Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-05 / 238. szám

1988. október 5. Kelet-Magyarország 5 Koksz r\ obogós helyre vá­gj gyom — mondja Stohanek — mi­közben kettesével veszi előttem a lépcsőt. Látom időzített az olimpiára. Ezt nem hagyom szó nél­kül, megjegyzem: — Hatvanhoz közel di­cséretes az ilyen kondíció. — Ha hallja. Ezt teszi velem az akaraterő és a koksz. Magának megsú­gom, kirobbanó a tor­mám. Nem hiszi el, de ma reggel azzal lepett meg az asszony, hogy kijelentette: „Bubikám az éjjel jobb voltál, mint a postás.” Na mit szól hozzá? Mit szóljak. Ez vagy te­teti magát, vagy így szü­letett. Viszont nem értek valamit. Azt már ismerem a történelemből, hogy az akaraterő néha csodákat művel, de minek az aka­raterőhöz a koksz? Meg­kérdezem: — Ügy tudom szomszéd, hogy a koksz holmi téli tüzelő. Netalán annak fel vagy behordásával trénin­gezett. Avagy segéderő lett a nyíri Tüzép tele­pen? — Vesztett. Hát mit néz maga a tévében, ha nem az olimpiát? Én speciál el voltam ájulva. Világ­csúcs, olimpiai csúcs, ilyen rekord, olyan rekord, fan­tasztikus teljesítmények. És akkor jött a hidegzu­hany, egyik dopping a másik után. Viszont ami a sportnak árt, az nekem használ. Erre akkor jöt­tem rá, amikor az orvos nyilatkozott. Szerintem — mondta volt a specialista — mindenki doppingol. Aki a doppingra rászokott egy idő után úgy érzi „koksz” nélkül nem megy. — Értem. A koksz tehát dopping, ajzószer, izgató vagy amit akarunk. És maga kokszol? — Naná. Zellerrel, fürj- tojással, szárított nadáj- tűlevéllel és egyéb keve­rékkel. Elmondjam a re­ceptjét? Bárkit beseper vele a dobogó alá. |t em kérem a recep- tét. Az olimpiának vége, különben is, nincs az a koksz, ami most a csúcsra, a dobogóra vin­ne. Emelkedett a tojásár, nőtt a kamatláb, kicsi a fizu, nagy a rezsi. Nem dob fel semmi. Azt meg végképp nem akarom, hogy egy hölgy azzal di­csérjen: „ma jobb vagy mint a másik”. Inkább essek a dobogó alá. Seres Ernő Ifjúmunkásnapok a gumigyárban Régi hagyomány már a nyíregyházi gumigyárban, hogy ilyenkor ősszel minden évben megrendezik a Taurus ifjúmunkás napokat. Az idei eseménysorozat e hónap ele­jén kezdődött, s október vé­gén fejeződik be. A két hó­nap során a gyári KISZ-bi- zottság olyan programokról gondoskodik, melyek a fiata­lok politikai, műveltségi, sportolási, szakmai érdeklő­dését hivatott kielégíteni. A gumigyári fiatalok az el­múlt napokban vettek részt Balatonbogláron egy ifjúsági aktívákat felkészítő tanfolya­mon, egyik küldöttük Len­gyelországban járt, a Szocia­lista Gumiipar Ifjúsági Bará­ti Tanácsa által szervezett konferencián, s volt már fó­rum is a gyár vezetőivel. Októberben kerül sor a rendezvénysorozat egyik leg­izgalmasabb eseményére, amikor a gyár fiatal szak­munkásai azt döntik el, kik érdemlik meg közülük a Szakma Ifjú Mestere címet. A sportversenyek jó részén már túl vannak, s most kö­vetkezik a szellem „edzése”, a látókör szélesítése. Neves újságírókkal, előadóművé­szekkel, tudósokkal találkoz­hatnak majd az érdeklődők a gyárban. Klubprogram nyugdíjasoknak A városfejlesztés lesz a téma a kisvárdai művelődési központ nyugdíjasklubjának mai összejö­vetelén. Egy hét múlva a nyír­egyházi Honvéd utcai klubot lá­togatják meg a kisvárdai nyugdí­jasok. Október 12-én dr. Mezey Károly főorvos, országgyűlési képviselő lesz a klub vendége. Október I9~én az idős emberek és a közlekedés lesz a téma. Er­re az összejövetelre