Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-28 / 232. szám
1988. szeptember 28. Kelet-Magyarország 5 TANÁCSÜLÉS NYÍRBÁTORBAN Javulhat a nyelvoktatás A mezőgazdaságii őrszoilgá- latd járuJiék miétritőkiér&l és ti- zjertié-sécrcül hangzott el javaslat a nyírbátori .tanács kedden megtartott ülésén. Amint a jelenlévőik megállapították, a koraibban alkalmazott rendeletek nem garantálták a zártíkeritak, maiglánitulajdon- ban liévő .területek védelmiét. A város köziglaizglafcási területén, magánszemélyek tulajdonában lévő földterületet szétszórtan, a települést körülövezve hedyeziketínek él, esetiemként több mint ött kilométerre anmák határától. Mindezen sajiálfrosságotobóil adód dán aiz áttliagosnáil is nehezebb őrzésük. Ezért a kent- tulaj dánosok javaslatait figyelembe véve a mezőőrök számának, valam/imt a téirítési díjnak növeléséről döntött a tanács. Javaslatukat két változatban dolgozták ki, melyek közül azt alkalmazzák majd, amelyre a legtöbb szavazatot adják az érintettek. A tanácsülés további részéiben egyebek mellett a településfej lesztési hozzájáiru- lás fizetésének módosítására, valamint a Báthori Istváln Gimnázium és 'Cipőipari Szakközépiskolában indítandó német nyelvű speciális tantervű osatálliyok szervezésére tettek javaslatot. A tanácstagok beszámolót hallgattak meg a városfejlesztési bizottság tevékenységéről, valamint a VII. ötéves terv terület- és településfejlesztési koncepciójának időarányos végrehajtáséiról ils. Művelődés — gondokkal Első félévi munkájukat és a nyári rendezvényeket értékelték kedden a nyíregyházi Váci Mihály megyei és városi Művelődési Központ népművelői. Mint elhangzott, a gazdálkodásban az év elején mutatkozó bizonytalanságok, az ismeretes gondok ellenére is érdemben tudták segíteni egyebek között a kisközösségeket, az ismeretterjesztést, értékeink megőrzését, az alulról jövő kezdeményezéseket. Takarékos gazdálkodással a második félévi feladatok is megoldhatók. Várhatóan növekedni fog az igény a szórakoztató programok, a nyelv- oktatás iránt; sajátos lehetőségeikkel támogatni kívánják a környezet- és természetvédelmet, az egészségmegőrző program megvalósítását, a fiatalok pályaválasztását, életkezdését, gondjaik megoldását. Mivel rövidesen megkezdi működését a Városi Galéria, majd átadják a szabadidőközpontot is, nagyon fontos feladat lesz a különféle szórakozási, művelődési lehetőségeket kínáló intézmények tevékenységének, programjainak összehangolása is. Az értékelést követően megvitatták a szakemberek azit a tervezetet, amelyet egy öttagú csoport készített — a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztályának felkérésére — a közművelődés megújítására. HATVANNÁL TÖBB munkahelyen társadalmi, illetve tömegszervezeteknél vitatták meg eddig Szabolcs- Szatmár megyében az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvénytervezetet. A társadalmi vita tapasztalatairól dr. Ungvári István, a Hazafias Népfront közjogi bizottságának elnöke tájékoztatta a népfront megyei elnökségét a kedd délután megtartott ülésen. NAGYSZABÁSÚ HONVÉDELMI NAP lesz Nyíregyházán az MVMK-ban és a körülötte levő téren csütörtökön délelőtt kilenc órától, elsősorban az általános iskolás gyerekek részére. A rendezvényen a honvédségen és az MHSZ-en kívül bemutatkozik a rendőrség, a munkásőrség, a tűzoltóság és a polgárvéde- lem is. Ehhez kapcsolódóan kiállítást és filmvetítést láthatnak az érdeklődők egész nap a művelődési központban. Először Magyarországon! A MAVADTOURS és a 4 WD Club az először megrendezésre kerülő Magyar Maraton Rali versenyre terepjáró autósok és motorosok jelentkezését várja szeptember 30-áig. Információ: MAVADTOURS. Telefon: 759-611/162- es mellék. (HV—36) KITÜNTETÉSEK. A fegyveres erők napja alkalmából az MHSZ Szabolcs-Szatmár megyei vezetősége a következő kitüntetéseket adta át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát Elek Istvánnak és Fábián Sándornak. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát Szilágyi Tamásnak, dr. Bágyi Péternek és Mészáros Gábornak. A Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát Szilágyi Mihálynak, Csíki Sándornak, Banka Gyulának, Hegyes Imrének, Kallós Gyulának, Németh Lajosnak, Pető Józsefnek, Szabó Gyulának és Tóth Lajosnak. Az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát tizenhármán, ezüst fokozatát tizenöten, míg bronz fokozatát huszonnyolcán vehették át. Négyen részesültek elismerő oklevélben és jutalomban. A MEGHIRDETETTŐL eltérően még ezen a héten is lehet jelentkezni a nyíregyházi úttörőház gyermekszakköreire. A foglalkozások a jövő héten hétfőn kezdődnek. Részletes felvilágosítást és jelentkezési lapot az úttörőházban kaphatnak az érdeklődők. Megnyitásának negyedszázados évfordulóját ünnepli hazánk egyetlen tűzoltómúzeuma. A kiállítás az őskortól a modern időkig végigkíséri az ember és a tűz harcát, tanácsokat ad a tűzvédelemhez a mai embernek. A képen: gólyanyakú fecskendő, a középkori városok jellegzetes tűzoltó eszköze. (MTI Fotó — Várko- nyl Péter) Nagysikerű Bartók-emlékkoncertet rendeztek hétfőn este a nyíregyházi 4-es iskola dísztermében. Bartók halálának évfordulóján a zeneszerző műveiből a Magyar Kodály Társaság megyei csoportja emlékhangversenyt rendezett. A műsorban fellépett Csikós Sándor, a Móricz Zsigmond Színház művésze. (E. E.) PÁRBESZÉD nyíregyházán A nyitott politizálás jegyében Megkérdeztük: Mikor nyit a zálogház? Felröppent a hír, hogy új szolgáltatással gyarapítja tevékenységét a Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. Az ország egyik legnagyobb és legeredményesebb szövetkezete úgy határozott: zálogházat nyit a megyeszékhelyen. Ez a szolgáltatás régi óhaját teljesíti a. város és a Nyírség lakosságának, hiszen az egész megyében nincs ilyen létesítmény. Séra Irén, a takarékszövetkezet főkönyvelője a fentiekkel kapcsolatban a következőket mondta el; — Az engedélyünk megvan a zálogház nyitására, tehát a hír igaz. Ügy tervezzük, hogy az örökösföldi kirendeltségünk épületében kap helyet. Az egyetlen gondunk csak az: nincs becsüsünk hozzá, aki ennek a vezetője is lenne egyben. Amennyiben találnánk egy ilyen végzettségű szakembert, akkor október 15-én nyitnánk. Így egyelőre várunk. (sz. a.) FOGADÓÓRÁK. Dr. Papp Imre rendőralezredes, a nyíregyházi rendőrkapitányság vezetője ma 15 órától 17 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. A Mátészalkai Városi Tanács tisztségviselői közül csütörtökön délelőtt nyolctól tízig és délután 16- tól 18 óráig dr. Varga Miklós vb-titkár várja a lakosokat hivatali helyiségében. KOMSZOMOL-KÜLDÖTT- SÉG. A Szabolcs-Szatmár megyei úttörőelnökség meghívására háromtagú Kom- szomol-delegáció érkezett megyénkbe Kárpátaljáról. A vendégek megyénkben elsősorban a KISZ és az úttörőszövetség szervezeti kérdéseit tanulmányozzák. Ellátogatnak az ibrányi Kossuth Lajos, és a Nyíregyházi 17-es számú Általános Iskola Móra Ferenc úttörőcsapatához, illetve a rakamazi és a sóstói úttörőtábor tevékenységével ismerkednek meg. A delegáció csütörtökön utazik el a megyénkből. A nyíregyházi képüjsAg műsorát naponta 16,30-tól 18,30-ig nézhetik a megyeszékhelyen lakók közül azok, akikhez bevezették már a kábeltévét. Ebben az időpontban