Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-19 / 250. szám
1988. október 19. Kelet-Magyarország 3 Á bizalom feltétele a kiszámíthatóság NINCSEN ABBAN SEMMI MEGLEPŐ, hogy a legújabb és máris vadul terjedő híresztelés szerint rövidesen drasztikus — több száz százalékos — lakbér- emelés következik. E sorok írója illetékes helyről tudja, hogy a lakbéremelés terve ugyan napirenden van, de szó sincs a jól értesültek által terjesztett rémisztő mértékekről. Az sem csodálnivaló, hogy nemrégiben a legmagasabb rangú körökben voltak kénytelenek cáfolni azt a szóbeszédet, hogy ugyancsak nagymértékben emelik majd a már érvényes lakossági hitelszerződések (és elsősorban a lakáshitelek) kamatlábait. Az agyonduz- zasztott rémhírek egyúttal jelzik is: megcsappant alakosság kormányzat iránti bizalma, az emberek már a hivatalos információknak, a félremagyarázhatatlanul egyértelmű cáfolatoknak is alig — vagy éppen sehogy sem — hisznek, ráadásul van okuk a kételkedés miatti nyugtalanságra. JÖSLAT ÉS MAGYARÁZAT. Sokaknak most már rendre csalódniuk kell; különösen azoknak — és egyre többen vannak — akik képtelenek eligazodni a gyakorta ismétlődő, hol egyértelmű határozottsággal, hol pedig homályos kétértelműséggel megfogalmazott ígéretek, s méginkább a be nem váltott ígéretekhez fűzött magyarázkodások között. Igaz: senki sem ígérte, hogy például az újonnan alkalmazott adórendszer valamicskét is könnyít majd az életükön, de azt nagyon sokan állították — és most mindegy, hogy hivatalból, vagy meggyőződésből —, hogy az adóreformnak legfeljebb egyszeri inflációt gerjesztő hatása lesz és nem kell tartani teljesítményvisszatartó hatásától. S mert a jóslatok nem igazolódtak be, most már kétségbeesett és a közvéleményt ugyancsak irritáló, alkalmanként fellengzős magyarázkodások is elhangzanak. SZÉTZILÁLT ÉRTÉKREND. Van aki tagadja, van aki bizonyítja, a közvéleményben mindenesetre az rögződött, hogy az adóreformot a jövő évtől bérreform követi. Nyilván azért is ez a közvélemény, mert nem is olyan régen még hármas tagozódású reformról beszéltek a hivatalos dokumentumok: adó-, ár-, és bérreformról. Ma már tudnivaló, hogy e hármasból nagy sietve összetákolták a jelenleg is működő és máris módosítandó adórendszert; hogy miféle reform ez a bizonyos árreform, az még a szakemberek számára sem felfogható; bérreform pedig nincs, és egyelőre nem is várható. Legfeljebb csak afféle reformértékű lépésként titulált és megint vadonatúj bérmechanizmus, amelynek működésével kapcsolatban az államigazgatás határtalanul optimista, ám mindenki más — kutatók, vállalatvezetők, szakszervezeti tisztségviselők — csalódottak, pesszimisták. Mondván, hogy érdemleges előrelépés nem történt a bérreform irányában, következésképpen a bér jövőre sem működhet valóságos ösztönzőeszközként. A MUNKAÜGYI KORMÁNYZAT ÁLLÁSPONTJA szerint jövőre, a szándékoltnál nagyobb lépés, merészebb bérliberalizálás az inflációs folyamat további felgyorsulása nélkül nem képzelhető el. És az emberek — s nemcsak a szakértők — ez ügyben tovább spekulálnak. Végül is, vajon mi az oka a most már csak kínkeservvel is nehezen kézben tartható inflációnak? Hát nem a teljesítmény-visszatartás miatti áruhiány? Mondják, és akik mondják megfelelő módon dokumentálják is, hogy ama bizonyos népgazdasági teljesítményekhez képest túlságosan is nagyarányú a lakossági készpénzvagyon. Ezért is, mert minden törekvés ellenére megengedhetetlen a bér- és jövedelem-kiáramlás mértéke, s mert megengedhetetlen, ezért az emberektől valami módon vissza