a Hazafias Népfront kisvárdai városi bizott­ságától, a Vöröskereszttől, a Vo­lántól, a városi rendőrkapitány­ságtól várnak vendégeket. A hó­nap utolsó szerdáján hangulatos háziünnepségen köszöntik azo­kat a klubtagokat, akik az idő tájt ünnepük születésnapjukat. A résztvevőiket a Nosztalgia ze­nekar fogja szórakoztatni. FOGADÖÖRA. Kárpáti Tibor, Mátészalka tanácsel­nök-helyettese október 6-án 8-tól 10-ig és 16-tól 18-ig hi­vatali helyiségében tart foga­dóórát. FIATALOK SZAKMAI VETÉLKEDŐJE. Kedden rendezték a Hungária Bizto­sító megyei igazgatóságán a 35 éven aluli fiatalok orszá­gos szakmai vetélkedőjének selejtezőjét. Biztosítási szak­tudás, kárbecslés szerepelt többek között a vetélkedőn, ahonnan két csapat jutott a területi döntőbe. A BÉR- ÉS FOGLALKOZ­TATÁSPOLITIKÁRÓL tart előadást Juhász Gábor, a me­gyei tanács munkaügyi osz­tályvezetője ma délután 13,30-tól az MSZMP Sóstói úti oktatási igazgatóságán. Az eseményt a Magyar Köz- gazdasági Társaság megyei szervezete rendezi. VERDI SZÜLETÉSÉNEK 175. ÉVFORDULÓJA alkal­mából emlékkiállítás nyílik Nyíregyházán, a Móricz Zsig- mond Megyei és Városi Könyvtár előadótermében október 5-én, szerdán 17 óra­kor. A művész életét, mun­kásságát Straky Tibor mél­tatja. A GÖMBVILLAM címmel tart előadást október 5-én- délután három órától dr. Egely György, a Központi Fizikai Kutató Inté­zet munkatársa, a Tudomány és Technika Házában. BNV „UTÓREZGÉSEK”. Vasárnap bezárta kapuit a Budapesti Nemzetközi Vá­sár, de a szerződéskötések to­vább folytatódnak. Szovjet partnerek érdeklődtek a vá­sáron a megye iparú szövet­kezeteitől alapanyag-feldol­gozásról. Szőrmét, fát expor­tálnának a megyébe, amelyet itt dolgoznak fel. A szovjet fél október 6-án érkezik min­tád arabokkal. Svéd gyártók tollal bélelt sportos kabátok­ból és téliesített csizmákból kért árajánlatot, amelyre két héten, belül vállaszol’. A Nyír­egyházi Bútoripari Szövetke­zet a tervek szerint ülőgar­nitúráihoz egyedi igények alapján szovjet partnerrel gyártatna szekrénysorokat, így komplett szobabútort kí­nálhatna. Emelném Kala­pom ... Tadeo de Espirito Santo brazil fiatalember megunván, hogy állandóan szóra­koznak vele az ismerősök, bará­tod. mert kalapot hord, sőt nem­egyszer el is csenték tőle, fur­csa meglepetést készített számuk­ra: baját ..ka­lapformára” nyí- ratta. Az ötletért le a kalappal előtte. (Telefotó- MTI külföldi képszerkesztő­ség) Er — műanyagból 4 z agyműtétek során is felhasználhatják a japán Kyoto város egyetemén kifejlesztett, mindössze egy milliméter átmérőjű műereket. Már több szélütéses beteg esetében sikeresen helyettesítették a a vérrögtől elzárt fontos agyi ereket az újfajta mű­anyag csövecskével. Különleges gyártási eljárással olyan simává alakítják ki a vékony műanyag cső belső felszínét, hogy nem fenyeget újabb vérrögképződés ve­szélye. Eddig az érátültetésekhez jobbára a beteg sa­ját ereit használták fel, és csak ritkán műanyag ere­ket, mert az idegen anyaggal szemben a szervezet gyak­ran immunológiai védekező reakciót fejtett ki, és a műanyag csövek viszonylag érdes belső felszínén gyak­ran képződött vérrög. Az 1—3 milliméter átmérőjű erek pótlására eddig nem volt alkalmas műanyag ér. Igaz, de mégse... M eghatottan olvasom a hírt lapunkban, mely azt adja tudtul, hogy az élelmiszer-kiskeres­kedelmi vállalat havi 300 fo­rinttal támogat olyanokat, akik a korszerű táplálkozás révén igyekeznek fogyni. 