így a francia TV-5 adása a tízes csatornán szünetel. Az állampolgár véleméiny- ínyiliwánítása — közéfetünik bármely kérdéséről — jelenünkben már nemcsak lehetőség, hanem poLiitilkai kultúránkat egészségesen tormáié SZ1VTELEFON. Ma délután öt- tői hatig ismét működik a városmajori művelődési ház „szívtelefonja”. A válaszoló szakorvos elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, valamint az egészséges életmóddal összefüggő kérdéseket vár a 11-701-es telefonszámon. TEGNAP ADTÁK ÁT Öfe- hértó és Máriapócs között az új összekötő utat, amely mintegy 32 millió forintba került, és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamint a Közlekedési Minisztérium segítségével épült. Ez lehetővé teszi, hogy a Dél-Nyírség Nyírbátor kiiktatásával északi irányban — elsősorban Tu- zsér felé — zavartalanul lebonyolíthassa mezőgazdasági szállításait. A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ VARJA KEDVES partnereit a BNV ideje alatt a Il-es kapu közelében lévő 82. sz. állandó pavilonjában ingyenes FORMA 1 játékautomatával, autóversenyzők közönségtalálkozójával, vetélkedőkkel. Aki a helyszínen köti meg CASCO biztosítását, az egy havi díjkedvezményben részesül. Találkozunk a BNV-n! Hungária Biztosító. (Bp. 4480) kényszerré vált. Ám a megalapozott vétemény, egyéni áíLMspoiit fontos kritériuma, hagy miméi teljesebb információkon alapuljon. Ehhez próbáit hozzájárulni a Párbeszéd Közművelődési Egyesület hétfői rendezvényéivel, melynek előadója Magyar Bálint szociológus (Pénzügykutató Rt.) és Eörsi János közgazdász (Szövetkezeti Kutatóintézet) volt. A megyei népfromtbizott- ság klubtermében a mintegy 50 érdeklődő független kezdeményezések — a tömegkommunikáció névén már ismert Magyar Demokrata Fórum és a többi kezdeményezés — kialakulásait, álláspontját ismerhette meg az előadás és az azt követő beszélgetés sarán. Az este hangulata az egyesület szándékának és -céljának szellemében zajlott. Azaz: kompenzálni azt az objektív hátrányt, amiit a nyomasztó főváros- központúság jelent az információ terén Nyíregyháza, vagy bármely vidéki település számára. A témával összefüggő gyülekezési és egyesüLési törvénytervezetet érintő kérdések, hozzászólások bizonyították: szükség van az ilyen nyitott politizálásra. KÖNYVTÁRKEZELŐI tan- folyamot indított Nyíregyházán a megyei és városi könyvtár. Az elsősorban közművelődési, iskolai könyvtárosok számára szervezett egyéves tanfolyamon középfokú szak- képzettséget szerezhetnek a résztvevők. LEESETT A DOBOZ. Bizonyá- ra hiányzik annak a költözködő családnak az ingekkel, pizsamákkal telt doboz, amely hétfőn délután fél ötkor a Benczúr tér sarkán leesett egy teherautóról. Sokáig az út közepén hevert, majd behozták a szerkesztőségbe, ahol tulajdonosa átveheti. 50 órás egyetemi előkészítőt indítunk október elején magyar, történelem, fizika, kémia, biológia, matematika és orosz tantárgyakból. Jelentkezés: SZMT Móricz Művelődési Ház, Nyíregyháza, Bethlen G. u. 24., telefon: 10-462. (2177) A tárgyalóteremből Az árokban kötött ki A múlt hét végén Nyíregyházán megrendezésre került nemzetközi tudományos kongresszus résztvevői ellátogattak a KSH Számítástechnikai Intézetbe, ahol Török István igazgató adott tájékoztatást az ott folyó munkáról. A háromnapos tanácskozás résztvevői „A számítógép az egészségügyben” témával foglalkoztak. (Elek Emil felvétele) Autósorszámok Trabant Li. Hyc. Bp. 974 Trabant Com. Hyc. Bp. 148 Trabant Li. Spec. Debrecen 12 057 Trabant Comb. Debrecen 3 797 Wartburg Stand. Debrecen 2 680 Wartburg Spec. Debrecen 4 374 Wartburg Spec, tolóte. Bp. 16 115 Wartburg