Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-24 / 229. szám
1988. szeptember 24. dr. Ungvári Istvánt, a közjogi bizottság elnökét A Beszélgetésünk indoka, hogy javában ” zajlik az egyesülési és a gyülekezési törvénytervezetek társadalmi vitája. Megyénkben ennek első állomása a Népfront-elnökség és az ön által vezetett közjogi bizottság együttes ülése volt. Társadalmi vita — mondjuk. Ezt a kifejezést már elég régen használja a politikai zsargon, de sajnos inkább csak szólamként. Mitől más most a helyzet? — Végre valóban társadalmi vita zajlik. Elkülönül a szakmai, a rétegvita és a társadalmi vita. Mindez beleillik a nyolcvanas évek második felének politikai folyamatába. Hosszas vajúdás után tavaly- decemberben alkotta meg az Országgyűlés a jogalkotásról szóló törvényt, s ez kötelezően előírja, hogy a lakosság széles körét érintő törvények előkészítése során társadalmi vitát kell rendezni. Pontos, precíz megfogalmazás is született erre. Amit korábban elneveztünk társadalmi vitának, az inkább csak a szakT ma vagy az adott szabályozással érintett rje- tegek vitája volt. Talán csak az 1983-as választójogi törvény előkészítése során zajlott korábban igazán széles körben a vita. ^ Idén bőven lesz mit megvitatni... — A májusi pártértekezlet állásfoglalásai és a jogalkotási program következtében társadalmi viták sorozatát rendezik. Ennek első lépcsője az egyesülési és gyülekezési jogról folyó nyílt vita. Október-novemberben kezdődik az új tanácstörvény tervezetéről. Ennek külön érdekessége, hogy már maga a tervezet is egy vita eredményei alapján alakul ki. Ebben az évben ugyanis az a feladat, hogy a jelenlegi törvény hatályosulását elemezzük. így derülhet ki, mi az, ami jó, és mi az, amit célszerű megváltoztatni. Ezzel szinte párhuzamosan az új választójogi törvény tervezetének a vitája is lezajlik majd. Ezt követi — távlatokban — a népszavazásról és a nemzetiségek jogairól szóló törvény- javaslat. Bár ez utóbbi, inkább egy réteget érint. • Eredeti témánkra, az egyesülési és a gyülekezési törvénytervezet vitájára visszatérve: volt-e már példa arra, hogy egy javaslatot teljes terjedelmében közöljenek a napilapok? — Volt is, meg nem is. Tizenhat évvel ezelőtt, az Alkotmány módosított és egységes szerkezetbe foglalt teljes szövegét közölték a lapok. Igaz, ennek inkább gesztusértéke volt. Visszautaltak arra, hogy 1949-ben a Magyar Népköztársaság első Alkotmányát is mindenki megismerhette a lapokból. A Egyszeri, kivételes eset ez a publikálás, ” vagy — ön szerint — a későbbiekben is számíthatunk hasonlóra? — Számíthatunk. Terjedelmi okokból ugyan nem férne minden ilyen törvénytervezet a napilapokba, de például a már említett leendő választójogi törvény tervezetét mintegy ötvenezer példányban terjesztik majd, és várhatóan a sajtó is bekapcsolódik a vita menetébe. • Mi a biztosítéka annak, hogy az elhangzott észrevételeket, javaslatokat, kifogásokat fel is használják a Parlament elé kerülő változatban? — Valóban széles körben zajlik a vita az egyesülési és gyülekezési jogról. Városokban, nagyközségekben, községekben is rendeznek ilyen fórumokat, és az egyes társadalmi szervezetek, egyesületek is megfogalmazzák véleményüket. A pártértekezlet előtti módszerhez hasonlóan minden egyes vitafórumon feljegyzés készül az elhangzottakról, és ez direktben jut el a Hazafias Népfront Országos Tanácsához. Nem fésülik, nem szűrik meg, így nem vész el a javaslatok sokrétűsége. A törvényi garancia pedig az, hogy a viták tapasztalatairól tájékoztatni kell a jogalkotót, ebben az esetben az Országgyűlést. • Miért éppen ezzel a két tervezettel kezdődött az őszi nagy jogalkotási szakasz? Egyesek — komoly politikai posztokat betöltők is — valahogyan így fogalmaznak: „Ja, a két ellenzéki törvény?” Mi a véleménye erről? — A politikai, társadalmi élet felfokozott tempója, a politikai állásfoglalások mintegy kényszerítik a kormányzatot a gyorsabb ütemre. Hogy miért éppen ez a két tervezet az első? Ha úgy vesszük, már régen meg kellett volna alkotni mindkettőt, hiszen az elnöki tanács már 1976-ban jogszabályaink