140 ember fogyásához tudnak hozzájárulni. Nos, mindez szép, reklámnak jó. De a do­lognak van egy szépséghibá­ja. A pénzt ugyanis nem az élelmiszer-kisker adja nagy­lelkűen, hanem ez abból a .100 ezer forintból adódik, amit a vállalat az Egészségügyi Alapból kapott 1988-ra. Az összeg: 300 ezer forint. Le­gyünk hát korrektek. A vál­lalat felhasznál egy pénzt, amit pályázaton nyert, még­pedig állami kasszából. Ne legyen üzleti fogás abból, ami nem lehet üzlet. Jó, ha tud­juk, miről van szó. így is ne­mes a tett, de a korrektség a lelki egészség része, (bürget) SZOLIDARITÁSRÓL VAGY ANÉLKÜL címmel a Párbeszéd Egyesület szervez előadást ma 18 órától Nyír­egyházán, a városmajori mű­velődési házban. Lengyelor­szág jelenlegi helyzetéről Szabó Lajos Mátyás, az EL­TE tanára tart beszámolót. KOMPUTERGRAFIKA — ez Desz a címe annak az előadás­nak, melyet a Bolyai János Matematikai Társulat szer­vez Nyíregyházán., a tanár­képző főiskolán Október 6- án, délután két órakor. A VASÜTI ÄTJÄRÖT cseréli a MÁV Nyíregyházán, a Káliéi úti átjáróban. A munkálatok a mai napra Is áthúzódnak, emiatt útlezárás és elterelés lesz ezen a szakaszon. Kérik a gépjármű- vezetőket, hogy fokozottan fi­gyeljenek a jelzésekre. Balesetek Kedden Paszab és Ibrány kö­zött a vasúti átjáróban személy- gépkocsi ütközött a kisvonattal. A balesetnek egy könnyű sérült­je volt. A 41-es főút orosi szaka­szán személygépkocsi és kerék­páros ütközött, a mentők egy könnyű sérültet szállítottak kór­házba. ÜNNEPI HANGVERSENY a Vasváriban. A Zenei Világ­nap ünnepi hangversenyét a nyíregyházi Vasvári Pál Gim­názium díszudvarában rendezték hétfőn. A hangversenyen közreműködött a Bessenyei György Tanárképző Főiskola nőikara, a „Pro Musica” nyíregyházi leánykar és (képün­kön) a Holborne Rézfúvős Együttes. Hétfőn este tartották az Orökösföldön a júliusban megnyitott OTP-fiókban a tom­bolasorsolást azon betéttulajdonosok között, akik az új­városi kirendeltség­nél helyezték el pén­züket. A főnyere­ményt, az ötezer fo­rintos betétkönyvet a 28676-os sorszámú betéttulajdonos ve­heti át. 2 db 2000 és 3 db 1000 forintos betétkönyvet nyer­tek a következő sorszámok: 25184, 25185, 25445, 29280, 29721; tárgynyere­ményt vehetnek át a 25002, 25005. 25046, 25135, 25154. 25170, 25400, 25558, 25644, 27029. 27032. 27183, 27191, 27195. 27367, 27646, 27662, 27663, 27667, 27727. 27770, 27782. 28071, 28115, 28130, 28187. 28326, 28376, 28381, 28385, 28503. 28839. 29068, 29111, 29567. 29568, 29569, 29662. Képünk a sorsoláson készült. A fegyveres erők napja al­kalmából az MN 6862 állo­mányából a Szolgálati Ér­demérem kitüntetést kapta 15 év után Hegedűs Kálmán hadnagy, Szabó Miklós zász­lós, 10 év után Filep Ferenc százados. Nyereménybetét Az Országos Takarékpénztár kedden Budapesten rendezte meg a nyereménybetétkönyvek 1988. III. negyedévi sorsolását. Mindazok az 1988. szeptember 29- ig váltott és a sorsolás napján forgalomban, volt nyereménybe­tétkönyvek, amelyek sorszámá­nak utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1988. III. negyedévi átlagbetét­jüknek a számok mellett feltün­tetett százalékát nyerték. végződés nyeremény­százalék 013 100 039 25 108 25 159 50 198 50 208 25 221 25 233 25 286 25 374 25 479 25 495 25 515 50 518 25 521 25 582 25 594 25 760 25 768 25 773 50 815 25 887 250 894 50 897 25 942 25 949 25 972 100 981 25 A nyereményösszeget a betét­könyvet kiállító takarékpénztári