Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-05 / 238. szám

«simj. UAtUUCl O. Kelet-Magyarország 7 Postabontás Helyezkedünk? Vannak emberek, akik a saját érdekeik elérésé­ben nem ismernek aka­dályt. De nem kitartással, vagy erővel szeretnék azt elérni, hanem a rövidebb utat választva, az isme­retséget és a protekciót használják ki. „Mindenki megveszte­gethető”, — kezdi bemu­tatkozás helyett a névte­len telefonáló. S, hogy ál­lításait igazolja, több, régi, Kék fényből ismert esetet sorol fel. Ma anyagiakkal, és pénzzel „sok szemet be lehet kötni” — mondja. Én alig jutok szóhoz. Ér­veléseimet leseperi. Az „igazságosztók” jó infor­máltságával megyei pél­dákat is próbál felsorolni, — mert tulajdonképpen ezért fogott telefont. Néz­zünk meg egy-egy állást, tud olyanról, aki az egész családját alkalmazza egy szövetkezetben. Hitetlen­kedő tiltakozásomra a me­gyei rendelőintézetet hoz­za fel: Megtörtént már vele, hogy hármas sor­számmal tizediknek jutott be a rendelőbe, mert ad­dig az ismerősök „a fe­hérköpenyesekkel” érke­zők megelőzték. E téma felett nem nyitottunk vi­tát, s talán a hallgatásom, vagy az ismeretlen telefo­náló kifulladt dühe okoz­ta, de megszakította a vo­nalat. Fellélegeztem, bár szí­vesen folytattam volna to­vább az eszmecserét az esetekről. Igaz zavart, hogy hiába kapacitáltam a rekedtes férfihang tu­lajdonosát, nem volt haj­landó bemutatkozni. S za­vart az is, hogy egy-két konkrét példa mellett ál­talánosságokban beszélt, vádaskodott, rágalmazott. Pedig ha meghallgat, el­mondtam volna neki, hogy engem is mennyire irritál az olyan ember, aki min­dig „helyezkedik”, protek­cióval akar magának ér­vényt szerezni. Hallottam már én is többször ezt a kifejezést, segítsen az ügyem elintézésében — „a pénz nem számít”. Nem értem, milyen jogon hi­szik ezek az alakok, hogy pénzért minden megvásá­rolható. Be kell viszont azt is is­merni, hogy van amikor próbálkozásaikat siker kí­séri. — Találnak megvesz­tegethető embert. S a leg­szomorúbb az, amikor fontos hivatalt betöltők juttatnak jogtalan előny­höz egyeseket. A legjobb példák erre valóban a te­lefonáló által említett „Kék fényes” történetek. Ebből az is adódik, hogy a lakosság hite megrendül egy-egy hivatalban — ahol esetleg közvetlenül elin­tézhetnék az ügyét — azt kikerülve mindjárt maga­sabb fórumhoz fordulnak. Társadalmunknak eb­ben a nehéz helyzetében le kell győzni ezt a beteg­séget. Ehhez a hatalmi szervek kevésnek bizo­nyulnak, maguknak az ál­lampolgároknak kell ösz- szefogni, hogy ne legyen megvesztegethető és meg­vesztegető. A becsület el­vesztését nem pótolhatja a pénz. Dankó Mihály NEM VÁLLALTÁK A közelmúltban szentet vásároltam a nyíregyházi TÜZÉP-tetepen. A hazaszáJilítást a Volán Vállalatial szerettem volna lebonyolíttatmi. A kihelyezett fuvar- váilialó irodában meglepődve tapasztattam, hogy ma­gánszemély dkmek nem vállalnak szállítást, csak közü- letefkniek. Nem tudom, miért írják akikor ki, hogy a „Volán a lakosság szolgálatéiban”? Rehó Zoltán Nyíregyháza SE ÜT, SE JARDA Több minit harmincétves gonddal küszködünk mi a vá- sárotsnaményi Nefelejcs ut­ca lakói, meirt nincs se jár­dánk, se megfelelő utunlk. Körülbelül két éve hordtak erre a szakaszra törmelékét, amiben több volt a föld, mint a kő, hia jön az eső, nem le­het rajta közlekedni. A jár­da is nagyon rossz, pedig mindössze száz móteirt kelle­ne rendbe tenni. Az illetéke­sek kérésünket jogosnak ta­lálták, de azt mondták, vár­junk türelemmel. Varján med­dig? Az ott lakók vállalnák társadalmi munkában is a hielyireá'llítálst, csak anyagot kapnának hozzá. Szűcs Sándorné V ásár os namény (A Vásárosnaményi Váro­si Tanács műszaki osztálya vizsgálatot tartott a helyszí­nen és megállapították, hogy a probléma valós. Mivel a végleges megoldásra (szilárd burkolatú útfelület, beton­járda) anyagi okok miatt a közeljövőben nincs lehetőség, ideiglenesen a más területek­ről megmaradt járdalapokból lehet azt majd kiépíteni. A szükséges anyagmennyiséget a tanács biztosítja, azonban a lerakását a vállalt társadal­mi munkában kell elvégezni. A földút aszfalttörmelékkel történő lezárásához nem ren­delkeznek jelenleg alapanyag­gal, ezt előreláthatóan 1989. második negyedévében a Szabadság téri 29 OTP-lakás közműbevezetése után tud­ják csak biztosítani.) KÖSZÖNET A TAXISNAK .Mozgássérült, klót bottal já­ró ember vagyok. A közel­múltban férjemet műtötték a nyíregyházi kórházban. Hogy meglátogathassam, taxit kel­llett hívni. Gulyás Sámdoir, a taxii sofőrje útközben bevá­sárolt nekem és éüment a postára is befizetni a csekk­jeimet, majd elvitt a kór­házba beteg férjemhez. Az óra 86 forintot mutatott, a sofőr nem hogy borravalót, de még a vitel-díjat sem fo­gadta el. Nagyon örvendetes, hogy a sok ellenpeldá'vall szemben ilyen emberi maga­tartással. is talállkozhatunk. Bán Ferencné Nyíregyháza, Móricz Zsigmond u. 30. BOKROK A nyítregyhászi Városmajor utca és az Északi körút sar­kán nagyon megnőttek a díszcserjék. A bokrok beló­gó ágai zavarják a gyalogos- közlekedést. Különösen esős időben kellemetlen és bal­esetveszélyes is, mert kény­telenek vagyunk a járdáról lelépni az úttestre és így ki­kerülni azt. Kis Józsefné Nyíregyháza KÉSIK A KENYÉR Sóstóhegyen, a Hadobáis soron van egy kis bolt, mely­nek a kenyérellátása nagyon rossz. Napról napra csak 11 óra körül jutunk hozzá, mi­vel a szállítók ekkor érkez­nek. Azéirt is furcsa, mert a máisfél kilométerre lévő mó- siik balban már reggel 7 óra­kor van fröss kenyér. Sokain elmennek oda vásárolni, hogy ne kelljen szikkadt kenyeret fogyasztaindtuk. A mi bolltunlk vezetőjének pedig ez problé­mát jelent, mert nem tudja, hogy milyen mennyiséget rendeljen, hány vevőre szá­míthat. Sóstóhegy, Hadobáis utcai lakók (A Nyíregyháza és Vidéke ÁFÉSZ illetékesei megkeres­ték a sütőipari vállalatot, ahol ígéretet tettek, hogy a kenye­ret lehetőség szerint ennél a boltnál is a reggeli órákbagi fogják leadni. A szállítási szerződések szerint Sóstó­hegyre a sütőipari termékek kivitele 7 és 11 óra közötti időpontban lett meghatároz­va. A fentiek gyakorlati be­tartását folyamatosan figye­lemmel kísérik.) KIÉ A PARKOLÖ? Sok a panasz városunk egyes területének a tisztasá­gára. Ezek közé tartozik a Tölgyes csárda melletti par­kírozóhely és az i,tt létvő autó- buszmegálló. Sok ember meg­fordul itt, mivél látogatóba mennek a kórházba. A szél befújja a papírdarabokat az erdő széliére, amii nagyon el­csúfítja a környéket. Nem tudom, kinek kellene a taka­rítást elvégezni, vagy ez már annyira a város szélle, hogy nem tartozik senkihez? Tóth Pál íNyíreigyháaa „LÓVESZÉLY” Egy különleges veszélyfor­rásra szeretném felhívni az illetékesek figyelmét. Rend­szeresen járóik a Kiswárda fe­llé vezető úton, s többször ta­pasztattam, a tangazdaság llo- vasiskoláj a környékéin lo­vak szaladnak át az úttes­ten. El tudom képzelni, mi­lyen kellemetlen lenne egy ilyen találkozás, ha az álllat egy arra haladó gépjármű­nek ütközne. Ez veszélyes le­het úigy az emberre, miint a lóra, mert azok is komoly értéket képviselnek. Kiss Lászlóné Nyíregyihá>za, Ungvár sétány Lőrincz József, Cseng er: A vásárolt termékről ka­pott számla csak abban az esetben fogadható el, az ÁFA visszatérítéskor, ha az igénylő nevére van kiállít­va. Nincs akadálya annak, hogy a kiállító kereskedel­mi szerv az ön kérésének megfelelően módosítsa a számlát. M. Sándorné, Tiszadada: A tej zsírszázaléka igen változó, a nyári időszakban jelentős mértékben csök­ken, de befolyásolja a zsír- tartalmat a tartás milyen­sége, a takarmányozási kö­rülmények, az időjárás, az