közé iktatta a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, csak a törvények késtek. A másik kérdésről az a véleményem, hogy ez nem ellenzéki törvény. Amikor két évszázada először megfogalmazták az emberi szabadságjogokat, akkor sem a fennálló helyzet elleni megmozdulásként értelmezték. Alapvető emberi szabadságjogok, amelyek biztosítását magas szintű jogszabályoknak kell garantálni. • Több alapvető emberi jog van, miért mégis ez a kettő kapott most zöld utat a törvényhez vezető úton? — Mitől társadalmi a társadalmi vita? — Szűrik-e a véleményeket? — Ellenzéki törvények születnek? — Tanács vagy rendőrség tiltson? Ungvári István a szomszédban, Haj- dú-Bihar megyében született. Berettyóújfalun végezte el a mezőgazdasági gépszerelő szakközépiskolát, s csak ezután került el szülőfalujából. Elsőre felvették Szegedre, a József Attila Tudományegyetem jogi karára. Házassága révén költözött Nyíregyházára 1971-ben. Bírósági fogalmazóként kezdte, dolgozott a Mezőgépnél, majd 1975-ben a megyei tanács lett a munkahelye. Végigjárva a szokásos lépcsőfokokat nevezték ki jelenlegi beosztásába; a szervezési és jogi osztály helyettes vezetője. A Hazafias Népfront megyei elnökségének közjogi bizottságát már a második ciklusban vezeti. Dr. Ungvári István felesége a Nyíregyházi Városi Bíróság megbízott elnökhelyettese, polgári bíró. Nagylányuk, Renáta másodikos közép- iskolás, Judit, a kicsi pedig az általános iskola harmadik osztályába jár. érdekek különböző módon fejeződhetnek ki. Lehetnek olyan érdekek, kezdeményezések, célok, amelyek nem ütköznek az Alkotmányba, eddig mégis ferde szemmel néztek rájuk. Most az a — szerintem helyes — vélemény erősödött meg, hogy ezek is kapjanak lehetőséget a szabályozott kifejeződésre. Bebizonyosodott, hogy a lakosság öntevékeny szervezeteinek elsorvasztása — gondolok itt például a hegyközségekre — hibás lépés volt. Nem minden társadalmi feladat egyben állami feladat is. • Sokan aggódnak — bár én nem tartozom közéjük —, hogy még itt sincsenek a törvények, mégis tüntetésekről hallunk, különböző, eddig nem ismert szervezetek tudatosítják létezésüket. — A két törvény még csak most van születőben, de az Alkotmány biztosítja a gyülekezési jogot, a békés megmozdulások jogosítványát. Az egyesülésről pedig a Polgári Törvénykönyv és törvényerejű rendelet szól. De utalhatnék arra az elvre is, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Vagy arra: amit nem tilt a törvény, azt szabad. Ugyanakkor ezek (és ez az egyik hibája, a mostani tervezetnek is) csak röviden rendelkeznek a politikai jellegű megmozdulásokról, szervezetekről. Ha megalkotja az Országgyűlés a törvényeket, akkor tisztább lesz a kép. • Sok és sokfajta vélemény elhangzott már eddig is a tervezetekről. Szeretném, ha megismertetné velünk a főbb vitakérdéseket. — Ki lehet szervezője egy megmozdulásnak? Ki tilthat meg például egy tüntetést, ami több települést is érint? Korlátozhatja-e tanácsrendelet az igénybe vehető területeket? Megfelelőek-e a tervezetben javasolt határidők? A gyülekezési törvény tervezetével kapcsolatban például ezeken a kérdéseken folyik a vita. A javaslat szerint á hatóságnak nem kell engedélyeznie a megmozdulásokat, csak megtilthatja. Konkrét, nevesített okok miatt. Melyik hatóság kapjon erre jogosultságot? A tervezet alternatívája: vagy az illetékes rendőrkapitányság vagy a tanács vb-titkára. Az eddigi vélemények többsége szerint célszerűbb lenne a rendőrségre bízni, mert a közbiztonság óvása egyébként is a feladata. • Mondom a magam véleményét — annál is inkább, mert azon a vitán, amelyiken részt vettem, a döntő többség ezt támogatta. Szerintem garanciális szempontokból mindenképpen megnyugtatóbb lenne, ha nem a rendőrség, hanem az államigazgatás, a vb-titkár kapná ezt a hatáskört. — Azért, mert végre elismerjük, hogy az — Nem kizárt, hogy ez a vélekedés bizonyul erősebbnek. Ha így lesz, akkor feltétlenül szabályozni kell a vb-titkár és a rendőrség együttműködését. Hozzáteszem azért, hogy mindenképpen bízom abban, nem keli rendőri intézkedés, mert valóban békés