fiók, takarékszövetkezet vagy postahivatal 1988. október 19-től fizeti ki. (MTI) AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS HELYZETE és további föl­adatai 1989-ben címmel ta­nácskozást tartanak október 5-én 10 órától az MTESZ székházában (Nyíregyháza, Lenin tér 10.). Miért nincs szigetelőszalag ? Szakemberék és' otthoni .barkácsolók közűi többen szóvá tették, hogy hetek óta eltűnt a boltok, ipardiikk- szalküzleték polcairól a szige­telőszalag. A jelentéktelen­nek tűnő apróság hiánya sú­lyos károkat idézhet elő. A nem megfelelően szigetelt elektromos vezeték áram­ütést, lakás tüzet oikoBhait. Le­leményes „anyagbeszerzők” gyógyszertári ragtapaszt vagy cikkszalagot használnak pót­lására, ami eléggé felemás megoldás. — A megyénkben jelentke­ző hiány országos méretek­ben is mutatkozik — mondja Papp György, a Kellet Áru­ház műszaki osztályának ve­zetője. Magyarországon a POLIMER kisszövetkezet gyártja a. keresett terméket. Ebben az évben devizális okokból ,a nyersanyag be­szerzése nehézségekbe ütkö­zött, így a termelés rendkívül vontatottan halad. A hiány átmeneti feloldását szocialis­ta importból szeretnék ke­reskedelmi vállalataink pó­tolni. Az iparcikk-kiskereskedel­mi vállalatnál még azt is el­mondták, hogy a MÉDIUSZ kisszövetkezet elkezdte gyár­tani a szigetelőszalagot. A korábbi 25 méteres kiszere­lés helyett 10 méteres, 19 mil­liméter széles szalagot gyár­tanak, melynek fogyasztói ára ÁFA-val számolva közel 100 for.int lesz. Átmenetileg ez­zel próbálják majd boltjaik­ban a hiányt orvosolni. Cs. Zs. A Kelet-magyarországi MÉH Vállalat 1988. október 6-án 9—13 óráig kitelepült papírgyűjtési ak­ciót szervez emelt áron a lakóte­rületén. Helye; Nagykálló, Mű­velődési ház mögötti terület. (1966) || Kelet­magyarurszág [képek] szerda AURÉL NAPJA A latin Aurélius nemzet­ségnév rövidülése. Jelenté­se: aranyos. Még névnapok: Apollinár, Atilla, Attila, Etele, Flávia, Galina, Peregrina, Piacid, Szendile. A Nap kél 5 óra 47 perc­kor — nyugszik 17 óra 17 perckor. A Hold kél-------nyugszik 15 óra 26 perckor. Várható időjárás ma es­tig: az ország nagy részén túlnyomóan napos idő vár­ható. Inkább csak délen, délkeleten növekszik meg átmenetileg a felhőzet, eső azonban ott sem lesz. Éj­szaka. reggel szórványosan ködfoltok képződnek. Az egyre gyakrabban megélén­külő délkeleti szelet a Kis­alföldön időnként erős széllökések kísérik. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 16—21 fok között alakul. A Kótaj Községi Tanács VB. Szakigazgatási Szerve felhívja a lakosság figyelmét, hogy Kótaj községben lévő régi katolikus te­mető felszámolásra kerül. Fel­hívja azon hozzátartozók figyel­mét, hogy a halottaikat a jelen­legi temetőbe átszállíthatják sa­ját költségükön 1988. november 1-jéig. (2228) ÁRAMSZÜNET! Értesítjük fo­gyasztóinkat, hogy az alábbi he­lyeken és időpontokban áram­szünet lesz: 1988. október 10., 11., 12., 13., 14-én 7 órától 15 óráig: Nyírtelek, Veres P. utcai lakóte­lep. 1988. október 12-én, 7 órától 12 óráig: Sóstóhegy, Attila u. te­rületén. TITÁSZ Nyíregyházi Ki- rendeltség. (2242) — Mennyit iszik napon­ta, Kovács úr? — kérdezi az orvos aggodalmasan a betegétől. — Négy üveg sört. — De hiszen csak napi két üveget engedélyeztem. — Igen, de a belgyó­gyász, aki megvizsgált, szintén engedélyezett két üveget. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: MATHÉ CSABA Esti ügyelet: 15-124

Next

/
Thumbnails
Contents