kell szívni a pénzt. A MÓDSZEREK UGYAN ISMERTEK: áremelés, a nem is akárki által harács- nak nevezett adórendszer. Az eredmény? Még nagyobb társadalmi bérnyomás, még merevebb kormányzati ellenállás, még drasztikusabb költségvetési intézkedések. De — kérdik sokan — miért nem operál az államháztartás egyéb, nemcsak célravezetőbb, de a társadalmi méretű megnyugvást is szolgáló eszközökkel? Például a lakossági megtakarításokat ösztönző kamatpolitikával. Miért, hogy az OTP a legnyakate- kertebb módon próbálkozik a betétállomány — az állam által forgatható, hasznosítható betétállomány — gyarapításával, és miért nem szánja el magát a pénzügyi kormányzat a betéti kamatok radikális emelésére? Miféle pénzügypolitika az, ami a — meglehet nemcsak állítólag — nagyösszegű lakossági készpénzállomány értelmetlen elherdálására készteti az embereket? ILLÜZIÖK NÉLKÜL. Hogy netán naiv és szakszerűtlen kérdések ezek? Lehetséges, de tudomásul kellene venni, hogy ama bizonyos átlagember többnyire ilyen kérdéseken rágódik, s mert nem kap választ, ezért nem és egyre kevésbé partnere a kormányzati törekvéseknek. Ez pedig veszélyes. Az állampolgár a szűnni nem akaró restrikció ellen védekezésre kényszerül, s védekezik ahogy csak tud. Eszközei korlátozottak, de kíméletlenek. S nemcsak saját magára, a családjára, de áz egész államháztartásra nézve is veszélyesek. S mert ez a kölcsönhatás senkinek sem lehet érdeke, valahol és valami módon határt kell szabni a restrikciónak; valami módon máris lassítandó lenne a reálbérek és általában az életszínvonal rohamos csökkenési üteme. Tudnivaló, hogy a közvéleményben már rég nincsenek illúziók; mindössze annyit várnak, hogy valamennyire is kiszámítható életszínvonalpolitikával szerencséltesse őket az a kormányzat, amely néhány hónapja már három, később már öt-hat, újabban pedig 10 évre teszi a lehetséges gazdasági kibontakozást. ÉS VALÓBAN: ugyan vitatható-e, hogy az állam- polgári bizalom és az any- nyira áhított társadalmi közmegegyezés elsőszámú feltétele az államhatalom képviselőinek kiszámíthatósága, mindenki által felfogható, követhető, s éppen ezért különösebb feltételek nélkül támogatható stratégiája. Az olyan állam(pol- gári) érdek, amely nélkül nincs, mert nem lehet; társadalmi megnyugvás, következésképpen gazdasági megújulás sem. Közmű épül Közművet épít a tiszalSkl Királyéri Vízgazdálkodási Társulás Hajdúnánás üdülőtelepén. Képünk a 300 milliméteres szennyvízvezeték építéséről készült. (Elek Emil felvétele) Jóindulat a vev# Iránt Gépek adott szóra A különböző forgalmazó cégek többnyire azt vallják, hogy az a biztos pénz, amit a vásárló rögtön a termék kiválasztása után kifizet. Idegenkednek a váltótól, hitel pedig — még akár néhány napra is — „alma”. Nemrégiben az AGROKER kereskedelmi igazgatóhelyettese, Borsy István nagy meglepetésemre a következőket fejtegette: — Minden váltót elfogadunk, amely mellett banki garancia áll, de elsősorban a gabonást. Márcsaík azért is, mert a mi legnagyobb szállítónk is leginkább ezt fogadja el tőlünk. Saját váltót azért nem szívesen veszünk el mindenkitől, mert utána a szállítónknál mi vagyunk a garancia arra. Osztályba sorolták — Persze tudjuk jól, hogy a termelőszövetkezetek fizetőkészsége nagyon szélsőséges. Vannak, akik itöbblet- megrendeléssel jelentkeznek napjainkban is, míg nagyon sok gazdaság a kintlévősége miatt kerül hátrányos helyzetbe. Ezért aztán az utóbbiaknak velünk szemben is tartozásaik vannak. Felülvizsgáltuk a vevőkörünket és a bankhoz hasonlóan osztályba soroltuk