Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-06 / 239. szám

s acici“iuíig> diuia^dg Sándor győzelme Rijekában Jugoszláviában, a nemzetközi Rijeka Kupán szerepeltek pén­teken és szombaton a Nyíregy­házi Kick-box Karate SE ver­senyzői. A 12 ország legjobbjai részvételével rendezett viadalon kitünően álltak helyt a szabol­csiak, egy első és egy második helyet szereztek. A 69., kg-os súlycsoportban induló Sándor György aranyérmes lett a full- contakt kategóriában. A nyíregy­házi versenyző előbb egy spa­nyol, majd egy jugoszláv ellenfe­let győzött le, a döntőben pedig olasz karatéka ellen diadalmas­kodott. Győzelmei közül kettőt kiütéssel szerzett. A másik sza­bolcsi résztvevő, Gönczi János a 63.5 kilósok versenyében előkelő ezüstérmes. Mindkét sportoló edzője Károly István. Hajdú Kupa, full-contakt, EB előselejtező verseny, Debrecen: 63.5 kg: 1. Gönczi János, 67 kg: 1. Sándor György, 71 kg: Ká­roly István, 75 kg: 2. Vánszku Zoltán. Képünkön: Sándor György. Labdarúgó kupaszerda Röplabda NB I Újpesttől—Glasgswii Teljes fordulót bonyolítottak le a nemzetközi labdarúgókupák küzdelmeiben, ezúttal a visz- szavágó mérkőzésekre került sor. A BEK-ben szereplő Bp. Honvéd a Celtic Glasgow csapa­tával játszott, a KEK-ben játszó Békéscsaba a török Sakaryasport fogadta, míg az UEFA-ban in­duló újpestiek az izlandi csa­patot győzték le minimális arányban. BEK Celtic Glasgow—Bp. Honvéd 4:0. Továbbjutott: Celtic. Gala- tasaray—Rapid 2:0. Tj.: Galata- saray. Steaua—Sparta Prága 2:2. Tj.: Steaua. Tirana—Hamrun 2:0. Tj.: Tirana. KEK Békéscsaba—Sakaryaspor 1:0, 13 ezer néző, v.: Stiegler (cseh­szlovák). Két szerény képességű csapat találkozója alacsony szín­vonalú összecsapást hozott. Gól: Selcuk (öngól) a 49. percben. Továbbjutott: Sakaryaspor. Har­kov—Borac 4:0. Tj.: Harkov. Szredec—Bratislava 5:0. Tj.: Szre- dec. UEFA O. Dózsa—FC Akranes (izlandi) 2:1, Megyeri út, 1000 néző, v.: Concsev (bolgár). Az újpestiek alaposan megszenvedtek a si­kerért, minimális különbséggel nyertek, ez egyben azt jelenti, hogy 2:l-es összesítéssel jutottak a kupa második fordulójába. Gól: Steidl, Katona, ill. Thordar- son. Lók. Leipzig—Aarau 4:0. Tj.: Leipzig. D. Streda—üsters 6:0. Tj : D. Streda. Labdarúgó NB I: Videoton— Tatabánya 3:0 (2:0). Gól: Csu- csánszki (2), Sallói. MBI" Tiszavasrái H. Mos I. SE 11 v Tizenegyesek: 4:2 Tiszavasvári, 500 néző, v.: Sándor I. (Inges, Hagyó). T. Lombik: Varga A. — Sinka, Balázsi, Kalapos, Lakatos — Veres JVL, Kató, Héri, Bohács — Kiss M., Erdei. Edző: Gáspár László. H. Asztalos J. SE: Holp — Kertész, Tibor, Holb, Karóczkai — Jakab, Sza- lontai, Farkas, Ludánszki — Mester, Szabó. Edző: Siska László. Csere: Jakab helyett Szpodnyi a 64., Balázsi helyett Gyurján a 80., Szabó helyett Oláh a 89. percben. Gólszerző: Jakab a 17., Bohács az 54., Bohács az 58., Ludánszki (11-esből) a 76. percben. Sárga lap: Kertész a 86. percben. Szögletarány: 9:3 (4:2) a T. Lombik javára. (A Lombik hétvégi szovjetunióbeli utazása miatt került sor a szer­dai találkozóra.) Hazai próbálkozásokkal kez­dődött a mérkőzés, a honvédcsapat azonban jól védekezett. A 12. percben Sinka 20 méterről lövés­re szánta magát, Holp elvetődve hárított. Szigorú emberfogással játszottak a csapatok, a kulcs- játékosok külön őrzőt kaptak. A 15. percben Szalontai tört előre a középcsatár helyén, döntő helyzetben azonban elcsúszott. A 17. percben vezetést szerzett az ASE: Mester jó labdával in­dította Jakabot, a játékos ki­cselezte Balázsit, majd 14 mé­terről a kifutó Varga mellett gu­rított a kapu közepébe. 0:1. Ne­gyedórás mezőnyjáték követke­zett. A 32. percben Veres M. fe­leslegesen keménykedett, de megúszta sárga lap nélkül. Egy perc múlva Jakab lépett ki a késlekedő védők közül, de a ki­futó Vargába lőtte a labdát. Nagy helyzet volt! Kapkodott a hazai együttes, a nyírtelekiek játéka tervszerűbb volt ebben az időszakban. lövés pillanatában Veres M. buktatta a támadót. Tizenegyes! A büntetőt Ludánszki értékesí­tette. 2:2. A befejezés előtt még Kiss M. szerezhetett volna gólt, de labdája elsuhant a kapufa tövénél. A látottak nem tükrözték a két csapat táblázaton elfoglalt helyét. A nyírtelekiek nemcsak lelkesen, de jól is játszottak, nem ijedtek meg neves ellenfe­lüktől. Az első játékrészben a katonák, fordulás után a Lom­bik játszott célratörőbben, így a 90 perc igazságos eredményt ho­zott. A büntetőpárbaiban Bohács, Gyurján, Kató és Erdei belőtte a tizenegyeseket, az ASE-ből Ti- hor és Szalontai értékesítette, Karóczkai és Ludánszki kihagy­ta. Ezzel a Tiszavasvári 2, a vendégek 1 pontot könyvelhet­tek el. Jók: Varga, Kalapos, Bohács, ill. Kertész, Tihor, Jakab, Mes­ter, Farkas. Gáspár László: — Gyengén játszottunk, igazságos a döntet­len, gratulálok az ellenfélnek. Siska László: — Ügy érzem já­tékunkkal nem vallottunk szé­gyent, nem feltartott kézzel ját­szottunk a listavezető otthoná­ban. Kovács György ★ Nemzetközi öregfiúk mérkőzés: Fehérgyarmati SE—Nagyszöllős 4:3 (4:1). Fehérgyarmat, 300 né- ző, v.: Papp. Fordulatokban gazdag mérkőzésen megérdemel­ten nyert az FSE. Gól: Ur (3), Bíró. TENISZ NB I. NYVSSC—Kaposvár 7:2 Fordulás után az 50. percben óriási helyzetet hagyott ki az ASE. Jakab lépett ki a jobb­összekötő helyén, de 10 méterről a kifutó kapusit találta telibe. Ez is gólhelyzet volt! Az 54. percben egyenlített a Lombik. Veres M. ívelt szabadrúgást a vendégek kapuja elé, a labda átszállt a védőkön, Bohács 10 méterről a kapu jobb oldalába talált. 1:1. Az 58. percben veze­tést szerzett a Tiszavasvári: egy 20 méteres szabadrúgást Bohács mesterien csavart a vendégek kapujának jobb oldalába. 2:1. Élénkebb lett a játék, a hazai csapat többet kezdeményezett. A 76. percben Szpodnyi lendülettel tört a hazai 16-oson belülre, a Szerdán Nyíregyházán NB I-es férfi csapatbajnoki mér­kőzésen az NYVSSC gárdája 7:2-re nyert a Kaposvár csa­pata ellen. Egyesbeli mérkőzések: Sár­réti György Bátori Béla 6:4, 6:1, Pázmándy József—Sza­bados Gábor 3:6, 6:4, 6:1, Erős Béla—Baranyi Sándor 6:1, 6:4, Kulifai Károly— Galgóczi Lajos 6:0, 6:1, Káp­lán István—Káplán János 2:6, 6:4, 2:6, ür Csaba—Tóth II. Péter 6:4, 6:1. Párosok: Sárréti, Kulifai—Bátori. Káp­lán J. 6:3, 6:2, Pázmándv, Erős—Szabados, Galgóczi 6:4, 6:1, Káplán I., Ur—Baranyi, Tóth II. P. 5:7, 3:6. II vendégek jobban bírták Nyolc nap alatt negyedik bajnoki mérkőzését játszotta az NYVSSC NB I-es férfi röplabdaegyüttese. A szerda délutáni összecsapáson a Kecskemét volt az ellenfél. NYVSSC—Kecskemét 1:3 (9, —5, —14, —12). Stadion játékcsarnoka, 300 néző, v.: Zách, Újhelyi. NYVSSC: Varga, Kapera, Prékopa, Nagy, Mikunda, Batai. Veze­tő edző: Balázs István. Jól kezdtek a hazaiak, az első játszmában 12:3, majd 14:4 volt az eredmény. Ekkor jött a már megszokot torpanás, a kecskemétiek öt pontot sze­reztek, míg végre sikerült értékesíteni a szettlabdát. A második játékrész a vendé­gek fölényében telt, simán nyertek. A harmadik játsz­mában ismét a hazaiak ve­zettek, ám 14:10-nél nem tudtak élni a lehetőséggel, a KSC fordított és nyerni is tudott. Az utolsó játszmában 12:10- nél még lett volna esélye a piros-kékeknek, ám a hajrát ismét a kecskemétiek bírták jobban, és a játszmával a mérkőzést is nyerték. Az NYVSSC jól kezdett, ám az első játszmát követően a döntő pillanatokban mindig a vendégek bizonyultak ma­gabiztosnak. A nyíregyházia­kon látszott a sorozatban ját­szott mérkőzések fáradtsága, fizikailag és idegileg egy­aránt. Tehetségkutatí Szabolcs-Szatmár megye orszá­gos viszonylatban példásan végzi a sportban tehetséges 8. osztá­lyos tanulók kiválogatását, a testnevelési osztályokban tovább­tanulni szándékozók felmérését. Az elkövetkező napokban me- gyeszerte atlétikában és sport­játékokban kerül sor hasonló felmérésre, válogatják ki a leg­tehetségesebb fiatalokat, hogy megnyerjék őket a sport számá­ra. Felmérések menetrendje: ok­tóber 6-án 14 órakor Nyírbátor­ban, 7-én (14 óra) Kisvárda. C- ári (9) Tiszavasvári, 10-én (14) Vásárosnamény, (14) Fehérgyar­mat, U-én (14) Nyíregyháza, sta­dion, 14-én (14) Mátészalka. KÉZILABDA A tanárképző főiskola NB Il-es női csapata kedden bajnoki mérkőzést játszott a városi sta- dionban. A találkozót a főisko­laiak nyerték. Nyh. Tanárképző—Kazincbarci­ka 20:16 (6:7K stadion, 150 néző, v.: Lázár. Valkovszki (szarvasi­ak). A játékról nem érdemes be- szélni. de örülni kell a két baj­noki pontnak. Gól: Marosi 7, He­gedűs 4. Benké 3, Szabó 2, Katkó 2, Fodor 1. Moravecz ■ 1. ★ A férfiak NB I B-s mezőnyé­ben a Szolnok csapata vezet, utolsó a Balmazújváros. Az NYVSSC a hetedik helyet fog­lalja el. A nyírségiek további mérkőzései: október 7. Dunai Kőolaj (otthon), 16-án Nagykani­zsa (idegenben), 22-én Bp. Spar­tacus (o.). 