megmozdulásokat szerveznek majd a törvényadta jogon. Ha mégsem mindig lenne így, akkor a rendőrségnek fel lehet, bizonyos esetekben pedig fel kell oszlatni az összejövetelt. A tervezetben pedig szerepel egy új szabálysértés, ami lehetőséget ad a szervező felelősségre vonására, ha nem tartja be a feltételeket. Ugyancsak ő a felelős az esetleges károkozásért. A Apropó, felelősségre vonás... Igen fon- ^ tos dolognak tartom, hogy a Büntető Törvénykönyvet is kiegészítenék egy új szakasszal... — Az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése elnevezésű bűntett azt a hivatalos személyt, aki mást, egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában jogosulatlanul akadályoz, három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. • Elérkeztünk ezzel az egyesülési jog kérdéseihez. Hallottam olyan megfogalmazást is, hogy a tervezet a jelenlegi szabályozásnál nehezebbé teszi például az egyesületek létrejöttét. Mi erről a véleménye? — Nem értek egyet ezzel a megfogalmazással, mert a törvényerejű rendelet értelmében már a szervezés is megtiltható, és nem volt ellene jogorvoslat. A tervezet ezzel szemben nem írja elő a szervezés előzetes bejelentését. Annyiban szigorúbb ez a változat, hogy nagyobb a szervezők felelőssége. Nekik kell eldönteniük, hogy megfelel-e a feltételeknek a leendő egyesület. Ha nem, akkor ugyanis szankcionálható lesz, törvénybe ütközik és a javaslat szerint vétséget követ el az illető. • Az egyesülési jog nem merül ki az egyesületek jogában, hanem más társadalmi szervezet létrehozását is lehetővé teszi... — Eddig inkább csak a nem politikai jellegű szervezetek tartoztak ide, a kaktuszgyűjtőktől az állatbarátokig. Most — a tervezet szerint — a társadalmi szervezet kategóriája háromféle dolgot tartalmaz. Egyesületet, tömegmozgalmat és tömegszervezetet. Itt egyébként, és ez a viták során is elhangzik, nem elég világos a törvénytervezet. Egyes, nem is pontosan körülírt szervezete- *ket kivesz a törvény hatálya alól, de nem világos, hogy például a különböző érdekvédelmi szervezetek, TOT, SZÖVOSZ vagy például a Gazdasági Kamara hová tartoznak. Mi lesz a Vöröskereszttel, a lakó- és utcabizottságokkal, és még sorolhatnám. • A tervezetben — az egyik változat szerint nevesítve: az MSZMP, a másik szerint a politikai párt — úgy szerepel, mint ami nem tartozna az egyesülési törvény hatálya alá. Megmondom őszintén, nem igazán értek egyet ezzel a megoldással. — Én, személy szerint, kivenném a politikai pártot e törvény hatálya alól, mivel maga az Alkotmány szabályozza a politikai pártra vonatkozó elveket. A párt a hatalom- gyakorlás alapvető szerve, ezért szerintem logikus, hogy az alaptörvény, az Alkotmány rögzítse az elveket. • Már utaltam rá, hogy van, aki ellenzéki törvényekről beszél. Létezik azonban egy átmenet is. Sokan attól félnek, hogy ez a „fene nagy szabadság”, amikor nyakló nélkül alakulhatnak politikai jelleggel is bíró szervezetek, káoszhoz vezethet. — Már a pártértekezletet megelőző ideológiai tanácskozásokon létjogosultságot szerzett az érdekpluralizmus kifejezése. Vagyis lehetőséget kell teremteni az eltérő érdekeket kifejező szervezetek létrehozására. Ne féljünk tőle, hiszen az állam feladata a szükségletek kielégítése,- s ennek előfeltétele az érdekek feltárása. A párt fő feladata az érdekek integrálása, rangsorolása, s ehhez a legtöbb segítséget éppen ezektől a szervezetektől kaphatja. Szerintem mindenképpen tisztább, áttekinthetőbb lesz a politikai intézményrendszer, színesebb a politikai paletta. A Utolsó kérdésem szintén egy aggály ™ tolmácsolása. Felnőtt, megérett-e ez a társadalom egy várhatóan bekövetkező állapotra, amikor bizony — éppen az érdekek különbözősége miatt — nyílt összeütközésekre is számítani kell? — Igen, szerintem felnőtt a magyar társadalom ehhez. Papp Dénes ... napjaink egyik legjobban exponált kérdése, hogy itt, vagy ott lesz-e személyi változás a vezetésben. Magam is azon a véleményen vagyok, nem minden esetben elég egy elfáradt, megkopott gépezetben csak egyes alkatrészeket pótolni, toldozni-föltözni az idejétmúlt, a