őket. Kereskedelmi politikánk fő eleme, hogy a fizetési gondokkal küszködő gazdálkodó egységeket segíteni akarjuk azáltal, hogy folyamatos a kiszolgálás. Azonban azok a gazdaságok, amelyék nem keresik a lehetőséget a fizetési határidő betartásának megoldására, vagy nem állapodnak meg élőzetesen vállalatunkkal a fizetés átütemezésének feltételében, azokkal szemben kénytelenék vagyunk bizonyos vásárlási korlátokat alkalmazni. Ilyenkor például csak készpénzes fizetés ellenében szolgáljuk ki őket. A múlt jogán — Sok esetben a termelő- szövetkezetek pénzügyi, termelési múltja kötelez bennünket a kiszolgálásra, mert csak átmeneti pénzhiányról lehet szó. Ezt a pénzhiányt a szövetkezetek, amikor nálunk vásárolnak nem érzik, ugyanis adott szavukra mindent megkapnak. Azok-^ ban a gazdaságokban, ahol az elmúlt évek fizetési nehézségekkel terheltek, valamint ‘a vezetés sem stabil — nos, ott. nem látunk garanciát a vásárlásaik meghitelezésére. De történetesen még soha nem; bantuik meg, hogy a nyírteleki Dózsának, a nagyhalászf Petőfinek, vagy a tímárt Béke Tsz-inek hiteleztünk. — Bennünk jóindulat van, és nemcsak akkor szolgálunk ki tehát, ha rögtön fizetnek. Mérlegelünk, hogyha tudunk bárkin segítünk. Ezek alapján úgy vettük észre, a partneri kapcsolataink erősödnek, megrendelőink szemében nő a vállalatunk iránti bizalom. fgy aztán biztos nem mennek máshová beszerezni mezőgazdasági felszerelés, alkatrészigényeiket. Kétmilliós tanulópénz Az AGROKER tavaly kétmillió forinttal megfizette a „tanuló' pénzt”. (Ugyanis ennyit nem fizetett meg becsületbeli tartozásából a ci- gándi termelőszövetkezet.) Ennek ellenére, mint a fentiekből is látszik azonban továbbra is — ffsak körültekintőbben-,-*; fenntartják üzlet-, politikájukat. Száraz Attila ff Bármi" N apokkal korábban cikket írtaim arról a pazarló tárolási és szállítási módról, amely most gyakorlattá vált. Az aimatermelők — nagyüzemek és kisárutermelők egyaránt — a belföldi almát Szatmár ládákban szállítják és értékesítik. A léalmát — ! mert mimes elegendő kishűtő és tartályláda — szintén Szatmár ládákban tárolják. Megjegyeztem, a Szatmár láda exportra készült, nem olcsó, ugyanakkor ipari alma tárolására nem alkalmas, hiszen törékeny, nem bírja el a kerti tárolást, kertközi szállítást. Más gond — és ez a lényeges — ha a Szatmár ládát a termelők nem a rendeltetésének megfelelően hasznosítják, kevés lesz az exportgöngyöleg és ennek okán akadozni fog a kiszállítás, meghiúsulhat néhány ezer tonna téli alma időbeni exportálása. A cikkre Erdélyi Elemér kertészmérnök, barabási olvasónk eképpen reagált: „Szeretné rábeszélni az almatermesztőket az exportládák rendeltetésszerű hasznosítására. Sajnálja a ládát? Csak a szerencsétlen termelőt nem? Mivel induljunk el céltalan, kóborló, országjáró almát áruló útiunkra? Ömlesztve gondolná? (Mármint a belföldi almaszállítást. A szerk. megjegyzése). Cikkének befejezésében javasolja, hogy bármi megfelel. A bármi magyar nevét legyen szíves megírni, hogy a jövőben hasznosíthassuk, de addig is kiszolgáltatva béreljük (a ládát) darabonként 6 forintért a léalma összeszedé- sére, beszállítására ...” A bármi magyarul is megfogalmazható. Rudi Béla, a Nyírség Konzervipari Vállalat vezér-igazgatója a belföldi almaszállítások megoldásához javasolta: a vállalatnál rengeteg az olyan göngyöleg, amely már selejtezésre vár. Ezek almaértékesítéshez még kiválóak és jóval olcsóbbak lennének, mint a Szatmár ládák. Ipari almánál viszont a kerti tároláshoz már, sok helyütt használják a RaschelL zsákokat. De