28-án Csepeli Papír (i.>. Az NB I B állása 1. Szolnok 22 12 7 3 455-399 31 2. Csepel 22 14 2 6 483-441 30 3. Ózd 22 12 2 8 482-317 26 4. Bp. Spart. 21 11 2 8 409-457 24 5. TF. SE. 22 11 2 9 479-448 24 6. D. Kőolaj 22 11 3 8 477-489 23 7. NYVSSC 22 9 3 10 449-456 21 8. Komló 22 10 1 11 518-517 21 9. Közgép 22 8 4 10 487-516 20 10. Tungsram 21 8 11. GYAÉV 22 7 12. D. Földv. 22 8 13. FŐT 22 6 14. B. újv. 22 6 3 10 464-474 19 5 10 505-532 19 2 12 454-495 18 3 13 422-462 15 1 15 461-504 13 Mai műsor Kézilabda: Baktalórántháza— Mátészalka II megyei bajnokság női. 15. Labdarúgás: Országos Ifjúsági Kupa megyei döntői, Rakamaz— NYVSSC, Nyh. Volán—Kisvárda, Fehérgyarmat—Mátészalka, kez­dés valamennyi helyszínen 14,00. Sporthír Hiába figyelmeztet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) minden idényben a sportszerű játékra, az európai kupák két keddi mérkőzésén erre fittyet hánytak. Az Eintracht Frankfurt—Grass­hoppers mérkőzésen előbb a svájci Ugrást, matjd a nyugatné­met Gründelt kellett kiállítani sportszerűtlenség miatt. majd Eglii súlyos szabálytalanságát kö­vetően a franikurti Heitkampot a mentő szállította kórházba. U HALLGASSUNK B 11 NÉZZÜNK MEG rádió°televíziő°mozi i°5zínhúz 1988. október 6., csütörtök KOSSUTH RADIO 8,30: Magyar muzsika a re­formkorból. — 9,05: Világhírű művészek Liszt-felvételeiből. — 9,30: Ami a hírekből kimaradt. — 10,05: Századunk zenéjéről. — 10,35: Labirintus. — 10,50: Nabucco. Részletek Verdi ope­rájából. — 11,31: Rózsa Sán- dór. Móricz Zsigmond regénye rádióra alkalmazva. — 12,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 14,10: A magyar nyelv szá­zadai. — 14,25: Zenei Tükör.— 15,00: Szóról szóra. — 16,05: Éneklő Ifjúság. — 16,20: Neked szól! — 17,00: Emlékmű. — 17,30: Dalok a 48-as szabadság- harcról. — 17,44: Maros Ru­dolf: Concertino. — 18,00: Kri- tikusok fóruma. — 19-.15: Ro­mantikus dallamok. — 19.35: A föld megőszült.. . (Az aradi vértanúk gyásznapja.) — 20,30: Korkóstoló. — 21,00: Diszkó­téka. — 22,00: Hírvilág. — 22,30: A Lipcsei Rádió ének­kara énekel. — 22,50: Minden­napi dogmáink. — 23,00: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót (élő). Népszerű dallamok — esti hangverseny. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Nóták Petőfi-versekre. — 8,20: A Szabó család. — 8,50: Külpolitikai figyelő. — 9.05: Napközben (élő). — 12,10: Fú­vós indulók. — 12,30: Nemzeti­ségeink zenéjéből. — 13,05: Nosztalgiahullám. — 14,00: Iránytű. — 15,10: Operasláge­rek. — 15,45: Törvénykönyv. — 16,00: Halló, Berlin — Halló, Budapest! — 17,05: Népszerű szimfonikus dallamok. — 17,30: Táskarádió. — 18,30: Slágerlis­ta. — 19,05: Liszt—Vavrinecz Béla hangsz.: XIX. magyar rapszódia. — 19,20: Operett­kedvelőknek. — 20,15: A Pop­tarisznya dalaiból. — 21,05: Ka­barécsütörtök. — 22,15: Bágya András szerzeményeiből. — 22,45: Archívumunkból. — 23,10—0,14: Az U2 együttes ösz- szes nagylemeze. BARTÓK RÁDIÓ 9,08: A Magyar Rádió nem­zetközi dzsesszműhelyének fel­vételeiből. — 9,30: Történelmi operákból. — 10,25: Barokk muzsika. — 13,05: Az aradi vár- parancsnok. Takács Ferenc dokumentumjátéka (1985). — 13,53: Soproni Régi Zenei Na­pok 1988. — IH/1. rész. Komlós Katalin fortepianón játszik a Jezsuita teremben. — 15,10: Pophullám. — 16,00: Hidas Frigyes: Barokk concerto. — 16,14: Bellini operáiból. —17,00: Nyitnikék. Kisiskolások műso­ra. — 17,30: XIII. debreceni nemzetközi Bartók Béla kó­rusverseny. X/4. rész. — 18,10: Holnap közvetítjük. — 18,30: A Magyar Rádió román nyel­vű nemzetiségi műsora Sze­gedről. — 19,05: Diákfélóra. — 19,35: Budapesti Zenei Hetek. Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő). Korunk ze­néje. Hangverseny Leonard Bernstein műveiből. Közben: Kb. 20,20: Múzeum a Szalajká- nál. — Kb. 20,40: A hangver­senyközvetítés folytatása. — Kb. 21,30: Teljesítmények nyo­mában. — Kb. 22,00:- Opera­együttesek. — 22,30: Rádió­hangversenyekről. — 23,00: Tü­körképünk 37 darabban. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. — 17,00—18,30: Hangraf orgó. Közművelődési magazin. Szer­kesztő: Veszprémi Erzsébet. MAGYAR TV 9,05: Tévétorna nyugdíjasok­nak. — 9,10: Teledoktor. A hal­láscsökkenésről. — 9,20: Ábra- hám gyermekei. 2. rész: Jeru­zsálemtől Mekkáig (ism.) — 9,50: Képújság. — 9,55: Az Or­szágházból jelentjük . . . Tudó­sítás az Országgyűlés őszi ülésszakáról. — Kb. 12,00: Kép­újság. — 16,55: Hírek. — 17.00: Hazai Tükör. Benne: Az Or­szágházból jelentjük . . . 18,35: Reklám. — 19,05: Esti mese. — 19,15: Lottósorsolás. — 19,20: Tévétoma. — 19,25: Reklám. — 19,30: Híradó, összefoglaló az Országgyűlés őszi ülésszakáról. — 20,30: Reklám. — 20,35: Szom­szédok. 38. fejezet. — 21,05: „Nemzetemnek vagyok katoná­ja”. Az aradi vértanúk emlé­kére (ism.) — 21,35: Reklám.— 21,40: „Tűzön át az égbe”. Rész­letek a Magyar Állami Népi Együttes szeptember 26-i Erkel színházi gálaestjéből, az 1848- as magyar szabadságharc hő­seinek emlékére. — 22,40: Hír­adó 3. 2. MŰSOR 17,35: Képújság. — 17,40: Ma­gyar évszázadok. Az ősiség (ism.). — 17,55: Verdi. Olasz életrajzi sorozat. IX/l. rész: Gyermek- és ifjú évek (ism.). — 19,25: Hírek szlovák nyelven. A Szegedi Körzeti Stúdió szlo­vák nyelvű nemzetiségi műso­ra. — 20,00: Képújság. — 20,05: Látogatás kisvárosokban. Szov­jet rövidfilm. — 20,35: Az olasz művészet enciklopédiája. A re­neszánsz fénykora. Olasz film. — 21,25: Híradó 2. — 21.40: Te­lesport. Labdarúgó kupanap> — 22,40: Képújság. SZLOVÁK tv 1. műsor: 9,20: Szovjet film. — 10,50: Az éveket nem lehet megállítani (ism.) — 11,30— 12,00: Tévébörze. — 16,00: Ori­on (magazin). — 