követelményeknek megfelelni már képtelen berendezéseket. Ezért is igaz tehát, hogy gyakorta elodázhatatlan a teljes csere. Ezzel együtt sem tudom mellőzni a másik gondolatot: az ember nincs mindig abban a helyzetben, amikor ripsz-ropszra, csak úgy a mellényzsebböl generális cserét hajthasson végre. Aztán az sem biztos, hogy ama berendezésben valóban minden egyes rész már használhatatlan. Hogy a technikából* vqtt példánál maradjunk: a tervszerű megelőző karbantartás, az előrelátás, h‘ <ft)rí&os gazdaszemlélet nemcsak meghosszabbíthatja a gépek életét, de a fogyó erőt if képes pótolni. Bizonyára túlontúl jelképes mindez, ezért gyorsan befordítom. Szerintem jelenlegi é&tö'tatsadaf.mi gondjainkat csupán személycserékkel megoldani nem lehet. Ehhez még soli minden más is kell. A minap beszélgettem egy képzett és elismerten szorgalmas, tehetséges vezetővel, aki nem győzött panaszkodni. Elmondta: elődje, aki köztudottan nem halmozta a diplomákat, — enyhén szólva hézagos volt a felkészültsége — tehát az a vezető a hatvanas években egyre-más- ra aratta sikereit a munkában. Amerre csak jár a megyében, mindenütt ott az alkotása, a keze nyoma. A mostani vezető, az utód ezt mondja: „Én pedig a fene nagy felkészültségemmel bárhová megyek, mindenütt csak gonddal-bajjal találkozom és magamba roskadok, mert tehetetlen vagyok ...” Mielőtt bárki is félreértené e sorok, szándékát, tisztázni szeretném: a sokat emlegetett és múlhatatlanul szükséges társadalmi reformhoz az eddigieknél tehetségesebb, lendületesebb vezető garnitúrára van szükség. Olyanokra, akik látják a dolgok politikai-gazdasági összefüggéseit; akik nem a pillanatnyi látványos sikerekre törnek, aminek a levét majd később kell meginnunk, de nem is roggyannak meg a nagyobb teher alatt. Azért is fontosnak érzem a jelentős arányú felfrissítést különböző vezetői szinteken: legalább ezzel megteremtsük a személyi garanciát arra, hogy nem lesz visz- szarendeződés a korábbi gyakorlathoz. Ugyanakkor tisztában kell lennünk vele: amikor zsákutcában a gazdaság és széles körű a bizalmi válság, akkor rendkívül nagy felelősség és teher hárul minden szinten a vezetőkre. Számtalanszor elmondjuk, hogy már nem lehet a régi módon gondolkodni, dolgozni, élni ahhoz, hogy ne növekedjék tovább az elmaradásunk a nemzetközi szinthez képest. Szinte újjá kell születnünk valamennyiünknek] s ez a hétköznapokon fárasztó, keserű valóság. Mert nem lehet csak úgy általában megújulásról beszélni; nem elég csak óhajtani azokat a hiányolt eredményeket, amelyektől sorsunk jobbra fordulását várjuk. A megújulás, az újjászületés kínkeserves dolog: képessé tenni magunkat új ismeretek befogadására, időt, energiát áldozni az önképzésre. Mindez nemcsak lemondással, hanem gyakorta anyagi áldozattal is jár. Ráadásul — érezzük a bőrünkön — valamennyiünket szorítanak a megélhetési gondok, ijesztően apad az az idő, amit regenerálódásra fordíthatnánk. Tudom, ilyen átváltozásra sokan képtelenek, olyanok is, akik egyébként rendes, becsületes emberek. Azt is tudom, szép számmal akadnak, akik nem merik bevallani önmaguknak ezt a rideg tényt és foggal-körömmel kapaszkodnak, ragaszkodnak megszerzett és megszokott státuszukhoz. Tudom továbbá, hogy meg lehet találni azokat a tehetséges fiatal, vagy közép nemzedékbelieket, akik eddig — ahogy mondani szokás — nem jutottak szóhoz, vagy — sportnyelven szólva — ritkán rúghattak labdába. Mégsem szabad kifelejteni számításunkból, hogy jelenlegi körülményeink között csodatévőket aligha találunk. Azt viszont várjuk, hogy az „új szelekkel” érkező új hangok megszólaltatói jobban kezeli'c majd azt a bizonyos „hangszert”, amely társadalmi harmóniához vezet. Remélhetőleg az új „dallamokat” olyanok játsszák majd, akik ismerik a kottát, s nem autodidaktaként nyaggatják a szárazfát. Mentsük át holnapra mai értékeinket és felelősen válasszunk. Ne csupán szurkoljunk az új vezetőknek, hanem tetteinkkel segítsük őket, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott roppant magas igényeknek. Angyal Sándor KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