lehet prizmázni is az almát, hiszen való igaz, hogy az ipari alma ára még a szedőládák bérleti díját is nehezen bírja el. A termelők gondját- baját mint a korábbi cikk és a jelen írás szerzője megértem, de valótlan állási oglalás lenne, ha a véleményemet egyoldalú információkra alapoznám. Az érdekegyeztetés mindig és minden vonatkozásiban szükséges és követelmény. Különben, a zavartalan export, az export- ládák rendeltetésszerű hasznosítása nem az én érdekem és nem is csak a 'közvetítő kereskedelemé. Termelői érdek is. Seres Ernő „A félelmet akartam legyőzni... ff Zubor Ágnes József Attila-estje Csaknem zsúfolásig megtelt a helyiség. Ki hinné, hogy manapság még ennyien érdeklődnek a költészet iránt? Vagy József Attila élete, művészete: egész népét "tanítani akaró makacs elszántsága, tragikus tisztasága vonzza még ma is elevenen az embereket? Avagy Zubor Ágnes előző színházi alakításai garantálták az este élményét, a mindenség summás- legényének alakjával történő meghitt találkozás elemi szépségét? A nyíregyházi művelődési központ i kamaratermében összegyűltek egy rövid órára, megérezhették a József Attila-! sors genezisét: Zubor Ágnes összeállítása a költő versei, levelei, prózai írásai, alapján elsősorban a gyermek megidézésére vállalkozott. Köztudott, hogy — többek között a freudizmus hatására is — József Attila milyen fontosságot tulajdoniDarálóban mm óra reggel ML van. A köd * éppen ereszkedik lefelé. A lakótelep már élénkül, mennek a nulladik órások, mások munkába igyekeznek. Es jön, menetrendszerűen a korai műszakba igyekvő óvodások kis serege is. Ki apukával, ki anyukával. Az egyik édesanya, míg igyekeznek, azzal gyötri a gyermekét: mennyi kell kettőhöz, hogy öt legyen. A gyermek küzd, harcol, aztán pityereg. A mama mind idegesebb. Sok méterre el- hallatszik a kor- holás, a szidás, a keltő és három összegzéséről szóló tanmese. Es az: „Tegnap egész este ezt gyakoroltuk, s te mégse tudsz semmit...” Nagyon sajnálom a kis emberkét. Mert csúnya dolog, hogy az óvodás, ahelyett hogy derűvel menne a kis közösségbe. számolni kényszerül. És mit csinál majd az isko- Iflban? Miért kell elvenni a játék, a derű örömét? Miért nem lehet emberi értékrendet tanítani neki, viselkedést, szere- tetet, a növény- és állatvilág tiszteletét, a játékot, az önfeledt nevetést kínálni összeadás helyett? Tudom, az anya is szenved. Ő sem érti, miért kell ennek így lennie. Be belekerül a magyar nevelés és oktatás darálójába ő is, othon korrepetál, az utcán veszekszik. (bürget) tott életében a gyermekkor- hák. Nos, hétfőn este e pálya első felének, a készülődés éveinek lehettünk tanúi. A művésznő felvillantotta a magára és a világra eszmélő ember drámai küzdelmét az önmeghatározásra, a lelki traumák feldolgozására, a mama szeretetének kiküzdésére. Zubor Ágnest a formálódó és impulzusokat gyűjtő ember érdekelte elsősorban, aki túlérzékeny, szeretetre vágyó, első verseire büszke; akaratos és simulékony, ellá- gyuiló és állhatatos. A műsor fő gondolatai, a meg akarok szabadulni attól, ami szorongat és a félelmet akartam legyőzni az egész költői étet vezérmotívumaként tételeződik. A Móricz Zsigmond Színház művésze önálló estjénél leghatásosabb pillanatait az öngyilkosság? című próza írás előadásával érte el empátiájának, ámyalókészsé- gének gazdagságával ajándé kozva meg a közönséget. Zubor Ágnes elkerülte azt az ellentmondást, hogy az eredendően férfikomplexusoka tartalmazó pályát nő idéz fel. Ezen az estén egy embe: lényegült át egy másik em bérré. Köszönet érte. (k. zs.