Tour. Debrecen 2 508 Skoda 105 S Debrecen 9 632 Skoda 120 L Debrecen 16 612 Lada 1200 Debrecen 34 414 Lada 1300 S Debrecen 17 821 Lada Szamara Debrecen 1 414 Lada 1500 Debrecen 12 139 Lada Combi Debrecen 421 Lada Niva Budapest 851 Polski Fiat 126 P Debrecen 2 696 Dácia Lirnou. Debrecen 12 822 Dácia Combi Debrecen 3 588 Dácia TLX Debrecen 5 020 Zastava Budapest 20 492 Szinte már közhely leírni, hogy a közlekedés veszélyes üzem, hogy volánhoz ülni nagy felelősség. Mégis, mindig akad. aki nem érzi ezt a felelősséget, s úgy vesz részt a közúti forgalomban, hogy másokat veszélyeztet : A 28 éves dombrádi Csercsa Géza ez év április 9-én egész nap szorgalmasan italozott, s ennek meg is lett a hatása: estére berúgott. Nem annyira persze, hogy ágynak essen, csak annyira, hogy társaságra vágyjon. Kilenc óra körül fel is ment a község vendéglőjébe, s ott találkozott barátaival. Hamarosan azonban elunták a „hazai” környezetet, s elhatározták, hogy Tisza- telekre mennek. Csercsa vállalta, hogy Trabantjával átfuvarozza három barátját. beültek hát a kocsiba, és elindultak. Vidámak voltak: beszélgettek, nevetgéltek, nem is gondoltak arra, hogy elvonják a vezető figyelmét a vezetésről. Pedig így történt: az újdombrádi Tanácsköztársaság úton haladva Cser- csá annyira belefeledkezett utasai beszélgetésébe,, hogy 60 kilométeres sebességgel áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, majd belehajtott az ott lévő árokba, és felborult. A baleset következtében egyik utasának keze súlyosan megsérült, a kocsiban pedig 30 ezer forint kár keletkezett. Az ügyben a Nyíregyházi Városi Bíróság járt el. és Csercsa Gézát súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettében mondták ki bűnösnek. Ezért 10 hónapi 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 2 és fél évi járművezetéstől eltiltásra, illetve 6 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélték. II Keletmagyarország [képek] li ' : J 28., szerda VENCEL NAPJA A német Wenzesilaus név Wenzel rövidüléséből származik. A Wenzeslaus tulajdonképpen a szláv Vences- lav latinosítáisa. A szláv név elemeinek csak a jelentését ismerjük, ezek: koszorú plusz dicsőség. Még névnapok: Bemét, Jusztina, Pelbárt, Salaimon, Szelim, Tártcány. A Nap kél 6 óra 39 perckor, nyugszik 18 óra 31 perckor. A Hold kél 19 óra 25 perckor, nyugszik 10 óra 11 perckor. | |H' > f lor Időjárás Várható időjárás ma es- i tig: általában kevés lesz a > felhő, eső nem várható. Éj- i szaka sokfelé képződik köd. ! amely délelőtt megszűnik, * Napközben kissé megélén- ? I kül a délnyugati, nyugati [ szél. A hőmérséklet éjszaka j 9—14 fokig csökken, szer- 1 dán napközben 22—27 fokig , emelkedik. * з. L ÉRTESÍTJÜK T. FOGYASZTÓINKAT, hogy a szabad árformájú ipari szervizszolgáltatási tevékenységünk (gázkészülék javítás) díja 1988. október l-jétől átlagosan 6,5%-kai emelkedik. Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat Hajdúszoboszló, Rákóczi út 184. sz. (Db. 157350) ÁRAMSZÜNET! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi helyeken és időpontokban áramszünetet tartunk: 1988. október з. , 5., 7-én 7—15 óráig: Halmos- bokor. 1988. október 3., 4-én 7— 15 óráig: Fácán u., Előd u., Csaba u., Úttörő uM Attila u., Zerge и. 1988. október 3., 4., 5-én 7—15 óráig: Oros, Csermely u., Kezdő u. 1988. október 4-én 7—15 óráig: Újtelek! bokor területén. TITASZ NYÍREGYHÁZI kirendeltség. (2205) Megér egy mosolyt — Kisasszony, nyitva van a blúza. — Nem csoda, igazgató úr, ilyen rövid ebédszünet mellett. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: SZÁRAZ ATTILA Esti ügyelet: 15-124