állat egészségi állapota, a laktáció, a fejés időpontja és egy sor egyéb tényező. Ezért van elrendelve, hogy folyamatosan mintát kell venni minden szállítmány­ból. Gálné Furkó Magdolna, Kántorjánosi: A SZAVI­CSAV Mátészalkai Üzem- mérnöksége szeptember 13- án a vízbekötést elvégezte. Sz. Gy-né. Olcsva: Az építmény bérbeadása után Szerkesztői üzenetek a bérbeadót személyi jöve­delemadó fizetési kötele­zettség terheli. Ennek ki­számítása során figyelembe kell venni az Ön nyugdíjas voltát. A jelenlegi szabá­lyok szerint az adóelőleg le­vonásának akkor van helye, ha a nyugdíja, és az ezek mellett megszerzett egyéb jövedelmének összege az évi 96 ezer forintot meghalad­ja. Másik kérdésével kap­csolatban tájékoztatjuk, hogy mentes az adó alól a tíz évnél régebben meg­szerzett (örökölt) ingatlan átruházásából származó jö­vedelem. F. S. Mátészalka: Az egészségügyi, az oktatási és szociális intézményekben a térítési díjak alapjául szol­gáló jövedelem meghatáro­zásánál a 71/1987. (XII. 24.) PM. számú rendelettel mó­dosított 4/1979. (III. 14.) MŰM számú rendeletben foglaltakat kell alkalmazni. Mely szerint a térítési díj meghatározásának időpont­jában — amennyiben a munkaviszony megszűnését bejelentették —, csak a meglévő munkaviszony alapján kell a térítési díjat megállapítani. Áz illetékes válaszol UTÓKEZELTÉK Lapunk szeptember 14-i számában megjelent „Ron­tunk és bosszankodunk” cí­mű olvasói levélre a Nyír­egyházi Közúti Igazgatóság­tól a következő tájékoztatást kaptuk: A levélben említett Nyír­bátor—Máriapócs közötti út­szakasz (a Nyíregyháza— Nyírbátor összekötő út ré­sze) az igazgatóság kezelésé­ben van. A vállalat a bur­kolat romlásának megakadá­lyozása céljából száraz zú­zalékanyaggal ún. „egyréte­gű felületi bevonást” végzett. Ilyen módon több tíz millió négyzetméter útfelületet mentenek meg a romlástól szerte az országban. A mód­szer lényege, hogy mindany- nyiszor szórják le zúzalékkal az utat, ahányszor a pálya­felület igényli. A zúzalékot az autók tömörítik bele az úttestbe, és amíg megkötő­dik, addig az autósoknak fo­kozottabban kell vigyázni az ilyen útszakaszon, jobban kell ügyelni a KRESZ meg­tartására. Az ilyen módszer­rel készült útburkolatoknál egyébként különösen a nyári, meleg napokon van szükség az utókezelésre. NEM A KEVERÉSI ARÄNY AZ OKA Egy nyíregyházi olvasónk panaszolta levelében, hogy az utóbbi időben a palackos propán-bután gáz veszített kalóriaértékéből. Véleménye szerint a megváltoztatott ke­verési arány okozza a prob­lémát. A TIGÁZ nyíregyházi töl­tőüzemének vezetője, Bicsár György értesítése szerint a pébégáz minőségét szabvány határozza meg. A gáz a töl­tőüzembe a Nagyalföldi Kő­olaj- és Földgáztermelő Vál­lalattól érkezik. Ök minden egyes tartályt mintavétel után minősítenek és erről műbizonylatot állítanak ki. A töltőüzem ennek alapján ve­szi át a vagonokat. (Meg­jegyzik, hogy az elmúlt há­rom év alatt nem érkezett hozzájuk rossz minőségű pé- bégáz.) Véleményük szerint olva­sónk panaszának több ma­gyarázata lehet: A propán-bután gáz a pa­lackban cseppfolyós állapot­ban található. A készülékek pedig légnemű gázzal mű­ködnek, ezért a palackban lé­vő cseppfolyós gáz elpárolgá­sához hőre van szükség, ami a környezettől vonódik el. Üzemeltetésnél a hűvösebb hely esetleg nem tudja pó­tolni ezt a kívánt hőmeny- nyiséget, így csökkenhet a palackban lévő nyomás. Azonban ennek még ilyenkor is 3—4 bar az értéke, tehát ez nem indokolja a nagymé­retű gázmennyiség-csökke­nést. Valószínűbb az a feltéte­lezés, hogy a nyomáscsök­kentőben lévő finom szűrő elszennyeződött és ez az áramlási keresztmets2etet le­szűkíti. Ennek a problémá­nak az elhárítására hozzáér­tő szakemberre van szükség, mely feladatot Nyíregyházán a HIREX Vállalat pébágáz- szerviz dolgozói