15. Megfej­tendő. 17. Mázgál. 19. Gáborka. 21. Elekro- mosság. 23. Omladék. 24. ARO. 26. Azo­nos magánhangzók. 27. Rendhagyó ige­rag. Megfejtendő: A hazai . . . (függ. 15.) ... és ... (vízsz. 1.) ... nem­zetközi méretekben ismert építészeti alkotása .. . (függ. 6.) ... református temploma. Múlt heti megfejtés: ORSZÁGOS MÚZEUMI ES MŰEMLÉKI HÓNAP. Könyvjutalomban részesültek: Sallai Hajnalka Tisz­taberek, Szolnoki Balázs Mérk, Gereben Krisztina Sza- mostatárfalva, Farkas Margó Pátyod, Takács Melinda Csengerújfalu, Görbe Ildikó Mátészalka, Tiba Gyula Tiszavid, Barkó Beáta Ibrány, Hunicsku Tímea Tisza- telek, Kerekes Ferenc Nyíregyháza, Fodor Zita Tisza- nagyfalu, Dudás János Lónya, Csorvási Edina Nyír­egyháza, ifj. Erdei László Kék, Kiss Mária Ököritó- fülpös. Kérjük, hogy a megfejtéseket levelezőlapon küldjé­tek be!

Next

/
Thumbnails
Contents