16,30: Orvosi tanácsok. — 16,40: Művelődési sorozat. — 17,10: A nap percei. — 17,20: Ipari tanulóknak. — 17,50: Vietnami expedíció (so­rozat). — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Kék fény. — 19.30: Híradó. — 20,00: Történet az életből. — 20.25: Publicisztika. — 21,10: Dalok a képernyőről. — 21,30: Autósok, motorosok magazinja. — 22,10: Pozsonyi zenei napok (koncert). <* 2. műsor: 16,15: A cigány­gyerekekről. — 16,55: Kiküldött munkatársaink jelentik. — 17,15: — Ahol mások hallgat­nak (NDK film). — 19,00: Tor­na. — 19,10: Esti mese. —19,30: Híradó. — 20.00: Labdarúgó­összeíoglaló. — 20,35: Zenés szórakoztató műsor. — 21,20: Szovjet animációs film. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhír­adó. — 22,15: Francia film. — 23,50: Híradó a pozsonyi zeneid napokról. SZOVJET TV 13,30: Hírek. — 13,45: Doku­mentumfilmek. — 14,10: A Gor- kiji tv-stúdió müsoraü —15,10: Hírek. — 15,15: Rajzfilm. — 15,26: Tizenhat éves korig és azon túl. — 16,10: Az NDK nemzeti ünnepe elé. — 17,10: Világhíradó. — 17,30: Amikor mások hallgatnak (film). — 19,00: Híradó. — 19,40: Az át­alakítás reflektorfényében. — 19,50: Filmpanoráma. — 21,20: Világhíradó. —21,30: A Rozen­baum énekel. — 22,40: A jövő évszázad (4. rész). — 23,50: Hírek. — 23,55: Jelena Obraz- cova szerelme és szenvedése. SKY CHANNEL 7,00: Jó reggelt Skandinávia! — 8,00: Gyermekműsor. —9,00: Dennis, vígjátéksorozat. — 9,30: Rajzfilmsorozat. — 10,00: Rockshow. — 11,00: Brit slá­gerlista. — 12,00: Popzenei show. — 13,05: Egy másik vi­lág, amerikai filmsorozat. — 14,00: Kérdezze meg Ruth dok­tornőt. — 14,30: Hírmagazin.— 15,00: Korallsziget. Filmsoro­zat. — 15,30: Skippy, a kengu­ru. — 16,00: Európai rock­show. — 17,00: Gyermekműsor. — 18,00: Monkees. Zenés mű­sor. — 18,30: Jeanie-ről álmo­dom. Vígjátéksorozat. — 19,00: Roperék. Vígjátéksorozat. — 19,30: Riadókészültségben. Film­sorozat. — 20,30: Zsiványok. Film. — 22,35: Pankráció. — 23,33: Műkorcsolya. — 0,35: Észak-amerikai könnyűzene. — 1,00: Beethoven szimfóniája. — 1,35: Karl Nielson zeneszerző élete. — 2.20: Térzene. — 3,30: Korántsem másodhegedűs . . . MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ZSIVAGO DOK­TOR (USA). Ea.: 16 óra! HA- NUSSEN (m.—NSZK). Ea. kezd.: 19,30 óra ! Videoház: A BUHARAI FES­TŐ (mozi) (sz.) Ea.: 16, 18 és 20 óra! A BOSSZÜ ÖKLE (vi­deo) (hongkongi). Ea.: 9, 11 és 14 óra! Béke mozi: RÖSSZEMBE­REK (m.) Móricz mozi: ÜDVÖZÍTŐ KE­GYELEM (ang.). 6„ csütörtök, 19,00: A KÉK MADÁR. Sarkadi-bérlet. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő; 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telpx: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesltőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest,XIII Lehel u. 10 a. — igoo —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.

Next

/
Thumbnails
Contents