látják el. Felmondás Munkaidő­■ a ■ ■ m r K. F. kisvárdai levélírónk magánvállalkozónál dolgo­zott. Munkaviszonyát a munkáltató azonnali hatállyal megszüntette, de a munkakönyvét csak négy hónap múlva adta ki. Alkalmazása alatt az évi szabadságát sem kapta meg. Arra kér választ, hogy milyen kárigényre tarthat számot. A határozott időre szóló munkaszerződést általában felmondással lehet megszüntetni. Ebben a tekintetben nincs eltérés a magán, vagy jogi személlyel létesített munkaviszony között. A felmondási idő 15 naptól hat hó­napig terjedhet. Ezen belül 15—30 napig, — munkáltatói felmondás esetén — a dolgozót a munka alól fel kell menteni. Erre az időre átlagkereset jár részére. A mun­kabért, a munkakönyvét és tartozékait az utolsó munká­ban töltött napon ki kell adni. A munkakönyv átvételére a dolgozót fel kell szólítani. A négy hónap kiesett időre járó kereset megtérítésé­re akkor tarthat igényt^ ha bizonyítja, hogy munkakönyv hiányában nem tudott elhelyezkedni. Kártérítésként azt az összeget kérheti, melyet a munkakönyvének birtoká­ban kereshetett volna. Igényt tarthat még a ki nem vett szabadságának pénzbeni megváltására. Mindezek alapján kérelemmel fordulhat az illetékes községi vagy városi tanács mellett működő döntőbizott­sághoz. Kérheti a munkakönyvi bejegyzés — a felmon­dási időt figyelembe véve — módosítását, a felmentési és a szabadság idejére járó átlagkeresetének, valamint a munkakönyvének késedelmes kiadása miatt felmerült ká­rának megtérítését. N. M. mátészalkai olvasónkat munkaképességének csökkenése miatt más munkakörbe helyezték. Üj munka­körében mintegy 2—3 ezer forinttal lett kevesebb a havi fizetése. Ezt a munkabérét a munkáltató nem bruttósí- totta fel. Arra kér választ, hogy jogszerűen járt-e el a munkáltató? A csökkent munkaképességű dolgozók rehabilitációja — különösen anyagi vonatkozásban — nem megoldott. A jelenleg hatályos jogszabályok értelmében a csökkent munkaképesség miatt kiesett keresetet a munkáltató csak akkor köteles pótolni, ha a munkaképesség-csökkenés üzemi baleset vagy foglalkozási betegsége következménye, és a munkáltató kárfelelőssége áll fenn. Leveléből arra lehet következtetni, hogy munkaképes­ségének csökkenése nem ilyen eredetű. Bár a munkáltató köteles áthelyezni, de az új munkakörben és a munka­bérben közösen kell megállapodni. A személyi jövedelemadó bevezetésével egy időben 1988. január 1-jével a dolgozók munkabérét fel kellett bruttósítani. Ezt követően a munkabérek a megállapodás­nak megfelelően alakulnak. N. Györgyné nyíregyházi levélírónk korábbi négy­órás munkaidejét három órára módosították. Arra kér vá­laszt, hogy ennek milyen következményei lehetnek. A rövidebb munkaidő keresetveszteséggel jár. A gyer­mekgondozási segély folyósításához is legalább napi 4 órás munkaidő szükséges. A munkaviszonyban töltött — és a szolgálati idő tekintetében nincs jelentősége. A mun­kaidő hosszának megváltoztatása munkaszerződés-módo­sítást jelent, amire csak közös megegyezéssel van mód. Ennek hiányában, — ha ezzel nem ért egyet —, kérelem- rpel fordulhat a munkaügyi döntőbizottsághoz az eredeti állapot visszaállítása érdekében. K. Józsefné tiszavasvári levélírónk határozott időre létesített munkaviszonyt. A gyermekgondozási szabadság ideje alatt munkaviszonya megszűnt. Arra kér választ, hogy ismételt szülés esetén milyen juttatások illetik meg. A leírtakból megállapítható, hogy a munkaviszonyá­nak megszűnése jogszerű, mely nem befolyásolja — az anyasági segély kivételével — a társadalombiztosítási el­látást. A gyermekgondozási díjra és gyermekgondozási segélyre az ismételt szülés esetén is jogosult. Munkavi­szonyban töltött időt és szolgálati idő azonban nem szerez. Nagy Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents